Nógrád. 1977. június (33. évfolyam. 127-152. szám)

1977-06-07 / 132. szám

4r(ner Tivadar r

S.O.S., jön a nyár]

Az elmúlt hét kétségkívül legi^ gosabb műsoreseménye Illés Endr'1: Aki szeretni gyáva című tévéjátékának bemutatója volt.

Nyilvánvalóan nem véletlen müve. hóg.v a játék épp a múlt heti műsorban kapott helyet ugyanis ekkor ünnepelte irodalmi életünk a 75 éves Illés Endrét. Erre pedig mi lehetett volttá méltóbb, mint az. hogy a ma is friss erőben alkotó, napjaink társadalmi problematikája iránt rendkívüli szellemi érzékenységű író ónmaga szavát hallassa.

ülés Endre neve egybekap- esolódik századunk irodalom- történetének ama szakaszával, melyben Kosztolányi, Juhász Gyula. Tóth Árpád, Móricz, Karinthy, József Attila, Radnóti kortársának tisztelhetjük. Mint sok-sok kortárs segítő lektorát, s mint írótársát egyaránt Ez a kettősség fűzi irodalmi életünkhöz, és alkotó személyiségeihez napjainkban is. De az utóbbi évtizedben mintha felerősödött volna Illés Endre írói tevékenysége. Gyönyörködtető másodvirágzás tanúi és élvezői lehetünk nemcsak a könyvkiadásban, de a fiatal műfaj, a televízió révén is. Számos tévéjátékéval váltott ki az elmúlt években országos figyelmet, Krétarajzok című sorozatával pedig érzékletes portréját összegezte számunkra századunk legjelentősebb íróegyéniségeinek — csalhatatlan biztonsággal határozva meg helyüket irodalmi panteonunkban.

Illés Endre e legújabb alkotói vállalkozása, most látott tévédrámája azt bizonyítja, hogy a 75 éves író problémaérzékenysége teljes vitalitással kapcsolódik társadalmi jelenünk valós jelenségeihez. Olyan morális kérdések foglalkoztatják történetének hőseiben, mint a közöny, az emberi érzéketlenség, az egoizmus lélek és jellom- torzító hatásának következményei. Igaz, a történet cselekménysorában bizonyos írói egybehozottság érvényesül, a dráma mégis feszes és izgalmas, mert korunk számos ellentmondását felszínre hozza.

A tévéjáték kitűnő sae- replehetőségeit Halász Judit, Balázsovits Lajos, Tordy Géza és Juhász Jácint teljességében érvényesítette.

A műsorhét többi eseménye már erősen mögötte maradt az elmúlt hetekben tapasztalt és dicsért szintnek. Leginkább talán azokra az érdekes és élvezetes kuriozitásokra emlékezünk szívesen, melyeket a keddi adásnapon a Kisfilmek a nagyvilágból és a Csak ülök és mesélek című Vitray-sorozatban láttunk. Az előbbiben A „Trinidad Valencéra” című angol dokumentumfilm a Spanyol Armada egyik legnagyobb hajója tragikus történetét idézte meg négyszáz év távolából, s azt a leletmentő fáradozást mutatta be, melyet lelkes amatőr búvárok a páratlan értékek felszínre hozásában végeznek. A Vitray- műsor ezúttal is sok különc

A viltíg f ilmjeinek magyarít ói

Napjainkban természetesnek tartjuk, hogy a televízió képernyőjén a külföldi filmeknek 96 százaléka magyar szinkronizálásban jelentkezik és a mozikban vetített filmeknél is 80 százalék a magyarul beszélők aránya. Magyarországon kétévenként, nyolcszáz filmet szinkronizálnak a Pannónia Filmstúdióban, a mozikban, illetve a televízióban történő bemutatásra. A munka nagyságára jellemző az is, hogy két év alatt kilencszáz színész fordult meg a szinkronstúdióban, s közöttük egyre több az új, kevésbé ismerős hang, lassan feloldódnak a szereposztás! sablonok. Egy közelmúltban született kulturális minisztériumi állásfoglalás szerint két éven belül — néhány opera- és balettfilmet leszámítva — kizárólag csak szinkronizált filmekkel találkozhatunk majd.

A szinkron művészei nagy fontosságú munkát végeznek. A világ filmjeinek magyarítása tömegméretekben folyik és művészi igényt kíván. így kerül közelebb a külföldi filmalkotás a magyar nézőkhöz, aki szinkronizálással a teljes szöveget kapja, míg a feliratozásnál maximálisan annak egyharmadát, s akkor is meg kell osztani figyelmét a kép és a felirat között. A szinkron akkor jó, szokták mondani, ha szinte észre sem lehet venni a jelenlétét, azaz a néző természetesnek veszi a különböző nemzetiségű filmek magyar megszólalását.

Szinkronművészetünk — amelynek jelenlétét már régóta filméletünk természetes velejárójának tekintjük, sokszor olyanny ira természetesnek, hogy észre sem vesszük, nem is figyelünk rá —

eredményei mellett sem gondtalan. Például a nagy rendezői egyéniségek stílusát hangban visszaadni tudó színészek és rendezők kellenének, s Magyarországon nincs ilyen irányú színészképzés (de nincs a baráti államokban sem). Holott egyre égetőbb szükség lenne rá, hiszen a színésznek a már korábban megalkotott szövegekhez és a megrendezett játékhoz kell alkalmazkodnia, a már felépített szereppel kell azonosulnia. Sok-sok gondja mellett a magyar szinkronfilmgyártás alighanem a legjobb helyzetben van a környező és távolabbi baráti országokkal való összevetésben. Személyi és tárgyi ellátást tekintve is. Hiszen több országban nincs is önálló szinkronstúdió, hanem más filmszakemberek mintegy mellékfoglalkozásként művelik a szinkronizálást.

Amikor a külföld filmjeit nézzük a mozikban és a televízióban, már eszünkbe se jut külön elismeréssel gondolni a filmek magyarítóira, a szinkronművészekre. Nem ők állanak reflektorfényben. Kétévenként a debreceni szinkronfilmszemlén teszik mérlegre munkájukat. Ez történt májusban is, amikor tizennyolc versenyfilm bemutatásával léptek a nagyközönség és a szakma elé. Vetítéssorozattal vizsgálták egyazon filmjelenetsor más-más nyelvű szinkronizálását, és művészi hatását, A baráti országok küldötteivel együtt számba vették a szinkronfilm helyzetét. A ma- evar szinkron ebben a számvetésben jól vizsgázott. Ebből az atkalomból érdemes az érdeklődés reflektorfényét a magyar szinkronfilmre villantani.

Benedek Miklós

Mai tévéajánlatunk

20.00: EGY SZERELEM HÁROM ÉJSZAKÁJA.

Hubay Miklós szövegével, Vas István verseivel, Ránki György zenéjével született meg 1961-ben az első magyar musical. Azóta többször megjelent. színpadon és filmen. Most a Madách Színház művészeinek előadásában közvetíti a televízió.

Rendező: Szirtes Tamás.

Bálint, a költő — az ő alakjában jól kitapintható

Radnóti Miklós tragikus sorsa legutolsó versét még a fő- itész is figyelemre méltatta: rossz kritikát kapott. Dúl a második világháború, s a költő, bármennyire is íáj, bármennyien is akarták megmenteni ettől, búcsúzik, s a háborúba indul. A szereplők — többek közt — Tímár Béla. Bencze Ilona, Huszti Péter, Lót« Attila, Psota Irén, Dunai Tamás.

NÓGRÁD - 1977. június 7., kedd

csemegével szolgált, ugyanakkor szép, tartalmas emberi sorsokkal is egybehozott —. bizonyítva e műsorvállalkozás jogosságát és bizonyára hosz- szú időre szóló életképességét.

Még. ha dermesztő is mostanában az évszak, a „papírforma" szerint mégiscsak nyárközeiben vagyunk. Erre utal mindinkább a tévé mű- sorszerkez te is. Kifejezetten nyári limonádénak számít például a szerdán vetített Granada, addio! című olasz turmix. Sajnos, túlontúl sok volt benne a szirup, így émelyítő voltában fogyasztásra csaknem alkalmatlannak minősült.

Csütörtökön az Álarcban című, kilencrészes NDK-so- rozat második jelentkezése csak hellyel-közzel töltötte be várakozásunkat. A cselekmény hosszú képsorok ese- ménytelensége után is alig- aíig mozdul előbbre. Ez a vontatottság aligha tesz jót a produkció nézettségének, Elnyújtott, soványka alapanyagú história volt péntekien a második műsorban a Magányos szívek című amerikai filmkrimi is. Vagy, ha a műfaj paródiájának szánták készítői, még inkább gyenge eredményre jutottak.

Hasonlóan ítélkezhetünk a szintén amerikai származású. Útelágazás a semmibe esetében. A szombati programot szerencsére megmentette a második műsor a Nyári színházi estékkel, mely a „semmibe ágazó” krimivel egyidejűleg Schiller Stuart Máriájának sugárzására vállalkozott a kecskeméti Katona Jó- ■zsef Színházból. Mindenekelőtt a női főszereplők — Szakács Eszter, és Sára Bernadette — révén erőteljes és szép színházi élményben lehetett részünk.

Ám, hogy a nyári igénytelenség most már feltartóztathatatlanul fenyeget bennünket, annak legkétségtelenebb jelét vasárnap este A sárga tengeralattjáró című angol, az idegkórtani esetek sorába illetékes animációs ször'nyszül'emény adta. Hideglelős napszúrásos „élményünk” marad.

<b. t.)

Képzőművészetről képben és szavakban

Xlll. Abezirakt lörekvések

Nagy József modern nyaklánca

A modem művészet legtöbbet vitatott törekvéseit az absztrakció (szó szerint; et- von’ság) körébe soroljuk. A „tiszta művészet” elmélete szerint készült nonfiguratív — tárgytalan, nem ábrázoló — művek készítői már nemcsak a konkrét mondanivalóról, témáról mondtak le, hanem száműzték alkotásaikból a felismerhető formákat, figurákat, tárgyakat is.

Ha egy absztrakt kép, szobor emlékeztet is valóságos formákra, ez nem tudatos, hanem többnyire a véletlen műve.

A művész akarva- akaratlan olyan „alaktalan” formákat rögzít, melyek valamikor

valahogyan tudatába rögződ- „alaktalanná” válhat, ha tek. A fogyhatatlan for- olyan szenvedélyek feszítik a magazdagságú természet mel- művészt, hogy kifejezésükhöz lőtt • elégtelennek érzi a természet, tDI gyákran hű formanyelvet. A fasiszta

mentenek a geometria, a

technika formakincséből, mint ezt a szabályos, mértanias hatású kompozíciók tanúsítják.

Az alaktalan, „kusza” ábrák viszont gyakran emlékeztetnek a mikroszkopikus világ látványaira, melyek maguk is telivéren „absztrakt” remeklések.

Az absztrakt kép, szobor nem akar több lenni, mint színek és formák hol kellemes, hol pedig nyugtalanító, vagy egyszerűen érdekes, játékos együttese, mely a nézőben, egyénisége szerint, bizonyos hangulatot, kötetlen gondolatokat, érzéseket, emlékképeket ébreszt, vagy csupán gyönyörködteti a szemet.

Az absztrakt formálásnak más oka is lehet. Nemes, humánus gondolatok közlése is

tömeggyilkosságok embertelenségét.

Az absztrakció korunk világszerte érvényesülő, jelentős művészeti áramlata, melynek hatása az élet minden területén, az építészetben, reklámban, bútorművességben. a gépek alakításában, sőt a ruhadivatban is érvényesül. Elter- jedettsége. divatos” volta azonban nem kötelez arra, hogy mindenki fejet hajtson előtte. Egyrészt, mert kinek ilyen kinek olyan az ízlése, másrészt azért, mivel az absztrakt alkotások között is sok az ízléstelen, giccs-szerű.

Az absztrakció csupán egyik ága a modem művészetnek. Mellette világszerte tovább élnek a különféle természetelvű törekvések, a társadalombíráló kritikai realizmustól az expresszionizmuson át a természetelvű látványfestészetig. Ezeknek művelői között kiváló mesterek is akadnak, akiknek alkotásait csak a sznob félműveltség ítélheti elavultnak. Nálunk es nyugaton is sok fiatal művész hasonló módon igyekszik kifejezni magát. Működésüket a valóságábrázoMondrian geometrikus kompozíciója

barbárság áldozatainak emlékművei például gyakran durván megmunkált, otromba kövek, melyeknek rideg monumentalitása lenyűgöző erővel idézi a

lás iránti igény Indokolja —; ugyanez az igény, amely a modem újrealista törekvéseket inspirálja.

(Folytatjuk)

Próbatétel

Itt tárult ki a világ!

Reggelente ünneplőbe öltözőit . fiatalokat látok a vonaton, sokukat régen ismerem. Kopott farmerüket, „menő” együttesek képeivel telenyomott trikóikat, nagy hangjukat. A kocsikban majdnem minden könyöklőn olvasható ma is valamelyikük vallomása: .Szeretlek Éva!”

A tegnapi duhajok ma csendesek. Alig lehet szavukat venni. Mintha a fehér ingek és blúzok egészen más embereket öltöztetnének. Pedig ők azok — a tegnapi hangoskodók, a mai megszeppentek.

Érettségizők. A próbatétel előtt állók, a sorsfordulóra készülnek.

X

A reggeli pillanatképek Balassagyarmatod jutnak eszembe. A Geisler Eta Leánykollégium halijában halk szavú, szőke lány ül. Megfontolt, komoly felnőttes. Lisovszki Márta, a Szántó Kovács János Szakközépiskola egészség- ügyi tagozatának végzős hallgatója szabód ik:

— Nem örülök a mostani beszélgetésnek. Rövidesen indulnom kell Salgótarjánba, a közös érettségi és felvételi fizika vizsgájára.

Állát két kezébe temeti. Néhány pillanatig hallgat. Az indulást, a négy évvel ezelőtti startot idézi:

— Talán a Romhánvi Általános Iskolában megkedvelte- tett biológiának köszönhetem, hogy egészségügyi pályára szántam magam. Lehet, hogy a kíváncsiság hajtott, nem volt tiszta előttem, mire is vállalkozom- Itt azonban azt kaptam, amit vártam: megkedveltem az egészségügye’.. Ügy érzem, olyan hivatássze- retetre neveltek, amiért érdemes tovább dolgozni, tanulni

Lisovszki Márta — miközben négy esztendő rögtönzött számvetését készíti — kissé izgatottan ül a fotelben. Ott,

ahol négy évig lakott, ahol középiskolai tanulóévei alatt otthona volt.

— A kollégiumi élet nagy lehetőségeket adott. Bekapcsolódhattam a város közösségi életébe, megismerhettem alaposabban múltját, irodalmi hagyományait. Sokat a versmondásnak köszönhetek. Ezzel még az általános iskolába „oltottak be”, itt pedig kedvemre búvárkodhattam. ismerkedhettem a költőkkel. Könyvtárban, tananyagon kívül. Ami pedig nagy élmény voll, a különböző versenyeken lehetőséget kaptam a kedvenc verseim elmondására is.

Ezek ismeretében érthető, hogy amikor a diáklányt közösségi munkával bízták meg, testhez álló feladatot vállalt.

—A kollégiumi diáktanács kulturális felelőse voltam, szívemhez nőtt e munka. Nemcsak a vers. az irodalom miatt, többet jelenjeit ez annál! A tudományt, az ismeretek gyarapítását, a többnek. teljesebb embernek lenni akarást.

Tanórán kívüli elfoglaltságát, plusz munkáját sorolva mintegy zárójelben említi meg: az iskola vóröskeresztes titkára volt. (Ez csak természetes annak, aki csecsemő- és gyermekgondozónak, általános assz s' ensnek készül).

— Ennek Kellett meghatározni egész négyéves munkánkat; minél alaposabban felkészülni választott hivatásunk majdani gyakorlására. A szakmai gyakorlatokra tág lehetőségeket teremtettek, s ezért oktatóinkon, tanárainkon kívül köszönet illeti a kórház dolgozóit is.

Röviden, lényegretörően beszél KISZ-munkájárói; a maradandó élményt nyújtó vitákról, a propagandatevékenységről. Ezzel kapcsolatban végül így vélekedik: „Annak örömét viszem magammal, hogy olyan alapszervezetben dolgozhattam, amely rendezvényeivel az. egész iskola kulturális életét befolyásolta”.

A közösségi munka apró napi gondjai helyett más gondok izgatják most Lisovszki Mártát. Túl van a magyar irodalom és a szakma; tárgyak írásbeli érettségi vizsgáján, beszélgetésünk délutánján látott hozzá a közös érettségi és felvételi vizsgát jelentő fizikadotgozalhoz.

A ballagási búcsúztatókban nagybetűkkel írt ÉLET- be induló diáklány — aki „csak” azt hallgatta el. hogy végig jeles tanuló volt — legközelebbi tervezett jövőjéről vall:

— Szeretnék tovább tanulni. Budapestre, a Semmelwe.s Orvostudományi Egyetemre jelentkeztem. Akárhová is kerülök, nem felejthetem, hogy Balassagyarmatnak, a középiskolának nagy adósa vagyok. Itt tárult ki előttem a világ! Legalábbis annyira, hogy lássam a helyemet..

K. Kelemen Gábor