Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)

1976-09-19 / 222. szám

Munkás kulturális hetek októberben Előkészületek három intézményben A SZAKSZERVEZETEK Nógrád megyei Tanácsa kez­deményezésére az idén első íz­ben rendezik meg Salgótar­jánban a munkás kulturális heteket- Mint a cím is utal rá, az október 11-től november 6-ig tartó rendezvénysorozat középpontjába a munkások művelődését szolgáló kulturá­lis és művészeti programokat állították. Első alkalomról van szó, de ez az elsőség olyan jelentős eredményeket pro­dukálhat, amelyek tartós ele­mei lehetnek a szocialista brigádok és a szakszervezeti alapszervezetek művelődési tevékenységének, hagyomány­teremtő erővé válhatnak. VA munkás kulturális hetek megrendezésében számos mű­velődési intézmény kapott konkrét feladatokat. Ezen in­tézmények közül kerestünk meg hármat, s érdeklődtünk az eddig végzett munkáról, a tervezett programokról. A Nógrád megyei Moziüze­mi Vállalat Munkásarcok a filmvásznon címmel filmsoro­zatot szervez a város több filmszínházában. Milyen fil­mek bemutatóját tervezik? — kérdeztük Kiss Imrétől, a vállalat igazgatójától. — A filmekről már tudok nyilatkozni — mondta az igazgató, — Pontos vetítési helyszínt és időpontot azon­ban még nem közölhetek, mert ezt egyeztetnünk kell a Salgótarjani városi Tanács művelődésügyi osztályával. Ügy tervezzük, hogy három jól sikerült munkástémájú fil­met mutatunk be. Egy régeb­bit és két újabbat. A régeb­bi Nádasy László Megöltek egy lányt című munkája, me­lyet Solymár József regényé­ből készített, s jeleneteinek jó részét éppen Salgótarjánban forgatta. Bemutatjuk Gábor Pál kedvező kritikai fogadta­tást kapott művét a Tiltott területet és Csányi Miklós Kenyér és cigaretta című mai munkásfiatalokról szóló alko­tását. A filmbemutatók mellé találkozók megrendezését ter­vezzük; kötetlen beszélgetés formájában találkoznának az alkotók és filmesztéták a kö­zönséggel. Gábor Pál film­rendező már elfogadta meghí­vásunkat. NÓGRÁD MEGYEI Mun­kásmozgalmi Múzeum. Salgó­tarján- A tervezett rendezvé­nyekről dr. Horváth István megyei múzeumigazgató ad tájékoztatást. — A bányászkodás és a bá­nyászélet története Nógrád megyében című kiállításunk már a bányásznap alkalmára megnyílt, de nem erre a nap­ra szántuk; hosszabb ideig nyitva lesz. Elkészítésében a múzeum munkatársai vettek részt. Nem kifejezetten az iparág történetét dolgoztuk fel. hanem középpontjába a kör­nyezet átformáló hatását, va­gyis az ember és életmódjának, öntudatának, munkaeszközei­nek változását állítottuk. Fon­tos törekvésünk volt a sokol­dalú munkáshagyományok ápolása, amit bizonyítanak a tárlatlátogatás során felcsen­dülő, bányászok között élő dalok is. — Másik feladatunk a Nóg­rád megye munkásmozgalmi személyiségeinek nevét vise­lő szocialista brigádok részé­re szóló ismertetések, bibliog­ráfiák, előadások készítése. Je­lentős ugyanis azoknak a bri­gádoknak a száma, amelyek Nógrádi Sándor, Kakuk Jó­zsef, Furák Teréz nevét vi­selik. Másik tapasztalatunk, hogy sok esetben nem kielé­gítő az ezekről a személyek­ről szóló ismeret. Ezért tá­jékoztató előadást rendezünk a három említett személyiség­ről — az SZMT kulturális osztálya segítségével a brigá­dok képviselőinek, megjelen­tetjük a róluk szóló füzetet Vonsik Ilona, a múzeum mun­katársa összeállításában. Ez a füzet kéziratban már elké­szült, a szükséges időre meg­jelenik. — A kulturális hetek ide­jén kiállítás nyílik, a Ko­hász Művelődési Központban Magyarok az európai népek ellenállási mozgalmában címmel. Anyagát a karancs- berényi múzeum általunk el­lenállási szobának nevezett gyűjteményére alapozzuk. A „nyersanyaga” már készen van, a kiállítást egyébként Szvircsek Ferenc muzeológus készíti. A hetek után az anyagot vándoroltatjuk a vá­ros üzemeiben, s igények sze­rint az iskolákban. A József Attila megyei Művelődési Központ október 22-én kül- és belpolitikai fó­rumot rendez a salgótarjáni öblösüveggyárban, valamint a ZIM gyárában. Erről Szo- boszlai Béláné igazgatóhe­lyettes ad felvilágosítást. — Mindkét rendezvényün­ket a gyári szakszervezeti művelődési házakkal együtt­működve szervezzük. Túl so­kat még nem tudok monda­ni. Csupán annyit, hogy a fó­rumokra országos hírű újság­írókat, televíziós riportereket, megyei és városi politikai, ál­lami vezetőket kértünk fel. A napokban várjuk vissza jelzéseiket, hogy elfogadják-e meghívásunkat. ZENGŐ ÁRPÁD munka­társ a színházakkal foly­tatott tárgyalásokról beszél: — Sajnos, konkrétan — sem a darabot, sem az időpontot illetően — nem sikerült meg­egyeznünk egyik színházzal sem. Egy azonban biztos: a közönség nem marad szín­házi előadás nélkül a kultu­rális hetek idején; vagy a 25. Színház, vagy az angyalföldi József Attila Színház ven­dégszerepei a megyeszékhe­lyen és sort kerítünk mű­vész-közönség találkozóra is. Október közeledik, úgy tű­nik, hogy a munkás kulturá­lis hetek előkészületei kés­nek. (sulyok) Mai tévéajánlatunk NAGYB ÁTONYI SZÍNHÁZI PROGRAM Az 1976'77-es színházi év­adban hét bemutatót tart Nagybátonyban, a Bányász Művelődési Házban az Álla­mi Déryné Színház. A szín­házi szezon október köze­pén Flotow A richmondi vá­sár című énekes játékává! kezdődik. A további prog­ramban a bolgár Dimitar Di- mov Elkárhozottak, Jókai Anna Üj házasok, Oscar Stra­uss Varázskeringő, Katona József Bánk bán című mű­vei, valamint a Szerelem cí­mű színmű és az Irma, te édes musical bemutatói sze­repelnek. A színházi előadá­sokra — az irodalmi emlék­estek műsorához hasonlóan — úgynevezett A és B bérletek vásárolhatók a nagybátonyi Bányász Művelődési Központ | pénztárában. 15.55: Filmszem. A mozik műsorában tal­lózva, az új filmeket bemu­tató és bíráló műsor e havi adásában a legtöbb teret Ku- roszava Akira japán film­rendező új filmjének szente­li, amelyet a tévésorozatban megismert rendező szovjet— japán koprodukcióban forga­tott. A Derszu Uzala Szibé­riában játszódik, hőse egy öreg nanáj vadász. Kuroszava fontos dolgokat mond el film­jében az ember és a termé­szet viszonyáról. Megszólal­tatja a Filmszem műsorveze­tője a televízió világutazó­ját, Rockenbauer Pált, aki jó I ismerője Szibériának, s sok I információt szerzett a termé­szettel szoros kapcsolatban élő népekről. Szót ejt a műsor az egri nyári filmművészeti szabad- egyetemről, ahol külföldi és, magyar filmklubvezetők cse­rélték ki tapasztalataikat. Há­rom fj film bemutatójának előzetesére is sor kerül. Szász Péter Szépek és bolondok cí­mű fanyar, groteszk játéká­nak, Lányi András Segesvár és Gyarmathy Lívia Magá­nyosok klubja című dokumen­tumfilmjének néhány képso­ra is látható lesz a műsor­ban. Műsorvezető: Sárközi Erika, szerkesztő-rendező: B. Révész László. Bemutatjuk Kalmár Magda operaénekest Kalmár Magda a tizedik évadot kezdi az Opera színpadán. A fi­atal énekesnő népszerűsége kez­dettől fogva tar­tós jel1 egű, Szin­te minden mű­fajban énekel: fellép az Operá­ban. szerepel a rádióban, a tele­vízióban, kül- és Belföldi , koncer­teken vesz részt. kési két év jas tagság meg a Állami házban, különbséget kétféle rang ad­ta lehetőségek között? Voltak- e félelmei ösz­töndíjas korszaká­ban ? — Engem rög­tön a „mélyvíz­be" dobtak, rengeteg ko­moly, szép fe’adatot kaptam. Kezdettől fogva úgy érez­tem: bizonyítanom kell, s hogy nem támaszkodhatok másra. mint a hangomra. Félelmeim ebből táplálkoz­tak, s a magánénekesi stá­tusz is csak egy bizonyos fajta biztonságot adott. A belső kényszer, hogy mindig magasabbra kell emelnem a mércét, s hogy ennek meg is kell felelnem, ezután is megmaradt. De nem mond­hatom, hogy félelmeim ma is megmaradtak... — Az Operáról úgy hírlik: nagyon nehezen fogadják be a művészek az új kollégákat. Mi ennek az oka? — Nehéz beilleszkedni, ez tagadhatatlan. S, ha a beil­leszkedést teljes alkalmaz­kodásnak tekintjük, akkor elmondhatom hogy még ma sem illeszkedtem be. A kö­zös munkához, ugyanis köl­csönös megértés és alkal­mazkodás kell. Ez bonyo­lult feladat olyan emberek között, akik mindannyian állandóan felfokozott ideg­állapotban, sérülékeny lel­kialkattal élnek és dolgoz­nak. Hiszen ez a művész­ember jellemzője. Ezért tud mást, a megszokottól elütőt adni: estéről estére, alkalom­ról alkalomra. Megújulni, színházat csinálni. Nagy a tét. Ezért évről évre nő a felelőssége is. Nyilván ezt érzi minden kolléga, ezért olyan nagy a verseny, s ezért alakulnak ki nehezen baráti-pajtási kapcsolatok a társulaton belül. — Saját emberi karaktere miként befolyásolja a szín­házzal való kapcsolatát, a barátságokat ? — Őszinte embernek tar­tom magamat, s úgy hiszem: mások is így vélekednek rólam. — Ez igaz. Egyik másik nyilatkozata nagy port ka­vart fel. Néhányan nem vet­ték jó néven... — Igen. Ezért én most — és ezentúl is — csak ma­gamról vagyok hajlandó be­szélni. Az őszinteségem időn­ként hátrányt jelent. Nem tudok alakoskodni. A szín­padon kívül nehezen találom meg a helyemet kollégáim között. Nem szeretem és nem is tudom magam menedzsel­ni. Soha nem megyek olyan társaságba, ahová tudom, nem azért hívtak, mert sze­retnek. Nem fordult elő, hogy azokat az embereket hívtam vendégségbe, aki­ket nem tartok barátaimnak. Egyszóval: nem vagyok híve a protokollnak. — Nem érzi úgy, hogy ez­által magányossá válik? — Sajnos, a magányossá­got vállalni kell, de ez nem jelenti azt, hogy egyedül va­gyok. Vannak barátaim, akik nem azért szeretnek, mert ezt, vagy azt elértem, s mert esetleg el tudok intézni szá­mukra egy, s mást. S, nem utolsósorban itt van a csa­ládom, a művészet után ez a legfontosabb nekem. — Ez is közrejátszik a népszerűségében ? — Ügy érzem, így sikerül megtartanom. Ugyanis min­dig törekedtem arra, hogy népszerűségem ellenére is megtartsam az egyénisége­met. Nem adtam fel a ma­gánéletemet. a lényem sza­badságát. Férjem M. Nagy Miklós operaénekes hasonló tulajdonságú ember; meg­értjük, szeretjük egymást. Kétéves Zsolt fiunk nevelé­se is leköt. Nem a magán­életben kell egy művésznek produkálni, hanem a szín­padon. S, hogy különlegeset, maradandó élményt nyújt­son, ahhoz igenis szüksége van a magánélet szabadságá­ra. Azt hiszem, a közönség ezt meg is érzi, s a kölcsö­nös szimpátia hozzásegít, hogy a színpadon csak nekik éljek, nekik énekeljek. — Feleletei az őszinteségen túl magabiztosságot, határo­zottságot sugároznak.- Vol­tak-e belső konfliktusai az elkerülhetetlen súrlódásokon kívül? — Voltak és lesznek is. A mérce mindig magasabb, a legnagyobb követelményeket mindig saját magamnak keü felállítanom. Nem lehetek elnéző magammal szemben. S olykor azt is higgadtan kell viselni, ha hosszabb-rö- videbb időre olyanok előz­nek meg, akik nem ütik meg ezt a mércét. Akkor kell a jó idegzet és a kon­díció. Mert kiborulni, elke­seredni sohasem, szabad. — Most pedig az elkerül­hetetlen kérdés: mennyit éne­kel naponta? — Szinte végigéneklem az egész életem. Reggel korán kelek, hogy beskálázzak, utá­na próba, vagy korrepetálás az Operában, délután rádió, vagy tévé. este pedig elő­adás. Ha nincs esti fellépés: szerepet tanulok. — Nehéz lenne kapásból felsorolni minden alakítását. Voltak klasszikus nadrág­szerepei — pl. a Cherubin — emlékezetes volt a Don Juan Zerlinájaként. Azután mint Lulu a legnőiesebb nő — és egy igazibb nadrág­szerep: a kis Nyilas Misi. Mind-mind más jellem. Hol találkoznak Kalmár Magda egyéniségével, hol nem. S nem véletlenül használtam a szerep szó helyett az ala­kítást. Mert nemcsak hang- technikailag, éneklés szem­pontjából voltak ezek emlé­kezetes esték, hanem a szí­nészi megoldások is újat ad­tak. Ügy tűnik Kalmár Mag­dának nincsen példaképe. Igaz ez? — Valóban- Hiábavaló len­ne bárkit is utánozni: nem lenne tökéletes. Minden sze­reppel egyedül kell megbir­kózni, s úgy megoldani, hogy az tetszen. a közönség­ek; Közben nem szabad elfelejteni, hogy a közönség ízlése is változik. ' Korszerűt igényel még a legismertebb müvek előadásától is. — Vidám, rövid, fiús hajú, sminktelen, egyszerű öltö- zékű művész. Külseje és vé­leménye fedi a bennem ki­alakult képet: egyszerű, s az egyszerűségében tökéle­tes, érzékeny műszerhez hasonlítható a lénye, amely műszer, ha avatatlan kézbe ke­rül, menthetetlenül elrom­lik. De ő képes kikerülni az „avatatlan kezek” beavatko­zását, mert ezt a finom mű­szert erő s burok védi: te­hetség, céltudatosság, a mun­ka és az élet szeretete. Pálffy Judit Sseberényi Lehelt 53. De Kis Pista sem ugrott fel jelentkezésre, meg Hor­ny ák Marci sem. Králik Jo- zso meg körülnézett, mintha ő is Buda tanítóval együtt kérdezné: no, ki lesz az? S meg is állott a kérdező szeme Zsabkán, ki odébb ült egy kövön, lába közt a bog­ráccsal. Erre mindegyik Zsabka fe­lé fordult. Ki is mehetne más, mint Zsabka?! Egyszeriben jobban érez­ték magukat. Máris úgy érez­ték, hogy sikerült kibújniuk. Zsabkához továbbítván Buda tanító kérdő tekintetét. Kézenfekvő, hogy Zsabka menjen. Ö a lepényevés győz­tese, ő kapta a leves sőré­jét. No, meg, mint vezérnek is, neki kell lenni az első­nek. Azt most gyorsan feled­ték, hogy Zsabka Janó utóbb mintha nem ragaszkodott vol­na a marsallbothoz. Most se ragaszkodott hoz­zá, hogy ő menjen a kanná­ért. Moccanatlan ült a kö­vön. Ugyanoly makacs hall­gatással, mint amilyen ma­kacsul tekingettek feléje. — Na, nincs vállalkozó? És ekkor felállt a lány. Anyicska. Hátradobta da­cosan a munka hevében szét­lazult fonatait és felállt. Buda tanító már várta, hogy ez történjék. Mert lát­ta. hogy nyugtalanul fészke- lődik ültő helyében; látta a szíve heves dobogását, az iz­galom ágaskodását az ide-oda röpdöső tekintetében; sőt, azt a kis kerek tavat is látta a szája szegletén, amelyben a gúnyos mosoly fészkelt, mi­helyt a kérdés elhangzott, s a csend reá beütött. S most Anyicska felállt. Fejét hátravetette és szó nél­kül elindult. Az arcokon meglepődés, a röstellet pírja. — Anyicska! — szóltak utána. — Ne viccelj! Anyicska már rálépett a zúzalékra a meddőhányó lá­bánál. S nevetett. — Nem viccelek. — És szó­ként felfelé, bozótról bozót­ra, mint a könnyű zerge. Már csaknem fenn volt a sö­tétlő erdő falánál. Buda tanító utánakiáltott: — Itt nézd csali meg! A forráshoz ne menj! S a fiúk meghallották hangja mélyén a furcsa re­megést összenéztek: aggó­dik? Ha nincs ott senki, mi­ért aggódik? Ö is hiszi?! Buda tanító nem hitte. De néha bizonygatnia kellett ma­gának, hogy nem hiszi, szo­rongásos pillanatokban. Vagy — mint most — az idegek próbáltatásában. Kinek nincs a lélek legmélyén olyan zu­ga, ahová nem ér le az ér­telem fénypásztáia, s ahol tán betemetve az ősök hiteszuny­nyad? Hogy néha, mint a visszajáró lélek, megkísért­sen, s jelenlétére döbbent­sen bennünket? Noha az ér­telemig akkor se, csak az idegekig tud felhatolni. Buda tanítóban is csak az idegekig hatolt fel, s szoron­gó kiáltása az idegek zárlata volt csupán. A lány odafenn semmit se szólt. Az erdő árnyéka kitár­ta elé karját. Ott állott már a lány a fény és az árnyék határán. S most 6zőke haja lobbant egyet, s nem látták többé. ' A fiúk szótlanul ültek a he­lyükön, s Buda tanító se szó­lott. Ügy ültek ott, mint a varjak vagy temetés után a rokonság. Üresen, bénultan, Holub Ciprián mozgolódott csak, mert az élet nem áll meg. s a kővel el kell in­dulni; estébe hajol, mire a faluba ér. S akkor felálltak, hogy dolgozni indulnak. S ahogy felálltak, látták, hogy Zsab­ka nincs ott. Üres a kő,1 s nekidőlve az üres bogrács. Hm... — mondták ma­gukban a fiúk. De Holub Cip­rián látta Zsabkát elmenni, s egy bokorcsoportra mutatott, lefele a falu iránt. — Gyün az — mondta —, végzi csak nagydo'goes kát. A fiúk nekiláttak a mun­kának, de valahogy nem volt nagy kedvük. Ingerülten rá­szóltak egymásra a legkiseb­bért. ' — Elütöd a lábam, te mar­ha! — kiáltott Feró. — Mért teszed oda?! — csattant vissza Marci. Aztán csak a kő zengett. De ennek a zengésnek se volt kitartása. Minden türel­metlen volt. Az élettelen vi­lág is. A hőség reszketett a kövön. — Még mindig nem jön. — Igen hamar megálltak a munkával. Tele has, rövid szufla. — Most ment el. — Húsz perce. — Csak tíz. — Még csak annyi lenne? — Tizenöt. Üjra zengett egy sort a kő, egy álmos sort. Ebéd utáni ímmel-ámmal. Dombaj Gyurka felegye­nesedett. Gyöngyöző homlo­kát csaknem fehér üstöké alatt letörölte — Most már azért jönni ké­ne neki. — Keresi biztos. — Minek kellett engedni? — szólott Feró — Mentünk volna mindnyájan. — Hisz jókor mondod! — Még mehetünk? De nem mentek. Megint a kőhöz fogtak. De még any- nyit se verték, mint az előbb­Feltekintettek az erdőre. Megint é = megint. Az erdő a bánya fölött, hallgatott. Fekete fala, úgy tetszett, mindig nőtt egy sort, és már csaknem az égig ér*» Mert délután volt, és az ár­nyék gyorsabban halad ilyen­kor. A meddőhányón látni le­hetett, hogy lopakodik lejjebb és lejjebb — Csak nem ment el a forrásig? Kosznovszki Feró eldob­ta a lapátot. ^ — Szégyen, hogy egy lány­nak kellett... Röhej. Buda tanító nem szállt be a diskurzusba. Sétálgatott, s noha nagyon is lassú léptek­kel méregette a rakodót föl- alá, kétség nem fért, hogy a nyugtalanság húzza lépte­it sósúllyal. Sűrű pillantásai az órájára is. mutatták. Laco gyereket a maga közelében tartotta, s néha fejére tette kezét, mintha a gyerek atyás­kodó védelmére szorulna. Ön­fegyelmének volt erre szük­sége. Nem a gyereket, magát nyugtatgatta vele. (Folytatjuk) 4 NÖGRÁD - 1976. szeptember 19., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents