Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-24 / 304. szám
Éj szál; a a vas úlort Szalutált és elment ••• Fekécs Lajos, a kisterenyei állomás egyik forgalmi szol- gálattevője 1943. szeptember 9-től vasutas. Itt született a faluban, tizenhat éves korában Tarjánba. a Hírsch-gyárba, a tűzhelygyárba ment dolgozni, de aztán, hogy az apja folyton-folyvást rágta a fülét, hogy „édes fiam, a vasút az vasút, biztos pénz, nyugdíj, egyenruha, meg miegymás”, hajlott az öreg. rég megboldogult pedellus szavára. — Fogalom volt akkor a vasút. Ezerfelé szaladtak a vonatok. Valaki volt régebben a főnök, nem tudom, jobban tisztelték-e, mint a szolgabírót, vagy a jegyzőt? Most meg... Legyint egyet, aztán mond valami történetet. — Jelentkezett hozzánk egy gyerek. Értelmes volt, beiskoláztuk. Kihúzta a telet a tanfolyamon, persze a MÁV költségén volt úri módja, de aztán, amikor visszajött, csak szalutált: — Viszlát vasút —, nevetett a képünkbe és elment... Nem ez az egyetlen „sztori”, amit az éjszaka folyamán hallottam. Még a lejelentkező vonatvezetők is bekapcsolódtak a hol viccesnek tűnő, hol meg kellemetlen élményeik elmondásába: persze, csak röviden, mert a szolgálat, az szolgálat. Menni kell tovább! Gyengébb ember vagy be- ledöglik, vagy itthagyja, vagy hozzáerősödik a váltóállító • karok emelgetéséhez. Mert áthoz, hogy az előjelzőt állítani tudja, majd’ egymázsás súlynak megfelelő erőt kell kifejtenie. Naponta hányszor? Senki, még Fekécs Imre sem számolta. Sokszor. Ott van a 2. számú őrhely, közvetlenül a Nádújfalun át Özdra vezető utat lezáró sorompó mellett, jó melegre fűtötten. Fogvacogtató már az éjszaka —, vagy inkább az éjszakából megszülető hajnal —, s oly’ jólesően dörzsöl- getjük össze kezünket a kályha fölött, hogy megszólalni is elfelejtünk. Persze ez nem zavarja Fekécs Imrét, mert késő ide, késő oda, — jóízűen falatozik: jódarab szalonnát hagymával, fehér kenyérrel. Mitöbb, a főnöknek kijáró le- jelentkezés után — a minap hallottam, hogy a vasutasok a második hadsereg —, ő fog minket vallatóra. — Mire kíváncsi — kérdi egy harsogó hagymaharapás közben? Mondom neki: az életére. — Hát arról nincs mit írni. Bányász voltam, Kis- mozdonyt vezettem a tere- nyei bányaüzemnél. Aztán, hogy nyugdíjas lettem. .,be- kérezkedtem” a vasúthoz. Voltam kocsirendező, vonatfékező, aztán kerültem ide. Ez minden. — Semmi több? — Hát... Huszonhárom évem volt a bányánál, nehéz megszokni, — Elkelne. Talán akkor a fiatalok is jobban törnék magukat, hogy a vasúthoz kerülhessenek. — Vágyálom? — Nem: szükségszerűség! Mi lesz a céggel, ha mi nyugdíjba megyünk? Mert ugye. nem sok fiatalt lát nálunk"! Elnyomjuk a sokadik ci- Nem volt garettát. Keserű az íze már hogy itt az ember szájában. se ünnepnap, se vasárnap, se — Hogy telik az éjszaka? éjszakai pihenés. Huszonnégy — Már egyre nehezebben, óra alatt kilencven vonatnak Hét évem van a nyugdíjig, kell a vágányt állítani, és több nem hiszem, hogy végigbirom mint százhússzor engedem le még. Kifáradt a szívem. s s emelem fel a sorompót. De nem szégyellem elmondani: érdekes ez? Mindenki azzal traktál: érdekes ez? Nem tudom, az éjszaka fáradtságtól megsokszorozott feszültsége teszi-e, hogy szótlanabbak. mogorvák az emberek? már csak ilyenek? eléggé leterhelt