Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)

1976-08-05 / 184. szám

I A bútorok garanciális javítását Nógrád megye területén a Salgótarjáni Faipari és Bújor készítő Szövetkezet végzi. Az asztalos- és kárpitosmunka mellett különböző biílorf élesé- gek készítésével is foglalkoznak. Jelenleg a balassagyar­mati ABC-áruház berendezését készítik. Gargács Ferenc asztalos brigád vezető szekrénysort állít össze. Biztosított a dolgozók üdültetése Vállalatunknál, a nógrádkö- vesdi Pestvidéki Kőbánya Vállalatnál, a dolgozók üdül­tetése a következő formákban történik. Vállalatunk csere­üdültetést tart fenn az ERNST THÄLLMANN MÜVEK mag- deburgi gyárával. Ebben az évben 1976. június 1-től június 14-ig 25 dolgozónk részesült a jó munkája alapján kedvez­ményes üdülésben. Szakszer­vezeti bizottságunk az ez évre megkapott SZOT-beutalóje- gyek alapján a nyári szezon­f •• •• •• Sörösüveg'— zsákba maesk a Sok esetben megtörténik a sör töltésénél, hogy amikor a fedődugaszt nyomja rá a gép, akkor az üveg beöntőnyí- lása megreped. Ezt a vevő csali a bontáskor veszi észre. Ilyenkor kénytelen az 1,50 forintos betétdíjas üveget el­dobni, mivel azt az árudák nem veszik vissza. Az az ér­zésem, hogy ebben az eset­ben a vevő neon ugrál örö­mében, hiszen nem az ő hi­bája, hogy nem lát a kupak alá. Javaslatom: vissza kellene venni a csorba üveget is, amit az újratöltésnél azok selejtezzenek ki, akiknek eset­leg a hibájából adódott az eset. X 1976. július 23-án — nem először és reméljük nem utol­jára — próbavásárlásokat eszközöltek ellenőrök a sal­gótarjáni piacon. A vásárlás során 1—4 forint többlet- száhilázást fedezlek fel egy- egy eladónál. A hibát még az is súlyosbítja, hogy egyes eladók nem nézték át heggel a napi árjegyzéket és az elő­ző napi szerint árusítottak. Hivatkoztak az eladóhiányra, hogy egyedül végzik 2—3 em­ber munkáját. Én magam is kezdtem védeni az eladót és menteni, mintha véletlen esetekről lenne szó. Az ellen­őr viszont meggyőzött, mert több nap eredményét mutat­va kiderült, hogy egy eset­ben sem történt „véletlen el­számolás” a vevő javára. M. S. A* olvasók fóruma A FŰSZER I válflézol Szarva sgedei gondok nyomán A NÖGRÁD július 22-i — csütörtöki — számában az Olvasók fóruma rovatban megjelent a „Szarvasgedei gondok nyomában” című írás, melyben a cikk szerzője a szarvasgedei boltvezető tá­jékoztatása alapján felvetet­te, hogy több öriginált zárt kartonon belül áruhiányok Pásztőn három éve alakult A szakcsoport az első két melő Juhász Béla volt, 1964- fordulnak elő a salgótarjáni meg a zöldségtermelő szak- évben a tervét teljesítette, sőt ben. Akkor még ezen a vidé- fiókunk szállításainál. A cikk alapján vizsgála­tot indítottunk, mely során az érintett boltvezető ez év­Levelezőink jelenük Kövessük a példájukat! évi tervük ken "a.®yon megnézték meg- csodálták a korán termelt csoport tizenhét taggal. A ta- tű,t ,, ít tt v gok közül Szklenár József, tuiteljesitette. Ez Szőke Imre és Szöllősi László 300 ezer forint, amit előrelát- árut. Azóta többen követték a Budapesten intenzív paprika- hatplag körülbelül 200 ezer példáját, -nemcsak a szakcso­termelési tanfolyamot végez- forinttal túlteljesítenek. A tek. Szklenár József kiállítá- jövedelem magasan túlszár- son bemutatott termékeiért a nyalja a szabad földben Jer­bíráló bizottságtól kiváló ok- mesztéssel járó eredményt, levél kitüntetésben részesült Azt is látni kell, hogy a szak- 1976. július 22-én. A szakcso- csoport tagjai jól kihasznál- port többi , tagja is tanfolya- ják az adott lehetőséget a mokon vett részt, többek kö- többlettermelés érdekében, zött Soroksáron, a kertészeti Először salátát, reket, hagymát egyetem tangazdaságában. A termelnek. Mire az elfogy, a múlt év telén a pásztói sző- korai paradicsom díszük, il­vetkezetnél tartottak tanfo lyamot, amelyen a gyöngyösi kertészeti egyetem tanárai tartották előadást. Ebben az évben voltak Kecskeméten, Szentesen, Gyulán. A befekte­tett idő, a tanulás, a szorga­lom meghozta gyümölcsét, mert a hozzáértőknek jó jö­vedelmet biztosít a fóliás tér­ben három egyedi ^esetet em­lített meg, amikor zárt kar­tonból áru hiányzott, összes­ségében mintegy 55 forint ér­tékben. Salgótarjáni- fiókunk napon- hozzájárult a rendkívüli ta átlagban 3—4000 karton aszály, illetve szárazság, így árut vesz át és hozzávetőleg a szabad földből, ^jobban ugyanennyit szállít ki. Fió- mondva a kertekből nem, -kunk kereskedelmi részlege vagy csak kevés áru került a a beérkező áruknál — zárt­port tagjai, magántermelők is viszik áruikat a pásztói, vagy salgótarjáni piacra. Az idén egész nyáron nem volt kielé­gítő az áruellátás, illetve ma­gasak voltak az árak. Ehhez letve virágzik. Az első para­dicsomszállítás június tize­diké körül történt, s már las piacra. A' borsónak, babnak, burgonyának még mindig ma­gas-az ára. ami nem csoda. leérik. Helyét az uborka ^.!'szerL valósággal kiégett a foglalja el. A paprika is korán terem és késő őszig tart. A megtermelt árut az ÁFÉSZ autója szállítja az üzletekbe értékesítésre. A szakcsoport tagjai eíége­földből minden, ahol nem le­hetett öntözni. Próbáljuk kihasználni a kertjeinket másodvetéssel. kartonok esetében — csak szúrópróbaszerű ellenőrzése­ket tud végezni, tehát min­den zárt kartont nem bont­hatunk fel és nem ellenőriz­hetünk. így a gyári csomago­lású kartonok áruhiányának melés. A szakcsoport három- dettek az eredménnyel. éves szerződést kötött az ÁFÉSZ-el, de a szerződést minden évben megújítják az áruátvétel érdekében. volna, ha minél többen Jó kö­főleg zöldbab, borsó, uborka esetében vétlenek vagyunk, vetésével. Ha jobban kedvez Közöltük a boltvezetővel, az idő és hosszú lesz az ősz, hogy az általunk szállított valamit még pótolhatnánk, áru mennyiségéért felelős­vetnék a példájukat, a kertek ahból. amit a mostoha időjá- séggel tartozunk ebben kihasználását a termelők fogyasztók érdekében. Pásztón az első fóliás rás elrontott* ter­KárpátaJján Rokoni látogatáson Minden embernek van hon- hetne példaként felsorolni, vágya. Ki hol született, időn- amelyek mind-mind a felsza­ként hazavágyik. Mi is a családdal rendszeresen, éven­te hazalátogatunk a Szovjet­unió Kárpátokon túli, Vi­badulás után kerültek a dol­gozók szolgálatába. Ott-tar- tozkodásunk alkalmával meg­állapítottuk, hogy óriási a ban 18 dolgozó részére adta ki a beutalójegyeket. Ezenkí­vül vállalatunk visegrádi hét­végi üdülőjében dolgozóink folyamatos pihenését tudjuk biztosítani. Szocialista bri­gádjaink közös üdülési prog­ramot nem terveztek, de sza­bad szombaton és vasárnap vállalatunk az igényeknek megfelelően rendelkezésre bocsátja a szocialista brigá­doknak a vállalati autóbuszt, mellyel hétvégeken közös ki­rándulásokon vesznek részt. Molnár László nográdov területére. Itt szov- fejlődés, leírni tailán nem is lehetne. Meggyőződtünk arról is, hogy a szovjet emberek szeretete, szorgalma, odaadó munkája, szerénysége min­denkor a társadalmi érdeké­jét és több más nemzetiségű állampolgár él és dolgozik, építi a kommunista társadal­mat az SZKP XXV. kong­resszusa határozata alapján. Ez a terület a felszabadu­lás előtt a legelmaradottabb, legszegényebb terület volt. Több nagytőkés földbirtokos nista társadalom építése ér­uralta, nagy volt a kizsák- dekében tesznek, rriányolás. Munkalehetőség a legközelebbi kolhozba is sem nagyon akadt, így a la- ellátogattunk, Petrova köz- kosság túlnyomó többségé a'ségben, ahol megtekintettük legnagyobb szegénységben, a korszerű tehenészetet, és nyomorban élt. Az 1945-ös kertészetet. Nagyon jó éred- felszabadulás meghozta a menyekről számoltak be a Kárpátokon túli népeknek is dolgozók. Megállapítottuk, a szabadságot, megszűnt az hogy nincs különbség j kü- ember ember általi kizsák- lönböző nemzetiségű emberek mányolása, megváltozott az között, csak az összetartás egész terület arculata a fel* jellemző rájuk. Talán ennek szabadult nép szabad hazá" ;s köszönhető, hogy a Szov- ban épít, alkot. Üzemek, kol* jetunió olyan nagyszerű fel* hozok, szovhozok, gyárak (ci- adatokat old meg, mint az pőgyár, gépgyár, gyufagyár, orenburgi gázvezeték építése, fűrészgyár, fafeldolgozók) ad­nak biztos megélhetést, jövőt a dolgozóknak. Egészségügyi intézmények, művelődési ott­honok, sportpályák, közép­iskolák, zeneiskolák sorát le­Tóth Istvánná Pásztó Társadat mi munka elismerése Szeliczki András 35 évi va­súti szolgálata mellett szak- szervezeti bizalmi és munka- védelmi' őrként is végez tár­sadalmi munkát a balassa­gyarmati vontatási főnöksé­gen. Mint szocialista brigád­tag a Madách brigádhoz tar­tozik. Másik két szocialista esetben is. Vállalatunk és at ÁFÉSZ-ek között érvényben lévő szállítási alapfeltételek alapján, a zárt kartonon be­lüli áruhiányok esetében — ha az az 50 forintot nem ha­ladja meg —, minden külön értesítés nélkül a boltvezető tanácsi jegyzőkönyvet vegyen fel, azt küldje be fiókunkhoz, és a kár ellenértékét átutal­juk. Amennyiben a kár érté­ke az 50 forintot meghaladja, úgy a kár értékéről fiókun­kat értesítse, mely alapján azonnal intézkedünk a kár ér­tékének és okának kivizsgá­lásáról és a közösen megálla­pított kár ellenértékének át­utalásáról. Sérült kartonok esetében a* brigáddal közösen Szeliczki András mozdony-lakatos jó átadás-átvétel során a boltve­ket helyezi előtérbe, s má- munkáját is elismerték. Ősz- zető a sérült karton tartal- sodlagos az egyéni érdek, /szejövetelt rendeztek a párt-, mát köteles tételesen átven­Mindent a béke és a kommu- a szakszervezet és a gazda- ni és az esetleges áruhiányt sági vezetés képviselői és kö- árukísérőnkkel azonnal jó- szönetüket fejezték ki Sze- váíratni. liczki Andrásnak, a három Ez volt a gyakorlat eddig is szocialista brigád pedig áfán- áruhiányok esetében, A bolt- dékokkal kedveskedett. A jól- vezető bennünket sérelméről eső figyelmesség az ünnepel- nem értesített, s így nem is tét meghatotta, s köszönetét intézkedhettünk panaszát il- fejezte ki társainak. letően. A kivizsgálás alapján — sz — a boltvezető által felvetett áruhiány ellenértékének át­utalásáról gondoskodtunk. Mucsi Lajos, a FüSZÉRT áruforgalmi vezetője Köszönő sorok Nagy­bátonyhól a tyumeni olajmezők feltárá­sa. Nem véletlen a megálla­pítás, hogy egységben van az rumában az alábbi erő. Kedves Szerkesztőség! Kérem, hogy az Olvasók fó- köszöne- helyet Intézkedés vízügyben Takács Lajosné A budapesti VOLÁN figyelmébe Ne ismétlődjön meg Olyan panasszal fordulok önökhöz, mely rajtam kívül még sok utasnak okozott kel­lemetlenséget. Augusztus 3-án reggel kis-, fiam az 5.35 órakor Salgótar­jánból induló budapesti busz­járattal szeretett volna utaz­ni. (9.30 órakor kellett volna találkoznia az üdülésre indu­ló csoporttal . Budapesten.) Hat óráig vártunk, amikor a hangosbemondón közölték, hogy a járat bizonytalan ideig késik. Ezt követően 5 perc múlva jelezték, hog>^ a késés még fél óra. Sajnos, 7.15 óráig nem érkezett meg ez a járat, így kisfiam csak ezzel a menetrend szerinti járatta! tudott elutazni, telve izga­lommal, hogy eléri-e a cso­portját. Kérem, szíveskedjenek in­tézkedni az ügyben, hogy az utazóközönséget ilyen kelle- metelenségek a jövőben ne ér­hessék. Tölgyesi Ferencné Salgótarján temnek szíveskedjenek adni A NÖGRÁD július 8-i 014 „Emberségből kitűnőre vasók fórumában Szűcs, Fe­vizsgázott a BRG Hámán Ka- aláírással megjelent tó Szocialista Brigádja, mert »»Mikor lesz kezmosoviz a amikor mindkét lábamra vonatokon?” cikkben foglalta- megbénultam, kérésemre, ka** kivizsgáltattam, hogy tudjak szórakozni, egy A vizsgálat alapján a mu- MK 25-ös kazettás magneto- lasztást elkövetőket ^ felelős­font vásároltak nekem. Ezt ségre vontam. A jövőre vo­nemcsak szórakozásomra, natkozóan utasítottam Hat­tanulásra is nagyon jól tudom van állomást, hogy a személy­hasznosítani. Köszönöm se­gítségüket, emberségüket! Kí­vánom, hogy munkájuk során sok-sok siker koronázza a jövőben is a brigád minden egyes dolgozóját.” Horváth István Nagybátony szállító vonatok kocsijainak vízzel való feltöltését — az időjárástól függően — minden körülmények között biztosít­sa. Tóth János vasútigazgató MÁV Igazgatóság Budapest Megakadályozlak a íűz terjedését 'A Ádám Éva ez évben szerezte meg a szakipunkásképesítest. Baksa Róbert pedig jövőre lesz pék szakmunkás, a Nóg­rád megyei Sütőipari vállalatnál. Szeretik a nehéz mester­séget, Munkájukkal ők is hozzájárulnak, hogy asztalunk­ra mindennap friss kenyér és péksütemény kerüljön. — sturman — Az eset július 20-án tör­tént, a déli órákban. Mátra- mindszent állomásról a 8992. sz. tolató tehervonat kihala­dása során a vasúti vágány közelében, tüzet észleltek, a mátramindszenti „Máthagyön- gye” Termelőszövetkezet bú­zatáblája égett. A mozdony személyzete vészsípjelzést adott, melyre Szabó István, forgalmi szolgálattevő azon­nal felfigyelt, és a helyzetet felismerve intézkedett, mely­nek során az erdőgazdaság dolgozói a tűzoltósággal kar­öltve a tüzet megszüntették. A gyors intézkedésnek köszön­hető, hogy csak egy hold ter­mény lett a tűz martaléka, s nem az egész tábla. A gyors intézkedésért, a forgalmi szol­gálattevő Szabó István, az erdőgazdaság dolgozói, a tűz­oltók minden elismerést meg­érdemelnek ! — szűcs — Összeállította: Tóth Jolán i

Next

/
Thumbnails
Contents