Nógrád. 1976. április (32. évfolyam. 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

Kandidátus — igazgató Elsősorban az ember érdekel — Egy tanterem. úgy mondják osztatlan iskola, ahol az általánost végeztem- Az apám ugyanis cseléd, ura­dalmi lakatos volt Miskolchoz közel. A kohóipari techni­kumban nehéz volt behozni a hátrányt- Sikerült, mert a végén miniszteri dicsérettel érettségiztem 1953-ban- Ak­kor még irányították a mun­kaerőt- Nagykanizsára, az öntödéhez kerültem- Kis üzem volt, kezdetleges mód­szerekkel- Az öntvény nagyon kellett. A fejlesztés lett a feladatom. Kisgépesítettünk, korszerűsítettünk. Sikerült felhoznunk az üzemet jóval nagyobb termelési szintre. A kapcsolat ma is megvan, bár 15 éve elkerültem onnan — mondja dr. Tamáskovics Nándor, amikor életútjáról faggatom­— A miskolci egyetemen, levelezőn végeztem a kohó­mérnöki karon. Nagykani­zsa—Miskolc között nagy a távolság- A gzülők és két ki­sebb testvérem is otthon volt Gyakorlati munkára akartam menni. Mégis, amikor a tü­zeléstechnikai kutatóintéze­tet megszervezték, az egyik professzorom hívott, mentem- A diplomát 1963-ban kaptam meg- Azután mint tudomá­nyos munkatárs, később osz­tályvezető-helyettes dolgoz­tam- A gépipar földgáz,- olajtüzelésre való átállása, az energiahordozó-váltás volt a feladatunk- Innen pályáz­tam meg a szovjet aspirantú- rát. Sikerült. 1967-ben, 'kike­rültem Harkovba. a kohó­mérnöki karra, ahol három és fél évet töltöttem. Szeren­csés voltam, mert a családot is ki tudtam később vinni. A gyerek hároméves volt, hat­éves lett, mire hazakertiltem. — Mi volt a kandidátusi disszertáció témája? — A földgázfelhasználás öntöttvasolvasztáshoz. Kor­szerű téma volt akkor, és a professzorom, akihez kerül­tem, talán világviszonylat­ban elsőként foglalkozott a kérdéssel­— A Szovjetunió nemcsak tudományosan, de emberileg is nagyon jó iskola volt szá­momra. Volt egy pártszerve­zetünk ösztöndíjasokból- En­nek két éven keresztül titká­ra voltam. Szoros kapcsola­tunk alakult ki az egyetemi és a területi pártszervekkel- Ez a kapcsolat rendkívül so­kat adott — Itthon, az intézetnél folytattam- A szilikátipari metallurgiai osztály vezeté­sével bíztak meg- A személy­zeti főosztály 1974 nyarán hívott beszélgetésre Salgó­tarjánba- A pártbizottságon szívélyesen fogadtak- A fe­ladat is tetszett. Nem sokáig gondolkoztam. Szeptember 23-án beiktattak az ötvözet­gyár igazgatójának. — A hosszabb tudományos időszak után nem volt fur­csa a váltás a gyakorlatra? Sikeres első gyedév — Sokan megkérdezték ezt azóta. Mint mondottam, engem mindig elsősorban a gyakorlati témák érdekeltek kutatókoromban is. Gyerek­koromban sokszor beszöktem a műhelybe, ahol apám dol­gozott. Mindig csodálója vol­tam a kétkezi munkának, ma is- Bármilyen tudományos szintre jut is az ember, ez megmarad. Végső soron a gyakorlat a kétkezi munká­nál kezdődik- A tudomá­nyos és gyakorlati munka nem választható el egymás­tól- Nem is szeretném ezt tenni- Most sok egyéb prob­lémát kell megoldanunk- A hátrányt ledolgozni, ami olyan korábbi szemléletből fakadt, amely kérdésessé tette, hogy szükséges-e a ha­zai ötvözetgyártás fejleszté­se- Eldőlt a kérdés: a KGST-n