Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)
1977-08-30 / 203. szám
I Éleimód éa művelődé» Commedia dell’arte, avagy a spanyolviasz újrafelfedezése Világszerte érdekes kísérletek folynak a színház megújítására, a színpad és a közönség újszerű kapcsolatának megteremtésére. Vannak egészen végletes kísérletek és vannak olyanok, melyek, első látszatra meghökkentőn eredeti voltuk ellenére, korántsem újak, gyökerük valahonnan a középkor olasz commedia dell’arte, a rögtönzött játék talajáról ered. Ilyen színpadi kísérletien, hagyományokat feltámasztó vállalkozások lehettünk tanúi kedden á második műsorban látott, „Háromszög” —■, avagy Játék a közönséggel című produkció révén. Csakhogy a huszadik század színpadi emberei már trükkösek. Nem hagyatkoznak pár szavas témavázlatra, melyet a színészi leleménynek kellett valóban .rögtönzött szöveggel több órás játékká dúsítania egykoron, hanem teljes szö- vegkönyv-vértezettel igyekeznek a rögtönzés illúzióját adni. S ha már az effajta színház eredeti voltáról beszélünk, hát hadd emlékeztessek szatirikus lapunk ismert mottójára, mely szerint: nincs régi vicc, csak öreg ember; az újszülöttnek minden vicc új. Mert valahogy a kedden látott, a walgrabeni Kis Színház tenyérnyi színpadáról közvetített „kísérlettel” is így vagyunk. A „kísérlet”, a színészi „rögtönzés” — James Saunders nagyon is nagy műgonddal megírt színműve. Az író még egy névelő erejéig sem enged önállóságot színészének — miközben épp ellenkezőjéről, a teljes színészi függetlenülés illúziójáról igyekszik meggyőzni a nézőt. De hisz’ ezt már a mi Zilahy Lajosunk is megcsinálta, jó negyven évvel korábban, remek színpadi játékában, a Zenebohócokban. S még előbb Pirandello, a Hat szerep keres egy szerzőt-ben. íme, nincs hát új a Nap alatt. Nincs színpadi trükk, eszköz, fogás, amit előző korok ki ne tapasztaltak volna valami módon. Akár az író, akár a színpad nélküli színházról, a jelzésesről, a rendező nélküliről, vagy rendező- centrikusról, sőt, uram bocsá’, a színész nélküliről legyen szó. Azt hiszem egyébként, hogy az ilyen kísérletek, mint a walgrabeni is volt, egy színház és egy ír életében egyszeriek és megismételhetetlenek. Nem többek kuriozitásnál, kiváló, de különc ötletnél. Vajthó László nemzedékek egész sorát nevelte az irodalom értő szeretetére. A neves irodalomtudósról, a kilencven- évesen is friss szellemiségű emberről készített portréfilmet, s mutatott be szerdán a szegedi körzeti stúdió. Az ösz- szeállítás keretében nemcsak az idős, ma is mérvadó esztéta vallott önmagáról, pályájáról, de vallottak — mélységes tisztelettel, becsüléssel — olyan egykori diákjai is, mint az írónak, tudósnak ugyancsak kiváló Hegedűs Géza. Akik szeretik és értékelik a színvonalas bűnügyi műfajt, azok igencsak elégedettek lehettek szintén szerdán, Ilja Varsovszkij hosszú című történetével: A fantasztikum betör a detektívregénybe, vagy Daibret felügyelő utolsó nyomozása. A magyar tévéfilm- feldolgozás két főszerepét Szabó Sándor és Schütz Ila formálta sok humorral, karikí- rozó kedvvel, így az izgalmas- ságon túl érzékletesen érvényesült az alapvető írói szándék, a műfajparódiára törekvés. Valamennyiünk kedvelt rajzfilmsorozata volt a néhány éve látott Mézga család, és kedvencünk jelenleg is Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki, nem utolsósorban tündéri- en szellemes szövegadaptációja révén. Mindkettő szoros kapcsolatban van Romhányi József nevével. Ezt a szerényen rokonszenves, az alkotói háttérből alig-alig előlépő írót-költőt, vagy ahogyan ő határozta meg önmagát: lib- rettistát ismerhettük meg pénteken Vitray Tamás tévéinterjúja révén. Ugyanakkor élvezetes ízelítőt kaptunk Romhányi sajátos munkássága legjavából. Odafigyelést érdemelt a pénteki műsorban Radványi Dezső, Butskó György, Kígyós Sándor kétrészes dokumentumfilmje, a Kanadai randevú is, melynek ezúttal első részét láthattuk. A vállalkozás régi és új kanadás magyarok életével, gondolkodásával, szülőhazáról őrzött emlékképeivel, róla alkotott gondolataival ismertetett meg bennünket. A riportfilm első része érzékletes tükörképét adta a kanadai magyarság életformájának, politikai rétegződésének, ezen keresztül szocialista hazánkkal szemben táplált érzelmeinek, magatartásának. A vasárnap műsorában a legjelentősebb Ruttkai Éva előadóestje volt. ..Parancsolj velem, Tündérkirálynő” címmel. a budai Korona cukrászdából. A kivál művésznő teljes gazdag egyéniségét elénk nyitotta műsorában, emlékezetes pillanatokat megidézve legkedvesebb és legsikeresebb szerepeiből. (b. t.) Mai tv-aj aulaiunk 18.40: Nyomozás a zöld házikó után. Emlékeznek még Clochemerle- re? A francia kisvárosban felállított létesítmény körüli botrányról nemcsak regény és film, tévésorozat is készült. Ezt a kis létesítményt hiányolják, Oláh Gábor rendezővel az élen, ebben az „irónikus doku- mentumfilm”-ben az alkotók. Most a zöld házikó után nyomoznak egyre nagyobbodó, egyre több idegennek — átutazónak, látogatónak, turistának — helyet adó fővárosunkban. Fülöp János: FÜLEMÜLE (Kisregény) 13. ... r — Mert mindig nyitva hagy- ' ják az ablakokat — feleli rá az előírásos dumát. Meg kell kérdeznem: I — Te, hazatalál a hágod? ' Felelet helyett odajön és összecsomagol. De fájdalmasan! — Most mért marhultál meg? — sziszegek, csontjaimat tapogatva. — Megsértettél — feleli röhögve — Húgomnak nevezted Stefit. — Ki az ángyod térdit? — A lovat. Az talál haza. 1 Érdekel téged? Ha akarod, közbejárhatok nála az érdekedben. .. Félig-meddig a családba nősülsz bele, itt lakhatsz a közelben, átjössz egy- szer-egyszer. Megmondom neki, hogy kivel szórakozzon. Röhög. — A cukrot nagyon szereti. Azzal könnyen leveheted a lábáról... Ha fekve akarod találni... Erre megint van egy-két szavam. Így társalgónk, épületesen, míg elő nem keiül az öreg. Borszag árad felőle. Két jókora teli demizsont hoz, szerintem 6 a harmadik. Rá- , szól Miskára, hogy készítsen poharakat. A lány miatt ő gém aggódik. Megkósoljuk a bort. Hideg, beleüt a fogamba. Savanyúbb egyébként, mint a szolgálatvezetőnk képesfele, pedig az nagy szó. Azért lelököm, nehogy efféle gezemicének tartsanak. Miska rögtön utána- tölt mindenkinek. Odakünn böffen egyet a kutya. Reménytelin nézek fel: megérkezett! De ezek nem mozdulnak. Hogy fog a lány leszállni a lóról? Meg minden? Én kimegyek. A kutya, remélem, békén hagy... Állok a tornácon, erőltetem a szemem, a lapály felé, erre megszólal mellettem egy rongycsomó: — Áktung! Egy törpe. Nyomorék hátú emberke, de öreg. Ritkás, őszes szőr a képén, szürke hajcsimbókok a bőrsapka alatt. — őrségben? — kérdi vihogva. — Csak kijöttem — mondom zavartan. S zavaromban visszamegyek vele, pedig •nincs semmi hideg. Nézem, ahogy kigubózik a gönceiből, köszön, s olyanformán kec- mereg fel a székre, mintha fára mászna. Iszik, nagyot, fúj, élvezi a dolgot, főleg engem. — Fehérséget láttam a tornácon, azt hittem, a kutya — meséli. — Hát a vitéz úr. ők hárman jót röhögnek ezen, én meg morgok valamit, keresem a cigarettát, aztán meg a gyufát, persze, hogy elmulasztom Margit érkezését! Pedig az volt a szándékom, hogy künn megvárom, lesegítem, ellátom a lovat, hogy lássa, mi van. Jól mulatott volna, így meg fújhatom az egészet. Miska Kimegy a pitvarba, hallom, hogy beszélnek, a lány nevet, hallom a csizmadobogást, a kendősuhogást, aztán — pirosra csípett képpel — bejön, hozza a kaskát, vígan jár a szeme végig rajtunk, adjonistent köszön a kis gnómnak, az meg egészen fel van dobva, célzásokat tesz a lovaglásra, aztán ilyeneket mond: — Hej, ha én tudom, hogy a révhez ifiégy, hozhattál volna nekem is valami jót! — Mit, Gazsi bá’? — kérdi Miska. — Hát a kantinosáénak a..'. •— s a nagy röhögés, meg a lány ráripakodása közben így fejezi be: — ... bugyellá- risát! Ejha! s kétszeresen is ejha, mert az öreg rögtön adja alá a szót: — Minek kéne neked az a bugyelláris, Gazsi? — Hát, hogy legyen hová tenni az aprómat! No, ezen már muszáj nekem is elnevetnem magam, annál is inkább, mert Margit is nevet, nem veszi föl a dolgot, pakol kifelé a kosárból. Odasündörögnék, de közben inni kell. Ahogy letesszük a poharat, ugat a kutya, s bejön egy hóember, kucsmás, bekecses, de istentelenül befújva a vizes hóval. Ez szembe kapta a szelet! Hosszú, langaléta ember, beretvált, a feje is olyan, mint egy uborka.— Aggyisten! — Rámondják: Aggyisten! — s leül, NÓGRÁD — 1977. augusztus 30., kedd Nemzetközi konferencia Salgótarjánban A Salgótarjáni Kohászati Üzemek művelődési központjában az amatőr, műkedvelő csoportokkal és a szocialista brigádvezetőkkel találkoztak az érdeklődök A tanácskozás résztvevőinek egy csoportja hétfőn délután benczúrfaivai műtermében meglátogatta idős Szabó István Kossuth-díjas szobrászművészt, más csoportok a KISZ salgóbányai vezetőképző iskoláját, salgótarjáni, nagybáto- nyi, litkei, pásztói művelődési és sportintézményeket kerestek fel. Velük tartottak munkatársaink is. Hangoltak a zenészek, próbára készültek a táncosok. Lassan megteltek a klubok fiatalokkal, idősebbekkel, szokásos pezsgő életét élte a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ tegnap dálután, amikor megérkezett a konferencia résztvevőinek népes csoportja. Milyen körülmények között és hogyan szórakoznak, művelődnek a nagyüzem munkásai? Erre a kérdésre keresték a választ a bélés külföldi vendégek. S, amit láttak, tapasztaltak, az vala- mennyiüket elégedettséggel töltötte el. Elöljáróban Bolyós 'László- né, az intézmény igazgatója ismertette a résztvevőkkel a ház mindennapi tevékenységét, a munkások művelődésének fórumait és tartalmát, majd sétára invitálta a vendégeket csoportok színes ízelítőt adtak műsoraikból, programjaikból; így bemutatkozott a tánc- és színjátszó csoport, a fúvószenekar, s a jazzbalettosok vidám kara. A vendégek egy része kíváncsian kopogtatott be a szocialista brigádvezetők klubjába, ahol a tagság éppen az első fél év programját értékelte, s közös erővel igyekeztek összeállítani az elkövetkezendő időszak munkatervét. Hasznosi Margit klubvezető talán maga sem számított arra az élénk vitára, amely e témakörök kapcsán alakult ki a klubtagok és a vendégek részvételével. Szó esett az 1978-as év munkaverseny-vál- lalásairól. a szocialista brigádok életét meghatározó hármas jelszó követelményeiről. Élénk eszmecsere bontakozott ki az egyéni kulturális vállalások körül. A szocialista brigádvezetők elmondták, hogy ezek a vállalások a gyakorlatban formálisak. Hogyan lehet ezt elkerülni? A vendégek sok hasznos tanáccsal, alkalmazható ötlettel válaszoltak a kérdésre. És elismeréssel szóltak a klub eddigi munkájáról, programjairól, amely — az egyik felszólaló vendég véleménye szerint — csöppet sem sémaszerű, más tapasztalatot szerezni is utaznak hozzájuk, nem mindennapi náluk. Talán ezért érezte az ember — a hazai külső szemlélő — Szerencsi András- nénak, a nagyközség művelődési előadójának bár folyékonyan, szépen hangsúlyozott tájékoztatóját megilletődötten szűkszavúnak... Mert bár frappáns volt, de kevés mindarról, ami a 8600 fős nagyközség munkásainak, fiataljainak, egyáltalán: valamennyi lakójának műveltségét, művelődését, s arra való szándékát jellemezhette volna. Ismételjük, ez esetben terhelő szóra sem érdemes volt a bevezetés, mert ami azután következett, az szinte valamennyi résztvevő képzeletét felülmúlta. S, bár Czikora Györgyné igazgató és a vendegeket elkísérő Kicsiny Miklós, a megyei művelődési központ igazgatója is hangsúlyozta: ez amit itt látnak nem mesterkélt, az ő tiszteletükre „összeverbuvált” műsor, hanem a mindennapok történése, őszinte csodálatot váltott ki a Bányász Művelődési Házba látogatók köréből. Kent Jacobsson Stockholmból, az ABF intézet (a magyar TIT megfelelője) vezető munkatársa és Egon Jonsson, a hattagú svéd delegáció vezetője a következő, nem a vendégeknek kijáró szép szavakat válaszolták a tudósító kérdésére: — Nem azért, mert először vagyunk Magyarországon, s azért sem, mert eleget akarunk tenni a vendég udvariasságának, az a véleményünk: önöknél ragyogó eredményeket értek el az ifjúság, a munkából kiöregedettek, s valamennyi közöttük helyet foglaló korosztály művelődésében. Nagyon szeretnénk mi is, ha országunkban olyan igazán élő élet lenne valamennyi faluban, mint itt, Nagy bá tony ban. Jó lenne, ha nálunk is a munkások még szélesebb körét vonhatnánk be ezekbe a művelődési klubokba, amik itt vannak.»i őszintén megilletődíünk, amikor megtudtuk: az itteni kamarazenekar —, amelynek tagjai oly’ csodálatosan játszották Svendsen Norvég dalát, nemcsak értelmiségiekből áll-: nak... A nagybátonyl művelődési központban a kamarazenekar próháját kereste fel az egyik szekció Az öntevékeny művészeti megkapja a poharát, a borát. Mintha meg lett volna beszélve, hogy mikor jön be, hová ül, mit csinál. Akár egy színdarab. Fura világ van itt! A törpe, a Gazsi, a központ. Csillog a szeme, sűrűn iszik, s mi vele, mondja a szövegét, de olyan szavakkal, hogy hasadozik belé a deszka. Margit a tűzhelynél tesz-vesz, a hátával köeli, hogy ő nem hall semmit a csúnyaságokból. Föl is kelek, odamegyek hozzá! — de, ahogy mellé érek, rámnéz, s kimegy. Bumm! Igazgatom a pofámon a nyájas vigyorgást, hogy meg ne lássák a leégésemet. Így még nem jártam, arra nem volt példa, hogy ezt velem valaki megcsinálja. Mérgemben nagyot nyelek, s erre feljön belőlem egy nagy böffentés. Jó, hogy senki se hallja. De már itt is a lány s igen tüzelő szemmel kezembe csap egy skatulya gyufát, közben a képembe sziszegi: — Hallja, ne hozzon engem hírbe!... Hülyén megyek vissza a helyemre, kezembe a gyufával. Ha odamegyek azzal hírbe hozom? Meglátom Miska szemeit. Nagyon tágra nyitva. Azt mondja: — Ráfüstölünk? Ez más. Jól van, nd, dehogy akarok én rosszat a lánynak. A barátom húgának. Épp jókor kínálok körül, rágyújtunk, hát jön két újabb szomszéd. Az egyik valami papírossal bevont faholmit cipel, a másik botra támaszkodik. Nekik is poharak, bor, ..egészségére”. No, próbálok valamit: — Kedves megegészségese- désünkre — mondom. Ezzel nagy sikerem lesz a törpénél, de talán még nagyobb őneki, mikor kerékbe töri a mondást. Nagy a kedvünk, a lány is kacag. (Folytatjuk) klubok számára is követésre méltó. Már alkonyatba burkolóztak a művelődési ház előtti öreg fák, amikor vendéglátók és vendégek barátként, közös ügy részeseiként búcsúztak el egymástól. — ism. — * Nem állítanám, hogy izgatottak voltak, de Czikora Györgyné, a nagybátonyi Bányász Művelődési Ház igazgatója és Kenyeres Pál, Nagy- bátony tanácselnöke, bizony minduntalan az óráját nézte már délután fél négytől. Pedig több mint harminc perc volt még hátra addig, hogy az autóbuszból kiszálljanak a nemzetközi konferencia odalátogatói. .. Közöttük svédek, osztrákok, NSZK- és NDK-be- liek, olaszok, meg maroknyi magyar. Persze —, mint mondották —, egyáltalánt nem csoda, hogy a megszokottnál sűrűbben tekintgetnek a kijárat felé. hiszen nemzetközi csoport, s ráadásul még olyan, amelynek -tagjai értők, kíváncsiak, s Igen ez: Svendsen népzenei ihletésű zenéje marasztalta az előírt programnál is hosszabb időre ott, ä kamarazenekar próbatermében az idelátogatókat, de felcsattant a taps, a bányászfúvósok által előadott Brahms V. magyar tánca után is. És felcsattant volna újra az elismerést kiváltó taps —, ha ez odaillett volna — Szabó Gáspár megyénkben grafikus- művész kiállításának megtekintése, a könyvtárakban való tartózkodás, és a klubok — az ifjúsági, s az időseké — munkájának ismertetése után is... Tarjánba jöttünk vissza, a buszon, s közös nyelvet ismerőn szegődött mellém egy innsbrucki tanárnő és még — újra — a svéd Egon Jonsson is, meg még valaki, aki olaszul törte az angolt. Nem, nem dicsérgetni akarták mun- kásműveiődésbeni eredményeinket, csak azt hajtogatták: „Jó ez itt nálatok-ma- guknál”. S, csak némiképp visszabillentve az egyensúlyt válaszoltam : Lehetne még jobb... S, lesz is... —karácsony—
