Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)

1977-08-07 / 185. szám

Közművelődés Karancnaágon Másodszor az élen A karancssági 11. Rákóczi Ferenc Művelődési Ház nyil­vántartó könyvét lapozgatjuk. Ebben minden szükséges ada­tot megtalálunk, ami 1968— 1970, valamint 1976. és napja­ink között történt, vagyis azon idő alatt, míg az intéz­ményt a jelenlegi művelődé- siház-igazgató, Báli János vezette. Nagy gondot fordít erre az adminisztrációra. Hi­szen ez egyben bizonyíték is, arra, amit végeztek, ugyanak­kor követhető támpont, ami alapján tervezhető a további munka A sok szám közül egyetlen témára vonatkozóan ragadunk ki hármat. Az elmúlt évben három színházi előadást ren­deztek a községben, az elsőn 65, a másodikon 120, a har­madikon 208 néző vett részt. Szembetűnő ' a fejlődés. Va­jon minek szól? A fokozato­san emelkedő színvonalú mű­sornak; a jobb szervezésnek: vagy annak, hogy a karancs- ságaik az idő múlásával hoz­zászoktak a színházi előadá­sokhoz? Bizonyára mindhá­romnak. — Másodszor vagyok rész­foglalkozású művelődésiház- igazgató — mondja Báli Já­nos. — Második alkalommal 1975. decemberében vettem át a művelődési ház vezetését, s utána nem sokára színházat hoztam a faluba. Nem a Dérynét, de hivatásos művé­szeket. Eleinte, mivel a kö­zönség elszokott tőle, nehezeb­ben ment a munka, de aztán — mint a statisztika is mutat­ja — sikerünk volt. Lassan hozzászoktak az emberek a látnivalóhoz. Mégis általában ráfizetéssel dolgozunk. Leg­alább száz ember még kelle­ne. — Miért, nincs? — Mondjam, hogy helyben kevés az érdeklődő lakosság? Mondjam, hogy a társközsé­gek, Szalmatercs Ságújfalu kulturosai, társadalmi vezetői jobban segíthetnének? Mindez igaz. Nemegyszer előfordul ugyanis, hogy hónom alatt a kazettával, a jegyekkel lejá­rom itt helyben a lábamat és alig van foganatja. De csak a létszámot nézve, és nem az anyagiakat, elégedett vagyok. A karancssági körzeti mű­velődési ház évi 74 ezer fo­rintos támogatással gazdálko­dik. Nem kevés összeg, bár jóllehet, hogy ennek kéthar­madát a megyei tanács műve­lődésügyi osztálya biztosította az intézmény részére munkás­művelődés címén. Minden­esetre kedvezőbb helyzetben van a kulturház sok más ha­sonló intézményhez képest. Így vélekedik erről a művelő­dési ház igazgatója is, aki egyúttal a községi pártalap- szervezet titkára, s szíwel- lélekkel végzi gyakran egyál­talán nem irigylésre méltó feladatát. — Mire költik a megyei tá­mogatás összegét? — A tartalmi munkára. Eb­ből tartjuk fenn a kiscsopor­tokat, a dolgozók és mindenki iskoláját, ebből fedezzük az ingyenes filmvetítéseket, a kirándulásokat, múzeumlá­togatásokat, egyszóval min­dent. ami tevékenységi kö­rünkbe tartozik. Tulajdon­képpen nálunk, mivel a la­kosság kétharmad része kijár főként a salgótarjáni üzemek­be, minden rendezvény a munkásművelődést szolgálja. — Ezen belül, mégis, mi­lyen területeket emelne ki? — A felnőttoktatást és a kiscsoportos foglalkozásokat. Mindkettőhöz jók a feltétele­ink. Ami mégis nehézségként jelentkezik, az a segít­ségnek a hiányossága. Az is­kolával jók a kapcsolataink, és általában a többi szervvel is, de a fiataloktól, a KISZ- tagoktól többet várnánk. Szer­vezésben, művelődési aktivi­tásban egyaránt. — Mik a művelődési ház őszi tervei ? — Meglévő kiscsoportja­ink megerősítése, a felnőtt- oktatás továbbfejlesztése, a társadalmi kapcs ilataink to­vábbi szélesítése. Ezek reális elképzelések, anyagi és szel­lemi fedezetünk is megvan hozzá. A karancssági művelődési házban jelenleg — több-ke­vesebb rendszerességgel — a fotószakkör, az irodalmi szín­pad, az úttörő-bábszakkör és az ifjúsági klub működik. A dolgozók általános iskoláját, melynek hetedik osztályát a tavasszal 18-an végeztek el, most szervezik. Előrelátható­an csaknem megduplázódik majd a résztvevők száma. Különösen akkor, ha a sal­gótarjáni üzemek többségével is sikerül olyan kapcsolatot kialakítaniuk, mint a sík­üveggyárral, és a helyi ter­melőszövetkezet legalább úgy segíti őket, mint eddig tette. (Sulyok) Az agyag művészete Sok . embernek van valamilyen hobbija. A fizikus bélyeget gyűjt, a zenész fejtörőket állít össze, Li- gyija Szergejeva grafikus azonban szabad idejében is a művészettel foglalkozik, pontosabban szobrá­szattal. Kezében életre kel az agyag, amelyet újszerűén munkál meg. Némelyik alkotása a megté­vesztésig hasonlít a korallra. Ugyanakkor megőrzi az agyag lágy­ságát, plasztikusságát. A művésznő készítményeit általá­ban egy színnel színezi. Barnával vagy rózsaszínnel. Ligyija Szergejeva munkáit, csip­kés vázáit, eredeti formájú kan­oséit, tálcáit több kiállításon mu­tatták be. Művei jelenleg Moszkvá­ban a Népgazdaság eredményei kiállításon láthatók. Ligyija Szergejeva munka közben. (N. Kulesov felvétele) Pintér Sándori Gyilkosság - a „szeretet jegyében ff A „család” tagjai a Spahn-tanyán 12. Anya szülte őt is, 1934. no­vember 12-én. Anyja, egy bi­zonyos Kathleen Maddox, 16 éves volt akkor. Utcalány­ként élt, de sikerült egy idő­sebb férfivel, Willam Man- sonnal idejében házasságot kötnie, hogy fiának neve le­gyen. Tizenhárom éves volt, amikor a gyerek először ke­rült javítóintézetbe. Tíz hó­nap után megszökött, vissza­tért anyjához, aki még min­dig eredeti foglalkozását űzte, s egyre többet ivott Ojabb gyerekotthon, újabb szökés következett Aztán újra elfog­ták, ismét megszökött, de köz­ben már lopásokat, betörése­ket követett el, 1951. március 9-én már a fiatalkorúak fog­házának lakója. Írni, olvasni nem tudott, bár négy osztályt járt, soha nem tanult meg. Az ottani feljegyzések szerint nagyon hamar kitanulta a börtönéletet, ügyesen mozgott a foglyok világában, sikerült előnyökre szert tennie mások rovására. Egyik nap borotva- pengét szegezett társa torká­nak, hogy így kényszerítse kívánsága teljesítésére. 1952 januárjában egy szigorúbb intézetbe helyezték el. Aa- gusztusban egy még szigo­rúbb bűntetésvégrehajtási intézetet kellett keresni a számára. Aztán hirtelen „megbánást” és „javulási szán­dékot” mutatott. Tizenkilenc éves korában, 1954 májusá­ban szabadlábra helyezték. Megnősült, egy 17 éves ................................................................................... MMiiiiimimtimiiiuiiiiiiiiHitMMiMniHiiitiiiiitiiiMiiimuKnHMiimriiruMMniinliTi'immniiiiiHiiiMiHijiiiiiiiii iinumMimniMiiiiiii A salgótarjáni nemzetközi muvésztelep vendége Alexander Bobkin Mondják, a Tom folyó nyu­godt folyású víz, Jermak, az első orosz utazó e folyó men­tén jutott el az Ob tájaira, a kuznyecki medencébe. Szi­béria — ezt szinte mindenki tudja — a farkasordító hideg, s ugyanakkor a végletes hő­mérséklet-ingadozás, a végte­len tágasság, a mérhetetlen mennyiségű természeti kin­csek, legendás ^folyók, az Ob, a Jenyiszej és a Léna földje, Ázsia kapuja, az újabb kori történelemben a munkásmoz­galom, napjainkban a gigan­tikus építőmunka hazája. S még sorolhatnánk. E föld része — magyarországnyi da­rabja — Kemerovo terület. Nógrádban azt is tudják, hogy Kemerovo Salgótarján testvérvárosa. A kapcsolat mindegyre bővül. Többi kö­zött, ennek jelei a szakembe­rek, írók, újságírók, képzőmű­vészek, a fiatalok, az ipari és mezőgazdasági dolgozók kölcsönös látogatásai, a ta­pasztalatcserék, közös kiad­ványok. Lapozgatom a budapesti Corvina Kiadó és a kemero- vói könyvkiadó által 1974- ben orosz és magyar nyelven megjelent Találkozás című könyvet, amely nógrádi és kemerovói költők verseit tar­talmazza, s gazdag grafikai anyagot is közöl. Ebben ír­ja Jeygenyij Buravljov egyik versében; „Lehet-e drágább föld e tájnál, E partoknál, ahol kicsi Szarkákért srácként fára másztál, S a tajga illattal teli, Zamatos málnával igézett, Fenyő őszi kincseivel. Madárral, mely üzent az égnek, Forrással, mely hűvöst lehel..." NÓGRAD — 1977. augusztus 7., vasárnap S nézegetem Reingold Berg, Alekszej Gorgyejev, Nyiko- laj Lukin, Alekszandr Holo­dov, Alekszandr Ananyin, Va- gyim Presznyakov grafikáit a könyvben. Az ember általuk sok emberi küzdelemről, örömökről kaphat értesítést. Alexander Bobkin e táj szülötte. Novokuznyeckben született 1952-ben. Grafikus- művész. Az általános iskolát szülővárosában végezte. A jaroszlávi művészeti inté­zetben 1972-ben fejezte be tanulmányait. Jelenleg is No­vokuznyeckben él. A két vá­rosban, Kemerovóban és No­vokuznyeckben összesen mintegy félszáz képzőművész dolgozik, akik tagjai a Szov­jetunió művészeti szövetsége művészeti alapja területi szer­vezetének. Ez év májusában az egész országból számos művész gyűlt össze a kelet­szibériai fémművekben, ahol ipari környezetben dolgoztak, ismerkedtek a munkások éle­tével. Évenként rendszeresen nyitnak kiállítást Kemerovó­ban és Novokuznyeckben, e tárlatokon túl külön megren­dezik a fiatal művészek gyűj­teményes kiállításait is. Ezen­kívül külön nyitnak arckép-, önarckép- és akvarellkiállí- tásokat. ősszel impozáns mé­retű tárlat nyílik Kemerovó­ban a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfor­dulója tiszteletére. 1978-ban pedig itt rendezik meg a tá­vol-keleti szibériai kiállítást, amelyet majd az Orosz Szö­vetségi Köztársaságban is be­mutatnak. Alexander Bobkint ez év márciusában vették fel a képzőművészek szövetségébe, ez alkalommal egyéni tárla­ton mutatkozott be a közön­ségnek, ez az ottani gyakor­latban egyébként kötelező is. Grafikái sajátos hangvételt tükröznek, tematikailag vál­tozatosak. Jellegzetes szibé­riai tartalmakat hordoznak. Éjszakai autóbusz, Levél a Város sorozatból I., II., Há­rom horgás2. Pihenés, hogy csak néhány címet említsek. Különösen rézkarcai tetsze­nek. S külön említem a Népi motívumok című sorozatot, amely megragadó bájjal vall a szülőföld, a hatalmas Szi­béria kisembereiről, a tár­gyak világáról, egyéni típus­sokról. Ilyen például a tea- forrázót, a medvét és a pa­rasztot bemutató lap, vagy a Borbély. Ügy tűnik, friss szemmel fedezi fel Magyarországot. Itt is mindenekelőtt az úgy­nevezett kis dolgokban ragad­ja meg az élet változatossá­gát: Egri lány, Magyar kávé. Ez utóbbi grafikai lapon tö­mör kis tarjáni összegzést is ad, mintegy „háttérként” a kávéfőzőhöz. Ebben az ösz- szegezésben látni Tarján ríé- hány tornyát, épületét. Felesége és egy gyermeke van. S műterme a kilencedik emeleten, Novokuznyeck egyik szép városrészében. Tóth Elemér lányt vett el. Rövid ideig dol­gozott, egy országúti autós­pihenőben pincérkedett. Au­tókat lopott, letartóztatták, próbaidőre szabadon enged­ték, újra bíróság elé került autólopás miatt, s aztán 1958 szeptemberéig ült. Szabadulá­sa után folytatta, amit abba­hagyott. 1960 júniusában 10 év börtönre ítélték. A börtönben kezdett gitá­rozni. Dalokat írt. Amikor 1967. március 21-én kienged­ték, a börtönigazgatóságon azt jegyezték fel, hogy gitáros­ként vagy dobosként kívánja níegkeresni a kenyerét. Amíg Manson börtönben volt, a világ megváltozott. Manson már hallott a hip- pykről, de még soha nem találkozott eggyel sem. A bű­nöző, aki pályafutása során kerítőként és selyemfiúként is szerzett már némi gyakorla­tot, tudott bánni a nőkkel, hamarosan feltalálta magát ebben a környezetben. Haight Ashburyban, San Francisco egykori polgári negyedében, amelyet akkor teljesen a hippyk tartottak megszállva, alapította meg „saját család­ját’*. A „szeretet” és a „civi­lizáció pusztulását” prédi­kálta ő is. Néhány fiú és sok lány csatlakozott hozzá, kevesen hagyták el. Ellátta őket kábítószerrel, dalolt és gitározott nekik, szexorgiá­kat rendezett. Teljhatalmú uruk lett, s valamennyien engedelmesen szolgálták. Mindenki minden­kié volt, s valamennyien Mansoné, a „prófétáé”. Egy kimustrált iskolabusz- szal 1968 májusában költöz­tek át a Spahn-tanyára. Ad­digra sikerült fanatikus hí­vőket toboroznia. Azt állítot­ta magáról, hogy valamikor, kétezer évvel ezelőtt már élt, s a kereszten halt meg. „Csa­ládja” tagjainak azt mondta, hogy ők is éltek már, az ősi római keresztények közé tartoztak, s azért születtek újra, hogy részesei legyenek a nagy kinyilatkoztatásnak, amint az János próféta jele­néseinek könyvében is írva vagyon. Örök életre, boldog­ságra, mennyországra szület­tek, ha teljesítik a túlvilági akaratot. Az emberekbe belenevelt gátlásokat — (a banda tagjai többnyire gazdag és közép- osztálybeli családokból szár­maztak, Mary Brunner, aki elsőnek csatlakozott Manson- hoz például az egyetemet hagyta ott a kedvéért) — nagyon is egyszerű mód­szerekkel „oldotta” fel. A lá­nyokat nyilvános tömegszeret­kezéseken kényszerítette aka­ratának teljes és feltétlen kö­vetelésére. János jelenéseinek könyvé­ben öt angyal megjelenéséről van szó. Manson szerint — a négy Beatlesről, és őróla. A vérrel írt feliratok mögött a Bea tles-nagylemez Helter- Skelter (,,össze-vissza”) rej­lett. Ebben hangzik el a„pig” szó, s az „arise”, a „keljetek fel”, amelyről „RISE” formá­jában a LaBiancáéknál hát­rahagyott egyik felirat tanús­kodik. Manson furcsa téveszméi­nek annyira hittek a banda tagjai, hogy amikor Manson már a Barker-tanyán azt mondta nekik, hogy itt van az a nyílás, amely a föld méhében rejtőző paradicsom­ba vezet, némelyek napokon át keresték a „bejáratot”. Mansonnak sikerült olyan démoni erővel hatalmába tartania hippyjeit, hogy gyil­kossági parancsait is gondol­kozás nélkül teljesítették. Lewio Yablonski, a szocio­lógia és kriminalisztika pro­fesszora, a kaliforniai San Fernando Valley egyetem szo­ciológiai fakultásának dékán­ja, a hippykérdés szakértője szerint Mansonékat sok min­den elválasztotta a szokásos hippy közösségektől: „Min­denekelőtt a nagy érdeklődés a vallás az, álvallás, isten és az ördög iránt. A kábító­szer-élvezők határozottan hajlanak a miszticizmusra, mert a kozmosz részének ér­zik magukat”. Yablonski szerint a kábító^ szer hatásában kell a gyilkos­ságok indítóokát is keresni: „A folyamatos kábítószer-fo­gyasztás kihatása az emberi magatartásra nagyon bizony- talari. Kísérletekből kitűnt azonban, hogy egyes szemé­lyek hosszabb LSD-fogyasz- tás után üldözési mániára hajlanak, s úgy érzik, hogy nekik kell először lecsapni­uk. A kábítószer élvezetének másik lehetséges következmé­nye az az érzés, hogy az egyén emberek fölöttivé nőtt és az­ért úgy érzi, kívül áll a tör­vényeken és a büntethetősé­gen, s éppen ezért bármit elkövethet. A kábítószer-fo­gyasztás harmadik következ­ménye, hogy az egyén tuda­tában elmosódik az élet és a halál határa. Manson uralko­dott családja tagjai felett, va­lószínűleg az egész úgy zaj­lik, le, mint egy gyerekjáték­ban: az egyik az úr, a többi­ek a rabszolgák”. Egy szexológus, dr. David Smith véleménye szerint azon­ban „nem a kábítószer, ha­nem a szex volt a közös »-ne­vező« a Manson-családban, Egy lány, aki Charlie csa­ládjához csatlakozott — fejte­gette: Rendszerint mindenki bizonyos polgári erkölcsi el­képzeléseket vitt magával, Charlie legelőször arról gon­doskodott, hogy ez az er­kölcs megtörjön. így tudta követőinél azokat a gálásokat kikapcsolni, amelyek normá­lisan életünket szabályozzák”. Ami a gyilkosságok célját illeti, Mansont a négerek gyű­lölete vezette. S úgy vélte — a négerfelkelések időszaka is volt ez, nemcsak a hippy- mozgalom virágkora —, hogy a fehéreket fel kell ébresz­teni. („RISE”) És úgy vélte, hogyha ismert és gazdag fe­hér embereket ölnek meg, ak­kor a fehérek úgy vélik, hogy a négerek körében kell keres­ni a tettest. A fehérek meg­támadják a négereket, de a négerek elbánnak az elpuhult fehérekkel. S akkor jön majd ő, aki képes arra, hogy az önálló életre alkalmatlan né­gerek ura és parancsolója le­gyen. És egyben ősatyja az új fehér Amerikának. Hihetetlen? Elképesztő?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents