Nógrád. 1976. november (32. évfolyam. 259-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

A Hadászópusztán birkózik a traktor és az ekevas a sáros földdel. A kishartyáni közös gazdaság földjein végzik az őszi talajművclést. Az esős idő beköszöntővel a meredek dűlőkön csak lassan haladhatnak, ám a jövő esztendei ter­mes egyik feltétele a lelkiismeretes munka. Tovább kell növelni a szolgáltatást l 'léiezett a KIOSZ megyei választmánya Kedden Salgótarjánban, Neményi Endre, a KIOSZ orszá­gos elnöksége elnökhelyettese részvételével ülést tartott a Kisiparosok' Országos Szövetségének megyei választmánya. Beszámoló hangzott el az évi jövedelemadózásról, tájékoz­tató jelentésben számoltak be a kisiparosokra és szerveze­tükre vonatkozó időszerű kérdésekről, a KlOSZ-kitünteté- sek adományozásának új szabályairól, valamint az orszá­gos választmányi csoportok megalakulásáról. Az írásos előterjesztéshez Sándor István, fűzött szóbeli kiegészítést. A KIOSZ VII. küldöttgyű­lése óta egy év telt el. Az idő alkalmas ana, hogy a kis­iparosok felmérjék eredmé­nyeiket, s meghatározzák to­vábbi tennivalóikat. Célszerű tenni már csak azért is, mert (mint megállapítható) az élet- színvonal tervszerű emelke­désével fokozódtak a lakos­ság szolgáltatás iránti igényei, de ez mindmáig a társadal­mi követelmények szintje alatt maradt. A megyében az átlagosnál nagyobb ütemű fejlesztést kell megvalósíta­ni, hogy eltűnjenek a szol­gáltatások „fehér foltjai” — lényegesen csökkenjen a kis­iparosokat eddig nélkülöző falvak száma. — Bár — mint egy 1975- ben készült felmérés mutat­ja — a megyében a lakossá­gi szolgáltatások 43,8, a ha­gyományos szolgáltatások 64, az építőipari szolgáltatások 58 százalékát végezték kisipa­rosok. Természetesen ennek hányada a kisközségekben lé­nyegesen magasabb. összes­ségében a megye lakosságá­nak szolgáltatásait csaknem felerészben, 134 településen kisiparosok látják el, s Nóg- rádban 94 a községek száma, ahol csak ők végeznek ilyen jellegű munkát. A megyében foglalkoztatott 1869 kisiparos azonban nem tud minden feladatot ellátni. Részletes felmérések szerint 740-nel kellene növelni számukat; 212-őt főfoglalkozásban, 44.3- at munkaviszony mellett, 85- öt pedig nyugdíj mellett kel­lene a szolgáltatási munkába bevonni. Aminek — miként a KIOSZ V. ötéves tervre kidolgozott programja is a legelsők kö­zött tartalmazza — célja a minőségi munkavégzés. S en­nek párosulnia kell a haté­konysággal, és az alacsony keresetűekhez alkalmazkodó árakkal. A közelmúltban lezajlott népfrontkongresszus egyéb­ként szintén foglalkozott a kisiparosok helyzetével, tár­sadalmunkban betöltött he­lyével. A megállapítás ott is arra utalt: tevékenységükre szükség van. Persze, miként Sándor Ist­ván is hangsúlyozta, időszerű a kisipari tevékenységet sza­bályozó rendeletek módosítá­sa, hiszen azok javarészt el­avultak, nem tartottak lé­pést társadalmi életünk fej­lődésével. Talán ez is oka, hogy a kisipari szakmák nin­csenek összhangban az or­szágos, a MüM által meghatá­rozott szakmajegyzékkel, el­avult a mestervizsgáztatás rendszere, hiszen jelenleg csak a szakmában eltöltött te­vékenységük ideje a megha­tározó, s az alkalmazottak foglalkoztatására vonatkozó jogszabályok sem alkalmaz­kodnak a szükségletek válto­zásaihoz. Egyes szakmákban elő kellene segíteni a család­tagoknak a szolgáltatási munkában való részvéteiét, s bizonyos területeken korlá­tozni kellene a kisiparosok közületek számára végzett te­vékenységét. A beszámolót, s a szóbeli kiegészítést követő vita után kitüntetések átadására került sor. Rusznyák Gyula férfi­szabó és Győri József könyv­kötő — mindketten salgótar­jániak, 25 éves kiválóan vég­zett munkájuk eredménye­ként emlékérmet és okleve­let kaptak. Domszky György- né, a szécsényi járás területi csoportjának dolgozója pedig, tízéves szervezeti munká­jáért, jelvényt és pénzjutal­mat kapott. Világ proletárjai, egyesüljetek! V AZ MSZMP NOGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA , XXXII. ÉVF. 272. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1976. NOVEMBER 17., SZERDA Kre%snyev és Tito tárgyalásai Kölcsönös törekvés a kapcsolatok javítására A sajtó érdeklődésének homlokterében Márkus Gyula és Nyárádi Róbert, az MTI tudósítói je­lentik: Kedden délelőtt Belgrádban, folytatódtak a baráti látogatá­son Jugoszláviában tartózkodó Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának és Jo- szip Broz Tito jugoszláv ál­lamfőnek, a JKSZ elnökének tárgyalásai, amelyeknek napi­rendjén a két ország és a két párt kapcsolatainak fejlesztése a nemzetközi helyzet, vala­mint a nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom idősze­rű kérdései szerepelnek. A jugoszláv lapok keddi számukban első oldalon vas­tagbetűs címek alatt, képekkel illusztrálva foglalkoznak Leo­nyid Brezsnyev Belgrádba ér­kezésével és látogatása el­ső napjának eseményeivel. A Borba négyhasábos címében idézi az SZKP KB főtitkárá­nak szavait: a Szovjetunió ar­ra törekszik, hogy erősítse és fejlessze Jugoszláviához fűző­dő barátságát az egyenjogúság, a tisztelet, a bizalom es a beí- ügyekbe való be nem avatko­zás elvei alapján. Címben elmeli ki Tito megállapítását is: a fejlett és szilárd jugosz­láv—szovjet kapcsolatok hoz­zájárulnak a békéért, a békés egymás mellett élésért, a tár­sadalmi haladásért és a szo­cializmusért vívott harchoz. A Politika azt emeli ki Brezsnyev hétfő esti pohárkö­szöntőjéből, hogy „a szovjet— jugoszláv együttműködésnek ígéretes távlatai vannak”, a jogoszláv államfőnek pedig azt a kijelentését húzza alá, hogy Jugoszlávia őszintén baráti, sokoldalú és szilárd kapcsola­tok fenntartására törekszik a Szovjetunióval. A Pravda, a Szovjetszkaja Rosszija, a Trud, a Komszo- molszkaja Pravda és más la­pok elsőoldalas tudósításox- ban számolnak be kedden Le­onyid Brezsnyev Belgrádba érkezéséről- „Baráti látogatás”, „Nagy és fontos esemény”, „A szocializmus, a béke nevében”, „Belgrádi kézfogás” — ilyen és hasonló címekkel tudósíta­nak a lapok a belgrádi látoga­tás első napjának eseményei­ről. A Pravda emlékeztet rá, hogy Leonyid Brezsnyev leg­utóbbi 1971-es belgrádi láto­gatása során írták alá á szov­jet—jugoszláv nyilatkozatot, az azt követő években Brezs­nyev és Tito Moszkvában, Ki- jevben. Helsinkiben és Berlin­ben találkozott- A tapasztalat bebizonyította, hogy. minden ilyen találkozó nagy lépés volt az SZKP és a JKSZ közötti kapcsolatok fejlesztésében a szovjet—jugoszláv kapcsola­tok megszilárdításában. A Leonyid Brezsnyev és Jo- szip Broz Tito jelenlegi belg­rádi tárgyalásai iránt, rrteg- nyilvánuló rendkívül nagy po­litikai érdeklődést jelzi, hogy 250 újságíró, sajtó-, rádió-, tv-tudósító akkreditáltatta magát. A Szovjetszkaja Rosszija hangsúlyozza, hogy a jugosz­láv sajtó nagy teret szentel a Szovjetunió . életének. Az oroszországi föderáció lapja idézi a belgrádi Borbát, amely Leonyid Brezsnyev személyé­vel, a Szovjetunió vezetésében, a szocialista közösség életében és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban betöl­tött kiemelkedő szerepével foglalkozik. Az Idei tanévben 252 ma­gyar fiatal kezdte meg tanul­mányait ösztöndíjjal a Szov­jetunió egyetemein elsősor­ban olyan szakokon, amelyek­ből hazánkban nincs képzés. A korábbiakhoz hasonlóan az idén is nagy érdeklődés nyil-t vánult meg a repülőmérnöki szakok iránt, és népszerű a mérnök-közgazdász, valamint a higiénikus orvosi szak is. Évek óta tanulnak magyar di­ákok az atomerőmű-mérnök), szakon és megtalálhatók egy sor olyan könnyűipari szak­mában, amelyből itthon csak főiskolai szintű a képzés. Az új elsőévesekkel együtt az idei tanévben 1300 magyar fiatal sajátítja el felsőfokú is­mereteit és szerzi meg diplo­máját a Szovjetunió egyeteme­in. Az idén végez a Szovjet­unióban a négyezredik magyar diák. Az amerikai sajtó nagy ér­deklődéssel követi Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának jugoszláviai lá­togatását. A New York Times, a New York Daily News. valamint az AP és a UPI hírügynökségek belgrádi keletkezésű tudósí lá- saikban hangsúlyozzák, hogy a látogatás baráti, szívélyes légkörben zajlik. A New York Times kiemeli, hogy a két ország kapcsolatai a teljes egyenlőségen, a köl­csönös tisztéleten, a bizalmon és a belügyekbe való be nem avatkozáson alapulnak A Washington Post ismer­tetve Leonyid Brezsnyev belg­rádi beszédét, különösen nagy jelentőséget tulajdonít az SZKP kB főtitkára azon sza­vainak, melyek szerint a Szov­jetunió Jugoszláviával való kapcsolataiban a teljes egyen­lőség, a kölcsönös tisztelet, a bizalom és az egymás belügye- ibe való be nem avatkozás el­vein alapuló baráti kapcsola­tok megszilárdítását és fej­lesztését támogatja. Gyümölcsöző a kapcsolat a tanárképzésben is. Hosszabb- rövidebb időt tölt a Szovjet­unióban gyakorlaton minden orosz nyelv- és irodalomsza­kos egyetemi és főiskolai hall­gatónk. Az utolsó évesek öthó­napos részképzését néhány éve már a felsőoktatási intéz­ményeink tanterve is rögzíti. Ennek keretében évente 400 leendő orosz nyelvtanár gya­korolja a Szovjetunióban az orosz nyélvet. Ez idő alatt egyebek között irodalom-törté­neti és pedagógiai előadásokat hallgatnak és megismerkednek az orosz nyelv tanításának legkorszerűbb módszereivel. Kétezer egykori szovjetunió- beli ösztöndíjas körében vég­zett felmérést a közelmúltban az Oktatási Minisztérium. Ki­derült, hogy itthon több mint 60 százalékuk aktívan vesz részt a közéletben és 75 szá­Utolsó szakaszában a mezőgazdasági munkák Az utolsó szakaszhoz ér­keztek az őszi mezőgazdasagi munkák: az esőzések az el­múlt napokban ugyan némileg megzavarták a betakarítás*. A napraforgó, a szói a és a silókukorica betakarításává! elkészültek, hátra van még két nagyobb növényi kultúra, a kukorica és a cukorrépa tö­rése. illetve felszedése. De ez sem ad már sokáig munkát a betakarító brigádoknak, mert a cukorrépának már 92 száza­lékát kiszedték a földből es 1,7 millió tonna répát már fel is dolgoztak a gyárakban. Örvendetes, hogy a 130 ezer hektáros másodvetés meghoz­ta „gyümölcsét”; nagyrészt pó­tolta azt a kiesést, amelyet a nyári aszály okozott, részben a lakosság zöldségellátásában, részben ped'ig a túkarmányter- mésben ’ A gazdaságok fel töl­tötték takarmánytárolóikat a télre, s a szokásosnál valami­vel tovább tartják kinn az ál­latokat, hogy takarékoskodja­nak a téli takarmányokkal. Abraktakarmány van elegen­dő, a háztáji termelőket is el tudják látni a következő hó­napokban (MTI) zalékuk szerzett már munká­val valamilyen elismerést, ki­tüntetést. A volt szovjet ösz­töndíjasok 22 százaléka már egy második diploma vagy tu­dományos fokozat birtokosa, egyharmaduk tudományos szinten műveli szakmáját. A külföldi ösztöndíj fontos eszköze a népek megismerésé­nek, a baráti kapcsolatok erő­sítésének. Az egykori szovjet ösztöndíjasok több mint 61 százaléka rendszeres kapcso­latot tart ma is volt külföldi évfolyamtársaival. A megkér­dezettek 87 százaléka vála­szolta azt a felmérés kérdésé­re, hogy szívesen küldené gyermekét is továbbtanulni a Szovjetunióba. És, hogy ez nem csak szándék, hanem va­lóság, azt jelzi, hogy évente az új ösztöndíjasok egy résza már szülei példáját követi. (Folytatás a 2. oldalon) Ezerháromszáz magyar fiatal tanul a Szovjetunióban Tanácskozik a fogyasztási szövetkezetek VIII. kongresszusa Kedden reggel plenáris ülés­sel folytatta munkáját a fo­gyasztási szövetkezetek VIII. kongresszusa az Építők Szék­hazában. A tanácskozáson részt vett Bárdi Imre, az MSZMP Központi Bizottsá­ga gazdaságpolitikai osztá­lyának vezetője, dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi mi­niszter. dr. Romány Pál me­zőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Szép­völgyi Zoltán, a Fővárosi Ta­nács elnöke, s ott volt a ma­gyar szövetkezeti mozgalom társágazatainak, valamint a társadalmi és tömegszerve­zetek több vezetője is. Az el­nökségben helyet foglalt Jean Delattre, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége Köz­ponti Bizottságának tagja, s jelen van 12 külföldi ország szövetkezeti mozgalmának küldöttsége. A hétfői ülés 13 felszólaló­jához csatlakozva már a reg­geli órákbán további 10 kül­dött kért szót, hogy elmond­hassa a beszámolókkal és a kongresszus elé terjesztett dokumentumokkal összefüg­gő észrevételeit, javaslatait, illetőleg beszámoljon a mun­katerületén szerzett tapasz­talatokról. Dr. Sághy Vilmos belkeres­kedelmi miniszter, nyugtáz­va az ellátásban és a hálózat- fejlesztésben elért eredmé­nyeket, jelezte, hogy a __ több hónapos felkészülés alapján 1977-re az ellátás tovább ja­vítható, az úgynevezett hiány­cikkek számának egyidejű csökkentése mellett. Hangsú­lyozottan foglalkozott azzal a nagy feladattal, ami a szö­vetkezeti kereskedelemre. a mezőgazdasági kistermelés­hez szükséges eszközökkel, kisgépekkel való ellátásban vár. A munka színvonalának növelése kapcsán szólott a szövetkezeti kereskedelem­ben dolgozók szakmai kép­zéséről, továbbképzéséről, a korszerű eladási formák el­terjesztésének fontosságáról, a szállítás szervezettségének növeléséről. Szabó István, a Termelő- szövetkezetek Országos Ta­nácsának elnöke hangsúlyoz­ta többek között, hogy a leg­több tevékenységi területen szoros kapcsolatban álló két ágazat együttműködésének elmélyítésére még számos le­hetőség kínálkozik. így pél­dául a fogyasztási szövetke­zetek sokat segíthetnek a téesztagok élet- és munka- körülményeinek további ja­vításában. A lakásépítő szövetkezetek képviselője elmondotta: a XVI. kerületi „összefogás” Lakásépítő Szövetkezet pél­dája bizonyítja, hogy a mun­kások és fiatal házasok ré­szére nyújtott vállalati tá­mogatás a szövetkezés adta előnyök hasznosításával ér­vényesülhet a legeredménye­sebben. Az „összefogás” szö­vetkezet két lakótelepén az idén 1117 lakás építése feje­ződik be, a hátralevő 1900 la­kást és az ezekhez kapcsoló­dó létesítményeket a követ­kező kongresszusig szeret­nék megépíteni. Addig azonban nem kevés gonddal kell megbirkózni. Egyebek mellett a területelö- készítés meggyorsítására, a pénzügyi finanszírozás rend­szerének módosítására lenne szükség, a XVI. kerületi épít­kezők esetében csakúgy, mint az ország többi, lakásépítés­re alakult szövetkezetében. Délelőtt véget ért a teljes ülés vitája, majd a tanácsko­zás a 494 fogyasztási és érté­kesítő, a 379 takarék- és az 1302 lakásszövetkezet* képvi­selőinek részvételével ága­zati szekcióüléseken folytatta munkáját. Az ezekről szóló jelentéseket a kongresszus szerdai plenáris ülésén hall­gatja meg. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents