Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-12 / 294. szám
Hálái János: Szálló lombok és virágok Szállnak, ím, roppant csapatokban, akár egy végtelen madárhad. Űszik a sárga lombraj megbolygatottan napok óta már. Csengő sugár, — látom — hiába várlak, nem rezegsz Jel a közeli palánkon! Vonul a tüzes zsongás végeszakadatlanul. Száll, száll a múló levelek tarkasága. Meglazult-lódult a világ, elszakadtak kötelékei szomorú ropogással, siet-elsuhan minden: húznak a napraforgófejek a fák felett, mennek az utolsó rózsák, a kései dáliák, megcsillannak mégegyszer odafönt, s elönt mindent — a súlyos áradás — a csönd. De nézd: a szálló lombok és virágok alatt — nem is oly messze innen — az őszi hegygerincen, a vad tolongással nem törődve, egy fiú és egy leány ül a szikla mellett: egymásra néznek és énekelnek. Egy éjszaka A nagy német költőfejede- lem, Johann Wolfgang Goethe Olaszországban járt. Egy felső-itáliai kis város igen kétes tisztaságú fogadójában sgáUt meg. A szobában nyüzsgő férgek miatt Goethe egy szem- hunyásnyit sem tudott aludni. A fogadós mindenáron tőkét akart kovácsolni Goethe látogatásából és másnap reggel, amikor elbúcsúzott vendégétől. megkérdezte: — Mester, ugye nincs ellenére, ha a fogadó falán elhelyezek egy táblát ezzel a felirattal: „Itt töltött egy éjszakát Johann Wolfgang Goethe”? — Egyáltalán nem — válaszolta kissé kesernyés mosollyal Goethe —, de feltétlenül írja azt, hogy „Itt töltött egy álmatlan éjszakát...” Bölcs mondás Mennyire ártanak olykor azok az emberek, akik semmibe sem akarják magukat beleártanil (V. Szitnoo) A bolgár filmművészei' Á bolgár filmművészet megszületése egybeesik a szocialista forradalom bulgáriai győzelmével. Igaz, hogy az első filmvetítés Bulgáriában 13í)7-ben, Rusze városában volt. Tény, hogy maga a filmgyártás alig 13 évvel később el is kezdődött. 1910-ben, azonban több mint három évtizeden keresztül nemigen lépte át az amatőr művészet amúgy is szűkre szabott Kereteit. Tulajdonképpen ez volt a bolgár filmgyártás hőskora, amikor megfelelő technikai feltételek, műtermek, sőt, filmszínészek hiányában is megpróbáltak együtthaladni az európai és amerikai producerekkel. A bolgár filmeseknek 1944. szeptember 9- től mindent elölről kellett kezdeniük. Ma már csak legendának tűnnek azok a dokumentumfilmek, amelyek az első szabad napok krónikái voltak. Ezek a forradalmi fUm- híradók kockái megőrizték a viharos felvonulásokat, a partizánok érkezését és fogadását, az akkori lüktető életet. Az 1948-ban megtörtént államosítás jelentős fellendülést biztosított és új távlatokat nyitott a bolgár filmgyártás és filmművészet számára. Ugyanakkor természetes az is, hogy a történelmi-forradalmi tematika egy hosz- szabb időre rányomta bélyegét filmművészetünkre. Már az első állami produkció is, a „Kálin, a sas” (1950) népünk öntudatának ébredését és a szocializmus eszméi felé fordulását mutatta be. Néhány jellemző vonást lehet fölfedezni a bolgár filmművészet fejlődésében, amelyek egyben meghatározták és meghatározzák a 32 év alatt megtett, valamint a jövő útját is. A bolgár szocialista filmművészet fejlődésének irányát mindenekelőtt a nemzeti irodalom, színház és festészet szabta meg, mert ezek egyrészt realista, haladó és forradalmi hagyományokkal, másrészt pedig kiemelkedő alkotókkal büszkélkedhettek. Másodszor a szovjet filmművészet hatásáról kell szólni, a 20-as évek, de különösen a 30-as évek felejthetetlen, világszerte ismert és nagyra becsült alkotásairól. Az ideológiai és a művészeti szocialista átalakulást olyan fiatal művészek voltak hivatottak megoldani, akik a bolgár nép forradalmi harcában edződtek, a háború éveiben börtönben sínylődtek, vagy partizánosztagoknál harcoltak. Sokuknak — felszabadulásunk után — sikerült a moszkvai színművészeti főiskolát is elvégezni, ahol Romm, Geraszi- mov, Dovzsenko stb. tanítványai voltak. S végül, de nem utolsósorban a Bolgár Kommunista Párt vezető szerepét, gondoskodását kell hangsúlyozni. Pártunk vezetői a filmgyártás lehetőségeit felmérve, határozatot hoztak a technikai és egyéb szükséges feltételek javítására, műtermek építésére, filmek forgalmazására. Az első hazai és külföldi sikerek, valamint pártunk történelmi jelentőségű, 1956-os áprilisi plénuma pozitívan tükröződnek film- művészetünk továbbfejlődésében. A magyar nézők egyre gyakrabban találkoznak bolgár filmekkel. Az utóbbi években nagy közönségsikert arattak a magyar mozikban az „Üllő vagy kalapács”, „Iván Kon- darev”, „A fekete angyalok”, „Kecskeszarv”, „Farkashorda” stb. Most decemberben vetítik „A nagy mérkőzés” című új bolgár játékfilmet. melynek ősbemutatója Balassagyarmathoz fűződik, a Madách Imre irodalmi színpadi napok keretében. Az itt felsorolt alkotások is bizonyítják, hogy a bolgár filmművészet tematikailag gazdagodott, műfajilag pedig igen sokszínűvé vált, és igyekszik cselekvő módon hozzászólni mindegyik időszerű és fontos társadalmi kérdéshez. Bulgáriában évente közel 40 játékfilmet és 500 kisfilmet készítenek a mozi- és tv-kö- zönség számára. Ebből 20 nagyfilmet és 100 rövidfilmet vetítenek külföldön is — nemcsak a szocialista országokban, hanem a világ minden táján. A bolgár filmművészet újabb sikeres lépéseit mutatja az is, hogy csupán 1975-ben 26 filmünk 36 nemzetközi kitüntetést kapott. E díjak között tizenhármat hat játékfilm nyert, tizenötöt — népszerű-tudományos film, a többi — animációs és dokumentumfilm. Jól kezdődött az idei esztendő is. 1976 első hónapjaiban kapta a „Katona a tréntől” című bolgár—belorusz film az értékes „Ale- xandr Dovzsenko”-díj ezüst fokozatát. Nyáron pedig tizenötödik alkalommal megrendezték a várnai filmfesztivált, amelyen csak bolgár játékfilmeket mutattak be. Ebben az évben a levetített 17 filmnek egy közös és szembeötlő vonása volt: sokoldalúságuk, valamint a széles skálájú témák feldolgozásának egyre jobban mutatkozó, érett alkotói eredetisége. A várnai filmfesztiválon az egyik legnagyobb siker Ljuömil Sztajkov, „Az államvédelmi törvény módosítása” című produkciója volt, mely méltán kapta a fesztivál legnagyobb díját, az Aranyrózsát. A film azoknak az ellenállóknak állít emléket, akik 1925-ben. két évvel a szeptemberi antifasiszta felkelés kegyetlen leverése után, folytatták az ádáz, könyörtelen harcot az egyre nyomasztóbb és nyíltabb cári terror ellen. Nemcsak a várnai filmfesztiválon, hanem Cannes-ban, San Sebastianban és Karlovy Varyban is bemutatták már áz „Esik Santia- góban” című bolgár—francia koprodukciót. Ebben a Pinochet-puccsról szóló filmben olyan színészeket is láthatunk, mint Anni Girardot és Jean-Louis Trintignant. Lnihfltft már az -Elkárhozott lelkek” Luiílulu című bolgár film is, amely Dimitar Dimov, magyarul is megjelent, azonos című regényéből készült. Ennek színpadi változata szerepel a Déryné Színház ez évi műsorában. A film egyik főszerepét pedig a tehetséges fiatal magyar színésznő, Sza- lay Edit játssza, a rendezője — Való Radev. S talán a közeljövőben együtt örülhetünk egy bolgár—magyar koprodukciónak is. Alexandr Gjurov, a Bolgár Kulturális Központ titkára Tamás István' A S lOlOK miket kitaláltam a tudat rejtekeiből miket kihalásztam elhagynak büszkén felvágósan mint megunt szeretők kik könnyezve még vissza is fordulnak ha elhalad a másik kívánósan mint várandós nők bár foguk már vásik harapni húsomba Maradok búsongva kárvallott bolond ki ebeket szelídít és uszít kificamodott rímeivel farkas András rajza: Lehajtó fa. A fordítás: sors Beszélgetés Gencso Hnsztozovval Evekkel ezelőtt elkezdett beszélgetést folytattunk nemrég Gencso Hrisztozov költő és műfordító barátommal. Mi a műfordító dolga? Milyen nehézségei vannak? Nemcsak beszélgettünk, hanem közben újabb és újabb versek fordítását kíséreltük meg. — Látom, minden évben örömmel jössz hozzánk! Aztán valahogy mégis sietsz haza. . . — Boldog vagyok, ha Magyarországon lehetek. de előbb-utóbb elér a nyugtalanság. Vágyom haza. Ennyire azért szeretek itt lenni, mert Magyarország a második hazám lett. Lassan tíz éve már, hogy majdnem minden évben hónapokig éltem itt. Most műfordítói ösztöndíjjal maradtam egy hónapig. Megnyugvás nekem, hogy Darvas József „Város az ingoványon” című művének a fordítását befejeztem Ez eddig a 1egnehe- zebb műfordítói munkám volt. — Tudom rólad, hogy inkább verseket fordítasz. Miért? — Magam" is írok verseket. Talán nem tűnik hivalkodásnak, ha elmondom, hogy Magyarországon már vagy ötven versem megjelent. A költészettel tehát régóta foglalkozom, így szívesen kezdek neki a fiatal költők verseinek fordításához Többi között, a „Szeptemvri” — a bolgár Kortárs — 1975 márciusi számában jelent meg egy fordításcsokrom Simon István, Buda Ferenc. Bella István, Ágh István Kiss Benedek. Tamás Menyhért verseiből. — Ismerem a felfogásod. Szereted jól kihasználni az időd. Az egyik legutóbbi hónapot hogyan töltötted el? — Érzékeny vagyok az időre. Minden percet meg akarok élni Intenzíven, mélyen, alaposan. Az idő ugyanis gyorsan múlik, nem szabad napokat elvesztegetni. - Ezért sokfelé jártam. Kecskeméten, Dunaújvárosban, Veszprémben, Debrecenben, ahová számtalan emlék köt. mert ott végeztem el a nyári egyetemet is. Részt vettem Veres Péter szülőfalujában, Balmazújvárosban egy Tiszatáj-esten, ahol újra tallákoztam Csoóri Sándorral, Kiss Benedekkel, Utassy Józseffel és másokkal. Nagykállóban meglátogattam Ratkó Józsefet is. Most utaztam először végig a Hernád völgyét. Kicsit hasonlít a szülőhelyemre, a dél-bulgáriai Rodope-hegység vulkáni tájaira. A csendes Göncruszká- ról Abaújkérre mentünk, ahol a gyógypedagógiai intézetben bolgár irodalmi délutánt tartottunk. Nagyon szép nap volt. — Mióta fordítasz? — Első ízben, f 965-ben ültettem át bolgárra három verset József Attilától. A fordítások a szófiai egyetem újságjában jelentek meg, hiszen akkor még egyetemre jártam. A magyar irodalmat a klasz- szikusok — Petőfi, Ady, József Attila — verseiből ismertem meg, de legtöbbet a fiatalabb évjáratú költőktől fordítottam, Buda Ferenctől, Csoóri Sándortól, Kiss Benedektől. Bella Istvántól, Ratkó Józseftől, Ágh Istvántól, Bede Annától. Kiss Annától. A lefordított versekből elég sok megjelent, kezdve a plovdivi Trákiától a szófiai Szeptemvri című folyóiratig. — Személyes ismeretség is fűz hozzájuk? — Hogyne! Bármennyire is furcsa, a magam számára is itt leltem meg az őszinte, baráti társaságot. Nemcsak fordítottam őket, költőként is jól érzem magam közöttük. Egyezőnek tűnik az emberi tartásuk is, így ha tehetem, gyakran találkozom velük. — Milyen prózai müveket fordítottál? — Két éve jelent meg először egy nagyobb munkám. Dobozy Imre „Kedd, szerda, csütörtök” című regényét fordítottam le. Most prózai antológiákban lát majd napvilágot Mocsár Gábor, Thurzó Gábor és Tatay Sándor egy-egy elbe- szé'ése. Különösen a „Ház a sziklák alatt”- című Tatay- írást kedveltem meg. Befejeztem, például Fejes Endre Vi- gyorijának fordítását is. — Miért fordítasz? — A fordítás: sors. Nem üzlet; nem honoráriumért csinálom. Inkább: elhivatottságból. A magyar irodalom számomra hitvallás is. — Nálunk nemrégen megjelent a bolgár költők, majd a prózaírók antológiája. Ismerik Bulgáriában a magyar irodalmat? — Ismerik, igaz, inkább a klasszikusokat. A mai költők közül jelenik meg Illyés Gyula, és Nagy László önálló kötete, de a mai magyar költészetet átfogó antológiát utoljára 1951-ben adták ki. A Narod'na Mladezs Kiadó viszont most állítja össze a fiatal magyar költők antológiáját. Budapesten megjelent a „Bolgár irodalom kistükre” is, nálunk sajnos, ilyen vállalkozásba még nem kezdtek. A prózafordításokkal sokkal jobb a helyzet. Ne legyen félreértés: nálunk sincs hiány a jóakaratban, de mindig többet és többet kell tennünk. — Véleményed szerint, hogyan alakul a bolgár és a magyar írók, költők személyes kapcsolata? Köttetnek-e barátságok? — Nagyon is sok. Szaporodnak az irodalmi estek i6. Számomra nagyon emlékezetes Juhász Ferenc 1974. márciusi bemutatkozása a szófiai magyar kultúrában, vagy pedig Pavel Matev tavaly decemberi költői estje a budapesti bolgár kulturális központban. Az őszinte szavak nálunk is, Magyarországon is sikert arattak. A kulturális egyezmény keretében egyre több ösztöndíjas tölt hónapokat a másik országban. A bolgár—magyar irodalmi kapcsolatok szépen fejlődtek. Talán csak a vidéki irodalmi estek, író-olvasó találkozók számát növelhetnénk. — A mi nemzedékünk is szorgalmazza a kelet-, közép-európai népek, kultúrák mind teljesebb és kölcsönösebb megismerését. Te mennyire ismerted meg a jelenlegi kelet-európai irodalmat? — Teljességében nem ismerem. Legtöbbet a szovjet, lengyel és a szomszédos szerb, horvát, szlovén írók műveiből olvastam. A cseh, sz’o- vák, román irodalmat alig- aíig fedeztem fel. Ennek az is oka. hogy keveset fordítanak tőlük. Annak én is örülök, hogy az elmúlt években a kelet-, közép-európai sze'emi hídépítés megerősödött Varga Csaba J NÓCRÁD - 1976. december 12., vasárnap 5
