Nógrád. 1977. július (33. évfolyam. 153-179. szám)

1977-07-02 / 154. szám

Újabb fellendülés!? Észrevételek a rárósi kulturális napokról A rárósi kulturális napok létének háromnegyed évtize­des ideje alatt egynémelyek — főként indokolatlan türel­metlenségtől hajtva — nem egyszer megpróbálták „elte­metni”. bizonyítani fölösle­gességét. Ennek az álláspont­nak esetenként — például ta­valy. amikor több községben fontolgatták a visszalépést — maguk a szereplő községek lakói is már-már felültek. Hogy n’.égsem ísv történt, an­nak most fokozottabban örül­hetünk. A nyolcadik rárósi nap ugyanis egv újabb neki­lendülés kezdetét ígérte, ígé­ri, mind tartalomban, formá­ban. művészi színvonalban, a szereplés iránti érdeklődés megélénkülésében. A rárósi kulturális napnak soha annyi aktív résztvevője, vagyis szereplője nem volt mint az idén. Milyen teljesítményt nyúj­tott ez a több mint három­száz fős szereplőgárda? A rendezvény alapszabály­zata szerint a bemutatott mű­sorokat hat szempont szerint értékelik: tartalom, műfaji gazdagság, tömegesség, élet­kori megoszlás, összekötő szö­veg és műsoridő alapján. Egy- egy korkrét esetben talán vitatható az értékelés szem­pontjainak helyessége, egy­máshoz való viszonyukat, sú­lyosságukat illetően, összessé­gükben viszont kétségtelen, hogy eredményesen szolgál­ják a rendezvény alapvető céljait: a tájművészeti hagyo­mányok okos megőrzését, ápolását, megismertetését, a községek műkedvelő egyénei­nek és csoportjainak szere­peltetését. a nagy tömegű szó­rakoztatást. Kezdetben a rárósi kultu­rális napon csak énekel­tek, muzsikáltak és táncol­tak. s a községek csoportjai meglehetősen gyorsan kime­rítették a "helyi népdal- és néptánckultúra kínálkozó, még fellelhető lehetőségeit. Ettől fogva a minőségi tevé­kenységre helyeződött át a hangsúly, ugyanakkor nem­csak tartalmában igyekeztek gazdagítani a rendezvényt, hanem műfajában is. Ma már Rárósra a műfaji sokszínűség a jellemző. Az említettek mellett — bár még korántsem a lehetőségeknek, az igények­nek megfelelően teljesítve — egyre izmosodó polgárjogot nyert az irodalmi színpadi já­ték, a báb, a vers- és próza­mondás, az utóbbi egv-két év­ben pedig a népszokás, a né­pi játék. Csak dicsérhető a közsé­geknek a tematikus szerkesz­tésre való törekvése is. Ez szintér régibb, az intéző bi­zottság, a művelődés szákem­berei által inspirált igyeke­zet: olyan központi mag, ve­zérfonál köré fűzni az egyes műsorszámokat, amely könv- nyen áttekinthető ■ vázát, egv- séges mondandóját és hangú latát adja a színpadon ját­szódó eseményeknek. Ebben főként a nyertesek, az egyhá- zasgergeiek, a ludányhalászi- ak és az ipolytarnóciak je­leskedtek. Az örömmel fogadott mű­faji gazdagság további meg­oldandó feladatokat Is fel­színre hozott, mindenekelőtt a szerkesztés kérdését. A csoportok vezetői ugyanis mind erőteljesebben tapasz­talják azokat a nehézségeket, amelyeket az egységes szer­kesztés, az egységes élmény követelménye támaszt mun­kájukkal szemben. Az erre irányuló kísérletek olykor még hajótörést szenvednek egy-egy műsorszám kevésbé iliik bele a program egészé­be. Ugyanakkor jóleső érzés­sel állapíthattuk meg, hogy kirívó stílustalanság, tartal­mi, hangulati eltérés az elő­adás fővonalától nem fordult elő. Az eredeti, ősi források­hoz való visszanyúlás, a cso­portvezetők és a szereplők ja­vuló ízlése megóvta az együt­teseket ettől a félresiklástól. E negatív csábításokra a jö­vőben jobbára csak a nóg- rádszakáli szereplők egynó- melyikének kell fokozottab­ban ügyelnie, s a műsorszá­mokból könyörtelenül ki kell irtani minden magyarnótás beütést. A szereplésben való rész­vételről egy mondat erejéig az előzőekben már szóltunk. Hozzá még annyit: valameny- nyi korosztály, az óvodások­tól kezdve a 60—70 évesekig részt vesz a közös munká­ban, képességeinek, tehetsé­gének javát próbálja nyújta­ni, a legtöbb esetben elisme­résre méltó sikerrel. Gond azonban ezen a területen is jelentkezik. Mégpedig: a KISZ- korosztálvba tartozó fiatalok nem képviseltetik magukat a számuknak, az egy-egy köz­ség életében súlyuknak meg­felelő szinten. Különösen a fiúkra vonatkozik e megálla­pítás. Távolmaradásuk az egyházasgergei csoport eseté­ben volt rendkívül szembe­tűnő. A jövőben akad jócskán csiszolnivaló a túlságosan magyarázó jellegű összekötő szövegeken is s nem ártana, ha azt a konferansziék meg is tanulnák- A műsor sokat nyerne általa: élvezhetőbb, gördülékenyebb lenne, s a csoportok bizonyára nem lép­nék túl olyan mértékben a megadott műsoridőt, mint azt most tapasztaltuk mindegyik esetben. Természetesen ez önmagábar még nem elegen­dő, az eddiginél több és ala­posabb próbát, fegyelmet igé­nyel a ritmusos, jó előadás. A rárósi kultúrális napok 1970 óta bebizonyították élet- képességüket, több ezres né­zőszámuk, sikerük igazolja az igényt és . szükségszerűsé­get. A rendezvény jellegének, hagyományainak kialakulá­sa után azonban most mar teljességgel • a minőségi fej­lesztésre ildomos koncentrál­ni., Érre történtek ugyan kí­sérletek, de kibontakoztatá­sukhoz a szereplők, az akti­visták szélesebb bevonásával megvalósuló, mélyebb elem­ző, tapasztalatösszegző ta­nácskozás szükséges az in­téző bizottság irányításával; s gondoskodni megfejelő kép­zettségű csoportvezetőkről. így az idén elkezdődött újabb fellendülés útját elvi­leg nem torlaszolhatja el sem­mi sem. ★ A rárósi nap sikeréhez hoz­zátartozik a vendéglátás szín­vonala is. A szécsényi ÁFÉSZ az idén fokozott gondot for­dított erre. Hideg és meleg ételek bő választékát adta. s zöldfélékről és is gondoskodott, hetjük: mindenkinek megfe­lelő, negyedosztályú áron. Sulyok László gyümölcsről rS hozzáte­Mai tévéajánlatunk 22.50: Macskajáték. A Mai magyar filmművészet sorozatban egy 1974-ben ké­szült film bemutatására kerül sor, amelyet Makk Károly rendezett Örkény István drá­májából. Örkény színpadi műve nagy sikert aratott már hazánkban és a világ színházaiban egy­aránt. Orbánná, született Szkalla Erzsi Pestről levelezik és be­szélget telefonon nővérével, a külföldön élő beteg Danzin- gernével. Szkalla Gizivel. „Be­szélgetéseiket” átszövik az együtt töltött fiatalság emlé­kei. Orbánná szívesen veszi a volt operaénekes Csermlényi Viktor széptevését, azonban Paula, Orbánná barátnője fel­borítja kapcsolatukat. A