Nógrád. 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)
1975-12-04 / 284. szám
Folytatta munkáját a SzoujeQuniő iLatstfeSsölJt» Tanácsa Szerdán a moszkvai Kremlben! folytatta munkáját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. Az ülésszak kedden nyílt meg. A parlament több mint 1500 képviselője meghallgatta az ország 1976. évi népgazdaság- fejlesztési tervéről szóló kormánybeszámolókat, majd a parlament két kamarája — a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács — részéről hangoztak el korreferátumok. Az előterjesztések vitájában szerdán több tucat képviselői hozzászólás hangzott el, melyekben a Legfelsőbb < Tanács tagjai egybehangzóan támogatásukról biztosították a kormány javaslatait. A vita azt mutatta, hogy a legmagasább szovjet nép- képviseleti testület tagjai egyetértéssel fogadták az ál-* lami tervbizottság által kidolgozott, a kormány és a pártvezetés által jóváhagyott tervmutatókat, melyek némelyike, mindenekelőtt az ipari termelés növekedési előirányzata — mint az expozé is rámutatott — alacsonyabb a megszokottnál, az előző évek növekedési üteménél. A jövő évi terv szerint a Szovjetunió ipari termelése 4.3 százalékkal emelkedik az idei 7,5 százalékkal szemben. Ennek okát Nyikolaj Bajba- kov kedden az ez évi gyenge terméssel, a mezőgazda- sági nyersanyagok ebből származó elégtelenségével, valamint az új termelési kapacitások belépésének késlekedésével magyarázta. Ilyen körülmények' között, v mint a TASZSZ szovjet hírügynökség parlamenti tudósítója szerdán rámutatott, a szovjet állam „reálisan mérlegelte lehetőségeit, s nem óhajt »•ugrást« produkálni a látszat kedvéért.” » A képviselői hozzászólásokból, egyszersmind kitűnik, hogy a jövő évi szovjet tervet csak egészében lehet vizsgálni és értékelni, tekintetbe véve például azt, hogy a termelés hatékonyságának növelésére (ez egyben a tizedik ötéves terv egyik fő célkitűzése a Szovjetunióban) előirányzott intézkedések az ipari termelés viszonylagosan alacsony növekedési üteme mellett is lehetővé teszik a nemzeti jövedelem 5,4 százalékos emelését. Tovább növekednek a bérek és a fogyasztási alapok, s nem csökken az előző évekhez képest a lakásépítkezés üteme sem. Többen hangsúlyozták a szerdai felszólalók közül, hogy a két fő célnak — a hatékonyság és a minőségi mutatók javításának van alárendelve a terv minden mutatószáma, ideértve az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésének belső ágazatközi és ágazaton belüli arányait is. Ez azt jelenti, hogy az ipar korszerűsítését és rekonstrukcióját közvetlenül szolgáló ágazatok, így a gépipar, a vegyipar, a számítógépgyártás jövőre is lényegesen gyorsabb ütemben fejlődik a többi iparágnál. Szerdán délelőtt szólalt fel a Legfelsőbb Tanácsban többek között Vlagyimir Pro- miszlov, a Moszkvai várost Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is. Elmondotta egyebek között, hogy a most befejeződő ötéves tervben Moszkva lakóinak több mint egynegyede, kétmillió ember költözött új vagy jobb lakásba. A metróhálózat ismét 27 kilométerrel* bővült, új Iskolák, óvodák, bölcsődék, filmszínházak és üzletek sokasága épült fel. A város további fejlesztésének tervét 1990-ig dolgozták ki, s ezt a tervet következetesen végrehajtják a tizedik ötéves terv időszakában is. Dcmirel miniszterelnök, — aki hivatalos látogatáson Bulgáriában tartózkodott — aláírta a két ország jószomszédi kapcsolatait szabályozó alapnyilatkozatot. Képünk: a nyilatkozat aláírása: Jobbról Todor zsivkov, a Bolgár Államtanács elnöke, balról a török kormányfő. FINNORSZÁG Nemzeti szükségkormány alakult A legutóbbi finn választásokon, az idén ősszel a kétszáztagú parlamentbe százhat, polgári pártokhoz tartozó képviselő került be; a kommunisták által vezetett B'inn Népi Demokratikus Unió és a szociáldemokraták képviselőinek száma kilencvennégy. A választás után sokan azt gondolták: sor kerülhet majd a júiiius óta szakemberekből álló, úgynevezett ügyvezető kormány távozására, hogy helyébe a politikai pártok emberei alakítsanak kormányt. Az elmúlt három esztendőben négypárti koalíció vezette az ország -ügyeit, amelyben a centrumpárt, a szociáldemokrata párt, a Svéd Néppárt és a liberális néppárt képviselői dolgoztak együtt. Júniusban azonban a koalíció felborult — az ok az ország gazdasági gondjainak rendkívül gyors növekedése volt. 1972 óta a fogyasztói árak legalább 50 százalékkal, a lakbérek pedig 60 százalékkal emelkedtek Finnországban és október elején már meghaladta a százezret a munka- nélküliek száma. Az 1975-i külkereskedelmi mérleghiányt mintegy 10 milliárd finn márkára becsülik. Amikor a négypárti koalíció helyére a szakemberekből álló Liinama-kabinet lépett, mind több finn gazdasági szakember utalt arra, hogy az állami bevételeket sürgősen növelni kell, ha a helyzet további romlását el akarják kerülni. Hónapok óta vita folyik a finn sajtóban arról, hogy milyen adóintézkedésekkel lehet növelni az államkassza bevételeit — mindenekelőtt a kommunisták és néhány baloldali szociáldemokrata hangoztatja, hogy a kérdést annak a ténynek a leszögezésével kell vizjgálni, hogy jelenleg a tőkés nagyvállalatok tíz, a bérből és fizetésből élők kilencven százalékát fizetik be az állam teljes adóbevételének, márpedig gazdasági ésszerűség és józan ész egyformán a tőkések számára hallatlanul kedvező aránynak a megváltoztatását követeli. Néhány nappal ezelőtt a Finn Kommunista Párt Politikai Bizottsága határozottan fellépett a már említett Liinet” további hivatalban maradása ellen, mert a kommunisták véleménye szerint ez a munkásérdekek, szélesebb értelemben pedig a bérből és fizetésből élő rétegek érdekei elleni politika folytatását jelentené. Világos volt már november eleje óta, hogy a Liinama- kormánynak mennie kell; Urho Kekkonen köztársasági elnök már a hónap elején felkérte Martti Miettunen centrumpárti politikust, hogy próbáljon többségi kormányt alakítani — a kísérlet mindenekelőtt a polgári pártok lehetséges együttműködését volt hivatva megpróbálni. A centrumpárti politikus azonban nem tudott megegyezni a konzervatív párttal, amely mögött a Finn Gyáriparosok Szövetsége áll. így hát Kekkonen elnök ismét felkérte Miettunent: az öt legnagyobb párt részvételével december első napjaiban alakítson „nemzeti szükségkormányt”. Maga az elnök jelölte meg az új kormány legfoniosabb tennivalóját: fel kell vennie a harcot a mihtegy 18 százalé« 2 nama-fele „szakember-kabi- NÖGRÁD r- 1975. december 4„ csütörtök j Kívülállók beleszólása... i A Pekingben tartózkodó Gerald Ford amerikai elnök szerdán kínai tisztviselők és újságírók kis csoportja előtt nyilatkozott először a Mao Ce- tunggal, a Kínai Kommunista Párt KB elnökével kedden folytatott kétórás megbeszéléséről. „Jelentős eszmecserét folytattunk — mondotta —, amely nemzetközi kérdések széles skálájára és kétoldalú kapcsolatainkra terjedt ki”. A jelenlevő Teng Hsziao-ping, kínai miniszterelnök-helyettes helyeslőén bólogatott. Egyébként az amerikai és a kínai fél egyaránt teljes hallgatásba burkolódzik Ford és Teng Hsziao-ping keddi első találkozójával, valamint Ford és Mao Ce-tung ugyancsak keddi eszmecseréjével kapcsolatban. Az eddig megvitatott témákról még a Fehér Házban évek óta akkreditált, neves amerikai tudósítóknak sem sikerült megbízható információkat szerezniök. A Ford elnök kíséretében Pe- kingbe utazott 200 amerikai újságíró — Kínában akkreditált kollégáihoz hasonlóan — kénytelen beérni a szűkszavú állásfoglalásokkal, i A DPA nyugatnémet hír- ügynökség politikai megfigyelőkre hivatkozó jelentése szerint kézenfekvő a következtetés, hogy az amerikai—kínai tárgyalásokon eddig elsősorban a kelet—nyugati enyhüléssel összefüggő problémákról, vagyis olyan témákról volt szó, amellyel kapcsolatban a két fél „a legjobb esetben” arra a „közös nevezőre” juthat, hogy „egyetértés mutatkozik abban, hogy nem értenek egyet.. A DPA szerint semmi jel sem mutat arra, hogy a kínaiakat sikerül lebeszélni álláspontjukról, miszerint „a legnagyobb háborús veszély a Szovjetunió részéről fenyeget”. Ezzel szemben Ford elnök megfogja erősíteni saját és tanácsadói álláspontját, hogy az Egyesült Államok nem tűri kívülállók beleszólását a Szovjetunió irányában folytatott enyhülés: politikában — vélekedik a nyugatnémet hírügynökség. Ford elnök — mint jelen-* tettük — szerdán reggel második alkalommal tárgyalt Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettessel. A Reuter jól értesült forrásokra hivatkozva jelentette, hogy az eszmecserén — Fordon és Teng Hsziao-pingen kívül — amerikai részről Henry Kissinger külügyminiszter, George Bush, a pekingi amerikai összekötő iroda vezetője ás Philip Habib, ázsiai ügyekkel megbízott államtitkár, kínai részről pedig Csiao Kuan- hua külügyminiszter és Vang Haj-dzsung külügyminiszterhelyettes vett részt. (MTI) kos infláció és a munkanélküliség ellen. A koalíciónak figyelembe kell majd vennie azt a tényt, hogy az ország külkereskedelmi deficitje azóta nőtt riasztó gyorsasággal, hogy 1973-ban a nagytőke nyomására Helsinki és a Közös Piac olyan kereskedelmi megállapodást kötött, amely a néhány legnagyobb iparvállalat számára nagy profitot hozott ugyan, de alaposan megnövelte a külkereskedelmi mérleghiányt. A kérdésre egyébként utalt a Finn Kommunista Párt idei kongresszusa is, amikor éppen a külkereskedelem gondjainak megoldására azt ajánlotta: bővítsék a kereskedelmi kapcsolatokat a szocialista országokkal — hiszen a tőkésvilág esetében növekvő deficittel szemben a múlt években a szocialista országok viszonylatában negyedére csökkent a mérleghiány... A tőkés világgazdaság ismert nehézségei természetesen nem rekeszthetők ki Finnországból sem — kétségtelen azonban, hogy az állandó és biztos piacként számon tartott szocialista országok és a szocialista világból (mindenekelőtt a Szovjetunióból) vásárolt energiahordozók és más áruk forgalmán ala puló együttműködés bővítése csökkentheti annak hatásait. Gárdos Miklós Kádár János távirata Le onyid Brezsnyevhez Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára táviratban Üdvözölte L. I. Brezsnyevet, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát abból az alkalomból, hogy a Békevilágtanács Joliot-Curie-emlékéremmel tüntette ki. Munkavédelmi tanácskozás Szombathelyen A fővárosi és megyei tanácsok mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályainak műszaki munkavédelmi felügyelői tanácskoztak szerdán Szombathelyen. Az országos tanácskozáson értékelték a mezőgazdasági nagyüzemek és a tanácsi élelmiszeripari vállalatok idei munkavédelmi tevékenységét, s megvitatták a sorón következő feladatokat. A szakemberek ismertették többek között, hogy a termelőszövetkezetekben ez év első tizenegy hónapjában az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva mintegy 5 százalékkal csökkent a balesetek, s 12 százalékkal a halálos balesetek száma, örvendetes, hogy 1970. óta minden évben kevesebb a közös gazdaságokban előforduló baleset, ami a jó felvilágosító munkának, s a balesetek megelőzésére tett számos intézkedésnek az eredménye. Amióta például védőkerettel látták el a traktorokat, szinte megszűnt a borulás okozta haláleset, ezt megelőzve viszont évente 40— 50 ember vesztette életét ilyen jellegű baleset következtében. Hangsúlyozták a tanácskozáson* hogy ‘az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani az állami gazdaságoknál1 és fagazdaságoknál a munkavédelemre a balesetek megelőzésére, mert ezekben a szektorokban az idén az elmúlt évihez viszonyítva kétszeresére nőtt a halálos és a csonku* lásos balesetek száma. Nem kielégítő a munkavédelem a tanácsi élelmiszeripari vállalatoknál sem. A vállalatok jelentős részében, szétszórt munkahelyeken, igen mostoha körülmények között dolgoznak az emberek, s a minisztériumi ipari üzemekhez viszonyítva rosszabb a baleseti arány. Átfogó felmérés készül jelenleg a tanácsi vállalatok munka- és egészségvédelmi helyzetéről, s ennek alapján hoznak majd megfelelő intézkedéseket. A tanácskozáson számos felszólalás, javaslat hangzott el a munkavédelem további javítására, a felvilágosító, nevelő-oktató munka hatékonyságának növelésére, felhívták a figyelmet, az előírt jogszabályok betartásának, betartatásának fontosságára, s arra is, hogy ezeket nap mint nap szigorúan ellenőrizni kell, és felelősségre kell vonni azokat, akik nem vigyáznak saját és mások testi épségére. A tanácskozás résztvevői, megvitatták azokat a feladatokat is, amelyeket a most készülő középtávú és éves munkavédelmi* biztonság- technikai, s az ezzel kapcsolatos oktatási, üzemegészségügy! terveknek kell tartal* mazniok. s kicserélték eddigi munkájukban szerzett tapasztalataikat. (MTI) Teljesítik... részben... A holland igazságügy-minisztérium egyik szóvivője bejelentette, hogy a kormány beleegyezett a követelések egy részének teljesítésébe. Hajlandók megafonnal, élelmiszerekkel, ivóvízzel és a túszok között levő két beteg — egy cukorbájos és egy epilepsziás — számára szükséges gyógyszerekkel ellátni a csoport tagjait. A támadók követelték, hogy a vonat elrablásakor lelőtt mozdonyvezető . helyettesítésére küldjenek új mozdony- vezetőt a szerelvényre. A szóvivő szerint ez utóbbi követelésüket mindaddig nem teljesítik, amíg nem közük, hogy hova akarnak távozni a vonattal. A keddi hollandiai vonat- rablást végrehajtó fegyveresek az Indonézia *részét alkotó, Celebesz és Üj-Guinea között elhelyezkedő Maluku- szigetekről származnak. 1950-ben a malukuiak egyoldalúan kikiáltották az Indonéz Egyesült Államoktól független önálló államukat. Az egységes Indonéz Köztársaság, amely 1950. augusztus 15-én alakult meg, nem ismerte el a Maluku-sz.igetek függetlenségét és elnyomta a szeparatista mozgalmat. Megkezdődött a volt gyarmati katonák és családtagjaik át- települése a korábbi anyaországba. A Hollandiában élők száma 25 év alatt mintegy 40 ezerre nőtt. Hollandiába tette át tevékenységét a szigetek függetlenségéért küzdő mozgalom is, amelynek vezére Johannes Manusama. a mozgalom hivatalos elnevezése „Dél-Malukui Köztársaság”. (RMS). A malukui mozgalmon belül az idők folyamán egyre több fegyveres csoport alakult, amelyeknek már főként Hollandiában született fiatal tagjai a közelmúltban több erőszakos cselekményt hajtottak végre. 1966-ban egy fiatal nialu- kuiakból álló csoport felgyújtotta Indonézia hollandiai nagykövetségét. 1970-ben egy fegyveres egység elfoglalta az indonéz nagykövetségét és nyolc túszt ejtett, 1974- tavaszán malukuiak felgyújtották a Garuda indonéz légi- társaság amszterdami irodáját. A múlt év decemberében, Indonézia függetlenné válásának 25. évfordulóján, tiltakozó megmozdulást szerveztek Hágában. Idén júliusban több malu- kuit egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, mivel támadást terveztek a holland királyi palota ellen. Foglyul akarták ejteni Julianna királynőt és a királyi család más tagjait. (MTI) A Szolnok mearyei |)árih?zoft$ág ülése Az MSZMp Szolnok megyei vezető-helyettesét, a megye! Bizottsága szerdán ülést tar- pártbizottság első titkárává tott, s időszerű kérdésekről választották. Az ülésen részt* tárgyalt. Az ülésen Andrikó vett és felszólalt Pullai Ár- Miklóst, az MSZMP Központi pád* a Központi Bizottság Bizottságának eddigi osztály- titkára. Rendkívüli m William Eteki Mbouma az Afrikai Egységszervezet főtitkára kedden a szervezet székhelyén Addisz Abebában bejelentette, hogy 26 tagállam rendkívüli tanácskozás összehívását követelte az angolai helyzet megvitatására. A tanácskozást — mint közölte — államfői vagy külügyminiszteri szinten tartalandcskozds nák. A főtitkár elmondotta, hogy a tanácskozást Addisz Abebában rendezik, ha az AESZ 46 tagállama közül 31 támogatja annak gondolatát. Eteki Mbouma kedden Kampalába utazott, hogy az angolai helyzetről konzultáljon Idi Aminnal* az AESZ , jelenlegi elnökéivel. (MTI) ji V