Nógrád. 1977. június (33. évfolyam. 127-152. szám)

1977-06-15 / 139. szám

Előkészítő tnlálkozn Megérkeztek a küldöttségek Selgrádba Nyárádi Róbert, az MTI képviselők vesznek majd Az előkészítő találkozó ün­tudósítója jelenti: részt. nepélyes megnyitására Az előkészítő megbeszélő- amelyet mindenfajta terror­A jugoszláv fővárosban ma sekre már Belgrádba érkéz- cselekmény elhárítása érdeké­kezdi meg munkáját a két év- tek az érintett országok kül- bér. rendkívüli biztonsági in- vei ezelőtt megtartott Helsin- döttségei. Ezeknek élén ál- tézkedések előznek meg — ki konferencián részt vett 35 tálában nagyköveti rangban ma délelőtt a Száva nevet vi- ország képviselője azzal a levő tisztségviselők állnak. A selő új belgrádi Kongresszusi céllal, hogy előkészítse az már ugyancsak Belgrádban palotában kerül sor- A 35 ugyancsak idén — minden bi- tartózkodó magyar küldöttsé- ország küldötteit a jugoszláv zonnyal ősszel — kezdődő ta- get dr- Petrán János nagykő- kormány nevében Milos Mi- lálkozót. amelyen a külügy- vet, a Külügyminisztérium fő- nics, a kormány alelnöke, miniszterek által kinevezett osztályvezetője vezeti- külügyminiszter köszönti­Párlközi tárgyalások Rómában * Kedden Rómában megkez­dődött a közös kormányprog­ramról folytatott pártközi ta­nácskozások várhatóan befe­jező , szakasza. A keresztény- demokraták és a kormányt tartózkodással támogató töb­bi párt képviselői együttes ülésre ültek össze a parla­ment épületében a készülő program még vitatott pont­jainak tisztázására. Ezt kö­vetően ülnek össze a pártve­zetők, hogy jóváhagyják a kéthónapos vontatott tárgyalás- sorozaton kialakult megálla­podást. A jelek szerint ez nem öleli majd fel az összes fel­vetett javaslatot, de elegen­dő politikai alappal szolgál ahhoz, hogy a kormány — némi átalakítással — folytat­hassa működését e rövid távú program végrehajtására. Szovjet—amerikai konzultáció A Cyrus Vance amerikai külügyminiszter ez év már­ciusában Moszkvában tett lá­togatása idején létrejött meg­állapodás alapján a Szovjet­unió és az Egyesült Államok delegációi június 13-án, Wa­shingtonban konzultációkat kezdtek a nukleáris fegyver- kísérletek teljes betiltásáról- A Szovjetunió küldöttségét Igor Morohov, az Állami Atomenergiai Bizottság első elnökhelyettesé, az Egyesült Államok küldöttségét pedig Paul Wartnke, a Fegyverzetel­lenőrzési és Leszerelési Hiva­tal igazgatója vezeti­Újítási és találmányi kiállítás Budapesten A vasasszakszervezet 100 éves jubileuma alkalmából a kohászati és gépipari vállala­tok újítási és találmányi ki­állítását nyitották meg ked­den a KGM Rákóczi úti Tech­nika Házában. A kiállításon 76 KGM- és NIM-vállalat vesz részt, több mint 230 újítást és találmányt mutatnak be három szakcsoportban, gyárt­mányfejlesztési, gyártásfej­lesztési és technológiai, vala­mint munka- és üzemszerve­zési bemutatón. A kiállítás megnyitóján az a 15 vállalat, amelyik az elmúlt években legeredményesebb volt az újí­tómozgalomban, s a legjobb ötleteket hozta el a bemutató­ra, díjazásban részesült, il­letve plaketteket kapott- El­ső díjat a Lenin Kohászati Művek- a Szerszámgépipari Művek, az Ikarus, az Egyesült Izzó és a Bakony Művek ka­pott­Kiállítás Prágában Magyar tudományos köny­vekből kiállítás nyílt kedden Prágában, a Klementimum történelmi épülettömbjében, ahol a csehszlovák főváros legnagyobb könyvtárai mű­ködnek. A kiállítás a buda­pesti Akadémia Kiadó szin­te valamennyi fontosabb tu­dományágát képviselő, leg­újabb és legszínvonalasabb könyveit mutatja be. — ­.........