Nógrád. 1977. február (33. évfolyam. 26-49. szám)
1977-02-06 / 31. szám
É I A* A hét három kérdése jMinöig akadnak a nemzetközi életben váratlan események. A múlt héten az etió- piai államcsínykísérlet volt az az esemény, amely nem szerepelt a távirati irodák előrejelzésében. Mi áll ennek a hétterében? — kérdezik világszerte. Egy politikus villámlátogatásokból álló körútja véget ért, égy másik ismert nemzetközi személyiség tárgyalássorozata megkezdődött. Természetes tehát, hogy felvetődik a kérdés: mit keres a Közel- Keleten az ENSZ főtitkára? Ami pedig Mondale amerikai alelnök körútja után vár válaszra: hogyan áll össze a nemzetközi tárgyalási menetrend 1977 tavaszán? ■ Mi áll az etiópiai állam■ csinykísérlet hátterében? Mindenekelőtt valljuk be, hogy zavaros és ellentmondásos Etiópia belső helyzete éppúgy, mint helye a világban, Afrikában, az arab országok szomszédságában... A császárság idején felgyülemlettek a társadalmi ' és gazdasági problémák: Hailé Szelasszié igyekezett megőrizni a feudális rendet, ami az elmaradottság, a nyomor konzerválását is jelentette. Külpolitikájában egyfelől az afrikai egység gondolatát akarta megvalósítani, másfelől azonban hagyta, hogy az imperializmus megvethesse lábát országában. Az amerikai nagytőke be tudott hatolni Etiópiába, az órszág hadseregét pedig izraeli tisztek képezték ki. A császár hatalmát éppen a tisztikar döntötte meg. Az ország új uraivá lett katonák között éppúgy voltak haladó gondolkodásúak, mint jó amerikai— izraeli kapcsolatokkal rendelkező tisztek.. . Izrael érdeklődését Etiópia iránt az indokolja, hogy Szudán és Szomália közvetlen szomszédai, Egyiptom, a két Jemen és Szaúd-Arábia pedig a Vörös-tenger partjain, úgyszólván Etiópia szomszédságában van. Persze, éppen Eritrea lenne alkalmas távol tartani Etiópiát a Vörös-tengertől, az az Eritrea, amelynek lakói évek óta harcolnak függetlenségükért. (Az egykori olasz gyarmat 1962-ben lett Etiópia tartománya.) Az arab országok — az utóbbi időben különösen Szudán és Szaúd-Arábia vezetői — teljes támogatásukról biztosították az eritreai fel- szabadítási mozgalmat. Az a Teferi Benti tábornok, aki az ideiglenes kormányzótanács elnökeként a puccskísérletben életét vesztette, néhány napja ítélte el kemény szavakkal Nimeri szudáni elnököt azért, hogy' nemcsak az eritreai mozgalmat segíti, hanem összejátszik az Etióp Császárság arisztokratáinak Londonba menekült csoportjával. Az államcsínynek, mint Ad- őisz Ahebában közölték, éppen az lett volna a célja, hogy hatalomra segítse az egvkori trónörököst, a császár fiát. ■ Mit keres a Közel-Keleten az ENSZ főtitkára? Az etiópiai események bizonyos összefüggésben állanak a közel-keleti problémákkal. Persze, az alapkérdés ott az arab—izraeli ellentét, amelynek felszámolása az 1967-ben elfoglalt arab területek kiürítése nélkül, egy új palesztin állam megalakítása nélkül nem képzelhető el. A megoldás módját békés úton, tárgyalások formájában kell megkeresni, mindenekelőtt Géniben, a közel-keleti békekonferencián, amely egyszer már összeült, 1973 végén, de akkor eredménytelenül. Most több lenne az esély? Ezt kérdezi-kutatja Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, aki hat,közel-keleti ország fővárosába látogat el kőrútján. Az ENSZ mindenkor felelősséget vállalt a közel-keleti kérdésekben kezdve Izrael állam első határainak kijelölésén, sajnos, azokat a határokat 1948-ban sem az izraeliek, sem az arabok nem fogadták el, akkor és miatta tört ki az első arab—izraeli háború. Tíz esztendeje lesz az idén, hogy az 1967 júniusi háború után az ENSZ határozatot hozott az izraeliek által elfoglalt arab területek kiürítésére. Azóta még egy sor ENSZ-határozat bélyegezte meg Izraelt és újítötta meg a felszólítást- ki kell vonulnia a megszállt arab földről! Waldheim figyelmeztetett, hogy ha nem sikerül az idén vagy jövőre megszervezni a közel-keleti békekonferenciát, akkor az a veszély fenyeget, hogv kitör az 1948—49-i. az 1956-i, az 1967-5 és az 1973-i után az ötödik közel-keleti háború! Waldheimet követően közel- keleti körútra indul Vance, az új amerikai külügyminiszter is, utána pedig a francia diplomácia vezetője. Guiringaud szintén felkeresi a közel-keleti fővárosokat, megfelelően annak, hogy Párizs a maga érdekei szerint, sajátos módon próbál közvetíteni Izrael és az arab országok között. Milyen lesz a tárgyalási ■ menetrend 4977. tavaszán? Már az imént fölsorolt diplomáciai utazásokon is észre lehet venni, hogy megélénkül a nemzetközi élet. Vége már annak a lefékeződésnek, amelyet az amerikai elnökválasztási kampány magyarázott vagy indokolt. Var.ce kül-i ügyminiszter márciusban Moszkvába látogat, valószínűleg új javaslatokkal a táskájában: az új amerikai kormányzat nagyobb fontosságot tulajdonít a hadászati fegyverek korlátozásának és a közép-európai haóerőcsökken- .tésnek, mint elődje. Mondale alelnök nyugateurópai és japám villámlátogatásai lehetővé tették a tavaszi tárgyalási menetrend rögzítését: május 10-é.n és 11- én Londonban összeül a NATO a szokásos tavaszi tanácsülésre. ennek a -dátumnak a közelében lehet megrendezni a nyugati nagyhatalmak gazdasági tárgyalását, hasonlóan ahhoz, ahogyan egyszer Franciaországban, Rambouilletban, másszor pedig Puerto Rico fővárosában, San Jüanban találkoztak a „nagyok”, az USA Nyugat-Európa és Japán vezetői. Az infláció elleni nemzetközi erőfeszítések, az energiaválság problémái, az amerikai gazdasági fellendülés európai és japán feltételei és következményei mind1 ott lesznek a londoni csúcstalálkozó napirendjén. Carter, az új amerikai elnök akkor fogja először kifejteni programját Giscard d’Estaing és Schmidt, Callaghan és Fukuda előtt. Közben Párizsban folytatódni fog „az észak-déli párbeszéd”, azaz a vezető tőkésországok és a fejlődő országok képviselőinek alkudozása gazdasági gondokról: a nyersanyagok és az iparcikkek árának alakulásában mutatkozó különbségekről a ■ világkereskedelem pangásáról, a szegény országok további eladósodásáról. A tavasz végén, a nyár elején Belgrádban, június 15-én ülnek össze 33 európai és 2 észak-amerikai ország képviselői, hogy folytassák, amit Helsinkiben évekkel ezelőtt elkezdtek. A belgrádi értekezlet előtt minden bizonnyal a szocialista országok, az er nem kötelezettek és a semlegesek, valamint az atlanti hatalmak külön-külön eszmecseréken egyeztetik véleményüket a helsinki záróokmány eddigi megvalósításáról és összehangolják a belgrádi tárgyalási taktikájukat. így formálódik Európa számára a „hogyan tovább?” kérdésre adandó történelmi felelet. Pálfi József JAHN FERENC (1902-1945) A két világháború közötti magyarországi marxista esz- meiségü alkotók munkájukat hallatlanul nehéz körülmények közt végezték, a többség irodalmi tevékenysége mellett „mellékesen” forradalmár, az illegális KMP tagja is volt. Bár a nyugodt munka lehetősége egyiküknek sem adatott meg, hallatlanul gazdag örökségét hagytak a „proletár utókor”-ra. Az „ideológiailag” és gyakran nemcsak ideológiailag ellenálló szellemi tábornak volt kiemelkedő alakja dr. Jahn Ferenc, az orvos, a kommunista forradalmár és társadalomtudós. Ha Jahn Ferenc életéhez vezérszavakat keresnénk, ezt kellene leírnunk: választás és hűség. Jahn választott későbbi hivatása és az egyházi karrier között (vallásos katolikus családja ide szánta); polgári orvosként elérhette volna a maxipiáUs szakmai sikert, s a „baloldalon”, ha megmarad szociáldemokratának, esetleg kommunista szimpatizánsnak, ha beéri azzal — amit a sematikus megemlékezések emelnek ki a tevékenységéből —, hogy a „szegények orvosa”, úgy életét átmenthette volna a „jobb időkre”. Jahn doktor azonban a kommunista forradalmár életútját választotta, s ahhoz haláláig hű maradt. Már diákként eljegyezte magát a szocializmus eszméivel, s mint kezdő orvos tudatosan választotta munkája színteréül a „vörös övezet” egyik városát, Kispestet. A 20-as évek végén belépeti az MSZDP-be, majd hamarosan tagja lett az illegális KMP-nek is. Egyik szervezője és vezetője volt a kommunista vezetéssel működő Szocialista Orvosszervezetnek. Tevékenykedett a Vörös Segély apparátusában és — már a harmincas évek elején — jelentékeny publicisztikai munkásságot folytatott a szociáldemokrata és a legális marxista sajtóban. Jahn munkásságának legtermékenyebb, legjelentékenyebb korszaka a 30-as évek közepén kezdődött, ö is egyike volt — mind tudományos publicisztikai, mind politikai tevékenységében — a népfrontpolitika hazai úttörőinek. Aligha véletlen, hogy szoros barátság fűzte az ugyanolyan irányban tájékozódó Jó- zse Attilához. Tudományos igényű, úttörő városszociográfiai munkássága — amellyel'— indirekt módon segítve — bírálta a népi írók hasonló tevékenységének szemléleti hibáit — ma is aktuális. Jahn Ferenc 1939-ben bekapcsolódott a KMP hazai újjászervezésének munkájába, s ezért 1940 tavaszán, letartóztatták. Mesterien konspirált, s ezért 9 napi börtönnel „megúszta", de az ügyből kifolyólag kizárták a képviselőtestületből, majd az orvoskamarából, s így orvosként nem dolgozhatott. A kiszabott börtönbüntetést 1943-ban „ülte le”, de előtte, s kiszabadulása után is folytatta illegális pártmunkáját. Magyarország német megszállása után ismét letartóztatták. Ezúttal sikerült rábizonyítani, hogy irányítója volt egy ellenállási csoportnak, amely gyógyszert és fegyvereket gyűjtött, illetve továbbított a jugoszláv partizánoknak. Hosszas kínzások után, amelyet forradalmárként viselt el, 5 évi börtönbüntetésre ítélték. A magyarországi börtönök politikai foglyaival 1944. novemberében Németországba, Dachauba hurcolták, s ott halt meg, valószínűleg 1945. április végén. Ma lenne 75 éves. Kende János Problémák a „négyek” bírálatában Közös közlemény a magyar—görög párt megbeszélésekről „Egyenetlenül fejlődik” a „négyek bandájának” bírálata Kínában — közölték a KKP KB elméleti folyóiratának egy friss cikkét idézve a szombati kínai lapok. Ez az „egyenetlenség” lényegében onnan adódik, hogy „néhány helyen” — mint mondják — „a vezetés a tömegek és a helyzet után kullog”. Más szóval egyes vezetőknek nehezére esik homlokegyenest az ellenkezőjét hirdetni annak, amit októberig, a „négyek bandájának” bukásáig propagáltak. Az elméleti folyóirat által közölt cikk azt mondja, hogy „az ellenség nem nyugodott bele a vereségbe” továbbá, hogy „a négyek bandája és maroknyi követőjük ismét bajt. fog kavarni, ha esélye lesz rá”. Ennélfogva kártékony ideológia az, hogy a „négyek” — letartóztatásukkal — tökéletesen hitelüket vesztették. elszigetelődtek. „Nem szabad lebecsülnünk — hangoztatja a cikk — a négyek ártalmas befolyását.” „Teljes leleplezésükhöz sok időre és energiára lesz szükség.” Megelőzve a párt elméleti folyóiratát, négy hópej-tarto- mánvbeli katona a Zsenmin Zsipao szerkesztőjéhez intézett nyílt, levelével ugyanezeket a gondolatokat hangoztatta. Most azonban, a Vörös Zászló tekintélyétől támogatva a „négyek bírálatát célzó tömegmozgalom elmélyítése” új dimenzióban jelenik meg. Magyar kulturális küldöttség utazott Kubába Pozsgai Imre kulturális miniszter vezetésével küldöttség és mintegy Í0Q főnyi művész- csoport, köztük á Pécsi Balett. utazott szombaton Kubába, ahol február 8—15 között rendezik meg a magyar kultúra napjait. A küldöttséget dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. Ott volt M. A. Reguero, a Kubai Köztársaság ideiglenes ügyvivője. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására február 1—4. között látogatást tett Magyar- országon a Görög Kommunista Párt küldöttsége, amelyet Nikosz Kaludisz, a Politikai Bizottság tagja, a párt első titkárának helyettese vezetett. A küldöttség tagja volt: A. Ambatielosz, a Politikai Bizottság tagja; D. Sztolidisz, a Központi Bizottság tagja és O. Kolozof, a KB munkatársa. A GKP küldöttségét fogad-’ ta Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A görög testvérpárt küldöttségével megbeszélést folytatott Gyenes András, a Központi Bizottság titkára. A megbeszéléseken részt vett Rácz Sándor, a KB tagja, osztályvezető és Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A görög vendégek látogatást tettek Bács- Kiskun megyében, ahol találkoztak a megye párt- és társadalmi vezetőivel. A két párt képviselői, ' a szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélések során tájékoztatták egymást országaik és pártjaik helyzetéről, eszmecserét folytattak a nemzetközi élet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, és a két párt közötti kapcsolatok toyábbi elmélyítéséről. Az MSZMP képviselői testvéri szolidaritásukról és támogatásukról biztosították a GKP-t abban a küzdelemben, amelyet az ország következetes demokratikus fejlődéséért, és a nemzeti függetlenség védelmezéséért, valamennyi imperialistaellenes, antimonopolista, demokratikus erő összefogásáért folytatnak. A görög testvérpárt küldöttsége elismerését fejezte ki a fejlett szocialista társa- dalorp építésében, a dolgozók anyagi, kulturális és szociális helyzetének állandó javításában, a szocialista demokrácia fejlesztésében Magyarországon elért eredményekért és további sikereket kívánt az MSZMP-nek a XI. kongresz- szuson elfogadott határozatok megvalósításában. A két párt képviselői hangsúlyozták az enyhülési folyamat további erősítésének és katonai térre történő ki* terjesztésének fontosságát. Állást foglaltak a leszerelési világértekezlet összehívása mellett. Aggodalmukat 1 fejezték ki a ciprusi probléma megoldá- sánaik elhúzódása miatt. Aí- lást foglaltakba Ciprusi Köztársaság függetlensége, szuverenitása, és területi egysége tiszteletben tartása érdekében. Síkraszálltak azért, hogy a ciprusi kérdést a nemzetközi szervezetek keretén belül folytatott tárgyalások útján mielőbb rendezzék. Támogatják a rendezést szolgáló, az ENSZ keretében összehívandó nemzetközi konferenciára "vonatkozó javaslatot. A két párt képviselői nagyra értékelték az európai kommunista és munkáspártok 1976-ban Berlinben tartott tanácskozását, amely tanúsította a kommunista mozgalom fejlődését, és előbbre vit-J te az imperializmus ellenj az enyhülésért és a társadalmi haladásért. küzdő erők összefogását. Fontosnak tartják, hogy a testvérpártok á berlini tanácskozás szellemében nemzetközi szolidaritásukkal járuljanak hozzá a haladó és demokratikus erők akcióegységének további erő-j sítéséhez, a békéért, a demokráciáért, és a szocializmusért vívott közös harcban. Megelégedéssel állapították meg, hogy a Görög Kommunista Párt és a Magyar Szocialista Munkáspárt kapcsolatai és együttműködése a proletár internacionalizmus elvei, alapján eredményesen fejlődnek, jól szolgálják a két ország népeinek érdekeit, a nemzetközi kommunista mozgalom közös céljait. Az elvtársi, baráti légkörben lefolytatott megbeszélések tovább erősítették a két párt közötti egyetértést és együtt-; működést. A GKP küldöttsége látogatása során találkozott a Magyarországon élő görög emigránsok képviselőivel. x ’ ' ! A görög vendégek elutaztak hazánkból. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András és Horn Gyula búcsúztatta. USA-belpoliíiha Carter és a Ccapita!äum Közkeletű tévedés volt az új amerikai elnök hivatalba lépésekor feltételezni, hogy Carternak „szilárd többsége” van a kongresszus mindkét házában. Hiszen Jimmy Carter demokrata, és hasonló politikai címkét visel a 435 képviselő és a kereken száz szenátor közül is — kétharmadnyi „honatya”. Hiszen a nyugat-európai típusú parlamentáris rendszerben egy miniszterelnöknek (az amerikai elnök kormányfő is egyszemély- ben) kényelmes, sőt fölényes többsége lenne hasonló felállásban. Carternak azonban minden alkalommal, tehát minden egyes törvényhozási küzdelemben újra kell szerveznie többségét, méghozzá a valószínűleg folyton változó kongresszusi koalíciókból. Az amerikai kongresszus ugyanis tükrözi az óriási ország ellentéteit, és főként: az amerikai politikát meghatározó számos- érdekcsoport folytonos hatalmi marakodását. Talán még nem is fordult elő, hogy akár a képviselők, akár a szenátorok csakis a párttagságuknak megfelelően szavaztak volna. Amikor az amerikai sajtó kimutatja egy-egy szavazás nyomán a „pártszempontok” érvényesülését, az is csupán annyit tesz, hogy az adott ügyben a demokraták vagy a republikánusok 70 —80 százaléka egy tömbben szavazott. Több sohasem, Minden törvény, kongresszusi szavazás új meg új többséget hoz létre: a demokrata és republikánus konzervatívok csakúgy alkotnak capitóliumi frontokat, mint a két párt liberálisai, de még ez is egyszerűsítés. Hiszen a különböző lokális és csoportérdekek erősebbek az „ideológiai” nézeteknél. Egyszóval az amerikai kongresszusban megszokottak a különös „politikai házasságok.” A két ház vezéreinek hatalma és „tudománya” éppen abban rejlik, hogy képesek előre jelezni a frontvonalak alakulását, és többnyire „szállítani a csapatokat.” „A anézeshetek még nem értek véget, a csatabárdot még nem ástuk ki" — nyilatkozta elbűvölő mosollyal Baker szenátor, a republikánus kisebbség felsőházi vezére, amikor Sorensen, Carter jelöltje a CIA élére kénytelen volt visszakozni. 1959-ben utasított el a kongresszus utoljára egy fontos elnöki kinevezést, akkor a demokraták a republikánus Eisenhower jelöltjét. Az elnök saját pártjának jelöltjét ugyané párt kongresszusi többségben utoljára 1925-ben vetette el. Figyelmeztető, sőt aggasztó Jimmy Carter számára a Sorensen-ügy. Baker szenátor ugyanis felsorakoztatta a kisebbségben nyilvánvalóan összetartóbb republikánusokat, s hozzájuk a konzervatív demokraták csoportját. Mégpedig éppen a Délről, tehát Carter szűkebb pátriájából ! S mivel e déli szenátor roknak köszönheti Byrd, hogy — a liberális Humphreyval szemben — a demokraták felsőházi vezére lehetett, a „Byrd—Baker alkalmi koalíció" baljós fejlemény az új elnök számára. Máris megkezdődött a költségvetési küzdelem is, amelyet egykönnyen követhet Carter további ca* pitóliumi kálváriája. A fenti „laza”, koalíció ugyanis többször létrejöhet: a minden hatalomból kiesett republikánusok „feltámadásának” elemi érdeke a tömörülés, míg Car- tert mind a bel-, mind a külpolitikában megszorongathatja a konzervatív demokraták tömbje (vagy ha feléjük oldalazik, akkor a liberálisok fenekednek majd rá, netán szintén republikánus segítséggel. ..) 1960—62-ben a demokrata Kennedy majdnem hasonló formális többséggel sem jutott semmire, törvény- javaslatait — halála után —. Johnson vitte sikerre kihasználva persze a merénylet sokkoló hatását Az új elnöknek ravaszságban és kompromisszumkészségben is meg kell mérkőznie a dörzsölt capitóliumi vezérekkel. A kongreszus a Watergate-ügy során jócskán visszaszerezte az elnöki hatalom túlburjánzásának évtizedeiben elvesztett erejét, s azt bizony még egy demokrata elnöknek sem áldozza fel újra egykönnyen. Avar János )
