Nógrád. 1977. február (33. évfolyam. 26-49. szám)

1977-02-02 / 27. szám

Népfrontploökségi ülés Pászlón Kfedden délután a Hazafias Népfront Pásztói nagyközségi Bizottsága elnökségi ülést tar­tott. Az elnökség tagjainak elsőként Nagy József, a nagy­községi közös tanács elnöke adott számot a népfrontmoz­galom gazdaságpolitikai tevé­kenységéről és a Pásztó fej­lesztésével kapcsolatos tenni­valókról. Ezt követően Szalai Antal népfronttitkár elmon­dotta, hogy milyen tapasztala­tokat szereztek a tanácstagok­kal folytatott beszélgetések so­rán. majd a népfrontbizottság és az elnökség idei munka- programját és az első féléves munkatervet vitatta meg és fogadta el az elnökség. Felújították az ifjúsági klubot A KISZ Nógrád megyei bi­zottságának segítségével fel­újították a karancs6ági műve­lődési házban működő ifjú­sági klub helyiségét. A me­gyebizottság 30 ezer forinttal járult a költségekhez, a hely­beli KISZ-fiatalok pedig 5 ezer forint értékben végez­tek társadalmi munkát. Az ifjúsági klub belső felújítási munkálataival egy időben új színt kapott a művelődési ház előcsarnoka is és megoldódott az ivóvízzel történő ellátása. Az építési munkákat a szé- csényi szolgáltatóipari szö­vetkezet dolgozói végezték. A klub műszaki átadására feb­ruár 2-án kerül sor. Y KOSSUTH RÁDIÓ: 8,27: Szocialista brigádok akadémiája. . 8.57; Állatok farsangja. 3.12: Z e n e kairi m uzaika. 10. áő: ..Nyitnikék” Kisiskolások műsora. 10.40: Joseph L.hevinne zongorázik. 11. M: A Pickwick klub. 11.30: Román művesszek o per afeiv ételeiből. 12.lő: Tánczenei koktél. 33.20: Könyvszemle. 13.30: Járóka Sándor népi zenekara játszik. 13.58: Ezeregy délután. • 14.31: Fáklyavivök — V. réez. ' 35.10: Iskolarádió. 35.50: Johann Strauss r , Bécsi vér. Ketriingő. HUO: Nóták.( 10.40: Schumann: Gyermek j e lenetek. 17.07: Szerenceej átékosok. 17.32: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgató inak. 13.15: Gondolat. 20.00: Robert Craft együttese GesuaLdo-m adrigáiokat énekel. 20.33: A Belügvmináaztériuim Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 21.20: Kis magyar néprajz. 21.25: A 70 éve született Jussá Björling felvételeiből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A dzsessz világa. 23.30: Hegedűszólók — viláehfrű előadók tolmácsolásában. 0.10: Barabás Mihály táncdalaíbóiL PETŐFI RÁDIÓ? ! 3.05: Résrl Ijíre« énekesek műsorából. 8.33: Slágerekkel a Föld köröl. 3.33: Harminc oerc alatt a Föld körül 30 00: A zene hüKámhosfleén.' 11.33: A Szabó család. 12.00: Az éld népdal. 32.10: I>zsesszifelvébe’ékből. 32.38: Hangszerseóiók. 13.33: Tánccal é*j dattal a világ körül. 34.00: Kettőtől ötig. :: 17.00: ötödik sebesség.* 38.00: 1077. még rosszabb lesz. 18.10: Közvetítés a Palace Szálló étterméből. 18.33: Halló Berlin! Halló Budapest! 10.38: Marica grófnő. 20.33: Kíváncsi ak klubi a? 21.25: Mazurkák fúvóeeenek«rra. 21.33: Slágermúzeum. 22.33: Schubert: Rosamund a — kísérőzene. 23.30: Rágva András szerzem ényeiből. TELEVÍZIÓ: 8.53: Tévétorna. (lem.) 9.05: Delta. (SZ.) í.45: A felügyelő. Kés a pánceiszekrén-yben. NÓGRÁD Könyvről — könyvért Rétságon Farsang jegyében Februári csízióval jelentke­zett a Magyar Rádió népsze­rű irodalmi vetélkedője a „Könyvről — könyvért” teg­nap 15 óra 20 perckor Rétság- röl, a szövetkezeti könyves­boltból. A vetélkedőre. me­lyen több korosztály képvisel­tette magát iskolásoktól a meglettekig, már készültek a községben. Nem csoda tehát, hogy nem kellett szégyent val­lanunk az ország füle hallatá­ra. Regények, versek idézetei szólaltak meg, s máris fel­hangzott a helyes válasz, vagy ha nem. egy versenyzőtárs azonnal helyesbített. Így az­tán minden könyvutalvány gazdára talált. A magyar iro­dalom történetét a felvilágo­sodás korától szinte napjain­kig felölelő minivetélkedőt Pándi Lajos vezette. Egy perc telefon Szigorúan ellenőrzik a húskészítményeket Az elmúlt napokban többen érdeklődtek a NÓGRÁD szer­kesztőségében — szóbeszéd volt Salgótarjánban is, — az­zal a hírrel kapcsolatban, hogy történt e valóban fertő­zés a „Karancs” Húsüzemi Kö­zös Vállalkozás salgótarjáni vágóhídján. Ezért felhívtuk dr. Dömsö- dy Pétert, a Nógrád megyei KÖJÁL igazgató-főorvosát, hogy hivatalos helyről szár­mazó információkkal tájékoz­tassuk olvosóinkat. Dr. Dömsödy Péter a kö­vetkezőket mondotta: —• 1977. január 15 óta a Ka­rancs Húsüzemi Közös Vál­lalkozás salgótarjani vágóhíd­ién az ott dolgozók között Salmonella által okozott has- menéses betegségek fordultak elő. Az elvégzett szűrővizsgá­latok alapján a fertőzöttnek talált személyeket kórházban helyezték el azért, hogy kör­nyezetükre és munkahelyükre veszélyt ne jelentsenek. Egy­úttal a vágóhídi termékeket is rendszeresen vizsgáljuk. Ezért megnyugtathatjuk a vásárló­kat. hogy a boltokban kap­ható húsáruk és húskészítmé­nyek veszély nélkül fogyaszt­hatok. Salgótarjánban és kör­nyékén a lakosság körében előforduló, kisszámú megbe­tegedés nem járványszerű és jelenleg aggodalomra nem ad okot. 10.05: rő. a feje. 3. politika. (Ism.j 11.20: Négy keréken Indiáig. in. rész: (Ism.) 14.30: Mindenki iskolája: 7. Földrajz. s 15.(é: 3. irodalom. 15.40: Ahol mindenki felfedez. 10.43: Hírek. 10.50: ,,Egészségünkért!" 10.53: A fejlődő Peru. (SZ.) 17.25: Közművelődet — közelről. 18 05: Rekiámmüsői. 18.10: ..Eletet az éveknek.’* 18.45: Szépén, jól magyarul...' 18.55: a Közönségszolgálat tájékoztatója. 19 oo: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. i9.2o: Tévétoma. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Játszik a Magyar Altatni Hangversenyzenekar. 21.00: Görgey Gábor: Nem lőnek. csak fúj a szél. Tévéfilm. 21.35: A megnőtt élet. Riportműsor. 22.20: Tv-híradó, 3. 2. MOSOB: Jelentés a gazdálkodásról A MEDOSZ Nógrád megyei Bizottsága pénteken tanács­kozik Salgótarjánban. Kanyó Béla, a megyei bi­zottság titkára az idei mun­kaprogramot és az első fél­éves munkatervet terjeszti az ülés elé, majd tájékoztató jelentés hangzik el a hatvan­két valaPszervezet elrpúlt évi gazdálkodásáról és a szerve­zettség helyzetének alakulá­sáról. BALASSAGYARMATRÓL JELENTJÜK Naptár 1977. február 2. szerda. Karolina napja. A Nap kel 7.09 —nyug­szik 16.47 órakor. A Hold kel 15.22 — nyug­szik 5.34 órakor. Borult idő Várható időjárás ma estig: északnyugaton kissé felszakado­zó felhőzet, az ország nagy ré­szén borult idd. Ismétlődő hava­zás navas cső, délkeleten még eső. Elénk a Dunántúlon he­lyenként erős északi, északnyu­gati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 1, mínusz 4 fok között. — Üzemi Vöröskereszt. Az ELZETT Zár- és Lakatgyár szécsényi gyáregységének Vö­röskereszt szervezete 330 ta­got számlál. Az elmúlt évben közülük közel kétszázan ad­tak vért. Tízen elsősegély- nyújtó tanfolyamot végez­tek. A szervezet a közeljövő­ben egészségügyi előadás- sorozatot tervez, melyen töb­bek között a családvédelem és az alkoholizmus témája sze­repel. — Űj szakkör szervezését tervezi a Somoskőújfalui művelődési házban. A kert­barátokat • szeretnék állandó előadásokkal és foglalkozá­sokkal támogatni. Nőtt a betétállomány A Ludányhalászi és Vidé­ke Takarékszövetkezet az el­múlt' évre tervezett 1-8 millió forintos betétállomány-növe­kedést 2.5 millió forintra tel-f jesíterie. A központi és end- refalvi kirendeltség dolgo­zói munkaszüneti napokon társadalmi munkában is szer­veztek. A szövetkezeti ’ tagoknak 475 ezer forint hitelt folyósí­tottak, nagyrészt az állatvá- sárlásokhoz nyújtottak se­gítséget. Nagy figyelmet for­dítottak a ' tagság növelésére, 176 új taggal emelkedett a szövetkezet létszáma. — Emelkedik a forgalom. A MÁV salgótarjáni külső pá­lyaudvarán idén januárban 44 konténert fogadtak és 120- at indítottak útjára. Az él­múlt év első hónapjában a Salgótarjánból induló kon­ténerek száma' csak 100 volt. — „Pétiké jár.” A Hazafias Népfront megyei nőbieotteá- ga —, a megyei könyvtárral közösen — olvasónapló-pá­lyázatot hirdetett a megyé­ben élő kismamák között. Kétezer anyukának juttat­ták el az olvasónaplót, hogy azt kitöltve küldjék vissza. Az értékelés március 8-án lesz, a díjakat anyák napján, adják át. Kongresszusra készülnek Tanácskozott a Vöröskereszt megyei vezetősége Ebben az évben kerül sor a Magyar Vöröskereszt V. kong­resszusára. E rangos ese­ményre való készülődés or­szágszerte, így Nógrád me­gyében is megkezdődött. En­nek szellemében zajlott le tegnap Salgótarjánban az a tanácskozás is, ahol a Magyar Vöröskereszt Nógrád megyei vezetősége vitatta meg az el­múlt esztendő sokrétű mun­káját és jelölte meg* az 1977. év tennivalóit. Szoó Béláné- nak. a megyei Vöröskereszt titkárának vitaindítójából^ és az írásos jelentésből egyaránt kitűnt, hogy a Vöröskereszt­nek, mint politikai tömegszer- vezetnek a szűk szakmai te­vékenységen túl, nagyon je­lentős társadalompolitikai munkát kell végeznie. Az egészségnevelő munka, az egészséges életmódra, a harmonikus családi életre ne­velés, az időskorúak gondo­zása, a környezetvédelem, az alkoholizmus elleni küzdelem szinte naponta, a társadalom, az emberek egészét érintik. A megye vöroskeresztes mozgalmának irányítói, szer­vezői, tagjai eleget tettek a velük szemben támasztott el­várásoknak. Mozgósítottak, előadásokat szerveztek, fel­világosító munkát végeztek az arra rászorulók, az elmara­dott néprétegek körében a hétköznapok valamennyi te­rületén. Az eddig már jól bevált formák, módszerek további alkalmazásán túl a kongresz- szusra való készülődés még magasabb, még tartalmasabb munkát kíván a vöröskeresz­tes mozgalomban tevékenyke­dőktől. A vitaindító utáni hoz­zászólások, a sok hasznos ja­vaslat is a további munka színvonalának javítását cé­lozták. 18.JS. A M&gvar Televízió Szabadegyeteme. (SZ.) 19.1«: Tv-hlradó. 20 0«: Mérieg. (Az arany mítosza.) *0.40: Tv-híradó. 2. 21.00: Hat húron pendülünlc. Gitáriskola. 14. rész. 21.10t Férfi a 22-es szobából. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi tévéfilm. (18 éven felülieknek!) BESZTERCEBÁNYA: 8.45: Hírek. 9.00: Iskolásoknak. 10.00: Publicisztika. 10.30: Iskolásoknak. 10.30: A luxemburgi állomás. (Belga film.) SZ. 12.05: Hírek. 15.15: Hírek. 15.20: iskolásoknak. 10.25: Ifjú szemmel. 17.05: Publicisztika. 17.35: Hírek. 17.55: Matelko. 18,25: A becsület táblája. 19.0«: Híradó. 19.3«: A titkos iratok. (Svéd dráma.) SZ. 20.45: Szórakoztató vetélkedő. (SZ.) 21.30: Híradó és sporteredmények. 22.00: Spektrum. (Politikai összefoglaló.) MOZIMŰSOR : Salgótarjáni November 7.: fél 4 és háromnegyed 6-tól: Csak rá kell nézni. (16) Színes, zenés lát­ványos olasz filmviviáték. Este 8-tól. Filmbarátok körei Bünte- lenül. Színes kanadai filmdráma. — Balassagyarmati Madách: csak 5 órától: Oz. a csodák csodája. Színes, amerikai film. Fél 3 és 7 órától filmklub! (Zártkörű ve­títések!) — Karancslapujtő: Pén­tek 13. Latabár Kálmán három nagy sikerű vidám rövidiáték- filmjének felúiltása. — Nagybá- tonyi Petőfi: Régi idők rock zenéje. Színes amerikai