- -................................... -■ ..... 1 ..... ■ N api külpolitikai kommentár Helsinki és Budapest példája Egy arányszámot és egy abszolút számot közöltek a múlt esztendő őszén, amikor Helsinkiben a magyar—finn gazdasági, ipari és műszaki-tudományos együttműködés leg­utóbbi időszakát áttekintették. A kormányközi vegyes bizott­ság ülésén elmondták: az előző évhez képest a legutóbbi esztendőben mintegy 20 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom és összege valamivel több mint 60 millió dollár. Ehhez a friss adathoz hozzá lehetett volna il­leszteni még azt is, hogy 1970. és 1975. között a forgalom csaknem két és félszeresére nőtt és 1975. júniusában aztán Magyarország és Finnország tízéves megállapodást kötött, amely keretet ad a két ország vállalatai és intézményei kö­zötti sokoldalú együttműködésnek. Lehetőség tehát bőségesen van gazdasági területen is — a szakembereknek az a véleménye, hogy a jelenlegi szin­ten messze túlléphetnénk, ha az egyszerű árucserén túlmu­tató megállapodásokat kötnénk. Kooperációs lehetőségek, harmadik piacon való közös fellépés egyaránt ott szerepel­nek a tervek között. A gazdaságról tulajdonképpen csak másodszor kellene beszélni, mert hiszen Budapest és Helsinki viszonyában jog­gal említhetők elsőként a politikai kapcsolatok. Különböző társadalmi és gazdasági berendezkedésű országaink hosszú esztendők óta számos államközi megállapodást megkötve bi­zonyították be, hogy túl a két nép között meglevő rokoni, nyelvrokoni kapcsolatokon, a két ország viszonya a baráti együttműködés példája lehet. Majdnem két évtizede kötöt­tük meg az első kulturális egyezményt, 1962-ben légügyi megállapodást, 1969-ben a vízumkényszer eltörléséről szóló és 1971-ben pedig konzuli egyezmény előzte meg az előbb már említett tízesztendős gazdasági megállapodást. Természetes, hogy manapság, ha olykor emlegetjük is a történelem messzi ködébe vesző közös múltat, inkább a je­len és jövő kérdései foglalkoztatnak bennünket Budapest és Helsinki viszonyában. A finn főváros neve — éppen nap­jainkban — szorosan összefonódik a ma kezdődő belgrádi tanácskozással, ahol az európai biztonsági értekezlet záró­okmányának eddigi megvalósulásáról tárgyalnak 35 ország képviselői. Ebből a harmincötből kettő, Finnország és Magyarország az elmúlt évtizedekben valóban eredményesen tudott és akart együttműködni az egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján. Jó néhány magas szintű látogatás után most miniszterelnökünk látogatása is jelzi, hogy kapcsolataink állandóak, fejlődőek, az életnek szinte minden területére kiterjed lek. Két esztendeje, amikor a két ország közötti' úgynevezett „szabadkereskedelmi megállapodás” (amely kölcsönösen le­bontott minden akadályt a kétoldalú kereskedelem előtt) született, a magyar külkereskedelmi miniszter azt történel­mi dokumentumnak nevezte, emlékeztetve arra, hogy ilyen, minden kölcsönös előnyt magában foglaló megállapodást először Finnországgal kötöttünk. S amit akkor a finn veze­tők hangoztattak, hogy a magyar—finn gazdasági együttmű­ködés példa lehet más országok számára