Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)
1977-08-18 / 194. szám
Hagyományőrzés Rimőcon Pecctejevés és ADr ÉLETÉVEK DOKUMENTUMAI (2.) Uj emlékmúzeum Egy úttörő-nyakkendős kislány nyit ajtót Kobeláéknál. — Anyut tetszik keresni? Nemsokára megjön, tessék megvárni — invitál vendég- szeretően. — Biztosan a kórus, az augusztus 20-i műsor miatt tetszett jönni... Vajon miből jött rá? Csak nem gondolatolvasó... — Szokták keresni másért is, igaz: kérik, írasson fel gyógyszert, vagy valami mást. De mostanában leginkább a hollókői szereplés ügyében jönnek — magyarázza meg a rákérdezést. A várakozás perceiben azt is megtudom, minek szól az úttörő-nyakkendő, a készülődés, a felsorakozó csomagok körüli sürgés- forgás: táborba indulnak délben a bátyjával. Hamarason befut Kobela Andrásné / is. Előkerülnek a műsortervek, vele együtt a gondok és örömök is. — Általában ritka, nem mindennapos dolog, hogy egy asszisztensnő menyecskekórust vezessen, / folklórműsort szervezzen, szereplőket toborozzon. Hogyan vállalta ezeket a feladatokat? ,A fiatalasszony először kissé kitérően válaszol, mondván: — Ügy volt, hogy széjjelmegy a csoport. Én ismertem a munkájukat, többször ' kisértem el őket — így amikor megkértek rá, elvállaltam. Azt mondják, tudok emberekkel bánni, és sajnáltam volna, ha megszűnik ez az utolsó közösség is. Hiszen mióta elment a függetlenített népművelő, csak a pávakor maradt meg. — Énekelt korábban? — Nem voltam tagja a kórusnak, de valami előzménye volt ennek a tevékenyNagy nevek kavalkádját hirdeti a plakát, de az új angol filmalkotás inkább csak flitteres csillogást kínál. Agatha Cristie egyik klasz- szikus története, tizenöt világsztár szemkápráztató felvonulásával elevenedik meg a vásznon. Sajnos, a produkció, úgy tűnik, a téves rendezői koncepció miatt elvesztette a krimi egyik legfontosabb lényegét, az izgalmat. A jó bűnügyi történet más jellemzői: a logikus gondolkodás és a nyomozói fantázia. Itt azonban, a szövetségükből születő leleplezésnek sem örülhetünk igazán. Poirot, a detektívregény- királynő kedvence, az eredeti műben mesteri nyomozás ségnek A legelső menyecskekórust is én hoztam össze. Néhány évvel ezelőtt egy ideig helyettesítettem a művelődési ház vezetőjét. Szeretem csinálni — mindig is szívesen vettem részt a közösségi munkákban, fiatal korom óta töltök be társadalmi funkciókat. Még a férjemet is úgy ismertem meg, hogy ő volt a KISZ-titkár... — Ahogy nézem a tervet, föltűnik egy érdekes műsorszám: mi ez a pecctejevés? — A gyerekek adják elő majd. Ez a régen általános tehéntartással összefüggő hagyományokat, babonákat idézi fel. Ha gyönge volt a tej, összement, ezt a madártejhez hasonló ételt a gyerekeknek adták. Egy tálból, körülülve az asztalt ették. Közben működik a köpülő, és hogy elkészüljön a váj, fésűt tesznek a köpülő alá és énekelnek. Lesz a rimóciak műsorában még csalogatós tánc — ehhez nem volt könnyű megszervezni a párokat. Van 80 év körüli bácsi és tizenéves fiú is a csoportban. A kórus egy új dalcsokorral készül — a régi. summásdalokból álló műsort csak akkor adják elő, ha a KISZ-es tánc kimarad. Meglesz azért a harminc perc — eddig 27 és fél körülbelül és az összekötő szöveget még nem számítottam. — Nem lesz könnyű ilyen eltérő korosztályokba tartozó embereket összefogni!... — A régebben jellemző