film. — Nagybátonyi Bánvász: Szerelme­sek románca. I—n. Színes szov­jet filmdráma — Pásztói Mátra: Filmbarátok köre! A békesség kora. (14). Színe» olasz filmdrá­ma. — Rétság: De hová tűnt a 7. század? Színes, francia—olasz há­borús filmvígjáték. Salima ’77 Nemzetközi éleimiszerszalon A balassagyarmati Horváth Endre Galériában hama­rosan újabb kiállítást nyitnak. Február 6-tól tekinthető meg Tóth Menyhért festőművész tárlata. X Pödiumszínpad. A balassa­gyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ pódium­színpadán februárban Dőry Virág és Bálint András elő­adóestjére kerül sor. Az est címe: Szecessziós szerelem. A már hagyományos bmói élelmiszeripari külkereskedel­mi vállalatok: a Hungaro- fruct, Monimpex és a Terirn- pex. A kiállító cégek árui il­lusztrálják a szocialista in­tegráció eddigi, élelmiszergaz­daságban elért eredményeit, különös tekintettel a KGST ke­retén belüli kétoldalú együtt­működésre. A rendező HUNGEXPO cél­ja: bemutatni új termékein­ket. amelyek a két ország kö­zötti áruforgalomba bekapcso­lódnak. A kiállítás február 16-tól 23-ig tart nyitva. Lj óvoda, napközi JNógrádon Nógrád községben egyre több a*z óvodáskorú. gyerme­kek száma. S ezzel egyide­jűleg növekszik az igény a gyermekek óvodai elhelye­zésére. A jelenlegi óvodát egy régi lakóépületből alakí­tották ki és mintegy 46 gyer­mek elhelyezését biztosítja. Az óvoda túlzsúfolt, csak­nem 70 gyermek ellátására szolgál. így is évente mintegy 25—30 gyermek fevételét kénytelen elutasítani a ta­nács. Szűknek bizonyult az óvo­da konyhája is. Ugyanis a kisgyermekek étkeztetése mellett a 115 napköziotthonos tanuló ellátását biztosítják, s itt gondoskodnak az öregek napközi otthonának lakóiról is. Bővítésre azonban a je­lenlegi körülmények között alig van lehetőség. Az óvoda épülete toldozott-foldozott, felújítása gazdaságtalan. A községi tanács úgy döntött, csak annyit fordít az épület­ré, amennyi lehetővé feszi az üzemeltetést, addig, amíg eikészül a községben az új óvoaa és az iskola napközi otthona. Az új óvoda és a napkö­zi otthon építésének befejezé­sét 1978-ra tervezi a községi tanács. A tervek már elké­szültek, s a beruházásra több mint 8 millió forintot fordí­tanak. A községi tanács fej­lesztési alapjából csaknem egymillióhétszázezer forin­tot ad a gyermekintézmé­nyekhez. A körzetben tevé­kenykedő gazdasági egysé­gek — többek között a nóg­rádi Béke Termelőszövetkezet, a Csiszolókorong és Kőedény­gyár tolmácsi üzeme, a Hír­adástechnikai Anyagok Gyá­rának váci üzeme, a nézsai TÖVÁLL — mintegy 1 mil­lió 300 ezer forinttal segíti az építkezést., Jelentős ösz- szeggel járul a gyermekin­tézményekhez a megyei ta­nács. A hiányzó pénzt hosszú lejáratú hitellel pótolják a nógrádiak. Természetesen a község lakossága nagymér­tékű társadalmi munkavál­lalást tett, s több ezer fo­rintra tehető az önkéntes pénzadományok összege is. A társadalmi szervezetek, a tömegszervezetek — a helyi Vöröskereszt, a nőbizottság — rendezvényeik bevételét ajánlották fel a nemes célra, az új 75—75 férőhelyes óvo­da és napközi otthon építésé­re. Ily módon a gyermekintéz­mények sorsa közüggyé vált Nógrádban. A község veze­tői, lakossága most azt vár­ják, mikor érkezik meg az engedély a bankhitel folyósí­tására. Ettől függ ugyanis, hogy a rétsági TÖVÁLL-lal megköthetik-e a kivtelezői szerződést. S minél előbb ren-' dezik ezt, annál korábban indulhat a ínunka. E. F. köszönetnyilvánítás Ezúton fejezzük ki hálás kö- szönetünket mindazoknak, akik a szeretet' férj, édes­apa, és testvér, GÁSPÁR GYÖRGY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és együttérzésüknél mélv fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS I Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. édesapa, nagyapa és dédapa, VESZELKA MIHÁLY I január 30-án 61 éves korá­ban elhunvt Temetése febru­ár 2-án 13.30 órako- lesz a salgótarjáni temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD Február 4-től: Mezőgazdasági könyvhónap Idén is megrendezik a már hagyományos mezőgazdasági könyvhónapot, hogy mind szélesebb körben hívják fel a figyelmet a gazdag szakiroda- lom jelentőségére, választéká­ra. Az MTI munkatársa két könyvterjesztő vállalatnál kapott információt a — feb­ruár 4-én Sopronban megnyí­ló — könyvhónap eseményei­ről. Az ünnepélyes megnyitóval egyidőberi nagyszabású könyv­kiállításon, mintegy 500 könyvvel és folyóirattal mu­tatják be az utóbbi évek me­zőgazdasági szakirodaimának termését Sopronban, a Ma­gyar Művészetek Házában. A Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalat kilenc helyen rendez szakíró-olvasó talál­kozót, amelyeken az érdek­lődők a könyvhónap újdon­ságainak szerzőivel, szerkesz­tőivel találkozhatnak. Febru­ár 17-én például a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát szakszervezeti klubhelyisé­gében a „Baromfi-egészség­tan” című mű szerzőivel ta­lálkozhatnak az érdeklődők. A kiskertbarátok körével közösen február 21-én Tata­bánya-kertvárosban rendez­nek ankétot. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat az ország minden tájára eljut­tatja a szakkönyvújdonságo- kat: a könyvhónap könyvei 8 millió forint értékben, össze­sen 216 700 példányban áll­nak a nem budapesti vásár­lók rendelkezésére. A mezőgazdasági könyvhó­nap záró rendezvényeként február 22-én a kertészeti egyetem K épületében szak- kiállítás és vásár nyílik, amely egy hétig várja az ér­deklődőket. — Több mint ezer olvasó. A pásztói járási könyvtár ál­lománya meghaladta a 41 ezer kötetet. Emellett kétszázhar­minc- fajta újság és folyóirat, közöttük 14 külföldi áll az ol­vasók rendelkezésére. 1976- ban a beiratkozott felnőtt ol­vasók száma meghaladta az ezret, a gyerekeké pedig a hétszázat. — Bizottsági ü]és. Csütörtö-' kön tartja a KISZ salgótar­jáni városi bizottságának po­litikai képzési bizottsága so­ron következő ülését. Napi­renden szerepel többek kö­zött az 1977—78-as politikai képzési év feladatterve, va­lamint az idei politikai ren­dezvények terve. A háztáji és kisegítő gazdaságok A Nógrád megyei. Népi El­lenőrzési Bizottság csütörtö­kön tartja kővetkező ülését.1 Elsőnek a megyei tanács ülé­sére készült, a háztáji és ki­segítő gazdaságok termelésfej­lesztésére hozott központi ha­tározatok végrehajtásáról szó­ló hozzászólást ismerteti Kis- pál József megyei NEB-elnök. Összefoglaló jelentés hang­zik el a közületi autóbuszállo­mány alakulásáról és üzemel­tetéséről, majd Orsó János, NEB-elnökhelyettes a tavalyi munkát, a szervezeti tevé­kenységet ismerteti. r»OGRA», ■ Marvar Bzoefaffsta Munkáspárt Nőerád merre! Bizottsága és ■ Merre) Tanács fanfa: Főszerkesztőt COTTAR OTC14, Szerkesztősén; Sateőtarfáe* Petőfi a, V Telefont 22-04, 22-95, 22-as, 22-97. PSsserkeiztő: 12-94. 14-4«. Sportrovat: 11-59. Elizákat szerkesztés: 15-4*. Kiadta a Nótrrád megvet Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: 8al*ótar|án. Petőfi n. L Telefon: 10-29. Telest 29» 1*9. Irányi tószám 3101« Terjeszti: I Magyar Fosta* Előfizethető: a helyi postahivataloknál é9 a kézbesítőknél. Előfizetési díj eev bőnapra 2* forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. SIÓI* Salgó­tarján, Petőn n. L Pt*l SS* Fv.t Kele men Gábor Igazgató. Index számi SS 072. HU ISSN 0133—1550

Next

/
Thumbnails
Contents