Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)
1977-09-24 / 225. szám
i KAMAT Mintha paradicsomba cseppenne a szerencsés ifjúsági rczető a KISZ Nógrád megyei Bizottsága salgótarjáni vezetőképző iskoláján. Elkészült az új épület. Vetekedhet a közeli hotel szobáival a berendezése. Befejezéshez közeledik a tornacsarnok, az oktatást megannyi szemléltetőeszköz szolgálja. Öröm lehet ilyen körülmények között az ifjúsági vezetőnek szükséges ismeretek elsajátítása. * Akad azonban üröm is. Nem a felszerelésben, a tárgyi feltételekben. Szinte nem akad olyan turpus, amelyben a tervezett létszámmal kezdődhetne az oktatás. Legutóbb sportfelclősök érkeztek. Nógrád megyéből a harminc helyre mindössze tízen! A szomszédos Hevesből a duplája, de ott is akadtak távolmaradók. Nem első alkalom az ilyen, érdemes lenne tüzetesebb vizsgálat alá venni okait. Előfordul ugyan, hogy a munkahely vétózza meg az iskolára küldést, de nagyobb a valószínűsége annak: az alapszervezetek, irányító bizottságok kellő körültekintés híján választják ki tagjaik sorából a KISZ-iskola leendő hallgatóit. Nem olcsó mulatság egy ilyen intézmény fenntartása, fejlesztése, a tanuláshoz a nyugodt, akár eszményinek is nevezhető körülmények biztosítása. A befektetés akkor kamatozna igazán, ha évről évre mind több KISZ-es vértezné fel magát vezetői ismeretekkel. A „kamat” egyelőre feltűnően alacsony! 1 Sz. Gy. Mai mese Csak egy kisfröccs... Szobanéző Valahol a csillagos ég alatt 'és a föld felett éldegélt egy öreg házaspár, három fiúgyermekével együtt. Telt, múlt az idő, felcseperedtek a legénykék szép sorjában, s el is szállingóztak kétszintes kis házikójukból. A legidősebb fű az egyetemnek vette útját, és ott kétezer nappalon és éjszakán át elsajátította a jogtudomány csínját-bínját. Meg is volt az öröm, mikor hétpecsétes diplomáját otthon megmutatta. Rögtön be is ültették -a helybeli szövetkezet egyik irodájába, ahonnan fel nem állt három teljes esztendőn át. Valamit mondani akart akkor a korszerűsítésről, a termelékenység hiányosságairól, de épp a nagyfőnök születésnapján, amikor mindenki mással volt elfoglalva, s így belefojtotta egy pohár borba. Többször nem is próbálkozott. A középső fiú messzire elkerülte az egyetemet, de még a főiskolát is. Csak egy gimnáziumba járt el naponként, mintegy négy esztendőn át. Szerencsés csillagzat alatt született, mert nemsokára éjt nappallá téve serénykedhetett KISZ-titkári teendőin. Ügy ám, mert csak egyedül szor- galmaskodott, a tagság füle botját sem mozdította a rendezvényekre. S mindhiába volt a buzgalom, néhány év múlva kinőtt a KISZ-ből, máshol meg nem kellett, elment hát a naphoz fűtőnek. A legkisebb fiú tanult testvérei esetéből. No, meg az esze is kevés volt: édesanyja sütött neki hamuba sült pogácsát és négy osztály után világgá engedte. Ment, mende- gélt a legényke hetedhét üzemen és gyáron át, mígnem egy nagy ház előtt lelte magát. Azon is egy nagy táblát pillantott meg, rajta óriás betűkkel: segédmunkást felveszünk! Több se kellett a fiúcskának, beállt a malteros- legények közé, s ettől fogva együtt ettek-ittak-dolgozgat- tak virradattól