Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)

1977-03-09 / 57. szám

Jövedelmező borsó A szécsényi XX. Rákóczi Tsz- ben évről évre eredményesén termesztik a borsót. A 200 hektárnyi termőterületről 41 vagon termést takarítottak be. Ennek nagy részét — 37 vagonnal — vetőborsóként ér­tékesítették, a többinek az ál­lattenyésztésben vették hasz­nát. De a borsó kedvező elő- veteménye a búzának is, ame­lyet ugyancsak jelentős terü­leten terem a szécsényi ha­tár. A termelőiszövetkezetben a következő években is számol­nak a borsóval. A hozam és a jövedelem növelése érde­kében különös gondot fordí­tanak a megfelelő fajták ter­mesztésére, a talajművelésre, a gyomirtásra és a növényvé­delemre. Az idei vetés elő­készületei már elkezdődtek a közös gazdaságban. — Takarmánytervek. A Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ a háztáji és kisegítő gazdaságok tevékenységének előmozdítá­sa érdekében fokozni kívánja táp- és takarmányértékesíté­sét. A két esztendővel ezelőtti 32 vagonos forgalmat az idén száz vagonra szeretnék növel­ni, s ebből a mennyiségből 82 vagon szállítására megkötöt­ték a szerződéseket. NŐGRÁD Tervszerűbb politikai képzés A salgótarjáni járás párt- akik marxista—leninista esti alapszervezjeteiben egyre terv- középiskolát, esti egyletemet, szerűbbé, folyamatosabbá vá- szakosítót végeztek. Ma ez a lik a nők politikai képzése, szám megközelíti a kétszázat Különösen az ipari üzemek- és a dolgozó nők mintegy hat- ben tevékenykedő alapszer- van százaléka tanul a tö- vezetekben fokozódott a pro- megpropagánda-tanfolyamo­pagandamunka. Néhány esz­tendővel ezelőtt nem érte el a húszat azoknak a lányok­nak, asszonyoknak a száma, kon. A termelőszövetkezeti pártalapszervezetek ugyan­csak tervszerű intézkedéseket tesznek a nők politikai mű­veltségének gyarapításáért NÓGRÁD MEGYEI MŰSOR A RÁDIÓBAN Március 9, szerda. Petőfi: 20.33: Nógrádi kaleidoszkóp. Zoltán Pé­ter műsora. Munkatárs: Dallos Szilvia. „Szerencse fel. . .** — Madách, Mik­száth, Komjáthy, Szabó Lőrinc em­léke — Népművészet mesterei a .,Pa- lóc-Oliunposz tövében — A rő- merkclyhek titka — Tőzsér Gyu- ra Bözsinél Kazáron — Kórház- galéria Salgótarjánban — „Bent a kohóban nagy tüzek lobognak” a zagyvarónai ötvözetgyárban — „Hollókőre két út vezet. . — A Palócföld szerkesztőségében — Partizán emlékek a Karancson — Bébi-vulkán, kilenctörzsü hársfa, masztodon-lábnyom, bazaltömlés és más természeti érdekességek — „Balassagyarmat — óh. hogy szeretem!»» — Egy tanácselnök vallomása. Zenei munkatárs; Göczey Zsu­zsa. Rendező: Hámor János. Technikai fejlesztés A pásztói Építő-, Szerelő- idén csaknem másfél millió és Szolgáltatóipari Szövetke- forintot költ Az új gépi be- zet az ötödik Ötéves tervben rendezéseket a szükségletnek 230 lakás felépítését vállal- megfelelően elsősorban az ta, de a megnövekedett igé- építőipari ágazat műszaki nyékhez igazodva valószínű, színvonalának javítására hasz­nálja fel. A lakossági szolgáltatás színvonalának növelése egyéb­ként is fokozott feladatok elé állítja a szövetkezet kollek­tíváját a járás területén. Ezért a szövetkezet úgy tervezi, hogy Palotáson a mezőgazda- sági termelőszövetkezettel, Szirákon a GELKA-val tár­sulva cipész-, illetve férfi- és nőifodrász-részlegeket hoz lét­re. A szolgáltatóegységek üzembe helyezése Palotáson május 1-re, Szirákon augusz­tus 20-ra várható. hogy en'nél többet épít. Válla­lásának viszont csak úgy tud eleget tenni, ha technikai színvonalát fejleszti. Erre az KOSSUTH RÁDIÓ: 8-26: Szocialista brigádot* akadémiája. *.57: Zenevár. 9.12: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.27: Grieg: a-moll szonáta. 19.05: ..Nvitnikék” — Kisiskolások műsora. 10.40: Három versenymű Közben: 11.10: Don Segundo Sombra. V. rész. 11.29: A Három versenymű című műsor folytatása. 15.35: Tánczenei koktél. 13.20: Brigádnapló. 13.40: Mar-czis Demeter nótákat énekel. 13.59: Ezeregy délután. 14.29: Farkas Ferenc műveiből. 15.10: iskolarádió. 15.50: Kovács Péter énekel. 36.10: A mosoly országa. 37.07: Amikor elmennek a pedagógusok. 17.32: Smetana: Két szimfonikus költemény a Hazám című sorozatból. 17.55: Bemutatjuk üj felvételeinket. 10.15; ..Akarom: tisztán ’ássatok.” Adv műveltségi verseny. TT. elődöntő. 20,30: Népdalkórusok. 20.42: Kis magvar néprajz. 20.52: A főszerepben: Giulietta Simionato. 22 20: Tíz perc külpolitika. 22.30: \r nnpr-aközvetítés folytatása. 23.48: Kozák Gábor József: Muzsika gordonkára és népi zenekarra. Ő-IO: Az MRT- énekkara századunk kórusműveiből énekel. PETŐFI R \mö: *.05: Szovjet dalok. *.2o: Az élő népdal. *.33: Zenés játékokból. 9.33: A OL 05. 07 jelenti. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: Könnyűzene. 12.33: Madrigálok. 12.53: Fejezetek a Metropolitan történetéből. II. rész. 13.33: Vedd á* a dalt! 14.00: Kettőtől ötig. . . 17.00: ötödik sebesség. l*.00: Matkó István aktuális gazdasági jegyzete. is.10: Lalo: Namuana — balettszvit. 38.33: Harminc nerc rock. 19.03: Alföldi népdalok. 19.33: örökzöld dallamok. 20.33: Nógrádi kaleidoszkóp. 21.43: Nótacsokor. 22.33: Radnai Györgv sanzon- estje a 6-os stúdióban. 23.23: Szimfonikus könnyűzene. TELEVÍZIÓ. 7.59: Tévétorna. SZ. (Ism.). 8.05: Iskolatévé: Magyar irodalo'm. (Ált. isk. 6. oszt.) 8.40: Delta. SZ. (Ism.). 910: Columbo SZ A melegházi dzrtmgeL (Ism.). 10.25: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. (Ism.). , 10.55: A tenger titkai SZ. VI/2. rész: (Ism). 13.05: iskolatévé: Magyar irodalom. (Ism.). 14.30: Mindenki iskolála: 9. Földrajz. II. rész. 15.05: 11. Fizika. 15.40: Matematika-továbbképzés pedagógusoknak. 2—4. és 6—8. osztály. Törtek n. rész. (Ism.). 16.38: Hírek. 16.45: Egészségünkért! 16.50: Napos ritmusok. SZ. Zenés film grúz népdalok­ból. néptáncokból. 17.10: Halászat és " vadászat. XIII/5. rész* A kanadai já­vorszarvas. 17.35: A romeni madonna. Szovjet dokumentumíilm. . 17.55: Reklámműsor. 18.00: Ipari kaleidoszkóp. 18.40: Reklámműsor. 1 18.45: Szépen, jól, magyarul. 18.55: a Közönségszolgálat tájékoz­tatója. 19.00: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna. SZ. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kék fény. . 21.00: A magvar fotográfia történe­te. VIfi. rész. 21.20: Operabarátok. SZ. Beethoven halálának 160. év­fordulója alkalmából. 22.10: Tv-híradó 3. 22.20: íratlan költészet. 5. rész: Kavaró Erdőháton. (Ism.). 2. műsor: 18.30: A Magyar Televízió szabad­egyeteme. SZ. (tsm.). 19..W: Tv-híradó 20.00: Illyés Gyula: Dániel az övéi között, avagy „A mi erős várunk”. Eredendő magyar komédia két részben. BESZTERCEBÁNYA: 9.00: Gyermekeknek. 9.30: Publicisztika. 10.00: Bábjáték. 10.50: Egy csepp a tengerben. (Szovjet film) l2.oo: Síversenyek. 35.55: Publicisztika. 16.25: Hírek. 17.15: ifjú szemmel. 17.55: Autó-motor revü 18.25: A néphadsereg műsora. 1f> oíi : Híradó. 19.30: Árva múltja és jelene. 19.55: A narancsos, ifjú. (Cseh fiimi 21.30: Híradó és sportesemények. 22.25: Síversenyek. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: dél­után fél 4-től: Az ígéret, földje T—Ti. (16). Színes lengve! film. helvár; Este* 8 órából: nbarátok köre! * Elszakadás. Színes. USA film. — Balas- - gyarmati Madách: délután 5 »’•ától: Bünte’.enül. (14). Színes, kanadai filmdráma. Fste 7 órától: Filmbarátok Köre Lina esküvői0. Színes, norvég filmdráma. (141. — Karanoslapujtő: Síének és bo­londok. S7ír>°q. magva»- film. — Nagybátonvi Petőfi: Tótágas, chi­nes. magyar PvermekfÜmmv'^i”. — Nagybátopvl Bánvász: Film­barátok T<Töre» a társaság tagfai. (14). Színes, bolgár film­szatíra. — Pásztói Mátra: A két "merikai. (16). «=zfnos. Ucó-fHm- j"ima. — Széc«énvj P^kócz* • * merikai a^Hv. Magvar fpm. — Pétság; vá!*s amoriVoj módra. Színes. USA film vígjáték. Támogatják az óvodát Mintegy kilencven gyermek elhelyezését biztosítja a ka- rancslapujtői napköziotthonos óvoda. Ez a létszám az elmúlt évi bővítés során vált lehető­vé. Szülők, üzemeik támogat­ják a gyermekintézményt, melynek ékes példája, hogy a bővítésnél a szülői munka- közösség húszezer forint ér­tékű társadalmi munkát vég­zett A Salgótarjáni Ruha­gyár Furák Teréz Szocia" üsta Brigádja térítőkét, játé­kokat ajándékozott a gyere­keknek, kijavították a papla­nokat. A helyi termelőszövet­kezet négyezer forint értékű tűzifával segített, a szövetke­zet Martos Flóra Szocialista Brigádja pedig ötszáz forintért vásárolt játékot. A legna­gyobb segítséget a Salgótar­jáni Kohászati Üzemek adta, harmincezer forint évi támo­gatással. A napokban meglá­togatta az intézményt a he­lyi termelőszövetkezet és a közös községi tanács elnöke. A látogatás célja az volt, hogy az óvoda és a termelő- szövetkezet 1977-re szocialista szerződést kössön. — Ma tartja nagyvállalati szakszervezeti bizottsági ülé­sét Budapesten a Lampart ZIM, melyen az elmúlt év kollektív szerződés végrehajtá­si tapasztalatait, az idei ki­egészítéseket, valamint a mun­kavédelmi, szociális, kulturális és sportrendezvények munka­tervét tárgyalják meg. A sal­gótarjáni gyárat négyen kép­viselik. — Százezer forint feletti jövedelemmel tavaly megyénk kisparosainak 5,1 százaléka Naptár 1977. március 9., szerda. Franciska napja. A Nap kel: 6.10., nyugszik: 17.40 órakor. A Hold kel: Í2.34., nyugszik: 7.57 óra­kor. Száraz idő Várható időjárás ma estig: éj­szaka erősen felhős idő. napkoz- rendelkezett A legmagasabb ben kevés felhő, száraz idő. a adót az építőipari és a vasipa­ri szakmák képviselői fizették'. Az 1850 nógrádi kisiparos 68 százalékának a múlt évi jö­vedelme nem haladta meg a 36 ezer forintot. — Segítik a kiskerttulajdo­nosokat. A balassagyarmati ÁFÉSZ vezetősége utasította valamennyi boltjának vezető­jét, hogy a tavaszi veteménye- zésekhez szükséges magvakat árusítsák. A legtöbb szövetke­zeti boltban kaphatók a min­dennapi kerti szerszámok is. Társadalmi munkában Az A FIT salgótarjáni üzem­egységében két szocialista brigád 38 dolgozója vesz részt a szocia­lista munkaversenyben. Amelyik Bánki Donát nevét viseli, mint­egy 510 társadalmi munkaórát tel­jesített. Támogatják a Martos Flóra óvodát. Virágtartókat készí­tettek számukra, javítási munkát végeztek. A megyeszékhely szé­pítéséért kifejtett tevékenységüket Jutalomjelvény bizonyítja, de ki­veszik részüket az üzemegység területén takarítási, parkosítási munkákból is. A brigádtagok zö­me véradóakción vett részt az elmúlt évben. A termelésben is jó eredményeket értek el. ötszá­zalékos költségcsökkenést, hét- százalékos energiatakarékossá­got produkáltak a terveken túl. — Játék és munka. Ezzel a címmel tart ma előadást szülőknek az egészségügyi és lélektani sorozat keretében a rétsági Asztalos János Műve­lődési Dunántúlon is mérséklődő, változó irányú szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet: 1—6, legmagasabb nappali hőmérséklet, szerdán* 12—17 fok között. Hármas ikrek névadója Kedden a Papíripari Vál­lalat nyíregyházi gyárá­nak tanácstermében tar­tották meg a nyíregyházi hármas ikrek, Márkus Ma­rika, Mónika és Lacika névadó ünnepségét. A keddi névadó ünnep­ségen a megye négy vál­lalatának és üzemének je­len levő szocialista bri­gádjai bejelentették, hogy védnökséget „vállalnak" a Márkus-apróságók fölött. A háziipari szövetkezet brigádja ruházatukról gon­doskodik, a tejipari vál­lalat a csecsemőtejport jut­tatja ingyen a hármas ik­reknek, a konzervgyár bé­biételekkel, míg a nyírbá­tori Növényolaj- és Mosó­szergyártó Vállalat pipe­re- és mosócikkekkel látja el a Márkus-családot. — Javuló körülmények. A tervek szerint még e hónap­ban megnyílhat Béren az új orvosi rendelő. A községben külön helyiségben tartják a csecsemők és édesanyák ellá­tását, elkülönítve a felnőtt orvosi rendeléstől. Xt BOTískei-iigv a LegfelsSbb Bírösbgon Kedden a Legfelsőbb Bírósá­gon — a védő által bejelentett fellebbezés folytán — meg­att Miskei Imrét első fokon a Fővárosi Bíróság halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság ma hirdet ítéletet. Idén több mint százhatvan vagonnal szándékoznak ér­tékesíteni. GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy BOZÖ ERNŐ elvtárs, ar IBUSZ Nögrád megyei kirendeltségének vezetője, 48 éves korában, hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése 1977. március ló-én délután 15 órakor lesz a salgótarjáni köz­ponti temetőben. IBUSZ Salgótarjáni járási Pártbizottság Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton fejezzük ki hálás kö- szönetünket mindazoknak, akik szeretett halottunk BARNA ISTVANNÉ szül.: Érdi Katalin temetésén megjelentek. Külön köszönet a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat pártszer­vezetének, KlSZ-szervezetének, szakszervezetének, a műszaki osztály dolgozóinak és az el­számolási csoport munkatársai­nak, rokonoknak, ismerősök­nek, akik sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek és részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édes­anyánk PADAR ISTVANNÉ szül.: Ambrus Ilona hosszan tartó betegség után, 52 éves korában elhunyt. Teme­tése 1977. március 10-én 15 óra­kor lesz a nagybátonyi teme­tőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Gyarapodnak Egyre szélesedik a szocialista brigádmozgalom a salgótarjáni já­rás ipari és mezőgazdasági üze­meiben. Sok százra tehető azok- Központban Várszegi nak az asszonyoknak, leányoknak István általános iskolai igaz- ? száma akik vállalják a mozga- ..... , . , . lom célkitűzéséit, a harmas jel­gato. A téma a kisgyermekek szónak fnegfelelően dolgoznak, ta- szellemi tevékenységének ki- nulnak, élnek. A/. ipari üzemek- alakulása ben minte&y nyolcvan olyan női GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, és nagyapa. ADAM ISTVÁN életének 58. évében elhunyt. Temetése március ll-én ‘pén­teken 15 órakor lesz a salgó­tarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD kollektíva van, amely a szocia­lista címért verseng. A termelő- szövetkezetekben harminc asszony­brigád tett vállalást a, szocialista cím elnyerésére. Nyúlienyészlők Üj nyúltenyésztő kollektíva alakult a közelmúltban tizen­két résztvevővel Szarv segé­dén. Az általuk tenyésztett állatok az ÁFÉSZ-en megfe­lelő külkereskedelmi vállala­ton keresztül exportra kerül­nek. A szarvasgedei nyúlte- nyésztők ezerháromszáz ál­latra szerződtek az idén. A kezdődött a gyermekgyilkos- sziráki ÁFÉSZ tizenkét köz- ság elkövetésével vádolt Mis- ^g4ben megalakultak, -illetve kei Imre ugyenek targyalasa. Ismeretes, hogy a 8 éves Mérő ujjaalakultak a zoldsegterme- Katalin sérelmére különösen lő szakcsoportok. Ezek a kö- licgyetlen módon, aljas indok- zösségek a Hatvani Konzerv- ból elkövetett emberölés mi- gyárnak termelnek uborkát. A VEGYÉX’SZEIt salgótarjáni gyárában nagy gondot fordítanak az anyagok ésszerű, taka­rékos felhasználására. A drága, rozsdamentes acéllemezek szabása éppen ezért hozzáér­tést, felelősséget is jelent. Garainszegi László és Spagina László gépésztechnikus-elöraj- zolók figyelemmel végzik a nagy szakértelmet követelő munkájukat. — Bisztró. A megnövekedett fogyasztói igények kielégítésé­re az elmúlt évben ÁFÉ8Z- bisztró építését kezdték meg Szurdokpüspökiben. A kivite­lező építőipari szövetkezet a munkát azóta meggyorsította, így remélhető, hogy az új lé­tesítményt hamarosan átad­ják rendeltetésének. — Gyermekszínház. A ba­lassagyarmati Mikszáth Kál­mán Művelődési Központban ma színházi előadás lesz gyer­mekeknek. A budapesti Mese­játék színpad az Erdei tündér című játékot mutatja be. Népfrontéin üköknek és -titkároknak Csütörtökön munkaérte­kezletre hívta össze a Haza­fias Népfront Salgótarjáni vá­rosi Bizottsága a körzeti nép­frontelnököket és -titkárokat A tanácskozás színhelye a sal­gótarjáni városi pártbizottság épülete. A résztvevő város­körzeti népfrontvezetök el­sőként részletes tájékoztatást kapnak az idén sorra kerülő tanácstagi beszámolók és te­rületszemlék időpontjáról, majd Szabó Ferenc városi népfronttitkár tart előadást a városi tanács és a népfront városi bizottsága együttmű­ködési megállapodásának vég­rehajtásáról. illetve a további tennivalókról. Mestervizsgára előkészítők Szakmai előkészítők zajla­nak a Nógrád megyei KIOSZ szervezésében. A 80—120 órás előképző tanfolyamokon azok a szakmunkás-képesítéssel rendelkező szobafestők, fod­rászok, autószerelők, lakato­sok és villanyszerelők vesz­nek részt, mintegy hatvanan, akik mestervizsgát kívánnak tenni. A sikeres vizsga után valamennyien jogosultak ipar- engedély kiváltására. A kőművesek részére szer­vezett tanfolyam a közeljö­vőben kezdődik. Eddig 13 szakmunkás jelentkezett, a KIOSZ újabbak nevezésére vár. A mestervizsgára — a kőművesek kivételével — a megyeszékhelyen kerül sor, a kőművesekére Budapesten. Egyébként az ő előkészítőjük a leghosszabb: 217 órás kép­zésen kell résztvenniök. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lania. Főszerkesztő: COTTAR GYULA. Szerkesztőség: Salgőtarlán. Petőfi n. I. Telefon: 88-94. 82-95. 22-9«. 82-91. Főszerkesztő: 13-94. 14-40. Sportrovat: 11-59 Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadta a Nógrád megvpi Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIBA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 4. Telefon: 10-29. Telex: 829 109. trányttószám 3101. Terjeszti: a Magyar Posta, Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egv hónapra 80 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgó­tarján, Petőfi u. L Pf.; 96. Fvn Kelemen Gábor igazgató. Index szám: 85 072. HU ISSN 0133—1558 V

Next

/
Thumbnails
Contents