belül minden országnak a saját lehetőségeire kell tá­maszkodni. — Zagyvarónán, az ötvö­zetgyárban a legfontosabb, hogy a nehéz fizikai munkát meszűntessük. Ez elsősorban emberi kérdés, és másodsor­ban termelési, hatékonysági. Megvalósulóban van az anyag-előkészítés, anyagmoz­gatás. adagolás gépesítése, részben automatizálása. Egy sor jó Javaslatot tettek a fizi­ne A Budapesti Finomköóött- árugyár balassagyarmati gyá­rának kollektívája a tavalyi sikeres eredmények után az idén is jól zárta az első ne­gyedévet. Az előzetes adatok alapján darabtervükat 105. és kilótervüket 108 százalékra teljesítették. Ez az eredmény azért Is nagyon értékes, mert ugyan­akkor a cselekvési program­nak megfelelően tovább nö­vekedett az első osztályú áruk aránya. A tavaly elért 92,5 százalékról, az 1976-ra vál­lalt 94 százalékkal szemben, az első három hónapban 95,1 százalékra emelkedett az első osztályú áruk aránya. A fegyelmezett munka, a rendszeres ellenőrzés, vala­mint a helyes anyagi ösztön­zés együttes hatására konfek­cióhibából leértékelés nem volt. Jelenleg a gyengébb minőségű anyagok akadá­lyozzák a még nagyobb ered­mények elérését. Kedvezően alakult az ex­porttermelés is. Az előzetes számítások az­zal biztatnak, hogy árbevéte­li tervüket is teljesítik, ami 9,6 millió forinttal nagyobb, mint az előző év azonos idő­szakában. Egyébként sincs szégyen­keznivalójuk a gyarmatiak­nak, mert a gyáregységek kö­zötti versenyben, első negyed­évi teljesítményükkel előke­lő helyet vívtak ki maguk­nak. kai dolgozók, műszakiak. Ezt a szellemi tartalékot kell hasznosítani- Az egyetemi tanszék véleményét is kér­tük. A műszakiakból komp­lexbrigádot alakítottunk, akik elkészítették a terveket és a megvalósítás is jóformán saját erőből történik­— Sokat járok az emberek között és rengeteg tapasztala­tot adnak. Sok még a tenni­valónk- A következő a mun­kahelyi ártalmak megszünte­tése, a dolgozók szociális helyzetének javítása lesz- El­sősorban az ember, de mind­ez jelentősen hat a termelés­re is. Kevesebb idővesz­teség. szigorúbb technológiai' rendszer alkalmazása válik lehetővé- Van itt még nagyon sok tennivaló és elképzelés, amelyek a megvalósításához nem kellenek százmilliók- Sokat tehetünk saját erőből. — A meglévő gyártmányok­nál viszont az önköltség csökkentése a legfontosabb. A kohászat új problémáival is foglalkoznunk kell, mert másképpen lemaradnánk. Ma is van vagy 70-féle termék, amit képesek lennénk gyár­tani. de csak 10-félét' készí­tünk. Ezt kell olcsóbban! Élőmunkából legalább há­romszor annyit használunk fel mint egy fejlett üzem- Ezen kell változtatnunk! Ezért tetszik nekem a köz­vetlen gyakorlati munka. Ha ezeket a kérdéseket megold­juk, akkor talán ismét több idő kerül a tudományos munka folytatására- Egyéb­ként azzal sem szakadt meg a kapcsolatom- Tegnapelőtt Miskolcon egy disszertáció vitáján voltam- Budapesten az akadémián egy másik vi­tán vettem részt- Érdekelnek az új kérdések, megoldások­— Nagyon erős kollebtíva van ebben a gyárban- Én nem számítottam erre. Ami­kor megláttam, milyen nehéz körülmények között dolgoz­nak az emberek! Sokat se­gít a pártszervezet, a szak- szervezet és természetesen a munkások. Most