Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-12 / 294. szám
Társadalmi vezetőséget vála*zfottaJi a fohászban Íz fíilézményvezesés ffenssMziitosátiak erislféséér! „A SZOCIALISTA HATALOM támogatja a tudást, a tudás erősíti a szocialista hatalmat” — ennek a szimbolikus jelmondatnak a jegyében tanácskoztak a kultúraktívák a napokban Salgótarján legpatinásabb kulturális intézményében, a Kohász Művelő,- dési Központban. Társadalmi vezetőséget választott az intézmény, hogy a jövőben meg hatékonyabban bontakoztassa ki az intézményvezetés demokratizmusát, s ezáltal minél nagyobb számban vonja be a munkásokat, szocialista brigádokat, értelmiségieket és alkalmazottakat a művelődés- politikai párthatározat és a közművelődési törvény végrehajtására. S amint az szokásos, a csaknem kétszáz kulturális aktíva — akiket szakszervezeti taggyűléseken választottak meg a több mint négyezer dolgozót foglalkoztató kohászati üzemek munkásainak képviseletében — először megvonta az ejmúlt négy esztendő tevékenységének mérlegét. Bolyós Lászlóné, a művelődési központ igazgatója igen részletesen tájékoztatta a küldötteket a szakszervezeti irányítású, de területi kulturális igényeket is kielégítő művelődési intézmény munkájáról. Hangsúlyosan fogalmazta meg, hogy a munkásművelődési központ — amely 1978-ban ünnepli fennállásának századik évfordulóját — tevékenységének középpontjában a munkások műveltségének gazdagítása, a szocialista életmód és a szocialista gondolkodás kibontakoztatása és kiteljesítése áll. Az intézmény gazdag haladó hagyományokkal rendelkezik, amelyek jó alapot adtak az utóbbi évek művelődéspolitikai fe’adatainak megoldásához, s elősegítik a jövőbeni teendők eredményes végzését is. A KOHÁSZ MŰVELŐDÉSI Központ eddig is sokat tett a nevelés, a gondolkodás és az életmód formálásában, illetve a színvonalas szórakoztatás érdekében. Munkájának belső szerkezeti arányaiban a munkásközpontúság érvényesült, s a jövőben még hatékonyabban érvényesül. Jelentős fejlődésnek indult a felnőtt dolgozók oktatása, a tudományos ismeretterjesztés, amit nagymértékben segíti a kohászati üzemek önálló TIT-alapszerveze- te is. Tiszteletre méltó eredményeket értek el a könyvtári munka fejlesztésében, az olvasó munkások számának növelésében. Az elmúlt évek egyik fontos feladata volt, hogy az intézmény irányításával, s a lelkes kultúraktívák segítségével erősítsék és fejlesszék a színházi kultúrát. Az országos hírű ,,Petőfi” színjátszó csoport átmenetileg nem tölti be —s nem töltheti be — a színházi kultúra emberformáló szerepét, így az intézmény — a vállalati szakszervezeti bizottság támogatásával — vendégegyütteseket léptetett fel, majd nemrégiben egész évadra szóló szerződést kötött a Déryné Színházzal. Természetesen emellett — ami nagyon örvendetes és biztató — egyre izmosodik egy irodalmi színpadi együttes az intézményben, s nem „írhatjuk le” a „Petőfi” színjátszókat sem. Erőteljes fejlődésnek indult a többi amatőr művészeti csoport is. így elsősorban a néptánccsoport, s az átmeneti nehézségeket átvészelő fúvós- zenekar. Az utóbbi évben Egy tv-bemondónő vallomása Beszélgetés Berkes Zsuzsával Ugyan, hogy lesz valakiből tévébemondónő? Ha pedig már ott van, milyen az élete, vannak-e nehézségei, amelyekkel meg kell küzdenie? Ezekre