filmet Makk Károly ren­dezte, főszereplők: Dajka Mar­git, Bulla Elm», Balázs Samu és Makay Margit. Az antwerpeni Rubens-ház A Rubcns-ház részlete. Antwerpen város Tanácsa 1937-ben lett tulajdonosa Ru­bens egykori lakóházának, ott­honának. A restaurálási és rekonstrukciós munkát segí­tette, hogy a &VII század vé­gén, az akkori tulajdonos rajzókat, metszeteket készítte­tett a házról. A restaurálás után 1974-ben korabeli búto­rokkal. Rubens-relikviákkal berendezve megnyitották a közönségnek. 1611-ben Olaszországból ha­zatérve vásárolta meg az ak­kori külvárosban levő házat Rubens, első feleségével Isa­belle Branttal kötött házas­sága után. A házban lakáson kívül a műterem is helyet ka­pott. Az átalakításban maga Rubens, mint építész és de­koratőr vett részt. Álmai pa­lotájába 1615-ben költözött be. A két épületcsoport belső udvart zár körül. Az egyik epületszárny flamand, a má­sik olasz stílusjegyeket visel magán. Sok szobor, oszlop, freskó díszíti az épületet. A kert dísznövényektől gazdag. A földszinten levő műter­met olyan magas ajtóval lát­ták el, hogy a művész hatal­mas méretű képeit könnyen szállíthassák ki-be. E műte­remben egyszerre több ké­pen is dolgozott Rubens ta­nítványaival együtt. Ebben a házban halt meg a művész első felesége, Isa­belle Brant, s Rubens is ide tér vissza meghalni, 1640. piájusában. Második felesége, Helene Fourment 1645-ig la­kott e házban öt gyermeké­vel. Most Rubens életével kap­csolatos emlékek, műtárgyak töltik mej? a palotát, s itt látható Rubens egyik fiatal­kori önarcképe is. Rubens önarcképe. Gyermek festmények a megyei kórházban Salgótarjáni kórházban a betegek és a képzőművésze­tek között közvetlen kapcso­lat megteremtésének gondola­ta 1973-ban vetődött fel elő­ször. Azóta egyszerre három osztályon szervezünk kiállítá­sokat, azzal a céllal, hogy a képzőművészeti alkotások szemlélése a későbbiekben igénnyé fejlődjön. Másik cé­lunk az, hogy megyénk.»ran­gos képzőművészeinek alko­tásait is a gyógyítás szolgála­tába állítsuk. Az elmúlt négy év során a megye szinte va­lamennyi alkotóművésze be­mutatkozott nálunk. Örömmel tapasztaltuk, hogy betegeink szorgalmasan ta­nulmányozzák a kiállításokat. Kitűnt, hogy lényegesen na­gyobb a sikere a színes ké­peknek, mint a grafikáknak, metszeteknek. Betegeink az akvarell és pasztell képeket érzik magukhoz legközelebb. Fontos szerepet játszik érté­kelésükben az érthetőség. Mi­vel nem tárlatlátogatók szá­mára készülnek a kiállítások, sok gondot okoz a művészi absztrakció megértése és ér­tékelése. Tapasztalataink alapján fel­vetődött: jó lenne a betegek ízlésének formálására és igé­nyeinek felkeltésére felhasz­nálni megyénk országszerte elismert, tajzpedagógiailag el­lenőrzött gyermekalkotásait, amelyek a fenti kívánalmak­nak mindenben meg is felel­nek. • - -• ' ‘*■ A gyermekek rajzpedagógiai nevelésének megyei irányítója, Radios István művész-tanár megértette kívánságunkat és kíváncsiságunkat. Varga Ist­ván rajztanár gondozásábán elsőként a Bartók Béla úti óvoda óvónőinek rajzpedagó­giai munkásságát dicsérő mun­kák kerültek kiállításra. Az „alkotók” kivétel nélkül