Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)

1977-03-10 / 58. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓGRÁD ,AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A . ME G YEI'T AN ÁCS i-A Pt> A "2' ■ XXXIII. ÉVF 58. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK Kádár János és Lázár György fogadta Bohuslav Chnoupeket Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán fogadta Bohuslav Chnou- pek csehszlovák külügyminisztert. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a Központi Bizottság székhazában fogadta Bohus­lav Chnoupeket, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság külügyminiszterét. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke ugyancsak szer­dán hivatalában fogadta a csehszlovák külügyminisztert. A szívélyes, baráti találko­zókon jelen volt Púja Frigyes külügyminiszter, Barity Mik­lós, a Magyar Népköztársa­ság prágai nagyköveié, va­lamint dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság budapesti nagykövete. Baráti találkozón vett részt Bohuslaw Chnoupek, a cseh­szlovák nagykövetségen, majd 22.15 órakor elutazott Buda­pestről. (Közös közlemény a 2. oldalon). Elsők között A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gepüzemének 62 szocialista brigádja csatlakozott a NOSZF 60. évfordulója alkalmából meghirdetett településfejlesztő társadalmi mun­kaakcióhoz. A hét arany koszorús szocialista brigád közül elsők között tette meg lej­ajánlásait a Rózsa Ferenc nevét viselő kollektíva. Képünkön Márton Sándor, Mihály Miklós és Szeles István yillamoseloszló szekrényt készítenek. — fodor — Társadalmi összefogás Helsinki után, Belgrád előtt Szerdán a népfront Belgrád rakparti székhazában Kállai Gyula elnökletével kibővített ülést tartott az európai biz­tonság és együttműködés ma­gyar nemzeti bizottsága. A ta­nácskozáson részt vett Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának főtitkára is. Megnyitó beszédében Kállai Gyula egyebek között hangsú­lyozta: az európai biztonsági és együttműködési értekezlet — amelyen másfél évvel eze­lőtt 35 állam aláírta a záró- dokumentumot — kiemelkedő példája annak, miként lehet és kell nemcsak a béke tartós állapotát elérni, hanem a nemzetközi együttműködést is magasabb szintre emelni. Ezután Nagy János külügy­miniszter-helyettes tartott tá­jékoztatót az európai bizton­ság és együttműködés helyze­téről, a helsinki záróokmány- aláírása óta történtekről és a belgrádi értekezlet előtt álló feladatokról: — Az európai enyhülés — mondta — az egész világhely­zet részét jelenti, beilleszke­dik abba, kölcsönhatásban áll vele. Sajátossága, hogy kon­tinensünkön alakultak ki leg­korábban a legkedvezőbb fel­tételek az olyan fejlődés meg­indulásához, amely egy biz­tonsági és együttműködési rendszerhez vezet. Szólt arról a külügyminisz­ter-helyettes, hogy a helsinki találkozó óta intenzív politikai és . diplomáciai tevékenység bontakozott ki a szocialista és a tőkésországok között. A Magyar Népköztársaság — a többi szocialista országhoz ha­sonlóan — a Helsinkiben kö­zösen elfogadott tíz alapelv szellemében őszintén törekszik az államok közötti kapcsola­tok fejlesztésére, az informá­ciócsere javítására, az emberi kapcsolatok szélesítésére, s ugyanezt várja természetesen a tőkésországok kormányai­tól is. A végrehajtás fő csa­tornájának a kétoldalú kap­csolatokban rejlő 'ehetőségek kihasználását tekintjük. Úgy véljük, hogy elsősorban ezen az úton lehet érvényesíteni legeredményesebben a kölcsö­nösséget!. Aktívan bekapcsolódunk ugyanakkor a többoldalú kap­csolatok lehetőségeinek ki­használásába is. Együttműködés kommunális szolgáltatások dinamikus fejlesztésében Bon dór József építésügyi és városfejlesztési miniszter, va­lamint Fabók .Zoltán, a Helyi- ipari és Városgazdasági Dol­gozók Szakszervezetének fő­titkára megbeszélést tartott az Építésügyi és Városfejlesztési Mini sztéri unt ban. Áttekintették a minisztérium és a szakszervezet együttmű­ködési megállapodásába fog­lalt feladatok végrehajtását. Megállapították, hogy a kom­munális szolgáltatások fejlő­dése kedvezően alakult, meg­haladta a népgazdaság átla­gos növekedési ütemét. Jelen­tősen fejlődött a lakóházfenn­tartás, növekedtek a közcélú zöldterületek, közparkok, ját­szóterek és javult a köztiszta­sági szolgáltatás szívonala. Nehézséget okozott viszont, hogy az építőipari javítószol­gáltatás fejlődése elmaradt a tervezettől. A kommunális vállalatok és költségvetési üzemek terme­lése az előző, középtávú terv­időszakban megduplázódott. Örvendetes, hogy az utóbbi években a munkások számá­nál- növekedése meghaladta az altelmaaottakét, de a ha­gyományos szolgáltatásoknál, példáu1 a köztisztasági mun­kában még mindig nagy gond a munkaerőhiány. Hangsúlyozták, hogy a kö­vetkező években is dinamiku­sam kell fejleszteni a kom­munális szolgáltatásokat. La­kóházfenntartásra az ötödik ötéves terv 30 milliárd fo­rintot irányzott elő. Ebből 85 ezer lakás felújítását, ezen belül 15 000 lakás korszerűsí­tését kell elvégezni, s ennek megfelelően, kell fejleszteni a tanácsi és a szövetkezeti épí­tőipar kapacitását. A lakos­ságnak nyújtott építőipari szolgáltatást öt év alatt ötven- hatvan százalékkal kell bővíte­ni. Tovább kell fejleszteni a köztisztasági szolgáltatást a nagyvárosokban, több és jobb közcélú zöldterületeket, játszó­tereket kell építeni. A lakosságot közvetlenül érintő kommunális szolgálta­tások fejlesztésére — a köz­ponti tervező szervekkel együttműködve — hosszú távú koncepciót dolgoznak ki. Aczél György látogatása a Honvédelmi Minisztériumban Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a kormány elnökhelyet­tese szerdán látogatást tett a Honvédelmi Minisztéri­umban, ahol Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter és a minisztéri­um más vezetői fogadták. A vendéget Czinege La­jos tájékoztatta a magyar néphadsereg helyzetéről, fel­adatairól. A látogatás al­kalmából Aczél György ak­tívaértekezleten találkozott a Honvédelmi Minisztérium vezető beosztású tisztjeivel, és tájékoztatást adott idő­szerű ideológiai, politikai kérdésekről. Je'ént és a szénbányáktól: Határidő előtt indul a kányási önjáró Decemberben kezdték meg a szállítást és . fokozatosan érkezett a 2—MKE típusú szovjet gyártmányú önjáró frontbiztosító berendezés Ká- nyás-aknára. A berendezés két alalámasztású biztosító- egységből áll, mechanizált, komplex emulziós folyadék­kal üzemel, a széles bomlo- kú frontfejtésben a szénter­melés technológiai folyama­tait teljes egészében gépesí­ti. A jövesztést a KS—1 KG • típusú két állítható tárcsás maróhenger végzi, ami alkal­mas a teljes telep jö'vesz- tésére, s a szén felrakására. A szén elszállítását az ön­járó biztosítóegységlekhez kap­csolt nagy teljesítményű lán­cos vonszoló végzi. Ez egyben a maróhenger kényszerpá­lyája is. Az ónjáró egységeket a külszínen már korábban ösz- szeallították oktatási célból. A bányászok itt tanulták, gyakorolták a berendezés ke­fionífejtés zelését. Február 20-án kezd­ték meg a biztosítóegységek leszállítását a déli bánya­mező hármas számú frontfej­tésébe. A 104 méter széles frontfejtésen a szé'ntelep vas­tagsága 180 centiméter. Ide építették be a 87 biztosító­egységet, ami egyenként csak­nem 4 tonna súlyú. Ezt kö­vetően szerelték be a maró- hengert. Tóth Józseftől, Ká- nyás-akna főmérnökétől ér- deklődtünfí, hol tartanak ma és mikor indul a gép? — Eredeti terveink szerint április 1-én indult volna a frontfejtésen a kísérleti ter­melés. Hálódiagramos terv készült, ami a beszállítást, -szerelést és a közben elvég­zendő munkát foglalta ma­gába és ebben már március 15-i indulás szerepel. A be­rendezés megérkezése óta va­lamennyi vasárnapot felhasz­náltunk a biztosítóegységek beszállítására és az oktatásra. Legutóbb vasárnap is bent voltak vezetők és dolgozók. Még mindig oktatást, gyakor­lást végeztünk és most, az üzembe helyezéssel együtt ke­rül sor a vizsgára. A mai nap — tehát szerdán —, vagyis határidő előtt megkezdjük a kísérleti termelést. — Melyik brigád kapta az új berendezést? — Új frontbrigádot szer­veztünk. Három aknász, il­letve bányatechnikus látja el a frontmesteri feladatokat. Az ilyen korszerű technika nagyfokú szakmai felkészült­séget kíván. Éppen ezért a frontmesterekkel együtt válo­gattuk ki azokat a bányászo­kat, akiket legalkalmasabb­nak találtunk e feladat meg­oldására. — Mit várnak az új önjárós frontfejtéstől? — Nagyon sokat. .. Minden­ki kíváncsian várja az első eredményeket — mondta Tóth József főmérnök. • • Ülést tartott a Magyar V Úttörők Szövetségének Országos Tanácsa Szerdán ülést tartott a Ma­gyar Úttörők Szövetségének Országos Tanácsa. Részt vett és felszólalt a tanácskozáson Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra. Jelen volt Hanga Mária oktatási miniszterhelyettes, és dr. Csanádi Árpád, az Orszá­gos Testnevelési és Sporthiva­tal elnökhelyettese. Szűcs Istvánná főtitkár elő­terjesztésében megvitatták a gyermekszervezet tevékeny­ségének néhány időszerű kér­dését, ■ az úttörőmozgalom to­vábbfejlesztésének tapaszta­latait. Az országos tanács megállapította: a következő időszakban arra kell töreked­ni, hogy tovább erősödjék a po 1 i ti k a i - gv erm e ksze rv eze ti jelleg, javuljon a szerve- zeti élet, Jobb egyúttmúxö- désre van szükség az iskola, a család, a KISZ-, az úttörőszö­vetség, egész társadalmunk nevelőmunkájában. Színvo­nalasabb munkát követel a gyermekek internacionalista szellemiségű, közösségi em­berré formálása, munkára nevelése. Tartalmasabbá keli tenni a KISZ-életre való fel' készítést is. Fontos feladat* ként jelölték meg a tanul­mányi munka színvonalának javítását. Több segítséget igé­nyeinek a diákok a helyes pályaválasztáshoz is, s indo­kolt igény, hogy a korábbinál több közösségi játék és sport- program között válogathassa­nak a kisdobosok és az úttö­rők. Tárgyaltak a gyermekszer* vezet sport-, turisztikai és táborozási tevékenységéről, valamint az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalomban v a- ló részvételéről is. Mint a* ülésen rámutattak, egész tár­sadalmunk felelős azért, nogy edzett, egészséges űj nemze­dék növekedjék fel. Az úttö­rőszövetségnek is kiemelt fe­ladata — más állami és tar-; sadalmi szervekkel együtt —* a gyermekek iskolai testneve­lésének, tömegsportjának és turizmusának továbbfejlesz­tése. A gyermekszervezet részt vállal az Edzett ifjúsá­gért tö'megsportmozgalom szervezésében és irányításá­ban. Dr. Bíró József moszkvai tárgyalásai Dr. Bíró József külkereske- kétoldalú kereskedelmi kan- delmi miniszter szerdán csolatainak helyzetéről, az ez- Moszkvában tárgyalást folv- zel összefüggő aktuális kár- tatott Nyikolaj Sz. Pa toli- elésekről és az együttműködés csev szovjet külkereskedelmi további fejlesztésének lehető- miniszterrel a két ország ségeiről. ' 1 ----------------------------------------------------­-----------------:------------7---------- i • H azánkban is észlelték a keddi földrengést városunktól, a jugoszláviai Kraguljevacban. A rengés erőssége a Richter-skála sze­rint körülbelül 3,7 volt. A ju­goszláviai földmozgásokat a pécsi földrengésjelző műsze­rek is jelezték, úgyanakkor aa országból sehonnan nem érke­zett jelentés arról, hogy erez­hető volt-e a rengés. Egyéb­ként a szakemberek vizsgál­ják, hogy a 'keddi földrengés­nek van-e valamilyen . köze a néhány nappal ezelőtti súlyos romániai földrengéshez. <MTI) jugoszláviai Belgrádi jelentések szerint kedden este a jugoszláv fővá­rosban és környékén, vala­mint Szerbiában. kisebb föld­mozgások voltak. A Magyar Tudományos Akadémia föld­rengésjelző obszervatóriumá­nak közlése szerint a pesti műszerek kedden este 20 óra 19 perc 20 másodperckor, a Piszkés-tétői műszerek pe­dig három másodperccel Ké­sőbb regisztrálták a földren­gést. A mérések utáni' élső becslések szerint a .földmoz­gások epicentruma mintegy 400—500 kilométerre volt fő-

Next

/
Thumbnails
Contents