napestig. így ment ez jó néhány hónapon át, s egyszercsak hipp-hopp elkészült egy lakótömb. Lett is nagy öröm, vigasság, osztogatták érte á prémiumot, meg a jutalmat, meg ezt meg azt, úgyhogy összejött ebből egy kis Lada, amivel gyorsan otthon termett. Nagyot csudálkoztak a testvérek öccsük szerencséjén, és még aznap este elhatározták, ők is vele mennek. Korán reggel útra is keltek, nemsokára megérkeztek és azóta együtt esznek-isznak-dolgoz- gatnak. Aki nem hiszi, járjon utána! ► T. L. Két fiatalember beszélget elmerülten a salgótarjáni Pécskő Uzletház kerengő jének korlátjára dőlve, mikor Túrái János rendőr zászlós egyenruhában, Barta Ferenc rendőr hadnagy pedig civilben hozzájuk lép. — Kérem a személyazonossági igazolványokat! Az idősebb készségesen húzza elő a megviselt; iratot. A másik azonban széttárja a kezét: — Nekem még nincs. Csak 13 éves' vagyok. — Hogy hívnak, hol tanulsz? — K- József .vagyok, a Gagarin iskolába járok. — Ismered ezt a fiatalembert? — Igen. — Mióta? — Egy, vagy két hónapja. — Hány éves? — Nem tudom. — Hogy hívják? — Nem tudom. Különös barátság lehet... Mindenesetre ez a fiú a legfiatalabb azok közül, akikkel a minap 18 és 23 óra között a salgótarjáni városi-járási rendőrkapitányság ifjúság- védelmi/ — közbiztonsági akciója során igazoltatás közben találkoztam. Ennek az őrjáratnak elsődleges célja annak vizsgálata volt, nem tartózkodnak-e kiskorúak felügyelet, kísérő nélkül vendéglátóipari helyiségekben, illetve fogyaszthatnak-e alkoholt fiatalok e helyeken. A kerengőbői bementünk a presszóba, ahol látszólag minden rendben volt- Ültek ugyan fiatalok is a kis asztaloknál, de előttük csak kó* lás-, jaffáspoharak. A rutinigazoltatás azonban mást mutatott. A megkérdezettek egy részénél nem volt személyazonossági igazolvány! Ugyanez volt tapasztalható a Kristály presszóban, csakúgy, mint Zagyvapálfalván a „Tük- rös”-nek becézett vendéglátó létesítményben. Itt az ajtó mellett két fiú ült. — Otthon felejtettem, elszaladhatok érte? s— a 18 esztendős fiatalember és társa előtt sörösüveg. Ahogy a személyazonosságiját kérik, a 14 éves O. Csaba általános iskolai tanuló tolja- el maga elől a fiaskót. — Én nem ezt ittam, hanem a kólát!-— szeppen meg. A zenekar közelében ifjú pár melegedik az olajkályha mellett. A fiatalember előtt sör, ,a lány előtt kóla. Igazolvány náluk sincs. Adataikat kelletlenül mondják be. A sarokban egy 22 esztendős legényt kénytelenek a szülei igazolni. Következő állomásunkon, a Muskátliban inkább idősebbeket találni. Itt az a meglepő, hogy több asztalnál ül — szüleivel — 3—6—8 éves kisgyermek. Az idő lassan nyolcra jár Egy órával később a Somoskőújfalui „Bambusz”-ban: hárman ülnek az asztalnál. A felnőtt Czikora Péter, valamint a 17 éves Gy. Gábor és a nála egy esztendővel fiatalabb C. Erzsébet. A fiatalkorúaknál nincs igazolvány- Az igazoltatást nem veszik komolyan- Különösen a kislány, aki túláradó jókedvével szinte meghazudtolja az előtte álló kólásüveget. Nevetgél, kacsint egyet! Szórakoztatja a helyzet. Végül felnőtt asztaltársa, egyben közeli rokona igazolja az ő személyazonosságát is. Közben a felszolgáló öt stampedlit visz Cziko- rának. — Ebből kettő az enyém, kettő a barátaimé — mutat a szomszéd asztalnál ülő két férfira —, egy meg a pincéré. — Gábor mit ivott? — Kisfröccsöt ' — felelik egyszerre. — Ki hozatta ki? — Czikora vállalja, s ezzel a szabály- sértés miatti hatósági feljelentést is. Ugyancsak feljelentések születtek az „otthon”, vagy „másik kabátban” maradt igazolványok miatt. Nem mindenkinél, csak aki cinikusan, félvállról vette a dolgot- A szabálysértésért pénz- büntetés jár. — örülünk, ha olyan csendesen zajlik le egy akció, mint a mai — mondja Barta Ferenc hadnagy, a kapitányság ifjúságvédelmi előadója. — Ez ugyanis azt jelenti, hogy egyre kevesebb a szabálysértés. Azonban még előfordulnak kirívó esetek, a rendszeres ellenőrzések ellenére is. Reméljük, egyre ritkábban! — g- — Bátorság? Vakmerőség? Könnylibűvörok Nem felejtem el az 1970-es nagy tiszai árvizet; nem lehet elf ele j ten j! Azóta is bennem yl a megáradt folyó félelmetes látványa: a piszkosszürke hullámoké, a felfúvódott állattetemeké, a romba dőlt házaké — és az embereké. A borostás arcú, kialvat- lan szemű katonáké, a holmijukat sírva szorongató férfiaké és — a könnyűbúvároké. Ha jól emlékszem, már a Marós egyik szakaszán, Mohácsi Ferenc, a Magyar Köny- nyűbúvár Szövetség elnöke irányította a gumiruhás, légzőkészülékes, békauszonyos elszántakat, akik... Nem tudtam akkor, fanatikusak-e, vakmerők vagy csupán a kötelességüket teljesítik.... És elnéztem a minap tarjám társaikat, a Magyar Honvédelmi Szövetség salgótarjáni könnyűbúvár szakosztályának néhány tagját. Ugyán- ezeket mérlegelgettem magamban, amikor tekintetem végigpásztázott arcukon. Ezekről a nyugodt tekintetű, kiegyensúlyozott életvitelű fiatalokról mondanák — párhuzamba állítva őket a másik véglettel, az ejtőernyősökkel —, hogy a bátrak sportját űzik? .Rájuk tekintenek fel, szinte tisztelettel' a „mindennapi halandók”? Az ő tetteikről, cselekedeteikről beszélnek, szinte minden egyes történést misztifikálva azok, akik kritikus helyzetben látták őket? Igen. Pedig miként Fájd Árpád, a tarjáni könnyűbúvár szakosztály legidősebb tagja — hetvenháromtól él néha „víz alatti életet” — elmondotta; semmi különleges nincs bennük. Ugyanolyan fiatalok — mert azok, hiszen Kovács Árpád is alig huszonnégy éves — mint a többiek. És mégis! „Ereztem a víz örvényét. Tudtam, nem messze tőlem a rosszul záró zsilip, amelynek centiméternyi rése is félelmetes erővel szivna maga felé.... Az ösztön, az önmagam létéért is szóló erőfeszítés szuggerálta belém: el innen! Elúsztam. És visszamentem. Sötét volt. Olyan zavarossá vált a sűrű iszap felkavart- ságából a víz, hogy csak tapogatóztam. Lábam • süppedt, s azon gondolkodtam, menynyire lehetek a felszíntől... A levegőtől... A napfénytől- A...” öt könnyűbúvár — Budai Sándor, Fájd Árpád, Koós Attila, Kovács Árpád és Kovács Zsolt — szavaiból illesztettük össze a monológot. Hisz’ valamennyien ezt élték át Ugyanezen szavak rögződtek, s tolultak, elő emlékezetükből, valahányuknak. Mert — mint mondták — két dologra koncentrál az ember a víz alatt: feladata végrehajtásának sikerére és — az életére. Meri onnan vissza kell jönni! Onnan vissza kell kerülni a napfényre! Onnan ő kerülhet csak ki —, s nem az alattomos víz — győztesen! Mintha élt volna a kisfiú — tekintenek maguk elé. Pedig... A szobába a komor felhők mögül bevágott egy fénypász- ta, és végigsimította arcukat. „Ha ilyen idő lesz, akár holnap is merülhetünk” — néztek egymásra. De szép is mindig a napfény... — karácsony — Munkaerőhiány. — kulcsár feiv. — r" fÄPr (» J « fi >r... . ■ — Fiúk! Ezeket itt vágják ki! Ide építjük a Természetvédelmi Egyesület székházát. Szitáló eső mossa a mál- lott vakolatot a Karancs utca végén. Nyitva a kapu. A keskeny udvaron kövek dudorodnak az ázott földből. Oldalt lépcső emelkedik a fal mellett; kis faerkélyre fut. Hajlott hátú anyóka áll az ajtóban. — Kit tetszik keresni? A falépcső megnyikordul a lépések alatt. Mosoly dereng föl az anyóka képén. — Ok lent laknak. Ott tessék zörögni... ott ni! Éltes asszonyság nyit ajtót. — Igen, igen.-.. Hát... nem hinném, hogy magának megfelel az a szoba... De csak tessék megnézni. Doh terjeng a betonozott előhelyiségben. Fehérre mázolt, üvegezett ajtó nyílik Mögötte alacsony, félhomályos szoba. A szűk ablak a hátsó udvarra néz. Áporo- dott levegő állt meg a nyirkos falak között. Púposra vetett parasztágy; szürke mosdóállvány, lavór, sötétre politúrozott asztal, szekrény, székek Két-három réteg feslett pokróc terül a puszta földön. A kitárt ajtó mögött még egy szekrény; tetején eldeformált vajdling. Körben vásári szentképek, ezüstre kent feszületek a falra aggatva. Csukódik az ajtó. Az előhelyiségből a másik oldalon a konyhába jutni. — Hát, tessék leülni, mert, ugye, úgy könnyebben értünk a szóból... Oda tessék— Nnna! Helyet keres magának is az éltes asszonyság. Közben pillantást vet a tűzhelyre; fortyog rajta valami egy fazékban. Hokedlit ránt elő, rátelepszik. — Harmincezerért adnánk el, tudja... Annyiért hol kapni, mondja meg őszintén/.. Nem a legszebb, de el lehet benne lakni egy ideig... Előre hajol, kezét a szája mellé teszi; bizalmasan sut- togóra fogja a hangját. — Tavasszal szanálják a házat. Biztos látta, ahogy jött... ott tartanak már az utca végiben. A bolondnak is megéri, mondja meg őszintén.... Harmincezerért kap , egy új lakást, manapság! Csak ki kell várni. Szikár, borostás férfi lép be a konyhába. Kék svejci- sapkát, kockás inget, ceig- nadrágot vjsel. . Megriad, visszalép, húzza maga után az ajtót. __ — Az öcsém, tudja... Most ő lakja a szobát, de a jövő • héten bevonul... másfél évet sóztak rá... Csinált valamit a munkahelyén... az isten tudja mit. Korábban is ült már, • Nagyon szerencsétlen*. Föláll, de nem nyit ajtót. — Jól van, hozza csak el nyugodtan a feleségét isnézzék meg. Délelőtt már volt itt egy tanítónő. Az meg a vőlegényével akar beköltözni a városba... Nem mondott ő se' biztosat, Csak azt, hogy lehet... Hát... ahogy gondoljál^. Az ajtóban megáll, jobb • kezét csípőre teszi, másikkal a félfának támaszkodik. — Hát akkor a viszontlátásra, fiatalember... Minden jót. Esőmosta szűk udvar nyúlik a kapuig. Kattan a kilincs; kint az utcán szél fúj, friss esősza- gú levegőt. Jólesik mélyre szívni a tüdőben. mol^-