hat­évesek, „ecsetjeik alól” az ár­tatlan gyermeki báj sugárzik „alkotások” szemlélőire. A kiállítás egyik, része port­rékat mutat be, a másik a gyermeki öröm, a természet, ábrázolására Vállalkozik. A betegek egy részének a képekről Saját gyermekeik jutnak eszükbe, így pozitív ér­zést keltenek, ez, pedig a gyó­gyulás egyik feltétele. Min­denkinek tetszik a képek őszintesége, mesterkéletlensé- ge. Véleményünk szerint a gyer­mekalkotások alkalmasak a művészeti igények felkeltésére is. Ha figyelembe vesszük, hogy kórházunkban évente közel 25 ezer beteg és sok tízezer látogató fordul meg, megállapíthatjuk, hogy a ki­állítás, amelynek gyakori cse­réjét megyénk gazdag gyer- mekrajztermése lehetővé te­szi, jelentősége igen komoly. A kiállítás szerves egységet képez a kórházi galéria más kiállításaival, az ötven képet felölelő kórházi fotógalériával, az osztályokon levő beteg­könyvtárakkal, a kórházban folvó egészségnevelési munká­val. Dr. Cscplák György osztályvezető főorvos VEGH ANTAL JEGZAJUS (REGÉNY) 18. De mit mondanának Bálint­nak? Ráhozta a falura az oro­szokat. .. A szegény emberek egy része sem jár azóta a mun­kára, mióta az oroszok nem küldenek se szeszt, se krump­lit, se csizmatalpat. Meggyújtották a tüzeket. Kormolva, füstölve fogtak lángot a tűzrakások; kellett a meleg. A hideg, nyirkos víz- parti levegő hamar átjárja az embert, csak úgy vacog tőle már dél felé A tüzek megrakására ő adott parancsot. Eleinte a forgácsol, hazavitték az embe­rek. Vitték is a hátukon, a nagyobb darabokat bicikli­csomagtartóra kötözve. Ami­kor a gerendákat rakták fel, kevés volt a forgács, de vin­ni akart mindenki — össze­vesztek rajta Az egyik szombaton még verekedtek is. Angyal Sándor fültövön vágta a Bódy gye­reket, amiért az hozzá mert nyúlni az ő forgácsesomójá- hoz. Akkor Bálint megparan­csolta, hogy senki nem vihet forgácsot a hídépítéstől; azt mondta, kell a tűzre. Más ok is volt: az ácsok egy idő óta többet faragtak le a gerendáknak, oszlopoknak kijelölt rönkökből, csak azért, hogy minél nagyobb, kiadó- sabb forgácsokat vihessenek haza. Ide jutottak. Reggel Sándor bátyját el­küldte az oroszokhoz benzi­nért. Ha nem kapnak üzem­anyagot, két nap múlva le­áll a fűrész: Csak a jég ne jönne még; legalább két hétig, hadd tud­nának a jeges ár fogadására felkészülni. Tíz ember éjjel-nappali szolgálatban meg tudja véde­ni a hidat a jégtől. Hosszú rudakat faragtak. A híd kor­látján állva, ezekkel szét le­het törni a jégtáblákat, el le­het piszkálni a vízen a nagy - ját, hogy ne ütközzenek a gyenge oszlopoknak, ne tor­lódjanak fel. Az a legnagyobb baj, hogy alacsony a híd. Nyáron majd meg lehet erő­síteni a híd oszlopait. Van nyár, hogy térdig ér csak itt a víz, akkor lehet majd dol­gozni. Minden oszlop elé jég­törőt építenek! Bálint márki­tervezte, jó erős oszlopokat kötöztet egybe, bevasaltatja, elöl éles vasa lesz, hogy tud­ja vágni, szaggatni a jégdara­bokat. Nyárra a kapitány cölöpve­rőket ígért; olyanokat, ame­lyeket gőzgép hajt. Este találkoztak. Beesteledett, Zsuzska vette a kendőjét, kabátját, és mint máskor, bejelentette: — Megyek a tejért. Berci tudta, hogy