Nógrád. 1976. április (32. évfolyam. 78-102. szám)

1976-04-23 / 96. szám

féljen, erősödjék a proletár intcrnacionsiliziaiBis! A Műszaki üvegipari Szö­vetkezet salgótarjáni te­lepén április 1-én új bri­gád alakult. Idei véljük a szocialista cím elnyeré­se. Felajánlásaik között szerepel havi 13 óra tár­sadalmi munka, a liulla- déküveg további feldolgo­zása és papírgyűjtés. A brigádtagok az üzemben előforduló minden mun­kaműveletet megtanulnak, így lehetővé válnak a ter­melés érdekében esetleg átcsoportosítások. Április 24-én lesz az első közös kulturális programjuk, a budapesti Szépművészeti Múzeumba látogatnak. Ké­pünkön Gordos Józsefné — a brigád vezetője — csiszolt tárgylemezt vág. Élelmiszer- termelés és -fogyasztás A korszerű érdekében Az állattenyésztés fejlesz­tésére a tervtörvény éven­ként . háromszázalékos növe­kedési ütemet íy elő, de ez csak úgy lehetséges, ha a a felszabadulás előtt. Roham- tikum további láncszemei munkával ezen nem lehet se- ugyanis még gyengébbek, gíteni, de ez az ötéves terv rákényszeríti a mezőgazda­ságot arra, hogy feltárja a ta- kedelem 33—34 milliárd nagyüzemekben évi 5—6 szá- karmánytermesztés tartaléka- rint beruházási kerethez jut. zalék lesz a plusz. Mindezt it és biztonságosabb alapo- Ennek a pénznek is sok he- pedig úgy, hogy korszerű kát építsen ki. Az élő állat útja hosszú a Örömmel olvassuk a terv­törvényben, hogy a belkeres­fo­„istállóvárosok” építésére a tervidőszakban nem nagyon lesz pénzünk. Legfontosabb minálunk a sertéshús. Termelését a terv­időszakban kilenc-tíz százalék­lye van, de bízhatunk abban, hogy jelentős rész jut a kor­hentes pultjáig. Sajnos, itt szerűbb üzletek kialakításá- sincs összhang. Húsiparunk a hűtőtér bővítésére is. Hazánkban a következő öt esztendőben is fokozódik nem tudta követni az állat tenyésztés fejlődését. A ser­téshizlalás felfutása idején majd a mezőgazdasági ter­kal akarjuk a mai igen ma- például még túlórázással sem melés, korszerűsödik és meny­gas szint fölé emelni. Ez le- bírták az iramot a vágóhi- hetséges akkor, ha jobban dák. A már meglevő húst pe- kihasználjuk a nagyüzemek dig gyakran azért nem tud- korszerű telepeit, továbbra is juk dobozolt sonka, szalá­nyiségileg is magasabb szint­re lép a fogyasztás. Közügyet szolgál a termelőszövetkezet és az állami gazdaság, ami­üzemben tartjuk a régebbi mi, vagy csabai kolbász for- kor feltárja tartalékait, oko- nagyüzemi telepeket és nem májában értékesíteni a világ- san használja föl a beruhá- mondunk le a kistermelők se- piacon, mert nincs hol elké- zási kereteket és mozgósít- gítségéről: A közelmúlt hó- szíteni ezeket az értékes cik- ía dolgozóit, támogatja a kis- napokban sajnos — igen ősz- keket. (Még a hazai piacra üzemeket a magasabb szint szetett okok miatt —, a kis- sem jut elegendő.) A húsipar elérése érdekében. Ugyanezt a üzemi sertéstartás-hizlalás rekonstrukcióján dolgoznak, Qélt, társadalmi érdeket szol­csökkent. Eredményesnek ígér- már termel a miskolci, gyor- gálja az állam is, amikor kező lépéseket teszünk most, sított ütemben készül a gyű- megfontolt mértékben támo- hogy ismét megnyerjük a kis- lai húskombinát. Közben még gatja, segíti a mezőgazdasá- emberek bizalmát, támogas-, a termelőszövetkezetek, fo- gi termelést, a feldolgozást, suk munkaidőn túli, otthoni gyasztási szövetkezetek is lé- valamint a forgalmazást. tevékenységüket, miközben a tesítenek kisebb-nagyobb vá- nagyüzemek is megteszik a góhidakat, húsfeldolgozó üze­magukét. meket, noha, ez nem min­A korszerű táplálkozás egyik dig egyértelműen jó üzlet, kulcskérdése a baromfi. Fo- Reméljük, ötödik ötéves fa­gyasztásában világméretek- vünk meghozza a feszültség­ben is előkelő helyen va- ^e^’, ^a, ,nem 's a feloldását, gj'unk, és annak is örülhe­tünk, hogy baromfitenyészté­sünk viszonylag korszerű, ki­egyensúlyozott. Marhahúst nem sokat fo­gyasztunk, viszont ez a me­de legalább a lényeges eny­hülését. Közügy azonban a korszerű táplálkozás is. Tovább kell tehát lépnünk a korszerű táp­lálkozás propagandájában, nemcsak újságcikkekkel és üzleti célú plakátokkal, de a szó nemes — nyugodtan mondhatjuk, népgazdasági szemléletű — értelmében vett És végül a forgalmazásról, felvilágosító munkával és az Konzerviparunk 1200 (!) fé­le cikket gyárt. Az igények­hez képest elmaradott hús­ennek érdekében hozott ál­dozatokkal is. Mert magasabbra tettük a zőgazdaság egyik legfonto- iparunk van, de ez az ipar- mércét. Elfogadtuk és sajá­■ .„kV, ——j ' i. í. _ a iá 0 ic a linvolmiiHKan nonv. Innlnonlr A***-. -»Vtl- ktk itt mindig veszi észre. A ver- sítéséből. sabb exportcikke. A szarvas- ag is a közelmúltban marha-tenyésztés a közelmúlt- venegy új terméket ban nem fejlődött megnyug­tatóan, sőt, egyes területe­ken visszaesést is tapasztal­hattunk. Ennek egyik tünete, hogy esetenként külföldről kell vajat és sajtot behoz­nunk. Nem nyugodhatunk be­le, hogy ilyen „határesetet” produkáljon szarvasmarha-te­nyésztésünk. Biztonságosan kell előállítani az idehaza és az exportra szükséges hús­mennyiséget. valamint a tej­es tejtermékfogyasztás feltét­lenül fontos fokozásának itt­honi fedezetét. Nem lesz köny- nyű. A termelőszövetkezetek­nek például .az évi fejési át-' lagót 2300 literről 2900 liter­re kell növelniük. Nagyon hosszadalmas és átgondolt tevékenység szük­séges a takarmányhelyzet meg­változtatásához. Sajnos, ma még nem kevés helyen azt etetnek, ami éppen van és annyit etetnek, amennyi van. Ez minden, cs?k nem korsze­rű állattenyésztés. Pedig meg­levő lehetőségeink tűrhető kihasználása is sokkal bizto­sabb takarmánybázist —min­denekelőtt fehérje — je­lenthetne. Egyszerűen nem lehet menteni azt a tényt, hogy rétjeink,, legelőink ma kisebb hozamot adnak, mint négy- tunknak érezzük ötödik öt­dobott éves tervünket. Szinte mind­piacra. A vásárló azonban ezt annyiunknak jut feladat a nem veszi észre, vagy nem most tárgyalt fejezetek telje­F. B. Cselekvési program és valóság Vita után nyugvóponton Romhányban Csak a negyedév végére si- — Nem gondoltak jobb került megállítani a selejt nö- minőségű agyag vásárlására? vekedését a Romhányi Épí- _ De igen Csakhogy más tési Kerámiagyárban. a mj elképzelésünk, és más a — Három évig nem volt valóság, amit a számok bizo­nem teljesítik a feltételeket, az év közben kapott prémiu­mot is vissza kell fizetni. To­vábbra sem adjuk fel a he­lyes elvünket, hogy szigorú semmi gondunk, bajunk az nyítanak. Kiszámítottuk, hogy «mércét állítunk termékeink Országos Érc- és Asványbá- a drágább alapanyag jelentő- nya Vállalat kisterenyei üze- sen növelné a termelés önkölt- mével, ahonnan az agyagot ségét, csökkentené a nyere- kapjuk a fali- és padlócsempe- séget. Ugyanakkor nem biz- gyártáshoz. Tavaly az év vé- tos, hogy hozzájárulna a se- gén, majd az új esztendő első lejt mérsékléséhez, heteiben olyan minőségű agya­got szállítottak, ami enyhén szólva nem felelt meg a szer­— Pedig a megyei cselek­osztályozásánál. Ha másként cselekednénk, lehet hogy par százezer forinttal több lenne ugyan a bevételünk, de lazul­na a munkafegyelem, enged­ményt tennénk á technológiai fegyelem betartásában. Vég­ső soron olyan presztízsvesz­teség érné a kollektívát a kedvezőtlenül befolyásolja a termékek minőségének alaku­lását. Amíg ezt a két előbb említett terméket a Szovjet­ződésben vállaltaknak Ezt mi lek}lva:to1 az .eíso. °sztalVu aru piacon, aminek beláthatatlan szóvá tettük. Lett belőle olyan aranVanak noveleset varja. következményei lennének — hosszadalmas jogi vita, amire — Tervünk szerint, ebben szól ismét az igazgató, álmunkban sem gondoltunk, az évben, akárcsak az e)őző- Hogy ne így legyen, meg- Mi lett a vége? ben 80 százalékban kívánunk szigorították áz alapanyag-áh Ismétli a kérdést, s így e'ső osztályú árut biztosítani