Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)

1977-08-14 / 191. szám

I Művelődés — szűkös /ehetőségekkel Női könyvkiadó a XVI. században ' ROMHÄNYBAN, a FIM Gránit Csiszolókorong és Kő­edénygyár Widenta gyáregysé­gében közel kétszáz ember dolgozik. A környező telepü­lésekről (hiszen jó az autó­busz- és vasúti közlekedés) járnak be, többségük Érsek- vadkertről, Kétbodonyból, Szentéről, Kisecsetről, és ter­mészetesen helyből. A mo­dern, kellemes munkakörül­ményeket biztosító, a szemnek is tetszetős gyárat 1973-ban kezdték építeni, s meglehető­sen gyorsan elkészült; 1974. közepén már teljes kapacitás­sal folyhatott a termelés. A munkások és alkalmazot­tak művelődési, szórakozási lehetőségeiről, szokásairól Va­sas István tmk-vezetővel, a két évvel ezelőtt alakult párt- alapszervezet titkárával be­szélgetünk. A gyárban akkoriban még nagyon a kezdeteknél tartot­tak, s nem készült a közmű­velődési párthatározat nyomán művelődési feladatterv. A dol­gozók művelődését a FIM, il­letve a központi gyár által a szocialista brigádmozgalom számára megfogalmazott irányelvek alapján végzik. — Tizenöt szocialista bri­gád tevékenykedik üzemünk­ben — mondja Vasas István —, mintegy százhúsz részt­vevővel. Ez azt jelenti, hogy a versenymozgalomban aktív dolgozóink kétharmada vesz részt. Művelődési tevékenysé­gükben az önművelés, a cso­portos színház- és múzeumlá­togatás, a közös kirándülás és a különböző oktatási formák­ban való részvétel szerepel. A tömegesség, a- rendszeres­ség, a hatékonyság szempont­jából azonban meglehetősen nagyok a nehézségeink. — Éspedig? — Tulajdonképpen nincs megfelelő méretű kultúrter­münk. Ez a klubszoba, ahol most vagyunk (melyet mint­egy másfél évvel ezelőtt ala­kítottunk ki) jól felszerelt, hi­szen a tévé és a rádió mellett sztereó magnetofonja is van, de mindössze 15—20 embert képes egyszerre befogadni. Mégis megcsináltuk, mert szükségünk volt rá. Most itt tarthatjuk a kisebb rendezvé­nyeinket. gyűléseket, tanácsko­zásokat, a különböző párt-, KISZ- és szakszervezeti okta­tásokat. Nagyobb rendezvé­nyeinket, például a társadal­mi, politikai ünnepek megem- lékezőit továbbra is a műhely- csarnokokban kényszerülünk megtartani. AZ ÜZEMI letéti könyvtár 800 körüli kötetszáma sem fért be a klubba, ezért egy öltözőszerű helyiségben tart­ják. Hegedűs Olivér meós a kezdettől, 1975-től vezeti a könyvtárat. — Elégedett vagyok az ál­lománnyal — mondja a könyvtáros. — A legfontosabb és jó olvasmányokat megta­lálhatják az érdeklődők. Az SZMT központi könyvtára rendszeresen cseréli a könyve­ket, s igyekszik igényeinket a lehetőségekhez képest a leg­teljesebben kielégíteni. — Mennyi olvasója van? — Nyolcvankettő. A szocia­lista brigádtagok többsége vállalta a beiratkozást, sőt né­hány brigád részt vesz az „Egy könyv — egy hónap’' mozgalmunkban is. — A beiratkozott nyolcvan­két ember ténylegesen is ol­vas? — Tapasztalatom szerint, igen. Noha ilyenkor nyáron megcsappan alaposan az ér­deklődés. A Widenta gyáregységben az olvasás, az önművelés meg- kedveltetésének kezdeti lépé­sei mellett a felnőttoktatás­ban értek el említésre méltó eredményt. A gyáregység fennállása óta 15-en végezték el az általános iskolát. Jelen­leg hét 40 éven aluli dolgozó nem rendelkezik alapfokú végbizonyítvánnyal. Céljuk, hogy ők is megszerezzék a szükséges végzettséget. Ezt azonban csak úgy tudják el­érni, ha sikeresen működnek együtt a másik két romhányi üzemmel, s biztosítják az egy osztály indításához szükséges létszámot. — Dolgozóink igénylik a művelődési, szórakozási alkal­makat — mondja Vasas Ist­ván párttitkár. — Főleg a fia­talok. De eléggé korlátozottak helyben a lehetőségeik. A köz­ségben egy klubkönyvtár, a szomszédos kerámiagyárban szintén egy klubkönyvtár és egy kultúrterem működik. Dolgozóinkat, mindenütt szí­vesen látják. A meglevő mű­velődési egységek azonban ne­hezen tudják a sokrétű igé­nyeket kielégíteni. A község­ben egy igazi művelődési ház­ra lenne szükség, megfelelő felkészültségű és számú elő­adókkal. Olyasmire gondolok mint, ami Rétságon, vagy Di­ós jenén van. Amíg ez nem oldódik meg, addig nagyon nehéz és kétséges lesz előbbre lépnünk a művelődésben. A VIDENTA gyáregység mostanság egyedül a sport- tevékenységére büszke. Rend­szeresen megszervezik az asz­talitenisz-, a női futball- és a férfi kispályás labdarúgó-baj­nokságot. Ezekre ugyanis jó lehetőségük van, saját pályá­val rendelkeznek. Természete­sen önálló művelődési ház fenntartására nem törekednek, de szeretnék, ha a község a mai igényeket kielégítő műve­lődési objektummal rendel­kezne. S ez nemcsak az ő ál­muk. így vélekednek a többi gyár dolgozói is, a legtöbb romhányi ember. (ok) Egy híján száz Örökifjú matuzsálem Mintha nem is a nyár közepén járnánk! A Salgótarjáni Kohászati Üzemek Művelődési Központ­jában a fúvószenekar tagjai soproni találkozóra edzik tü­dejüket, a néptáncosok Duna­újvárosba, a színjátszók Aj­kára tartanak. Az ifjúsági klub teljes gőzzel működik, ama­tőr művészek bemutatásával, építőtábori esttel színesítve a lemezlovas állandó műsorát. A vasasszakszervezet kez­deményezte „Küzdelmes év­század” című vetélkedő im­már a vállalati döntőkig jutott. Szocialista brigádok mozija, klubja, vendégszereplések, mesetarisznya a kicsinyeknek — hogy csak címszavakban so­roljuk a központ lüktető éle­tének állomásait. A felületes szemlélő, a régi falak között csak a megszo­kott rendezvényeket látná, pe­dig a ház ritka alkalomra ké­szül: 1978-ban ünnepli száza­dik születésnapját. Az acélgyári olvasóegylet 14 alapító tagjától a mai ki­sebb fajta kultúrkombinátig nemcsak az eltelt évszázad miatt volt hosszú az út. A fejlődés lépcsőit rajzolja majd az érdeklődők elé a dr. Mol­nár Pál vezetésével készülő monográfia, amely a centená­riumra ünnepi köntösben lát naovilágot. Az olvasóegylet, a keretein belül működő dalárda és a műkedvelő társaság (színját­szók), alkalmazkodva a kor lehetőségeihez, már az első években sokat tettek a mun­káskultúra létrehozásáért, fel­virágoztatásáért, sikeresen dol­goztak anyanyelvi műveltsé­günk terjesztésében. Eredményességükre jellem­ző, hogy a századforduló tá­ján az egylettől kölcsönzött könyvek száma már ötezer körül mozgott folyóiratolva­sójuk választékát pedig egy mai könyvtár is megirigyel­hetné. A Horthy-korszak szűk le­vegőjében az egylet elkerülte ugyan a jobboldali szélsősé­geket, de valójában a keresz­ténynemzeti kurzus ideológiá­jának hatása alá került. A csekély lehetőség ellenére is sokat tett a művelődésre való igény ébren tartásában, amit Móricz Zsigmond emléktáblá­val jelzett látogatásai is bi­zonyítanak A felszabadulás utáni fej­lődést pedig már a ma ered­ményei bizonyítják a legékes- szólóbban. A 99 éves ifjú tehát születésnapjára készül. A fel­színen még alig láthatóan, de vezetőinek és dolgozóinak már egyre keményebb munkát ad­va. Bolyós Lászlóné, a műve­lődési központ igazgatója te­kintélyes programtervezetet rak elém. Percekig csak számo­lok — negyvenkilenc műsor várja majd az ünnepi évben a ház régi barátait, új vendégeit. Vetélkedők, pályázatok, versmondó versenyek, tucatnyi kiállítás, a rádió „Ki nyer ma?” és „Könyvről, könyvért” mű­sorai — a centenáriumi év látogatói a bőség zavarával küzdhetnek. Az évforduló so­rozatától függetlenül is új módszerek bevezetésével, a technikai lehetőségek tágitá- sával, jobb kihasználásával kísérleteznek. Az úgynevezett „kiscsoportok” létrehozásával, a rétegigényeknek megfelelő­en próbálkoznak, például fi­atal házasok, nyolcadikosok klubjával. A magnósok fel­szerelése pedig' a gépi tárlat- vezetést teszi lehetővé. A születésnap rendezvé­nyei mellett megmaradnak az előző évben már bevált művelő­dési formák is: a színházi évad, a brigádmozi, a munka és művelődés hónapjai. A matu­zsálem tehát egészséges. Ezer­karú, a vérkeringése pezsgő. Változatos napjait sokan meg­irigyelhetnék. (molnár) Egészen a XX. századig csak egy olyan nőt ismerünk, aki könyvkiadó és nyomdatu­lajdonos volt: Heltai Gáspár- nét. A személyére vonatkozó adatok hiányoznak, lánynevét nem tudjuk, egyéniségét egye­dül kiadói tevékenysége alap­ján rajzolhatjuk meg. Férje, Heltai Gáspár protes­táns prédikátor és író, 1550- ben Hoffgreiff Györggyel együtt Kolozsvárott nyomdát alapított, s ez 1559-től kizáró­lagos tulajdonába került. Ki­adványai közül sokat maga írt; 1575-ben adta sajtó alá Chronica az magyaroknac dol­gairól című művét. Ennek el­készülte előtt meghalt, a nyomtatást a kolofon szerint „végezte Heltai Gáspárné A. 1575.” Heltainé nyomdája Az elhunytat három lánya és egy fia siratta, az utóbbi 6—8 éves lehetett, s így a nyomdával kapcsolatos min­den gond az özvegyet terhel­te. Karábban sokat segíthetett férjének a kéziratok nyomdai előkészítésében, korrektúrá­ban, számadásoknál, mert azonnal át tudta venni a mű­hely irányítását. A szoros ér­temben vett nyomdai munká­ban valószínűleg csak fel­ügyeletet gyakorolt. Minden­esetre az új vezetés alatt a kiadványok tipográfiai színvo­nala valamivel gyengébb lett, nem nyomtatták őket olyan tisztán és gondosan, mint Heltai idejében; csak kevés fametszetet készítettek díszí­tésükre és takarékoskodtak a papírral. Heltainé hét év leforgása alatt tudomásunk szerint 39 művet adott ki, tehát kétha- vonként egyet. Ez az akkori viszonyok közt magas szám; különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a XVI. század­ban megjelent könyvek tekin­télyes része megsemmisült a folytonos háborúk, felekezeti harcok idején. Jelentős ré­szükből egyetlen példány sem maradt korunkra. Számos his- tóriás ének úgy pusztult el, hogy a szó legszorosabb értei-, mében ronggyá olvasták őket A Heltainé-nyomda termékei­nek nagyobb fele éppen ebbe a csoportba tartozott, 39 kö­zül 27. Ezért a kiadott mű­vek száma az általunk ismer­teknél bizonyára nagyobb, esetleg ennek másfélszerese. A históriás ének jellegzete­sen XVI. századi műfaj. Így hívjuk azokat a magyar nyel­vű verses elbeszéléseket, ame­lyek bibliai történeteket, meg­történt dolgokat (uralkodók élete, hadjáratok, várostro­NÖGRAD - 1977. augusztus 14., vasárnap J Fülöp János: FÜLEMÜLE (Kisregény) Prológus Kürt szava száll. Laktanyaépületek amfite­átrumának közepén, mértani csoportozatokban, katonai egység. Előttük, külön sorban, tisz­tek. tiszthelyettesek, honvé­dek. A parancsnok kíséreté­ben egy főtiszt halad végig előttük, fogadja tisztelgésü­ket, bemutatkozásukat, aztán kitüntetést tűz a zubbonyok­ra. Egy kézfogás, egy-egy elő­írásos mondat: — A dolgozó népet szolgálom! Az utolsó — legalacsonyabb termetű — katona következik. Széles váliú, keménykötésű fiú, bajuszt visel. Tiszteleg, jelent, megkapja a kitünteté­sét. A tábornok továbblép. A sor véget ért, s egy hang még­is jelent: — Füle Mihály honvéd! Keskeny asztalka áll a sor végén, rajta egy katona fotó­ja. Vékonyka gyerekarc, he­gyes orr, csucsort száj — a vonásokon a fényképezkedés zavart ünnepélyessége. A képkereten fekete sza­lag. — Az árvízvédelem során tanúsított hősies magatartása közben megbetegedett és el­hunyt — hallik. A tábornok kis bársony tokban a fénykép elé, az asz­talkára helyezi a kitüntetést és feszesen tiszteleg. — A dolgozó népet szolgál­ta — mondja a hang. Aztán vezényszavak har- sannak. Megszólal a zenekar. Az , egység díszmenetben vo­nul el a tisztek, a kitüntetet­tek s a halott bajtárs képe előtt. Lassan- kiürül a tér. mok), vagy kitalált, regényes történeteket mondanak el. Ezek a históriás énekek elé­gítették ki a magasabb mű- veltségűek olvasási igényét, felolvasásuk vagy eléneklésük révén pedig az írástudatlanok­kal is megismertették az iro­dalmat. Kiadásuk, kelendősé­gük miatt jó üzletet jelentett, emellett jelentős kultúrtörté­neti tett is volt. A kolozsvári nyomdában sajtó alá adott énekek szerzői közt megtalál­juk a kor legtöbb magyar szépíróját is, így Bogáti Faze­kas Miklóst, Enyedi Györgyöt, Görcsöni Ambrust, Ilosvai Selymes Pétert, Ráskai Györ­gyöt, Salánki Györgyöt, Sze­gedi Andrást, Sztárai Miklóst, Valkai Andrást... Heltainé a reformáció, a hitvitázás korában élt, így fel­tűnő, hogy csak két vallásos művet adott ki, Dávid Ferenc­nek egy vitairatát, s egy ima­könyvet. Megjelentetett ezen­kívül egy haditudósítást, négy tankönyvet, két lakodalmi verses köszöntőt, egy érteke­zést az üstökösökről és Tinódi Lantos Sebestyén végrendele­tét. Egyik prózai kiadványa, Salamon királynak Markalífal való, az asszonyokat gúnyoló tréfás beszélgetése, újabb és újabb kiadásokban egészen a második világháborúig a ponyvairodalom kelendő ter­méke volt. Az első magyar növénytan A nyomda legjelentősebb terméke Melius Juhász Péter füvészkönyve, teljes címén Herbarium az fáknac füvek- nec nevekről, természetekről és hasznairól. Nem eredeti mű, hanem Adam Lonicer frankfurti orvos Krauterbuch- jának alapos átdolgozása. így is nagy kincs az orvostudo­mány/ a botanika és a ína­gyar nyelv történetének kuta­tói számára, mert hozzávető­legesen 2000 régi magyar nö­vénynevet sorol fel, 627 nö­vényfajtát ismertet, mind­egyiknél megjelölve, hogy mlJ lyen gyógyhatást tulajdoníta­nak neki. Az elöljáró beszédben Hel­tainé elmondja, hogy Isten a Földet felékesítette „fáknak, füveknek megmondhatatlan sokféle gyönyörűséges voltá­val, melyekkel az embereknek nemcsak testek tápláltatnának, hanem szemek is tekintettel gyönyörködnek és ha betegsé­gek történnek, orvossággal testeket gyógyítanák”. Ezekről írt könyvet Melius Péter „a döbröcöni egyház pásztora”. „Az kinyomtatásnak munkája és költsége enyim. Ezt én tő­lem ilyen szegény özvegyasz- szonytól az magyar nemzet jó néven vegye”. Előszavát azzal a kívánsággal fejezte be, hogy a könyv kiadása legyen hasz­nos és váljon „az magyar nemzetségnek épületire és méltóságára”. Nemcsak kitűnő üzletasszony volt A könyvkiadó asszony neve a könyvek kolofonján 1582- ben szerepel utoljára, nyilván ebben az esztendőben halt meg. A nyomda ezután fiá­nak, ifjabb Heltai Gáspárnak a tulajdonába kerültj ö nem­csak nyomdász volt, hanem Kolozsvár városának nótáriu­sa is, feltehetőleg ez az oka, hogy kevesebb művet adott ki. Gulyás Pál a magyarorszá­gi könyvnyomtatás első két századáról írott munkájában Heltainét „a magyar könyv­nyomtatók egyik legélelme- sebbjének” nevezi, akinek „munkásságát kizárólag üzleti szempontok irányították”. Va­lóban kitűnő üzletasszony volt, de az értékelés második ré­szét nem érezzük igaznak. Az első magyar növénytannak, a históriás énekeknek és egyéb műveknek kiadása nemcsak jövedelmező volt, hanem va­lóban „a magyar nemzetség­nek épületire és méltóságára”, szolgált, s ezt tőle négy év­századdal később is „jó né­ven” vesszük. Vértesy Miklós 1 Mai tévéajánlatunk 20.05: Ostromállapot. Az ostromállapotot — a tel­jes rendőrség mozgósításával — Uruguayban rendelik el, három személy elrablása mi­att. A tupamarók elraboltak ugyanis három fontos sze­mélyt, a brazil konzult, a kö- vetségi másodtitkárt és az amerikai Michael Santorét, aki „közlekedési szaktanácsadó^ ként” dolgozik Uruguyban. A film izgalmas perceiben a teljes erővel folyó nyomozás és Santore vallatásának kép­sorai váltakoznak. Ezenközben az is kiderül, mi rejlik Santo­re titokzatosnak aligha mond­ható, ám sok egyéb dolgot rejtő foglalkokozása, a „ta­nácsadás” mögött. Két katona közeleg. Egyi­kük elviszi az asztalkát, má­sikuk — a szőke bajszu — felemeli a képet s a kis bár­sonytokot. Egyedül van. Nézi a képet. — Nem ismertünk, Fülemü­le — mondja. 1. — Maradj már magadnak, Fülemüle! — s a laboros ak­korát taszít rajtam, hogy a fal tart meg. — Nem nézhetem meg sa­ját magam? A laborosnak vastag háta, asszonyfara van, mindent el­takar, ahogy lötyköl maga előtt: — Én a te helyedben nem vágynék annyira meglátni a pofázmányomat... — Miért, elszúrtad? —jaj- dulok föl. — Én? Talán a kedves szü­leid !’... Nagyon szellemes. Elkülde­ném őt a sunyiba, de akkor képes eltépni a fotót. — Tanuld meg — fontos­kodik —, tanuld meg, hogy a fénykép mindig a valóság hű mása. Azt mutatja, ami van. Még egy próbát teszek: — Hadd lám! A körmömre sóz. — El a kezekkel!...' Még fürödnie kell. így talán leázik a kosz, amit a nyakadon meg­örökítettem. Segélykérőn nézek hátra Miskára. Megszán: — Vedd ki, laboros. Nekem kell. Mindjárt indul a busz­járat az állomásra. Miska basszusára meglepve fordul vissza a nagyfarú: — Neked kell, Bibok? Az ő képe? Minek? Az ágyad fölé akarod akasztani? Miska ránéz a laborosra, el­sötétül a pillantása, az mind­járt tisztelettudó lesz: — Miért nem szóltál? Nesze! — kiemeli a fotót a folyadék­ból, rázogatja, megpróbálom szemügyre venni magam, de hiába tekergetem a nyakam. — Adok itatóspapírt. 'Ha le­het, ne gyűrögesd. A farzseb­ben volna a helye, megfelelő embert a megfelelő helyre, de most tégy kivételt, különben mosogatórongy lesz belőle. Miska futólag rápillant a képre, aztán segít itatós közé tenni, süllyeszti a táskába. — Na, milyen? — kérdem! Köszörülni kell egyet a tor­komon. — Elég jó — feleli a bará­tom közönyösen. — Koszi, la­boros. Megyek, mert itthagy­nak. Ugranék én is, de a labo­ros nyakon ragad; — Aztán mielőbb röpködj erre a kilenc-ötvenemmel, Fülemüle, különben kitépem a farktollaidat! (Folytatjuk) ]

Next

/
Thumbnails
Contents