Zsuzska nemcsak oda megy. .. Bálint a templomkertnél várta. — Most már meg kellene beszélnünk mindent! — Hogy lehet ezt itt a ke­rítés mellett, utcasarkon? Ar­ra alkalom kell... — Kerítsünk rá alkalmat! Lehetne már Bercivel beszél­ni! — De még mindig olyan gyenge... tegnap is elájult. Itt hagyjam? Itt fogom hagy­ni... De a gyerek! Nélküle én nem mehetek! Anya va­gyok. .. Tudom, te se akarsz elszakítani a gyerektől. De Bercit se szakíthatjuk el tő­le... Még most nem! Milyen szerencsétlen vagyok én, Bá­lint. .. Ne félj, a tied vagyok. — Nahát akkor... Valaki jött az úton a sö­tétben. Behúzódtak a temp­lom falához. — Menjünk, és most... most rendezzünk el mindent. Add ide a kezed...! — Most csak mindent el­ronthatnánk! Másnap Bálint az este em­lékével melengette magát. Bement a bódéba — a kály­hában már égett a tűz —, na­gyon nehezen gyülekeznek ma reggel az emberek! Még azok is elmaradnak mostanában, akikre végig szá­mított. Most tnár széltében-hosszá- ban beszélték a faluban: Os­tobaság volt elkezdeni ezt a hidat! Meg kellett volna vár­ni, amíg majd épít áz állam. A híd építése az állam dol­ga! A katonáké, hogy felrob­bantsák, az államé, hogy visszaépítse. Ha a rongyosok­nak kell a híd, építsenek ma­guknak. Aki földet akar ma­gának, menjen érte...! Angyal Sándor munkakez­désre kongatta a vasat, Bá­lint megszámolta az embere­ket: kilencvenhét. Tiszteletes úr vasárnap a hídépítésről prédikált. Lesett, pislogott a gyülekezet, de dolgozni mégse jöttek többen. — Elkezdjük! — kiáltotta Bálint. — Egész nap a desz­kákat! Az a legfontosabb! Ha anélkül megy a híd a télnek, tavaszra hírmondó sem ma­rad belőle. A deszkákon áll­va meg lehetne védeni a hi­dat. Tavaszra jöhet segítség; és akkor két hét se kell neki, átmehetnek az első szekerek. Éppen akkorra, mire eke kel! a Tisza-grófok földjének. . Immel-ámmal fogtak hoz­zá a munkának. Hogy kelle­ne ezekbe az emberekae most, a legnehezebb időben leÍKet önteni? őbenne honnan van még erő? Ha nem lennének Zsuzs­ijával az esti találkozások. Neki kaland ez a híd... már rég tudja. Az embereknek — akik még itt maradtak — nem1 Nekik ez a híd a túlsó part földjeit jelenti. Lement á partra és megnéz­te a vízállást. Tegnap este óta tizenkét centit áradt a folyó. A fogatok már nem tudnak lejönni a töltésről, ott rakják le a fákat. Az emberek a vállukon hordják le a fűrészig. Fel lehetne költöztetni a fűrészt a töltésre, de az két nap. Minden órára szükség van ... Miért nem értik az embe­rek, hogy ütegállás nélkül kellene dolgozni? Rágyújtanak a fűrész mel­lett. Bálint odament hozzá­juk. Elkapta a faragott ge­rendát, odatartotta a fűrész elé, felvisított az acél, bele­marta magát a nedves tölgy­be. Erre a hídra büszke lesz ez a falu, az unokák is: „Mi nem vártunk, mi nekimen­tünk a folyónak, hogy hidat emeljünk felette. Így lett én­ből az országból még egyszer: ország ". Zakatolt, duruzsolt, zúgott a fűrész, visszhangzott veie a túlsó part. Erős fekete göb volt a fá­ban. Lefulladt a motor, és megállt. Az acélpenge elsza­kadt. v (Folytatjuk) 4 NÖGRÁD - 1977. július 2., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents