Nógrád. 1977. február (33. évfolyam. 26-49. szám)
1977-02-03 / 28. szám
Apró Untai lengyel kitüntetése ' Az Apró Antal vezette magyar parlamenti küldöttséget, miután egynapos wroeuwi látogatásáról visszatért Varsóba, szerdán fogadta Henryk Jablonski. a Lengyel Államtanács elnöke. A találkozón a lengyel államfő átnyújtotta a magyar országgyűlés elnökének a Lengyel Népköz- társaság Szolgálati Érdemrendjének Parancsnoki Csillagát, amellyel az államtanács a magyar—lengyel barátság érdekében kifejtett tevékenységéért tüntette ki Apró Antalt. A kitüntetést átnyújtva Henryk Jablonski kifejtette, hogy a magyar—lengyel kapcsolatok erős és tartós alapra épülnek: közös ideológiára, ■bel- és külpolitikai céljaink azonosságára. E közös ceJok megvalósítását elősegíti a hagyományos barátságunk, az 1000 éves történelmi kapcsolat és kultúráink közelsége. A Belwedere palotában megrendezett találkozón részt vett Németi József, hazánk varsói nagykövete. (MTI) Taraszov Becsben Szerdán megérkezett Bécs- be az a szovjet küldöttség, amely részt vesz a középeurópai fegyveres erők ét> fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások soron következő fordulóján. A delegációt N. K. Taraszov vezeti. A megbeszélések résztvevőinek teljes ü'ése február 3-án lesz. (MTI) V^ilóg proletárjai, egyesüljetek! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD M EdY El, 8 (ZO TT S ÁG A ÉS A 'MEGYEI TAHÁGS, LAPUAy* \ XXXIII. JÉVF. 28. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977. FEBRUAR 3., CSÜTÖRTÖK Tervekből való sáp; Előbbre lépett a rétsági járás Nógrád megye egyik legérdekesebb, legjobban fejlődő járása a rétsági. A Börzsöny hegyei, romantikus völgyei a banki tó vonzza a turistákat, így a megye egyik „kapujának” tekinthető. A rétsági járás községei sokat gyarapodtak az elfúlt esztendőben. Diós Jenőn korszerűsítették a villanyhálózatot, két és fél kilométer hosz- szan új nagy teljesítményű égők világítják ,az utcákat, mindez több mint egymillió forintba került. Diósjsnőn emellett emlékművet is avattak, amely szorosan hozzátartozik már a faluképhez, Romhányban nagyón régen kérték a bölcsődét. Az Építési és Kerámiagyárban és a termelőszövetkezetben sok asszony dolgozik, akik bölcsőde híján nem tudták megoldani gyermekük' elhelyezését. A tanács ezért úgy határozott, hogy — a község pénzéből — húszférőhelyes bölcsődét építenek. Az építkezéshez még 1976-ban hozzákezdtek, várható befejezése az idei esztendő eső negyedéve. Felsőpetényben nyár közepétől új orvosi és gyermek- rendelő fogadja a betegeket, yá beruházás költségei egymillió forintot igényeltek. Bánkon — kihasználva a tó természetes szépségét és nagy vonzerejét — okos öt'ettel kétszáz férőhelyes vízi színpadot létesítettek. A tanács közel ötszázezer forintot költött a vízi színpadra. Az elmúlt évben a nemzetiségi napot már Bánkon tartották, amelyen nagyon nagy sikeírel „mutatkozott be” az új vízi színpad. Ugyancsak itt,' Bánkon — az egyre sokasodó hétvágiház- tulajdonosok és a bánki tó kedvelőinek örömére — erdei tornapályát és kispályát j élesítettek, közel százhetvenezer forintos költséggel. Nagyorosziban iker pedagóguslakást épített a tanács, az építkezés költségei meghaladták a hétszázezer forintot. Ebből háromszázezer forint saját pénzforrásból, négyszázezer pedig megyei támogatásból származott. Nőtincsen védőnői lakással, Né- zsán egészségház-bővítéssel gyarapodott a község. Bánkon és Nőtincsen új postát építettek. A járási székhelyen a nagyközség vízellátása érdekében á Bánk— Rétság közötti vízhálózat kiépítésére több mint ötmillió forintot tartalékoltak. A mezőgazdaság is gyarapodott. 1976-ban ötvenhatnmllió forintot költöttek erre az ágazatra. A fontosabb beruházások közül megemlítünk néhányat: Romhányban szakosított telepet, Nézsán két juhhodályt építettek. A gépvásárlás meghaladta a tervezett összeget: előtérbe kerültek a nagy teljesítmenyű szántótraktorok, kombájnok és szállítójárművek, melyek a mezőgazdaság munkáját jelentősen könnyítik. Ami pedig az 1976-os esztendő utolsó napját illeti, december 31-én megtörtént a 40 ágyas bánki motel műszaki átadása. Idén a legjelentősebb beruházás és a legjobban várt létesítmény Rétságon az új ABC- áruház és tíz modern lakás amelyet 1977-ben adnak át. Átalakították Új párt alakul Indiában as egyiptomi kormányt Szadat diákokkal tárgyalt r Dzsagzsivan Ram indiai mezőgazdasági és öntöaési miniszter szerdán Üj-Delhiben tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy lemond a kormányban és a Nemzeti Kongresszus Pártban viselt valamennyi tisztségéről. Dzsagzsivan Ram közölte,- hogy „Kongresszusi Tagok a Demokráciáért” elnevezéssel új pártot alapít, és felszólította a nemzeti kongresszus párt vezető tagjait, hogy csatlakozzanak hozzá és a márciusban tartandó parlamenti választásokon vele együtt küzdjenek Indira Gandhi miniszterelnök ellen. Dzsagzsivan Rammal egy- időben a nemzeti kongresszus párt négy más magas rangú tisztségviselője is bejelentette lemondását. (MTI) Mamduh Szalem egyiptomi miniszterelnök kedden átalakította 32 tagú kormányát és saját maga vette át a aelügy- minisztérium irányítását. A kormány átalakítására azt követően került sor, hogy január második felében Kairóban és Egyiptom más nagyvárosaiban tömegtüntetések robbantak ki, tiltakozásul az egyre rosszabbodó megélhetési viszonyok és általában az egyiptomi kormány gazdasági politikája ellen. A háromnapos lázongásokban 80-an vesztették életüket, több mint 1000 személyt letartóztattak és több millió egyiptomi font értékű kár keletkezett. A leváltott Szajed Fahmi 1975. óta állt a belügymimsz- térium élén. Szadat elnök állítólag amiatt bírálta őt, hegy a karhatalmi alakulatok nem léptek fel kellő eréllyel a lázadókkal szemben. Leváltották Gamal el-Oteifi Kulturális és tájékoztatásügyi minisztert is és helyére Moneim al- Szavi, a parlament alelnöke, az A] Tahrir kiadóvállalat volt, elnöke került. Anvar Szadat vasárnap elhangzott beszédében élesen bírálta az egyiptomi sajtót és kijelentette, hogy a tömegtájékoztatási eszközöket nagy felelősség terheli a lázongásokért, mert a figyelmet az „egyiptomi élet negatív oldalaira összpontosították” és ezzel „pszichológiailag mozgósították a lakosságot.” Aisa Rateb asszony szociális és társadalombiztosítási miniszternek szintén távoznia kellett. A minisztérium irányítását Amal Oszmán asz- szony, egyetemi tanár, parlamenti képviselő vette au Szadat elnök kedden fogadta az egyiptomi diákszövetség tanácsának tagjait .és háromórás beszélgetést folytatott velük. Sábán Hafez, a diákszövetség elnöke a találkozó előtt adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a diákok 14 nappal ezelőtt békés eszközökkel tiltakoztak a bejelentett áremelések ellen. Senki sem vonhatja kétségbe a diákoknak azt a jogát, hogy politikai tevékenységet folytassanak, hangoztatta Hafez, majd követelte, hogy bocsássák szabadon a hatóságok áltál őrizetbe vett diákokat (MTI) A népgazdaság valamennyi ágazatára kiterjedt a jubileumi munkaverseny Az üzemekből és szövetkezetekből érkező jelzések szerint országszerte most már tömegesen csatlakoznak a dolgozók kollektívái a csepeliek kezdeményezéséhez: a népgazdaság valamennyi ágazatára kiterjedt á Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszte'etépe indult munkaverseny. A nógrádi bányászok 12 ezer tonnával több szenet termelnek a tervezettnél, a többi között olymódon, hogy a gépi jövesztés arányát 44-ről 77,5, a gépi rakodásét pedig 66,8-ról 88,4 százalékra emelik. Mindez azt jelenti, hogy bevételeik is terven felül körülbelül hárommiFiö forinttal növekednek. A várpalotai bányászok tízezer tonna szenet hoznak terven felül felszínre. s a lakosságot, a korábbinál több jó minőségű szénnel látják el. A vegyipari üzemekben is hatékonyabbá akarják tenni, a munkát, hogy gyorsabb ütemben fokozhassák a rendkívül keresett termékek gyártását. A Tiszai Vegyikombinát például az év végéig terven felül 1300 tonna műtrágyát, 230 tonna polietilént és 200 tonna műanyagot gyárt terven felül, a Nyergesú jfalui Magyar Viscósagyár kollektívája 3 százalékkal teljesíti túl tervét, ami nagy erőfeszítéseket követel, mivel eredeti éves tervük elkészítésekor már minden rende'kezesre álló lehetőséget figyelembe vettek. A többleteredmény megalapozására legújabb szintetikusszál- üzemükben. a Pan—II-ben megteremtik a műszaki feltételeit annak, hogy a 120, napos próbaidőt lerövidíthessék, s ezzel 600 tonna többletszálat nyernek. Az Esztergomi Látszerészeti Eszközök Gyárában a tavalyinál 42 millió forinttá1 nagyobb értékű árut ajánlottak fel, aminek azért van különös jelentősége, mert termékeikT nek 68 százalékát exportálják. A PamutnyomóipaM Vállalat kollektívája azt vállalta, hogy az újpesti gyárukban történt ismert tűzeset következtében kiesett 4600 tonnás fonaltermelést fokozatosan pótolják. A Május 1 Ruhagyár dolgozói már ^kidolgozták annak módszerét, hogy milyen módon nőve1 hetik legalább 7,5 százalékkal munkájuk termelékenységét. Egyidejűleg az elsőosztályú áruk részarányát a jelenlegi 97,73-ról 97,93 százalékra emelik. A Komárom Megyei Allarrti Építőipari Válla’at dolgozói, akik tavaly 850 házgyári lakást szereltek össze, erre az évre 1250 lakás építését vállalták, kiegészítve azzal, hogy ez a többleteredmény nem mehet a kapcsolódó beruházások rovására. A lakásokon kívül az év végéig átadnak a többi között Tatabányán egy 15 személyes óvodát, 80 sze- mé'yes bölcsődét és 3200 négyzetméter alapterületű üzleteket. Az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát brigádjai az állattenyésztésben, a növénytermesztésben s a kertészetben egyaránt a tervezettnél jobb eredményt akarnak elérni. Az év folyamán 168 vagon zöldséget, 187 vagon csemegeszőlőt adnak a konzerviparnak, illetve a lakosságnak, ugyanakkor segítik a háztáji és kisegítő gazdaságok zöldségteV- me'ését és az így megtermelt áruk értékesítését. (MTI) Eredmény a versen ymazsalomban A tervezett exportkötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tettek az Országos Bányagépgyártó Vállalat salgótarjáni gyáregységének dolgozói. A tervek teljesítését elősegítette a szocialista brigádok munkaverseny-mozgalma. A vállalások tételét és azok teljesítését hatékonyan előmozdította gyáron belül az információs hálózat bővítése. Az 1975 76-os oktatási évben 78 szocialista brigádtag vett részt állami oktatáson, szaktanfolyamokon. A különböző politikai oktatási formákon 210 fő jelent meg. A kollektívák tagjai 139 rendezvényt tartottak, ezekből 78 kulturális jellegű volt. Éves felajánlását a gyári célkitűzésekkel összhangban minden brigád teljesítette A Zalka Máté Szocialista Brigád tagjai, Király József és Simon Kálmán süveggerenda törzseket darabolnak Ko; •ács Pálné és Mohácsi Lajos a Martos Flóra Szocialista Brigád tagjai a csavaranyákat rendszerezik a, raktárban A Május 1. szerkezetlakatos brigád vezetője, Fóti Pál és Gordos Ferenc brigádtag rajzon ellenőrzi a futószalagkezclő- fülkc munkamenetét : Fodor Tamás képriportja