Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)

1975-11-18 / 270. szám

Leone Moszkvába indul Giovanni Leone olasz köz- társasági elnök kedden dél­után egyhetes hivatalos láto­gatásra a szovjet fővárosba érkezik. Az olasz államfő tárgyalásokat folytat majd Nyikolaj Podgornijjal. a Legfelsőbb Tanács elnökével és más szovjet vezetőkkel. A hét második felében vidéki körutat tesz, amelynek során ellátogat Leningrádba. Tbili­szibe és Kijevbe. Leone a program szerint 24-én utazik vissza Olaszországba. Giscard d’Estaing és Wal­ter Scheel után az olasz ál­lamfő egy hónapon belül. már a harmadik illusztris nyugat­európai vendég a Szovjet­unióban, s ez a tény annak bizonyítéka, hogy a szovjet diplomácia komoly erőfeszíté­seket tesz a helsinki bizton­sági és együttműködési érte­kezleten elfogadott kollektív döntések gyakorlati megvaló­sítására a vezető tőkés hatal­makhoz fűződő kétoldalú kapcsolatokban. A moszkvai találkozó a szovjet—olasz vi­szonynak is kiemelkedő ese­ménye lesz. hiszen olasz ál­lamfő legutóbb 15 évvel ez­előtt járt a Szovjetunióban, majd ezt követte Nyikolaj Podgornij római útja 1967- ben, A gazdasági együttműködés továbbfejlesztése lesz a ked­den kezdődő moszkvai tár­gyalások egyik központi té­mája is. Olaszország az NSZK és Finnország mögött, Fran­ciaországot és Nagy-Britan- niát megelőzve, jelenleg a Szovjetunió harmadik legna­gyobb kereskedelmi partnere Nyugat-Európában. Spanyol-Szahara Algéria önrendelkezési jogot követel II. Hasszán marokkói ki­rály hétfőn este .— egy hóna­pon belül harmadszor — rá­dió- és televízióbeszédet in­téz országa népéhez. Nem hi­vatalos közlések szerint a be­szédre az szolgáltat alkalmat, hogy az elmúlt héten Marok­kó, Spanyolország és Mauritá­nia megállapodott Spanyol- Szahara jövőjéről. Ahmed Oszmán marokkói miniszterelnök a hét végéig Spanyolország és Mauritánia képviselőivel tárgyalt Madrid­ban a sivatagi terület deko- lonizálásáról. Joaquin Guitérrez Cano spanyol tervezési és fejlesz­tésügyi miniszter tájékoztatta Bumedicn algériai elnököt a szaharai megállapodásról. Algéria a nyugat-szaharai la­kosság önrendelkezési jogát követeli. Leon Herrera spanyol tájé­koztatásügyi miniszter beje­lentette, hogy a jövő év feb­ruár 28-án bevonják Spanyol- Szaharában a spanyol lobo­gót. Ezt követően Marokkó, Mauritánia és a Yema (az or­szág lakosságát képviselő szervezet) közösen fogja a közigazgatási rendszert kiépí­teni. Madridi diplomáciai körök­ben vasárnap azt a véleményt hangoztatták, hogy a három közvetlenül érintett fél meg­állapodása biztosítja az ENSZ hozzájárulását is Közé Isti hírek Czincgc Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter hétfőn délután elutazott Prágába, a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizott­ságának soron következő ülé­sére. X Hazaérkezett a magyar igazságügyi küldöttség, amely dr. Korom Mihály igazság­ügyi miniszter vezetésével tett hivatalos, baráti látogatást a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságban. A magyar kül­döttség a csehszlovák igaz­ságügyi szervek munkáját ta­nulmányozta és tárgyalásokat folytatott a két ország jogi és igazságügyi kapcsolatainak fejlesztéséről. X Hétfőn Budapestre érkezeti Jerzy Gawrysiak lengyel bel­kereskedelmi és szolgáltatás­ügyi miniszter, aki Szurdi István belkereskedelmi mi­niszterrel áttekinti az 1975. évi választékcsere és tudomá­nyos együttműködés alakulá­sát. A két miniszter aláírja az 1976. évi választékcsere és műszaki-tudományos együtt­működési megállapodás jegy­zőkönyveit. Elhunyt Uinogradou akadémikus MOSZKVÁBAN 81 éves ko­rában elhunyt Alekszandr Vi­nogradov, a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiájának el­nökhelyettese. Vinogradov akadémikus, a Szovjetunió legkiválóbb