már a memóriám is. No, meg az idegek. Azt tartom, hogy ebben a szakmában, amikor az ember érzi, hogy csökkennek a reflexei, nem működnek úgv, ahogy kellene, el kellene neki menni... Régen volt ilyen Vagy ők íratlan szabály, de most, hogy nem jönnek a fiatalok..., hát várunk. Vár — jó néhány órán át még — Király András mozÜlünk a lecsökkenteti fényű forgalmi irodában a három ezüstcsillaggal és egy ezüstcsíkkal ékesített paroli- donyfelvigyázó is. Várhat, nú Fekécs Lajossal —, csak mondják, hiszen harminchat névrokona a váltókezelőnek éves mindössze. És — füg- —, és beszélgetnénk. Igen, getlenül attól, hogy kér, vagy csak váltanánk szót. Am nem kér valaki menetjegyet, minduntalan megszakad a reggelig ül picinyke kis szolgondolat fonala. Mert most gálati szobájában Csapueha is mérgesen toppan be a 9031- Ignácné, személypénztáros is. es vonat vezetője: — Az istenit! Éppen csak ★ bejöttünk! — Hogy-hogy? —* Rossz volt a mozdony. Mi Csécsei Ernővel is várjuk a hajnalt. Az első vonat áthaladását. No, meg — az Vihetnék már a ócskavasba ágybakeriilést is. Azzal ví- ezeket a háromhetvenötösö- gasztalnak: nem szégyen, két! hogy hajnali négykor le-le— Kihúznak azok itt még ragadna már az ember szeme, jó néhány évet — szól csilla- Megesik még azokkal is, akik pítólag a forgalmi szolgálat- rendszeres éjszakai műsza- tevő, majd rám néz: kot végeznek. Megnyugszom, — Régóta szó van már ar- az állomásfőnök helybenharól, hogy kivonják a gőzösö- gyólag bólint, két a forgalomból. De tudja, Kintről behallik a hangosborzalmas nagy pénz ez. Itt beszélő figyelmeztető hangnem úgy van, mint az üze- ja: ... , . ___... _ .... m eknél: mondjuk, csupán egy ..Három óra negyvenegy] kilométer hosszú vonal vil- perckor személyvonat indul az lamosítása is több millióba első vágányról Kál-Kápolna kerül. felé. A vonat....” — Majd ideér egysze a mo- CVépe}: dern vasút is... Karácsony György Új létesítmények Az Üvegipari Művek sál- lehetőségét szélesíti a fél- gótarjánd Síküveggyára 1977- millió forint értékű, jövőre ben másfél millió forint érték- megkezdődő üzemikonyha- ben korszerűsíti szociális lé- bővítés. A több mint kétezer tesítményeit. A meglevő mos- négyzetméter területű mun- dók, öltözők és fürdők felújí- kásotthon a korszerűtlenné tása mellett sor kerül az vált és lebontott művelőüzemi orvosi rendelő bővíté- dési ház szerepét veszi át. sére. A dolgozók étkezési Építését jövőre kezdik meg. Az első közös ünnep Adni még nagyobb öröm Az ízlésesen berendezett, meleg szobában, halk zene szól. A lemezjátszó korongján a legújabb Deep Purple- nagylemez forog. A falon képek és ötletes kerámiák sorakoznak, harmonikusan illeszkedve egymáshoz. A szoba nagy asztalán számtalan fénykép és egy album fekszik. Esküvői felvételek. A fiatal pár az élmények frissességével, örömtől sugárzó arccal, csillogó szemekkel nézegeti a most kéthónapos, számukra legszebb és legboldogabb eseményt, a házasságkötés dokumentumait. — Mielőtt még megválasz- Alig értek véget a mézes- tottak volna a bizottság tit- hetek és máris újabb ^ünnep- kárává, hathetes KlSZ-vezető- re készülnek: az első közó? Most is szívesen sportolunk együtt. karácsonyra. Mindketten nagyon fiatalok. A Wieszt házaspár. Zsuzsa és Rezső átlagéletkora valamivel több mint húsz év. Tehát még képző iskolán Az elméletben vettem részt tanultakat a gyakorlatban igyekeztem hasznosítani. Szakmai és politikai vetélkedőket, műsoroalaposan az úgynevezett kát szerveztünk, rendeztünk. „KISZ-korosztályhoz” tartóz- Elsőként kezdtük el az üze- nak. Ismeretségüket, találko- mi formát, mely mint kiderült, zásukat is a KISZ-nek. a igen hasznosnak bizonyult, mozgalomnak köszönhetik. De nemcsak a mozgalom— A forradalmi ifjúsági na- ban, a munkában is példa- pok eseménysorozatának ta- mutató eredményeket ért el vaszi rendezvényein találkoz- Wieszt Rezsőné. Két éve a tunk először. Mint a Buda- vállalat kiváló dolgozója, pesti Harisnyagyár nagybáto- idén a Kiváló Ifjú Szakmun- nyi gyáregységének KISZ- kás címet nyerte el. Ebben az bizottsági titkára képviseltem évben felvették a párttagok a fiatalokat. Rezső a szoros- soraiba is. Férje kalandos utazások utón került vissza eredeti üzeméhez Szorospatakra. — Először Nagybátonyban, majd később a Nérriet De- , Köztársaságban Kétéves kinttareseivel jött. Este sokat táncoltunk, jól éreztük magunkat. Ezután egyre gyakoribbak lettek a találkozások, és tovább erősödött a kjapcsóig- rhokratijkus tunk. Ez év októberében kö- dolgoztam. töttünk házasságot — vallott tózikodásom alatt igencsak erről az ifjú feleség. megismertem az esztergályos— A KISZ-esküvőn úttö- szakma fortélyait. Mindenek- rök és kék nyakkendő» kis- előtt a pontosságot és a fegyelmet. A munkadarabon száaadmilliméter eltérés sem lehetett. Mikor hazajöttem és miután leszereltem a katonaságtól, újból a szorospataki bányaüzemhez mentem visz- sza. Most a tmk-műhelyben dolgozom és a kint elsajátí- képeket nézegették, válogat- tottakat igyekszem hasznosíta- ták. ni. dobosok énekeltek, szavaltak, és elsőként is ők gratuláltak. A teremben mindkettőnk egyik legkedveltebb zenéje a Love Story szólt — mondták, miközben az asztalon heverő Az ajtó lassan kinyílt és az asszonyt hirtelen megcsapta a nedves, dohos szobák áporo- dott szaga. Bent sötét volt. Tétován álldogált a küszöbön, amíg szemei megszokták a homályt. A sarokban régi ágy körvonalai derengtek. Közelebb ment és az ágyon, a kopott takaró alatt öregember nyöszörgött. — Hogy van, Pista bácsi ? Már útban volt a kérdés, amikor rájött, mennyire fölöslegesek a szavak. Az öregember igen rossz állapotban volt. Tanácstalanul nézett körül, hol talál egy széket, amire leülhet. Délidő volt, hát jobb híján megkérdezte: — Mit eszik, Pista bácsi? — Tejet... sült tököt... krumplit — motyogta az öregember. — Mikor mi jön. Vén ember már ne válogasson. Az ágy mellett, a puszta földön kiürült pálinkás-, borosüvegek dülöngéltek egymásra, rendetlen összevisszaságban. A nemti tanácson már intézték, hogy a hetvenegyné- hány esztendős N. Istvánt szociális otthonba veszik, amikor meghalt. Fia, akivel élt, nem igen bánkódott miatta. A. Gyuláné egy éve a salgótarjáni megyei kórház szociálpolitikai előadója. Ezalatt az idő alatt nemcsak az osztályos orvosokkal, a nővérekkel talált kapcsolatot. Jól Mire megöregszünk ismerik a kórház idős betegei is. Azok, akik öregségükre magukra maradtak. Akiket, ha táipraállnak, otthon nem vár senki. A parányi, a beszélgetésre „kö'csön vett” szobában az asz- szony gyors számvetést tett'. — Ha jól