Nógrád. 1977. február (33. évfolyam. 26-49. szám)
1977-02-19 / 42. szám
Ignác? rtőz*a: A7 ANGOLSZÁSZ EMBER öntiszlelően magabiztos. írásában legalábbis. Ha ír, nagybetűvel jelzi az egyes száfn első személyt. Az , „én”-t úgy írja: ..I” Mi. és megannyi szerényebbnek tetsző népnyelv tudója és használója kisbetűt ró, amikor önmagát emlegeti. Írásban. Nem úgy élőbeszédben. Mi magvarok, és különösen időt töltött nőnemű honfitársaink a soknál többször kezdik úgy beszédüket, hogy ÉN! S nemcsak a közléseiket. gyakorta feleletnek szánt szavaikat is. Sok beszélgetőtárs nem is válaszol a hozzá intézett kérdésre. Felelet helyett •, mondja a magáét. — Hogy vagy? — kérdi például a piacról bevásárló, ko- sorával hazatérő lakótársnő, közös kapunk előtt. — Sajnos, T— felelné a megszólított —, a reuma a bal lábamban. — Én — vág szavába a lakótársnő, — már kétszer voltam fürdőn, — de én most is tíz fürdőjegyet sírtam ki á körzetitől, dehogy várok én a soromra a Rudasban, lén nem bízok ezekben a pirulákban, Rheopyrin, meg ^Algopyrin. én nem csak a "bal lábamban érzem, hanem én most a legfőbb helyre megyek, és Hajdúszoboszlót tartom a legjobb gyógyhelynek, mert én — A megszólítottnak az egészséges jobb lába is elzsibbad, míg kényszeredetten hallgatja a szóáradatot. Mikor szabadul, továbbsántikáL Végre a piacig. , — Mit vásárol, kedvesem? — szólítja meg egy piaci félig ismerős. — Ne a maszektól vegye, nem ajánlom, én csakis a sasadiaktöl veszek, karfiol nézze. szép. igaz? Én pörköltnek készítem el. csak nem szabad előre túlfőzni a karfiolt. én előbb egészen- puhára dínsztelem a hagymát, tudja, az én kosztom az nem mindennapi, még a vejem is azt mondja, hogy én vagyok a legjobban főző anyós, pedig ő húsevő, de én — A piacról hazatérőt, megint csak a kapuban, közeli kedves, idős ismerőse állítja meg. — Milyen sápadt vagy! — szól részvéttel. — Nem voltál nyaralni? — Nyári munkám volt, még ezután szeretnék, ha — — Ó. én már megjártam fél Európát IBUSZ-szal. Remek volt. Én élek-halok ezekért a jól szervezett IBUSZ- utakért. Szerencsért! is van, tudod én nem hagyom magamat, én mindig remek ismeretségeket kötök ilyen utakon. úgy intézem.' hogy én választhassam meg a szobatársamat. Te, én most is azon a szép autóbuszúton, én még Spanyolországban is, én — Tizenöt percig mondja. Boldogan, hogy dicsekedhet. (Széljegyzet) Nem mindenki közlékeny éppen ennyire Akad, aki nemcsak magáról beszél. Vagy. ha mégis, azt olyanképpen teszi, hogy szavaiból a beszélgetőtárs is meríthessen valamennyi valóban nekiszóló tanácsot, útbaigazítást. Például a kedves körzeti ápolónővér. Aki házhoz jár el. hogy egy-egv gondozottjának injekciót adjon. A beteg köszönettel honorálja a nővérke fáradságát és megkérdezi: mit tanácsol, menjen-e újra a rendelőbe, felülvizsgálatra, mivel úgy érzi, hogy mostanában a szíve — — Ó —. mondja a drága Ilonka —. én is teljesen kivagyok. Én azelőtt rengeteget túráztam. Még ma is tagja vagyok egy természetjáró csoportnak. de nem megy már a hegymászás, illetve az talán menne a jó levegőn, de én mór nem bírom ezt a házakhoz járó rohangálást, ebben a fülledt, rossz városi levegőben, tessék bejárni ezután a rendelőbe az injekcióra is. ha el bír járni, én most nem jöhetek többször, és éppem a szívem miatt, beutalást kaptam a füredi szívkórházba, és én már feküdtem egyízben a szívem miatt, s most majd ott lesz közelben a Balaton, de én most még fürödni sem mehetek — Ilonka joggal mondja a magáét. Kimerült szegény. DE MINTHA BESZÉDÜKET „én”-nel kezdődnél meg többen volnának azok, akik az egyes szám első személy birtoklást