Nógrád. 1976. március (32. évfolyam. 52-77. szám)
1976-03-28 / 75. szám
Brigádkapcsolatok Egy évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot egymással a gyöngyösi AFIT, Mátra, valamint a salgótarjáni öblösüveggyár Dózsa nevét viselő szocialista brigádja. A nógrádiak tavaly már ellátogattak Gyöngyösre, s ennek viszonzásaként. tett látogatást a Mátra brigád az üvegipari nagyüzemben. A vendégek üzemlátogatáson vettek részt, kicserélték egymással tapasztalataikat, majd a brigád patronálói politikai tájékoztatót adtak a szocialista brigádok tagjainak. A kapcsolatok további elmélyítése céljából a salgótarjániak hamarosan, immár másodszor, ellátogatnak Gyöngyösre. A ZAGYVARÓNAI FEKETERIGÓ OLASZORSZÁGBAN Varga Ferenc, a, Madártani Intézet külső , munkatársaként évek óta foglalkozik madarak gyűrűzésével. Az elmúlt évben több mint ötszáz madarat jelölt így meg, köztük a ritka fajokat is, mint búbos, kormosfejű, és fenyvescinegét, fenyőpintyet, süvöltőt, jégmadarat, kissólymot. Zömmel, mint fiókákat a fészekben, ősz folyamán pedig hálóval fogottakat. Varga Ferenc a napokban értesítést kapott a Madártani Intézetből, hogy az általa 202 348-as gyűrűvel ellátott feketerigót Olaszországban Sassofenato nevezetű helységnél találták meg 1975. október 31-én. A feketerigó fiókát korábban négy testvérével együtt ugyanazon év május 31-én a Zagyvaróna melletti Pocikvár alatt fészekben gyűrűzte meg. Most, hogy visszatérnek a költözőmadaraink, lehetséges, hogy az útközben elhulot- tak között is akadnak gyűrű- zöttek. Ha valaki ilyet talál, küldje el Varga eFrencnek Zagyvarónára a Zagyva út 40 alá. MAGYARNÄNDORI FIATALOK VISEGRÁDON A magyarnándori Radnóti Miklós Művelődési Ház március 28-án kirándulást szervez Visegrádra a körzet — Magyarnándor, Mohora, Cser- hátsurány és Debercsény — fiataljai, valamint az ifjúsági klub tagjai részére. A kirándulók — mintegy negyven KISZ-es fiatal — megtekintik Mátyás király palotáját, Szentendre érdekességeit, többek között az új megyei művelődési központot. A látnivalók után a résztvevők kirándulást tesznek a fellegvárba és a nagyvillámi kilátóhoz. — Segítik az édesanyákat. A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetben mintegy 25 édesanya van jelenleg gyermekgondozási segélyen. Számukra a szövetkezet az állam által folyósított segélyen túl havonta 100—100 forintot juttat. NÓGRÁD Több áru, korszerűbb ellátás Mit tartalmas as akcióprogram? A Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ kongresszusi és fel- szabadulási munkaverseny folytatásaként a SZŐ VOSZ VIII. kongresszusa tiszteletére akcióprogramban határozta meg az idei év gazdasági és mozgalmi feladatait. Az ÁFÉSZ gazdasági célkitűzései ez évben is Salgótarján város, a peremkerületek és a körzet munkáslakta településeinek jobb ellátását és a hálózat további fejlesztését szolgálják. A hűtőkapacitás jobb kihasználásával növekszik a vágottbaromfi, á mirelitáruk, a tej és tejtermékek, valamint a húskészítmények forgalma. Baromfiból hat vagonnal több kerül értékesítésre, mint az elmúlt évben. A zöldség-gyümölcs árualap biztosítására 36 százalékkal növelik a felvásárlást, részben szakcsoporti, részben megyén kívüli forrásokból. A vendéglátó összforgalmon belül az ételforgalom 12 százalékkal az előfizetéses és munkásétkeztetés 22 százalékkal növekszik. A szeszmentes üdítő italok forgalmát húsz százalékkal kívánja növelni a szövetkezet. A felvásárlási munka irányításának korszerűsítésével negyven százalékbs növekedés érhető el. Tovább bővül a termelési és értékesítési szerződések rendszere elsősorban a háztáji és egyéb kisgazdaságokkal. Ez évben alakul egy sertéstenyésztő ' és -hizlaló szakcsoport és új tevékenységként bevezetik a sertésfelvásárlást. Az idei évben a taglétszámot százzal akarják növelni, és továbbfejlesztik a szocialista brigádmozgalmat. A szövetkezet dolgozói a március 29-i termelési tanácskozáson tárgyalják meg a SZÖVOSZ VIII. kongresszusa tiszteletére tett versenyvállalást. Az akcióprogram ma kerül a szövetkezet küldöttgyűlése elé, mivel a már megtartott részközgyűlések elfogadták. Rövidebb idő alatt A szocialista brigádokra nagy feladatok hárulnak a sikeres vállalati gazdálkodásban. Az üzemfenntartási gyárrészleg 14 főből álló Nógrádi Sándor villanyszerelő szocialista brigádja felismerte azokat a tényezőket, amelyekkel segíthetik a vállalati gazdálkodás sikerét. Célul tűzték, hogy az állóeszköz-fenntartásnál, a felújítási munkáknál a feladatok elvégzésére előkalkulált óraszámot öt százalékkal csökkentik. Ezzel mintegy 10 ezer forintos megtakarítást érnek el. Ugyanakkor a határidő előtt átadott gépek a termelőmunkában ugyancsak jó szolgálatot tesznek a termelés programok időben történő megvalósításához. SZÖVETKEZET NÓGRÁDMEGYERBEN A nógrádmegyeri Vastömegcikk Ipari Szövetkezet hét brigádjából öt nyerte el a Zöldkoszorús szocialista brigád címet, kettő pedig Szocialista Brigád oklevél tulajdonosa. A brigád tagjai a társadalmi munkában is tevékenyen részt vesznek, ( szépítik községüket, játékot készítenek az óvoda [számára, kapukat a községi sportpályához. X A szövetkezet népitánc- csoportja nemrég részt vett a Szentendrén megtartott A villanyszerelő brigád a diósgyőri 4 fokozatú dróthúzógépek szekrényének áthelyezését is idő előtt elvégezte, s most azon szorgoskodnak, hogy két darab 6 fokozatú rúdhúzógép leszerelését, felújítását, a tartóoszlopok alapjainak elkészítése után a gépek visszakötését március 30-ig elvégezzék. Figyelmet érdemel, hogy a szocialista brigád bontott anyag újrafelhasználásával 60 ezer forint megtakarításra törekszik. Az éves közepes és nagyjavításoknál a munkát kifogástalanul és határidőre akarják elvégezni. A gépkiesés csökkentése érdekében a legfontosabb berendezések szerelése után 6 hónapos garanciát vállalnak. néptáncfesztivál területi döntőjén, ahol 22 együttes lépett fel. A nógrádmegyeri- ek bronz minősítéssel tértek haza. Az együttes alapító tagja Rácz Mihály 3. éve jár továbbképző tanfolyamra Budapestre, az oktatói igazolvány megszerzésére. Ha sikerül neki, az együttes szakmai képzése a továbbiakban is biztosítva lesz. X A nógrádmegyeri Vastömegcikk Ipari Szövetkezet tegnap tartotta az 1975. évi évzáró közgyűlését. NAPTÁR 1976. március 28., vasárnap Gedeon napja - A Nap kel 5.31, nyugszik 18.08 órakor A Hold kel 4.14, nyugszik 16.11 órakor. ♦ 1976. március 29., hétfő Auguszta" napja A Nap kel 5.29, nyugszik 18.09 órakor. A Hold kel 4.38, nyugszik 17.12 órakor Futó zápor Várható időjárás ma estis:. Fel- höátvonulások elszórtan futó záporokkal. Időnként erős. a Dunántúlon viharos lökésekkel kísért nyugati, északnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 11 —16 fok között. Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Trtaz- eatóság közlése szerint a 13. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyereménvek a nye- reménvilleték levonása után a kővetkezők: Néevtalálatos szelvénye 87 fogadónak volt, nyereményük egyenként 74 116 Ft. Három találata 8507 fogadónak volt. nyereményük egyenként 379 Ft. A kéttalálatos szelvények száma 220 833. ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. — Tanulnak a munkások. Az Ikladi Ipari Műszergyár berceli gyáregységénél nagy gondot fordítanak árra, hogy valameny- nyi dolgozó befejezze az általános iskolát. A most záruló tanévben 16-an vizsgáznak a nyolcadik osztály anyagából. — A kongresszusi OKISZ- kupa asztalitenisz ágában ma kerül sor a megyei döntőre az Ipari Szövetkezetek Nógrád megyei Szövetségének székházában. A versenyen 9 szövetkezet dolgozói vesznek részt. — Alkotó ifjúság kiállítás Nagybátonyban. A KISZ KB és a Munkaügyi Minisztérium felhívására a 209. sz. Zsinkó Vilmos Ipari Szakmunkásképző Intézetben, Nagybátonyban is meghirdették az Alkotó ifjúság pályázatot. A beküldött 114 alkotásból kiállítás nyílt az inézetben, mely április 18-ig látható. DIÓSJENÖRÖL JELENTJÜK Befejezés előtt áll a község hétvégi és turista területének villamosítása. Az ÉMÁSZ salgótarjáni igazgatóságának hálózati szervezői 800—1000 forint értékű munkát végeztek. X Bemutatkozik a zenekar. A községi KlSZ-alapszerve- zet és a Szentgyörgyi , István Művelődési Ház Tűz- virág ifjúsági klubja ma táncos. játékos foglalkozást tart, melyen bemutatkozik a klub Silver Fox beat-zenekar. — Magyarország—Argentína 2:0 (2:0). Góllövő: Nyilasi, Fazekas. Akác helyeit fenyőfa Az érsekvadkerti Magyar— Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet a lőrinci erdőben vágatta a fát nemrég. Tűzifának, illetve a szövetkezet szerződéses kötelezettségeik kielégítésére szállították az akácrönköket. Az erdőben három motorfűrészes brigád dolgozott, három-három favágóval. A fát a tsz fűrésztelepére fuvarozták. A kivágott akácos helyére, nemesebb fafajtát, fenyőt telepítenek. A 12 hektáros telepítést drótkerítés védi a vadaktól. Képünkön Gálik János vontatóvezető igazgatja a hepe-hupás úton meglazult rakományt. ^ — ÜJ őr oda Pásztőnl Pásztó nagyközség egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a jövő héten a szári'érőhelyes óvoda ünnepélyes átadása lesz. A Nógrádi Sándor lakótelepen jelentős társadalmi összefogással felépült létesítményt Nagy József tanácselnök hazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából adja át április 3_án. — Latinovics-est. Balassagyarmaton március 30-án a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban kerül sor Latinovics Zoltán előadóestjére, ahol Ady, Karinthi, Illyés, Petőfi, József Attila, és Vörösmarty-vei'sek hangzanak majd el. Közreműködik a Tolcsvay együttes. — Országos verseny. Ma délelőtt Salgótarjánban, a Malinovszíkij úti Általános Iskola tornatermében országos serdülő kötöttfogású birkózó versenyt rendez az SKSE. Számos egyesület közel száz versenyzője lép szőnyegre. KÖSZÖNETNYILV ANITAS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk .JUHASZ ANTALNÉ temetésén megjelentek, s részvétükkel gyászunkban osztoztak. A GYÁSZOLD CSALAD — KRESZ-vetélkedő nógrádiakkal. A televízióban április 10-én KRESZ-vetélke- dőt rendeznek úttörők részvételével. Másnap adásban is láthatjuk, hogyan vizsgázik elméletből a nyolc főből álló nógrádi csapat. MEGJÖTT A TAVASZ Kálló községben megérkeztek az első füstifecs- kék. Erről értesített bennünket szombaton délben telefonon Fehérvári Gyula, helybeli gyógyszerész. Elmondta, hogy a madarak felkeresték elhagyott fészkeiket, és késedelem nélkül hozzáláttak „házuk tája” tisztításához, csinosításához. Segítség a hallássérülteknek Egyenrangúan a társadalomban Hozzájuk nehezebben, gyöngébben jutnak el az élet hangjai, zajai. Sokukat teljes csönd vészi körül, amelyből kitörni csak a társadalom segítségével, a család, a munkahely, valamennyi őket körülvevő ember megértésével és támogatásával tudnak. Magyarországon 1 millió hallás- sérült ember él. Nógrád megyében közel ezerről tudunk. A hallássérülés ma már szinte népbetegségnek tekinthető, amely sajnos egyre terjed. Őket, a hallássérülteket támogatja, segíti, érdekvédelmüket ellátja a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége. A szövetség megyei csoportja tegnap délelőtt tartotta alakuló taggyűlését, amelyen jelen volt lllésfalvi Béla, a szövetség főtitkára és Bana Gizella titkár is. A megjelenteket Fazekas Jánosné, a megyei csoport titkára köszöntötte és tartott részükre tájékoztatót. Beszélt. arról, hogy a hallássérülteknek a társadalomban kell élniük, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az életből ne szoruljanak ki, hanem ugyanolyan teljes értékű emberek legyenek, mint hazánk bármelyik állampolgára. Ezt a szép és nemes célt szolgálja a szövetség, amely tudatos felnőttnevelő tevékenységet is folytat sajátos eszközökkel. A segítségre és támogatásra ezek Orvosi ügyelet Salgótarjánban, az Arany János utca 3. számú házban ma egész nap orvosi ügyelet van. Indokolt esetben a 28-00 telefonon lehet hívni az ügyeletet. Gyermekszakorvosi ügyeletet tartanak reggel 8-tól este 8-ig az Arany János utca 2. szám alatti gyermekkörzeti rendelőben. Az ügyelet házhoz nem hívható. Betegség esetén a gyermeket be kell vinni a vizsgálatra. Sürgős esetben házhoz a központi ügyeletet lehet hívni. Balassagyarmaton orvosi ügyelet működik a kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál út 2., telefon: 344). A salgótarjáni járás körzeti orvosi ügyeletét Salgótarjánban. a kórház nővédelmi tanácsadójának helyiségében látják el. Orvosi ügyelet működik Nagybátonyban a III- as számú körzeti rendelőben. Ügyeleti szolgálat van Bérceién, a szülőotthonban (telefon: 20) Nógrádkövesd, Bércéi, Terény, Nógrádsáp és Nézsa orvosi körzetek részére. Fogorvosi ügyelet van Salgótarjánban, az Úttörők útján lévő fogászati rendelőben. Gyógyszertári ügyeletet lát el Salgótarjánban a Pécskő Üzletházban lévő gyógyszer- tár. az emberek nagyon rászorulnak. Minden támogatást megkap-, nak a továbbtanuláshoz, ahhoz, hogy szakmát szerezzenek. Tanulmányi segélyt biztosítanak az arra rászorulóknak, ha kell korrepetálást szerveznek. Akik tagjai a szövetségnek anyagi támogatást kaphatnak, a gyerekeket üdülni viszik és évente ingyenes utázásban részesülnek több alkalommal is. Az is nagyon fontos, hogy a hallássérültek megfelelő munkahelyet találjanak, ebben is segít a szövetség. Nógrád megyében a városi és a községi tanácsok, valamint a megyei egészségügyi osztály sok-sok segítséget adott ahhoz, hogy felkutassák és összehívják a hallássérülteket. A Nógrád megyei csoport pontosan azzal a céllal alakult meg, hogy szorosabb és élőbb kapcsolatot tarthasson a tagokkal, minden problémájukban, gondjukban segítve és támogatva valameny- ny lüket. A csoport titkára külön is felhívta a figyelmet arra, hogy a megyei tanács egészségügyi osztályán mindenkor szívesen látják azokat a hallássérülteket, akik segítséget kérnek bármilyen ügyben, vagy ha még nem tagjai a csoportnak és tagok kívánnak lenni. Tanfolyamot indítanak, amelyen mindenkinek alkalma nyílik a hallókészülék helyes használatának elsajátítására. Közös mozi, tárlat és múzeumlátogatást terveznek és autóbusz-kirándulást a Mátrába. A programokról mindenkit időben értesítenek. Hasonlóan hírt kapnak az összejövetelekről, mindazokról az intézkedésekről és tervekről, amelyek beilleszkedésüket segítik a társadalomba. Áramszünet III. há 29-én 7—15 óráig, Baglyasalja-rakodó környékén. III. hó 30-án 8—12 óráig Bag- lyasalja egész területén. III. hó 31-én 8—12 óráig Salgótarján, Paptag, Kertész úton. III. 31-én 12—14 óráig Salgótarján, Textilipari Vállalat. IV. hó 2-án 8—12 óráig Salgótarján, Csizmadia S. út, Martos F. út felső vége. IV. hó 5‘én 6—18 óráig Salgótarján, Paptag, Zagyvapálfalva, Mátraverebéiy, Tar, Eíes, Al- bertakna, Rauakna, Amália- telep. tV. hó 6-án 6—18 óráig Zagyvapálfalva Bányatelep, Szánas-puszta, Endre- falva, Piliny, Karancsság, Ság- újfalu. Szalmatercs. IV. hó 7-én 6—18 óráig Pásztó. Szé- csényfelfalu, Benczúrfalva, Vizslás, Kazár, Baglyasalja, Károlyi, Idegér, Dugdelpuszta. IV. hó 8-án 6—18 óráig Zagyvapálfalva, Sugár út, Magyar- géc, Kisgéc, Pásztó. ÍV. hó 9én 6—18 óráig Kishartyán, Kőkút, Nógrádmegyer. Sós- hartyán, Zagyvapálfalva, NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYÁR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96. 22-97. Főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat; n-59. Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VTDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Telex; 229 109. Irányítószám 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101. Salgótarján. Petőfi u. 1. Pf.: 96. Fv.: Kelemen Gábor igazgató. Index szám: 25 072. k