gondolom, vagy száz idős embernek kerestünk és találtunk megnyugtató helyet... A megyében 42 ezer hatvan éven felüli ember él. Többségükre nyugodt, derűs öregkor vár. Töredező, öreg napjaikat a család, a munkahely együtt vigyázza. Ám az egyedülálló idős, többnyire beteg emberek sorsa még úgy sem könnyű, hogy sok minden történik értük. Gyakran a leghumánusabb intézkedéseit is hatásukat vesztik, ’ mert végrehajtásukhoz hiányoznak, vagy csak részben adottak a feltételek. Kevés a kórházi ágy, a szociális otthonok zsúfoltak és hiányos az idős embereket gyámolító gondozónői hálózat. Sokszor a bizalmatlanság okoz bajt. . A félelem a szégyentől, amely- lyel az otthont elhagyó, idős embereket illetik. X M. Zoltánná is nehéz szívvel sóhajtott fel, amikor a szociális otthon szóba került. — Itt a ház, a kert. Ebben öregedtünk meg az urammal. /Mivé lennénk nélküle? Hanem ha valaki segítene... A mosóteknőben ruha ázott. A beteg emberpár a gondozónőt figyelte, aki ígérte, hogy jön, de akire aznap is hiába vártak. Az asszony ugrott volna maga a munkának. Élettelenné merevedett karjai, lábai sehogyan sem akartak engedelmeskedni. A tehetetlenség keserű könnyeket csalt a szemébe. A Nagybátonyi községi Tanácson a titkár tele volt megértéssel, segíteniakarással. Végül mégiscsak tanácstalanul tárta szét karjait: — Állandó gondozónőt aligha találunk... X S. Béláné a Salgótarjáni városi Tanács vezető gondozónője. Egy esztendeje még az öregek napközi otthonát vezette a Május 1. utcában. — Mindössze két hivatásos gondozónőnk van... Igaz, egy sereg tapasztalatunk is, hogy az öregek fizikai és pszichés gondozásában a természetes közösségek, a család teheti a legtöbbet — magyarázza. — Hiányát a munkahelyi közösségek pótolhatiák valamelyest... Tudja, nekem kifejezetten jó vélemény van a szocialista brigádokról. Történeteket mesélt, amelyek tanulsága, hogy a mesterséges fényforrás is melegít. A türelem, a figyelmesség sok idős emberben enyhítheti a sóvárgást, a szeretetet az emberi kapcsolatok után. A megye négy szociális otthonában több mint nyolcszáz, egyedül Mizserfán majd százötven idős, magára maradt embert ápolnak, gondoznak. Sok munkával, még több szeretettel. — Kevés a gondozónőnk. Az egészen természetes, hogy az öregeket el kell látnunk anélkül, hogy a figye'münk, a türelmünk egy kicsit is, fogyatkoznék... I. Istvánnével, a szociális otthon vezetőjével beszélgettünk. A nagy ebédlőből beszökött utánunk a hegedűszó. — Az öregek napját minden esztendőben megtartjuk... Most sok vendégünk is érkezett — dicsekedett a vezetőnő. — Itt van az acélgyári szocialista brigád is, amely az egyik idős nénit, B. Sándor- nét patronálja... Bizonyára akad még vállalkozó szellemű brigád. Mert öreg, beteg ember, akit hiába jön a szombat, a vasárnap, csak nem látogatnak — nem is egy van Mizserfán. X Röppent az ezerráncú, sokszínű kazári szoknya, a lámpafényben meg-megvi'lantak a díszes főkötők. A tört fényű szemekben kiült az áhitat, a csodálkozás. Mellettem madárcsontú apró anyóka ült. K. Lajosné. Arca csupa ránc, de vértelen ajka együtt mozgott a muzsikával. — Ez volt a nótám... Valamikor... Amikor'még én is,' apó is fiatalok voltunk — re- begte pironkodva. Ahogy elcsitult a dal, alábbhagyott a ráncos szoknyák pörgése, úgy lett csendesebb az anyóka derűs kedve is. — Megyek, megnézem az öregem... Nem bírja a lábait. Cselédember volt világéletében. Csoda-e ha elkopott — óvta az öregembert. — Nem is tudom mi lenne ha a kál- ’.ói tanács akkor nem segít... — A gyerekek — óvatoskodtam a kérdéssel. — Van egy lányom. Már volt itt egyszer... Az unokám katona, ha megjön, talán meg is látogat... Goromba, durva, iszákos ember az apjuk... Elég nekik a maguk baja... Indult a tiszta kis szobába, ahol néhány hónapja öregével él. Botja tompán Roppant a kőpadlón. Vincze Istvánná A mozgalmi munkába újból egyre inkább bekapcsolódom. Ebben r.em kis szerepe van a feleségemnek, aki sokat segít a feladatok megoldásában, szervezésében. 'Ezt csak zárójelben mondom: itthon is mozgósítva vagyok, he szívesen csinálom.) Mikor a szabad idő felől kérdezősködtem, mindketten csodálkozó tekintettel, furcsán néztek rám. — Abból bizony kevés van, — vette át a szót Zsuzsa. Annak idején mindketten aktívan sportoltunk és most is szívesen járunk kirándulni. Sok lémezünk van, és esténként szívesen böngészgetünk köztük, mert nagyon szeretjük a zenét. Egyik karácsonyi ajándékom is ez, a legújabb Lokomotív GT-nagylemez — súgta. — Fiatalok vagyunk, szívesen járunk szórakozni, táncolni. Színházbérletünk van és rendszeres látogatói vagyunk a pódíumi esteknek, előadásoknak. A feleségem ugyan nem dicsekedett, de ezeket is ő csinálta szabad idejében — és a falon függő színes kerámiákra mutatott. Nagyon szereti az állatokat és így leginkább azokat mintázta meg. Ezenkívül nemegy padlóvázát is készített rrjár. Még nem tudom, hogy min, de karácsonyra valamilyen meglepetésen dolgozik — mondta és huncutul feleségére kacsintott. A karácsonyfa még kopaszán; üresen az előszoba sarkában árválkodik. A cukorkák és csokoládédíszek a dobozokban sorakoznak. — Már nagyon várjuk a* első közös karácsonyunkat, amely most kettős ünnep számunkra. Akkor lesz éppen két hónapja, hogy összeházasodtunk. Már hetekkel előre tervezgettük, mit, hogyan csinálunk majd. Azelőtt mindig egyedül díszítettem a karácsonyfát. Idén minden közös, a bevásárlástól a fenyőfa felöltöztetéséig. — Eddig mi kaptuk az ajándékokat és kapni mindig jó. Most mi ajándékozunk és ez még nagyobb öröm — mondták, és sokáig nem szóltak, csak egymás kezét fogva ábrándozva néztek maguk elé. Leiki szemeik előtt talán már a karácsony fénye, a kör zös ünnep képe lebegett. —békési— Keréktárcsa - műanyagból A műanyagok használata a fémek helyett több szempontból előnyös. Könnyebbek, nem rozsdásodnak és nem kell festeni a műanyagokat. Az autóiparban kis fogantyúkkal, díszítő elemekkel kezdte térhódítását a műanyag, de idővel más területeken is elterjedt. A Szteksz nevű bolgár tudományos központ munkatársainak sikerült olyan módszert kidolgozni, amellyel a műanyag keréktárcsák megfelelnek a szilárdság követel- rriényeinek. A formát sűrített levegővel, vagy gázzal túlnyomás alá helyezett kamrába helyezik és ott spriccelik bele a műanyag masszát. Az így öntött tárcsák méretei igen pontosak és anyaguk nagyobb sűrűsége miatt kibírják a rájuk nehezedő ütőterhelést. A műanyag tárcsa jobb, mint az aluminium, csaknem 30 százalékkal icöny- nyebb és természetesen elegánsabb is. NÓGRÁD — 1976. december 24., péntek 3