jelző szavait, az „enyém”-et, a „nekem”-et használják előszeretettel. Ügy venni észre, hogy leginkább eredményeikkel dicsekvő férfiak. Hogy mi jár nekik. Mi az övék. Tetterős férfinéonek — úgy tetszik túlzott önérzettel ejtett ilyes szavait gyáva- óvatosan, nem meri példákkal idézgetni e széljegyzet ro- vója. Nehogy magára ismerjen valamelyikük. Csak any- nyit mer- megjegyezni, hogy megfigyelése szerint az ólszerény öndicsérés — leginkább férfiszokás. No, meg egymással hencegve, vetekedő gyermekeké. Nem arra a nemes vetélkedésre gondolunk, amit napjainkban gyermekcsoportok avégre végeznek, hogy mutassák, ki tanult többet, ki tud jobban. Ha nem arra, ahol gvan felnőttek vezetése nélkül összeverődött gyerekek egymással dumcslznak. Behallatszik a közeli játszótérről az egymással hencegve vetekedő fiúcskák beszéde. De hogy eleven példákkal lehessen jellemezni őket. ahhoz az kellene, hogy előbb észrevétlenül közelükben tartózkodva, a jegyzetíró megtanulja a mai gyerekek újsütetű, kérkedös szókincsét. Csak szavaik újak. Ügy látszik, hogy régi, sőt, örök gyermeki-emberi szokás az egymással szócsatóban vetekedő hencegés. Mondhanánk azt is: a mindenre rálicitálás. S most óhatatlanul eszembe jut (ezúttal nekem is egyes szám első személyben) egy nagyon régi nagyanyámtól hallott gyermektörténetecske. Három falusi székely kislány beszélgetése. Az egyik már járt egyszer életében városon is. A másiknak szegődött juh- pásztor volt az apja Magyarbékáson. Testvértelen, magányos gyermek volt a harmadik. Egy órahosszat ribizkét szedtek nagyanyám kertjében, fejenként egy nagy csupor kávéért, meg egy-egy húszasért. Utána leültek egy kis időre pihenni, meg játszani egyet a lekopasztott ri- bizke-bokrok tövébe. Egy darabig öt-öt kövecskével kapd- el-fogd-meg-et játszottak, aztán azt elunták, s mielőtt hazamentek vplna, még amúgy női-gyermek módra — beszélgetni kezdtek. Nagyanyám a veranda könyöklőjéről hallgatta őket. — Hm, — szólalt meg a juhpásztor leánya —. tudjátok tudomásul, hogy nekünk már hat saját berbécsünk is van.. Biza. S nekem is van egy kicsi bárányom. Biza. A városon járt kisleány apjának semmi efféle kincse sem volt, saját báránykája, de még egy árva macskája sem. De azért ő sem hagyhatta magát. — Igen. — mondta —, némi fejtörés után, — de nekünk poloskánk is van. Saját, ha tudni akarjátok. Én fogtam is egy ilyen vérszopót. Hüledezett a juhász leánya mert olyat, hogy poloska ó még sohasem látott. És ezek után mivel tudjor dicsekedni a kis magányo: harmadik? Kinek se báránykája, se testvérkéj^, még egy fia poloskája sincsen? Hogvar tudjon valami olyant mondani, aminőt a másik kettő semmiképpen sem tudhat? Hogy vele is van, vele is történt valami, aminek közlése a másik kettőnél hatalmasabb? Ez szippantott egyet, könnycsepp gurult szeme sarkába és keservesen büszkén •kivágta: Igen, de nekem meghalt édesanyám is. X ÍGY MESÉLTE NAGYANYÁM. Talán azért, hogy az oktalan vetekedésről, hencegésről, a mindenáron felülkerekedni akarásról leszoktasson. De mintha ma is akadna embertárs. — nő, férfi, vág’' gyermek. —. aki, csakhogy egyes szám első személyben mondhassa a magáét, — jobb híján, — bajával, betegségével. esetleg éppen gyászával kérkedik. Stúdió és pódium Egressy István kettős élete Legtöbben bizonyára a televízióból ismerik. s sokkal kevesebben tudják, hogy Egressy István bemondó a rádiónál kezdte pályafutását, s mind a mai napig a Magyar Rádió munkatársaként dolgozik A tévében csak „mint vendég” szerepei, igaz már ott is lassan tizenöt éve. — Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen 1956-ban szereztem magyar—történelem szakos tanári diplomát. Azon a nyáron indultam a szép magyar kiejtés versenyén. Sportnyelven szólva az élbolyban végeztem, így részt vehettem a rádió meghallgatásán, Előbb a „Szülőföldünk” adásában jutottam szóhoz, 1958-ban pedig munkatárs lettem. — A szép magyar kiejtési versenyen nem véletlenül került a legjobbak közé, hiszen már egy évvel korábban — 1955-ben — hivatásos előadó- művészi oklevelet kapott... — A ma közkedvelt UNIVERSITAS együttes elődének tagjaként vettem részt a Kilián György kulturális seregszemlén a versmondó kategóriában. Első díjat nyertem, s vele a hivatásos előadóművészi oklevelet. Azóta is rendszeresen élek a lehetőséggel: igyekszem bemondóként és előadóművészként is megfelelni. — Bemondói munkáját se- gítl-e az előadói gyakorlat? — Feltétlenül. A kétféle tevékenység hasznára válik egymásnak. A pódiumon szerzett rutin, a közönséggel kialakított kontaktus nyugalmat ad a stúdióban is. Egyébként ma már a bemondó sem a hangjánál kezdődik, hanem sokkal inkább az értelménél. Bármilyen hírt, kommentárt olvas fel, hangjából, egyérelmüen érződnie kell az egyetértésnek, vagy éppen az elmarasztalásnak. Erre pedig az értelmi azonulás hiányában egyetlen bemondó sem lenne képes. — Fellépései során kiknek a műveit tolmácsolja a legszívesebben? — Az írott betű tisztelete, szeretete kiírthatatlan belőlem, ezt általánosságban mondhatom. Kétségtelen, hogy mondanivalójukban a mai szerzők állnak legközelebb hozzám. Az elkötelezett, közéleti lírát sugalló művek propagálása egyébként is minden mai előadónak kötelessége. Hozzám Simon István, Váci Mihály- Baranyi Ferenc és Benjámin László áll a legközelebb. — Köztudott, hogy a rádióban és a tévében is sokat dolgozik. ezért még a fővárosban sem tud minden meghívást elfogadni. Vidékre nyilván sokkal ritkábban jut el? — Nem szívesen mondok le fellépést, ám — sajnos —, mégis gyakran előfordul az ilyesmi. Mindenesetre, amint sort tudok keríteni rá, azonnal nyakamba veszem az or4 NÓGRÁD - 1977. (ebruát 19., szombat Rozsnyó és Salgótarján múzeumai közöt! Együttműködés A múzeumi közművelődés előtt álló feladatok is indokolttá teszik, hogy a jövőben- mind tartóssá valjanak azok a kapcsolatok, amelyek megléte már eddig is eredményesen jelentkezett, a múzeumi intézmények tevékenységében. E kapcsolatok természetesen, a múzeumi munka minden ágazatában pozitívan éreztetik hatásukat. Hozzájárulnak az intézmények tartalmi munkájának folyamatos javulásához. Mindenképpen helyes az a törekvés, amely dr. Horváth Istvánnak, a megyei múzeumok igazgatójának tájékoztatása szerint máris számos kapcsolat létrejöttét eredményez®?. így például az Ipar- művészeti Múzeummal, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeummal, a Magyar Nemzeti Galériával. E kapcsolatok, többek között, igen hatékonyan járultak hozzá, hogy a megyében nyílt időszaki kiállítások igen jó színvonalön valósultak meg. Az intézmények közötti együttműködésre, természetesen, ez évben is gondot fordítanak a megyei múzeumok. Hogy csak néhány példát említsünk, kölcsönösen kiállításokat rendeznek a pa- lóckutatásba'n részt vevő megyékkel, idén a Heves megyei Múzeumok Igazgatóságával. Üj kapcsolatokat alakítanak ki, s kölcsönösen tárlatokat rendeznek más területi múzeumi szervezetekkel. 1977-ben Bács-Kiskun megyével. S még sorolhatnánk azon intézményeket, amelyekkel megyei múzeumaink eredménnyel működnek együtt. Ide értve, természetese, a megyei intézményeket, vállalatokat, iskolákat stb is. A megyei múzeumok idei munkatervében súlyt fektetnek nemzetközi kapcsolataik ápolására, s sorosabbá tételére is. Lehetőség szerint kölcsönös kapcsolat kiépítésére törekednek például Kemerovo múzeumi-művészeti intézményével. Már létrejött a kapcsolat a rozsnyói Bányászati Múzeummal, & idén ismételten megkísérlik a kapcsolat felvételét a besztercebányai Forradalmi Múzeummal: Mi várható a Rozsnyó és Salgótarján múzeumai közötti együttműködéstől 1977—78- ban? A tervezetben röviden ez áll: „A két intézmény vezetősége — egyetértésben az irányító és fenntartó művelődésügyi szervekkel —, elhatározza, a szocialista kultúra, az internacionalista történettudomány és muzeoló- gia elvei'n állva egyes feladatainak együttes elvégzését.” A munkakapcsolatokat számos területen építik ki. így például mindenekelőtt a múzeumi gyűjtő és feldolgozómunkában. Ez többi között azt jelenti, hogy egyeztetik a gyűjtési, kutatási profiloknak megfelelően az egy évre megfogalmazott teendőket. Ennek ismeretében a bányászat- és ipartörténet, a két világháború közti időszak egyes, külö'n meghatározott témáinak feldolgozását egvséges elvek alapján mindkét múzeum összehangoltan kívánja végezni. Tervezik, hogy lehetőséget nyújtanak a fotótár, az adattár a dokumentumtár stb gyűjteményeiben megszabott kutatás elvégzéséhez, esetenként másolatok cseréjéhez. Múzeumi kiállítások cseréjét is szerepeltetik az együttműködési programban. A bányászattörténet, a munkás- mozgalom dokumentumaiból kölcsönösen időszaki kiállításokat rendeznek. Idén előkészítik az 1978-ban lebonyolítandó kiállítást. A továbbiakban kutatói- muzeológus cseréket bonyolítanak le. 1977-től évente két- két kutató cseréjét tervezik. Kiadványcserére is sor kerül, s az együttműködést az irányítási, igazgatási, egyéb szakmai területen is megvalósítják, illetve tovább mélyítik. T. E. , Mai tévéajánlatunk Képünkön: jelenet » zenés komédiából 80.00: Zenés Tévészínház. Schönthan—Kellér: A szabin nők elrablása. Már majd harminc esztendeje, amikor még a Pesti Színház igazgatója voltam — emlékezik Egri István rendező — műsorra tűztünk egy vidám, szellemes darabot. Schönthan fivérek derűs komédiáját Kellér Dezső dolszógot. Legtöbbet Pest megyében szerepeltem, de voltam már ötnapos turnén Békésben, három napig a Nyírséget jártam, s ha jól emlékszem, 1975-ben volt egy háromnapos fellépéssorozatom Salgótarjánban és környékén is. — Kettős hivatása meghatározza érdeklődési körét is? — Kétségtelenül. A színművészet már kora diákkorom óta leköt. Akkoriban inkább a klasszikusok érdekeltek, ma már közelítek a modern darabokhoz. Elsősorban nem az egyéni teljesítményeket, hanem egy-egy társulat összpro- dukcióját tartom fontosnak. Ami persze nem zárja ki a kiugró egyéni alakítások elismerését. — Véleménye szerint meddig lehet valaki bemondó? — Hogy az ember hangja, idegállapota mit bír el, az egészen változó. Mindenesetre tény, hogy bemondóként csak a legritkább esetben mennek nyugdíiba az emberek. A ..kiöregedő’ bemondók problémáira egyenlőre nincs megoldás. Remélem, mire én is odakerülök, e gondot sikerül megoldani. J. K. gozta át, Horváth Jenő pedig háza tűzi műsorára a komé- hangulatos zeneszámokat ,lrt diát. hozzá. Nagy siker lett. Zene- Az egykori Pesti Színházszámai közül slágerré vált a beli előadásban és most is Róza, magában túlteng a Bilicsi Tivadar alakítja Ret- próza, vagy a Mások vittek tegi Fridolint. A többi szereprossz utakra engem kezdetű ben Lorán Lenkét, Márkus dal. Lászlót, Ronyecz Máriát, Most a televízió zenés szín- Sztankay Istvánt láthatjuk. Jelenet a CAFÉ HUNGÁRIA: „FIÚ A KASTÉLYBÓL” című tévéfilmből. (Szombat — 14.22 h.) 'M