geo- kémikusa a legutóbbi napokig a Szovjetunió Tudományos Akadémiáján dolgozott, ahol a geokémiai és az analitikus ké­miai intézet munkáját irányí­totta. Áz ő kezében összpon­tosultak mindazok a kutatá­sok. amelyek a földtannal voltak kapcsolatosak. Vinogradov akadémikus a Szovjetunió katona-orvosi akadémiáját és a leningrádi egyetem kémiai szakát végez­te el. 1926-ban lett tagja an­nak a bizottságnak, amely a Szovjetunió természetes ter­melőerőit tanulmányozta. Vi­nogradov akadémikus vezeté­sével hívták létre a kozmikus kémiát, amely úi ágat jelent a tudomány fejlődésében. Vi­nogradov irányította a Hold­ról származó talajminták elemzését, s az ő vezetésével határozták meg a Vénusz lég­körének összetételét is. Vinogradov akadémikus a Szocialista Munka Hőse cím tulajdonosa és számos külföl­di akadémia tiszteletbeli tagja volt. Befejeződött a chilei szolidaritási értekezlet A chilei nemzetközi szoli­daritási értekezlet három do­kumentum: a világ népeihez, az ENSZ közgyűlésének elnö­kéhez és a chilei néphez in­tézett felhívás elfogadásával vasárnap a késő esti órákban befejezte munkáját a görög főivárosban. Hétfőn délelőtt a küldöttek nagy része a cipru­si nemzetközi szolidaritási bizottság gyűlésén vett részt, amelyet Romes Csandra, a Béke-világtanács és egyben a ciprusi nemzetközi szolidari­tási bizottság elnöke nyitott meg. A gyűlésen részt vevő ma­gyar küldöttséget Szentistva- nyi Gyuláné, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának titkára, az Országos Béketa­nács alelnöke vezeti. Szentistványi Gyuláné az Athénban tartózkodó magyar delegáció nevében táviratban üdvözölte Florakiszt, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, a párt megalakulásának 57. évfordulója alkalmából. 2 NÓGRÁD - 1975. november 18., kedd A Párizs mel­letti Rambouil- letben befeje­ződött a nyu­gati világ hat gazdasági-pénz­ügyi nagyha­talmának ta­nácskozása. A képen (balról jobbra) Moro olasz, angol mányfő, amerikai Giscard fran­cia elnök. Schmidt bonni kancellár cs Miki Takeo ja­pán miniszter- elnök. Szocialista országok szovjet- baráH tarsaságainak küldöttségei hazánkban A Magyar—Szovjet Baráti Csehszlovákia magyarországi Társaság meghívására ha­zánkba érkezett több szocia­lista ország szovjet baráti társaságának küldöttsége, hogy részt vegyen az MSZBT által november 19-én és 20-án ren­dezendő nemzetközi tanácsko­záson. A Szovjet Baráti Társasá­gok Szövetségének küldöttsé­gét. amelyet Zinaida Mihaj- lovna Kruglova, a szövetség elnöke vezet. Nagy Mária, az MSZBT főtitkára fogadta. Ott volt V. J. Pavlov, a Szov­jetunió magyarországi nagy­követe. A Bolgár—Szovjet Barátság össznépi Bizottságának' kül­döttségét, amely Mihail Ma­ne" alelnök vezetésével érke­zett. Veres József, az MSZMP KB tagja, az MSZBT alelnöke fogadta. Ott volt Hriszto Markov, a bolgár* nagykövet­ség tanácsosa. A Csehszlovák—Szovjet Ba­ráti Szövetség delegációját dr. Karol Savéi, a Szlovák Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának tagja, a szövetség központi bizottsága elnökségé­nek tagja, a szlovák tagozat vezető titkára vezeti. A kül­döttséget Haynal Kornél. az Ország-Világ főszerkesztője, az MSZBT országos elnöksé­gének tagja fogadta. Megje­lent dr. Vaclav Moravec, nagykövete. A Lengyel—Szovjet Baráti Társaság küldöttségét, amely Waclaw Barszczewski főtitkár vezetésével érkezett, Tamás István, a Nemzeti Múzeum fő­igazgató-helyettese fogadta. Ott volt Grzegorz Sokolowski, a lengyel nagykövetség taná­csosa. A Mongol—Szovjet Baráti Társaság delegációját Baldan- gijn Badarcs, a társaság köz­ponti tanácsának elnökhelyet­tese. a Mongol Népköztársa­ság Minisztertanácsa titkársá­A Francia cs Marchais és Bérlinger szep­temberi párizsi és novem­beri római megbeszélései alapján a Francia Kommu­nista Párt és az Olasz Kom­munista Párt közös nyilatko­zatot adott ki. A nyilatkozat bevezetőben hangoztatja, hogy Franciaor­szág és Olaszország mély gazdasági, politikai, társadal­mi,. kulturális és erkölcsi vál­ságot él át. A válság része a tőkés gazdasági rendszer világméretű gazdasági válsá­gának, és erősen sújtja a dol­gának vezetője vezeti. A kül­döttséget Hegyes Ferenc, az MSZBT országos elnökségének tagja fogadta. Megjelent Ja- damin Sirendev, a mongol nagykövetség ideiglenes ügyvi­vője. A Német—Szovjet Baráti Társaság küldöttségét, ame­lyet Kurt Thieme. a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának póttagja, a társaság főtitkára vezet. Re­gős Gábor, az MSZBT titkára fogadta. Ott volt Georg Folk, az NDK budapesti nagykövet­ségének tanácsosa. gozó tömegeket, a lakosság minden rétegét. „Az OKP és az FKP, mi­közben a dolgozók közvetlen érdekeiért harcolnak, egyben mély demokratikus társadal­mi reformok megvalósításáért is küzdenek, olyan reformo­kért, amelyek képesek meg­oldani a súlyos gazdasági, társadalmi és politikai prob­lémákat országukban, ahol a válság egyre nyilvánvalóbbá teszi a demokrácia elmélyí­tése, a szocializmus felé való haladás szükségét” — hangoz­Izraeli pártmunkás- küldöttség hazánkban A Magyar Szocialista MunJ káspát't Központi Bizottsága meghívására hétfőn Ghazi Shbetamak, a Központi Bi­zottság tagjának vezetésével Budapestre érkezett az Izrae­li Kommunista Párt Központi Bizottságának pártmunkás­küldöttsége. A küldöttséget a Ferihegyi! repülőtéren Varga István, a Központi Bizottság osztályve­zető-helyettese fogadta. tatja a nyilatkozat, majd rá-' mutat: mindkét párt olyan politikai irányvonalat követ, amely megfelel országa adott helyzetének és viszonyainak; a lényeges problémák közös jellemvonásokat mutatnak és azonos megoldásokat igé­nyelnek mindkét fejlett tőkés­országban. A nyilatkozat befejező ré­szében röviden utal a nyu­gat-európai kommunista pár­tok brüsszeli értekezletére, a közös piaci intézmények sze­repére, valamint a spanyol és portugál helyzetre, amelyek­nek demokratikus és haladd kibontakozását kívánják. Olasz KP küzüs nyilatkozata Szíriái testvérpárt küldötteivel Tárgyalások a Hétfőn az MSZMP Közpon­ti Bizottságának székházában megkezdődtek a tárgyalások a Stíriai Kommunista Párt küldöttségével, amelyet Kha- led Bagdas, a Központi Bi­zottság főtitkára vezet. A ma­gyar tárgyaló delegáció veze­tője Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A megbeszélésen részt vet- te)í a sziriai delegáció tagjai: Murad Jussef, a Politikai Bi­zottság tagja, a damaszkuszi pártszervezet titkára, Mauri­ce Salibi, a PB tagja, a hom- szi pártszervezet titkára, Hallum Khattan, a Központi Bizottság tagja, az Aleppo megyei bizottság tagja, Mo­hamed Habbal, a Politikai Bi­zottság tagja, a hamai párt- szervezet titkára és Mahmud Issza, a PB tagja, a tartuszi pártszervezet titkára. Az MSZMP küldöttségének tagjai: Jakab Sándor, a Köz­ponti Bizottság tagja, a KB osztályvezetője, Grósz Károly, és dr. Berecz János, a KB osztályvezetői, valamint Var­ga István, a KB külügyi osz­tályának helyettes vezetője. HUSZONÖT ÉVE ALAKULT A BVT A népek eleven lelkiismereíe Javában tartott már a hi­degháború, amikor 25 évvel ezelőtt Varsóban, a II. béke­világkongresszuson megvá­lasztották a nemzetközi béke­mozgalom vezetőszervét, a Béke-világlanácsot. A BVT 225 tagja egyhangúlag Frédé­ric Joliot-Curie-t választotta elnökévé. Már önmagában a varsói tanácskozás összehívása is hí­ven érzékelteti, milyen légkör uralkodott akkor a világban. Eredetileg Londonban, majd az angliai Sheffield-ben ké­szültek összehívni a béke-vi­lágkongresszust. Attlee kor­mánya ugyanis ígéretet telt. hogy a tanácskozás megren­dezése