Nógrád. 1975. július (31. évfolyam. 152-178. szám)
1975-07-26 / 174. szám
/ t Örkény István: Nevem: Eperjesi. Állampolgárságom: magyar. Foglalkozásom, tanult mesterségem szimuláns. ön kinevet? Koráin! Elismerem ugyan. hogv szimulálni mindenki tud, és amit mindenki tud, az mesterségnek nem nevezhető, nekem azonban semmi közöm a feifáiá- sokkal, náthákkal, eperoha- mokkal operáló alkalmi szimulánsokhoz. Ilyen emberekkel nem is érintkezem. Én 'szimulánsnak születtem, erre szemelt ki a sors. mint — például — az ifjú Mozartot a zeneszerzésre. Felmenőim? Apám is. anyám is hipochonderek voltak, amit örököltem tőlük. Megvolt tehát a hadarnom (átallanám tehetségnek nevezni). amely erre az életpályára predesztinált. Csakhogy a hajlam (vagy tehetség) édeskevés az érvényesüléshez. Nézzen utána: hány hipo- honder boldogult ebben az országban? Százezerből egv — az. aki lankadatlanul tanult! Mit, mikor? Az általános és középiskolát szorgalmasan látogattam. jó eredménnyel végeztem el. Tudatosan? Tudatosan! Ha vinni akarom valamire, az általános műveltség alapjait nem nélkülözhetem: én pedig tudtam, mire akarom vinni. Olyannyira, hogy amikor .érettségi előtt egy ívet köröttek (akkor is valami fölmérést csináltak) melven három életpályáit lehetett megnevezni, ezt írtam be: 1. Szimuláns. 2. Szimyláns. 3. Szimuláns. Pályakezdésem? Mint akárki másé aki elhivatottságot érez valamire. Friss érettségi bizonyítványommal azonnal egy impozáns nagyüzembe siettem. ahol föl is vettek, és be is osztottak a Hidraulika 2-be. Istenem, hogy fut az idő! Ennek harmincnégv éve. de én mind a mai napig nem láttam ezt az üzemrészt, melyet azóta töblíször modernizáltak. Pedig kíváncsi vasvok. kik dolgoznak és mit művelnek ott. egv párszor neki is indultam, de mindig közbejött valami... Jegyezze föl: e munkakör egyetlen hátránya az időhiány. Egy szakmai siker modellje Szociográfiai felmérés ét rége Hogy miért az a nagy időhiány? Sokan azt hiszik — minő naivitás —. hogy elég ismerni a Munka Törvénykönyvét, a vele . kapcsolatos jogszabályokat és bírói döntéseket. Amit persze, mint a mesterség ábécéiét, fújni kell ugyan, de még kevés az üdvösséghez. Aki nem akar a kerekek alá kerülni. annak tisztában kell lennie az orvostudománnyal. Doktorátus? Magas aiz nekem! Örülök, ha lépést tudok tartani a bonctantól a diagnosztikáig, a diagnosztikától a terápiáig a betegségekkel kapcsolatos ismeretekkel, figyelembe véve a fejlődés minden mozzanatát. Mikor jöttem rá? Azon a szép napon, amikor kezembe nyomták m unkákon wemet. szerencsére kedd volt. (A mi impozáns gyárunkban kedden és pénteken van üzemorvosi rendelés). A Hidraulika 2. helyett egyenest oda irányítottam lépteimet és bölcs szerénységgel csak izületi panaszokkal hozakodtam elő. Onnan pedig — zsebemben a Reumakórházba szóló beutalóval — a Budapesti Orvos- tudomány Egyetem könyvtárába siettem (Üllői út 28.). Erről csak annyit: kutatók párád i csórna! Nemcsak a szakkönyvek, hanem az öt világrész minden folyóirata a szimulánksok rendelkezésére áll. ' Az orvostudományról? Véleményem szerint — ha például a kémiával vetjük ösz- sze — fölöttébb ingatag. Én azt a tapasztalatot vontam le. hogy nincs végleges diagnózis, és nincs abszolút terápia. (Ami átok egy kontárnak, de áldás egy jól képzett, szorgalmas szimulánsnak). Példát hozzak? Egyet a sokból. A Stockinger-kór tündéit (szédülés, hányás, kínzó szomjúságérzet) egv svájci -mellék- vesedíivonattal sikerült meggyógyítani. Alapelvem. hogy nem elég ay orvosoknak panaszkodni. néha nvúitami is kell nekik valamit. Én tehát a harmadik kezelési Íjéten lábadozni kezdtem, szomjúság se kínozott. aminek mindenki örült. Igen ám! Csakhogy találtam olvan utalást, miszerint a kezelés kapcsán íjéhány esetben veseelégtelenség léphet föl. Nálam föl is lépett (deréktáji fájdalmak. vizelési inger), aminek megin* örültek az orvosok, mert szeretik a ritkaságokat. Igv aztán, mint a klinika kedvence. tizen érv hónap betegállományt köszönhetek egyetlen jól kiválasztott és gondosan előkészített betegségnek. Még egy példát? Minthogy ön laikus, nem térek ki egymást követő tfetegségeim szakmai ismertetésére, mert attól nem lenne okosabb. Elég annyi. hogy egyszer sem állítottak munkába, mert mindig szem előtt tartottarp fent említett életelvemet. Hogy az amatőr szimulánsok hol rontiáík el a dolgukat? Megmondom. Örökös Danasz- kodásukkal, 'amit senki se hallgat szívesen. Ebben a társadalmi rendszerben, amelyben élünk, időnkint meg kell gyógyulni! Ha mi nem nyújtunk semmit az egészségügynek. akkor orvosaink — egy újabb betegség esetén — fásultan fogadnak, immel- ámmal kezelnek, sőt — elképzelhető! — végleg kiírnak és aztán mehetünk dolgozni... Engem azonban nem írtak ki soha, sőt. életfilozófiám ió-. voltából olyan karriert csináltam. mely páriát ritkítia a szimuláns világ történetében. Hogy mi lesz a iövőm? Nézze csak. Tavalyelőtt, amikor ötvenéves lettem, egv lassú lefolyású, tartós betegség után kellett néznem, hogy kihúzhassam a nyugdíjig. Asztma? Baaed pv? Valami azt súgta, hogy ne... Bevettem magam a könyvtárba és hosszas kutatómunka után a krónikus mirulitis mellett kötöttem ki. Tünetei: köszvé- nyes fájdalmak, mellkas táji kiütések, nagyfokú húgvsav- szíin tézis a szervezetben. Hogy lehefétlen? Egv jó szimuláns nem ismer lehetetlent. Részvényt színlelni gyerekjáték. Kiütéseket — erős akarattal — bármely testrészemen elő tudok állítani. És az a húgyvas? Bizony, most fején találta a szöget. Az volt a bökkenő! De hát. Istennek hála. ott a könyvtár! Vastürelemmel, sok csalódás árán ráakadtam a bázeli klinikának eev eldugott közleményére, melyben megemlítik mint furcsaságot hosv ha valaki — például só helyett — véletlenül műtrá- gvát eszik, akkor természet- ellenes mennyiségű húgvsavat ürít. Érdekli az adag? Naponta háromszor egv kés-- hegvnvi péti só bőven elég a mirulitis diagnózisához... Révbe értem! Kérem. írja föl. hogv • ezúton is hálámat fejezem ’ti dr. Szilvást alorvos úrnak és Liebmayer professzornak odaadó gondoskodásukért. Szá-, mos külföldi gyógyszerrel kísérleteztek. s nekem iszapfürdőket. állandó ágvhan fekvést. zsír- és fehériementes diétát írtak elő. mondanom sem lfell, hogv eredménytelenül... I Egv évre rá. épp az ötvenedik születésnapomon, amikor a kedvetlenség első jelei mutatkoztak rajtuk, és nekem is elesem kezdett lenni az örökös grízből és krumplipüréből. leküldtem egy járóképes szobatársamat a közeli kisvendéglőbe, és jól be vacsorái tam. Bableves csülökkel. egv egész kacsasült, kétféle rétes.... Kérdése találó. Valóban, egv klinikán nincs titok. A professzor másnap csúnyám lekapott, fenyegetőzve, hogv kiír. de csak addig, amíg a vizeletemről ki nem került, hogy -kevesebb lett benne a húgysav... Lett erre futko- sás. izgalom, konzílium! Hét orvos és huszonkét medikus szeme láttáira megetettek velem egv egész velŐ6 csontot.- és várták a hatást... ön már sejti, hogy húgvsavam nem lett több a normálisnál, eser tem tehát ..oairadox eset”, .amitől Lázba jönnek az orvosok. Azóta? Gyöngvéletem van. Cikkeket írnak, külföldi kongresszusokon számolnák be rólam. hírem-nevem lett az orvosi világban. Az ..Eoeriesi- féle paradox mirulittis” öregbítette Liebmayer professzor hírnevét, engem pedig dédelgetnek, a világ minden kincséért ki nem írnának és Balatoni táj. Károlyi Amy: Vörösmarty Zalán futása. Nem meg futás nem elfutás, nem menekülés. Zalán fut. mint csillag az égen. mint Szarvas az erdőn. Van valami állandó ebben a mozgásban. Zalán csak fűt és meg nem áll, mint a párhuzamos egyenesek. A végtelenbe célt talál. Már i itt nincs több és, ez befejezett már lakása egy sima téglalap kapnál utána, ruháját kapod már nem jön be, már elmarad a gyorsfénykép csak ül, csak áll csak úgy tömnek minden földi jóval, ami nem esik rosz- szul. Úgy van. eltalálta: szeretem a kövér húsokat. Hogy boldog vagyok-e? Igen is, nem is. Igaz — bár tömérdek munka árán —, nincs többé gondom a jövővel, és mégis, ha eszembe iut a Hidraulika 2.. rám ion egv szívszorulás... Ö. azok a fiúk! Sose volt egy üres órám. állandó készenlétben élek. de hiába, erre szemelt ki a sors: ők meg lenyomják a napi nyolc órát és megvan. Sokszor elgondolom: este van. zúg-zeng az a kivilágított csarnok, kék fény süt ki a fekete éjszakába. én pedig beállítok, sorra végig kezet szorítok velük és bemutatkozom... Elnézést, ez nem tartozik ide. Szenvedélyem: nincs. Családom: feleség. két egyetemista fiú. Óhajom? Csak az az egv. hogy ők kevesebb munkával többre vigyék az apjuknál. Fórum Kultúrközpont ma és T'ainás István j.vitaindító- féle” írása — saját tapasztalataim alapján mondhatom — elérte a célját: eszmecserére, együttgondolkodásra késztetett sokakat, ha közülük csak igen kis hányad vállalkozott is eddig — teljesen meggyőzően a helyi vita-kezdemények alakulásával —, a nyilvános véleményformálásra. S bővüljön bár a továbbiakban a hozzászólók száma, minden korábbinál nagyobbá; legyen ez a / polémia tartalmasabb is a megelőzőeknél, mit sem változtat azon a tényen, hogy még azok is nehezen ragadnak tollat, akiknek pedig van — egyetértő, megerősítő, vagy éppen ellentmondó — véleményük egy-egy ilyen téma kapcsán, mint a megújuló vidéki városok szellemi életei a kulturális központok szerepe. Amennyire örvendetes, hogy e félszegség, szemérem- vagy talán áiszemérem — jóvoltából sok helytelen nézet, netán, cinikus megjegyzés marad hatástalan, annyira sajnálatos, hogy gondosan kiépített publikációs rendszerünk fórumain nehezen tud eleven, aktuális, sokakat érintő és érdeklő vita kibontakozni: a különböző társadalmi rétegek — köztük az értelmiséggel — nem használják ki eléggé az ilyesfajta lehetőségeket eredményeik, igényeik, gondjaik elmondására. S így ez a jelenség :— beszámítva az írásos megnyilvánulás megformálásának mindenkori nehézségeit is —. végső soron közéletünk, szellemi életünk hiányossága, gyengesége. Azt ugyanis, hogy mennyire nem csupán az íráskészség esetleges alacsony szintje az egyedüli oka a nyilvános szerepléstől való tartózkodásnak, az is bizonyítja, hogy tapasztalni hasonló passzivitást a közélet más — például az üzemi demokrácia — fórumainak kihasználtságát illetően is. A leírt vagy kimondott állásfoglalás vállalásának bátortalanságát kell inkább e jelenségekben látnunk. Már a fentiek is jelzik, hogy Tamás Istvántól eltérően azokkal — a vitában is hangot kapott — véleményekkel értek egyet, amelyek tá- gabban fogják fel a szellemi élet kérdéseit, ném azonosítják az értelmiség — alkotóműhelyekhez kötődő — tevékenységével. A másik ellenvetésem a vitaindítóval szemben, hogy az átalakulóban levő, úgynevezett kisebb városok szellemi karakterét kutatva olyan helységeket — Szekszárd. Veszprém, Baja, Ajka. Tapolca. Balatonfüred. Karcag, Szentes, Pápa — rokonit Salgótarjánnal, amelyek közül — szerintem — még véletlenül sincs egy sem hasonló jellegű, hiszen a felsorolt városok vagy nem megyeszékhelyek, vagy nem ipari központok: úgynevezett mezővárosok, iskolavárosok, üdülőhelyek. S minden esetleges hasonlóság ellenére alapvetően más az említett települések építészeti reformja is. Mindezek ellenére a cikk alap- gondolatával. aktualitásával egyetértek, a kérdésfelvetést — hogy a városok külsődleges megújulását milyen mértékben követi szellemi reneszánsz —, indokoltnak tartom. Ki kell azonban egészítenünk ezt azzal a megjegyzéssel, hogy az építészetben testet öltő változások eleve értékteremtők, s nem választhatók el szorosan — feltétel címéin— a szellemi mozgásoktól. Jól példázza ezt Salgótarján felszabadulás utáni történetének alakulása is: a megyeszékhellyé lett iparváros kulturális központtá fejlesztésének gondolata egyidóben fogalmazódott meg a hatvanas évek elején-derekán kibontakozott városrekonstrukcióval. Általában mértéktartóan, a realitás talajáról szoktuk értékelni az elmúlt másfél évtizedben felgyorsult kulturális . fejlődésünket, igyekezvén elkerülni az önelégültségnek még a látszatát is. E helyes álláspontból fakad az a talán túlzottnak is nevezhető óvatosság, amely mintha visszatartana annak kimondásától, hogy Salgótarján a megye kulturális központjává fejlődött. E megállapítás jogosságát persze, csak úgy tudjuk maradéktalanul igazolni. ha a kultúrközpont fogalmát több szintűként fogjuk fel. a fejlődés folyamatában egymásra épülő szakaszait tételezzük fel. A födtek az objektív (iparszerkezet átalakulása, városközpont átépítése, új lakótelepek kialakítása, az alapintézmény-hálózat kiépítése) és szubjektív (szakemberek beáramlása, az iskolázottsági szint emelkedése, a város értelmiségének kialakulása) feltételei, eszközei annak, hogy a város betölthesse vezető szerepét a kulturális élet terén is. A kultúrcentrum funkciói azonban nem valamennyi feltétel maximális teljesedése után — ilyen állapot egyébként sincs — valamiféle startjelre kezdenek csak érvényesülni, hanem együtt, jelentkeznek, fejtik ki hatásukat a politikai, gazdasági eredményekkel. Ezért azt mondhatjuk, hogy a munkásváros jelleg erősödése egyszersmind a kulturális központ szerepfelerősödését is eredményezte és fordítva. Szellemi életünk eredményeit is egy szocialista munkásváros igényei szülték, s ha az úgynevezett kulturális arculat a hagyományos értelembén nem eléggé karakterisztikus is — mint ahogyan egyesek fogalmazzák —. a közvetített tartalmak egyértelműbbek, ideológiailag egységesebbek. Az egyes kulturálisnak nevezett mozzanatok értékét nefn mérhetjük ugyanis máshoz, mint korunk feladatát megvalósító munkásság gyakorlati követelményott tartunk a szellemi élet terén., ahol társadalmi viszonyainkat — és helyileg tett erőfeszitéseinket — tekintve ta.rl hatunk, nem illúziók, vágyak, misztikus elképzelések alapján szerveződik kulturális tevékenységünk. A továbblépés sem történhet másként, mint a valóságos társadalmi, gazdasági folyamatokkal összhangban. Nene- zebb szakasz előtt állunk, hiszen — a látványosabb eszközteremtés helyett, illetve mellett —. az úgynevezett ne- veléscentfikus tevékenység kerül egyértelműen előtérbe. Gondolkodásában, magatartásában, életmódjában kell még jobban „munkássá lenni” valamennyi társadalmi rétegnek — köztük maguknak a munkásoknak is —, a város szellemi karakterét is még jobban át kell, hogy hassa a mun,Íráskultúra jelenléte. E folyamatnak már az iskolák padjaiban — a munkára és munkássá neveléssel — meg kell kezdődnie. Ezért kell egyebek között továbbfejleszteni a szocialista brigádok kulturális tevékenységét. a mozgalomban rejlő nevelési lehetőségek kihasználását is. Ebből a szempontból is jelentősnek ítélhetjük például, hogy a ZIM helyi gyáregységét a szocialista brigádok kulturális vállalásai terén országos kísérletibe kapcsolták be a felsőbb szervek. A tradíciókhoz való viszony unkát is e szellemben kell felülvizsgálnunk. Az öntevékeny művészeti mozgalom értékéit megőrizni, a jelen és a jövő szükségleteihez igazítani például — véleményem szerint —, csak a szellemi és anyagi erők egyesítésével lehetséges. Perspektívát csak egy városi szintű munkás művészeti együttes, egv úgynevezett munkásszínpad jelenthet még akkor is, ha e mozgalmat nem elsősorban szereplési lehetőséget biztosító formának, hanem az ízlésnevelés, a közösségi élet színtereinek fogjuk fel. TT" özéptávú és távlati köz- művelődési, közoktatási, tudomány politikai terveink további következetes munkára ösztönöznek. Az eddiginél jobban kell azonban eredményeinket megismernünk es elismertetnünk, azaz javítanunk kell — egyebek között — információs tevékenységünket, propagandamunkánkat. Nem is annyira a városon, megyén belülit — hiszen az, . hogy sokan nem tudnak egyes rendezvényekről, eseményekről. bizonyos tájékozatlanságot, igénytelenséget is jelez —, mint- inkább a megyehatárokon kívülit. Másutt például bizonyára lénv«gesen jobban ..kamatoztatnák” a közvéleményben az olyan rer.- dezvén3'eket, mint a szabadtéri szoborkiállítás, vagy az országos ifjúmunkás versmon- dóverseny. Az itt élőknek — régi és új városlakóknak —. az itt dolgozóknak jobban magukénak kell érezniük közösen elért eredményeinket, nem azért, hogy a másokkal való összevetésben felülkerekedjünk, .hanem, hogy valós értékeink szervesebb részét alkothassák a szoc-dista kultúrának, szellemi életnek. Csongrády Béla szocialista kulturális forradalom részeként, a helyi szükségletek, igények alapján, az anyagi és szellem.! erők koncentrálásával megierenirendszeréhez. Ilyen összefüggésben azt mondhatjuk, hogy
