Nógrád. 1976. január (32. évfolyam. 1-26. szám)
1976-01-30 / 25. szám
Kényelem és segítség Veszteség a közösségnek is Lemorzsolódottak nyomában A tanulásban is segítséget kapnak a rétsági általános iskolai kényelmes diákotthonban elhelyezett kisdiákok. Sass Istvánná tanárnő — képünkön — az 5. osztályosokat korrepetálja. Vastag József, Gál Ildikó, Szúnyog Piroska és a többiek pedig szívesen veszik a segítséget. A diákotthon lakóinak átlageredménye mindig jobb, mint az otthon lakó gyerekeké. — fotó: kulcsár — «A cápa álkapcsai NEW YORKBAN NEM ne- amíg megsemmisítik a raga bár dozót vagy az magától tovább Mai tévéajánlatunk 18.40: Hétköznapok politikáHátat fordítottak a tanulásnak. Megfutottak ? Csalódtak várakozásaikban? Megkaptak-e minden támogatást? A törvényesen járón kívül jutott-e számukra valami pluszkedvezmény, ami segítette volna kitartásuk erősödését azzal a jó tudattal: fontosnak tartják, hogy műveltebb, tájékozottabb legyek? Vagy egyszerűen csak nehéz volt, erőn felüli vállalkozásnak tűnt menet közben az egész? Hangyabolynyi nyüzsgő kérdés támad az emberben. Nem véletlenül. Mert miről is van szó? Többek régi vágya valósult meg tavalyelőtt Magyar- nándorban. amikor lehetőséget teremtettek a középiskola elvégzésére: az állami gazdaságban kihelyezett osztályt indított a Szécsényi Mezőgazdasági Szakközépiskola. A jelentkező 48 főből 24- en lemorzsolódtak. Akik a második évet már félbehagyták. nagyrészt az állami gazdaság dolgozói, nem a tanulásban társuló termelőszövetkezeté. és egy-két kivétellel fizikai dolgozók. Sándor József, a gazdaság igazgatója: — A szervezés során nem .ígértünk semmit, amit nem válthatunk be: íróasztalos áldást minden érettségiig elju- «tottnak és hasonlókat. Ter- ímészestesen, a kiemelkedő :eredményűeknek javasoljuk majd a továbblépést, az üzem- . mérnöki végzettség megszerzését. Mégis, voltak olyan gangok: ha nem tudjuk szellemi munkára áthelyezni, jnem tartja érdemesnek folyatatni a tanulást. Megadjuk $a törvényben előírt kedvezdött a baj. Sokan azt hit- — Előttem áll még a ház-' ték, mert kihelyezett ősz- építés — ez jó időre leköti tály, nem kell túlságosan ké- az energiámat. héz eljutni egy moziba, — ma jóval kevesebb filmszin- a''- A polgármester azonban ház van, mint korábban, határozottan ellenzi: JSzük- S/ainukat csökkenti a televí- ségünk van a nyáron befolyó zió, a drága jegyek, s az a dollárokra!” — mondja. S a veszély, hogy hazatérőben ki- rendőrfőnök meghátrál. A íoerzthatják az embert. strand továbbra is nyitva Hollywood a pornográfiát, a m,arfd’ d® e.z, “tóbb áldoza- katasztrófákat és a rémségeket „vetek „ a ••tal"sa" felhasználva küzd a nézőkért, dalmi mellekzönge azonban Amerikában ma mindenki az csa^. hattér, a nézőben csupán „Álkapcsok" című filmet a cápa veszedelmes fogsora akarja látni, amihez egy marad meg. óegy átlag 4 dollár. A végül három bátor fickó Variety című hetilap, — a elhatározza, hogy megmérkő- tumgyartok és a színházi üz- zik a fehér szörnnyel. Egyi- let kiadványa — közölte, hogy kük a cápa martaléka lesz, ez az első négy hónap alatt az a képsor még álmában is hi- amerikai és a kanadai mo- deglelést kelt az emberben. A zikban 60 millió dollárt ho- másik egy oxigénnel teli balzott ez a film. A forgatás 8 lont lő az állat tátott torkába, millió dollárba kerülft, tehát így biztosítva a hatásos beft- a költségek már bőven megté- jezést. Nem sokkal később, rültek. Az Universal most to- ugyanis, amikor a cápa újra a vábbi 200 moziba tűzte mű- hajóra támad egy golyó elta- sorra a filmet, s ha így megy íálja a tartályt, a felrobban, tovább, akkor az Álkapcsok és az egész filmvászon meg- megdönti a Keresztapa és az telik véres cafatokkal... S a Ördögűzés című filmek néző- néző a sötét moziból íelfoko- rekordját. zott életörömmel lép ki a Minden amerikai tudja, fényre, hogy miről szól a film — er- Miért törik egymást azem- rol a nap| reklám gondosan- beré^ ezért a filmért, amely dott —hiszen egyedül a film a kritikusok egybehangzó ér- televíz1 o-hirdeleseire 700 ezer tékelése szerint semmilyen dollárt költöttek. A film elke- művészi értéket sem képvi- szulte előtt már sokan olvas- se|7 ták Peter Bencklay azonos című könyvét. amely eddig Két pszichológus: Mildred 7,5 millió példányban jelent és Bemard Barkovitz szerint meg. S ahogy a cápa messzi- a horrorfilmek különösen ne- ről megérzi zsákmányát, héz időkben válnak népsze- Hollywood is biztos ' érzékkel rűvé, amikor az emberek feje tudta, hogy ezen lehet keresni, fölött összecsapnak a gondok ... , . . , . . hullámai. Ezek a filmek koA Mm első jelenetei New moly pszichológial igényt elé- Yorzban. Long Is,riud szigeten gítenek ki, azt sugallják, a játszidnak, az Atlanti-ocean nézőknek: mit morogsz, nézd pártján. Egy fiatal lány fu- müyen szörnyűségek van- rödni indul, de egy capa naj< ezek mellett eltörpülnek zsákmányául esik amely a a gondjaid. Az Alkapcsok cí- helvi strandot választotta et- filmet ..humanizmusáért” kezöhelvül. Reggelire a capa dicsérik, hiszen más horrorfil- efy gumimatracon lubickoló eltérően ebben nem kisfiút fal fel. Ebedre a ten- emberek követnek el erősza- erbe ránt egv csónakból egv ^ ^ rnás embereken. Mások A fllmo.ie’/nnn VOC7. ................ .... j a. szülni, úgyis átengedik őket, úgyis megkapják majd a bizonyítványt. Én sajnálom, hogy kimaradtak, hiszen nem egyikük jó eszű, közepes, négyes eredményt ért el. A párttitkárral együtt beszéltünk velük, de nem sikerült megváltoztatni döntésüket, öt vagy hat főt javasoltunk a balassagyarmati szakmunkások szakközépiskolájába — úgy tudom, a többség onnan is kimaradt.. X Galanies Mihály az utóbbi formát választotta. De valójában azt? — Hogy leléptem, annak több oka is volt Először is 14 éve fejeztem be a szakmunkásképzőt: az első évben két év anyagát kellett volna átvenni, ez túl nehéznek tűnt. Igaz, hogy gz első számonkérések közepesre sikerültek, de a folytatást nem vállaltam Az az igazság, hogy mi, akik ide jelentkeztünk, azt hittük. szakmai jelleeű lesz, azon a vonalon ad középfokú végzettséget. Ha tudom, hogy nem, akkor ta-- Ián ebbe a kihelyezett osztályba jelentkezem. . — A felesége azonnal idejelentkezett, de úgy tudom, már nem jár... — A két gyerek, a háztartási munka mellett? több miatt Mátyás Ferenc is okot említ, amelyek félbehagyta a mezőgazdasági szakközépiskola tagozatát. — A háromnegyed éves vizsgáim még megvannak.,. Hármas és négyes közötti jeVajon jobb szervezéssel nem kerülhették volna el a lemorzsolódását? X Szentesi László dicsekedhet az egyik legjobb eredménnyel, jól mentek a vizsgák Vrbovszki Pálnak is. Mindketten már másodikosok. kitartottak az iskolavégzés mellett. — Milyen célt látnak maguk előtt? — Mindkettőnk nevében mondhatom, azt hiszem, hogy számunkra az érettségivel megszerezhető tudás a fontos. Nem gondoltunk arra, hogy íróasztalt kérjünk a szerszámok helyett. — Hogy miben látom a lemorzsolódás okát? Sokan kevesebb tantárgyat vártak, meglepte őket hogy tíz is van, és hiányzott legtöbbünknél a mezőgazdasági alapismeret. — Szerintem nem itt van a fő ok. Vágy kell hozzá, nagv- nagy akarat, hogy munka és család mellett a szabad ideje nagy részét erre fordítsa az ember. Ezért — ha furcsán hangzik is —, az anyagilag megállapodott, kényelmes otthonban élő harmincnegyven éveseknek a legnehezebb elmozdulni egy ilyen belső cél felé... X Gazdaság és tulajdonviszonyok. Kéthetenként jelentkező hétrészes társadalompolitikai sorozatot indít a tévé — nép szerű, könnyen érthető formában. Olyan aktuális témák kerülnek napirendre, mint a tulajdonviszonyok és a gazdaság összefüggései, a hatékonyság; az osztályok, érdekek és a szövetkezeti politika; az üzemi demokrácia; a párt vezető sze:epe, a szocialista kultúra vagy a szocialista életmód. A sorozat az egyes témák kifejtésével, az összefüggések felkutatásával kíván hozzájárulni a témák jobb megértéséhez; s nem csak párlmunkásoknoz. gazdasági vezetőkhöz szól, hanem minden társadalmi réteghez, minden korosztályhoz. Az első adás a tulajdonviszonyokkal foglalkozik. Elemzi’ az állami és a szövetkezeti tulajdon azonosságait és különbségeit. Talán ennek a vágynak az ______0. erősödését, megszilárdítását k ihelyezett segíthették volna jobban az állami gazdaságban. Mert bármennyire egyéni érdek a nagyobb műveltség megszerzés se, a közösség érdekeivel is szorosan összefonódik. A gazdaság jövője, az előtte álló . . , . ..... . gyekkel... De akkor jött egy Umenyt, sót, valamivel többet, kéthetes tanfolyam Gödöllőn, ~ - ---- — i szen két óra, fel három ko- majd két hétig tartalékos ka- komoly feladatok megvaló- ■■l kezdődik az oktatás, es a tona voltam. Áprilisban meg- sító53 feltételezi a sokoldalúérkezett a második gyerek, an képzett embereket a mun- ezután egyhónapos targonca- vezetői tanfolyam Diósgyőrben. Ez már sok volt, ki voltam merülve. Hogyan tudtam volna az anyaggal foglalkozni?? imunkaidőbe eső részére 100 íszázalékos bért kapnak. A itöbbi a szabad idejükből ámegy... Medvegy János, a személy- jzeti és oktatási ügyek felelőse, az osztályfőnöke a maradék 24 embernek. Egy vezető is lemorzsolódott, ami többekre nega- -tív hatást gyakorolt: Ha ő tse csinálja... De már az első féléves beszámolónál kezdő— És később, ha lesz hasonló lehetőség, vagy a balassagyarmati szakmunkások szakközépiskolájában nem kezdi újra? ka minden szintjén. A szélesebb látókörre nemcsak az íróasztalok mögött, hanem a gépek mellett is egyre nagyobb szükség van. És ezt nemcsak a párt közművelődési határozata, hanem a mezőgazdasági üzemek fejlesztésével kapcsolatos határozatok is megfogalmazzák!... Kiss G. Magdolna Könyveket a népnek Kubában a népi hatalom évei alatt nemcsak politikai és gazdasági téren, hanem a kulturális elmaradottság felszámolásában is jelentős sikereket értek el. Az eredményekben fontos szerepe volt a rohamosan fejlődő könyvkiadásnak. 1967-ben létrehozták az Állami Könyvintézetet, amely jelenleg közel húsz könyvkiadó munkáját irányítja. 1967. és 1974. között az intézet gondozásában megjelént könyvek, ismeretterjesztő füzetek és időszaki kiadványok példányszáma elérte a 146 milliót. Az intézet alapításának évében 8.5 millió könyvet adtak ki Kubában. 1972-ben 21 milliót, 1973-ban pedig már 28.8 milliót. A kiadott munkák között megtalálhatók a kubai és a külföldi írók, költők alkotásai, a marxizmus—lení- nizmus klasszikusainak művei, tankönyvek, pedagógiai segédanyagok, különböző tudományos és műszaki szakkönyvek. Az utóbbi években ugrásszerűen fejlődött a Ka- rib-tengeri ország nyomdaipara is. Sok új, a legmodernebb gépekkel és berendezésekkel felszerelt nyomda létesült. ' KEREKES IMRE; J7FJ UaJ (Kisregén Y) E halászt. A filmvásznon rész- lététén bemutatják. hogvan merül piá a mélybe a halász kitinéit lába. MINDENESETRE New azt hangoztatják, hogy a film a századok mélyéből hozott rettegésre spekulál, amit az ember a fenevari rémes áll- Steven Spilberg fiatal ren- kapcsa irájnt táplál, dtzőnek ez még csak a második mupká.ia. de nagy karriert jósolhatunk neki. mert York-i könyvesboltok kiraka- jól ért a nézők id°neinek fel- tait most ellepték a cápafo- borzo’ásához. S a film nyíl- gak: egyszerre tucatnyi könyv vánvalóan erre törekszik, per- jejent meg a cápák életéről, sze a ma divatos — ahogy itt vadászatáról, meg kézikönyv, mondják .'társadalmi momen- hogyan kerüljük el a cápákat, tűm” se hiányzik. A helvi A business szélesbe tátotta rendőrfőnök logikus lépésre álkapcsait, készül: bezáratni a strandot >_______________________________________ 4 NÓGRAD - 1976. január 30., péntek | 15. Esti programunk, városnézés. A Lakingeren nyoma sincs annak, hogy meghúzták. Bánickivel szinkronban egy hölggyel ismerkednek. Az erkölcsös társadalom nevében nem díjazom az ilyen nyilvános fordulatokat. Hallgatok. Mit is lehet ilyenkor mondani, bízom az emberiség nevelő hatásában. Tudományosabban fogalmazhatnék, de remélem, így is megértenék. Erről a nevelő hatásról szövegelt nekem éppen tegnap a kedves néném. Ma még kapóra jön. De hagyjuk a romantikát. A’ baba már be is melegedett, mint fűtőtesten a kelt tészta, amolyan szexi kis nő, aki minden ügyet válogatás nélkül a fenekével irányít. Ez már olyan világos, mint az új forgalmi rend. Rohanás előre-hátra, csúcs- forgalom a mellékutcán. Betérünk egy bisztróba, a csaj kísérőnek issza a rumot a konyakhoz. A szakma élvonalához tartozik. Megindul az eső, a helyzet egyre nedvesebb. uraknak. A hölgyeknek vermut. Az új babát hirtelen elkapja a letargia, kávét rendel. Ezzel engem nem fűt$z, kisanyám, úgy számíthatsz a jó kritikára, mint egy modern festmény. A Kelemen nyomja a szöveget a Nórának, persze ez is csak amolyan konfekcióduma, reggeltől estig ezt teszi. Hallgatjuk a wurlitzert, a Dalida, meg a Gianni Morandi. Ennek ellenére tragikus a hangulat, a srácok is hallgatnak, mert az új babánál eltört a mécses. Csak sír és bámulja az asztal lapját. Nem nagy revű. Aztán a táskájából kihúz egy lepedőt, ez van. ^nondja. Felvették az egyetemre. Bemutatkozik: Edina, összehajtja a papírt, a műsze'mpillája frankón fényes. A művelt társadalom ^tudja, hogy időnként miért boldogok a nők. Ez persze ma még' hiánycikk. Ülök, pillanatnyilag nincs Végül is a Ramazuriban kö- jobb, a kávéskanállal kavarom a sört. Edina. Kiemeli a kanalat a léből, elém teszi a kávéja felét, idd meg, mondja. Záróra, aa eső eláll, még- egyszer körbejárjuk a parkot, a Nórát is visszük magunkkal. tünk ki, az a mi tanyánk. Ott persze minden csendes, a főnök a sarokban szunyái, két asztalnál ül csak vendég. A főnök felébred, jatt, miegymás, csipkedi magát, naphosz- szat aludna, minthogy esős idők járnak. Nóra kérem, hat kis konyak, két üveg sör az t Az Edinának bemutatom a hivatalom. Lássa, hogy mégis / vagyok valaki. Ennek a lánynak a nyakán van az anyajegye. Ügy látszik, kezdem felfedezni. Másnap figyelem az időjárást, mint műhold a felhőket, izé, lopom a napot. A suli bezárt, ülök az erkélyen, a fejemmel ellentétes oldalon. Nyugágy, a nénem tesz- vesz, miközben arra vár. hogy elvegyék. Nincs protekciója. Kép szöveg nélkül. Megfigyelésem szerint bírná, ha ráakasztanám valamelyik srácot. Felfedeztem, hogy a szemében már bujkál valami félelem, ősszel lesz húsz. Aztán leküld a KÖZÉRT-be. itt a stex, mondja, kiló citrom, meg miegymás. Na, csak siess, sürget, mert költözik a hizlalón. Oda ne rohanjak, ez a szövege. Korával járó szépséghibái még vannak a babának. Gyorsan eltűnök, számolom a pénzt, mit tudnék ebből leemelni. Egyébként nem lehet rám panasza. Babonás se vagyok, még soha nem mondtam, hogy úgyse megy férjhez. Hálából ebédet ad a rakott krumpliból, a tojást magának szedi. Ez a hobbyja. Egy szót nem szólok, nem kedvelem balhéval a nyarat. (Folytatjuk) i