Nógrád. 1975. október (31. évfolyam. 230-256. szám)
1975-10-09 / 237. szám
I Am ©I inaséi* íóriBBiia LeveU'zőink jelentik Fa tsá rházili a szí rák 5 ÁFÉSZ is A fogyasztási szövetkezetek a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny második szakaszában is kiemelkedő eredményeket érnek el. A versenyben élenjáró szövetkezetek közé a Sziráki és 'Vidéke ÁFÉSZ is egyre inkább felzárkózik. A sziráki ÁFÉSZ'-né’ a szocialista brigádok a munkaverseny ..motorjai". Je'enleg 20 munkahelyi kollektíva- 102 tagja versenyez a megtisztelő címért. A brigádok vállalásai sokrétűek A hármas jelszó megvalósítását célozzák. A kereskedelmi egységek az áruforgalom növelését az áruellátás javításán keresztül igyekeznek biztosítani. A kivarróüzemben a Dolgozz Hibátlanul mozgalom is kiborrtaku'- zott. melynek hatására alapvetően javult a minőség. A szakmai és politikai képzés szerepel valamennyi brigád vá'la1 ásóban, többnyire személyekre szóiban! A szocialista életmódot is igvekeznek megvalósítani, elsősorban a brigádél'eten belül. De egyes brigádok kilépnek ebből a szűk körből, szélesebb területre is. A számviteli osztály brigádja például a felsőpetényi gyermekotthont támogatja. Az iskolai szünidőben, egv-egy gyermeket családi körben is gondoznak, pótolják n szülői szeretetet. Anyagi támogatást biztosítottak a vietnami gyermekeknek. A brigádoknak általában. közös Elveszett kabát pénzük van, melyből a gyermekek ajándékozását megoldják.. A brigádmunka szerves része a takarékosság, anyaggal.. energiával, s a költségekkel. A szövetkezet gazdasági és mozgalmi vezetői testületi ülésen is foglalkoznak a munka verseny helyzetével. Legutóbb- a szakszervezeti bizottság pártvezetőségi ülésen számolt be a szocialista brigádok munkájáról. A szocialista brigád vezetőknek már július elején megtartották azt az értekez'etet, me’yen az első. fél év eredményeit értékelték, s a ' soron levő feladatokat megtárgyalták. Nemrég alapegységenként megtartott termelési tanácskozásokon fogialkoz+ak behatóan a verseny eredményeivel. Az áruforgalom és készletgazdálkodás terén dicséretet kapott a palotási iparcikkbolt Kollár János által vezetett brigádja. a kállói önkiszolgáló bolt Kiss Lajosáé által vezetett brigádja, a palotási önkiszolgáló bolt. a bujáki kisvendéglő, a káliói kisvendéglő és a szí- ráki bisztró brigádra. A szövetkezet a féléves tervteljesítés nyomán úgy ítélte meg, hogy a megyei tanács kereskedelmi osztálya felhívása alapján célszerű tervmódosítást végrehajtani. A bolti kiskereskedelemben 3 százalékos, a vendéglátásban 7 százalékos további áruforgalom-növekedést irányoztak elő, A tervmódosítást a versenyző kollektíva^ pótvállalásban rögzítették. A brigádok pótváHalásaikban csatlakoztak a Martos Flóra szakma kiváló brigád, Egv brigádtag. egy plusz vállalás felhívásához. A termelési tanácskozáson szóba került, hogy a szövetkezetben egyáltalán nincs úiítómozsalom. noha a brigádok válla’ásaí ban ez is szerepel. A szövetkezet veze'ői ezért biztosítják,' hogy októberben. amikor az egész kereskedelem területén újítási hónapot szerveznek, á szövetkezet is kimozdul a holtpontról. Elkészült egy konkrét újítási feladatterv, amit a dolgozókkal a munkahelyeken ismertettek, s minden bizony- nyál lesznek. akik a feladatok megoldására vállalkoznak. A szövetkezetben a szak- szervezeti bizottság Harmati Mihálvné titkár vezet ésér' mindent elkövet, bogy a mun- kaverseny-mozgalom fellendülése ne csak kampány legyen, hanem állandó fo1 varnak A szocialista brigádok támogatásán keresztül biztosítják, hogy a verseny feltételei mindenütt adottak Ie- gvenek, s a dolgozók aktivitása ne csökkenjen. A sziráki ÁFÉSZ jó úton halad, s minden fe’tétel adott ahhoz, hogy a Kiváló Szövetkezet címet megpályázza. TJu-Jás Pál Nógrád útjai .javulnak. A KPM N ég rád megyei Közúti Igazgatósága az Egri Közúti Építő Vállalat jóvoltából megyénk szinte valamennyi korszerűtlen, elhanyagolt útburkolata felújításra került, illetve a közeljövőben javításra kerül. Képünkön: Csecsén dolgoznak a szakemberek. A 21-es számú Salgótarján—Budapest, főközlekedési úthoz készül a kényelmes bekötőút. — kulcsár — V e s s m a d ara h Megtalálhatók len, társaságban Ex is jelit*nix* kereskedelmünket — Igazságtalanság lenne, ha csak negatívumokat szólaltatnánk meg, s jó érzéssel hallgatnánk, ha valami nagyon kellemesen tölt el, ha kilépünk egy üzlethelyiségből, hogy ez természetes. Ez nemcsak egyszerűen természetes, ez már több annál, a meghatározó jellemvonások egyre gyakoribb szóra érdemes példája. Szorongva, reménytelen hangulatban kopogtattam a Pécs- kő úti húsbolt hátsó ajtaján. Nyílt az ajtó, és nem azzal fogadtak, hogy ez nem vásárlói bejáró. A vezetohdyet- ies, a pénteki nagy forgalom ellenére türelmesen végighallgatta, talán alig érthető szavaimat. Bement az irodába. Pár perc múlva közölte velem, igen itt van a kabátom. Egy hete — szintén pénteken — a gyorstisztítóból kiváltott ballonkabátom nem vittem haza. Nem tudtam, hol hagytam el. Sorra jártam azokat a helyeket, ahol becslésem szerint megfordulhattam. A húsboftot hagytam legutoljára. mert legkevesebb valószínűséggel o’t találhatom meg — gondoltam. Hosszú sorok álltak két oldalról, ahogy vhszaem'.ékszem. Az ablak melletti asztalkára pakoltam, a tasakkal a kabátot lehettem. Elfeledkeztem róla. E»y hét után jöttem rá nincs a szekrényben a ballonom. Az üzlet vezetője közölte velem, látta az őrizetlenül hagyott csomagot, bevitte és eltette, hogy biztos keresni fogják. A figyelemre méltó ebben, hogy meglátni egy zsúfolt napon ilyesmit; Ez nem lehetett véletlen. Ez már több annál — az emberek gondjaival való törődés. Egy vezető, kinek elég az üzlet gondja, másra is ügyel, ránk, rohanó sokszor hálátlan, türelmetlen vásárlókra. Az üzletben elhelyezett kis asztalkákra is. Biztos, nem egyszer naponta, mert akkor az én kabátom most nem lenne a megszokott helyén. Ezzel még nem ért véget a ballonom sorsa. Boldogan vittem kissé gyúródott kabátom. Mielőtt hazamentem, beszóltam a gyorstisztítóba, mert ott is kerestem, érdeklődtem nem vitte-e vissza valaki, hisz a csomagolás arról árulkodott, most válthatták ki. Megvan a kabátom — egy hét után! Hogy tárolás közben gyúródott, ez természetes. A kiadóban levő hölgy velem örült — s perceken belül egy ismét vasalt kabát töltötte meg a ta&akot! Ez már a kereskedelmünk. szolgáltatásunk magasabb színvonalát, emberi oldalát dicséri — minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogv a feilődés. a cél irányában halad. Özv. Rostás Lászlóné Starján., Schuyer F. u. 13. úton-útfé- Kifelé jövet az első mo- és rosszak, ugyanakkor á és mindé- solyog: — Bevette az orvos lábán új pár cipő van, és nütt, ahol ijesztgetni kell az a cselt, — viszont a másik nem mezítláb tipeg. embereket. Nemre való te- káromkodik: — A fene egye __ A rosszullét jön rám; k intettel nem különböznek meg, egyik szakvizsgálatról ha ezeket a nagy bajű huli^ egymástól. De korosztályú- a másikra küld, amivel gánokat látom _ mondja, KPVDS7 m» kat tekintve álta^ában kö- nem végzek két napig seml és mosolyogva csókolja meg KPVDSZ mb-tag zépkortól felfelé vannak. Holnap inkább bemegyek az odaérkező egyméteres Orvosi rendelőkben a nagy dolgozni és mára , írjanak hosszú hajú> >;CSUpaszakáir* fiacskáját. Találhatók vészmadarak a piaci tsz-, vagy MÉK-áru- dák előtt is. — Rettenetes, hogy becsapják az embert az ilyen rongy áruval. A- A rendbe! Ott igazán vannak maszeknál gyönyörű minden, dul ^ mini-miniszoknyás orvosok, de ezek csak rósz- lány után, és mosolyogva Találkoxó várakozás alatt van bőven hiányzót. Október 4.én és 5-én If- ilyenrf ^ A°g* • Jú Gárda találkozóra került vakkal „biztathatják beteg sor Salgótarjánban, a székes- társaikat: -— Ezekhez a tarfehérvári József Attila Gim- jáni orvosokhoz felesleges jönni, ezek engem is elkezeltek, és Pesten hoztak názíum és Szakközépiskola, valamint a salgótarjáni járás ifjúgárdistái között. Október 4-én délelőtt megtekintették a salgótarjáni Bányamúzeumot, majd a Váci Kötöttárugyár kazári telepére látogattak a kedves vendégek, ahol az üzem vezetői kalauzolták — Nem szégyellik magukat, hogy az utcán csókolóz- nak és ölelgetik egymást —• méltatlankodik egy negyvenéves férfi, de visszaforja és kér egy kiló almát, két kiló burgonyát, az állami szektortól. wy •• •• • •• • Koszonjuh szabhat csinálnak még az egészséges emberből- is. Senki sincs, aki ezen sza- barátainkat. A délutáni prog- vak után megkérdezné, Utcán lebeszélik az isme- ram kereteben városnézés es hogy: asszonyom, Ön akkor rősöket arról, hogy cipőt veszerepelt. Az első nap ese- megls ml?rt •1°tt lde’ es nem gyének, mert azok drágák menyeit nagysikerű barátsági Pestre? Vagy ugyanott zajest zárta. Másnap Salgó-túrán lik egy párbeszéd két fiata- vettek részt gárdistáink. Az iabb férfi között; persze na- útvonal Eresztvényböl indulva érintette Salgó várát. Salgó- gyon halkan' bányatelepet a Kisiskolát, _ Neked j baiod? majd újra Eresztveny követ- . * kezett. A vendég fiatalok a Semmi, csak másnapos KlSZ-iskolánkról elismerően vagyok, és reggel elalud- nyilatkoztak. tam. Nem tudtam munkáA kétnapos program során ba menni. Két-bárom napra olyan találkozóra került sor, . . , ., . , mely a barátság erősítésén uSyls knr az orvos, majd kívül Salgótarján és környé- azt mondom, hogy hasme- kének a bemutatását is jól nésem van. Hát neked mi szolgálta. Nagyon jól sikerült a bajod? _ Ki vagyok m€_ találkozóról szólhatunk e he- , , , Íven is. „Találkozunk Fehér- rulve’ mert szombaton es váron” — ez volt a búcsúszó vasárnap a házunk alapozá- a székesfehérvári gárdisták- sát csináltuk. Még kell két- tól, akik 5-én. vasárnap dél«- három gusztálja míg csak el nem tűnik látóköréből. És lehetne még sorolni a hasonló' eseteket. Mező Sándor tán utaztak vissza élményekkel gazdagon Székesfehérvárra. A salgótarjáni járás gárdistái Csapatunk, a 149. sz. Gábor tások! Mindenki a ruháját Áron Úttörőcsapat akadály- igazgatta, s az őrsök olyan versenyt rendezett. A felada- katonás rendbe vágták matokban ötvöződött az elmúlt gukat, hogy az iskola már- év Ember az embertelenség- már kezdett hasonlítani egy ben és az idei őrizzük a Ián- zászlóaljhoz. Az arcokon ko- got akció. Iskolánk udvairáról molyság és küzdeniakarás indultunk el Szafjó Pista bá- tükröződött. Már maga a szó: esi partizán szobrához, ahol munkásőr, mindenképpen. Nógrádi Sándorra emlékez- olyan érzést keltett, mintha tünk. Ezután a tévétomyot nem is akadályverseny, ha- „védtük meg a betolakodók- nem valamiféle ütközet kétől”, azaz lőttünk, kúsztunk szülne. S ez a hatás a harci nap míg végzünk vele. Az orvosnak fejfájási és szédülési zavarokat és gránátot dobtunk. Később túra végéig nem múlt el: az mondok. veszélyes vállalkozással „fegy- őrsök fegyelmezett, nagy harvereket kellett eljuttatnunk cot vívtak. Végül is a Csille- az. ellenséges vonalak mögött bérc, az Expressz és az én maradt csapatainknak” — őrsöm, az Uborka diadalmas- számjátékkal. Ez roppant iz- kodott. Nagy örömmel vettük galmas volt! Szerepelt még a át a munkásőrség pecsétjével Tisztelt Szerkesztőség ! A mizserfai szociális otthon gondozottjai, akik részt vettünk a 2. sz. VOLÁN Vállalat szakszervezeti bizottsága és Vöröskereszt szervezőt* által biztosított ingyenes art- tóbusz-kirándulpson Egerben, szeretnénk köszönetét mondani. Azért is szeretnénk megköszönni, mert ilyen felejthetetlen kirándulásban még nem vo*t részünk. Nagyon szén volt az időnk, kényelmes az utazásunk, gyönyörű tájakban gyönyörködhettünk. : főleg azok, akik megöregedtünk és Eger városát, környéké\ most láttuk először. Nagy öröm volt mindannyiunk részére ez a kellemes élmény, soka* marélünk azóta is az \**hanmaradt gondozóét társainknak. Köszönjük! A mizserfai szociális otthon kiránduláson reszt vett gondozottjai. Műsoros est nyugdíj fásoknak Az elmúlt évhez hasonlóan hozásról is gondoskodott. / a salgótarjáni vasútállomás székek számozásával tombola szakszervezeti bizottsága a na- sorsoláson mintegy 25 sze- feladatok sorában totó, kato- ellátott oklevelet, pókban rendezte meg a MAV- melynek, húzták ki számait. . kultúrotthonban nvued'íias és a ián dákokkal MvoskoH nadal. szolidaritási enek bekul túrotthonban nyugdíjas vasutas szakszervezeti tagjainak összejövetelét. mintegy 11» nyugdíjas részvételével. Hámori Károly, a bizottság titkára köszöntötte az össze- gyúlteket, kívánt részükre erőben, egészségben hosszú, boldog nyugdíjas éveket. Egyben a szakszervezeti bizottság a csoport nyolc ját tárgyjutalomban tette. Molnár Béla állomásfő- nek. A nyugdíjasok közül töb- nök hasonlóm jókívánságait ben megköszönték a -bizottság fejezte^ ki. A szakszervezeti «i-óntuk ’ tanúsított figyelmese bizottság a kultúrotthon ve- ségét, gondoskodásukat, zetésével még játékos szóra- Sziics Ferenc és ajándékokkal kedvesked- , ,, tek a „szerencsés" széken mu a^asa' kötözés, ülőknek. A nyugdíjasoknak vezés és riportkészítés a nagyon tetszett ez a játékos fegyveres erők egy képviselőjével — Nagykercsegen. szórakozási forma, de a Budapesti MÁV Igazgatóság területi bizottság nyugdíjas csoportját képviselő instruktor is a legnagyobb megelégedését, elismerését fejezte ki az ál- bizalmi- lomás szakszervezeti bizottsn- részesí- ga és kultúrotthona vezetőiEzért ragadtam tollat, hogy a járási munkásőrség I. zászlóaljának megköszönjem a nagy-nagy segítséget. Már a felhívásban értesültünk arról. hogy ők fogják levezetni a versenyt. A hírre aztán fel- bolydultak a gyerekek, a pajNagyon jól éreztük magun- plakátter- kat! Jól sikerült a túra, s ebben nagy része volt a járási munkásőrség I. zászlóalja hét tagjának. Köszönjük a segítséget i Portyi Eszter őrsvezető - S.-tarján, Bartók Béla úti Ált. Isk. Összeállította: Tóth Jolán. NÓGRAD — 1975. október 9., csütörtök