is a különböző tár­sadalmi rendszerű országok közötti együttműködésben — ma is érvényes és nem csak a gazdaság kérdéseire vonatkozik. g. m. Megnyílt a BHF- kongresszus Szófiában A szófiai Universiade palo­tában kedden reggel megnyílt a Bolgár Hazafias Front nyol­cadik kongresszusa- A magas szintű tanácskozáson a szer­vezet csaknem négymillió ak­tivistáját mintegy kétezer küldött képviseli- Az elnök­ségben helyet foglalt Todor Zsivkov, a BKP KB első tit­kára. Vendégként jelen van­nak a szocialista országok ha­zafias frontjainak, valamint a világ számos már országá­ban működő, hasonló jellegű demokratikus szervezetek­nek képviselői. A Magyar Ha­zafias Népfront delegációját Nagy József né, az Országos Tanács alelnöke. az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsá­gának tagja vezeti. A kongresszus első ülését kedden reggel Pencso Kuba- dinszki. a Hazafias Front Or­szágos Tanácsának elnöke, a BKP KB Politikai Bizottságá­nak tagja nyitotta meg, majd felolvasta az országos tanács beszámolóját. Kedden délután a kong­resszus az országos tanács be­számolójának megvitatásával folytatta munkáját. Nyitva az ajtó A Menahem Begin vezette Likud-tömb vezetői kedden a Demokratikus Mozgalom a Változásért (DMV) párt ne­gatív döntését kommentálva úgy nyilatkoztak, hogy to­vábbra is nyitva van az ajtó a DMV előtt a kormányba való belépésre. Egyúttal azon­ban leszögezte azt is, hogy a Likudnak nem áll szándé­kában megváltoztatni azt a döntését, amely szerint meg­tartja az 1967-ben .elfoglalt Ciszjordánia egész területét és zsidó településeket léte­sít e térségben. Mint ismeretes, a DMV egyik fő követelése a koalí­ciós tárgyalások idején ép­pen az volt, hogy a Likud mondjon le szélsőségesen me­rev és expanzionista elkép­zeléseiről. Negyven év után Ma választások Spanyolországban Lehel Miklós, az MTI tu- dósitója jelenti: Hétfőn este a pártok veze­tőinek rövid televíziós beszé­dével véget ért a mára kitű­zött spanyol parlamenti vá­lasztások hivatalos propagan­dakampánya. Madrid polgári kormányzója közölte, hogy keddtől újra életbe léptek azok a rendelkezések, ame­lyek engedélyhez kötik a gyű­lések megtartását és tiltják az utcai tüntetéseket. A 21 napon át tartó válasz­tási kampány a baszk terror­szervezetek által végrehajtott merényletek és robbantások ellenére, a demokratikus já­tékszabályok legteljesebb tisz­teletben tartásával, rendben és nyugalomban folyt el. Egyes jobboldali polgári körök Adolfo Suarez miniszterelnök szemére is vetik, hogy túlsá­gosan is szem előtt tartotta ezeket a szabályokat, és egé­szen a legutóbbi napokig tar­tózkodott a választási kam­pányban való közvetlen sze­mélyes részvételtől. Ezekben a körökben ezzel Is magya­rázzák, hogy az egymást kö­vető közvélemény-kutatások eredménye szerint valószínű­leg elmarad a miniszterelnök1 vezetésével induló pártkoalí­ció. a Demokratikus Cent­rum Unió eleinte nagyarányú­nak várt választási győzelme. Sőt, a Gallup-intézetnek a Ya című napilap számára készí­tett, s kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása már a Spanyol Szocialista Munkáspártot várja az első helyre 28,9 százalékkal, és csak második helyre a De­mokratikus Centrum Uniót 25,6 százalékkal. A Gallup aőatai szerint harmadik a Spanyol Kommunista Párt lesz 5,7 százalékkal, az 5,6 százalékos Jobboldali