Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)

1976-08-29 / 204. szám

Kiváló népművelő

Egy életpálya dicsérete

Madárcsontú, gyermekarcú asszony. Az évek múlásáról csak rövidre vágott, sima hajának ezüstös szálai árulkodnak. Mart Almásy Ferencné, a kisterenyei gimnázium testnevelő tanára, a kitüntetett néptánccsoport-vezető még ma is megmaradt annak a lendületes, életvidám, mozgékony embernek, aki volt évtizedekkel ezelőttHarminchárom éve tanít, kis- és nagyiskolásokat egészséges életmódra, testmozgásra, friss szellemre es élessze. e- tetre: szépen szóló dalra, fürge népi táncra.

Mint a kisierenyei gimnázium és ÁFÉSZ közös néo- tánccsoportjának a vezetője, augusztus 17-an a budapesti Fészek Művészklubban Ga- ramvölgyi József kulturális miniszterhelyettestől vette át a Kiváló Népművelő miniszteri kitüntetést.

A pillanalot élesztjük újjá e csendes beszélgetés elején, a régi, de ízléses bútorzaté apró nappali szobábanNem várta a kitüntetést, különösen azt nem, hogy népművelői tevékenységéért kapja. A kulturális miniszter meghívó levele is rébuszként feküdt előtte, amiikor elolvasta. Aztán a kitüntetés átadása előtti napon felkeresték a megyei tanácsról és felajánlották, hogy gépkocsival viszik el Budapestre az ünnepségre. Akikor már tudta, hogy minek szói a kitüntetés.

— A művészklubban ott «olt a tv, ott voltak a filmesek. Tudja, nem vagyok bátortalan nő, de amikor a nevemet hallottam, földbe gyökerezett a lábam. Nagyon meghatódott voltaim- Éreztem, hogy az állam, az egész ország most azt a picit, ami az egésznek része, köszöni meg nekünk, amit eddig tettünk

az emberek tudatának formálásában, a szépért, a jóért- .. Amikor szólítottak, nem tudtam mozdulni, a mellettem ülő kitüntetett társam, egy ezredes bátorított, hogy induljak már. És szinte futottam... Amikor kezet fogtam a miniszterhelyettessel majd’ elsírtam magam; de ezek már az öröm könnyei lettek volna.

18 éves korától, amióta Fel- sőpetényben elkezdte a tanítást vezet tánccsoportot. A nevét akkor még alig ismerték, csak a környékbeliek. Ma egy égész megye ismeri Baba nénit — mert így hívjak táncosai.

— 1957-ben ért az első nagyobb elismerés — emlékezik Almásy Ferencné- — Balassagyarmaton tanítottam és a Rákóczi iskola úttörő gyet- mektánccsoportjával aranyérmet nyertünk Csillebércen, az országos versenyen. Két évre rá ezzel a csoporttal a televízióba is eljutottunk. Gyermekjátékokkal és nógrádi táncokkal szerepeltünk- Mindenre úgy emlékszem,

mintha ma történne. Gyakran eszembe jutnak az akkori gyerekek. Sokan közülük felnőtt amatőr táncegyüttesek tagjai lettek, táncoktatók. Be- reczki István például ma — ha jól tudom — a szügyi tánccsoportot vezeti. Felföldi László Szegeden táncol, az ottani múzeum néprajzosa. Élső

könyvét, most jelent meg a nyáron, nekem dedikálta.

12 évig vezette a nagyon sok szép sikert megért balassagyarmati palóc együttest. S 12 éve él Ki6terenyén, aihol már kizárólag fiatalokkal, gimnazistákkal foglalkozik- Micsoda újabb 12 év! Nem múlt el év,

Mai tévéajánlatunk

>0.30: NAGYVÁROSI FÉNYEK

Lassan megszokottá válik ez az egyhangú főcím: írta, rendezte, zenéjét szerezte és a főszerepet játssza Charlie Chaplin.

A Nagyvárosi fények 1930- ban keletkezett. Chaplin ismét a szokásos maszkban: görbe bot, keménykalap, hatalmas cipő. Ismét az elesett kisember, aki beleszeret egy virágáruslányba. A lány csodálatosan szép, de rövidesen

kiderül róla, hogy vak. Charlie közben új barátra tesz szert — természetesen félreértések sorozatán át — egy milliomosra. A milliomos sokat iszik — és olyankor mindig szereti az embereket. Kijózanodva azonban mindent elfelejt. Így játszik Charlie- val is, Charlie barátságával.

Chaplinnek ez talán az egyik legköltőibb filmje, ugyanakkor a világválságot élő kapitalizmus kegyetlenül maró szatírája.

hogy a kisterenyei táncosok ne nyertek volna díjat valamelyik versenyen. És sorolja: Gyöngyösön koreográfiái. Tatán pedagógiai, Keszthelyen hagyományőrzési nagydíj; az egri diáknapokon egy év kivételével aranyérem, legutóbb Nivódíj. Megkapták a Kiváló Együttes címet is— A siker nemcsak minké: illet — szabadkozik tiszta őszinteséggel. — Mert az ÁFÉSZ, a gimnázium vezetése és tantestülete nélkül nem érhettünk volna el ilyen eredményeket- Az ÁFÉSZ vezetői minden áldozatot , szívesen vállaltak, anyagilag, erkölcsileg önzetlenül támogatják csoportunkat.

— Mi ebben a munkában a legnehezebb?

— Hogy minden évben új gyerekekkel kell kezdenem, és a korábbi színvonalat gyorsan kel) elérni. Milliószor kívántam már abbahagyni, úgv érzem. nem bírom, nincs erőm tovább- Aztán jön a szeptember, és a gyerekek megkérdezik, mikor lesz az első tánc- próba. •. Nem tudok nemet mondani.

És a gyerekek meghálálják a sok törődést, foglalkozást. Papp Zsuzsa, a szovjetunió- beli nyelvi táborból írta: milyen jó, hogy olyan sok népdalt tetszett tanítani, most én tanítom a többieket- A tanítóképzőből 5 régi tanítvány táviratban gratulált a kitüntetéshez.

— Megvan tehát az utánpótlás — csillan fel Almásyné szeme. — Nyugodtan mehetek majd nyugdíjba is— Este a szüleimmel és a testvéremmel együtt néztem meg a tévében a kitüntetések átadását. A szüleim sírtak, azt hiszem, életük legszebb napja volt.. • Utána az ágyban gondolkodtam: megér- demlem én ezt? Nem tudom. Csak azt, hogy újra ezt csinálnám, és mindig itt, Nóg- ráö'ban, ahol születtem, melyet szeretek.

Az egyik ifjúsági nagygyűlésen történt- A fiatalok egv szál szegfűvel kedveskedtek a veteránoknak, kapott a megyei pártbizottság egyik titkára is. A virágot Almásyné kezébe adta: ez a szegfű magát illeti.

Igen- Almásy Ferencné megérdemli a virágot, megérdemli az elismerést.

Sulyok László

Smeberényi Lehelt

35.

A bányászok óvatos sumákolással vonogalták a vállu- kat. Bújtak a veséző tekintet elől.

— Nekünk-e?... — szóltak, mert muszáj volt.

— Maguknak, maguknak! Maguk hozták be, nem?

— Mi.

— Nohát!...

A szorítóból nem lehetett sehogy se kibújni.

— Megtámadták — mondta, amelyik eddig is inkább szólott. — Csak úgy gondoljuk — tette hozzá, mert megijedt az egyenes szótól, a felelősségtől vagy tán mástól.

— Most gondolják, vagy tudják?

— Gondoljuk, kérem... inkább csak gondoljuk.

— És miből? A gyereken semmi nyom... az ijedelmen kívül.

— A kanna, ugye..."

— A kanna eltűnt. 1— segítette a nyomozó. — Ez az egy konkrétum. Ha ugyan. Biztos, hogy eltűnt?

— Hát ugye ,.. néztük, kérem ... De nem találtuk.

— Nem találták.... — tekintett maga elé a nyomozó. Töprengett. Majd, ahogy fiatalabb társára nézett, úgy tetszett, mintha nyomra talált volna.

Megint elövette a gyereket.

— Nézz rám, fiam — szólt hozzá, mert a gyerek is a bányászokat bámulta. Most összerezzent. — Tehát rád támadott valaki?

A gyerek szeme riadtan kapaszkodott a bányászokba, mintha segítségül akarná őket hívni.

— Kérdeztem valamit — mondta a nyomozó.

Ekkor a gyerek — megkaphatta a szemek biztatását — bátortalan bólintási tett. Kurta kis bólintást.

— No, Iám — sóhajtott egy nagyot a nyomozó —, a végén megszólalsz. Ezek en- gedelmével. — Elnevette magát, éppen csak.

A két szikkadt szíjember a borostája alatt elpirult. S hogy az öreg nyomozó felvont szemöldöke rájuk irányult, a beszédesebb meg is szólalt:

— Hát csak biztatjuk, ne féljen ...

A nyomozó Intet, húzódjanak el a gyerek látóköréből.

— Hogy nézett ki, meg tudnád mondani?

S újra a fejrázás, heves és tiltakozó. Afféle sokkos roham.

A nyomozó sóhajtva hátradőlt a széken. Nagy tenyerét többször is felemelte, s visz- szaejtegette térdére. Kezdett a türelme elfogyni.

Aztán újra nekivágott:

— Hiányzik valamid?

Türelmesen várta a gyerek

válaszát. Az riadtan körülnézett előbb, majd reszkető ólomkézzel kotorászni kezdett a zsebében. fokáig kotorászott, úgy tetszett, sohase hagyja abba. Meddig szuszog még? — gondolta az öreg, s már csaknem abbahagyatta. A fiatal gúnyosan mosolygott eközben, s egy újságot forgatott önmaga fékezéséül.

S ekkor az öreg felfigyelt a gyerekre. Egyszerre nagyon nyugtalannak látta. S lám, az első és egyetlen szó kibukott belőle, önkéntelen:

— A bicskám...

Kifordított, üres zsebei, afféle csalódott szamárfülek, ruházatától -mereven elálltak. A bicska sehol.

A nyomozók meglepetten összenéztek a tanácselnökkel.

— Ennek is a kése.

— Biztos kiesett a zsebedből — mondtak a gyereknek.

S a gyerek szó helyett fejét rázta újra. Mintha egy kötélen száradó, agyonmosott ing csattogna fehéren a szélben.

NOGRÁD — .1976. augusztus 29., vasárnap

I Kulturális fejlődés —

munkásművelődés

Párbeszéd László Bencsik Sáridonai

Világszerte azt figyelik

kulturális fejlődésünkben, hogv ki tudiuk- e alakítani —. s hogyan —■ az emberi kulturális fejlődés szocialista alternatíváit...

Nem

utolsósorban

a közművelődésen, a? emberek tevékenv

művelődésén

múlik,

hofrv a

fejlettebb termeié«, a

m inasabb

életszínvonal

egvúttal azt is . eredményezze, ho"v mind szélesebb

körben

és mind ffvorsabban

hontakozhat

ki az

értelmes.

szabad. harmonikus élet

és a

közösségi

forma...’*

életAczél György

A szocialista brigádmozgalom hazánkban felöleli a munkásosztály 65 százalékát, kihat az értelmiségi és alkalmazotti rétegekre, tagjainak száma megközelítően 1 millió 300 ezer fő. Az MSZMP KB agitációs és propagandabizottsága megállapítottá,

hogy a mozgalomban a művelődési tevékenység háttérbe szorul, nem kielégítő. Szükségessé vált továbbfejlesztése, új rendszerének kidolgozása.

Az egész országra kiterjedő, nagyszabású kísérleti munkát a Kulturális Minisztérium megbízásából a Népművelési Intézet a Szakszervezetek Országos Tanácsával közösen évekkel ezelőtt elkezdte. A munkabizottság vezetésével a Népművelési Intézet kísérleti osztályán László Bencsik Sándor SZOT- díjas írót bízták meg.

— Mit tapasztaltak az országban — kérdezem —, milyen lehet, miben különbözhet a régitől a művelődési tevékenység új rendszere a gyárakban ?

— Nemcsak egy-két témakörben kell újat, korszerűbbet létrehozni, hanem az egészet magasabb színvonalra emelni. Bármilyen agytrösztöt is hoznánk létre, ez a javaslat nem születhet íróasztal mellett. Csak tapasztalatokra épülhet, a puszta valóságra. Az új követelményrendszer a lehetőségekből indul majd ki. abból az életmódból. életstí'shól, amelyben élnek az emberek. Ha a helyzet nagyon kevés lehetőséget kínál, akkor azt kell elfogadni. Például a bejáró többgyermekes munkásasszonytól, aki rohanna haza főzni, nem lehet elvárni, hogy részt vegyen munka utáni programokon, bármilyen értékes előadásokon. Csak konfliktust jelentene neki a kényszerű ott- maradás.

Ne csináljunk mi konfliktusos .^művelődést. Viszont meg kell találnunk az ő njű- velődési lehetőségeit is abban a formában, amelyben él, abból a szellemi matériából indulva ki... Ezért kellett megismernünk mindenütt az országban a gyárak sajátos életét, hogy az új rendszer realitásra épüljön; hogy a brigádmüvelődés megszabadulhasson a formális bürokratikus módszerektől. a túlzásoktól és a sematikus elemektől. Valamiféle maximalista mentalitásból azt követeltük a munkástól hogy legyen jártas szinte valamennyi művészeti ágban, sokféle közművelődési programban legyen aktív résztvevő. Természetes folyamat a brigádok védekezése, hogy például megveszik a jegyeket, beragasztják a naplóba, de az előadásra nem mennek el. Az új rendszerben a személyek őszinte érdeklődésére számítunk elsősorban; ne várjuk el attól az embertől, hogy színházba menjen, aki azt nem élvezi. Lehet, hogv ugyanakkor viszont jól ért a kiskertápoláshoz, ami szintén egyféle kultúra. Olyan ember nincs, akinek valamiféle kultúrája ne lenne. Arra kell építeni tehát, ami van.

— Milyen rendszerben, milyen módszerekkel végezték ezt a kívülről megfoghatat■ lannak látszó kísérletező, felmérő munkát?

— A kijelölt 22 gyárban (az ország legkülönbözőbb részén) először a munkát irányító helyi kis csoportokat hoztuk létre. Kiválasztottuk a gyár egyik üzemegységét, azt. amely leginkább jellemző az egész gyárra, s azoknak a brigádoknak az életét figyelte a helyi

/ csoport. Interjúkat készítettek az emberekkel, hogy a lehetőségek mellett azt is világosan láthassuk: ki mit szeretne, mire vállalkozhat. Meghatároztuk a brigád helyzetét a termelési szerkezetben, megpróbáltuk megtudni, van-e közönyösség, érdektelenség egymás iránt, s ha van. mik ennek az okai; vannak-e személyi ellentétek; kinek-kinek miben és

' hogyan van befolyása társaira, mit szeretnek csinálni és mit tesznek érzelem nélkül, kötelességből, netán kényszerből...

— Később a patronáló hálózatot « létrehoztuk mindenütt. Ehhez a munkához

olyan emberekre van szükség, akiket nyíltságuk, elkötelezettségük, teljes személyiségük, a partnerviszony megteremtésére való képességük alkalmassá tesz, tehet erre a sokrétű patronáló munkára. Egyes gyárak teljesen egyedül végezték

mindezt, mások a legközelebbi művelődési intézmény segítségével, vagy a Népművelési Intézettel közösen.

Minden gyárban volt azonban egy megbízott, akivel rendszeresen találkoztam,

aki keresett személyesen, va^y telefonon.

A nyomozó felállt, sétált kicsit a szobában. S intett a bányászoknak, menjenek a gyerekkel, legjobb, ha mind. járt hazaviszik az anyjához.

Mikor maguk maradtak, a nyomozó a tanácselnökre emelte a szemét.

— Mit csinál az a bicskás mostanában?

— A Zsabka? Idehívjuk — mondta a tanácselnök, máris szalasztotta a hivatalsegédet.

— Nekem is eszembe jutott,

— fűzte még hozzá.

Hallgattak. Az öreg nyomozó tűnődő mosolya egy pókhálón függött.

— Azt hiszem, túl komolyan vesszük ezt a dolgot. Maximum egy tréfás kedvű alak szórakozik az erdőn.

— Bántódása egyiknek sem esett — jegyezte meg a fiatal, s ásított. Amire az elnök így szólt:

— Rómlátásokban nincs hiány.

— S ha tényleg volt valaki, erre alapozott — tette hozzá az öreg.

Megjött a hivatalsegéd, s hitelesen tanúsította, mert a maga szemével látta, hogy a Zsabka gyerek beteg. Az anyja ott tördeli a kezét, a fia tegnap este hazajött, s azóta mozdulatlan fekszik az oldalán, a falnak fordulva. Nem eszik semmit, s még a fejét sem emeli fel.

— Magam szemivei győződtem — vallotta a hivatal- segéd, mintha a hivatal pecsétjét ütné rá.

Az öreg nyomozó ném kívánta ezt a pecsétet. Legyintett.

— Tehát este óta otthon fekszik, ez meg reggel volt, a hetedhét határban.

— No, jól yan Pista bácsi

— szólt az elnök is —, hozzon át egy kis bort.

Leültek hát egy pohárka erejéig. S a pohár mellett a fiatal nyomozó is feloldódott.

— Egész idő alatt azt éreztem, mintha összejátszanának

— mondta. — A gyerek meg ezek a bányászok. Volna valami a fülük mögött.

— Hát van — nevetett az öreg. — A fantáziadús agyuk például. Igaz, elnök elvtárs?

Az elnök hümmögött.

\ — Elég babonásak.

— Mi az, hogy elég?! Fürtösen terem fejükben az ostobaság, akár a novájuk. A bódító, zavaros lötty... S a gyerekeket is azzal mérgezik!

— harsogott az öreg a pohár bortól. — A novával meg a rémtörténetekkel.

— Hát... — hümmögött az elnök — körülbelül erről van szó. Egy katonát szoktak beszélni, aki az erdőn kóborol, s az ördöggel cimborái. Ezzel rémítgetik egymást...

Szomorkás, megértő mosoly úszkált az elnök szemének szelíd kék vizén, kitöltötte ajka szélén a gödröket.

— Mondják ám, mindegyik tesz hozzá, ki mindenkit támadott meg, csak éppen megfogni nem lehet a dolgot. Amelyiket meg lehet, az ilyen. Meg mint a múltkori.

Az öreg nyomozó megkopogtatta a homlokát.

— Nyomor az agyban.

{Folytatjuk)

— A munkájuk befejező szakaszához közeledik Talán feleletet kaphatunk arra, milyen lehet az új művelődési rendszer, s hogyan jöhet létre?

— Mikró-koncepciókból,

egyéni vállalásokból, maid

a közösség művelődési lehetőségeinek megkereséséből. Minden szocialista brigád,

egyéni, „testhezálló” vállalást állít össze, olyat, amelyben jól érzi magát... A végeredménytől igen sok változat remélhető: nem egy kaptafa válik szükségessé, hanem a változatok sokasága. Véglegesen lezárt tervről nem beszélhetünk még,

csak beszámolóról, de any- nyit talán máris elmondhatunk, hogy nem kell más művelődési rendszert létrehozni, mint ami eddig volt. A jelenlegi lehetőségekből szervesen továbbnövőt kell kibontakoztatni.

Tulajdonképpen a gyakorlatban már elemeiben megtalálhatók a legszebb törekvések, csali a brigádmozgalom egészére kell azokat kiterjeszteni. Meg kell erősíteni a jó tendenciákat, s a bürokratikusabb eljárásokat megváltoztatni! Szerencsére a jó próbálkozások tömkelegé zajlott már le szerte az országban. Ezeket kellett összegyűjteni, s külön-kü- lön személyekre, brigádokra szabni. Az elkészült javaslatot majd a szocialista brigádok országos konferenciáján megvitatják. Ha elfogadják, életbe lép.

Ónody Éva j