Nógrád. 1975. szeptember (31. évfolyam. 205-229. szám)
1975-09-12 / 214. szám
Termelési tanácskoz után LEGUTÓBB kisebb termelési egységenként tartották meg a termelési tanácskozást a Nógrádi Szénbányák üzemeinél. így mód nyílt arra, hogy a közvetlen munkahely tevékenységét részletesebben megtárgyalják és többen mondjanak véleményt, tegyenek javaslatot. így volt ez az építési üzemnél is. Építésvezetőségenként tanácskozott az üzemi parlament. Milyen észrevételek, javaslatok hangzottak el, és mi lett ezek sorsa? Azóta egy hónap telt el, történtek-e megfelelő intézkedések? Ezekkel a kérdésekkel kerestük fel az üzemet. A szakszervezeti bizottságnál jegyzőkönyvek tanúsítják, hogy volt mondanivalójuk a munkásoknak. Az is kiderült, hogy általában egyformán „szorít” a cipő a munkahelyek többségénél. A sorozatos anyaghiány miatt például. Akutprobléma már: nem lehet építkezést befejezni anélkül, hogy a munkát ne hátráltassa anyaghiány. A Ganz- MÁVAG-nál a vasútépítés határideje korábbra szólt. Nem volt sín, betonaljazat, zúzott kő. Máskor van vasanyag, csak nem a megfelelő méret. Már minden kész, de valami még hiányzik, ami miatt nem lehet befejezni a munkát. Márpedig a megrendelő a kész munkáért fizet. Az anyaghiányról beszélt Dóka István vasbetonszerelő. Bibék József, Tarjáni Imre tovább ment, az anyagbeszerzők fokozott felelősségre vonását javasolta. Egy hónap tehát eltelt a tanácskozások óta. Milyen ma az anyagellátás? Tímár József szb-titkár szerint van némi javulás,, de korántsem elegendő. A gond változatlanul sok. Pál Ferenc főmérnök arról panaszkodik, hogy az ÉVM által biztosított anyagkiutalásban csak minimális mértékben részesülnek. A hiányzó anyagokról havonta listát készítenek. Főleg szakipari anyagokból van hiány. Azt is megemlíti, hogy például szép-1 tember 15-ig el kell készíteni a jövő év első negyedére az anyagigénylést, holott még nem ismerik a pontos szerződéseket, hogy mit is kell építeni. Előfordul, hogy a munkát kezdeni kell, de még nem rendelkeznek megfelelő tervekkel — panaszolta. Az igazsághoz tartozik, hogy terveik zöme vállalaton belül készül. EGY MÁSIK — és több felszólaló által érintett — kérdés a munkaidő kihasználása. A felmérések szerint 17,7 százalék az építészeti részlegnél a kieső idő. Később kezdenek, korábban befejezik a munkát! Ennek egyik oka és ezt többen bizonyították: az autóbuszok, a munkásjáratok nem megfelelő közlekedtetése. Sok igazság van ebben, bár egy kis túlzás is. Mindenesetre az illetékeseknek meg kellene vizsgálni részletesebben a kérdést és orvosolni a panaszt. Szükség lenne erre. mert jelentős munkaidő-tartalékot jelent. A nyolcórás műszakból csaknem másfél órás veszteségidő, mégis csak túlzott! Javasolták azt is, hogy a munkásruhákat a munkahelyekre kiszállítva kapják meg. Rengeteg időt megtakaríthatnának ezzel. A javaslat folyamatosan megvalósul —, ahogy a szakszervezeti bizottságnál tájékoztattak. Oravecz József normás a munkaidő-kihasználás, munkaszervezés javítása érdekében javasolta, hogy ne csak a munkások szintjén foglalkozzanak ezzel a problémával, hanem a vezetőknél is. A sok apróbb kérdés mellett még egy, amivel sokan foglalkoztak. Kisterenyén az ivó- és fürdövízellátás hiányával. Mi történt azóta? — Áz új négyes számú kút termel, azóta enyhített a gondokon. A végleges megoldásra még várni kell. Van egymillió-háromszázezer forint, amiből ' a gerinchálózat cseréjét, kiépítését, elvégezzük. Már félévszázados hálózatról van szó. A fogyasztók mérése, ellenőrzése is megtörténik. Vizünk van, az öt kút hozama bőségesen fedezi a szükségleteket. Ezt a munkát a jövő év első felében befejezzük — válaszolta a főmérnök. 1 REMÉLJÜK, a vízkérdéssel nem kell foglalkozni a jövőben termelési tanácskozáson. Az anyagellátás javítására viszont még korai lenne mondani, hogy elintézett dolog. Az építési munkák jobb előkészítéséhez, szervezéséhez, az anyagok időben történő biztosítása is hozzátartozik. Ebben van még mit tenni a vállalat intézkedésre jogosult osztályainak, és az üzem részleg- vezetőinek egyaránt. B. J. MM Asszonylesen Honnan jön és hová megy a munkaerő ? 