Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)
1976-09-25 / 227. szám
Nagygyűlés a Chinoin-gyärhan (Folytatás az I. oldalról) lettel és megbecsüléssel tekintünk arra a munkára, amelyet a fiatal forradalmi hatalom megszilárdításáért, a nemzetgazdaság átalakításáért, a szocializmus építéséhez szükséges társadalmi, anyagi, gazdasági bázis megteremtéséért folytat. — Mély meggyőződésünk, hogy a soknemzetiségű laoszi nép. pártja vezetésével sikerrel oldja meg az új társadalom építésének nehéz feladatát. A szocialista országok internacionalista segítségével és a világ haladó erőinek szolidaritásával megteremti a kizsákmányolástól mentes társadalomra való áttérés alapját. Támogatjuk erőfeszítéseiket. Biztosíthatjuk önöket —, kedves laoszi barátaink —, hogy töretlenül önök mellett állunk a békés alkotó munkában ugyanúgy, mint felszabadító harcuk idején. Önök mellett állunk A magyar nép nagy figyelemmel kísérte Laosz. Vietnam és Kambodzsa népeinek történelmét, küzdelmeit. Ismerjük azokat a szenvedéseket. amelyeket az imperializmus okozott népüknek, tudjuk. hogy az Intervenció újabb és űjabb hullámai során sok millió tonna bomba, lombtalanító és egyéb mérgező anyag pusztította az önök szép hazáját, ám de hiába volt a hatalmas hadi- anyagkészletek életeket, földeket. háziakat és termést pusztító áradata, az idegen elnyomók, s az amerikai imperializmust kiszolgáló rezsi- mek végleges vereséget szenvedtek. Megszűnt a világ egyik legveszélyesebb tűzfészke- Megvalósult az egységes szocialista Vietnam, létrejött a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság, megalakult a demokratikus Kambodzsa- A laoszi, a vietnami és a kambodzsai nép győzelme kedvező helyzetet hozott létre az indokínai félszigeten' jelentősen kihat Déikelet-Ázsia politikai helyzetére, jó feltételeket teremt a társadalmi haladás és a szocializmus erői számára: hozzájárul a béke, a jószomszédi viszony és a tartós biztonság alapjainak megteremtéséihez; újabb ösztönzést ad a forradalmi erők harcáhozEzután szólt a magyar népgazdaság. majd a szocialista országok eredményeiről, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi munkásmozgalom előretörése és az antiimperialista nemzeti felszabadító mozgalom sikerei pozitív irányú változásokat eredményeztek a világpolitikában. Számolni kell azonban azzal, hogy az imperializmus szélsőséges körei nem nyugszanak bele pozícióik elvesztésébe. A nemzetközi helyzetet ismertetve hangsúlyozta, hogy a békéért, az enyhülésért, a társadalmi haladásért vívott harcunk sikere érdekében tovább kell erősítenünk korunk három nagy forradalmi áramlatának: a szocialista világrend- szer országainak, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak, a nemzeti függetlenségi és felszabadító mozgalomnak az egységét, összefogását, az európai kommunista és munkáspártok berlini értekezlete ismételten bebizonyította. hogy a kommunisták élen járnak a békéért- a biztonságért, a társadalmi haladásért vívott harcban- Megerősítette a marxizmus— Ieninizmus és a proletár internacionalizmus elvei érvényét és időszerűségét. Kifejezésre juttatta- hogy további összehangolt erőfeszítésre van szükség az elért eredmények megszilárdításához- E célok érdekében készek vagyunk együttműködni minden haladó és demokratikus erővel- de következetesen elutasítjuk az antikommunizmus és a szov- jeiel'enesség minden válfaját. Pártunk a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom osztagaként mindig az egység erősítésén munkálkodott. Ebben a harcban számunkra felbecsülhetetlen erőforrás, szilárd internacionalista meggyőződésünk, megbonthatatlan szövetségünk a Szovjetunió Kommunista Pártjával, a szocialista országok testvérpárt- jaival- internacionalista ösz~ szefogásunk a marxizmus—le- ninizmus tanításait valló forradalmi osztagokkal. fared ményes tárgyalások A miniszterelnök beszéde, befejező részében kifejtette: — örömmel ég megelégedéssel tölt el bennünket, hogy a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttségének magyarországi látogatása. a konstruktív szellemű, eredményes tárgyalások. az aláírt megállapodások. a magyar "dolgozók képviselőivel történt találkozások tovább erősítették országaink, népeink.' pártjaink barátságát, és új szakaszt nyitottak együttműködésünkben. Sikereink egymás erejét gyarapítják. A hős laoszi nép harca győzelemmel ért véget- Harcuk sikere is bizonyítja- hogy legyőzhetetlen az a nép. amely saját forradalmi erőire, a nemzetközi haladás erőire és az internacionalista szolidaritásra támaszkodikLázár György beszédét követően Kaysone Phomvihanh szólt az egybegyűltekhez. Kaysone Phomvihanh A Laoszi Forradalmi Néppárt főtitkára elöljáróban köszönetét mondott a forró, testvéri vendégszeretetért, majd felidézte: a Chinoingyár gyógyszerei számos sebesült és beteg harcos életét mentették meg a laoszi nép életének legnehezebb időszakában. abban a hosszú és hősi harcban, amelyet szabadságukért, függetlenségükért folytattak. Ezek a gyógyszerek is — folytatta — jelképezik a harcos szolidaritást, a proletár nemzetköziséget, a magyar nép irányunkban tanúsított testvéri barátságát. A magyar nép története olyan hősi, bátor nemzet története, amely szakadatlan harcot folytatott országa függetlenségéért, szabadságáért. Ma a Magyar Népköztársaság — a Kádár János elvtárs vezette MSZMP irányításával — eltökélten halad a szocializmus építése útján, korszerű iparral, magasan fejlett mezőgazdasággal, előremutató kultúrával és tudománnyal rendelkezik, gazdasága biztosan és szilárdan fejlődik, s növekszik befolyása a nemzetközi színtéren is. A magyar nép vívmányai hozzájárulnak a szocialista világrendszer megszilárdulásához, a békéért, a nemzeti függetlenségéit, a demokráciáért, a társadalmi haladásért folytatott küzdelemhez szerte a világon. Örülünk eredményeiknek, s újabb nagy sikereket kívánunk a testvéri magyar népnek az MSZMP XI. kongresszusa határoza-' tainak, a párt programnyilatkozatának valóra váltásában, a fejlett szocializmus megvalósításában. Laosz független és szabad — A laoszi nép — a forradalmi néppárt vezetésével az imperialisták és a gyarmatosítók ellen harminc éven át folytatott nehéz és áldozatos harc eredményeként az ország egész területén megvalósította a nemzeti demokratikus forradalmat, végérvényesen felszámolta az amerikai imperialisták neokolonializmusát, eltörölte az idejét múlt monarchikus rendszert és 1975. december 2-án ünnepélyesen megalapította a Laoszi Demokratikus Népi Köztársaságot Laosz független és szabad lett, az ország valamennyi nemzetisége felszabadult a rabszolgasorból. Ez a győzelem —, amely az egész laoszi nép határozott, eltökélt és hősi harcának, egybeforrottságának a gyümölcse —. egy új, rendkívül sokat ígérő korszakot nyitott meg. Ez a győzelem Kambodzsa, Vietnam és Laosz testvérnépei harci szolidaritásának, a testvéri szocialista országok — köztük a Magyar Népköztársaság — és* valamennyi haladó nép együttNÓGRAD - 1976. szeptember 25., szombat érzésének, 'támogatásának és értékes segítségének a gyümölcse. A marxizmus—leni- nizmust, ezt az élenjáró elméletet a Laoszi Forradalmi Néppárt Laosz konkrét realitásaira, egy gazdaságilag elmaradott és kulturálisan fejletlen kis ország viszonyaira alkalmazta. Ez a győzelem a marxizmus—leni- nizmus győzelme. —^A laoszi nép teljes és végérvényes győzelme — Vietnam és Kambodzsa testvéri népeinek győztes harcával együtt — alapvetően megváltoztatta Indokínában a politikai helyzetet. Jelentősen hozzájárult a népeknek Dél- kelet-Ázsiában és az egész világon a valódi függetlenségért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért vívott harcához. Történelmi kor — Napjainkban a Laoszi Forradalmi Néppárt vezette laoszi nép minden erőfeszítését a háború okozta sebek begy ógyí fására, az új hatalom védelmére, a termelés helyreállítására, a gazdaság fellendítésére és a nép életkörülményeinek javítására összpontosítja, és a kapitalista fejlődési szakaszt kikerülve, a szocialista átalakulás és építés útján halad előre. — Tudatában vagyunk annak, hogy a forradalomnak ebben az új szakaszában a haza védelme és építése nagyon nehéz feladat. Azonban népünk szabad, erőteljesen fejlődik a Laoszi Forradalmi Néppárt, s — élén a testvéri szocialista országokkal — élvezi a népek és barátai segítségét és támogatását. Ezért meggyőződésünk, hogy a laoszi nép forradalmi ügye feltétlenül győzni fog. — Történelmi jelentőségű korban élünk, a kapitalizmusból a szocializmusba való világméretű átmenet korában, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyitott meg. A szocializmus átlépte egy ország határát, világrendszerré vált, s ez a kör, nap mint nap bővül. A szocialista világrendszer ma az emberi társadalom fejlődésének meghatározó tényezője. A szocialista országok minden téren szüntelenül fejlődnek, bizonyítva ezzel is a szocialista társadalom fölényét. Erőteljesen fejlődik és napról napra újabb sikereket ér el a nemzeti felszabadító mozgalom, az el nem kötelezették mozgalma is. Mind szélesebb méreteket ölt a kapitalista országok munkásosztályainak. dolgozóinak harca a monopóliumok ellen, a demokráciáért és a társadalmi haladásért. — A forradalmi erők egységet alkotva, egymást követő hullámban lendülnek támadásba az imperializmus ellen, meggyengítve, meghátrálásra kényszerítve azt, mind közelebb taszítva az általános válság felé. Az erőviszonyok a béke, a >** 'nzeti függetlenség. a de, .mácia és a szo- ciallzmuí- erőinek javára változtak meg. Köszönet a segítségért — Laosz és Magyarország nagyon messze van egymástól — mondotta a továbbiakban a Laoszi Forradalmi Néppárt főtitkára —, de népeinket és országainkat egyazon eszme vezérli. Népeinket és országainkat a testvéri és elvtársi barátság szálai fűzik össze, függetlenül a földrajzi távolságtól- A Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar kormány és a szocialista Magyarország népe békeidőben és háborúban, a nehéz pillanatokban és az öröm perceiben mindvégig mellettünk volt. Következetek politikai, anyagi és erkölcsi támogatásuk, segítségük hozzájárult népünk teljes és végérvényes győzelméhez. A proletár internacionalizmus fényes megnyilvánulása volt ez a segítség. — Megragadom az alkalmat, hogy a Laoszi Forradalmi Néppárt, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kormánya, a laoszi nép és a magam nevében mélységes hálámat és köszönetemet fejezzem ki és szívből újabb nagy sikereket kívánjak az önök előtt álló nagy feladatok megvalósításában a Magyar Szocialista Munkáspártnak, a testvéri magyar kormánynak és a testvéri magyar népnek. — Szilárd meggyőződésünk hegy a párt- és kormányküldöttségünknek a Magyar Nép- köztársaságban tett mostani baráti látogatása hozzá fog járulni a pártjaink,, kormányaink és népeink közötti szolidaritás és baráti kapcsolatok szüntelen erősödéséhez és fejlődéséhez. — Engedjék meg, hogy befejezésül ismételten sikereket kívánjak a magyar népnek a fejlett szocialista társadalom építésében. Erősödjék és fejlődjék a Laoszi Forradalmi Néppárt és a Magyar, Szocialista Munkáspárt, a laoszi nép és a magyar nép közötti barátság és szolidaritás! — Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! Éljen a Laoszi Forradalmi Néppárt! Éljen a proletár internacionalizmus! Beszédüket sűrűn szakította meg a lelkes taps, a részvevők hosszasan éltették a laoszi népet, a két párt és a két nép testvéri barátságát. Katona Imre zárószavai után a nagygyűlés az Internacioná- lé hangjaival ért véget. (MTI) A mész szerepéről Országos tanácskozás Salgótarjánban A Magyar Agrártudományi Egyesület Nógrád megyei szervezetében pezsgő élet zajlik. Sorra rendezik a szakmai tanácskozásokat a ame- zőgazdasági szakemberek részére. Pénteken Salgótarjánban a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályával, a DATE karcagi kutatóintézetével, a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjával és a Péti Nitrogénművekkel közösen országos jellegű anké- tot tartott, melyen több mint másfél száz megyei szakember, az érdekelt kutatóintézetek és szakintézmények munkatársai vettek részt. Herencsényi József, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket, majd Forizs Józsefné, a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjának igazgatója a tala.itermékeny- ség időszerű kérdéseiről tartott előadást. Dr Varga József, a MAE talajtani szakosztályának elnöke a kalcium alkalmazásának Nógrád megyei jelentőségét elemezte. A kalcium (mész) lucernatermeszt és ben való hatékony alkalmazásáról dr. Nyíri László kandidátus, az üzemi és kisparcellás kísérletekről dr, Kazó Béla kandidátus számolt be. A péti mész keletkezésének körülményeit Monostori Adorián, a Nitrogénművek osztályvezetőié ismertette. Felszólalt Hütter Csaba, a szécsényi tsz termelési elnökhelyettese, valamint Uhlár László, a nagybáto- nyi szövetkezet elnöke, akik a helyi tapasztalatokról tájékoztatták a jelenlevőket. Budapestre érkezett Gerhard Schürer Huszár Istvánnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Országos Tervhivatal elnökének meghívására pénteken Budapestre érkezett Gerhard Schürer, az NDK Minisztertanácsának elnökhelyettese, az állami tervbizottság elnöke, hogy megbeszéléseket folytassanak a két ország központi tervező szervei közötti további együttműködéséről, Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Huszár István. Jelen volt Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. (MTI) Dr. Bíró József dániai tárgyalásai Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Ivar Nor- gaard dán külgazdasági miniszter meghívására szeptember 22—24. között látogatást tett Dániában, ahol megbeszéléseket tartottak a két ország külkereskedelmi és gazdasági együttműködési kapcsolatairól és bővítésük lehetőségeiről. A két ország külkereskedelmi forgalma az elmúlt öt év alatt kétszeresére, mintegy 30 millió dollárról 60 rtiillió dollárra nőtt. Külkereskedelmi miniszterünk hangsúlyozta, hogy a további növekedés érdekében űán részről fel kell számolni a jelenleg még fenntartott diszkriminatív mennyiségi korlátozásokat, amelyek akadályozzák néhány magyar termék dániai bevitelét. Dr. Bíró József felkereste K. B. Andersen külügyminisztert és találkozott a két ország közötti gazdasági kapcsolatokban leginkább érdekelt dán cégek képviselőivel is. (MTI) KÖ2ÜLEX figyelem! 1976. szeptember 27-től október 2-ig „HUNOR" elektronikus számológépig IÁLLITAS ÉS -VASAK LESZ papír—írószer osztályunkon. écskö özietház SALGÓTARJÁNI A kiállításon bemutatott számológépek a helyszínen megvásáro hatók, illetve későbbi szállításra megrendel Ueiok. ■25b jfjja)