Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)
1977-09-18 / 220. szám
Jelenről - jövőbe nézve Kossuth és az örmények A bejáró munkások művelődési helyzetéről Hajnali vonatok; negyed hatra vagy negyed hétre —,, ha valami „csoda” folytán, nem késnek — Salgótarjánban vannak, az úgynevezet főtéri állomáson. Emberek százai szállnak le a vagonokból, megkezdve a város határában, Zagyvapálfalván. ahol főként a síküveggyár és a bányagépgyár várja a szorgos munkáskezeket. És emberek százai iparkodnak munkahelyükre az autóbusz-állomásokról a Ka- rancs völgyéből, a Cered környéki magaslatokról érkezve. A .tömegvándorlás” délután fél kettő körül megismétlődik, majd jóval szerényebb mértékben este tíz óra tájban megint Ingázó munkások, vagy — ahogyan a hivatalos nyelv nevezi — bejáró dolgozók. Naponta utaznak — ki perceket, ki órákat — munka- és lakóhelyük között. Az összes foglalkoztatottak számához ará- nvítva Pásztón 30, Salgótaján- ban valamivel 50 százalék felé becsülik a számukat, Balassagyarmaton közel felére. Megyei viszonylatban ez az arány — a megyei tanács művelődésügyi osztályának augusztus végi tájékoztatója szerint — 48 százalék. Aki ismeri megyénk múltját, ipartelepítésének történetét, azt ez a közlés nem éri váratlanul, ismeretei alapján maga is ilyen, vagy ehhez egészen közelálló végeredményre számíthatott. ★ A bejárók helyzetével, mindennapi örömeivel és gondjaival foglalkozni — bár_ egyesek szemében annak tűnhet — nem divat nálunk, hanem — számuk, termelésben, közéletben betöltött szerepük, fontosságuk okán — társadalmi szükségesség. S amikor róluk szólunk, nem feledkezhetünk meg arról, hogy számos tekintetben hátrányosabb helyzetben vannak helyben dolgozó társaiknál. Elég, ha csak a közlekedésre emlékeztetünk, amelynek „áldásaiból” a bejáró dolgozó a javuló tendenciák ellenére is nap mint nap bőségesen részesül. A bejáró munkások az alapvető osztályj egyek azonossága mellett sajátos rétegét alkotják a munkásosztálynak. Mindenekelőtt és általában különböznek életmódjukban és életformájukban, általános műveltségük, szakmai képzettségük fokában, művelődésiszórakozási lehetőségeikben. Ugyanakkor egymáshoz viszonyítva is találhatunk jócskán eltéréseket, például a vagyon- beli helyzetre, az életkorra, az előképzettségre, az utazás távolságára vonatkozóan. Mind e tényezők és bonyolult egymáshoz kapcsolódásuk miatt jelent olyan nagy feladatot és gondot az állami irányításnak és gazdaságvezetésnek, a politikai- és társadalmi szerveknek. a népművelőknek a bejáró dolgozók művelődési helyzetének javítása, művelődési- és közéleti aktivitásuk fokozása —, amely viszont a társadalom tervszerű fejlesztése szempontjából elengedhetetlen és szükségszerű. * A bejáró dolgozók művelődési helyzetével és problémáival tanácsaink és közművelődési intézményeink az utóbbi esztendőkben rendszeresen foglalkoztak. Művelődésük segítésére a nagyobb ipari centrumokban, Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón, Nagybátonyban feladattervek készültek, amelyek végrehajtását, illetve megvalósítási folyamatának tapasztalatait a Nógrád megyei Tanács közművelődési bizottsága rendszeresen megvizsgálta. A testület elé vitt jelentések általában elmélyült munkáról tanúskodtak, sokirányú, sokszempontú megközelítésben elemezték a komplex témát, és nyíltan szembenéztek a nehézségekkel is. A pásztói felmérés az üzemekkel kapcsolatban többek között arról szólt, hogy a helyi vállalatok művelődési tevékenységének anyagi tervezését jelentős mértékben akadályozza a más megyékben található központoktól való függés, s egyben azt is kiderítette, hogy a kultúra rendelkezésre bocsátottt pénzt az üzemek nem mindig célszerűen költötték el. A gazdaságvezetők egyöntetű véleménye szerint a bejárók művelődését eredményesen a lakóhely tudja megoldani, ugyanakkor nem ismerik az ottani kulturális lehetőségeket, kínálatot, s nem is tesznek megismerésükre különösebb kísérletet. A Salgótarjáni városi Tanács jelentése a konkrét adatok mellett alapos elméleti fejtegetést, történeti áttekintést is tartalmaz. Emlékeztet a hetvenes évek elejére, amikor az üzemek minden művelődési tevékenységet a lakóhelyen igyekeztek szervezni, amely aztán csaknem teljes kudarcba fulladt. A kétségtelen jó szándék ritka esetben találkozott a helyi sajátos igényekkel, és hiányzott a szervezésben az üzemi és a lakótelepi szervek jó együttműködése. Felismerésükkel változott meg a koncepció. Az ismeretterjesztést és a felnőttoktatást — melyekben a legtöbb eredményt sikerült elérnünk — most már az üzemekben szervezik, a lakóhelyekre pedig elsősorban amatőrök és hivatásos művészek előadásait viszik. 1974- ben pedig a Salgótarjáni Kohászati Üzemek kezdeményezésére kialakult egy új támogatási forma; a kommunista műszakok pénzértékének egy részét azoknak a községeknek a művelődési intézményei számára utalják át, ahonnan a legtöbb a bejáró dolgozó. Ezt a példát követte a ZIM, az öblös- és a síküveggyár. Balassagyarmaton — Pásztóhoz hasonlóan — a gazdasági egységek és a lakóhelyek közötti hiányos kapcsolat jelenti a legnagyobb gondot. Kellő anyagi eszközök híján a lakóhelyeken nem alakulhat ki eleven, pezsgő kulturális élet, olyan, amely mindkét fél hasznára válna. Az üzemi művelődés fejlesztésére — részben a személyi feltételek biztosításával, a járási hatókörű művelődési intézményekkel kötött együttműködési szerződésekkel — azonban több eredményes. kezdeményezés született, például kiállítások, kiscsoportok szervezése, az irodalmi színpadi napokon szereplő amatőr együttesek tá- joltatása. A Salgótarjáni Jóízsef Attila megyei Művelődési Központ a művelődési napok rendszerének bevezetésével igyekezett hatékonyabb segítséget adni a községnek. Lényegesebb eredményt azonban majd attól a három évre szóló, a bejáró munkások művelődését segítő tervtől várhatunk, amelynek kidolgozása jelenleg történik a megyei intézményben. tr Mind a tervszerű vizsgálódások. mind az empirikus tapasztalatok azt a véleményt támasztják alá, hogy az erőfeszítések és a kétségtelen eredmények, előremutató kezdeményezések ellenére, az ingázók művelődési lehetőségeinek a növelésében nagyon szerény mértékben sikerült előbbre lépnünk. És ezj nem varrhatjuk kizárólag az objektív meghatározó tényezők nyakába. Sok esetben gátolja még a munkát a korszerűtlen közművelődési szemlélet, amely nem látja a fától az erdőt, megelégszik egy-egy látványos gesztussal, egy-egy részterületre szűkíti le a közművelődést, olykor másokra hárítja nem csak a felelősséget, hanem' a munkát is, amelyet tulajdonképpen önmagának kellene elvégeznie. És amikor erről szólunk, akkor nem csak az üzemek gazdasági és egyéb vezetőkre gondolunk, hanem a tanácsokéra is, a népművelőkre, anélkül, hogy egészében elmarasztalnánk valamennyit. De a közművelődési határozat szellemének, hogy a közművelődés össztársadalmi érdek, politikai ügy érvényt kell szerezni mindenütt, és ennek megfelelően munkálkodni. A bejáró dolgozók művelődését két területen lehet szervezni : a munkahelyen és a lakóterületen. Egyszerre és egymástól nem függetlenül. De, hogy e munkának arányai milyenek legyenek, az már mindig a konkrét helyzettől, adottságoktól és lehetőségektől függ, amelynek eldöntése az adott, egymáshoz kapcsolódó helyeken dolgozók megítélésétől függ. Ebben kivételesen nagy a felelősségük; s ennek vállalása nélkül aligha képzelhető* el, hogy a jövőben erőteljesebb ütemben léphetünk előre a bejáró munkások művelődési problémáinak megoldásában. Sulyok László Fülöp János: (Kisregény) 30. — Nem tudunk tüzet csinálni? — Tűz kellene, hogy megszárítkozzunk, jelnek se rossz. Lám, fog már az agyam. Az öreg szeme most kezd tisztulni, furcsák könnyben ázott pillái. A gyufám elázott, nyilván az övé is. Honnan lehetne szerezni? Lepillantok a padlásfeljárón: jó fele magasságig áll benn a víz, felszínén mindenféle kamraszemét, hagyma, krumpli, üvegek, ide-oda utazik, itt már nem lehet lemenni, csak úszni lehetne. — Lemék — mondja az öreg, de megtorpan a látványtól. Mégis lehajol, kihalászik valamit. — Mi az, petróleum? — Pájinka. Állunk egymás mellett, s most ébredünk rá, mi is történt köztünk. Hogy kije-mije vagyunk egymásnak. De ez már nem számít. — No, igyon — mondom neki. Az övé, meg idősebb is. Iszik, aztán átadja a palackot. Meghúzom, tetőtől-talpig 4 NÖGRAD - 1977. szeptembei 18., vasárnap j megráz, de jó tüzes, égeti a torkomat meg a gyomromat. — Le kéne vetni a göncöt — mondom. — Híjába, minden elázott — feleli. — Nem. Én sokmindent fel- hordtam. Gyorsan sötétedik. Mialatt ide-oda botorkálunk a padláson, egész testemben ráz a hideg. Találunk ruhaneműt, öltözködünk. Ahogy meglátom szíjas,, vén testét, elfordulok. Még nem is végzünk, megérkezik az újabb árhullám, s vele a jégtáblák, kettő egymás után, a cserepek ismét ropognak, az egyik gerenda ívben meghajlik, s olyan csattanással törik el, mintha ágyú szólna. Elvetem magam a kéménynél, az öreg a sarokban köt ki —, de még bírja a ház. Meddig? — Valamit kéne csinálni! — kiabálom. Fekszik az oromfalnál, de nem válaszol, nem mozdul. Odarohanok. A feje félre- fittyenve, de lélegzik. — Mi baja? Nem tud szólni, a kezét alig tudja emelni, nincs ereje. Megüthette magát, tán csontja is törött. Ahogy próbálom Az idén ünnepeljük Kossuth Lajos születésének 175. évfordulóját. Az ünnep nemcsak a hazai kulturális életet mozgatja meg, hanem túlnő határainkon. A Szovjet-Örmény Köztársaság baráti társaságainak magyar szekciója kiállítással emlékezik meg az évfordulóról. A kiállítás anyagához Tamás István, az MSZBT országos vezetőségének tagja, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese adott segítséget: egy Kossuth bibliográfiát és annak a Kossuth- beszédnek magnófelvételét, amely fonográftekercsen maradt fenn. A beszéd szövegét. Szalmási Pál fordításában ormány nyelven juttatta el a jereváni kiállítás rendezőségéhez. Kevésbé ismertek Kossuth örmény kapcsolatai. Pedig hazánk ék az örménység kapcsolata a honfoglalás előtti időszaktól egészen napjainkig kimutatható. Magyarország területére 1672-ben telepedtek le —, nagyobb számban az erdélyi városokban. Kivették részüket minden haladó mozgalomból, így az 1848-as szabadságharcból is. Az első magyar felelős minisztérium miniszterei és ,az aradi golgotán kivégzett tábornokok közül Gérove István, Kiss Ernő, Lázár Vilmos — örmények. Kossuth erdélyi unió indítványának támogatói között szerepelnek az örmény városok — Erzsébetyáros és Sza- mosújvár — küldöttei is. Kossuth törökországi fogsága alatt ismerte meg, az örmény nép szenvedéseit. A XIX. század elején, az 1326—28-as orosz—perzsa háború eredményeként örmény- ország keleti területeinek nagy része Oroszország birtokába került, majd elhódította a töröktől Karsztot és Ardahant. Ezzel az orosz birodalom egész Kelet-Örmény- országra kiterjesztette fennhatóságát. A török uralom alatt maradt örmény területeken felszabadító mozgalom bontakozott ki a kegyetlen politikai társadalmi, nemzeti és vallási elnyomás ellen. A török hatóságok ezt ürügyül használták fel tömegmészárlásokra. Kossuth 1851. március—augusztus hónapjait Kutahiában töltötte, ahonnan 1851. augusztus 16-án Makk ezredeshez küldött levelében a következőket írja az örmény üggyel kapcsolatban. „Argumentumul. .. felhasználható motívumok: m) az örmények részére egyenlő oltalom és egyenlő szabadság.” Kossuth útját 1851. szeptember elsején Anglia fele vette. Útközben a gemieki kikötőből 1851. szeptember 8-i keltezéssel újabb levelet ír Makk József ezredesnek, amelynek az örményekre vonatkozó részletei a következők: 116. „De íme magyek, az örményektől nem volt nálam senki, mert a dolog fontos. Mikként áll? Kérem jelentését. Ezt a vasat ütnöm kell.” 118. „Iniciálja a rác státuszt. (román, szerb, horvát, főnökökkel is) Csernátoni Cseh Imre százados ebben is sokat használhat.” Útjának következő állomásáról Marseille-ből 1851. szeptember 27-én ír Makk ezredesnek, hogy „bizalommal, hittel és reménnyel fordulnak felém Európa többi elnyomott népei is. Az örményekkel hogy áll a dolog?”’ Az európai hatalmak érf>- úgy nem hallgatták meg Kossuthnak az örmények szabadsága érdekében hangoztatott érveit, amint nem törődtek a magyar szabadsággal sem. A szeptemberben, Jerevánban nyíló Kossuth-kiállítás méltóan demonstrálja hazánk és a 60 éves Szovjetunió legkisebb köztársaságának történelmi kapcsolatait. Simon J. Zaven Az érdeklődés előterében A dokumentum film Goethe írta valahol, hogy a legeseménytelenebb emberi élet is érdekesebb a legfordulatosabb regénynél. A nagy regények ideje lejárt. A sok kötetes regényfolyamok napjainkban már- már olvashatatlanok. Nincs időnk, türelmünk. Érdeklődésünk is sokkal inkább a való élet eseményei felé fordult. S ez világjelenség. Könyvkiadásunk a tanú rá, milyen hihetetlenül nagy az érdeklődés egy-egy önéletrajz, napló, levelezés, kortörténeti dokumentum, vagy bármilyen hiteles, dokumentatív írás iránt. Politikusok, hadvezérek, államférfiak, művészek, vagy éppen rablógyilkosok, prostituáltak önéletírásai hallatlanul magas példányszámban jelennek meg. A való élet érdekesebb, mint a kitalált, még oly szórakoztató történet. Nincs az az izgalmas krimi, amely felérne a történelem, vagy napjaink eseményeinek fordulatosságaival. A dokumentum, a valóság tényszerű feltárása már akkor helyet követelt magának a filmvásznon, amikor a filmművészet megszületett. Aztán (még a hangosfilm felfedezése előtt) a „tiszta stílust’ követelő irányzat —, amely az irodalmi és drámai tartalom elől való menekülésben nyilvánult meg — egyik felölelni, töredezetten jajgat, s egy kis vér jön ki a szája- szélén. Állok egy percig tehetetlenül. Aztán meglátom a kettétörött gerendát. S ugrok az ötletem után. Le kell szórni a tetőről a cserepet, kitörni a léceket, a gerendát kitaszítani. Ha sikerül, olyan lesz, mint a hidak lábánál a sarkantyú, félretereli a nagyja jégtáblákat. De az öreg... nyöszörögni tud csupán. Pálinkát adok neki. Nem árthat. Szesz, még fertőtlenít is. Töltök a szájába, kínlódva nyeli. Én is erősítem magam egy korttyal, mielőtt nekivágok a melónak. A cserepek összefagyva, ket- ső se pottyan le, vérzik a kezem. Mindegy, csinálni kell. A léceket már lábbal töröm. Testtel. A gerenda: derékvastagságú. Megemelni is alig bírom. Pedig ezt oda kell húzni, kitaszítani, valahogy a kéményhez erősíteni! Szaggatom a ruhaszárítóköteleket. Margit! Vajon kijutottak-e idejében? megoldásként a tiszta ripor- tázsban, a dokumentumfilm- ben vélte megtalálni a helyes utat. Filmtörténeti tény — olyan hatásos híradók, dokumentumfilmek születtek, amelyekkel mégoly művészi játékfilm is nehezen vehetné fel a versenyt. Mint minden művészet, a filmművészet ezen ága is pártos —, s bármit jelenít meg — nem lehet állásfoglalás nélküli. Amikor tehát a közönség ízlése, érdeklődése, igénye a valóság feltárását, elemzését igényli a filmvásznon, különös hangsúly tevődik a dokumentumfilmek mondanivalójának társadalmi hasznosságára. Napjainkban hihetetlen népszerűség övezi a szociográfiai irodalmat. Az új valóságtartalmak feltárásában a könyvnél, a szónál, mindenféle irodalmi megjelenítésnél nagyobb szerepe lehet a filmnek. Hiszen olyan új elemeket tárhat fel primér módon és sokoldalúan, amelyre más művészi megjelenítés aligha lehet képes. A filmszociográfia nem elégedhet még a dokumentumfilmek szűkre szabott idejével. Hiszen nemcsak a tájékoztatás, az információ a célja, hanem az elemzés és az értékelés is. Hosszú, akár egykét órás művek jelzik nálunk is e törekvéseket — főVisszaterelem a figyelmem a dolgomra. Olyan nehéz a súly, centiméterenként rángatom előbbre a gerendát. Mikor föl kellene emelni, vége az erőmnek. Alattam remeg a ház. A víz nekifeszül az akadálynak. A kötelekkel meg lehetne emelni a terhet. De előbb az öreg legyen biztonságban! Megfogom. Beszélek neki: tudom, hogy fáj, de nem maradhat ott a sarokban, leszakadhat. .. Ordít a fájdalomtól, véres habot hány, de végül sikerül a ruhákra ráfektetni a kémény mellett. Odateszem neki a pálinkásüveget. Ezt csak úgy lehet megoldani, ha a zsinegekkel fölmá- szok, átvetem a nyergen, ide- lenn meghúzom, a gerendát előbbre csúsztatom. Nem tudom, hogy sikerül, de sikerül. Indulás a másik végébe! Ahogy megemelem, megindul kifele, fölránt, de — csattan a vége a vízen. Az ár elkapja. a kötél lemarja a kezemről a bőrt, de megtartom. A kötél végét rátekerem a kéményre. (Folytatjuk) leg a Balázs Béla Stúdió alkotóitól. Egy család, közösség, népréteg életének, sorsának bemutatása, egy társadalmi jelenség okainak, előzményeinek feltárása, a kamera oknyomozó jelenléte, következtetése, állásfoglalása hosszú időre is leköti a nézők figyelmét. így avathatja be ismeretlen, vagy alig ismert világokba, mondhat ítéletet társadalmi jelenségekről, lelkesíthet, vagy felháboríthat, tettekre sarkallhat. A másik terület, amelynek feltétlen létjogosultsága van: a hosszú dokumentumfilm, a történelem, — s főleg a közelmúlt — bemutatása. Idézzük csak a, filmtörténet klasszikusai közül Mihail Szluckij ■■ A háború napjai, Dovzsenko' Harc Szovjet-Uk- rajnáért, vagy Joris Ivens* Spanyol föld című munkáit. De elég, ha a televízió, páratlanul. sikeres Századunk című dokumentumsorozatára hivatkozunk. Nálunk is az, utóbbi időben különösen gyakran jelentkeznek rendezőink hosz- szú dokumentumfilmekkel. A műfaj ellenzőit a mozi- látogatók érdeklődése cáfolja meg — e filmek még kasszasikert is elérnek. Sajnálatos módon azonban még mindig kiszorulnak a mozikból, s csak szűk köri vetítéseken. klubokban, esetlegesen láthatja a közönség ezeket az alkotásokat. Még leginkább a televizió képernyőjén kapnak helyet a hosszabb időtartamú dokumentumfilmek. (Kádár) Mai fvajánlafunk 15.10: TÁDZSIKISZTÁN Ázsiában, a Szovjetunió délkeleti határán fekszik Tádzsikisztán, a Tadzsik SZSZK. A földrajzi környezet meghatározó szerepet játszott lakóinak életében. A tadzsik nép az ősidőktől fogva pásztorkodó életformát űzött. Annál is inkább a hegyekhez voltak kötve, mert itt volt az életadó víz. Az utóbbi időben azonban megfigyelhető, hogy a hegyi pásztorok lehúzódnak a völgyekbe, letelepednek a hajdan sivatagi síkságra. Oka: a szovjet állam nagy gondot fordít Tádzsikisztán csatornarendszerének kiépítésére; a víz pedig termővé varázsolja a sivatagot. A film nemcsak Tádzsikisztán vadregényes hegyvidékét mutatja be, hanem elvezet a fővárosba, Dusambeba is.