viták megszűntek, a csoporton belül szerencsére jó a légkör. A magánproblémákat is meg kell beszélni, ha tudok, tanácsot adok, segítek. De hazudnék, ha azt mondanám, nálunk nincs semmi gond. Mert például amikor egy-egy ember kimarad a csoportból, navégén szembesíti a tucatnyi gyilkost tettével. Filmünk ehelyett, el-elkalandozó képeivel, a mozdony füstjének, vagy az ős-Orient expressz kényelmének elmélázó taglalásával, a néző kínnal-ke- servvel összeizzadt izgalmát is hamar unalommá változtatja. Parádézhatnak hát a csillagok, brillírozhat Poirot — akinél Csákányi László szinkronhangja telitalálat —, a félhomályban egyre gyakrabban pillantunk óránkra. Az egykedvűség sem ragadhat senkit magával, amivel a belga nyomozó a tettesekről lerántja a leplet. Aki látta, olvasta, s ki ne tette volna, a tíz kicsi néger 'történetét, az a film felétől társai gyón nehéz új tagot verbuválni. Van még ma is egy kis féltés az asszonyokban, illetve a férjekben. Eleinte az utazgatások miatt is voltak bonyodalmak. Ma már legtöbben szívesebben lépnek föl idegenben, mint itthon. — Miért? — Sajnos, alig mutatkozik érdeklődés a falusiakban. Megmosolyogják azokat, akik vállalják a fellépést itt helyben. Az, hogy a Palóc szőttes műsorában képviseljük a falut, hogy jó eredményt értünk el a megyei minősítő versenyen (kiválóak lettünk) — megint más. Annak biztosan örülnek. — Miből fakadhat ez az ellentmondás? — Sokat gondolkodtam én is ezen. Mit lehetne tenni, hogy többen és jobban becsüljék ezt a tevékenységet, segítsenek a hagyományok megőrzésében, szerepeljenek velünk együtt? Nem tudom. Hiszen a saját községük szép dalait, népi hagyományait adják elő, őrzik meg... Szükség lenne egy-két nyílt beszélgetésre, nagyobb körben — például a termelőszövetkezeti tagok között, hogy mindezt megvitassuk. Ünneprontás lenne, hogy a változatos műsorral, sok munkával készülő, jó csoport gondjai is szóba kerültek? Nem hiszem. Valószínűleg az ünnepi műsorral megint bizonyítanak: érdemes csinálni ezt, értéket őriznek és teremtenek. Közben egy közösség tagjai és a nagyobb közösséget is gazdagítani akarják. Ebben még sokan segíthetnék őket!... G. K. M. sejtheti, hogy a regényíró újabb bőrt húzott le ötletéről, bármilyen mesterien tette ezt könyve lapjain. A film éppen ezzel a „profisággal” marad adósunk. Persze vigasztalhatjuk magunkat. Láthatjuk Ingrid Bergmant, Sean Conneryt, John Cuilgudot, hogy csak a legnevesebbeket említsük. Michael York D’Artagnan szerepe után egy magyar grófot is biztonsággal alakit. A brillantinos Poirot (Albert Finney) végül megbocsát a tetteseknek, de Agatha Cristie színvonalát szem előtt tartva, nem lehetünk elnézőek a Sidney Lumet rendezte film alkotóival. M. M. A kiállítási helyiség utolsó dokumentumai már azokat az eseményeket idézik, amelyek szorosan kapcsolódnak a Veres Pálné utcai lakáshoz. A szépen, ízlésesen berendezett lakás sajnos, már nem sok örömet adhatott a költőnek, mert a háború és a betegség egyre -több szenvedést okozott neki. Az írás, a munka is egyre nehezebben ment már, ám letagadhatatlan tény, hogy igen jelentős versek keletkeztek a Veres Pálné utcai lakásban. Itt írta többi között a Krónikás ének 1918-ból című költeményét is, sőt a legutolsót, az Elégedetlen ifjú panasza című versét is itt gyötörte ki magából Ignotus ösztönzésére 