Nógrád. 1975. október (31. évfolyam. 230-256. szám)

1975-10-09 / 237. szám

Félmillió négyzetméter padlóburkoló csempét készítenek ebben az esztendőben — tervek szerint — Itomhányban az Építési Kerámiagyárban. A korábban csak cserépkályha ösz- szeállításához alkalmas csempe, valamint falburkoló lap készítéséhez értő romliányiak olyan új termékkel (padlóburkolóval) jelentkeztek, amelyet az építőipar régóta keres a hazai piacon. Az Építési Kerámiagyárban a meglevő munkaerő — esetleg csökkenő munkáslétszám — mellett is fokozni kívánják termelésüket, falburkoló lapból 50 ezer négyzetméterrel. A padlóburkoló csempéből 20 ezer négyzetméterrel kívánnak ebben az esztendőben többet gyártani. Munkaszervezésiéi, az üzem automata gépsoraival erre van is lehetőségük. A romliányiak a lakásépítési program teljesítéséből derekasan kiveszik a részüket. — kulcsár — Az idő pénz, siessünk S \Li-talá!!i«zó Ha a címben szereplő mondatnak csak az első fe­lét halljuk: az idő pénz, bizonyára szólamnak ' tűnik, sokszor oda sem figyelünk. Pedig az idő valóban pénzt, méghozzá nagyon sok pénzt, milliókat, sőt milliárdokat jelent mindnyájunknak, a megyének és az országnak. Különösen így van most, amikor oly szeszélyes nyár után ilyen kedvező ősz kö­vetkezett. Minden munka fon­tos és sürgős. Ahol késtek a burgonyaszedéssel, ott nehezebben birkóznak a kukoricá betakarításával. Még mindig sok kézierőt igényel a cukorrépa szedé­se. Ám az ősziek alá szán­tani . kell, előtte és köz­ben istállótrágyát és mű­trágyát szállítanak, Min­den munkával iparkodni kell, hogy idejében és a le­hető legjobb feltételek kö­zött végezzenek az őszi szántással, vetéssel — hal­lottuk Borsosberényben, Magyarnándorban. de Pász- tón a szüreti munka fon­tosságát is hangsúlyozzák. Tsz-tag és -vezetők, gépkezelők, fogatosok és gyalogmunkások szorongó izgalommal kémlelik az eget, figyelik az időjárásje­lentést. A nagy munkában persze, hogy elfáradnak, de azt mondják: emberek, iparkodjunk, amíg kedvez az idő! Aggódásra nincs okunk. Áz őszi munkákkal előbbre tartunk, mint tavaly ilyen­kor. De ki tudja, hogy mikor ér hozzánk az eső. és mikor válik sártengerré a kukoricatábla és a szán­tóföld. Pásztón és Palo­táson, Érsekvadikerten, Nő­tincsen, Szécsényben és Ce- reden, nem kell bizonygat­ni. érzik, tudják a tsz-ta- gok. hogy októberre zsúfo­lódik a mezőgazdasági munkák többsége: betaka­rítás és vetés. Mindenütt a határ mindén részében dolgoznak. Az idei mun­kánk eredménye és jövő évi kenyerünk nagyrészt attól függ. hogv győzzük-e erővel, idővel. De attól is függ, hogyan szervezzük a munkát. Alapvető követelmény, hogy a mezőgazdasági mun­kát a lehető legkedvezőbb időszakban, kell elvégezni. Ettől függ, hogy mennyi és milyen lesz a termés, és az, hogy mennyiért ter­melünk. Ezért futunk ver­senyt az idővel. Országosan és megyénk­ben is csökkent a mező- gazdasági termeléssel fog­lalkozóik száma, de szapo­rodtak az őszi munkák. Nehezebb lett a helyze­tünk? Mj legyen a megol­dás? Az utóbbi években örvendetesen nőtt a gépek és a berendezések száma, és nagyobb lett teljesítőké­pességük is. Azonban nincs meg minden feltétel ahhoz, hogy ősszel va’amennvi munkát idejében végezze­nek el. Ezért szükség van a segítségre, a diákok, ka­tonák, a családtagok és a nyugdíjasok munkájára. A sok munka és az idő sürget. Nem állhatnak meg, nem tétlenkedhetnek sem a gépek, sem az emberek. Hiszen a mai nagy teljesít" ményű gépek kihasználat­lansága súlyos veszteséggel jár. Amit egy-két nao alatt elvégezhetnek, azt az esős idő beállta után ne­héz pótolni. i Fokozott felelősség hárul a mezőgazdasági üzemek vezetőire. Körültekintően, a követelmények és az adottságok pontos felméré­sével szervezzék és irá­nyítsák a munkát. Gon­doskodjanak az emberekről, üzemanyagról és alkatré­szekről. Mutassanak pél­dát fegyelemben és munka- szervezésben. hogv ezt jog­gal megkövetelhessék min­den mezőgazdasági dolgozó­tól. Eddig sokat nyertünk, nagy előnyre tettünk szert, mert az időjárás nem el­lenségünk. hanem barátunk volt. Hangsúlyozzuk, hogv előbbre tartunk mint az előző esztendőkben. De az idő pénz, siessünk, iparkod­junk, a lehető legjobb szervezé*s°l dolgozzunk, hogy időt és pénzt nyer­jünk! A hadászati támadó fegy- 1 verek korlátozásával kapcso- I latos szovjet—amerikai tár- j gvalásokön részt vevő szov­jet és amerikai delegáció szer- I dán Genfben újabb találko­zót tartott. (MTI) Budapestre érkezett az USA kereskedelemügyi minisztere Szerda délután Budapestre érkezett Rogers C. B. Morton, az Egyesült Államok kereske­delemügyi minisztere és kí­sérete. A delegációt a Ferihe­gyi repülőtéren dr. Bíró Jó­zsef külkereskedelmi minisz­ter fogadta, jelen volt Eugene V. Mcauliffe. az Egyesült Ál­lamok budapesti nagykövete. (MTI) Vi!ág proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD ,AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS; LAPJA XXXI. ÉVF., 237. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1975. OKTÓBER 9., CSÜTÖRTÖK Elutazott a VDP és a VDK kormányának küldöttsége ilaráti látogatásra Szófiába érkeztek A Vietnami Dolgozók Párt- getve köszöntötték a budapes- vadászgép-köteléke a határig jának és a Vietnami De- tiek nagy szeretettel a test- kísért, mokratikus Köztársaság kor- véri vietnami nép küldötteit, mányának küldöttsége, amely éltették a két nép megbont- Le Duannak, a VDP Köz- hatatlan barátságát. Szerdán hivatalos baráti lá­togatásra Szófiába érkezett a A díszzászlóalj díszmenete Vietnami Dolgozók Pártja és nak vezetésével hivatalos, ba- után úttörők virágcsokrokkal a VDK kormányának kül- ráti látogatást tett hazánk- kedveskedtek a párt- és kor- döttsége, amelyet Le Duan, a eluta- mányküldöttség vezetőinek és VDP Központi Bizottságának tagjainak. Le Duan a beszál- első titkára vezet. A vendége- nép lás előtt szívélyes, baráti kéz- két Todor Zsivkov. a BKP KB fogással, öleléssel vett bú- első titkára, az államtanács retettel búcsúztatták a Feri- csút Kádár Jánostól. Néhány elnöke, Sztanko Todorov mi­hegyi repülőtéren. Az épüle- perc múlva magasba emelke- nlszterelnök és más párt- és és dett a küldöttség különgépe, állami vezetők fogadták, amelyet a magyar légierők (MTI) ponti Bizottsága első titkárá­ban, szerdán délelőtt zott Magyarországról. A testvéri vietnami küldötteit forró, baráti sze­leket vietnami, magyar vörös zászlók, feliratok dí­szítették. Az ünnepélyes bú­csúztatásra több ezer főváro­si lakos gyűlt össze, s ott vol­tak a budapesti vietnami ko­lónia tagjai, a Magyarorszá­gon tanuló vietnami diákok képviselői is. A betonon ka­urnái díszzászióaij sorakozott küldöttségének magyarországi látogatásáról Közös közlemény a Vietnami Dolgozók Pártja és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya fel csapatzászlóval. A búcsúztatásnál megjelent AzMagyar Szocialista Mun- elnökhelyettese, Gyenes And, Kádár János, az MSZMP Köz- káspárt Központi Bizottságé- rás, az MSZMP Központi Bi- ponti Bizottságának első tit- nak és a Magyar Népköztár- zottságának titkára, Rácz Pál kára. Lázár György. a Mi- saság Minisztertanácsának külügyminiszter-helyettes, az nisztertanács elnöke, az meghívására 1975. október MSZMP KB tagja, dr. Dóró MSZMP Politikai Bizottsága- 4. és 8. között Le Duan elv- György, az Országos Tervhi- nak tagjai, a Központi Bi- társnak, a Vietnami Dolgo- vatal elnökhelyettese, Tordai zottság titkárai, a kormány zók Pártja Központi Bízott- Jenő külkereskedelmi minisz- tagjai, s a politikai, a gazda- sága első titkárának vezeté- terhelyettes. Némethy Béla. a sági, a kulturális és a társa- sével hivatalos baráti látoga- Magyar Népköztársaság ha­dalmi élet más vezető szemé- tást tett a Magyar Népköz- női nagykövete; társaságban a Vietnami Dől- — vietnami részről: Ls Du. gozók Pártjának és a Viet- <*n, a Vietnami Dolgozók a VDK budapesti nagykövete, nami Demokratikus Köztár- Pártja Központi Bizottságá- Ott volt a budapesti diplo- saság kormányának küldött- nak első titkára, a vietnami képviseletek számos sége. tárgyaló küldöttség vezetője, A vietnami küldöttséget a Le Tahn Nghi, a VDP KB Díszjel harsant. a katonai Magyar Népköztársaságban Politikai Bizottságának tagja, egység parancsnoka jelentést mindenütt forró baráti fo- a VDK kormányának elnök­tett Le Duannak, majd fel- gadtatásban részesítették, ami ( helyettese, Nguyen Co Thach csendült a magyar és a viet- ismét tanúsította a két szó- külügyminiszter-helyettes, nami himnusz, közben 21 tü- cialista ország, pártjaink, kor- Nguyen Van Kha, a VDP KB zérségi dísz'övést adtak le a mányaink és népeink közötti gazdasági bizottságának he- és kormányküldöttség testvéri szolidaritást a béke lyettes vezetője, Le Kh<ic. az Le és a szocializmus nemes ügyé- állami tervbizottság elnökhe­lyiségei. Jelen volt a búcsúz­tatásnál Nguyen Manh Cam, mádat Vezetője és tagja is. párt­vezetőjének tiszteletére. Duan Kádár János társaságé- ért folytatott közös harcban, lyettese, Nguyen Van Dán ban eltépett a díszzászlóalj előtt, s köszöntötte az egyse­tek tőktől. Hatékony munka, jó szervezés » November 7•re elkészül a híd Jó ütemben halad a 21-es út salgótarjáni szakaszának építése A zagyvapálfalvi közlekedé­si csomópontnál jelenleg a F.pítő Vál’alat szakemberei, s alapozzák a bányagépgyár­A vietnami küldöttség ma- külkereskedelmi miniszterhe- gyarországi tartózkodása ide- lyettes. Nguyen Manh Cam. et. A vietnami vendégek ezt jén a két fél tárgyalásokat a Vietnami Demokratikus követően szívélyes búcsút vet- folytatott, amelyeken részt Köztársaság budapesti nagy- a ma «var közéleti veze- vetítek; _ követe. ai kén vise- — magyar részről: Kádár a barátság, az elvtársi meg­létek vezetőitől és tagjaitól és János, a Magyar Szocialista értés és egyetértés légköré- a vietnami kolóniától. Le Munkáspárt Központi Biaott- ben. a testvéri szolidaritás Duan eztán Kádár János tár- ságának első titkára, a ma- szellemében folytatott tárgva- saságában elhaladt a búcsúz- gyár tárgyaló küldöttség ve- lásokon megvitatták a két tatásra összeavűlt főváros’ak zetője. Huszár István, az ország, a két párt összefogá- hosszú sorai előtt. Vietnami és MSZMP Politikai Bizottságé- sa erősítésének, együttműkö- magyar zászlócskákkal infe- nak tagja, a Minisztertanács elése fejlesztésének kérdéseit. Véleménvt cseréltek a nem­zetközi helyzet és a nemzet­közi kommunista és munkás- mozgalom időszerű problé­máiról. A tárgyalásokon né­zetazonosság nyilvánult meg a megvitatott kérdésekben. A magyar vezetők tájékoz­tatást adtak a Magyar Nép- köztársaság helyzetéről, a Magyar Szocialista Munkás­párt XI. kongresszusának ha. tározatairól és a párt prog­ramnyilatkozatáról. a béke és a nemzetközi enyhülés erősí­téséhez való hozzájárulásuk, ról. Ismertették a szociálist társadalom építésében elért eddigi eredményeket, a bél­és külpolitikai feladatokat. A vietnami tárgyaló kül­döttség nagyra értéke’te a magyar népnek a Magyar Szocialista Munkáspárt ki­próbált vezetésével elért nagy eredményeit a szocialista tár­sadalom építésének minden területén. Kifejezte azt a meggyőződést, hogy a Ma­gyar Népköztársaság az MSZMP XI. kongresszusá­nak határozatai és a párt programnyilatkozata alapján sikerrel halad előre a fejlett szocialista társadalom felépí­tésének útján. Elismeréssel rámutatott: a Magyar Nép- köztársaság — a többi szocia­lista országgal együtt —nagy­mértékben hozzájárul a szo­cializmus, a társadalmi hala­dás. a demokrácia, a nemze­ti függetlenség, a béke ügyé­ért küzdő erők befolyásának szüntelen növekedéséhez. hoz vezető vasútvonal felett kon átívelő, húszméteres, fer- áthaladó felüljárót. de nyílású híd két ellenfala, s A határidőcsúszás ellenére bár a régi híd szerkezetének — amelyet a geológiai viszo- bontása még nem kezdődött nyok miátt szükségessé vált meg, ennek ellenére a raun, terhelési próbák okoztak — kálatokkal október végére el­Az előre meghatározott ter­vek szerint, jó ütemben ha­lad a Salgótarján közlekedé­si gondjain nagyban enyhítő 21-es út párhuzamos szaka­szának építése. A 3,8 kilomé­ter hosszúságú pályán lénye- jól halad a baglyasaljai fe- készülnek. Az ott dolgozó Pe- gében már befejeződtek a túljáró építése. Elkészült a tőfi Sándor szocialista brigád nagy földmúnkák: az építés- két hídfő, zsaluzzák, beto- a munka meggyorsítására fel­hez szükséges több / mint nozzák a pillérsorokat, ame- ajánlást tett: vállalták, hogy százhetvenezer köbméter lyekből az utolsó is elkészül az új hidat november hete­mennyiségű földből az év a hónap végére. dike tiszteletére átadják! hátralevő időszakában csak Az út építésével a legjob- A, kivitelezők tervei szerint mindössze húszezret kell meg- ban a Bajcsy-Zsilinszky úton ^ végére aszfaltburkolattal mozgatni. Már teljesen el- haladnak. Megkezdték, s je- látják el, s a belső. városi készült a több mint kétezer len’ős részben már be is fe- forgalomnak átadják _ az út­méter összhosszúságú szenny- jezték a szegélyezést, a bekö- na1c az Eperjes-teleptol a ba- víz- és csapadékcsatorna há- tőutak építését, s várhatóan a nyamentő állomásig terjedő lózat," helyükre 'kerültek az jövő hét végére egészen a szakaszát. Mindebben jelentős elektromos és postai kábé- kollégiumig elkészül a beton- szerepe v^1^ a ^kivitelezők lek. Jelenleg a legnagyobb alap. Ezek a munkák jelen- “ munka a műtárgyak — a leg az Ingatlankezelő Válla­zagyvapálfalvi és baglyasaljai lat, a FOK-Gyem Szövetke- . . . felüljáró, valamint a Bajcsy- zet és a Bányász .művelődési valamint az Egri Zsilinszky úti, Tarján-pataki otthon között folynak, szintén Közúti Építő Vállalat dolgo- híd — kivitelezésénél folyik, jó ütemben. Jelentős feladat példás hozzáállásának. Az lesz még e térségben a mű- út építésének folyamatossá- velődési otthon előtt húzódó gát biztosító operatív bizott- Szánás-pataki híd zsaluzásán, vasbeton támfal építése, a sá eredményes működésére- vasszerkezetenek szerelésen földmunkák java részét is itt „ . . . /, .. . munkálkodnak az Egri Közúti kell elvésezni. ven biztosítottnak latszik Már elkészült a Bajcsy- Salgótarján új főútvonalának Zsilinszky úti, a Tarján-pata- határidőre történő átadása. 30 együttműködésének, a munka hatékonyságának, a feladatok összhangba hozásának, a szer­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents