Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)
1976-08-29 / 204. szám
Rövid időn belül — így talán elég költői — „élet zengi be az iskolát”... Bár a gyerekek már most, a vakációban is ugyancsak sokat zengnek az életről, melyet a nyári munkavállalásuk idején úgy-ahogy volt alkalmuk megismerni. Fiatal barátom például azt újságolta egyik szombaton, hogy nem kevesebb, mint hat órát dolgozott. Ez nagyon szép teljesítmény a hét utolsó napján — mondtam. Aztán kiderült, hogy a gyerek egész hét folyamán dolgozott ennyit! Nem akarom részletezni, de küldték ide, küldték oda. várakozott (amíg megérkezik a művezető, amíg eláll az eső, amíg hozzák az ebédet stb.), kártyázott, keveset ivott is. Szóval, eltelt a hét produktív munkával. Az idő persze így sem telt haszontalanul, mert a fiatalember számos dolgot megtanult. Nemcsak az ultinak néhány ismeretlen trükkjét sajátította el, hanem kioktatták, miként kell pár órával többet ügyesen elszámolni, hogyan lehet a semmittevést lázas tevékenységként feltüntetni, és így tovább. Valótlant állítanék, ha azt mondanám, hogy a gyerekben — akinek fejlett az erkölcsi érzéke — mindez nem okozott konfliktust. De hát Végül is hogyan helyezkedhetne szembe egy tizenéves egy felnőtt közösség íratlan törvényeivel? Másvalaki — ugyancsak középiskolás — megnróbafta ezt: nem fogadta el a borravalót. Mire a másik kocsikísérő — aki minden tekintetben nagvobb „szakmai gyakorlattal” rendelkezett a fiúnál — nagyon is kézzelfog-, hatóan magyarázta meg. hogv milyen a helyes etikai magatartás segédmunkási körökben. ha borravaló lehetősége forog fenn. És mit mondanak a szülők? Nos, ha a felnőtteket, az atyákat és az anyákat meg nem kérdezem, az olvasók (leginkább az üzemi, vállalati alkalmazottak! elfogultsággal vádolhattak volna. A szülő ugyanis legtöbbször ezt mondja: szóltam X-nek, vagy Y-nak, ennél vagy annál a cégnél, hogy ez a gyerek ne lógjon otthon — keressen egy kis pénzt. Mi tagadás, a nyári gyerekek egy része (természetesen nem az építőtáborokban munkálkodókról van szó!) protekciós. Valakinek a valakije. Ez ugyan — ilyen fajta „alkalmaztatás” esetén — nem különösebb baj. Ha nem kell dolgozniuk, az a hiba. — Csak baleset ne érje őket, felőlem csinálhatnak, amit akarnak — mondta az egyik üzemi ember. Én még, sajnos, láttam gyerekeket kémé nyen dolgozni. A cséplőgépnél, ahol fél részt kaptak, s marokszedőként. Láttam, hogy hajtották reggeltől estig a kordéslovakat, miként hordták nehéz kannákban a vizet, s adogatták a vályogot, követ, téglát a kőműveseknek. Sajnáltam ezeket a gyerekeket (legfőképp önmagamat, ha ilyen munkára kényszerültem), s most sem kívánom senkinek a tik kasztó robotot. Ámbár ezek a nyári munkák annak idején sok mindenre megtanítottak bennünket. Elsősorban arra, hogy a megélhetésért keményen meg kell dolgozni. De legfőképpen arra, hogy munka közben alakul ki az igazi értékrend az emberek között. Most éppen ezeket az alapvetően fontos (az emberré válás szempontjából fontos) dolgokat nem mindig sikerül megtanulni. Már a címadáskor eszembe jutott a latin közmondás: „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk”. Mi úgy képzeljük el. hogy az életből tanulunk az életnek. De hát mit, mennyit, kitől? Szeptemberben, amikor élet zengi be az iskolát — vagyis a diákok nyári élményeiket, kiokosíttatásukat mesélik egymásnak —. lesz nevetés. Most még csak nevetnek a gyerekek. De nem sok idő múlva kérdezni fognak. Tudunk-e majd felelni nekik? (Gyarmati) SZXKÁLY FERENC: A mohácsi csata (RÉSZLET) A közművelődés új formája Szeptemberben Mindenki iskolája Magyarországon — a legutóbbi népszámlálás adatai szerint — egymillió 16 us 55 év közötti munkaviszonyban álló felnőtt nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát. (Nem számítva a közvetlen nyugdíj előtt állókat, a ' nyugdíjkorhatáron túl levőket, a betegeket, a képezhetetlemeket.) S, meglehetősen nagy az „utánpótlás" is. Száz nappali tagozatos tanuló közül tíz 16 éves koráig nem fejezi be az iskolát. A későbbiekben közülük csupán egy szerez felnőtt korában általános iskolai végzettséget, a többi kilenc meg sem próbálja. Ezek az arányok tíz év óta változatlanok. Legtöbben az utolsó két osztályt, a hetediket és a nyolcadikat nem végezték el. Közművelődésünk fontos törekvése, hogy az általános iskolát mindenki befejezze. Se szeri, se száma a felnőttoktatást szorgalmazó társadalmi, állami, vagy- éppen pártintézkedéseknek, a párt- és kormányhatározatoknak, a megújuló felnőttoktatási formáknak. Elég csak a leglényegesebbre utalnunk: osztályozó vizsgát tehetnek egyéni felkészüléssel, elvégezhetnek egyszerre két osztályt, tanulhatnak esti, vagy levelező tagozaton. A mezőgazdaságban dolgozók részére külön öthónapos tanulmányi idővel működő iskolákat szervezlek. 1973. januárjától — az MSZMP KB határozata és a munkások továbbképzéséről szóló kormányhatározat szellemében — új formát, a szakmai képzést segítő és az általános iskolai végzettség megszerzését egyesítő tanfolyamokat vezettek be. Most, ez év őszétől újabb nagy hatású segítség kínálkozik. Szeptember 15- töl indítja meg a Magyar Televízió és a Magyar Rádió közös vállalkozását — a Mindenki iskoláját. A hetedik és a nyolcadik osztály tananyagát dolgozzák fel a -műsorokban — a 160 órás oktatási formához kapcsolódva. De a műsorok nem iskolás ■módszerűek, hanem egy-egy tantárgy legfontosabb részével foglalkoznak. A felnőttek gyakorlati ismereteihez igazítva, s szórakoztató formában. Kikhez szól, kiknek készítették a Mindenki iskolája1 adásait? — Nos, nemcsak az általános iskolát nem végzett felnőtteknek. Támpontot ad mindazoknak, akik alapismereteiket felfrissíteni, rendszerezni kívánják, azoknak, akik csak iskolás gyermeküknek akarnak segíteni, a gyermekgondozási szabadságon levő kismamáknak, háziasszonyoknak, dolgozóknak, de bizonyos adások -még az egyetemet végzetteknek is adhatnak újat — egy-egy területen. Bizonyára sokan lesznek, akik a műsorokat nézve, hallgatva kedvet kapnak a tanuláshoz, a vizsgázáshoz. A rádió hallgatása, a televízió nézése ehhez nem elég — önálló tanulásra is szüKség van (mint említettük az adások nem is ölelik fel a teljes tananyagot.) Megjelenik szeptemberben a Mindenki iskolája olvasókönyve is, amely tanulási tanácsokat, módszertani útmutatást is tartalmaz. ismétlés után kerül sor a VIII. osztály tananyagára. A tömegkommunikációs rendszereket felhasználó új, közművelődési forma felhasználja a technika megannyi előnyét, lehetővé teszi a legkiválóbb előadók bevonását, az audiovizuális módszerek alkalmazását. De nem mondhat le a hagyományos formák — az iskola, a klubok, a könyvtárak stb. segítségéről semA SZOT Budapesten 8, megyénként 6—6 munkasbázist. hozott létre, ahol vizsgára is előkészítik a Mindenki iskolájának hallgatóit. Az Országos Pedagógiai Intézet a felnőttoktatásban résztvevő tanárokat készítette elő az adások felhasználására. Máris érkeztek jelzések, hogy az üzemek, munkahelyek, szocialista brigádok együtt kívánják hallgatni az adásokat: Győrben például szervezetté akarják tenni a műsorok figyelemmel kísérését. Klubok, könyvtárak, művelődési házak, iskolák csatlakoznak a Mindenki iskolájának szép kezdeményezéséhez, ahhoz, hogy minél többen sajátítsák el az általános iskolai tananyag nyújtotta ismereteket, a műveltség , alapjait. Kádár Márta MAGYARORSZÁG nem 1526. augusztus 29-én és nem is a mohácsi csatasíkon vesztette el e számomra oly sorsdöntő küzdelmet, hanem sokkalta előbb, lépésről lépésre es egészen másutt. „Elvesztette először is a XIV. században azoknak a balkáni államalakulatoknak felmorzsolódásával, összezsugorodásával és politikai devalválódásával, amelyekkel e század első kétharmadában még összefoghatott volna a Fekete-tenger nyugati partján próbálkozó törökökkel szemben. Elvesztette másodszor a XV. század első felében, amikor nem tudta a szükséges mértékben segíteni azokat a még megmaradt balkáni „árnyékálLamokkal”, amelyeket pajzsként emelt maga elé, és amelyek a pillanatnyi török—magyar hatalmi egyensúlynak köszönhették fennmaradásukat. Elvesztette harmadszor a XV. század második felében és a XVI. század első évtizedeiben, amikor sem ő maga, sem más középkelet-európai ország nem tudott még létrehozni olyan tartós, és a perszonáluniónál szorosabb államszövetséget, amely a török előrenyomulás hathatósabb ellenszere lehetett volna. E megál’apítássor első két tétele, elismerjük, meghökkentően hangozhat oly’ korokra visszavetítve, amelyek még jövőként hordozzák magukban egy Hunyadi János, vagy egy Mátyás király korát. Épp ezért néhány mondattal bizonyítanunk kell őket. Ami a XIV. századot illeti: sokszor megfeledkezünk arról, hogy a török hódítás már 1400 körül csaknem . ott tartott, ahová aztán csak az 1450 60-as években sikerült ismét eljutnia; azaz Magyar- ország közvetlen szomszédságában. A XIV. század utolsó harmadában a török sorban foglalja el Szófiát (1385), majd Ószerbiát (1386), 1389- ben a rigómezei csatában szétveri a Lázár szerb, király körül csoportosult balkáni szövetség hadait, 1393-ban •Augusztus 29-re. a mohácsi csata 450. évfordulójára. A rádió Petőfi és URH • adója sugározza majd az irodalmi és a történelmi műsorokat, csütörtökön irodalmat, pénteken történelmet a Petőfi Rádióban, hétfőn az irodalom ismétlését, szerdán a történelem ismétlését hallhatjuk az URH-n. Szombat délelőttönként a Kossuth adón magazin- szerűen konzultációt, tanulási tanácsokat sugároznak. A televízióban minden adás háromszor kerül képernyőre- Szerdán 14.30-tól 15.35-ig először. vasárnap délelőtt 9.30— 10.35-ig tart az első ismétlés és a következő hét keddjén 18.10—19.15-ig a második ismétlésre kerül sor. A televízióban matematikával, fizikával, biológiával, íöldrajzzal íoglalkoznak- S lesz 2 irodalmi és 2 történelmi műsor is. Ebben az évben sugározzák az általános iskola VII. osztályának anyagát. S a januári Tamás István: MOHÁCS balsorsunk százados nyitánya nagy semmink és hatalmas mindenünk, hatalmas mindenünk temetők temetője te s keservünkből kín telérből izzadt nemes diadém a mind új és újult konokul makacs föltámadásra százszor is dúlt ezerszer sarcolt de törhetetlen nép beráncolt homlokán Meghajtott zászlók himnusza hallgat bennünk Gyötrelmes vezeklésben ki feloldozza magát elorzott javak ellenére pusztithatatlan így ércnél tartósabb maradandóbb dölyfös bősz birodalmaknál e nemzet obeliszk ' Magunk nagy kárán intelnhink kátéja Mohács gyújts világló tüzet kelts új Napot hisz jövőt fakaszt hazát nyit fejeden a bünhödést végsőkig lerótt töviskoszorúnk. megszünteti a bolgár patriarchátust, s a következő évben a török hadak elözönlik Havasalföldet. Bizáncnak már nincs tartománya, a szultántól még a városfalak magasítására is engedélyt kell kérnie. Hogy a helyzet ily korán idáig juthatott, azért felelősek az érintett á’lamok, és felelős — nem kisebb mértékben —. Magyarország királya is. Az előbbiek azért, mert hosszú ideig képtelenek voltak felismerni: a szultán nem azért jött Európába, hogy segédcsapatokat szolgáltasson az övénél jóval kisebb államocskák belső küzdelmeihez, és nem is azért, hogy egymás ellen segítse őket. Mert tetteik ilyféle hiedelmekre vallanak. Az 1340-es években pl. a bizánci császárok nemcsak a szerbek ellen (1343, 1345, 1352) vesznek igénybe török segélycsapatokat, hanem a trónharcokban is. IV. István szerb király is ég a vágytól, hogy a törökök segítségével bizánci területeket szerezhessen. Egészen addig, míg aztán a genovaiak éppen őrá nem uszítják a török csapatokat, akiktől 1352-ben a Maricánál vereséget szenved stb. És ezek a „látási zavarok” többnyire csak akkor tisztulnak már, amikor a törökben oly nagyon hívők saját égő városaik fényénél döbbenhetnek rá tévedéseikre. Csakhogy akkor már nem ők diktálnak, hanem mások nekik. DE FELELŐS MAGYAR- ORSZÁG is, mer úgyszólván az egész századon keresztül alig vett tudomást a török kérdés létezéséről. Egészen a század utolsó harmadában kibontakozó átütő török offenzíváig, addig tehát, míg többé-kevésbé ütőképes államokat találhatna itt a szövetségest kereső , magyar partner, I. Lajos király Itáliában vívja kilátástalan, de annál költségesebb háborúit, Nápoly birtokáért, vagy éppen Lengyelországban teljesíti uralkodói fe’adatait. Idejéből délkelet felé mindössze egy-két kisebb hadjáratra futja. E vérszegény balkáni kísérleteket is azonnal összeköti az itt élő bogumilok térítgetésével, úgy kezd tehát a „szövetségi politikához”, hogy az elválasztó vonásokat teszt annak vezérfonalává, Amennyiben ennek a politikának egyáltalán voltak „szövetségi” vonásai. I. Lajos alighanem inkább azok ellen a törökök ellen lép fel. akik ott hódítanak, ahol ő is akar, nem pedig a török, mint közös ellenség ellen. És ez nagyon lényeges különbség. Zsigmond erejéből a végvonal kiépítése előtt csak egy keresztes hadjáratra futotta; mint ismeretes, a legteljesebb vereséggel (1396). Az, hogy Magyarország mégsem látott rosszabb éveket a XV. század elején, azt nem magának köszönhette, nem is a balkáni fejedelmek valamelyike tett csodát, hanem keleten, a törökök hátában jelent meg a nem várt segítség. A szamar- kandi birodalpm ura, Timur Lenk az Ankara melletta csatában (1402), tönkre veri a szultán seregét. Ez negyed- századnyi lélegzetvételt jelent a már csaknem össze- csuklott balkáni államoknak. Néhány sík,er ellenére is negyedszázadnyi elszalasztott lehetőséget. Hunyadi János fellépése idején a török biroda’om már újra a régi, céltudatos- és sikeres. És ez, valamint az országot nyűgöző egyéb problémák eleve meghatározzák Hunyadi működésének kereteit is. Ö nem az által lett naggyá hazánk és a környező népek történetében, hogy e kereteket átlépte, hogy döntő fordulatot adott a küzdelemnek, hanem azáltal, hogy hűséges sáfárja volt és maradt egész (életében annak az örökségnek, amit elődei ráhagytak: az egyensúlyhelyzetnek és a végvárrendszernek. Hunyadi arra már nem vállalkozhatott, hogy a törököket je’entősen visszaszorítsa. És egyet ne felejtsünk: Hunyadi János szinte teljes sikerrel működő hadvezér, ha a hátát a végváraknak vetheti. Az 1443-as téli hadjárattal (a török holtidény- ben) bebizonyította, hogy kitűnő hadseregszervező és támadó háborúban is megállja a helyét. Mindez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy Hunyadi akár csak egyetlenegy nyílt mezei ütközetet is megnyerjen a szultán ellen. Az 1433-as hadjárat még félsiker, aztán jón a várnai (1444) és a rigóme- zei (1448) csatavesztés. Ezekről persze éppen Hunyadi tehet legkevésbé. Amit elért, már így ís a ’ehetőségek fe'- ső határát közelíti. Nem is az ő személyét és vereségekben is nagy személyes sikereit vizsgáljuk, hanem a szituációt, _ amelybe beleilleszkedni, élni próbált, de amit megváltoztatni nem tudott. Megtagadnánk mindezzel a mohácsi csata jelentőségét, elvitatnánk tőle a fordulópontnak járó megkülönböztetett figyelmet? Aligha lenne helyes. A mohácsi csata attól, hogy előzményei voltak, még döntő dátum marad, amely méltárí kezd ,ú,l szakaszt minden magyar történeti munkában. Csakhogy nem abszolutizált, kiragadott mozzanatként. hanem folyamatok csomópontján kapja meg jelentőségét. A MOHÁCSI CSATA VÉGÜL is, annyi pontos összefüggés, annyi kiszámítható következmény után egy véletlennel lett azzá, ami: n. Lajos király halálával, amely utat nyitott a kettős király- választáshoz, és ezzel Magyarország feldarabolod ásá- nak kezdete lett. Ez a vélet- len mégsem rí ki az összefüggések sorából: Magyarország adott helyzetéhez oly’ végtelenül sok véletlen burkában. üthette fel fejét az elkerülhetetlen, hogy teljesen felesleges azt fürkésznünk, mi történik, ha élve marad a király. | NÓGRAD — 1976. augusztus 29., vasárnap 5