vételt. Szakemberekkel erő­folytatja a gyár igazgatója, a_ csempéből. Ez az elképze- sítették meg a csoportot, amely Kollár József: — Tonnánként lésünk az első negyedévben a beérkezéskor átveszi, illet - 320 forinttal többet kell fi- nem sikerült, mert a terve- ve minősíti az agyagot. Se- zetnünk, mint az előző év- zett helyett csak 77,1 százaié- gítségükkel, feldolgozásra csak ben. Csupán érdekességként áot értünk el. A padlóburko- 0iyan agyag kerül, amely említem, hogy az áremelés ló lapnál viszont az előirt 75 rnegfelel a minőségi követel- után ugrásszerűen megjavult százalék helyett^ 77,3 százaié- menyeknek. Amennyiben a az agyag minősége. Eltűntbe- k°s az első osztályú árukáré- szállítmányok nem felelnek lőle a szerves anyag, a fagyö- n.ya. Utóbbi azért is értékes, meg a szerződésben vállaltak- kér, a meddő. mert magasabb árat kapunk nakj akkor kártérítést követel­A gyár vezetői nem mond- érte. i nek. Vonatkozik ez a masvar hatták, hogy addig nem tér- — A minőségcsökkenés csak gyártmányú szódára és bórax- melnek, amíg kifogástalan a rossz alapanyag miatt kő- ra is. Ezek olyan adalékanya- alapanyagot nem kapnak. Így vetkezett be? gok, amelyek ha tóanyag-tar­hát a két rossz közül a kevés- Igen tama 80 és 120 százalék kö­bé rosszat választották: gyen- _ E° ' { mindenki- zött ingadozik. A nagy eltérés ge minőségű alapanyagból ástalan a technológiai ]e. dolgoztak. Karos kovetkezmé- 1 » betartásánál? nye elsősorban a selejt no- , . vekedésében jelentkezett. A Apróbb munkahibák elő- __ _______ _ ______ p adlóburkoló lapnál a tavalyi fordultak, a technológiai kö- unióból vásárolták, addig nem 12 százalékról 14,8, a esem- vetelmények betartásából volt ilyen gondjuk. A gyár- pénél pedig 8,5 százalékról azonban nem engedtünk. Emi- tásközi ellenőrzésben nem 10,8 százalékra emelkedett a atJ- nem következett be mi- terveznek változtatást, mert seíejt. nőségcsökkenés. így riem is a minősítés eddig is szigorú — Ezt a folyamatot márci- volt szükség selejtkártérítés-, volt. us végére sikerült megállítani re_ Mivel a min6ségi termék_- mondja az igazgató s így Ezt kővetően arról esik szó. ártást zavaró kellemetlen fűzi gondolatait: - Intézted- milyen módszereket alkalmaz- körüImények jó része meg_ tunk hogy ne kerüljünk is- nak a minőségi követelnie- ö t nyugvópontra jutottak met üyen nehéz es kellemet- nyék elerese erdekeben. az ^ / minösJéget u. len helyzetbe. Ugyanis cse- _ Nem kap mozgóbért az lető vitában. olyan vélemény­lekvesi programunkban a ta- a fizikai dolgozó, aki nem re jutott a kollektíva, hogy valyi selejtszint megtartása teljesíti a követelményeket. A a második negyedévben talán szerepel. vezetők prémiumában is sze- kevesebb akadállyal kell meg­— Miért nem vállaltak töb- repel a minőségi előírások be- birkózniuk, s ily módon job­bet? tartása és a selejt csökkenté- ban eleget tesznek önként — Mert ebből az alapanyag- se. Prémiumot csak az első vállalt kötelességüknek, ból csak erre vagyunk képe- fél év jó munkája után kap­sek. nak. Amennyiben év végén v. k. Á Béke és Szocializmus új száma A magyar politikai könyv- szocializmus építésének / né- gást, amelynek politikai kö- kiadás jelentős eseménye, hogy hány kérdéséről tájékoztatja vetkezménye a párt, a nem- a közelmúltban „A fejlett a folyóirat olvasóit Aczél zetközi kommunista mozga- szoeialista társadalom építé- György, az MSZMP Politikai lom egységének gyengítése, elméletileg pedig relativizál- ja a marxizmus—leninizmust, mint tudományt. „A szocialista nemzetté vá­lás folyamata az NDK-ban”. Ez a címe annak a eikknék, amelyet Hermann Axen, a Tíz koDgresézusi zászló r Az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat legjobbjai iskolákat, taníolya­Elkészült a Nógrád megyei munista szombat megszerve- lönböző Élelmiszer-kiskereskedelmi zese volt, melyen 189 dolgozó mókát, Vállalat 1975. évi kongresz- 1123 munkaórát teljesített. A Az értékelésnél, a gazdasági szusi és felszabadulási mun- város szépítéséért a „Húsz* munka területén elsődlegesen kaversenyének értékelése. A ezer munkanapot Salgótarján" a termelési és áruforgalmi versenyben és a szocialista ért” mozgalomhoz 1022 tár- mutatókat, a készletezést és a brigadmozgalomban 162 kol" sadalmi munkával járultak költségek alakulását vette fi- lektíva 596 dolgozója vett hozzá a vállalat dolgozói. gyelembe a m unka verseny­sének útján” címmel megje- Bizottságának tagja. Az lent Kádár Jánosnak, az MSZMP a szocializmus egy- MSZMP Központi Bizottsá- séges marxista—leninista el- ga első titkárának újabb kö- mélete, eddigi eredményeink, tete. A Béke és Szocializmus lehetőségeink elemzése alap­márciusi számában Benke ján, a Szovjetunió és más Valéria, az MSZMP KB Po- testvéri országok szocialis- litikai Bizottságának tagja is- ta építésének elméleti ered- Német Szocialista Egységpárt merteti a kötetet. ményeit és gyakorlati tapasz- Politikai Bizottságának tag­A Béke és Szocializmus talatait felhasználva jelöli ki ja, a Központi Bizottság tit- márciusi számában a fejlett a fejlett szocialista társada- kára írt. A szocialista for­: lom továbbépítésének útját radalomnak és a szocialista hazánkban. A cikk kifejti: társadalom felépítésének ered- Az MSZMP fellép a szocializ- ményeként az NDK terül e- mus különböző „modelljei- tén új típusú nemzet, szocia- ről”, a „különböző marxiz- lista nemzet alakult ki, és musokróí”, a márxizmus fejlődik. Ez a nemzet három „pluralizálásáról” szóló teóri- évtizedes sikeres fejlődés ák ellen. Ezeket a nálunk is után minden fontosabb is­felbukkant nézeteket a párt mérvben gyökeresen külön- a leghatározottabban vissza- bözik az NSZK-beli burzsoá utasította, mint olyan felfo- nemzettől. részt. A felajánlások két fő terü­letre irányultak: a gazdasági munkára és a társadalmi-po­litikai feladatokban való aktív részvételre, a dolgozók meg­értették és éleget tettek az el­várásoknak gazdasági, poli­tikai téren és az oktatásban tettel: tanúbizonyságot. Fejlődés mutatkozott az bizottság, újítások területén is. Az el- A kongresszusi és felszaba- múlt évben 12 esetben éltek dulási munka versenyben első javaslattal az újítók. helyezést jelentő kongresszusi A szocialista brigádok szel- zászlót 10 egység kapta meg. lemi vetélkedőit az aktivitás Kongresszusi oklevéllel 17 jellemezte. A dolgozók jó fel- kollektívát jutalmaztak. A ki­készültségről és szaktudásról váló dolgozó kitüntetést 25-en nyerték el. egyaránt. Politikai képzéseken a párt, A vállalat vezetősége és a a KISZ és a szakszervezet ál- munkaverseny-bizottság kü- A brigádok és kollektívák tál szervezett szemináriumo- lön értékelte az 1975. évi 6zo- az elmúlt évben több mint kon 253_an vettek részt. Szak- cialista brigádversenyt. Ennek háromezer óra társadalmai mai továbbkéozésre a vállalat eredményeként 9 arany-. 13 munkát végeztek. Ezek közül dolgozói közül 158-an jelent- ezüst- és 6 bronzkoszorús szo- egyik legjelentősebb a kom- keztek, és végezték el a kü- cialista brigádot jutalmaztak. Tanácskozás a mezőgazdaság környezetvédelmi kutatásairól A mezőgazdasági ágazat vízgazdálkodás a talajvédelem,' környezetvédelmi kutatási az erdőgazdálkodás és az ál­eredményeiről, feladatairól lattenyésztés környezetvédel- kézdődött kétnapos tudomá- mi kérdéseiről. Jelenleg mint- nyos ülésszak csütörtökön a egy 30 kutatóhelyen vizsgálják Mezőgazdasági és Élelmezés- a mezőgazdaság fokozott kör­ügyi Minisztérium kutatási nyezetvédelmónek lehetősé- és szakoktatási főosztályéinak geit, s az ülésszakon azt is rendezésében a Magyar Tudó- megvitatják, hogy az V. öt- mányos Akadémia dísztér- éves tervidőszakban melyik mében. A tanácskozáson több témákra kell koncentrálni a mint 4o előadás hangzik el a tudományos erőiket. NÓGRÁD — 1976. április 23., péntek ;

Next

/
Thumbnails
Contents