Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)

1976-09-18 / 221. szám

iVcígy lehetőségek a két főváros együttműködésében Sajtóértekez’et a budape-ti napok rendezvényeiről Vátság emlékmű megalkotói­nak, akiknek jóvoltából Bu­dapest méltóan mutatkozott be Moszkvában. A magyar főváros vezetői egyébként meghívták Buda­pestre Moszkva párt- és ál­lami vezetőit, akik a meghí­vást örömmel elfogadták. A budapesti napok, ese­ménysorozata alkalmából Moszkvában járt magyar de­legáció élén Katona Imrével, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagjával, a bu­dapesti pártbizottság el­ső titkárával péntek délben elutazott a szovjet főváros­ból. A Seremetyevói repülőté­ren a küldöttség búcsúztatá­sára megjelent Viktor Gri- sin, az S%KP Politikai Bi­zottságának tagja, a moszk­vai városi pártbizottság első titkára, Vlagyimir Promisz- lov, a Moszkvai városi Ta­nács Végrehajtó Bizottságá­nak elnöke és több más hi­vatalos személyiség. Magyar részről ott volt Tóth József követtanácsos, a moszkvai nagykövetség ideig'enes ügy­vivője. Katona Imrének, az MSZMP Központi Bizottsága tagjá­nak, a budapesti pártbizott­ság első • titkárának vezeté­sével pénteken hazaérkezett Moszkvából a főváros kül­döttsége, amely részt vett a budapesti napok rendezvény- sorozatán. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren a bu­dapesti pártbizottság és a Fővárosi Tanács vezetői fo­gadták. Megjelent V. J. Pav­lov, a Szovjetunió magyaror­szági nagykövete. (MTI) Gazdag tapasztalatokkal, rengeteg élménnyel térünk vissza a szovjet fővárosból, a budapesti napok rendezvé­nyeiről, de a legmélyebb be­nyomást az a politikai lég­kör, az az emelkedett han­gulat tette ránk, mely a két' főváros e találkozását min­den mozzanatában jellemez­te, az a mód, ahogyan Moszk­va vezetői és az egyszerű em­berek ezekben a napokban pártunkról és személyesen Kádár János elvtársról, né­pünkről, Budapestről nyi­latkoztak — mondotta pén­teken, a magyar delegáció elutazása előtt a szovjet és a magyar sajtó képviselőinek Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság el­ső titkára. Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Fővárosi Ta­nács Végrehajtó Bizottságá­nak elnöke elmondta, hogy a magyar küldöttség tagjai a szovjet főváros vezetőivel folytatott megbeszéléseik és látogatásaik alkalmával ta­pasztalták: a szovjet főváros igen gyors ütemben fejlődik, hatalmas arányú építőmun­kálatok folynak, s jelentős pozitív változás mutatkozik a lakosság ellátását közvet­lenül szolgáló városgazdál­kodási ágazatokban is. Budapest vezetői a továb­biakban hangoztatták, hogy a látogatás tapasztalatai sze­rint a jövőben az eddigiek­nél is jobban ki kell használ­ni a két város együttműkö­désének lehetőségeit. Több hétköznapi, munkajellegű ta­lálkozóra van szükség, me­lyekben egymás tapasztala­tait mélyebben tanulmányoz­hatják. Moszkvában például óriási méretű ipari rekonst­rukció van folyamatban, amelynek módszereiből és eredményességéből ízelitőt adott a Lihacsov gyári láto­gatás. A két főváros között most tárgyalások folynak Bu­dapest új szennyvíztisztító berendezéseinek Szovjetunió­ból való beszerzéséről. Vál­tozatlanul nagy érdeklődés­re tarthatnak számot a la­kásépítkezések bizonyos moszkvai tapasztalatai. Ugyanakkor a lakásépítkezé­sek minősége, a kereskedel­mi hálózat fejlesztése, a műemlékvédelem területén Budapest eredményei is hasz­nosak lehetnek a szovjet szakemberek számára. A budapesti napokon részt vett magyar küldöttség tag­jai köszönetüket fejezték ki a moszkvai pártbizottságnak, a tanácsnak és a város la­kosságának azért a kedves­ségért éis figyelemért, amely- lyel a magyar főváros be­mutatkozását és küldötteit fogadták- Kifejezésre juttat­ták meggyőződésüket, hogy a budapesti napok rendez­vényei - eredményesen szol­gálták a két város, pártjaink és népeink közötti barátság elmélyítését és egymás jobb megismerése ügyét. Nagy és pozitív szerepe volt ebben a Moszkvában most vendég­szereplő magyar művészek­nek. sportolóknak. kiállítás­rendezőknek, a Béke és ba­Kajsone Phomvihanh Csehszlovákiában Gustáv Husik, Csehszlová­kia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, csehszlovák köztársasági elnök csütörtökön vacsorát adott a Prágában tartózkodó laoszi párt- és kormánykül­döttség tiszteletére. Gustáv Husák üdvözölve a vendégeket, méltatta a lao­szi nép harcának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársa­ság megteremtésének törté­nelmi jelentőségét, majd kijelentette: — A szocializmus építésében szerzett tapasztalataink iga­zolják, hogy minden sikerünk elképzelhetetlen lett volna a Szovjetunióval és a szocialista közösséghez tartozó más orszá­gokkal való szoros barátság és állandóan mélyülő együtt­működés nélkül, ez az együtt­működés, amely a szocialista közösségekhez tartozó orszá­gok egységének megnyilvá­nulása, megsokszorozza erőin­ket, növeli a szocializmus sú­lyát és befolyását világszerte. Kaysone Phomvihanh, a Laoszi Forradalmi Néppárt KB főtitkára, laoszi minisz­terelnök, válaszában elisme­réssel szólt arról a támoga­tásról és segítségről, amelyet Csehszlovákia Kommunista Pártja, kormánya és népe nyújtott a laoszi forradalom­nak, elősegítve annak -győzel­mét. Hangsúlyozta: a laoszi népet az az eltökélt szándék vezérli, hogy a szocialista ál­lamok támogatásával és_ ön­zetlen segítségével megvédi forradalmi vívfnányait. A jövőben is erősíteni fogjuk a szolidaritást és az együttmű­ködést a Csehszlovák Szo­cialista Köztársasággal és más testvéri szocialista or­szágokkal. r Komoly aggodalom Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter pén- ken fogadta Faruk Kaddumit. a Palesztinái Felszabadítási Szervezet VB tagja, a PFSZ politikai osztályának vezető­jét. A baráti légkörű beszél­getés során a felek vélemény- cserét folytattak a Közel-Ke­leten és térségében kialakult helyzettel összefüggő kérdé­sekről. Ezek megvitatása során mindkét fél komoly aggo­dalmának adott hangot amiatt, hogy Libanonban foly­tatódik a vérontás, s aláhúz­ták annak szükségességét, hogy mielőbb meg kell te­remteni a tűzszünetet és el­érni a válság olyan politikai rendezését, melyet kívülről jövő beavatkozás nélkül, Li­banon területi épségének, szu­verenitásának és független­ségének megőrzése alapjan lehet megvalósítani. Waldheim C prusról lároyall Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár csütörtökön a világ- szervezet New York-i szék­helyén külön-külön fogadta a ciprusi görög, illetve török tárgyalóküldöttség vezetőjét. A két eszmecserén a főtitkár a török és görög közösségek között februárban megsza­kadt tárgyalások felújítását szorgalmazta. X Jimmy Carter csütörtökön bírálta a Ford-kormányzat Ciprussal kapcsolatos politi­káját. A demokrata párt elnök je­löltje az Egyesült Államok­ban élő görög származásúak vezetői előtt hangsúlyozta, hogy „a Ford-kormány el­távolodása Görögországtól és Ciprustól kárt okozott a NA- TO-nak és az amerikai érde­keknek a Földközi-tenger ke­leti medencéjében”. Carter megállapította, hogy a ciprusi kérdést az ENSZ közgyűlésének 1974. novem­beri.. határozata alapján kell rendezni, amely előírja min­den külföldi haderő kivo­nását a szigetországból. Cip­ruson mind a görögök, mind pedig a törökök számára biz­tosítani kell az őket megillető jogokat