is egy na­gyon figyelemre méltó javas­lattal jöttek. Kezdjük meg egy fürdő és öltöző építését, az összes fizikai munkát társadalmi munkában elvég­zik- Nagyon kellene a fürdő és öltöző — mondja az igaz­gató. Munkások, akikkel beszél­tem, szinte egyöntetű vélemé­nyen voltak dr-’ Tamáskovics Nándor kandidátusról- Más­fél év alatt megismerték- Tisztelik, becsülik az igazga­tót- Ez többet mond minden dicséretnél! B. J. Sarlós István április 44 ünnepi köszöntője Á prilis 4-e alkalmából Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára szombaton ünnepi kö­szöntőt mondott a rádióban és a televízió­ban. tr Április 4-e előestéjén az Időben mind jobban távolodó, de a tudatunkban és ér­zelmeinkben elevenen élő felszabadulás ese­ményeire emlékezünk. Immár 31 év távlatá­ból vizsgáljuk a hazánk életében döntő sze­repet játszó változásokat és tekintjük a felszabadulás napját történelmünk kiemel­kedő mérföldkövének. A múlt ismerete fontos föltétele a ma megértésének és a jövő tudatos tervezésé­nek. A múlt bennünk él: forrása szokásaink­nak és a levonható tanulságok révén ösz­tönzője tetteinknek. A történelem jó tanító- mester azok számára, akik ismerik az ese­mények mozgatórugóit és akik a társadalmi fejlődés érdekében cselekedni, dolgozni akarnak. , A magyar nép múltját évszázadokon át az a harc jellemezte, amelyet a független­ségért, a társadalmi haladásért, nemzeti jo­gainkért és a szabadságért folytattak elő­deink. Folyamatos volt ez a küzdelem, mert mindig éltek hazánkban a népet tisztelő és reális célokat kitűzni tudó hazafiak, ők a kor szellemét megértve mindig a haladó mozgalmak élére álltak. A kiemelkedő te­hetségek sohasem voltak társtalanok: taní­tásaik követőkre találtak azokban a hazafi­akban, akik az ország sorsának megjavítá­sáért tudtak dolgozni. A felszabadulás előtt a legmagasabb csúcs­ra 1919-ben, a Tanácsköztársaság kikiáltásá- - val, az első magyar preletárdiktatúra meg­teremtésével jutott a magyar nép. Az 1919- es 133 nap történelmet formáló volt: meg­mutatta, miként lehet emberi életet teremte­ni ebben az országban, s megmutatta azt is, hogy a magyar munkás, paraszt és értel­miségi nemcsak mint ellenzéki erő állja meg a helyét, hanem akkor is, amikor a hatal­mat gyakorolja. Ismerjük a magyar uralkodó osztályok vá­laszát, amit az első munkáshatalomnak 1919. augusztus elseje után adtak: 25 évig terror és nyomor jellemezte a magyarországi éle­tet. Ez volt az a korszak, amikor határain­kon innen és túl sokan már látni vélték a sírt „hol nemzet süllyed el”. Közel volt a nemzethalál veszélye, de a végső pusztu­lást elkerültük, mert éltek a bátrak, akik tenni mertek, s • akik a jobb jövőért har­coló tömegeket harcba tudták vinni. Élt a remény az emberekben, hittek abban, hogy 1919. álmai egyszer megvalósulnak. A má­sodik világháború legnehezebb napjaiban is bíztunk abban, hogy a világ első prole­tárállama, a Szovjetunió, amikor arra le­hetőség adódik, segítséget nyújt a végső fel- szabadulásért vívott harchoz. Hittünk ab­ban, hogy azok, akik 1917-ben elfoglalták a Téli Palotát, s akik szétverték az interven­ciósok ellenforradalmi seregeit, felülkere­kednek az új betolakodókon Is. A sztá­lingrádi és a leningrádi győzelmek bizonyos­sá tették, hogy legyőzhetetlen a szovjet nép, és jelezték azt is, hogy közel van már a győ­zelem napja. A szovjet nép kiverte hazája területéről a fasiszta megszállókat és hatá­rain túl is folytatta a fölszabadító háborút. Szétverte a német és magyar fasiszták fegy­veres erőit és 1945. április 4-ére befejezte hazánk fölszabadítását. Fölszabadultunk, és lehetőségünk adódott, arra, hogy véglegesen a nép vegye kezébe a haza sorsának irányítását. Régi vágyaink a szocializmus fölépítéséről változatlanul to­vább éltek, de most már erőnk is volt ah­hoz, hogy fölépítsük és megvédjük a nép országát. Megváltoztak nemzetközi körül­ményeink is: bebizonyosodott, hogy okos po­litikával, józan tervekkel és együttműködési szándékkal szilárd támaszra és szövetséges­re találunk a hasonló módon gondolkodó és dolgozó népekben. Ma egy olyan megváltozott világban élünk, melyben a szocializmus és más haladó rend­szerek mellett még léteznek a régi társadal­mi rendszerek is. anélkül, hogy politikai és gazdasági törekvéseik változtak volna. De változtak, pontosabban szólva korlátozód­tak a lehetőségeik céljaik megvalósítására. Ennek oka, hogy létrejött a szocializmus vi­lágrendszere. hogy egy sor nemzet önmagát szabadította fel a gyarmati sorból, hogy szemünk láttán erősödnek a világ forradal­mi mozgalmai. Meghatározó a szocializmus erőinek a szerepe, ezért reális a lehetősége annak, hogy kiiktassuk a történelemből a há­borút, s hogy minden nemzetközi problémá­ra tárgyalások útján találjunk megoldást. A szocializmus megvalósítja a nép szilárd hatalmát, a dolgozó emberek társadalmát. Illő, hogy ki-ki ezt szem előtt tartva, helyt­álljon ott, ahol dolgozik, ahol képességei­nek megfelelően szolgálhatja jelenünket és jövőnket. Tisztelünk és becsülünk mindenkit, aki bárhol, bármilyen hasznos munkát vé­gez. Arra törekszünk, hogy a jó szívvel vég­zett, az örömet és elégedettséget okozó mun­ka legyen az egyén értékelésének alapvető mércéje. A jól végzett munka juttassa na­gyobb jóléthez a dolgozó embert és ösztö­nözze arra, hogy részt kérjen és vállaljon terveink kidolgozásából és végrehajtásából. Fiataljainknak azok legyenek a példaképei, akik az általuk életpályául választott szak­ma kiválóságai. A munka az alapja az életnek. A jó po­litika ad értelmet a munkának, és lehetővé teszi, hogy a ma élő ember szívesen gon­doljon a holnapra, s hogy mindig legyen mindenkinek a közösségért végzett munkával elérhető célja és vágya. Terveinket csak munkával, valamennyi ál­lampolgár hasznos tevékenységével tudjuk megvalósítani. Azt mindannyian tudjuk, hogy éves és ötéves terveink reális és jelen­tős fejlődést ígérő programokat tartalmaznak. A ma élő nemzedéknek: munkásoknak, pa­rasztoknak. értelmiségieknek vállalniuk kell ezeket a feladatokat, mert érdekühk, hogy a mai és az eljövendő korok javára felépül­jön a fejlett szocializmus Magyarországa. Ismerjük barátainknak és szövetségeseink­nek a mienkével egybehangzó terveit és bennünket is lelkesítenek azok a célok, ame­lyeket a kommunizmus építése érdekében a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusa célul kitűzött M indennapos tevékenységűnkben, a Jövő megformálásában is együtt haladunk fölszabadítóinkkal, a szovjet néppel, és biztosak vagyunk benne, hogy program­jaink megvalósulása a világ minden népé­nek a javát szolgálja. Meggyőződéssel valljuk: jó úton járunk, biztató jövő előtt állunk, és így jó szívvel vállalhatjuk a felelősséget tetteinkért az el­jövendő nemzedékek előtt. A levél a salgótar­jáni járás községéből érkezett. A koc­kás füzetlapon szabálytala­nul kanyargó betűk, & levél­író — V. István — nyugta­lanságáról árulkodtak. „A tegnapi párttaggyűlés utáni izgalom kényszerít arra, hogy tollat fogjak. Bár már jó- rég, amióta nyugdíjas va­gyok, igyekszem magam tá­vol tartani minden olyan jelenségtől, ami idegesíthet­ne... Nehezen mozdult a ke­zem írásra, ahogy a szám is szólásra a tegnapi taggyűlé­sen... De a tagsági könyv kö­telezettséget jelent, és ez alól még a nyugdíjas, a beteg em­ber sem mentheti fel ma­gát” — írja. V. István jól benne van már a korban. Talán hetven esz­tendőnél is többet hagyott maga mögött, és sok minde­nen átesett. Megjárta a há­borúk poklát, a nem kívánt nagy vándorlásban elsodró­dott egészen a Bajkál-tóig. Az emlékezet is belefárad, ahogy végigjárja, hány veszélyen kelt át, amíg hazatalált, örült a szabadulásnak, a szabad­ságnak. Szeretett volna szé­pen, nélkülözés és szenvedés nélkül élni. Házat építeni, nevelni gyermekeit. De akár­hányszor gondolta ivégig éle­tét, életüket, soha nem tud­ta elképzelni másképp, csak a falu, az ország boldogulásá­val. Belépett a pártba. Élete sora úgy alakult, hogy amikor szükség volt rá, osztotta a földet, dolgozott a tanácsnál, a bányában. Szív- vel-lélekkel szervezte a ter­melőszövetkezetet, amelynek A régi tűzzel szántó-vető agronómusa Is lett egyben. Voltak nehéz napjai — 1956-ban —, amikor egy ideig úgy érezte, hogy magukra maradtak. Mégis ki­tartott elvei, kommunista meggyőződése mellett. Ami­kor néhány nagyhangú —akik mindig csak ímmel-ámmal tették a dolgukat, s akiket soha nem becsült — nekisza­ladt volna a közösnek, azok mellett volt, akik önfeláldo- zóan útjukat állták. Így túl a munka nehezén, most már nyugodtabban él­hetne V. István. Az ország előre halad. Munkások, szö­vetkezeti parasztok, mérnö­kök, orvosok sok százezres ha­da tervszerűen, tudatosan gyarapítja közös értékeinket. Építjük a fejlett szocialista társadalmat. S ebben az or­szágot gyarapító munkában az emberek külön-külön is meglelik boldogulásuk útját. Lám, V. István háza is fel­épült, gyermekeit is mind szárnyára engedte. Becsület­tel dolgozik valamennyi, ked­vére való tartalmas, szép éle­tet élnek. Az ezer-egynéhány forint nyugdíj nem sok ugyan, de kettőjüknek már elegendő. Csakhogy V. István soha nem a maga kényelmét kereste. Tágas házának falai, szépen gondozott kertjének korlátái mindig is szűknek bizonyul­tak számára. Ennél sokkalta többért küzdött. Azért, hogy godt, elégedett igazán, ha cse­ne az maradjon csupán, ami iekvő igyekezete a másokéval volt, hanem fejlődjön, előre párosul. Okos, meggyőző sza- haladjon a falu is, ahol él, a vakkal, de, ha szükséges, vi- szövetkezet is, ahol dolgo- tával, bírálattal hadakozik, zik. ösztönzi, buzdítja azokat, akik Ezért aztán akárhányszor elfáradtak, elkényelmesked- kalandoznak végig gondola- tek az úton, i_____________ _ t aink az elmúlt harmincegy esztendőn, minduntalan elénk bukkan, hogy a kommunis­ták dolga soha nem volt könnyű. S pihenőre mégalig­V. István szájába is ez ad­ta a szót, nehezen engedel­meskedő kezébe a tollat. „Hallgattam a taggyűlés be- számolóját. Szépen értékelte ha számíthatunk. Világosan a munkát, a község gyarapo­zös gazdaságot. S noha, a ve­zetők Ideje nincs kimérve, gyakorta hosszabbra fut az a napi nyolc-tíz óránál, gazdál­kodhatnának jobban vele. Ta­lán érdemes lenne több időt szakitaniok arra, hogy gyak­rabban váltsanak szót az em­berekkel, a szövetkezeti ta­gokkal, a kommunistákkal. V. Istvánban élénken él: ahol a párttagok nem szólnak, vagy nem kapnak lehetőséget arra, hogy nyíltan, őszintén beszél­hessenek, szabad folyást en­gednek jó és rossz gondola­toknak, cselekedeteknek, ott előbb-utóbb hiba csúszik a munkába. S a bajt mindig egyszerűbb megelőzni, mint később a hibát kijavítani. látjuk a célt, ahová el kell jutnunk, s azt is érzékeljük, hogy jó irányban haladunk. Csakhogy az eddigi munkánk nem csupán eredményeinket gyarapította. Tapasztalatain­kat is, hogy az út, amely a célhoz vezet, nincs előttünk kitaposva, nem esik min­dig kényelmes járás Irajta. Eszméink egyetértő és tiltó .táblái segítenek, hogy ne vét­sük el a helyes irányt. De előbukkannak nem várt ve­szélyek is, amelyeket út köz­ben kell leküzdenünk. S akik elöl haladnak a sorban, akik dását. Mi tagadás, büszke voltam... Ott láttam abban a munkában a saját maga­mét is” — folytatódik tovább a levél. Csakhogy azt is lát­ta, hogy gyarapodhattak vol­na jobban is, ha nagyobb egyetértésben dolgoznak, mindnyájan azonos irányba húzzák a szekeret, mindany- nyiuk szekerét. Mit .tett szóvá V. István, mit tettek szóvá a kommu­nisták? Azt, hogy a szövet­kezet vezetői ^dónként el-el- vetik a sulykot. Megtörténik, hogy későn mozdítják mun­Olvasom vállalják a vezetéssel járó fe- kára az embereket, a gépe- lelősséget, azoknak mindig két, amikor a cukorrépa, a nehezebb a dolguk. A kocká­zat, gyakran az önfeláldozás sem kevés. Ám akit az el­vekbe vetett hit, a meggyőző­dés, az elkötelezettség belső tüze táplál, önként vállalja ezt a terhet, s nem is érzi olyan nehéznek. Akkor nyu­kukorica egy részét visszave­szi a föld, kinn pusztul a me­a levelet. A kockás fü­zetlapon nyugtalanul kanyar­gó betűkből összeállt szavaié, mondatok valósággal lobog­nak, a küldőjüket emésztő belső tűztől. Lassan-lassan bizonysággá erősödik bennem a sejtés: ez a régóta lobogó tűz űzi előre gondolatait, mozdítja cselekvésre ma is munkában megfáradt, inas karjait. Hogy hetven nehéz esztendővel vállain is dolgo­zik, fáradozik a közösség elő- remozdításán. Mert Cíakis így volt, így lehet > értelme egész eddigi küzdelmének, életének. Mit mondjak még? Nagyon jó tudni, érezni, hogy nemcsak tegnap voltak, ma zőn. Kimondani sem egysze- vannak, és holnap még töb- rű, milyen veszteség, mek- ben lesznek V. Istvánok. kora kár éri ilyenkor a kö- - Vincze Istvánná | NÓGRÁD — 1976. április 4., vasárnap 3 x

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents