Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)
1975-11-02 / 258. szám
le me iiy a Svéd Királysúf» kiilügy miniszterének magyar or sxági így látja a liefet, 1< orrmi pd tát or uuk, Réti Eivin: Ibériától — Arábiáig látogatásáról Piija Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének a meghívására Sven Andersson, a Svéd Királyság külügyminisztere 1975. október 30. és november 2. között hivatalos látogatást tett Magyarországon, A svéd külügyminisztert fogadta Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és Gáspár Sándor, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke, a Szak- szervezetek Országos Tanácsának főtitkára. Sven Andersson és kísérete megismerkedett Budapest nevezetességeivel, és ellátogatott DebrecenbeA külügyminiszterek tárgyalásain megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai dinamikusan fejlődnek. Kiemelték az 1969- ben megkötött gazdasági, ipari és tudományos-műszaki együttműködési megállapodás révén elért jelentős eredményeket. Megállapították, hogy a két ország együttműködésének erősödése mind a Magyar Népköztársaság, mind Svédország érdekeit szolgálja, és kapcsolódik az európai béke megszilárdítására tett általános erőfeszítésekhez. A miniszterek kijelentették, hogy kormányaik a jövőben is törekedni fognak a két ország kapcsolatainak fejlesztésére. a két nép együttműködésének bővítésére. A miniszterek aláhúzzák az enyhülés uralkodó szerepét napjaink nemzetközi politikai életében. Kifejezték meggyőződésüket, hogy az enyhülési politika teljes mértékben megvalósul, és fokozott együttműködés jön létre valamennyi állam között tekintet nélkül politikai, társadalmi és gazdasági rendszerére. Méltatták a nemrég befejeződött európai biztonsági és együttműködési értekezlet és a záróokmány renkívüli hord- erejét. Az értekezlet eredményeként a részt vevő államok kapcsolatai lényegesen javíthatók, és fokozott lehetőség nyílik a béke és a biztonság megszilárdítására. A miniszterek kinyilvánították kormányaik azon szándékát, hogy eleget tesznek a záróokmány rendelkezéseinek, és irányadónak tekintik azokat a két ország kapcsolataiban. A külügyminiszterek hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a politikai enyhülés hatékony leszereléssel párosuljon. Kifejezték reményüket, hogy a hadászati fegyverzetek korlátozását célzó szovjet—amerikai tárgyalások, valamint a fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről Bécsben folyó tárgyalások mielőbb eredményre vezetnek. A közel-keleti helyzetet illetően a miniszterek kiféjez- ték rémé '-°t. hogy az ösz- szes érdekeit fél megtalálja a teljes megoldást a Biztonsági Tanács határozatainak megfelelően, tiszteletben tartva a Palesztinái arab nép törvényes jogait. Leszögezték, hogy megfelelő előkészületek után a genfi konferencia felújítása hozzájárulhat a térség problémáinak rendezéséhez. Az indokínai helyzet áttekintése során a külügyminiszterek kifejezték sajnálkozásukat afelett, hogy a két Vietnam eddig nem foglalhatta el jogos helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A miniszterek "" elítélték a chilei katonai junta jogtipró cselekedeteit, amelyekkel az alapvető emberi jogokat durván megsértik. Kifejezték szolidaritásukat az elnyomás áldozataival. A miniszterek méltatták az Egyesült Nemzetek Szervezetének jelentőségét a nemzetközi béke és biztonság megőrzésében. és megállapították, hogy a világszervezet céljai és elvei az alapokmány alapján jól megvalósíthatók. Kihangsúlyozták az Egyesült Nemzetek Szervezetének a nemzetközi gazdasági kapcsolatok újjárendezésében betöltött szerepét. A fejlődő országok problémáinak megoldását illetően a miniszterek irányadónak tekintik az Egyesült Nemzetek Szervezete VI. és VII. rendkívüli közgyűlésének határozatait. Sven Andersson budapesti tárgyalási! barátságos és szívélyes légkörben folytak le. Jelentős mértékben hozzájárultak a nemzetközi kérdésekben elfoglalt álláspontok jobb megismeréséhez. A két külügyminiszter megelégedéssel állapította meg. hogy nézeteik számos nemzetközi kérdésben azonosak. vagy egymáshoz közel állóak. Sven Andersson hivata'os svédországi látogatásra hívta meg Púja Frigyest, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Befejeződtek a magyar—NDK m‘nisztere!nök-helyettesi tárgyalások Hosszú lejáratú kormány egyezmény a mező- és erdőgazdasági, valamint az élelmiszeripari együttműködésről Emlékeztető okmány aláírásával szombaton délben befejeződtek a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság elnökeinek tárgyalásai. Az okmányt dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács el- nökhelyelese, az együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke, és Wolfgang Rauchfuss, az NDK Miniszter- tanácsának elnökhelyettese, a bizottság társelnöke írta alá. A tárgyalásokon a felek megvizsgálták a bizottság 14. ülésszakán kitűzött feladatok végrehajtását és a két ország közötti gazdasági együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeit. Az 1976—80-as néngazdasági tervek egyeztetésének eredményeiből kiindulva intézkedéseket határoztak el a következő öt évre szóló kereskedelmi egyezmény és az 1976. évi árucsere-forgalmi jegyzőkönyv megkötésének előkészítésére, valamint a népgazdaságilag fontos területeken kötendő szakosítási és kooperációs szerződésekre vonatkozóan. A bizottság elnöki találkozója után a két ország miniszterelnök-helyettese dr. Szekér Gyula és Wolfgang Rauchfuss. a Parlament gobelintermében hosszú lejáratú kormányegyezményt írt alá a mező- és erdőgazdasági, valamint az élelmiszeripari komplex együttműködésről. Magyar felszólalás a leszerelési vitában A fegyverkezés ne terjedjen ki a tömegpusztító fegyverre A Magyar Népköztársaság ENSZ-küldöttsége rendkívül jelentőséget tulajdonít az atomcsend teljes megvalósítását, illetve az új tömeg- pusztító fegyverek és fegyverrendszerek kifejlesztésének és gyártásának eltiltását célzó új szovjet javaslatoknak — jelentette ki az ENSZ I. sz. politikai bizottságában. a leszerelési vita során elhangzott felszólalásában Hollai Imiié nagykövet. A magyar ENSZ-kéovise- 3et vezetője emlékeztetett arra. hogy az elmúlt években több megállapodás született a leszerelésről, a fegyverkezés azonban tovább folytatódik. Emellett a tudományos és technikai fejlődés következtében az eredetileg békés célú kutatás eredményeinek egv része a fegyverek arzenálját gazdagítja és ezek pusztító hatása sokszorosa a hagyományos fegyvereknek. Új fegyverfajták létrehozására csak néhány, óriási anyagi erőforrásokkal és kutatóapparátussal rendelkező ország lenne képes. Ezért különösen örvendetes — hangsúlyozta Hollai Imre —, hogy a kezdeményezés éppen olyan országtól indult el, amely egyike lehetne az ilyen fegyverek birtokosának. Hazánk természetesen nem érdekelt a fegyverek előállításában, de nagyon is érdekelt abban, hogy a fegyverkezés ne terjedjen ki semmiféle új tömegpusztító fegyverre. Támogatjuk a szovjet határozattervezetnek azt a pontját is, amely szerint a közgyűlés a leszerelési bizottságot kéri fel, jusson egyetértésre a tömegpusztító fegyverek eltiltásáról intézkedő szerződés szövegében, annál is inkább, mert a bizottság több alkalommal bebizonyította vitathatatlan illetékességét leszerelés: kérdésekben. — jelentette ki a magyar ENSZ'nagykövet. Két Ilii* Frankfurtban leszállt a világ első kombinált utas- és teherszállító repülőgépe. A „Boeing 747” típusú óriás repülőgépet az Air Canada hetenként kétszer állítja forga’omba Torontó és Frankfurt között. A repülőgép 246 utas és 12 tonna te- heráru egyidejű szállítására alkalmasA Boeing amerikai repülőgépgyár szerint 18 más légiközlekedési vállalat eddig 44 ilyen típusú repülőgépet rendelt. X November 3-án az angol királynő felavatja Nagy- Britannia első északi-tengeri olaj-mezőjét. A Forties olajmezőt 1970. , novemberében tárták fel az j Északi-tengerne^ -a skóciai ; Aberdeen menti részét. Ez az olajlelőhely becslések szerint 1800 nrllió barrelnvi kőolajkészlettel rendelkezik. Az olaj-mező feltárására és kitermelésre alkalmassá tétele 745 millió font sterlingbe került. Hozamát a' tervek szerint 1978'ban napi 400 ezer barrelre növelik. Ez a mennyiség Naay-Britann-ia kőo’aífo- gvasztása egyötödének felel meg. 2 NóGRAD - 1975. november 2., vasárnap Hat nappal azután, hogy feladták neki az utolsó kenetét. Franco ideiglenesen átruházta az államfői hatalmat Juan Carlosra, a harminchét esztendős királyjelöltre. Ez az „ideiglenesség” azonban nem azt fejezi ki, hogy bárki is hinne az agg diktátor felépülésében. inkább az utódlási bonyodalmakra vet fényt. A madridi vezetés belső körében egyrészt vita folyik, hogy rugalmasabb hajlékonysággal, vagy a csavarok még erősebb megszorításával próbálják folytatni a ..Franco nélküli francoizmust”, másrészt ennek a viszálykodásnak megvannak a személyi következményei is. A kiszivárgott hírek szerint Franco veje még mindig nem tett le arról, hogy miután sikertelen szívátültetési kísérletei után a sebészi hivatást, felcserélte a politikai pályával, apósa helyébe lépjen. Az utódlás kérdésébe természetesen bele kíván szólni a s-panyol nagytőke, a hadsereg, az egyház, s nem utolsósorban az illegalitásban működő két nagy pártszövetség, a kommunisták vezette demokratikus tanács, valamint a szociáldemokrata irányzatú demokratikus összetartás. A demokratikus tanács felhívása, első lépésként, népszavazást követel, hogy a spanyolok eldönthessék, monarchiában vagy köztársaságban kívánnak-e élni. Közben Hispániában folynak a letartóztatások, de iPusztg erőszakkal aligha tarthatják fel az általánossá váló erjedési-bomlási folyamatot. Az Ibériai-félsziget tehát változatlanul a nemzetközi politikai reflektorfényben helyezkedik el, hiszen a Pire- neusokon túli másik ország, Portugália sem csendes. A hét legjellemzőbb mozzanata, hogy a politikai harc főként a hadseregen belül zajlott. Jobboldali tisztek elsősorban Fabio tábornokot, a szárazföldi hadsereg főparancsnokát támadták. Ez azért is nagy visszhangot váltott ki. mert nehány hete ez a generális volt a reakciós csoportok miniszterelnök-jelöltje. A helyzet nehezen áttekinthető: gyakoriak a laktanyák, ezre. dek, katonai eevségek ellentétes állásfoglalásai. A legfelsőbb katonai vezető szervek a hét végén ismét maratoni ülésezésbe kezdtek, s tanácskozásuknak különös nyomaté- kot adhatnak a széltében- hosszában terjesztett hírek a porugál hadsereg széles körű átszervezéséről. A jobboldal tervei szerint jelentősebb erőket leszerelnének, pontosabban elbocsátanának a feaveveres testületek kötelékéből. viszont az Angolából es más gyarmatokról hazaié 5 katonákat állítanák helyükbe. A Portugál Kommunista Párt) joggal szólította fel a portugál demokratákat a fokozo tt éberségre, az akcióegységre. Washingtoui Kellemetlen, dolog a „bakizás” különösképpen, ha egy elnök követi el a szóbotlást. Amikor Ford a Washingtonba érkező Szadatot üdvözölte, így fordult feléje: üdvözlöm elnök úr. mint a nagy izraeli nép... — bocsánat, mint a nagy egyiptomi nép képviselőjét. A palesztin felszabad! táel szervezet szóvivője egyenesen „freudá elszólásának nevezte az amerikai hírközlő szervek által enyhén komikusnak tartott jelenetet. A megkülönböztetett fogadvendégré ben tatás, az elhangzott ígéreteié ellenére ugyanis kitűnhetett, hogy az Egyesült Államok segélyporc iózása változatlanul Izrael katonai fölényét kívánja tartósítani. Ilyen körülmények között a nyugati sajtó nem tulajdonított túlzott jelentőséget az egyiptomi államfő sürgetésének, hogy üljön össze a genfi értekezlet: ha ugyanis — megfelelő elő. készületek nélkül — rögtönözve összehívnák, akkor elsősorban az arab országok közötti nézeteltérések kerülnének napirendre. A közel-keleti forró pont A Közel-kelet változatlanul „forró pontja” Libanon. A vallási köntöst öltő társadalmi konfliktusok (óhatatlamll kínálkozik az összehasonlítás az északír helyzettel!) tovább bonyolódtak a tizennyolcra becsült magánmiliciák csetepatéival. s a jelentkező külföldi beavatkozással. A héten az Egyesült Államok szükségesnek tartotta külön állás- foglalás kiadását Libanonnal kapcsolatban, s az izraeli vePolilikai Továbbra is nagyüzem van az ENSZ-ben: befejeződött a koreai és megkezdődött a leszerelési vita. A szocialista országok amellett foglaltak állást, hogy szűnjék meg végképp a világszervezet zászlajával álcázott külföldi jelenlét, s az Egyesült Államok csapatai hagyják el Dél-Kore- át. Igen sokan vallották ezt az álláspontot, jóllehet Washingtont egyelőre mégi támogatták saját szövetségesei. A leszerelési vita széles komplexuma tulajdonképpen tizenkilenc témát ölel fel, köztük a két legújabb szovjet indítványt: a teljes atomcsend megvalósításáról, illetve az újabb tömegpusztító fegyver- rendszerek kidolgozásának tilalmáról. Ha a politikai enyzérkarj főnök is nyilatkozott? láthatólag azt szeretnék elérni hogy a libanoni hadsereg számoljon le a palesztin ellenállókkal. Egyes lapokban már a „Libanon jordainizálá- sa” kifejezés is polgárjogot nyert, az 1970-es fekete szeptemberre célozva, amikor Husszein király katonai egységei lesújtottak a palesztinokra. A héten három, vagy inkább „két és fél” tűzszünetet hirdettek, de rövid életű- eknek bizonyultak. nagyüzem hülés teljessé tételére különösen fontosnak tartjuk a katonai enyhülést, akkor ennek lényeges műhelye és fóruma az ENSZ leszerelési vitája. A diplomáciai csúcsforgalom a magyar külpolitikában is folytatódott. Államfőnk, Losonczí Pál sikeres tárgya, lássorozata a Szomáliái és déljemeni vezetőkkel. Tizenhárom magyar—szovjet gazdasági egyezmény aláírása Moszkvában; a svéd külügymi,niszter látogatása hazánkban; magyar—NDK megbeszélések ugyancsak Budapesten — a változatos felsorolás is mutatja, hogy szilárdan ágyazódva a szocialista közösségbe, tevékenyen részt veszünk a termékeny nemzetközi együttműködésben. A TASZSZ szovjet iroda írja: A nyugat-berlini szenátus és Nyugat-Bérűm háromhatalmi hatóságai nevében a nyugati sajtóban megjelent egy nyilatkozat arról a levélváltásról, amelyre az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus között került ssr az NDK határfolyóin bekövetkező esetleges szerencsétlenségeknél foganatosítandó mentési akciók ügyében. Ezzel kapcsolatban a Szovjetunió berlini nagykövetségén tájékoztatták az ADN — az NDK hivatalos hírügynöksége — tudósítóját a szovjet félnek e nyilatkozat kérdésében elfoglalt álláspontjáról. A szovjet fél sokra értékeli a Német Demokratikus Köztársaság kormányának konstruktív erőfeszítéseit. Az NDK kormánya szuverén jogait megvalósítva és humánus megfontolásokból kiindulva, jóakaratot tanúsított a nyugat-berlini szenátussal való fent említett megállapodás elérése érdekében. Az NDK kormánya ezzel ismét demonstrálta hogy gyakorlatias szellemben törekszik elősegíteni az enyhülést és kapcsolatainak normalizálását Nyu- gat-Berlinnel. A Szovjetunió berlini nagy- követsége csak üdvözölheti az NDK kormányának ezt a döntését, amely kétségtelenül helyeslésre talál Nyugat-Berlin lakossága körében is. Egy nyilatkozat nyomán távirati Portugálithan élezőtl’k a helyzet Szervezkedik a szélsőjobboldal Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: Portugáliában fokozottan szervezkednek a jobboldali és szélsőjobboldali katonai, illetve politikai erők. A fegyveres erők kötelékének reakciós tiszti gárdájából alakult ...Antifasiszta és Antikommunista Front” csütörtökön Lisszabonban tanácskozást tartott anélkül, hogy a hatóságok bármit is tettek volna gyűlésük megakadályozásáért. Csupán a szárazföldi hadsereg vezérkari főnökségének eavik részlege n evez1 e „illegálisnak” a találkozót. Csaknem 2090 fasiszta tért vissza Portugáliába azok közül, ak:k 1974. április 25., illetve a tavaly szeotember 28-i és az idei március lt'i forradalmi áliamcsínykísérlet után külföldre menekültek — írja a Diaro de No* ticias szombaton katonai forrást idézve. A Copcon katonái pénteken egv bragai kolostorban letartóztattak két fasisztát, akik közreműködtek a március 11-i puccskísérletben. Az egyik a Godi- nha repülős őrnagy, aki az államcsínykísérlet meghiúsítása után ‘ Spinola helikopterén Spanyolországba menekült. Lisszabonban a katonai biztonsági szervek pénteken, csak tűzharc árán tudtak kézrekei Feni egy másik olyan fasisztát, akit a „Portugál Felszabadítás! Hadsereg” (ELP) tagjaként Spanyolországból küldtek vissza. Több portugál lap beszámolt arról, hogy a demokrata szociális centrum (CDS). a kormányban részt vevő demokratikus néppárt (PPD) az ELP-vel és a CIA-val együttműködve nyíltan jobboldali diktatúrát igyekeznek bevezetni az Azori-szigete- ken- A reakció az „Azori- szigetek felszabadítási moz* galmában” tömöríti ereiét. A portugál reakciós kaio» nai körök újabb taktikája: az Angolából hazatérő egységeknek úgy próbál ..helyet teremteni”, a hazai fegyveres erők kötelékében, hogy több ezer olyan katonát helyez rendelkezési állományba. aki kitűnt a fasiszta rezsim megdöntésében, s a jobboldali puccsok meghiúsításában tanúsított magatartásával. A portugál és a nemzetközi reakció szervezkedését megbélyegezték a matrózok és a szárazföldi hadsereg katonáinak néhány napja tartott tanácskozásain.