Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)
1976-09-03 / 208. szám
m MMHi. ^éiüf CHS^fiopoii Leállnak a csillék a kötélpályán. Pihen a lapát, a csákány, a gépek hosszú sora, csak a szellőzöberendezések, szivattyúk duruzsolnak. Eber őrök vigyázzák az elemi erőket, a vizet, tű zet, gázt. Ünnepelnek a bányászok és velük együtt az ország. Megemlékezés azokról a hősökről, akik a nagyobb darab kenyérért, emberibb életért, a jövőért, a fasizmus elleni harcban életüket áldozták. A tatabányai csendőrsortüz évfordulója már 26 éve hivatalosan is a bányásznap. Nógrádban is gazdag hagyományai vannak a bányászhelytállásnak. Mindig ott voltak o munkásmozgalom élenjárói között. Később a széncsaták megvívásával segítették az ország fejlődését, a szocializmus épitését. Ott voltak az első sorokban, amikor a munkásfiatalom megvédéséről volt szó. Szól az elismerés, megbecsülés a ma bányászának, aki megváltozott társadalmi körülmények között, megbecsült emberként végzi nehéz, de szép hivatását. Felszínre hozza az életet, meleget, fényt jelentő szenet, ércet, ásványt, az ipar kenyerét. Nem véletlen, hogy a társadalom megkülönböztetett megbecsülését élvezik a bányászok. Az ünnep minden évben mérföldkő is. Alkalmas arra, hogy visszapillantsanak a megtett útra, és előretekintsenek a jövőre. Nem volt göröngyöktől mentes ez az út, de sikeresen legyőzték az akadályokat. A nógrádi bányászok nagy családja becsülettel teljesiti a feladatát. Jövője, ötéves terve sokat Ígérő. A termelés mennyiségének, hatékonyságának növelése, az egyre szaporodó új technika sikeres alkalmazása, a gazdaságosság fokozása az az út, amelyet meg kell tenni, hogy az életszínvonal növelésére szóló tervek is maradéktalanul megvalósuljanak. Ma már minden bányász előtt ismert ez a cél. Lelkesítő újabb erőfeszítésekre, még nagyobb áldozatvállalásra. Most, amikor az ünnepen a megtett útra csendül össze a pohár, és még inkább a jövőre, mi is köszöntjük bányászainkat, céljaik eléréséhez kívánunk hagyományos köszöntésükkel: jó szerencsét! Csak szeretni lehet De messzire is el lehet kalandozni néhány perc alatt... Két-három mondat kell csupán, s máris az akkori időt próbáljuk képzeletünkben felidézni, mikor Bottyán Sándor nagyapja bányászkodni kezdett. Csak hát nehezen megy a játék, hiszen ő is negyvenöt éves már, a nagyapa meg... Bizony, sok idő telt el azóta, hogy nagyapáról, apára, róla meg a fiúra szállt a Bottyán családban ez a mesterség, a föld alatti munkához való ragaszkodás, szeretet. Igen. hármójuknak annyi föld alatt töltött műszakja is lehetett, vagy van is már. ami felér egy emberöltővel. És ez nagy dolog. Miként az is, hogy jó néhány évvel ezelőtt Bottyán Sándor is, a tiribesi aknaüzem csapatvezető vájára —, újra visszatalált a bányába. Igen, újra visszament. Mert hogy is történt csak? — Palát válogattam legelőször, Nagybatonyban, a szén- osztályzón. Aztán, hogy be- leúntam-e, vagy csábított a gyár, már nem tudom, de onnan az acélgyárba mentem dolgozni. Két évig bírtam csak. Visszakívánkoztam magamtól, meg apám is minduntalan ismételgette: Butaság volt fiam, megbánod még. És visszatalált a gyárból — Kisterenyére. Csillés, segédvájár, majd vájár lett később — emlékszik is rá: 1960-ban — az akkor ott még működő bányába, majd Tiribes következett. — Nehéz volt megszokni itt. Hányszor, még hányszor vágyódtam vissza abba a régibe, a megszokottba, de nem lehetett már: ha jól emlékszem, hatvankilencben felszínre hozták onnan is az utolsó csille szenet... Elkalandozik a gondolata az események sorrendjétől és minden átmenet nélkül mondja: — Szeretni, csak szeretni lehet ezt a bányászkodást. Mert, ha nem így lenne vele- az ember, otthagyta volna bizony, már egy-két hét után, Mert nem kisasszonymunka, s nem is mindig biztonságos ott lent. És erő keli hozzá, kitartás, meg önfejűség. Hogy ha nehezen megy is a dolog, akkor is beleadja, úgy istenigazából az ember.... Nem kérdem mit, tudom: sajátmagát. Igen, önmaguk megfeszített ereje volt benne minden szénrögben akkor is, amikor légkalapáccsal nehezedtek neki a falnak, akkor is, amikor már fúrók hosszú spirálja remegett a testük előtt, meg van benne, most is, amikor jószerivel csak a korszerű vágathajtó gép, az áprilisban itt elsőként termelésbe állított F—B-os vezérlő karjait váltják. — De hosszú is volt idáig — jegyzi meg Bottyán Sándor. És megint csak visszaemlékezik. Hogy milyen fejlődésen is ment már keresztül, ez utóbbi néhány év alatt is, a bányászkodás itt, Tiribesen. Hogy mennyivel másabb már — nekik legfőképp — a munka. Figyelem: majd mindig többes számot használ beszéd közben: mi, mi és mi... A mi munkánk, a mi eredményünk. Később mondja, miért. — Ügy összeszoktunk már a csapatommal, hogy nehezemre esnék, ha magamnak sajátítanék bármit is ki. Mert. hát tizenhárom ember —tizenhárom ember... — Nem babonásak? — kérdeztem tőle, bár felesleges ■volt. Már csak azért is mert évek óta nem történt különösebb baj velük, meg aztán a versenytáblán is messzire virított a krétával felírt szám, ami hírül adta: a múlt hónapban is 107,8 százalékra teljesítették tervüket. — Nem — néz fel — sosem izgatott minket a tizenhárom. Legfeljebb az mozgatja meg mostanában az idegeinket, hogy mikor hozzák vissza a téemkásoktól, mikor mozdul már meg újra az F—6-osunk. Amit úgy megszerettünk, hogy nehéz nélküle. Mert tudja, kezdeti idegenkedés ide, oda, úgy meg tudja szeretni a gépet az ember, hogy még... Mert tudja, nem ellensége: segítőtársa, s mondhatnám: jóbarátja. Indulna már Bottyán Sándor le a munkahelyére, a hetes ereszkébe; veszem észre, mert ki-kitekinget az ablakon: lát-e valakit az övéi közül? Nem faggatom tovább. Két perc leforgása alatt mondja el, hogy kétszer volt már kiváló dolgozó, brigádja kétszer' kapta meg az arany koszorút, hogy Magyargécről jár be, hogy neki is ugyan- annyiadik ez a bányásznap, mint a hivatalos: a huszonhatodik. Búcsúzunk már, amikor mondja: — Csak, tudja, nincs aki a családból tovább folytassa a mesterséget: lányom van. Mosolyint hozzá és kezet fogunk. — Jó szerencsét! — köszcki. Jó szerencsét, Bottyán Sándor! — karácsony — A brigád ötletével hatékonyabban Lesz-e előrelépés Szorospatakon? Az üzem eredményeinek ismeretében sokszór megfogalmazódik ez a kérdés. Mi is erről beszélgettünk legutóbb Szorospatakon a legilletékesebbekkel, a Rózsa Ferenc Szocialista Frontbrigád néhány tagjával. Kazinczi Gábor itt a frontmester, és a 80 méter széles munkahelyen csaknem két méter vastag a szén fal. A gondot az okozza, hogy a szénfalat egy úgynevezett telepes nagyságú (kétméteres) vető szakítja meg. Az átdolgozása sokáig komoly gondot okozott. A vetőnél ugyanis lelassul a munka, ki kell szedni a kőzetet, hogy ne szennyezze a szenet- Ilyenkor a géppel is le kell állni. Nem volt elég hatékony a munka. Nemegyszer elmarasztalták a brigádot. — Sokáig gondolkodtunk, hogyan lehetne javítani a munkát, azután egy új módszert javasoltunk. Ügy látszik, ez be fog válni — mondta legutóbb Kazinczi Gábor. Most, ottjártunkkor Lengyel Róbert éjjeles harmadvezetővel és néhány társával találkoztunk, amikor kiszálltak a bányából. Fáradtan, de azért a jól végzett munka örömével váltottak szót velünk. Meg is van erre minden alap. A 9,1 csillés fejteljesítmény- műszaktervet 120 százalékra teljesítik az utóbbi időben. Ami célfeladatot kaptak, azt is túlszárnyalták,: és így jelentős jutalomra számíthat a brigád. — Negyvennégy éves vagyok, és már 26 éve bányász. Régen együtt dolgozunk a brigádban Kazinczi Gabival és a többiekkel is. Mátrasizelén lakunk valamennyien, és munka után is sokszor kozunk, beszélgetünk. Ezen is sokat gondolkoztunk, hogyan lehetne valahogy kifogni a munkát akadályozó vetőn. Javasoltuk a vezetőknek, hogy ezt a kőzetet ezután előre kidolgozzuk. Most az éjszaka is három ember volt a vetőre telepítve. Kézi munka ez- Egész embert kíván. A hat méter széles vetőrészen szinte vágathajtást kell végezni. Fúrni, robbantani,, a kőzetet hátralapátolni a fejtésbe. Néhány méterrel mindig a fejtés előtt kell járni ennek a munkahelynek, tehát külön biztosítás is szükséges. Mióta így dolgozunk, a maróhengerrel nem kell leállni, áthalad a kidolgozott szakaszon, és folyamatossá válik a frontfejtés termelése. Ezért lett nagyobb a teljesítményünk — mondta Lengyel Róbert. — Jó volt ez az ötlet, azóta nagyobb a teljesítmény — szól közbe Gyüre Árpád, Tótok Zoltán vájár pedig bólogat. Jelzi, hogy egyetért társaival. — Szeretnénk mór előrelépni — veszi át a szót Bódi István bányamester, aki * éppen a brigád éjszakai tapasztalatairól érdeklődött Urbán Sándor főaknásszal együtt. Javultak a lehetőségek. Biztosabbnak látszik a bánya jövője, és talán most már a tervteljesítés is,' — állapította meg a bányamester. — Kétségtelen, hogy van előrelépés Szorospatakon. A bányát ellátták modern gépekkel. Segítségükkel — igaz, még nagy erőfeszítésekei kell tennünk —, de gyorsult a feltárás, az előkészítés. Ma már több hónapos előkészített szénvagyonnal rendelkezünk. Ha a hatékonyságot még több ilyen jó ötlettel is fokozni tudjuk, az adósságot most mór csökkenteni lehet — fejezte be a beszélgetést' Poszuk József aknavezetőJ. Gy. így találLegyőzik az elemi erőket — A babér nem terem ingyen. Nagyon meg kell harcolni az eredményekért — mondta találóan legutóbb az egyik kányási vájár, a siker kétségtelen, hiszen eddig már az éves esedékes terven felül mintegy 1<> ezer tonna szenet küldtek felszínre a kányási bányászok. Nem is akármilyen szénről, hanem Nógrádban a legértékesebbről van szó. A túlteljesítés az egész vállalat gazdasági eredményére kedvezően hat. Kívülről általában csak az eredményt látni. Azt. hogy ezért milyen harcot-, küzdelmet kell nap mint nap folytatniuk, már inkább csak a „bennfektesek”, az ott dolgozó bányászok tudják. A déli mező frontfejtésen a szén felett vékony a szilárd réteg, helyenként teljesen hiányzik. A homokot kell — megfogni, hogy ne hulljon a szén közé. A bányászkodás örökös velejárója a víz. Előfordult, hogy az F—6-os gépet „elúsztatta”. Legutóbb július 22-én kaptak vízbetörést a déli bányamezőben. Tő- zsér Imre fő-aknász ahogy elmondta, volt időszak, amikor percenként 10 ezer liter körüli vízmennyiség jött. Hozta az iszapot, sodorta, ami útjába esett. A vízbetörés általában a gázt, a bányász másik nagy ellenségét is hozza magával. Itt is ez történt, végül az elemi erők támadása miatt visszavonulásra kényszerültek a bányászok. Ki kellett üríteni a bányát. Csak az irányítók, mentők és szivattyúkezelők maradtak lent. Ez a visszavonulás csak átmeneti volt ezúttal is, hogy új erővel vegyék fel a küzdelmet az elemi erőkkel. Sikerült. mint eddig mindig; az ember győzött. Hol tartanak ma? Ezt a kérdést Galamb Elemér bányamesternek tettük fel. — Mit mondhatnék, van gondunk, bajunk elég. a nagy vízbetörés miatt a« egyes és kettes siklói munkahely áll. Iszapeltakarítás folyik, a verebélyi területen másik három munkahely iszap alatt van. A déli frontfejtésen meg egy régi vágaton haladunk át, azt harántoljuk. Ez akadályozza Kovács Gábor frontbrigádjának a munkáját. A másik fronton Tóth G. Lászl dóknál meg a régi lefejtett szúpa- taki részről, az omlásról folyik » víz a frontra. Ezzel kínlódnak * gyalus fronton. A termelés? — Azért augusztusban is 10« százalék felett teljesítettük a tervet. Azt úgy gondolom, az elmondottakból lehet érzékelni, hogy milyen erőfeszítések árán. A közeljövő? — Ok.tóber elején átszerelünk n, déli mező új, 100 méter széles frontjára. Ez 500 méter kifutású lesz. Maróhengeres front. Ide terv szerint a negyedik negyedévben önjáró biztosítás kerül. A fedőhomokot véleményem szerint ezzel a korszerű biztosítással tudjuk csak igazán megfogni. A tervünk is változik. Ma naponta 31 vagon. Ez 1V7 vagon lesz. Sok feladat van még előttünk, de úgv gondolom, az elmondottak ellenére ezt az előnyt év végéig tartani tudjuk — mondta Galamb Elemér bányamester. Gépek és emberek Ha a Nógrádi Szénbányák jövője szóba kerül, áltálábaft azt mondják: nézzétek meg Ménkest. A példa több oldalról is helytálló. Itt helyezték üzembe az első önjáró frontbiztosítást.. A feltáró, előkészítő vágatokat is egyre inkább gépekkel készítik. Mind kevesebb fizikai teher jut az emberre, több szerephez jut a modern technika. A vállalat termeléséből a géppel jövesztett szén aránya tavaly még nem érte el a 40 százalékot. Az ötéves terv végére több mint 78 százalék lesz ez az arány. A géppel rakott szén aránya 56 százalékról 86 százalékra növekszik. A géppel szállított szén aránya pedig több mint 96 százalék lesz. Szabó Endre az önjárós front szocialista brigádvezetője év elején az egyik tanácskozáson azt mondta: a vállalat tervének egyötödét ők termelik ki az új technika segítségével. Hol tartanak ma? — Én még most is tartom ezt, ha valami rajtunk kívülálló ok, vagy üzemzavar nem lesz — mondja a brigádvezető, azután azt is felsorolja mire alapozza ezt. — Nézze, nem is olyan régen még öttonnás műszaktel- jesítményről indultunk. Ezt a hidraulikus tárnokkal már 8.2 tonnára növeltük. Az önjárós biztosítással, ha nem is értük el átlagban a 15 tonnás műszakteljesítményt, sokszor több is volt. Az első frontunk kifogyott augusztus elejére, egy hónapig átszereltünk új frontra. Ez a munka a tervezettnél rövidebb idő alatt valósult meg. A front, ha kézi műveléssel fejtettük volna, jövő évig elegendő Most indul az új front. Lesz kifutási ideje. A begyakorlottság is más ma már. Azután még az is lényeges ám, hogy egy ekkora fronton korábban 90 fős volt a brigád, ma pedig csak 48 fős. Az igaz. hogy szakértőiemben többre van szükség. Most legalább öl olyan ember kellene, aki vájár Is és lakatos Is, vagy villanyszerelő. Ilyen szakmát kíván ez a technika — mondja Szabó Edre, majd rövid szünet után még hozzáfűzi: •— Igazán jó a kollektívánk Szabó Imrével, Nagy Pál Mátéval, a másik két szakvezetővel már vagy 10 éve együtt dolgozunk, de a többiekkel is. Erre alapozom én azt, hogy év végéig még meglesz a kétszázezer tonna a brigádtól. A fejtés felgyorsulása az előkészítésben is új, korszerűbb módszereket kíván. Űj F—6-os fejtő- és rakodógépeket állítottak munkába. Bakos László brigádja, amíg kézi erővel dolgozott is, kiváló eredményeket ért el. — Az F—6-ossal könnyebb. A 17-es ereszke hatos frontfejtés, szállító vágatát hajtjuk. Itt, ezen a munkahelyen, mintegy 700 folyóméter vágat elkészítése vár ránk — újságolja a brigádvezető. , Versenyt még nem kezdeményeztek ? — Beszéltünk már erről. Most a mi körülményeink talán jobbak, mint a másik géppel dolgozó Bakos Jóskáéké. Furcsa lenne, ha mi kezdeményeznénk. A párosverseny mellett persze a vállalat valamennyi F—6-os brigádját versenyre kellene hívnunk, ha Jóskáék egyetértenének vele. Gondolom, nem is a mértékben, hanem a norma-, illetve tervteljesítésben mérhetnénk a versenyt. A magunk részéről 10 százalékos mindenkori túlteljesítést vállalunk. Mit szól ehhez Bakos József, a másik F—6*os brigád vezetője. — Én már legutóbb a pártirodán is mondtam, hogy versenyezzünk. Laciékkal együtt év végéig legalább 900 métert, vagy még többet kihajtunk. Lehet, hogy jobbak pillanatnyilag az ö feltételeik, de azok nálunk is javíthatók. Én azt mondom, áiljuk ezt a versenyt, és a végén majd kiderül, ki lesz a győztes. Jó brigádnak tartom a másikat, de a miénket is. Ha a feltételek adottak* akkor biztos, hogy a siker sem marad el. — mondja, azután dicséri a gépet. A gép önmagában lehetőség csak. Könnyebbé, termelékenyebbé teszi a munkát az új technika. A főszerep mégis csak az emberé, a technikát alkalmazni tudó bányászé marad.
