Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)

1977-09-24 / 225. szám

A beszélgetések során — amikor azt próbáltuk nyomon követni, milyen változásokat hozott az 1974-es közművelő­dési határozat óta eltelt idő a Salgótarjáni Koh i ;zati .Üzemek gyárában — számtalanszor el­hangzott a figyelmeztetés: „Csak kritikusan! A felada­tunk ma is több* mint az eredmény...’ Pedig kevés üzemben mond­ható el, hogy három év alatt 232 dolgozó pótolta az általá­nos iskolai végzettségből hi­ányzó osztályokat, 219-en jár­tak különböző középiskolákba _ 9J százalékuk fizikai dolgo­zol Számok garmadáját szed­hetnénk össze: az egyes szak­mai, politikái tanfolyamokon résztvevőket, a TIT-elöadások mennyiségét, a megtartott mű- veíőlési rendezvényeket. De emellé természetesen felsora­koztathatnánk a problémákat jelző adatokat is: a 4100—4200 dolgozó közül 950 ma sem vé­gezte el az általános iskolát, közülük 129-en fiatalok, 27 dolgozó analfabéta. És sajnos, nem apad el az utánpótlás forrása, mivel az új felvétele­sek, a fiatalok között is van­nak hiányos végzettségűek. V áltozó szemlélet Persze, a közművelődés ered­ményeit és gondjait csak rész­ben lehet számokkal „mérni”, leírni. A problémák gyökere, az előrelépés legnagyobb aka­dálya sok esetben a helytelen szemlélet. Meri. ha nem for­málódik olyan pozitív érték­rend, amelyben elismerik^ a műveltség hasznát, a műve­lődés szükségességét, formális marad minden mutató. Hogyan alakult ez az SK.U- ben? ’ A vártnál is jobban sikerült a határozatból adódó felada­tok, a gyárban elkészített in­tézkedési terv széles ^ körű megismertetése. Megerősödött az a felfogás, hogy a kultúra, ezen belül a közművelődés fej­lesztése a szocializmus építésé­nek nemcsak egyik alapvető feladata, hanem feltétele is. Az 1975-ös vezetőségválasztásokon oktatási vagy kulturális fele­lősöket választottak, helyen­ként közművelődési csoporto­kat hoztak létre. Sok hasznos vitát, egymás véleményének jobb megismerését hozták ma­gukkal a kulturális kérdések szemináriumai. Fontos tényezője a pozitív szemléletváltozásnak az is, hogy manapság már csak el- vétve, lehet találkozni azzal a vélekedéssel a gazdasági veze­tők körében, hogy baj van a tanuló munkásokkal, nem' éri meg a munkaidő-kiesés miatt, hogy iskolapadba üljenek a hiányos végzettségűek, a kö­zépfokú oktatásba bekapcso­lódjanak a fiatalok. ~A tanulás térén van talán a legtöbb gcnd mégis az el­ért szép eredményeit mellett. Igen sokrétű kérdés ez, hi­szen -az általános iskolát el nem végzettek száma mögött az egyes embereket, más-más sorsokat, életutakat kell látni. A továbbtanulás nagy fellen­dülése idején főként azok jöttek, akik régen hat osz­tályt végeztek pótolták az elmulasztottakat. Az időseb­bek — még sokan vannak ma is, néhány évvel a nyugdíj előtt, elismert szakemberek, példaként állhatnak a fiatalok előtt — mát nagyon nehezen szánják el magukat, hogy is­kolapadba üljenek. Ezt meg lehet érteni, de azt kevésbé, hogy a 129 fiatal közül miért csak 12 fő vállalkozott a ta­nulásra az elmúlt két évben. A KISZ-bizottság többet te­hetne a szervezésben, annak megértetésében, hogy mind saját maguk, mind a gyerme­keik szempontjából milyen fontos, hogy alapvető kérdé­sekben, politikailag tájékozot­tak legyenek, érdemes pótol­ni az iskolaköteles korban el­mulasztottakat. Felmerül az a kérdés is, hogy vajon jók-e az ösztönzők, megfelelő-e a késztetés? A tanszerek bizto­sítása, a végbizonyítványért adott jutalom vajon arányban áll-e mindazzal az energiával, amit a dolgozóktól a tanulás követel. Jó kezdeményezés, hogy figyelemmel kísérik a vezetők a tanulást, ellátogat­nak a foglalkozásokra. Nem ellenőrzés ez, hanem a felme­rülő problémák megismerését szolgálja. Munka és művelődés hónapjai Az üzem közművelődésében nagy szerepet játszanak a bri­gádok kulturális vállalásai. A dolgozók 70 százaléka tagja ezeknek a közösségeknek. Ahogy nemrégiben az üzemi pártbizottság ülésén az egyik fizikai dolgozó megfogalmaz­ta felszólalásában: „A cél az, hogy minden munkás olyat vállaljon, ami őt előreviszi a fejlődésben.”. A gépiesség, a formalitás nagyobb kárt okoz, mint amilyen haszonnal jár. Hogy egyediek lehessenek a vállalások, annak érdekében sokat tett a Kohász Művelő­dési Központ és a gyár szak­szervezeti bizottsága, amikor elindították a munka és' mű­velődés hónapjait. Kimondva- kimondatlanul az volt a cél ezzel a kezdeményezéssel, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, a gyár dolgozói­nak igényei, érdeklődése és a művelődési központ szolgálta­tásai, úgy hogy közben az üzemi közösségek aktívan be­kapcsolódnak egy-egy rendez­vény lebonyolításába, ötletek­kel, kívánságokkal jönnek, ki­állítást és vetélkedőt szervez­nék — és így tovább. Nem le­zárt ez a folyamat — négy üzemrésznél megtartották már, hamarosan újra folytatják ezeket a sorozatokat. Hogy élőbbek, testreszabottak legye­nek ezek a programok, annak érdekében sokat tehetnek a szocialista brigádvezetők klub­jának tagjai is. Igen, ma még kevesen járnak rendszeresen ebbe a közösségbe — pedig a lehetőségek keresésében, a valós igények felmérésében komoly szerepük lehetne. Magasabb szinten Az elmúlt évekre esett a Kohász Művelődési Központ tevékenységének reformja is A közművelődési határozat végrehajtása az eddiginél na­gyobb munkát követei az itt dolgozóktól — az utóbbi hó­napokban tapasztalható volt, hogy sokat léptek előre. 1976- ban sikeres színházi évadot szerveztek. A bérletek mind gazdára találtak, mégiem volt azonban telt ház több előadá­son. A propagandában még le­het javítani!... Űjjáalakult a nagy hagyományú színjátszó csoport, most szervezik a ka­marakórust, a könyvtárral kö­zösen keresik az új formákat a munkásműveltség fejleszté­sére. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben új intézkedési terv* nem készült. — a három évvel ezelőtti feladatok ma is érvényesek. Hasonlóak .a gon­dok is: a bejárók nagy szá­ma, a tanulás iránti érdekte­lenség egyes rétegekben. De a folyamat elindult, a pozitív szemléletváltozás jó alapot ad a továbblépéshez. A szakszer­vezeti művelődési bizottság helyébe lép a gyár új közmű­velődési bizottsága — ez szé­lesebb körű, nem csupán ja­vaslattevő szerepköre lesz, hanem a végrehajtás segítése is a feladata. És ez nem csak formális „névváltozás” — tük­rözi azt, hogy az előkészületi periódusból egyre inkább át­lépnek a végrehajtás, a meg­valósítás terére! G. Kiss Magdolna Filmzene A re ólomkatonához Bergendyék az átalakulás Sok éven át a magyar könnyűzenei élet stabil együt­teseként tartották számon a kellemes, élvezetes muzsikái játszó Bergendyéket. Nagy sikerű kül- és belföldi turnék sorozata, kilenc nagylemez állt az együttes mögött, ami­kor idén nyáron robbant a bomba: a szólóénekes, Dem- jén Ferenc kiválik a jól ösz- szeszokott csapatból. A távozásával elengedhe­tetlenné vált átszervezés vil­lámgyorsan megtörtént. Jú­lius közepén még a régi fel­állásban szerepeltek a kőbá­nyai ifjúsági parkban, két héttel később, a METRO­NÓM ’77 elnevezésű tánc­dalverseny döntőjének gá­laestjén pedig már bemutat­kozott az „új” Bergendy- együttes. , Mielőtt a jelenről és a .jö­vőről beszélnénk, előbb még egy kérdést tettem fel Bergen- dy István zenekarvezetőnek, aki a Ganz-MÁVAG Művelő­dési Ház klubhelyiségében a napi próba után szívesen állt rendelkezésre. — Valóban elkerülhetetlen volt Demjén Ferenc kiválása? — Eddig sehol nem mond­tam el az ide vágó véleménye­met, mert nem akartam nyil­vános vitába bocsátkozni Demjén kollégámmal- Rövi­den: nem értek vele egyet, sőt. Majdmindenben alapve­tően ellentétes véleményem van. Demjén nem elégedett meg azzal a kollektív siker­rel, amit a zenekarral együtt vívott ki „magának; egyéni babérokra Vágyott. Hét év­vel ezelőtt elismerte kollek­tív munkának, amit csinál­tunk, ma nem. Távozásának okai között mindenről be­szélt, csak a pénzről nem. Márpedig anyagi érdekek erő­sen befolyásolták. Megszegte azt a hallgatólagos megálla­podást, mely szerint bárki szerzői jogdíjának fele a ze­nekart illeti. — Demjén .végül is elment, az élet viszont nem állhatott meg. Távozása milyen szemé­lyi változásokat hozott. — Szólóénekesnek „leiga­zoltuk” Délhúsa Giont, aki elektromos és akusztikus gi­táron egyaránt játszik. Saj­nos, nem csak Demjén ha­gyott el bennünket, hanem Tóth János (gitár-ének) és Debreczeni Csaba (dob) is, akiknek nem volt kedvük minden? elölről kezdeni. Mi­vel Oroszlán György, Hajdú Sándor, Bergendy Péter és jó­magam már 1965 óta egyfoly­tában együtt muzsikálunk, így a most hozzánk került Gábor Péter (gitár, basszus-, gitár) és Bálint István (dob­éneik) beilleszkedése hamar sikerült. után Hogy mennyire így van, azt nemcsak a METRONÓM ’77 gálaestjén volt fellépésük si­kere igazolja, hanem az az­óta eltelt rövid idp alatt meg­tett látványos út is. Bergen­dyék ugyanis óriási közönség- sikert aratva szerepeltek a II. szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztiválon * Lenin- grádban, ahol már teljes kon­certprogramot adtak elő, szeptember végén pedig egy­hónapos NSZK-beli meghí­vásnak tesznek eleget. A de­cemberi utat viszont lemond­ták. Amint Bergendy Istéán mondta „itthon akarnak mi­nél többet szerepelni.” — Űj repertoárunkban két­ségtelenül felfedezhetők aa eddigitől eltérő stílusjegyek is, de a zenéhez való hozzá­állásunk, életvidám hangvéte­lünk alapvetően nem fog megváltozni. Két, különféle irányzatot szeretnénk képvi­selni. Az egyik az ún. disco- zene, a másik pedig az, amit a koncertpódiumon akarunk játszani- Például olyat, ami­lyen „A rendíthetetlen ólom­katona” című’ Andersen-me- séből készülő film kísérőzené­je lesz, amelyből önálló kon­cén tműsort, majd pedig nagy­lemezt szeretnénk komponál­ni. Jocha Károly Levél Balassagyarmatról Yakációs körkép Ismét egy tartalmas, színes, nyári vakációt tudhatnak ma­guk után a balassagyarmati Dózsa György Általános Isko­la tanulói. Az idei nyáron sok csábítóbbnál csábítóbb prog­ram közűi válogathattak is­kolánk kisdobosai és úttörői. Az út'örőc‘ apat központi tá­borhelye vóltal Pécs Vi'i. A pajtások 8 na ion át ismer­kedhettek Baranya megye idegenforgalmi nevezetességei­vel. Az abaligtti, siklósi, hsr- kányfürdői, szigetvári kirán­dulás mind megannyi magá­val ragadó élmény volt! A tanulókkal együtt tábo­rozó KISZ-es ifivezetők több érdekes programot állítottak össze, melyek közül kiemel­kedett a NOSZF 60. évfordu­lójára való készülés jegyében meghirdetett vetélkedő. A tá­bor sikeréhez hozzájárult á fémipari vállalat gazdasági igazgatója — Deák Sándor —, aki külön járművet biztosí­tott a táborozok csomagjainak elszállítására. — Köszönet ér­te! Csillik Józsefné szülőnek is szeretnénk megköszönni az áldozatkész tábori gazdaság- vezetői munkáját. Iskolánk ta­nulói közül sokan töltötték & vakáció egy részét a követke­ző táborokban: Zánka, Csille­bérc, Salgóbánya, Nyírjes, Rét- ság, Kunhegyes. Maradandó élményekkel gazdagodva tér­tek haza mindnyájan, és egy vidám, tartalmas úttörőnyár után kezdhették meg az új tanévet! Dózsa György Alt. Iskola Balassagyarmat Mai iv-ajánlatunk 20.05: VIDÁM PADLÄS. ’ Ezen az estén először je­lentkezik a Vidám Padlás, a Vidám Színpad és a televízió „közös vállalkozása”. A Vi­dám Színpad padlásterét ugyanis amolyan „zsebszín­házzá” formálták, televíziós közvetítés céljára alkalmas helyet alakítottak ki, ahol közönség előtt ezentúl minden hónapban egyszer vidám mű­sort ad a „3K”. azaz Kabos László, Kazal László és Kibé- di Ervin. A padlás: kis tér, nem fér el annyi ember, mint egy színházban. Bebizonyoso­dott már, hogy az igazi kaba­réhangulatot elősegíti az ilyen családias légkör. A három ko­mikus neve pedig biztosíték arra, hogy a közönség jól fog szórakozni a Vidám Padlás megalakulásakor — a vezető­ség megválasztásakor — elké­szült műsoron. L ehetséges, hogy amiről most elmélkedni szeretnék, nem tartozik éppen életünk legeslegfontosabb dolgai közé. Ámbár... ki tudja, mi a legeslegfontosabb az életben. Az egyik embernek ez, a másiknak az. Ha nem rangsoroljuk a dolgokat, az élet jelenségeit, a sikereket és a fogyatékosságokat, akkor úgy gondolom: a jó ízlés vagy rossz ízlés, egyáltalán az ízlés alakítása nem tartozik éppen a legjelentéktelenebb dolgok közé. Én például hajlamos va­gyok előkelő helyre állítani. Ez alkalommal az ízlésformálás egy bizonyos területéről szeretném elmondani a véleménye­met. Alapjában összefüggő két dologról lesz majd Szó. Az egyiket ezzel a jelszóval adnám elő: Sok a szöveg. (Most nem a vége-hossza-nincs beszámolókat, az unalomig elnyúj­tott értekezlet-hozzászólásokat akarom kipécézni — megtet­ték már sokan. Elvégre beszélni jól megtanultunk az elmúlt évtizedekben, hallgatni még nem eléggé.) Másra gondolok, mikor azt mondom: sok a szöveg. Mármint az utcákon, a plakátoszlopokon, a közlekedési eszközökön, a várótermek­ben, a középületi előcsarnokokban, a megállókban, a hirde­tésekben — mindenütt és minden olyan esetben, ahol és amikor valaki közölni akar velem valamit, illetve föl akarja hívni a figyelmemet valamire. A másik dolog pedig ez: ha már mindenáron szöveggel kívánnak erről-arról tájékoztat­ni. ha ilyen vagy olyan lehetőségre, alkalomra, veszélyre vagy tilalomra akarják fölhívni a figyelmemet, miért teszik ezt olyan formában, melynek külső megjelenése nyolcvan évvel marad el a mai kor ízlésnormáitól? Más szóval: Mért olyan csúnya a'szöveg? Nézzük tehát az elsőt: Sok a szöveg. Nem én berzenkedtem először azért, hogy azt is szöveg­gel adják tudtunkra, amit egy jellegzetes jellel is közölhet­nének. Néhány évvel ezelőtt a lengyelországi Gdanskban jártam, s a szállónak átalakított Bátory nevű tengerjáró ha­jón laktam. Először meghökkentem, mikor azt láttam, hogy a férfi mellékhelyiség ajtaján egy háromszög, a nőién egy kör látható. Régebben nálunk kiírták azoknak a bizonyos mellékhelyiségeknek az ajtajára, hogy Urak, illetve Hölgyek, de manapság már nálunk is nagyon sokfelé egy férfi és női alak vagy fej látható, s ez az ábra egész jól eligazít a helyi­ség rendeltetését illetően. S még akkor se téveszti el senki a két ajtót, ha történetesen a fiúk és a lányok egyformán hosszú hajat viselnek. Az emberről ugyanis nem mindig tud­ják, de az ember mindig tudja magáról: fiú-e vagy lány. Továbbá: azon is tűnődni kezdtem, hogy láttam országút mellett táblát, melyen egy stilizált lakókocsi és sátor arf-ól értesített: a közelben kemping található. A piros csíkkal áthúzott pipa valamely helyiségben arról, hogy ott tilos a 4j NÖGRAO — 1977* szeptembei 24., szombat | Nemes György: Vizuális szennyeződés dohányzás. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akit csehszlovákiai első utazása során az állomás Vichod felira­ta abban az illúzióban ringatott, hogy egy Vichod nevű köz- , ségbe érkeztünk. Csak amikor már a negyedik állomáson is ez a felirat volt olvasható, jöttünk rá, hogy a szó azt jelen­ti: ott kell elhagyni az állomást. A KRESZ a maga egysze­rűsített ábráival lényegében olyan, mint egy nemzetközi nyelv — 'mondjuk az eszperantó. Ha a KRESZ világszerte egységes, minden ország fia-lánya megérti, és tudja, hol ti­los behajtani, melyik utca zsákutca, hol szabad vagy nem szabad parkolni, hol van elsőbbségem a szembejövő forga­lommal szemben, hol számíthatok kőomlásra, hol tilos meg­fordulnom stb. A közlekedésben azért nincs sok szöveg, mert hatvan vagy száz kilométeres sebességgel haladva aligha tudnunk elolvasni: mit akarnak közölni velünk. Arról nem is szólva, hogy aki, mondjuk, nem tud bolgárul, nem köz­lekedhetne Bulgáriában, s a bolgár, aki nem tud magyarul, nem autózhatna Magyarországon. S noha ez magátólértetődő előnye az ábráknak, még mindig sok a szöveg azokon a helyeken, ahol egy jellegze­tes jel eligazítaná a magyarul nem tudókat is. Épp ideje, hogy például az autóbusz-megállók mostani kék táblája he­lyett — mely csak a hazaiaknak- ad eligazítást, főként mert oda írják magyarul: Autóbusz, kettős megálló — nemsokára kihelyezik az egységes kék szegélyű táblát, egy autóbusz ké­pével. Nemcsak az érti meg, miről van szó, aki nem tud magyárul, az is, aki — tegyük föl j— még olvasni se tud. Az emberek ugyanis — véleményem szerint — bármelyik kulturális szinten vannak, egy jellegzetes, stilizált jel értel­mét gyorsabban fölfogják, mint bármelyik tömören megfo­galmazott szöveget. Mért nem találnak jelet arra, hogy me­lyik áruházi ajtón kell bemenni és melyiken kijönni? Mért olvasgató még mindig egyik-másik mozi pénztárablakában: támlás szék meg zsöllye, holott csak a sor számít? Mért van az áruházak tájékoztató tábláján rengeteg árufelsorolás, mely a külföldi vásárlót nem igazítja el, s mért nincs in­kább ábra? A MÁV e téré« is példamutató: nagyon sok új állomási ábra ad fölvilágosítást az utazó közönségnek, egy­szerűen és egyértelműen. Sok tehát a szöveg, s ott is. ahol ábra helyettesíthetné. S milyenek ezek a szövegek? Most nem stilisztikai tökélet­lenségekre, nyakátekert fogalmazási szörnyűségekre gondo­lok hirdetményekben és közleményekben. Csupán a szöveg külső megjelenésére, látással érzékelhető szépségére vagy csúfságára tennék, néhány megjegyzést. Ha már betű, akkor legyen olyan, ami teljesíti gyakorla­ti feladatát, tehát jól olvasható, egyszersmind szép, vagyis esztétikai örömet kelt. A nyomtatás tudvalévőén ötszáz­éves, s alapelemei fél évezred alatt nem változtak. Az egy­kori híres betűmetszők —■, hogy csak az európai kultúránál maradjunk — ismerték a római feliratokat, melyeket kő- táblába véstek, s a középkor kódexeit, melyeket tollal per­gamenre írtak. A kemény kőbe vésővel jobbára merev vo­nalú betűk kerültek; ezekből alakultak ki mai nagybetűink. A vágott hegyű tollal a szerzetesek úgy másolták a kó­dexeket, hogy a fölfelé menő vonal vékony volt, a lefelé ha­ladó vastag; ezekből alakultak ki a kisbetűk. A betűk tör­zse, a felső és alsó nyúlványok együttes szerkezeti aránya teszi lehetővé, hogy a szem fárasztása nélkül folyamatosan olvasni tudjuk a szép nyomdai szedést. Mikor a reklám di­vatba jött, megjelentek a lineáris, másképp groteszk betűk, melyeknek minden szára egyformán vastag.1 De ennek a be­tűtípusnak elsősorban a reklámszövegben van helye. A szép betű ötszáz év klasszikus hagyományait őrzi. A századfor­duló szecessziós világa megrontotta e klasszikus hagyomá­nyokat, s eltorzította .a betűket. Kitekerték az arányokat; kicifrázták a betű testét, hátterét; árnyékot rajzoltak mögé, mintha a kétkiterjedésű absztrakt ábra háromkiterjedésű volna. Sokan már azt hittük, hogy ez a csúf divat a múlté. De újabban azt látjuk: föítámadt, s egyre virgoncabb. A feliratok, a plakátok, némelyik újság címrengetege, a neon­reklámok, a kirakati árjelzések, a cégtáblák, a márkajelek között vígan tenyésznek az ízléstelen betűficamok. A Nem­zeti Színház egyik legutóbbi bemutatójának színlapja, mely minden pesti hirdetőoszlopon ott éktelenkedik, az ízléste­len betűk legizléstelenebbje, amit életemben láttam. Szántó Tibor, az Iparművészeti Főiskola tanára, a jeles könyvmű­vész nemrég egy nyilatkozatában „vizuális szennyeződés”- ről beszélt, történetesen a rossz fényreklámok kapcsán. Ezek is a környezeti ártalmakhoz tartoznak — mondta —, mert bántják a szemet, rontják a városképet. És — ezt már én teszem hozzá — mindenki vétkes az ízlésrombolásban, a lá­tási kultúra színvonalának süllyedésében, aki engedi, hogy a szöveg — akár sok, akár kevés —, amely kirakatban, plaká­ton, újságcímben, feliratban a szemünkbe ötlik, csúf, torz, elrajzolt, idétlen, modoros, szépelgő, hamis, aránytalan, ol­vashatatlan, fellengző, nagyképű, giccses betűkből álljon. A levegő-, a viz- meg a környezet-szennyeződés elleni küzdelemhez nem ártana odakapcsolni a kulturális szeny- pyeződés elleni küzdelmet is. Ide sok minden tartozik; hogy mást ne mor.dlak, a gic-s elleni' küzdelem. De ideso­rolnám azt is, amiről beszéltem: hogy legyen kevesebb a szöveg, de ha a szöveg elkerülhetetlen, akkor az szép, ará­nyos betűk formájában, az ízlést kedvezően befolyásoló köntösben jelenjék meg. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents