Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)

1977-09-16 / 218. szám

Nonstop rockkoncert a Palóc-ligetben BIZONYÁRA, NEM téve­dek, amikor azt írom, hogy a szeptember 10-én, Balassa­gyarmaton, a szabadtéri szín­padon megrendezett, a pla­kátok és az ezer példányban kinyomtatott zöld betűs rek­lámcédulák szerint hét órán át — délután 3-tól este 10-ig — tartó nonstop rockkon­cert az első ilyen hosszú ide­ig tartó és több együttest szerepeltető vállalkozás volt a városban. A hangversenyt a Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központ szervezte. Egy balassagyarmati és három bu­dapesti együttest láthatott és hallhatott az eseményre — túlnyomórészt fiatalokból ál­ló — kíváncsi publikum. A szabadtéri programnak nem nagyon kedvezett a két napja már egyre gyorsabban hűvös-hideg őszbe forduló idő. A nézők, kiknek számát igazán nagy sereggé csak a hét óra táján szípadra lépő P. Mobü (Örökmozgó) híre volt képes növelni, fáztak, vacogva szerettek volna ösz- szebújni, egymást melegíteni, mert arra, hogy a melengető, később hevítő lelkesedés tü­zet felgyújtsa, arra, hogy be- és felmelegítsen —, mint ez a rockműsorok idején, a sztárok előtt fellépő segéd­együttesek mindenkori dol­ga — a három órától játszó Centrum zenekar, sajnos!, képtelen volt. Bizonyára túl izgatottak voltak, bizonyára sokkal többet igyekeztek ad­ni, mint amennyit bírnak. Nem fogják soha bevallani, de biztos túl nehéz volt a számukra kirótt feladat. Mi­ért vállaltak —, vagy miért kellett, hogy elvállaljanak — egy olyan szereplést, amely nyilvánvaló kudarc, amikor ott vannak, jönnek a „nagy­ágyúk”, akiknek annyi hang­versenyt adni, mint köszön­ni?! Azt meg sem említe­ném, hogy színpadon úgy kell elhelyezkedni, hogy a közönség mindenünnen jól láthassa a szereplő zenekar valamennyi tagját, de azt meg kell mondani, úgy tű­nik, hogy — legalábbis ilyen jellegű (tehát komoly) hang­versenyeken — a fellépők re­pertoárjukba túlnyomó részt saját szerzeményű számokat vesznek feL BÁRMILYEN IS VOLT a Centrum, nem érheti rossz szó, hiszen vállalta a felada­tát, és tagjai ne szomorkod- janak: volt a koncerten ná­luk sokkal gyengébben és dicstelenebbül szereplő együt­tes is, amelynek csak szégye­nére lehet az, amit produkált. No persze, abban, hogy a kö­zönség nem melegedett fel, neki magának és valamely sajátságos megátalkodottság- nak is szerepe van. A máso­diknak fellépő Generál együt­tes, de kivált az énekes Hor­váth Károly (alias Charlie) és Tátrai Tibor, a szólógitáros, mindent megtett annak érde­kében, hogy lobogjon végre a lelkesedés tüze, ám az idő­közben alig-alig szaporodott nézők szenvtelenek marad­tak minden erőfeszítésre. Tát­rai nagyszerű és tökéletes szólójában még nemzeti him­nuszunk szívet-torkot szorító szép dallamát is eljátszotta: tapstalanul, a hallgatók fog­vacogva, értetlenül, üveges szemmel meredtek előre. Charlie a rockműfajban nagyszerű énekes: pontos, ha­tározott, tudja mit, mikor és hogyan csináljon a hangjával, minden „kijön” neki, és pon­tosan tudja azt, amit az or­szágban működő magyar pop­énekesek közül talán még csak Demjén Ferenc tud egyedül: hogy egy adott stí­luson belül, hol vannak az irányzat éneklésének határai, hogy menpyit bír el énekben az általuk képviselt stílus. És annál többet —, de keveseb­bet sem — nem akarnak ad­ni. A koncert legjobbja volt a Generál — egy béna közönség előtt, amely úgy látszik, töb­bet akart... Vagy mást. És jött a P. Mobil, és jött a ha­lálvonat, vele a halál, a pusz­tulás, az elmúlás fenyegető képei —, hogy egy ilyen jó, tehetséges együttes nem tud más témáról zenélni —'éne­kelni! —, és jött a közönség. Két dolog hozhatta őket: a P. Mobil híre és talán az a beidegződés, hogy egy kon­cert hét óra tájon szokott kez­dődni és oda bizony akkor il­lik elmenni. A népség — szá­mát tekintve — ugyan ha­talmassá megnőtt, de senki ne higgye, hogy általánosan a hangulat is megemelkedett. Voltak ugyan páran, akikne- kihevültek, felugráltak, el­vesztő hangon kiáltozva tap­solták a ritmust és táncoltak ott a padsorok között, de mint ahogy hangjuk elenyé­szett a zene hangjaiban, úgy örömük is csak pillanatokra tűnt fel a tömegben. Nem igen figyelt rájuk senki, szi­laj kedvük lángja tovább nem harapózott két-három ülésnél és ott is hamar elbo­rult. A P. MOBIL ERŐSEN Deep Purple-ízű, nehéz rockzenét játszott egy jó énekessel, ügyes dob- és basszusszólóval és egy bolondos figruával, aki az elég unalmas és fárasztó műsorrészben a színt hozó látványosság-emberének sze­repét játszotta: ugrált, tán­colt a színpadon, tüzeket gyújtott, felöltözött, levetkő­zött, jópofákat mondott, lo­vagolt a roady-k (a zeneka­rok felszerelését cipelgető, be­állító, leszerelő, külön fizetett hordárok, ha kell testőrök) hátán — és konferált is a ze­nekarnak. Túl jól játszotta a szerepét: már alig figyelt va­laki is a P. Mobilra, mert őt kellett nézni. Helytelen. A P. Mobil után, a hangver­seny utolsó részében, a Ber- gendy lépett fel Délhúsa Gjonnal. Bár ne tették volna. Ennek a zenekarnak a sze­replése — tulajdonképpen — bukás volt; az egész szombati hangverseny leggyengébb együttesét hallhattuk. A Ber- gendy az új tagokkal — meg­spékelve Délhúsa Gjonnal — még nem egy összeszokott ze­nekar. Nem értem, miért kell egy jó darabig nyilvános sze­replést vállalniok. A balas­sagyarmati közönség — azzal együtt, amit már mondtam róla a fentiekben — csopor­tokban hagyta el a nézőteret, míg a Bergendy szerepelt. A zenekar fél tízkor leállt, ren­desen hazaküldte a még ott­maradt hallgatóságot és befe­jezte a koncertet. Megsértő­dött a Bergendy, hogy egyelő­re nem tetszik, mert rossz? Lehet De — nem baj. Vass Imre Fülöp János: F" U JL 3Ei BUB U L E (Kisregény) 28. Százszor szánom rá magam» hogy lemegyek, odaállok az öreg elé, megmondom, hogy én küldtem el Margitot — százegyediszer is megtorpanok a padláslépcső tetején. Negyedórája, hogy megjött véletlenül láttam meg fenit- ről. p. kakas-fonmájú szellő­zőablakon át, amelyen Miska megostorozásának is szemta­núja lehettem. Nagyot kon- dult a szívem: no most!-. Az öreg azonban csak az udva­ron járkált ide-oda, abrakot vitt az istállóba. Gondóltam, megvárom, míg beér a házba- Gyávaság, persze, hogy gyá­vaság, mit csináljak, gyáva vagyok­Egyszer volt a tornácon is, hallottam a csizmáját döngeni, de aztán visszament a kúthoz. Imént viszont bejött, szólt is egyet: „Margit he!” Most csönd van. Gondolom: morog és keresi a lányt- Ha van szeme, meg­látja.. hogy rendetlenség van, hiányzik ez-az. Ha van egy kis sütnivalója. rájön, hogy a lány elment- Tán utána is fut, ez volna a legjobb.­..-vagyis akkor kell szólnom, mert há utánamegy. a halálá­ba megy. Az órám a pilótá­nál, de nem sok híja lehet annak a félötnek, átbukik a folyam a dombokon­Állok, s úgy gondolkozom. hogy belemelegszem­Nine? énnékem semmi kö­zöm ehhez a vénemberhez- Ami dolgom volt vele, az csak gyalázat volt. Gorombán bánt velem, talán a kutyájához is ő rakott be- Úgy nézett át rajtam, mint az üvegen. Kö­teles vagyok én az ő életé­vel foglalkozni? Huszonötször bemehettek volna a városba, a mérnök szerint napok óta riasztják a szigetieket, tudnia kell a ve­szélyről. Egy öngyilkosságot kellene tehát énnékem visz- szacsinálni, s mint mikor a vízbefúló ide-oda csapkod, eltalálja azt is, aki menteni akarja, úgy érzem én magam. A fenébe!...­De hát mégis Margit apja, a barátom — a volt barátom apja. Ember- S ha nem volna az, én mégiscsak az vagyok- Lehet, hogy nem is őmiatta szólnék, hanem magam miatt­— Margit! Itt lehet közvetlenül alat­tam. innen szól. Le kell mennem. Ha fel­jön és itt talál, tolvajnak tart­hat. Még átfut a fejemen, hogy hagyni kellene feljönni s a fejére csapni a padláslépcső tetejét —, de ez már megint csak gyávaság- Mozdulok. Me­gyek­— Na! — mondja az öreg békétlenül, föl se nézve, a zajra- Azt hiszi a lánya. — Erő, egészség — mon­dom én. Muszáj köszörülni a torkomon. Ott dermed a lépcső végé­ben, magasba szegve a feje- A ritkás bajsza remeg, minta macskáé- A vén kalap alatt, észreveszem, egy vastag ér lüktet a halántékánál. Nem férek tőle lejjebb men­ni : nem mozdul- A szeme mögém csúszik, aztán vissza rám. Aha, azt hiszi cicázni voltunk odafönn. — A lánya elment, Bibók bácsi- — Meg kell tömöm a csöndet- — Autóval.-, autó jött érte.- A szigetet elönti a víz. Le kell lépnem, elmennem mellette- Megüti az orromat a szaga, mint afféle öreg pa­rasztemberé; istállószag. ruha­szag. bagószag­Megteszem a két lépést le­fele, s hármat-négyet mel­lette, hogy megfordulhassak, szembe állhassunk- Ebbe az öt-hat lépésbe beleizzadok. De úgy, hogy érzem végig­folyni a vizet a gerincemen. — Miska várta a révnél- — Ez a hazugság egyszer már bevált. — Én meg ittmarad- tam-.- — Azt 'akarom monda­ni: segíteni, de ha már hazu- dok, hazudjak folyamatosan: —..ittmaradtam, csak egy hely volt a kocsiban­— De az úristenit. Alig hallom amit mond- Káromkodna? Könnyedébbre kellene váltanom, kerüljük a fölösleges balhét. Ha rám hallgat, amit lehet, magasabb­ra akasztunk, ami biztos, biz­tos — és finoman rámosoly- gok- — Én már egyet-mást föltranszferáltam. Kár volna a sok szép holmiért. (Folytatjuk) 4> NOGRAD — 1977. szeptember 16., péntek j Nemzetközi éremkiállítás Mai tv-ajáníatunk Nemzetközi éremkiállitás nyílt Budapesten, a Nemzeti Galériában 1977. szeptember 5-én. Képeink a kiállításon ké­szültek. Vlagyimir Makronszov: Örökké él. Robert Elderton: Hermaphrodite találkozása Salmacis najád­dal. 20.25: KÍSÉRTÉS II—III. Ezen a napon kerül kép­ernyőre az Osear-díjas film­író, Székely János regényéből készült tévéfilm második és harmadik (befejező) része. Az első részben a néző megismer­kedhetett Rózsa Bélával, egy mosónő és egy matróz — a Szépmiska — törvénytelen gyermekével, aki, hogy a vi­lágválság idejét élő országban anyját, s magát eltartani tud­ja, állást vállal egy szállodá­ban. Élete a nyomorúságos ott­hon és a fényűző szálloda kö­zött zajlik. A második részben Bélát a liftről a portára helyezik. Kö­szönheti ezt a szerencsét egy gazdag, elkényeztetett asszony­nak, „Kekiné”-nek, akinek a kutyájával kezdett barátságot. Az asszony szeszélyes játékot űz Bélával. Otthon is változás történik, betoppan Szépmiska, hogy bi­zonytalan forrásból származó jövedelmével fellendítse a csa­lád anyagi helyzetét. Megtakarított forintok A Salgótarjáni Kohászati Üzemek üzemfenntartó gyár­részlegében szorgalmasan gyűlnek a megtakarított fo­rintok. A gyárrészleg 25 szo­cialista brigádja mintegy hat­millió-háromszázezer forint megtakarításra tett felajánlást. Ebből csaknem 4,5 millió fo­rintot meg is valósítottak. Ahol erre lehetőség van, ott a külföldi gépalkatrészeket hazaival helyettesítik. Ebből a törekvésből máris több mint egymillió forint hasznot haj­tottak a vállalatnak. Színes­fém-megtakarításra tett fo-i gadalmukból időarányosan 435 ezer forintot kellett volna elérniök, ehelyett 470 ezer fo­rint a megtakarított összeg.' Bontott anyagból az időará­nyos vállalások értéke 250 ezer forint, amelyet 100 ezer forinttal teljesítettek túl. Az eddigi eredményeik toJ vábbi fokozására tett pótvál­lalásuk értéke meghaladja az egymillió forintot. A Nógrád megyei Moziiizcmi Vállalat SZOVJET SZTÁRFOTÓS REJTVÉNVPÁL VÁZA TA 1977. IX—X—XI. hónapban. 5 FILM Fedőneve: Lukács Beköszönt a szeptember Center az égből A piros alma Te vagy a dalom 5 FILMSZÍNHÁZ Salgótarján, November 7, Balassagyarmat, Madách Pásztó, Mátra " Szécsény, Rákóczi Nagybátony, Bányász 25 NYEREMÉNY mozibérletek, mozicsomagok. szovjet hanglemezek, könyvek és vásárlási utalványok. Kísérje figyelemmel hirdetéseinket, moziműsorainkat. és jegyváltáskor kérje' a rejtvényjáték ingyenes sztárfotóját!

Next

/
Thumbnails
Contents