az idegen csapatok kivonása idején és az utána következő időszakban is — jelentette ki Jimmy Carter. Szojuz —22 Hit tud az új fényképezőgép? Kocsis Tamás, az MTI tu­dósítója jelenti: A Szojuz—22 programja —, s természetesen főként a program NDK-ra vonatkozó része — továbbra is az ér­deklődés középpontjában áll a Német Demokratikus Köztársaságban. Pénteken újabb részlete­ket hoztak nyilvánosságra Berlinben a kísérlet NDK vonatkozásairól. Dr. Ralf Joachim, a közös szovjet— NDK program tudományos vezetője a Neues Deutsch- landban közölt cikkében el­mondja, hogy az űrben al­kalmazott multispektrális fényképezőgép elkészítését egy évvel ezelőtt kezdték meg a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiájának űrku­tatási intézete és áz NDK megfelelő intézményei, köz­tük a Carl Zeiss Jena Művek részvételével az Interkoz- mosz-program keretében. A fejlesztés alapja egy Jéná­ban már korábban kidolgo­zott földi multispektrális fényképezőgép volt. Az egy­éves határidő feszített mun­kára ösztönözte a szakem­bereket: a feladat megoldá­sában több mint 20 tudo­mányos intézet és 10 külön­böző más szerv munkatár­sai vettek részt. A Szojuz—22 mintegy nyolc nap alatt készíti el a Szovjetunióban és az NDK-ban kijelölt területek fényképeit. A repülési prog­ram maradéktalan végre­hajtása esetén annyi felvé­tel készül, amennyi 50 mil­lió négyzetkilométernyi terület egyszeri lefényképezésével volna egyenlő. A 250—260 kilométer ma­gasban működő fényképező­gép-rendszer egyetlen 55x 80 milliméteres filmkockája mintegy 115x165 kilométe­res. vagyis 19 000 négyzet­kilométernyi területet örö­kít meg. Az űrhajósok a ho­rizontról a Holdról és a lég­köri sugárzásról is készíte­nek felvételeket. Egy tekercs több mint 1000 kép készítésére ele­gendő filmet tartalmaz. A megfelelő színképtartománv kiválasztását — 4 szabad szemmel látható és 2 in­fravörös hullámhossz terü­leten — éppúgy, mint a gép működésének teljes össze­hangolását, elektronikus ve­zérlőrendszer végzi. A Szo­juz—22-n kísérletek foly­nak a legmegfelelőbb fotó­anyagok kiválasztására is. Berlinben közölték, hogy a Szojuz—22 útjával egy.do­bén ellenőrző kísérletek is folynak. Ezek egyikének helyszíne az AN—30-as típu­sú, 1974 óta sorozatban gyár­tott szovjet repülőgép (ez az ismert AN—24 tovább­fejlesztett változata), amely 7000 méteres magasság­ban készít ugyancsak fel­vételeket a kutatási terület­ről. A földi ellenőrző pró­bák egy része — így egvea területek, például Berlin környéke vizeinek elemzé­se és sugárzásmérés — az NDK-ban kerül sorra. Közel-keleti jelentés Szárkisz szabad kezet kapott Chtaura közép-libanoni városban pénteken tanács­kozásra gyűlt össze Szíria, Libanon és a palesztin ellen­állás képviselője. Az AP amerikai hírügynökség sze­rint a jobboldali keresz­tény _ fegyveres erők veze­tői szabad kezet adtak Szár­kisz megválasztott elnök­nek a tűzszünet elérését célzó tárgyalásokra, ame­lyeket Jasszer Arafattal, a PFSZ VB elnökével és Dzsamil tábornok, Szíriái hadügyminiszter-helyettes­sel. a légierő parancsnoká­val folytatott. A szíriai erők Amikor szeptember 21-én amerikai idő szerint délu­tán 3 órakor megnyílik New Yorkban az Egyesült Nemze­tek Szervezetének harminc- egyedik közgyűlése — éppen finisébe lép az amerikai el­nökválasztási küzdelem. Per­sze, az ENSZ felül áll en­nek a harcnak a fordulata­in. A világszervezet közgyű­lésére készülve azonban nem lehet nem észrevenni, hogy az amerikai politikában immár elég hosszú idő óta szervezett ENSZ-ellenes kampány folyik! A közvéle­mény-kutató irodák, ame­lyeknek az Egyesült Álla­mokban ezekben a hetek­ben nagy szerep jut, éppen most látták szükségesnek közölni, hogy az amerikai közvélemény külpolitikai hangulatában az utóbbi esz­tendőben „csak egyetlen lé­nyeges változás” tapasztal­ható. Ez pedig az ENSZ-szel kapcsolatos. Korábban — így szólnak a gondosan meg­fésült „közvélemény-kutató” jelentések, az amreikaiak 70 százaléka kitartott amellett, hogy az Egyesült Államoknak mindenképpen alkotó mó­don együtt kell működnie az Egyesült Nemzetek Szer­vezetével. Ez az arány sze­rintük ma már nem több mint 45 százalék. Ha nem is az amerikai közvélemény hangulatát —, de az amerikai uralkodó és kormánykörök ingerültsé­gét ezek a manipulált szám­adatok mindenképpen tük­rözik! Az Egyesült Államok, Ei\SZ: a liamiincesrvcdik amely valaha úgy játszott és manőverezett az Egyesült Nemzetek Szervezetében, mint „hazai pályán” — ma már kénytelen szembenéz­ni azzal a ténnyel, hogy Washington és legszorosabb szövetségesei mindinkább kisebbségbe szorulnak. Az Egyesült Nemzetek Szervezete az erkölcsi és politikai harc színtere is! Itt a világban végbement tár­sadalmi változások közvet­lenül és azonnal lecsapódnak a szavazatok arányában. Ez magyarázza az amerikai ve­zető körök fokozódó inge­rültségét a „kezeik közül ki­csúszó” világszervezettel szemben. Közvetlenül a köz­gyűlés összeülése előtt lát­ványos példája volt ennek az a bejelentés, hogy a Biz­tonsági Tanácsban az Egye­sült Államok megvétózza a Vietnami Szocialista Köz­társaság tagfelvételi kérel­mét. Ennek elkerülésére azután a Biztonsági Tanács olyan határozatot hozott, hogy elhalasztja a tagfelvé­tel tárgyalását. A közgyűlésen nyilvánva­lóan teljes erővel fel fog vetődni ennek az amerikai magatartásnak nemcsak po­litikai, hanem erkölcsi szem­pontból is tarthatatlan vol­ta: Washington annak a népnek a képviselőit akarja távol tartani a világszerve­zettől, amely ellen az ENSZ NÓGRAD - 1976. szeptember 18., szombat legfontosabb alapelvelt meg­sértve brutális gyarmati há­borút folytatott. Ez a tagfel­vételi vita, amellyel nyilván az angolai tagfelvétel vitája is párosul, elkerülhetetlenül hozzájárul majd az ameri- kaiaík" politikai és morális elszigetelődéséhez a közgyű­lésen. Ami a 31. ülésszak egyéb napirendi pontjait illeti, — minden jel szerint döntő helyet foglal majd el a leszerelés egész probléma­köre. Az amerikai diplomá­cia ebben a vonatkozásban is defenzívában van: az el­nökválasztási időszakban az amerikai diplomácia alig­ha vállalkozik majd akár csak taktikai kezdeményezé­sekre is. így a leszerelési vi­tában szocialista kezdemé­nyezések alapján foglalko­zik majd a világszervezet a nukleáris kísérletek általá­nos és teljes beszüntetésével, a vegyi fegyverek betiltását és megsemmisítését kimon­dó nemzetközi szerződéssel, vagy annak a megállapodás­nak az ügyével, amely az emberi környezet katonai vagy más célokból' történő megváltoztatását pusztítá­sát tiltaná meg. Napirendre kerül a lesze­relési világértekezlet mie­lőbbi összehívásáért folyta­tott diplomáciai és politikai harc is. Itt a finomabb módszereket alkalmazó ame­rikai manőverezéssel párhu­zamosan a legnagyobb kér­dőjel Kína magatartása, amely mindeddig elfogadha­tatlan feltételeket támaszt­va elutasította a konferencián való részvételt. Ugyanakkor a közelmúltban az el nem kötelezett országok colom­ból. csúcsértekezlete a lesze­relési világértekezlet mel­lett nyilatkozott —, ami azt jelenti, hogy az ügy ellenzői­re a korábbinál jóval na­gyobb nyomás nehezedik majd ezen a közgyűlésen. A kevésbé átfogó, de a világbéke szemponjtából közvetlen veszélyt jelentő kérdéscsoportok közül nyil­vánvalóan a Közel-Kelet és Afrika ügyei foglalnak majd el kiemelkedő helyet az ENSZ vitáiban. A hivatalos napirenden több mint 10 pont vonatkozik a közel-ke­leti válságra. Azt, hogy a közgyűlési vita miképpen alakul, jelentősen befolyá­solhatja a gyötrelmes libano­ni konfliktus további lefo­lyása az őszi hónapokban. Nemkülönben az, hogy áz egyes arab országok között az utóbbi időben kiéleződött nézetkülönbségek hogyan csapódnak majd le ENSZ- küldöttségeik magatartásá­ban. Ami Afrikát illeti — talán a 31. ülésszak lesz az első közgyűlés, amelyen e föld­rész kérdéseivel a viták legelső vonalában szerepel­nek. Ez voltaképpen a po­litikai és társadalmi folya­matok meggyorsulására mu­tat. A haladó antiimperialis- ta erők győzelme Angolában és általában a portugál gyar­matok felszabadulása, hal­latlan erővel gyorsította meg a fekete kontinens fej­lődését. Nyilvánvalóan nem­csak az amerikai elnökvá­lasztással, hanem az ENSZ- közgyűléssel is összefügg az a kétségbeesett — és még amerikai félhivatalos kö­rökben is csaknem remény­telennek ítélt — igyekezet, amellyel Kissinger külügy­miniszternek az ENSZ-köz- gyűlés elé időzitett villám- kőrútja enyhíteni igyekszik a fajüldöző rezsimekre (Rho- désiára és a Dél-afrikai Köz­társaságra) nehezedő nyo­mást. Az említetteken túlmenő­en természetesen rengeteg té­máról tárgyal a közgyűlés, hiszen e pillanatban 124* kö­rül van az elfogadott napi­rendi pontok száma, s ezek még szaporodhatnak. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése mindig is a legfontosabb nemzetközi vitafórum volt. Nem egyszerűen a pillanat­nyi gazdasági, vagy kato­nai erőviszonyokat tükrözi, hanem mintegy előrevetítve a politikai jövő képét,' han­got ad a pozitív politikai és társadalmi átalakulás sod­rában élő nemzetek képvi­selőinek. Ez teszi a változó világszervezetet oly kényel­metlenné Washington szá- , mára —, s ez teszi oly jelen­tőssé a Szovjetunió és a szo­cialista országok szemében, amelyek a világban lezajló pozitív társadalmi, gazdasá­gi és politikai változások ösztönzői és segítői.« —1 —e ellenőrzése alatt álló város­ban szigorú biztonsági in­tézkedéseket foganatosítot­tak. Hasszán Szabri El-Kholi,’ az Arab Liga libanoni köz­vetítője, aki a hármas talál­kozót tető alá hozta, Bej- rútból a konferencia színhe­lyére történt elindulása előtt derűlátóan nyilatkozott a tárgyalások kilátásairól. Asszad szíriai elnök csü­törtökön Damaszkuszban — tíz napon belül immár har­madízben — megbeszélést folytatott Pierre Gemajei- lel. a falangista párt veze­tőjével, Gemajel tárgyalt Khaddam szíriai külügymi­niszterrel is. ♦ Szajed Fahmi egyiptomi belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy Anvar Szadat, a csütörtöki népsza­vazáson a szavazatok több mint 99 százalékát megsze­rezte és így újabb hatéves periódusra Egyiptom elnö­ke lesz. Szadat második el­nöki megbízatására októ­berben teszi le esküjét. (MTI) Kissinger Pretoriában Henry Kissinger, amerikai külügyminiszter pénteken Lusakából Pretoriába érke­zett, hogy Johannes Vorster, dél-afrikai miniszterelnökkel tárgyaljon. Afrikai diplomáciai, kőr­útjának harmadik állomá­sán Kissinger — egyes hírek szerint — találkozik az ugyan­csak Pretoriába érkező lan Smith, rhodesiai miniszter- elnökkel is. Kétnapos tárgya­lásainak befejeztével a kü­lügyminiszter vasárnap is­mét útnak indul és másod­szor is találkozik mind Nye- rere tanzániai, mind Kaunda zambiai államfővel. A re­pülőgépen utazó egyik „ma­gas rangú diplomata”, — aki rendszerint maga a külügy­miniszter, — újságíróknak el­mondta, hogy „meglepő lenne, ha az afrikai körút teljes si­kerrel zárulna, de ugyanígy valószínűtlennek minősítette a teljes kudarcot is.

Next

/
Thumbnails
Contents