Népi Szövetség (Alianza Popular) előtt. A szavazás ma reggel 9 órakor kezdődik. A madridi Kongresszusi palotát sajtóköz­pontnak rendezték be a vá­lasztásokról tudósító körülbe­lül 1700 újságíró számára. A televízió ma este tíz órától csütörtök reggel 8 óráig szí­nes, ünnepi műsort ad, amely­ben táncok, dalok, jelenetek, filmek és más szórakoztató műsorszámok közepette folya­matosan ismertetik a beér­kező választási eredménye­ket. Arra számítanak, hogy eddig az időpontig ismeretes­sé válik a választások nem hivatalos végeredménye. A mai választás, amely több mint 40 év óta az első sza­bad demokratikus szavazás ebben az országban, jelentős állomása lesz a belpolitika normalizálódásához vezető fo­lyamatnak. Erre mutat a vá­lasztási kampány légköre és valamennyi politikai párt — beleértve a szélsőjobboldali Alianza Populart — ígérete, hogy mindenképpen tisztelet­ben tartja a választások ered­ményét. Egyetlen kérdőjel eb­ben a tekintetben, hogy vajon .a francoista rendszer legmeg- rögzöttebb hívei, akiknek nem lebecsülendő a befolyá­suk a hatalmi szervekben, ugyanezt teszik-e? Magyar—román áruforgalmi megállapodás A Bukarestben és később Budapesten lefolytatott ma­gyar—román külkereskedel­mi tárgyalások eredménye­képpen kedden Tordai Jenő és Ion Stoian külkereskedel­mi miniszterhelyettesek Bu­dapesten jegyzőkönyvet ír­tak alá, amelynek alapján 1978 és 1980 között az őrt éves államközi megállapo­dás eredeti előirányzatainál nagyobb mértékben bővítik a kétoldalú árucsere-forgalmat. A jegyzőkönyv a két ország közötti áruforgalom további jelentős növelését teszi lehe­tővé­Folytatódtak a szovjet—nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások A hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó Hans-Dietrich Genscher, az NSZK kül­ügyminisztere városnézésre indul a szovjet fővárosban. Képünkön: Moszkva vendége a Vörös téren. (Pék Miklós, az MTI tu­dósítója jelenti:) Kedden délelőtt Moszkvá­ban folytatódtak a szovjet— nyugatnémet külügyminiszte­ri tárgyalások. Hans-Dietrich Genscher, az NSZK alkancel- lárja és külügyminisztere a szovjet kormány meghívására hétfőn érkezett hivat ilos lá­togatásra a Szovjetunióba. Groipiko és Genscher hét­fői megbeszéléseinek napi­rendjén a kétoldalú kapcsola­tok és az európai együttmű­ködés kérdéséi szerepeltek. Kedden a közép-európai fegyveres erők és fegyverze­tek kölcsönös csökkentése, a Közel-Kelet és Afrika prob­lémái állnak a tárgyalások előterében- Minden bizonnyal ezúttal sem marad el a szov­jet—nyugatnémet tárgyalá­sok egyik állandó témája: Nyugat-Berlin, amelynek kérdésében a szovjet álláspont jól ismert és határozott: be kell tartani az önálló jogállá­sú városállam státusáról 1971. szeptember 3-án kötött négyoldalú megállapodás rendelkezéseit- Moszkvai meg­figyelők biztosra veszik, hogy a mostani külügyminiszteri konzultáción szó lesz Leo- nyid Brezsnyev tervezett bonni látogatásáról is. ,,A Szovjetunió és az NSZK közötti kapcsolatok terén vé­leményünk szerint még sokat lehet és kell tenni” — hang­súlyozta Leonyid Brezsnyev három hónappal ezelőtt a szovjet szakszervezetek 16. kongresszusán. Erre szolgál­nak a jelenlegi szovjet—nyu­gatnémet külügyminiszteri megbeszélések. Genschert kedden fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára is.

Next

/
Thumbnails
Contents