0&BBo állóeszközök Abban a tényben, hogy a népgazdaság állóeszköz-állománya esztendőről esztendőre gyarapszik, számos pozitív jelenség fejeződik ki. Az állóeszköz-állomány növekedése mindenekelőtt arra utal. hogy a szocialista gazdaság anyagi- műszaki alapjai folyamatosan bővülnek. S. korántsem kizárólag mennyiségben és értékben. Másfél évtizeddel korábban a népgazdaság ál- lóe&zköz-vagyonának még csupán 28—29 százalékát alkotta a technika, a gép és a szállítóeszköz; ezek aránya azóta 37 százalékra emelkedett, jelezvén a gazdaság műszaki-technikai színvonalának gyarapodásét is. A termelés alapvető ágazataiban — az iparban, építőiparban — az 50 százalékot is meghaladja a gépek, termelő berendezések, szállítóeszközök részesedése az állóeszköz-állományban. Áz állóeszköz-állomány gvarapodása kívánatos és jó dolog. Maradéktalanul azonban csak akkor örülhetünk ennek, ha egyidejűleg az állóeszközök, mindenekelőtt a termelő berendezések megfelelő hasznosítását is biztosítani tudjuk, ha a gyarapodó állóeszköz-állományt racionálisan hasznosítjuk, ha annak növekedése gyarapítja a nemzeti jövedelmet. A feltételes módban való fogalmazás, sajnos, azt jelenti, hogy a pozitív fényekhez az utóbbi években negatív eredmény társult: romlott az állóeszközök hasznosításának a foka, az elmúlt négy év átlagában az egységnyi állóeszközzel előállított nemzeti jövedelem — a korábbi szinthez, eredményhez képest —, csökkent. Vitathatatlan, hogy az intenzív . gazdaságfejlesztés általában állóeszköz-igényes, mert a termelésfejlesztési feladatok zömét technikával kell megoldani. A gazdaság egyes ágazataiban — például az építőiparban és a mező- gazdaságban — a szőkébb értelemben vett termelésfejlesztésnek ugyancsak riélkülöz- hetetlén feltétele volt a nagyarányú gépesítés. a technikai bázisok bővítése és a lakásépítés iparosítása, a házgyárak üzembe helyezése. Az állóeszközök — különösképpen a gépek és termelő berendezések — jobb hasznosításának legfőbb lehetőségét sokan a műszakszám növelésében, a gépek időalapjának teljes kihasználásában látják. Ebben sok igazság van. Jó lenne például, ha az építőiparban amúgy is egy műszakban használt gépek legalább egy műszakot — és nem annak csupán 75 százalékában — .dolgoznának”. A feldolgozóiparok legtöbbjében ugyancsak alacsony a gépek üzemideje, s azon belül a kihasználás foka. Még a nagy értékű automata gépek jelentős része sincs kellően foglalkoztatva, kihasználva. Elismerjük, sok itt a tartalék. Mellékútra jutnánk azonban, ha a probléma megoldását kizárólag itt keres- nők. Reálisan számot kell vetnünk azzal, hogy a műszakszámot növelni nem lehet. Az állóeszköz-hatékonyság javításának fő útja-módia egybeesik a gazdaságos termelési szerkezet kialakításával. Miért kinek lenne jó — a népgazdaságnak, a társadalomnak semmi esetre sem —, ha az állóeszközök „hasznosítása” érdekében növelnénk a gazdaságtalan termelést? A gépek kihasználásának mutatója esetleg javulna, de a nemzeti jövedelem kárát váltaná ennek. Az állóeszközök racionális hasznosítása nem másodrendű feladat. Ettől függ a társadalmi termelés hatékonysága — vagyis az, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokkal mennyi új értéket tudunk létrehozni — és a gazdaság további növekedésé. Ha beletörődnénk abba, hogv az állóeszköz-állomány hozama, hasznosítási foka csökken, s nem törekednénk ennek javítására, végső soron a magyar mezőgazdaság fejlődését lassítanánk. Garamvölgyi István Az asszony a lépcsőfordulónál állt elém, s azt kérdezte, mikor kereshetne meg. Fáradt, színtelen volt a hangja. — Huszonhárom éve dolgozom ... Először azért mentem el, mert szükség volt a pénzre. Aztán meg már úgy voltam vele, legyen meg a saját nyugdíjam... Nem volt csak hat elemim, de nem akartam nagyon elmaradni a család, a gyerekek mögött. Elvégeztem az általános iskola nyolcadik osztályát. A szakmunkás-bizonyítványt is megszereztem, még 1968-ban... Fegyelmit, , figyelmeztetést soha nem kaptam ... Szeretek varrni. Egyszer csak azt vettem észre,' hogy megdermed körülöttem a levegő... Tizenkét évet dolgozott a textilipari vállalatnál. S most, nyugdíj előtt két évvel kilépett, új helyet keresett. Néhány nap múlva ezt is otthagyta, hogy ismét varrhasson. De nem a régi helyén. X A Nógrád megyei Textilipari Vállalathoz főképpen asszonyok, lányok kérik felvételüket. Akinek nem jut hely az üzemben, a varrógépek mellett, az „felírja magát” a bedolgozók listájára. Fizikai munkások ötszázan lehetnek. Ebből 160-an dolgoznak a salgótarjáni telepen, a többi megoszlik Balassagyarmat és Jobbágyi között. Az első fél évben 117-en léptek ki a textiltől. Űj munkások /.nem egészen százan jöttek. A távozás oka? Ahány leány, asszony, annyiféle. Alacsony bér, családi ok, kisbaba érkezése, betegség, vélt és valódi sérelem okozta, nehezen gyógyuló sebek... A pártalapszervezet titkárnője párolgó feketéjét kavarta, s közben beszélt. — Ha tetszik, ha nem, egyszerűen tudomásul kell vennünk, hogy női üzem vagyunk, sajátos gondokkal. Alig szabadulnak fel a lányok, férjhez mennék... A textilipari vállalat könnyűipari üzem, de a munka fárasztó, nehéz. A kismamákat azonnal kiírja az orvos, ha a legkisebb panasszal fordulnak hozzá. Egyébként is sok a betegünk. Az év első felében több mint kilencezer napunk veszett el... S még valamit tudomásul kell venni. Azt tudniillik, hogy a textilipari vállalat nem egyedüli női üzeme a megyének. Még csak Salgótarjánnak sem! A váci kötött-, a fehémeműgyár, a BRG, a szolgáltatóegységek mind megannyi munkalehetőséget kínálnak. S nálunk szabad mozgása van a munkaerőnek. Bárki választhat magának új helyet, új munkát. Ha csak nem kötik el- téphetetlenül erős szálak a régihez. Tűzgömb — így készül az üvegpalack. — kJ — A személyzeti vezető jól megrágott minden szót, mielőtt útjára engedte. — A háztartásokra ma már alig-alig számíthatunk. A legfőbb munkaerőforrás ezért a szakmunkásképzés... A salgótarjáni telepre az idén minden tanuló fiatal belépett. De Jobbágyiba 16-an nem jöttek vissza. Olyanok, akiket a vállalat 'taníttatott három esztendőn át... Valahogy még mindig nem mérjük elég körültekintően erőnket, lehetőségeinket. Pedig ez a mostani esztendő bizonyos értelemben fordulópontot jelent a tanuló- képzésben. Két, három évvel ezelőtt a huszonöt-harminc gyerekből alig maradt néhány a vállalatnál. Hiába volt hároméves iskola mögöttük, a legtöbbjüknek idegen volt az üzemi munka, az üzemi fegyelem. Szinte hibátlanul elkészítettek egy-egy ruhadarabot, azonban a szalagnál megállt a tudományuk. Harminc-negyven százalékos teljesítménnyel nem lehet keresni. Két hónap után rendszerint továbbálltak. Most a harmadéves tanulók idejük nagy részét üzemi munkával töltik. Végre „egy nyelven beszélnek” a vállalat és a szakmunkásképző intézet vezetői, így aztán mindjobban meg is értik egymást. X A vállalat főmérnöke két tárgyalás között fogadott — Őszintén szólva, nem számoltunk mi komolyan a munkaerő-vándorlás következményeivel. Tavaly augusztusban ért bennünket az első nagyobb meglepetés. Tíz, vagy talán tizenöt asszony, leány egyszerre itthagyott bennünket. Az új munkaerő lényegesen gyengébb annál, aki elment. A piac minderre nincs tekintettel. Szorítjuk hát a munkát, a fegyelmet, hogy a gépek mind dolgozzanak .. . Mit mondjak? Művezetői, szalagvezetői szinten sincs minden rendben... A bejáró munkásnők okozzák a legtöbb gondot. Nincs óvoda a gyereknek, jön a betegszabadság. Előfordul, hogy a nyári munkák idején itt próbálják kipihenni a kapálás fáradalmait. Százszázalékos teljesítmény? Eleve nyolcvan-kilencvennel számolnak. S akadnak, akiknek ezt sem sikerül teljesíteni. Talán egy esztendeje lehet, hogy Varga Gyula, a salgótarjáni öblösüveggyár igazgatója pártnapot tartott a vállalatnál. A munkásasszonyokat, -lányokat érthetően a jövedelemviszonyok izgatták. De nemcsak úgy általában érdeklődtek. Az üveggyári béreket, jövedelmeket kérdezték. Talán négy-ötezer forintra rúgott a különbség évi átlagban, az üveggyáriak javára. Volt, aki azonnal határozott: — Átmehetnék én is a gyárba? — Miért ne, ha a vállalattal megegyezünk. Megegyeztek. De még egy hét sem telt el, megbánta az elhamarkodott lépést. Visz- szajött. — Igaz ugyan, hogy ötven fillérrel magasabb az órabér, de azért a pénzért az üveggyárban nagyon sokat kellett dolgozni... A textilipari vállalat, mint általában a könnyűipari üzemek, nem tartozik a jól fizető vállalatok közé. Annak ellenére sem, hogy a központi bérfejlesztés mellett saját erőből is jelentős összeget forditottak bérrendezésre. Viszonylag magas a teljesítménybérben foglalkoztatottak száma. Vannak természetesen, akik szívesebben dolgoznak órabérben. Akkor ugyanis nem kell olyan közvetlenül bizonyítani, hogy ki mit tud. Ám, ha teljesítménybérben lazít valaki, két- három napot, megérzi a borítékon. A munka mindenesetre — éppen úgy, mint a női divat — szép, változatos és szapora is. A vállalat több mint 80 millió forint értékű divatos női és gyermekruhát készi- tett az év első felében. Ennek jelentős részét exportra szállították. Csakhogy az anyag minősége nem mindig ugyanaz, s a fazonok között is van könnyebben és nehezebben elkészíthető. S ez nem egyszer forrása volt már szubjektív ítélkezéseknek. Nem is olyan régen, valóságos nemzedéki vita kerekedett abból, miért a fiatalok kapják a rossz munkát, s az idősebbeknek meg csupa jót, pénzt hozót ad a művezető, a szalagvezető? Szinte mindennap adva van a konfliktus lehetősége. X Az igazgatónővel beszélgetünk. — A jövő év elején elkészül az új telep Salgótarjánban. Lényegesen több munkással ott sem számolunk. A meglevő munkaerővel azonban ésszerűbben,' hatékonyabban kell majd gazdálkodnunk. Ügy hírlik, tovább drágul az élőmunka... A gépek, a korszerű technológia bizonyára sokat segít. De a gépeken a lányok, asszonyok dolgoznak. Közülük sokan 10—15 évet, vagy annál többet töltöttek a vállalatnál. Biztos munkával, nyereséggel, lakásépítési támogatással, meg egyéb segítséggel próbálják a vállalathoz kötni őket. Meg azzal, hogy figyelnek rájuk, adnak szavukra a vállalat vezetői. X A gépteremben szinte egymás hegyén-hátán dolgoztak a lányok, asszonyok. Ruháikat keresik, a munka sok. Ami nem fér bele a nyolc órába, megcsinálják túlórában. Az egy évvel korábbi állapothoz mérve, ‘ csaknem megduplázták a túlórák számát. A szalagon szovjet exportruhák „futottak”. A szalagvezető beszédes fiatalasz- szony. — Elmenni innen? Nem is egyszer gondoltam már rá, aztán mindig maradtam. Tulajdonképpen elégedett vagyok. Hogy bosszant-e valami? Az már igaz! Itt vannak a tanulók, és nem tudom őket gépre ültetni. Jó,, szűkösen vagyunk, majd az új telepen másképpen lesz. De a gépeket itt is rendszeresen kellene javítani, hogy dolgozni tudjunk rajta... Zúgtak a varrógépek, az asszonyok, lányok előtt egyre nőttek a színes ruhahegyek, ahogy becsuktam magam mögött a gépterem aj‘aíát. (V. G.) Színházi gyermehelőadások Rétságon A rétsági Asztalos János Művelődési Központban az idei színházi évadban négy előadásból álló bérleti előadás-sorozatot rendeznek a legifjabb nézők, a gyermekek részére. Az Állami Déryné színház, amely évek óta biztosítja a járási székhely színházi programját, két bemutatót tart a gyerekeknek. B< mutatja a Mátyás király ji hásza és a Többsincs király című mesejátékot. A bérle sorozatban az Állami Bál színház két produkcióval sz< repel A nagyközség és a \i rás általános iskolásai részt re három előadásból álló fi harmóniai nangversenysorozE tot is tei’veznek. NÓGRÁD - 1975. szeptember 12., péntek 3