1918. november elején, amikor már beszélni is alig tudott. A lakásban a kornak úgyszólván minden nevezetes embere megfordult. Gyakori vendég volt a háznál Schöpflin Aladár, aki megkapóan állítja elénk ezt a gyötrődő, beteg Ady Endrét: „Az októberi forradalom előtt két-három nappal zaklatott szívvel, egész lényemben lesújtva meglátogattam Adyt, mint annyiszor, mikor válságos órákban megnyugvást kerestem, ö akkor már nagy beteg volt Fázósan, köpenyében burkolva fiit lakása hall szerű előszobájában, az arca dúlt volt, finom vágású szája körül az a fájdalmas vonás, melyet jól ismertünk, elmélyült, uralkodóvá lett egész fiziognómiáján. Előtte kis asztalkán kancsó bor. Sokáig nem szóltunk semmit. Aztán egyszerre megfogta kezemet, és halkan így szólt: — Úgy érzem magamat, mint Vörösmarty, mikor a vén cigányt írta...” (Nyugat 1920. febr. 126—127. 1.) Az őszirózsás forradalom eseményei azonban újra felvillanyozták a költőt Különösen jólesett neki, hogy a Nemzeti Tanács küldöttsége otthonában kereste fel és köszöntötte. Az ünnepségről Hatvány Lajos részletesen tájékoztat benőnket Ady a kortársak közt című könyvében. A kiállításon látható Rippl- Rónai Józsefnek egy meghök- kendő Ady-portréja, amely a ráírt szöveg tanúsága szerint akkor készült: „Ady Bandit, mikor megválasztották a Vörösmarty Akadémia elnökének”. Ezen a rajzon ugyanúgy, mint Emil Isaac 1918 őszén Csúcsán készített fényképén, Adynak lényegében már csak a szemei élnek, fizikai valóságában már alig létezik. Rippl-Rónai rajzát a költő becsének leírása valósággal életre kelti: november utolsó napjainak egyikén gyalog indult el velem a Vörösmarty Akadémia alakuló értekezletére, melyet a lakásától nem messze fekvő Fővárosi Könyvtár egyik termében tartottak. Nehezen, karomba Ady a halottas ágyon — 1919. kapaszkodva, csak többrendbeli pihenővel vergődtünk el odáig. A járás nagyon kimerítette, s mire az értekezlet megnyílott, apatikusan összeesve, előre görbülten ült bele az elnöki székbe...” (Ady Lajos: Ady Endre. Bp. 1923. 236. 1.) Ady egészségi állapota 1919 január közepén már annyira rosszra fordult, hogy be kellett szállítani a Park Szanatóriumba. Kísérője Csinszka nagybátyja, Török Károly volt, az ő elbeszélése nyomán írta le Ady Lajos, hogyan vett búcsút szobájától a költő: „... Török Károly beszélte el, hogy amint segítségével már felöltözött, s indulás előtt hosszasan végignézte szobája minden egyes bútordarabját, különösen az ágyát, mely hónapokon át mátrác-sírja volt, s nem térhetett vissza, mert mikor a kilincsre tette a kezét, megállt, s feléjük fordulva azt mondta: Semmit sem fordíthattok meg...” (Ady Lajos: i. m. 241. 1.) A szanatóriumban Ady már 1919. január 27-én meghalt. A kiállítás legutolsó képei, dokumentumai Ady halálát és temetését idézik. A korabeli fényképek és az egykori tudósítások jelzik, hogy temetésén, 1919. január 29-én sok ezren jelentek meg és vettek búcsút a nemzet nagy halottjától. A kiállítás hatását erősen fokozza, valósággal megsokszorozza a környezet, az a tény, hogy Adyék egykori lakásában van. Csak alig néhány méter választja el a hajdani lakószobáktól, ahol szinte minjanuár 27-én den a régi, olyan mint Adyék idejében volt. Erről egyébként maguk a látogatók is meggyőződhetnek, mert az előszobában kiállítottuk a régi lakószobákról készült enteriőr fényképeket is. Az emlékmúzeumot elsősorban ezek alapján rendeztük be. Szinte valamennyi kortárs visszaemlékezése megegyezik abban, hogy Adyék lakása értékes stílbútorokkal és művészi képekkel ízlésesen volt.berendezve. A lakás meghitt hangulata, egyéni stílusa még a kényes ízlésű Hatvány Lajost is meglepte: „Adyék három szobája a Veres Pálné utcában: csupa kedves, meghitt családi bútor, kecses, ízléses elrendezésben. Nagyon meglepett, és nagyon jólesett a garbonciást ily’ takaros környezetben Ätnom...” (Hatvány Lajos: Ady. I,' kötet. Bp. 1959. 159. 1.) A lakásban Ady szobája veit a legegyszerűbben berendezve. Az egyik leggyakoribb vendég, Bölöni György, a hűséges Barát a költő egykori szobájáról így ír: „Bandi szobájában egy ágy. Az ablaknál, háttal a világosságnak sarokba fordítva íróasztal, mellette könyvespolc. Dívány és székek. Szobája kényelmének hasznát már alig veszi. Legjobban ágyát kedveli, és ha nem komoly beteg, akkor is szíves-örömest elheverész benne. Könyvespolcán kevés könyv. Inkább véletlen ség folytán, mint olvasó- kedve szerint került ide néhány kötet. Parányi ceruzavégekkel íróasztalán írhatná verseit. .. A munkakedv azonban már nagyon kerüli...” (Bölöni György: Az igazi Ady. Paris. 1934. 342. 1.) Sára Péter Filmlfevél Gyilkosság az Orient expresszen Fiiiöp János: FiM-EiUlÜLE {Kisregény) 4, Fülemüle már nem él. nem tartom be az irodalom ósi játékszabályát, hogy majd a végén — sokaknak szokása az utolsó oldalra lapozni, én a kezdetén elárulom, mi lett a hősöm sorsa. Engem az érdével, milyen ember volt ő valójában, s azt akarom, hogy olvasóimat is ez érdekelje. Nem akarok moralizálni, de az igazság, hogy Kíváncsiságunkban („mi lesz?”) megfeledkezünk arról, hogy „mi van”. Ezernyi ezer emberrel vagyunk összekapcsolva, kivel kötelékek, kivel pókszálak fognak egybe, s mégsem ók, hanem a sorsuk érdekel, nem a jellemük, hanem a „sztori”- juk, hogy művészzsargonban fejezzem ki magam; de ugyanez vonatkozik saját magunkra is, élmények záporában élünk, odatartjuk az arcunkat, vagy ernyő alá bújunk s onnan nézzük, de mikor jut eszünkbe befelé fordulni, magunkról gondolkodni? A menetrendbe be van írva, hogy Dunarévre 15 óra 17 perckor érkezik meg fölülről a személyvonat, s 4 percet áll, mivel be kell várnia az 4 NÖGIíAD — 1977. augusztus 18., csütörtök | ellen vonatot; áll* a pohos kis mozdony, szuszogva, nagy hassal, lámpáival maga elé meredve, mintha a gutaütést várná: a hó vastagon és érintetlenül borítja el a környéket, a falu felé eső oldalon, az állomás mentén, a zöldesfekete bukszusokat, a folyam felé eső oldalon, pedig az elaggott füzeket; Du- narév jelentéktelen kis hely a szárnyvonal mentén, itt esemény, ha valaki le- vagy felszáll. Azon a bizonyos délutánon leszállt a vonatról egy alacsony, széles katona, szőke bajszú, s nem a falu felé fordult, hanem a Dunának, sehol egy lábnyom nem volt a hóban, sehol egy szántalp rovása, csak — úgy tűnt — egy madár füttyögött valahol ékesen. De nem madár volt, hanem egy másik katona, a révház tetejében ült, a hóba süppedve, mint valami dunnába, harangozott a lábával és fújta, leste a barátját, ahogy gázol lefele a hóban, s ahogy észreveszi őt és kerekre nyílik a szája, s csak néz, néz, ahogy' Fülemüle szokta volt mondani „propán és bután”, s akkor ez a katona — azaz Fülemüle — abbahagyta a fütyülést, lassan felemelkedett, karjait széttárta — elrepül? Dehogy, szamárfület mutat a lenti katonának, aztán hanyatt vágja magát a hóban és akkorát nevet, hogy a fákról hullani kezdenek a hópelyhek. Ezt a históriát Fülemüle is elregélte, természetesen egy szavát se hittem, s később szégyennel kellett megtudnom, Parázs főhadnagytól, a kapuőrség parancsnokától, Bibok Miskától, hogy Fülemüle igazat mondott: — .. .és én akkor, pajtás, ahogy az öreg kimondta, hogy elenged, nyomás, végig a folyosón; olyan szerencsém volt, sehol senki, így aztán nekifutásból végigcsúsztam a sakktáblán, ami szigorúan tilos, s én pajtás, légpárnás bakancsban lehettem, mert csúsztam előre, föl a harmadikra, föl a karfán... — Föl, a karfán! No, ne hülyíts, Fülemüle! — Föl, föl, ugató kutya legyen a nevem, ha nen^ igaz, s ahogy fölérek, látom, leeresztve a rács a szolgálatvezetői iroda ablakán, no, mondom, ilyen az én formám, elenged az öreg, és erre nem tudok papírt szerezni, de képzeld, nyitva volt az ablak, mert füstölt a kályha és huzatot kellett csinálni, s az asztalon ott voltak a lepecsételt szabadságospapírok, ahogy odaértem, épp akkor kaptak szárnyra, az egyik szépen kivitorlázott a rácson és rászállt a kezemre, mint a Felszabadulás téren a galambok! Az öreg nagyon frankó volt, aláírta a papírt, rohanok a körletbe, kapom a cuccom, persze nagyon dagadt a mellem a srácok előtt, hát erre lepattant egy gomb! Mit fogok én ezzel is időt veszíteni, hát fölszívtam egy jó adag (Végtelenül sajnálom, hogy ilyen csúnya szót kell használnom, mint ami következik, de Fülemülét idézem, akiről elmondtam, hogy nem volt külön gyerekszobája), turhát, ráköptem a gombra és fogott, pajtás, pedig az őrparancsnok még meg is rángatta, mert gyanús volt neki, hogy én mehetek, és bele akart kötni! — Köszönöm, Fülemüle, elég, melegítsd ezzel a szöveggel a keleti nagynénikédet, azt a Sanghájban szakadt ha- zánklányát, aki hastáncot jár a... — Ne köss bele mindenbe, ha nem hiszed, kérdezd meg, Suhajda törzs volt az őrpé- ká!... No, én mentem —, mit mentem, száguldottam a bekötő útig, onnan négy kilométer az állomás, erre pajtás, mit látok jönnek a táltosok a téeszelnök szánjával, persze fölvett, megismert még nyárról, málnát voltunk szed; ni nekik, tudod, milyen a málna, ha az érik, akkor szedni kell, különben ott rohad nekik az egész, no én fütyültem a srácok helyett is, ők megzabáitak, tudod, hogy több szólamban is tudok fütyülni, s akkor az a téeszelnök kiszúrta, de rendes volt, röhögött, azt mondta, hogy a nyomtató lónak se kötik be a száját, de én marhajói nyomom a füttyöt, ilyet nem hallott, amióta lyuk van a... — .Ne térj el a tárgytól! — Jó, jó, elég az hozzá, az öreg fölvett a szánra, beröppentünk, erre ott" az a rohadt sorompó, tudod, ahol ki van írva, hogy ».1° percen túl is zárva tartható” és a sofőrök először egy nullát írtak a 10- hez, aztán xmár kettőt, mert ilyen is volt már, no, gondoltam, kész vagyok, nem érem utol Miskát, s erre megállt egy járgány a hátunk mögött, hát a vendéglátósok furgonja, mintha megrendeltem volna, üres hely a pilóta mellett, megy le halért Mohácsra, állati mázli mi? Így értem le Dunarévre, előbb, mint a barátom, pajtás, de azt ne Kérd, hogy másztam föl a révház tetejére, mert ha azt elmondom. azt fogod hinni, hazu- dok.., 1 CFolyta tjük) )