elé nem gördít akadá­lyokat. Ezzel szemben — formai kifogásokra hivatkoz­ván— az akkori brit kormány a küldöttek nagy részétől megtagadta a beutazási enae- délyt. Joliot Curie-t, a világ­hírű tudóst pedig letartóztat­ták és kitoloncolták a sziget- országból. Emlékezetes szava­it máig is gyakran idézik: ,.Az igazság vízum nélkül utazik!” Ilyen körülmények között végül is Varsóban gyűlt össze 1950. november 16-án nyolc­van ország kétezer küldötte, több mint félmilliárd ember képviseletében. Már önmagá­ban ez is bizonyítja, milyen általános igény mutatkozott a szervezett békemozgalomra. A küldöttek határozatai híven igazodtak az akkori rendkívül feszült nemzetközi helyzetből fakadó teendőkhöz: Koreából haladéktalanul vonják ki a külföldi csapatokat és hagyja­nak fel a hadműveletekkel; szüntessék be Tajvan és Viet­nam ellen a katonai akciókat; vessenek véget Nyugat-Né- metország és Japán felfegy­verzésének, s kössék meg mindkét állammal a béke- szerződést; valamennyi ország parlamentje dolgozzon ki bé­kevédelmi törvényt! — A többi között ezek a követelé­sek kaptak helyet a béke-vi­lágkongresszus által a népek­hez intézett kiáltványban, és az ENSZ-nek eljuttatott felhí­vásban. A BVT huszonöt éve a vi­lág békemozgalmának élén szervezi, irányítja a társadal­mi megmozdulásokat, össze­hangolja a nemzeti békemoz­galmak tevékenységét a konf­liktusok megszüntetésére, a feszültséggócok felszámolásá­ra, a különböző társadalmi berendezésű országok egymás mellett élésének megteremté­sére. Tekintélyét, a nemzet­közi életben kivívott rangját annak ‘ köszönheti, hogy száz­áé százmilliók törekvéseinek szószólója. » A béke-világniozgalom ve­zérkara. a BVT ma Helsinki­ben székel. Főtitkára indiai politikus: Romes Csandra, aki sokszor járt hazánkban is. A magyar békemozgalom te­kintélyét bizonyítja, hogy Bu­dapest nem egyszer helyet adott a Béke-világtanács ülésszakának. Napjainkban a BVT — a világ népeinek béketörekvése- it támogatva — a jól végzett munka büszke öntudatával tekinthet vissza a múlt ne­gyedszázadra. Korunk vala­mennyi égető problémájával összefüggésben hallatta hang­ját, beleértve az európai biz­tonságot és a vietnami hábo­rút, a faj üldözést és a közel- keleti konfliktust. Talán ép­pen ezért és joggal nevezik a népek élő, eleven lelkiismere­tének . Gy. D. Kongresszusi előkészületek Kubában Fidel Castro, a Kubai Kom« munista Párt Központi Bi­zottságának első titkára le­vélben köszöntötte a nikkel­bányászokat abból az alka­lomból, hogy a közelgő párt­kongresszus tiszteletére más­fél hónappal előbb teljesítet­ték éves tervüket. A nicarói és moai bányakörzetet nem hivatalosan KGST-búnyának nevezik, azért, mert itt bon­takozik ki legnagyobb volu­menben Kuba és a többi KGST-ország konkrét együtt­működése. A közös beruhá­zás értéke meghaladja a 750 millió dollárt. A pártkongresszus tisztele­tére folyó széles körű mun­kaversenyben csaknem két­millió dolgozó tett felajánlást. A teljesítésekről szóló jelen­tések egyben arról . is ■ hírt adnak, hogy Kubában több iparágban újabb rekordok születtek. Szombaton egyéb­ként a Magyar—Kubai Ba­rátság nevet viselő üvegkom­binát is befejezte éves ter­vét. Ebben az esztendőben mintegy 50 féle közszükségle­ti üvegáru hagyta el a gyá­rat, főleg olyanok, melyeket korábban importálni kellett. A vasútépítők egy hónappal a tervezett időpont előtt ad­ták át a Havanna és Santi­ago közötti ezerkilométeres vasútvonal egy százkilométe­res szakaszát. A társadalmi szervek kong­resszusi vállalásainak teljesí­téséről is vezető helyen szá­mol be a sajtó. A főváros népfrontbizottságai például 250 ezer négyzetméter terü­letet parkosítottak és ugyan­csak társadalmi munkában 1500 épület külső festését vé­gezték el.

Next

/
Thumbnails
Contents