Nógrád. 1976. január (32. évfolyam. 1-26. szám)
1976-01-11 / 9. szám
Milyen célokat tűztünk magunk <(<--------. f e lé? Rugalmasan és gyorsan igazodni a meg növekedett, új követelményekhez Világ proletárjai, egyesüljetek! NŐGRÁD MSZMP NÓG RÁD MEGY|r BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXII. ÉVF., 9. SZÁM ARA: 1 FORINT 1976. JANUÁR 11.. VASÁRNAP A megyei pártbizottság napirendjén szerepeit Afrikai csúcs Oddisz Obebában Csütörtöki lapszámunkban közöltük, hogy a megyei pártbizottság ülésének részletesebb ismertetésére később vissza térünk. Ennek teszünk most eleget, amikor Nógrád megye területfejlesztési irány elveivel kapcsolatos elképzeléseket, tennivalókat és a vitában elhangzottakat tár juk a megye közvéleménye elé. Nagyarányban változott a termelés szerkezete A megyei pártbizottság úgy ítéli meg, hogy megyénk az elmúlt öt évben helyes irányban és eredményesen fejlődött. A negyedik ötéves terv, az eddigi középtávú tervek közül a legeredményesebb volt. Az említett időszakban javult a tervszerűség, a fejlesztési célok zömében megvalósultak, hatékonyabbá vált a gazdálkodás, a területfejlesztési célok pedig egyenletesebb fejlődést biztosítottak a városok és járások között. A legjelentősebb változás elsősorban az iparban következett be. Fejlődésének legfőbb jellemzője, hogy a termelési szerkezetben nagyarányú átalakulás történt. Jelentősen bővültek az állóalapok, csaknem négymilliárd forint értékű fejlesztés valósult meg. A termelés- csaknem 14, a munkáslétszám pedig csaknem 12 százalékkal nőtt. Jelentős átalakulás következett be a gyártmányszerkezetben is. Ennek egy része korszerűsödött, ezáltal lehetővé vált az exportalapok bővülé- se. Az iparban végbemenő fejlődésnek alapvetően hármas jellemzője volt. A termelési szerkezet elsősorban a rekonstrukciók ütemesebb folytatásának eredményeképpen fejlődött. Sikerült előrelépni a Salgótarjáni Kohászati Üzemek átépítésében, az üveg- és kerámiaipar bázisainak fejlesztésében. Új ipari üzemek települtek. Létesítésükhöz csaknem 290 millió forint országos támogatást kaptunk. Ebből az összegből fejlesztettük a FŰTÖBER-t, a Ganz-MÁVAG mátra- nováki gyáregységét, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár salgótarjáni gyáregységét, a"VE- GYÉPSZER-t, hegy csak a jelentősebbeket említsük. Ugyanakkor bővült a textilipar is, amely nern rendelkezik hagyományokkal megyénkben. Ma már jelentős szerepe van a foglalkoztatásban. Befolyásolta az iparfejlesztési munkát a szénbányászat termelésének csökkenése. Az elmúlt évi rendezés során négy aknára mérséklődött a szénbányászat tevékenysége. A végbemenő nagyarányú változások és az átrendeződés — amely elsősorban az országos irányelvek szabta keretek között ment végbe — következtében a fejlődésben legjelentősebb termelőbázisok létszáma és termelése csökkent, amit az új üzemek belépésével sem sikerült ellensúlyozni. A tervidőszak második felében léptek be az új üzemek, ahol a létszámfelfutással együtt nem emelkedett gyorsan a termelékenység. Ez is közrejátszott abban, hogy a termelékenység sem alakult az 'országos tendenciáknak megfelelően. A szerkezet átalakításánál pedig bizonyos feszültségek keletkeztek, mivel az ide települt üzemek egy része — VEGYÉPSZER, néhány textilipari vállalat — nem találta meg a megfelelő gyártmányt, ezért nem tudta kialakítani azt a termékstruktúrát, amely meggyorsította volna a termelés felfutását. Az előbbieknek tulajdonítható, hogy megyénkben a termelési színvonal nem érte el az országos átlagot. Nincs miért szégyenkezni Az iparban bekövetkezett előnyös változásokról szólt Ozsvárt József, a megyei párt- vegrehajtóbizottság tagja, az MSZMP Salgótarjáni városi Bizottságának első titkára, aki felszólalásában hangsúlyozta, hogy nincs miért szégyenkezniük a megye és a város kommunistáinak, a megye és város dolgozóinak, mert az elmúlt öt évben fejlődésünk legeredményesebb, leggazdagabb időszakát zártuk. Salgótarján város üzemei két és fél milliárd forintot költöttek termelőberuháza- sokra. A fejlesztési célok jó része megvalósult, a termelésemelkedés döntő többségét termelékenységemelésből biztosították. Olyan termékek kerültek ki a gyárakból, amelyeket kül- és belföldön egyaránt keresnek, elismertek. Gyorsult a műszaki fejlesztői tevékenység, javult a termelés szervezettsége és a vezetés színvonala. Tovább erősödött a város munkásjellege, társadalmi szerepe. A munkások szervezettsége, fegyelme, törekvése, szemlélete határozza meg a város fejlődését. A munkások magatartása, cselekedete kedvezően befolyásolja, alakítja a különböző rétegek felfogását, tevékenységét. A sikerekben nagy része van a XI. pártkongresszus és felszabadulásunk 30. évfordulójára indított szocialista munkaverseny nagyszerű eredményeinek, valamint a pártszervezetek és pártalapszervezetek egyre javuló munkájának. Juhász Sándor, az MSZMP Pásztói járási Bizottságának első titkára ismertette, hogy a járásban az elmúlt öt évben 400 millió forintot ruháztak be. Az ipari termelés 600 millióval nőtt. Jelenleg a járás ipari és mezőgazdasági termelése eléri a másfél milliárd forintot. Az üzemekben a termelés évi üteme 10—lő százalék között váltakozott. Antal Gyula, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezérigazgatója számokkal bizonyította, hogy az ötéves terv célkitűzéseit a gyár dolgozói minden területen túlszárnyalták. Ozsvárt Ferenc, az MSZMP Salgótarjáni járási Bizottságának első titkára elmondta, hogy a járásban több új üzem kezdte meg termelését, új kapacitások jöttek létre, ezek eredményeként jelentősen nőtt a termelés. Ozsvárt László, a salgótarjáni öblösüveggyár üzemvezető-helyettese közölte, hogy a gyár dolgozói a negyedik ötéves tervben 70 százalékkal emelték termelésükét, ezt a ;övc- kedést teljes egészében termelékenységből biztosították. Olyan termékeket gyártanak, amelyek a világpiacon is jól megállják a helyüket. A sikerekben nagy részük van a szocialista brigádoknak, a szocialista munkaversenyben részt vevő dolgozóknak, és annak a megváltozott szemléletnek, amely a dolgozók és vezetők felfogásában bekövetkezett a termelés hatékonyságát illetően. Nagy Oszkár, az SZMT titkára arról beszélt, hogy a szakszervezetek termelést segítő munkájukban miként segítették a termelés hatékonyságát, a minőség növelését, az önköltség csökkentését. Utalt arra, hogy a szakszervezetek milyen módszerekkel segítették a XI. pártkongresszus tiszteletére és felszabadulásunk 30. évfordulójára kibontakozott munkaverseny sikerét, tartalmának javítását. Jobban igazodott adottságainkhoz Nagyarányú átalakulás következett be' megyénk mezőgazdaságában is. Egymilliárd- kétszázmillió forint értékű beruházás valósult meg. Ennek során javult a mezőgazdasági üzemek anyagi, műszaki, technikai bázisa. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok az eddigi legeredményesebb tervidőszakot zárták. A termelési érték, évenként hat-hét százalékkal növekedett, az árutermelés pedig másfélszeresére nőtt. A termelés jobban igazodott adottságainkhoz. Olyan termelési szerkezet van kialakulóban, amely egyre jobban megfelel a megye kedvezőtlen természeti adottságainak. Legnagyobb sikert a növénytermesztésben értünk el. Ennek szerkezete egyszerűsödött. Elkezdődött az iparszerű termelés feltételeinek megteremtése. Kialakulóban vannak a tájkörzetek egy-egy növénycsoport — cukorrépa, burgonya, bogyós gyümölcsök — termelésére. Több növényféleség, így a búza, a kukorica terméshozama jelentősen emelkedett. Erősödött a törekvés a szakosodásra, a termelési együttműködések, társulások létrehozására, és az intenzívebb, hatékonyabb gazdálkodásra. Tovább növekedett az állattenyésztés súlya. A közös gazdaságokban 10—12 százalékkal növekedett a szarvasmarha-állománv. de ez csak a háztáji állomány visszaesését pótolta. Sikerült megállítani a juhállomány további csökkenését. A sertéstenyésztés döntően a szakosított telepekre koncentrálódott. A baromfitenyésztést az iparszerűség jellemzi. A mezőgazdasági kiegészítő tevékenység összességében eredményesen szolgálta a termelőszövetkezeti dolgozók egyenletes foglalkoztatását, a nagyüzemi gazdaságok megszilárdítását. (Folytatás a 2. oldalon) Szombaton délután nyílt meg Addisz Abebábanaz Af* nkai Egységszervezet eddigi történetének első rendkívüli csúcstalálkozója. Az értekezlet összehívását az Angolában folyó súlyos harcok és a fiatal afrikai államot ért délafrikai agresszió tette indokolttá. A megnyitás pillanatában — miként a külügyminiszterek tanácskozásán (részint a miniszteri értekezleten, részint az azt követő bizalmas eszmecseréken) is kiderült — az AESZ 46 tagállama nem egységes az angolai kérdés megítélésében. A délafrikai agressziót ugyan szinte egyöntetűen elítélik és a dél-afrikaiak által támadott fiatal állam kormányát — amelynek élén az MPLA- mozgalom vezetője, Agostinho Neto áll — eddig 22 afrikai ország ismerte el. ugyanakkor viszont több ország paradoxmódon még mindig valamiféle,, „semleges” magatartást tanúsít a megtámadott MPLA- kormány és a dél-afrikaiakkal szövetségben harcoló két mozgalom, az FLNA és az UNITA konfliktusában. Pénteken és szombaton egymás után szálltak le az afrikai államfőket szállító repülőgépek az Addisz Abeba-i repülőtérre. A rögtönzött nyilatkozatok híven tükrözték az álláspontok különbözőségét. Sziad Barre Szomáliái elnök kijelentette. hogy a rendkívüli csúcsértekezletnek meg kell adnia az MPLA-kormány számára a teljes elismerést, hiszen ez a mozgalom 19 éven át áldozatosan harcolt az ország függetlenségéért. Hozzáfűzte: csodálkozik. hogyan lehetséges afrikai országok részéről olyan mozgalmak támogatása, amelyek a fajüldöző dél-afrikai rezsimmel hajlandók szövetke-""'. Jean-Bédel Bokassa, a Közép-afrikai Köztársaság elnöke, aki úgy tűnik — a csúcstalálkozón a törvényes MPLA-kormány ellenzőinek egyik vezéralakja kíván lenni, megérkezése után éles kirohanást intézett a Szovjetunió ellen az angolai kormánynak nyújtott segítség miatt. A csúcsértekezlet megnyitása előtt tartott sajtóértekezletén Jose Eduardo dos Santos, az angolai kormány külügyminisztere kijelentette: kormányának az a célja, hogy mozgósítsa Angola népét az agresszor ellen, kiűzze azokat a támadókat, akik szövetségest találtak olyan reakciós angolai ' mozgalmakban, amelyek céljaik elérésére még a faigyűlölő Dél-Afrikával kötött szövetségtől sem riadtak vissza. Elmondta. hogy ugyanekkor olvan tendenciózus törekvésekkel találkozni, amelyek célja kiforgatni annak a segítségnek a lényegét, amelvet Angola barátai nyújtanak az országnak. Hazánkba érkezik Megkezdődtek Antunes portugál a szovjet—japán tárgyalások kü i ügy miniszter Púja Frigyes külügyminiszter meghívására január 12- én hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Ernesto Meló Antunes, a Portugál Köztársaság külügyminisztere. Andrej Gromiko szovjet és Mijazava Kiicsi japán külügyminiszter szombaton reggel Tokióban megkezdte hivatalos tárgyalásait. Sajtójelentések szerint megbeszéléseik középpontjában a politikai, gazdasági, tudományos-műszaki, kulturális és sportkapcsolatok továbbfejlesztése áll. A szovjet diplomácia vezetője a japán kormány meghívására pénteken érkezett Tokióba és a tervek szerint keddig tartózkodik Japánban. Felkészülés az idegenforgalomra Lj motel Bánkon — Nyaralóházak Hollókőn Egyre többen keresik fel bevétele is. Míg 1974-ben 3,7 videsen hozzálátnak a többi szinte az ország minden ré- millió forint volt a hivatal építési munkálathoz is. Ügy széből megyénk idegenforgal- bevétele, addig ez a szám tervezik, hogy a mintegy 5 mi nevezetességeit. Ország- tavaly már meghaladta a 4,8 millió forint értékű beruhá- szerte ismert már Eresztvény, millió forintot. zást az ev közepén átadják Salgó, a nagymezői turista- Ahhoz, hogy az egyre nö- rendeltetésének, ház, kedvelt kirándulóhely vekvő igényeket a hivatal Az idei munka fő jellemző- Bánk. Mind nagyobb a nép* kielégítse, már most meg- je a tatarozás és a korszerűszerűsége a salgótarjáni autós kezdték a felkészülést az ide- sítés. Eresztvényben, a régi campingnek is. Híre már áz genforgalomra. Az egyik igen turistaháznál földcsuszamlás országhatáron is túljutott. A jelentős beruházása a hivatal- történt. Ezért a hivatal úgy növekvő forgalmat bizonyítja nak a Bánki-tó mellett épülő tervezi, hogy statikai vizs- a Nógrád megyei Tanács VB új, 40 személyes motel. Már gálatot végeztet. Ennek ered- Idegenforgalmi Hivatalának elvégezték az alapozást, rö- ménye után megkezdik a turistaház külső tatarozását, - belső korszerűsítését. Igen jelentős lesz az a munka, amit Hollókőn végeznek el. A műemlékvédelmi bizottság javaslatára elkészül a Petőfi utca 18 és 20-as számú ház felújítása. Felújítják és korszerűsítik a Petőfi utca 22-es számú házát is. Újdonság Hollókőn, hogy a régi, úgynevezett turistaszállások helyett nyaralóházakat alakítanak ki, két- és pótágyas szobákkal. Ezek a nyaralóházak elsősorban a családok üdülését, pihenését biztosítják maid Hollókőn. Korszerűsítést hajtanak végre a salgótarjáni camping- ben is. Itt igen jelentős lesz az a munka, hogv portalanít- ják a faházakhoz veze'ő utat. Ezzel kulturáltabbá teszik a camping környékét. Számos más feladat végrehajtását is tervezik az idegenforgalmi Hivatalban. Szeretnék, hogy az idén tovább növekedjék megyénk idegen- forgalma, mind több hazai és külföldi turista ismerje meg „ , . . . ....... Nógrád megye természeti Bctcjezeshez közeledik Salgótarján új SZTK-rcndcIőin- szépségeit, történelmi neve- tézetének építése. zetességeit. % 4 t