a kérdésekre kerestem a válaszokat, amikor sokak kedvencével, Berkes Zsuzsa bemondónővel beszélgettem. — Kívülállók jobbára irigyelnek bennünket. Azt azonban kevesen tudják, milyen hosszú is az idáig vezető út? Én például hat évig voltam „külsős” a televíziónál, még szerződésem sem volt. Idegesített az a bizonytalanság, mondhatom. Berkes Zsuzsa kockáztatott ugyan, de nem tett fel mindent egy lapra. Az évek során francia nyelvtanári tanulmányokat folytatott, 1974-ben sikerrel államvizsgázott. Ez az év egyébként élete legsikeresebb esztendeje volt az eddigiek közül: ekkor lett a Magyar Televízió munkatársa, s ugyanebben az évben ment férjhez. — Felvettek, ez kimondhatatlan örömöt jelentett számomra. Előzőleg fél évig jártam a legeredményesebb magyar beszédtechnika-tanárhoz, Fischer Sándorhoz. Azért még ma is elővesz néha a régi gyengeség: tulajdonképpen, rettenetesen gyorsan beszélek! Ma már mind ritkábban esik a régi hibába Berkes Zsuzsa, aki a rendkívül fiatal átlagéletkorú bemondógárda törzstagjai közé tartozik. — Nagyon sok külföldi tévé műsorát láttam — vette visz- sza a szót — de sehol nincs ennyi fiatal bemondó. Én ezt mindenképpen jó dolognak tartom... Azután sok mindenről szó esett, többek között a nyelvtudásról is. Kíváncsi voltam, ugyan Berkes Zsuzsa tudja-e hasznosítani francia nyelvismeretét? — Eddig mindössze két alkalommal került rá a sor Igaz, az egyik eset életem egyik legmaradandóbb élménye. 1975. májusában Szinetár Miklós művészeti vezetővel egy hetet töltöttünk Montrealban, a kanadai tévé vendégeként. Tolmácsot nem is adtak, természetesnek tartották, hogy mi is beszélünk az ő nyelvükön. A kivételes élményt jelentő kanadai út után ismét a dolgos hétköznapok következtek. Mindennapi örömökkel és gondokkal. — Rendszeresen gyakorolok otthon; leginkább újságcikkeket olvasok fel. Persze sokkal lassabban, mint amikor adásban vagyok. Minden alkalommal elfog az idegesség, mégsem gondoltam arra, hogy valaha is abbahagyjam, hiszen tulajdonképpen nagyon szeretem amit csinálok. A későbbi évek során szeretnék más tévérovatok munkájába is bekapcsolódni. A piros lámps kigyúlladása azonban mindenhol egyforma izgalmat okoz... J. K. mind több sikeres kiállítás rendeztek az intézményben, ami nemcsak azt bizonyítja, hogy a kiállítók érdeklődéssel és szívesen jönnek ide, hanem azt is, hogy a döntő részben munkásközönség mind nagyobb érdeklődést tanúsít a tárlatok iránt. A művészet, csoportok színpad- illetne kiállításképesek. Ez pedig a tudatos és tervszerű fejlesztésről, a párt művelődéspolitikájának szellemében történő kulturális tevékenykedésrol vall. A művészeti csoportok mellett — hat felnőtt- és öt gyermekcsoport működik —, ígéretes fejlődésnek indult az ifjúsági klub tevékenysége, s erősödött a szocialista brigádvezetők, a női és nyugdíjas- klub munkája. Igen eredményesen tevékenykednek a bélyeggyűjtő, valamint a galamb- és díszmadárszakkör tagjai. Természetesen szó esett a gondokról és a problémákról is. Nagyon őszintén, nyíltan és tárgyilagosan. A beszámolóban éppen úgy, akárcsak a hozzászólásokban. De a problémákról úgy beszéltek, hogy összefogással, tudatosabb és szervezettebb munkával, a társadalmi vezetőség, a ku!- túraktívák lelkes támogatásával megoldhatók a gondok, s elháríthatok az akadályok a .munkásművelődés útjából. A kohászati üzemek vezetői maguk is nagyon sokat segítettek eddig is ezeknek a gondoknak a mérséklésében, hiszen csak az utóbbi években mintegy kétmillió forintot nyújtottak a régi épület felújítására, a kulturált belső környezet kialakítására. A FELADATOK MEG- HATAROZÁSÁNAL olyan . jelentős teendők kerültek az első helyre, mint a vasasszakszervezet 100 esztendős jubileuma méltó megünneplésének elősegítése, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának megünneplése, s az intézmény százéves születésnapja alkalmából rendezendő ünnepségsorozat megszervezése és lebonyolítása, az intézményről írandó könyv megjelentetése. A f o r i z m a Vannak ilyen emberek Pjotr Mihajlovics Szidorov sokféle tehetséggel dicsekedhet. Mármint az alárendeltjeivel — Ivanovval. Petrov- val, Vasziljevvel és Szemjo- novval. Egészségügyi szolgálat Ha minden szenvedélyes dohányos komolyan elgondolkodna azon, mennyire árt a cigarettája a nemdohányzónak — akkor öt is megtanítaná a dohányzásra! 4 KOGRÁD - 1976. december 12., vasárnap | Jelenet a „KÉT FÉRFI A VAROSBAN” magyarul francia—olasz filmből. (December 12. — Vasárnap — 20.05 óra). Mai tévéajánlatunk 17.05: A MAGYAR TELEVÍZIÓ SZABADEGYETEME. 8. rész. A csillag halála. A csillagok élete nem végtelen. Amikor lassan elfogynak a tüzelőanyagok, a csillag zsugorodik, összehúzza a tömegvonzás, hiszen már nincs ami ezzel egyensúlyt tartson. A gravitációs összeroppanás lépcsőkben megy végbe, a lépcsők végén azonban ott van a csillag halála, amely nagyon különböző lehet. Ha kis csillagról van szó, akkor egy bizonyos méret alatt a kvantummechanikai erők újra, egyensúlyt teremtenek, és fe hér törpe formájában vegetál tovább a csillag, Ha azonban mérete egy adott méretet megbeszélő halad, különös dolgok történhetnek — ezekről szól a tv- szabadegyetem mai adása. A magyar jakobinusok sírja 17OC fejezték le a ” ' *'-®*'** budai Vérmezőn a forradalmi átalakulásért küzdő magyar jokobinus mozgalom vezetőit, május 20-án. Martinovics Ignácot, Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost, Szentmarjai Ferencet és Sig- ray Jakabot, két héttel később pedig öz Pált és Szolártsik Sándort. A kivégzések a Habs- burg-zsarnokság minden ellenfelét felháborították, de a kivégzettekre minden jobbérzésű ember mély részvéttel gondolt. Ennek jeleként — mint Kazinczy Ferenc írta a Fogságom naplójában — már „másnap reggel a vérhelyen rózsa virított. Valaki rózsákat ása le ott csuprokban.” A vértanúk sírjára azonban nem tehettek virágot, mert ismeretlen helyen, a legnagyobb titokban földelték el őket. Hosszú ideig hiába kutattak földi maradványaik után. Ezt tette 1913-ban Gárdonyi Albert, a főváros újonnan kinevezett főlevéltárosa is. A régi budai levéltár valamennyi 1795-ös iratát átböngészte abban a reményben, hogy valami nyomra bukkan. Kutatása ekkor eredménytelen maradt, a következő évben azonban a véletlen a segítségére sietett. Ugyanis Budapest vezetősége, mikor a Vérmező birtokjoga miatt vitába keveredett a katonai kincstárral, őt bízta meg, hogy nézze át a Vérmezőre vonatkozó aktákat. így került a kezébe Hainiss Frigyesnek, Buda hites mérnökének egyik jelentése. Hainiss ebben azt javasolta, hogy a mai János-kórház mellett fekvő katonai temetőt bővítsék ki azzal a területtel, ahová Martinovicsot és társait temették. Jelentéséhez egy térképvázlatot is csatolt, s ezen feltüntette a sírok helyét. Ez a hely a mai Vöröshadsereg útja, és a Kútvölgyi út által bezárt háromszög csúcsa. Gárdonyi felfedezését a Világ című napilap 1914. január 18-i számában tette közzé, s ezzel egyidejűleg jelentette a dolgot a fővárosi tanácsnak. A tanács egyhangúan elhatározta, hogy felásatja a sírokat. Az ásatásokat Bartucz La- jas, az egyetem embertani tanszékének fiatal tanársegédje, akit a munka vezetésével megbíztak, 1914. április 29-én kezdte meg. Az első sírt három héttel később, május 20-án, tehát éppen a kivégzés évforduiARABAS TIBOR regénye nyomat .rta CS HORVATH TIBOR. ra izolta: ZOaAU EKNO lóján találták meg, a többit pár nappal később. Bartucz ezután áttanulmányozta a vértanúk termetéről, magasságáról stb. szóló egykorú leírásokat, arcképeiket, a kivégzésről készített jelentést, összevetette életkorukat, és mindezek alapján sikerült mind a hét forradalmár csontját meggyőző hitelességgel azonosítani. A maradványokat ezután hét fehér tölgyfaládába zárták, lelakatolták, lepecsételték, és ideiglenesen a Fővárosi Levéltár egyik sötét raktárhelyiségében helyezték el. A tanács 30 000 koronát szavazott meg Martinovics és társai méltó eltemettetésére, csak arról vitatkoztak, hogy hová temessék őket, a Vérmezőre, a Kerepesi temetőbe vagy máshová. A tervezésnek az első világháború kitörése vetett véget, elhatározták, hogy majd csak a békekötés után döntenek. 1919. után azonban hazaárulónak és kommunistának bélyegezték volna azt, aki a jakobinusok emlékének méltó megbecsülését szorgalmazta volna. A csontokat rejtő hét ládát, így Gárdonyi őrizte. Csak két gyermekének és néhány bizalmas barátjának mutatta meg néha, hogy emlékezzenek a ferenci abszolutizmus áldozataira. A tanács 1914-ben azt is elhatározta, hogy a vértanúk emlékét könyvben is megörökíti.' Ebben Bartucz részletesen beszámolt az ásatás menetéről és a csontok azonosításának módjáról. Gárdonyi pedig hosszabb tanulmányt írt a mozgalom történetéről. A magyar jakobinusok emlékezete című könyvet különböző nehézségek miatt csak 1919. március elején adták nyomdába, és a sajtó alól a Tanács- köztársaság idején került ki. Ma könyvészeti ritkaság, mert 1919. után valamennyi fellelhető példányát megsemmisítették. Az 1920-as évek végén valaki felhívta a városházán uralkodó Keresztény Községi, Párt vezetőségének figyelmét a levéltárban levő ládákra. Ennek következményeként egyik délután polgármesteri utasításra elszállították onnan/ Hogy hová, az hosszú ideig titokban maradt. Csak 1960-ban találtak újból rájuk a Kerepesi temető egyik jeltelen kriptájában. Bartucz Lajos nyugalmazott egyetemi tanár ekkor még élt. 75 esztendős volt. A csontokra újból agnoszkálta, s ezután e'- temették őket közös sírba, a temető főbejáratától nem messze. A vértanúk mai nyughelyét feketemárvány sírkő díszi i. Rajta áll arany betűkkel a hét név és négy sor Petőfi Vérmező című verséből, négy olyan sor, amely csak 1945. után vált igazán időszerűvé: „Olyan sokaié: volt átkozott nevetek, Megemlíteni sem volt szabad benneteket. De már annak vége. . . . megadhatjuk a bért, Áldozhatunk könnyet a kiöntött vérért!” Vértesy Miklós
