Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)

1975-06-14 / 138. szám

Rövidfilmek fesztiválja

A XV. miskolci filmfeszivál emlékérme

(Borsos Miklós alkotása)

Már valahogy az is furcsa, hogy a rövidfilm létjogosultságát. népművelő ismeretterjesztő, köaművelő- désbeli szerepét újra meg újra bizonyítani, hangsúlyozni kell. Mintha a méretek valamiképpen is meghatároznák a művészi kvalitást!

Pedig a jó rövidfilm népszerű. elismert műfaj. Amely éppen frisseségével, rövid átfutási. elkészülést ideiével képes még több aktualitásra, gyors reagálásra. És a nézők kedvelik a gondolatébresztő, közéleti tartalmú filmeket, s ez esv- ará'nt vonatkozik a kétórás játékfilmre és a néhány perces híradóra is.

S rtrfha az az általános vélemény, hogy a mozikban a játékfilmek előtt vetített kisfilmeket a közönség mellékesnek.’ másodlagosnak érzi — a jó rövidfilm izgalomba tudja hozni a különös várakozás nélküli nézőket. Gondolatot tud ébreszteni a kezdetben közömbös szemlélőben is. Bizonyára nem effvedül emlékszem évek távolából is. Sára Sándor alig tízperces Cigá- nvok-jára. Kis József Szent- kútjára. Koh-lnvi Ágoston fiimiére az Ének a vasról címűre. vagy Maeskássy Gyula remek rajzfilmjeire.

Nem a játékfilmek kísérete. nem az önálló híradó mozi a rövidfilmek igazi színtere —sokkal inkább a televízió és az iskolai oktatás. a művelődési házakban, klubokban való vetítés — hangoztatták a XV. miskolci rövidfilm fesztivál vitáiban az alkotók. S a filmek és a klubok ezen az úton már el is indultak. Az ország 300 filmklubjában mutatnak be rendszeresen rövidfilmeket — ha hozzá -útnak. S milyen szemléletes lehet egy-egr orvosi, vagv más ismeret- terjesztő előadás, ha illusztrálásául olyan rövidfilmet tudnak kapcsolni, mint amilyeneket a fesztiválon bemutattak. Olyanokat, miint Dévényi László, Szemeké Kollányi Ágoston A természet geometriája. Préda Tibor A természeti folyamatok iránya. Vitéz Gábor Homo aedificans. Kor- nis Gábor A esőn trendszer című népszerű-tudományos filmje. Amelyek úgy népszerűsítők, hogy miközben a hozzá nem értőkhöz szólnak, a szakember számára is van mondanivalójuk. Vagy milyen hasznos lehet különösen a vidéki iskolákban, ha egy-egy irodalom, történelem, biológia órán vetítenek néhány perces filmeket.

A legnagyobb veszély eev filmre, ha „dobozban marad, — ha nem vetítik, vagy ha vetítik ugyan, de közönség nélkül” — mondta Füleki József a Társadalmi Szemle rovatvezetője a fesztivál vitájában.

Az értő és érdeklődő közönség növelése az egvik célja az immár 15 éve megrendezett miskolci fesztiváloknak. A másik célt Miskolc tanácselnöke így fogalmazta meg: „az alkotók. a rövidfilm művészeinek segítése, támogatása — azoké, akik a legnemesebb emberi érzéseket, hétköznapjainkat, életünket. a marxista világnézet fejlődését kívánják Szolgáim”.

És filmeket néztünk kora délutántól késő estig, éjszakáig. Két év rövidfilmtermésének javát (tavaly nem tartottak fesztivált). Kilencven dokumentum-, népszerű-tudományos, és aminációs filmet. Volt köztük jó film, és volt köztük unalmas, érdektelen. közhely megoldású is. Volt üde rajzfilm (József Attila: Altató) és vihart kavaró, társadalmi problémákat feltáró (Fellebbezés, Pléh- boy), volt komoly tudományos értékű (Szemek) és semmitmondó áltudományos (Pillantás a számítógépbe). Láttunk érdekes (Kiszti- hand Budapesti és kellemes (A szél kötő Kalamo- na). bravúros (A 74-es nvár emléke), és ellenállhatatlanul humoros (Tartsunk kutyát) filmeket. Vetítettek filmet, amely a háborúról szólt (Chile; üzenet) és amely az agresszió ellen (Végtelen szürke csatatér amely a XV. miskolci film- fesztivál nagydíjas filmje lett.)

„Politizáló filmeket láttunk. amelyek pártunk művelődéspolitikájának megvalósítását, az ideológiai tisztánlátást, a szocialista demokrácia erősödését szolgálják” — summázták a XV. miskolci fesztivál eredményét. Most már csak e filmek közönséghez juttatásáról kell gondoskodni.

K. M.

Galgóczi Erzsébet;

Bizonyíték nincs

...A fiú tátog, de nincs hangja. Katalin megriad.

— A férjemmel ran baj?

— Agyonlőtte magát.

Otthon barackpálinkát állított íróasztalára, s a forgatható karosszékben lengetve magát, gondolkodott. Túl a nyitott ajtón Katalin tunyult a képernyő előtt.

— Figyelsz, Katalin? Csak idő kell hozzá, hogy kiderüljön, ártatlan vagyok a vesz- j tegetésben. Nem azért, mert -igysem tudják bizonyítani. \z igazságot nem lehet örökre elásni, mint a döglöttt local. De mit számít ez már! Hiszen annyi másban nem vagyok ártatlan. Osztályve. zető elvtárs. doktor úr! Egy hétpróbás gazember, hétszer büntetett gonosztevő orromnál fogva vezetett, és átejtett» mint egy ostoba kezdőt. Hol volt a szemem, gyakorlati tudásom, éberségem, hogy meg sem környékezett a gyanú: ez a sunyi, nagyszájú alak nem való. egv falu élére. Vagy semmi tudásom, emberismeretem? Nemcsak a feleUeseim. a beosztottaim is ezt gondolhatják rólam, és nem is jogtalanul. Te is, úgve Katalin? Mint a többiek? Te is, úgye? Benned is kételyt ébresztettem? Kételyt? Nem, ez már bizonyosság. Varrnak visszafordíthatatlan folyamatok, nemcsak a természetben, társadalomban és a testünkben, de abban azT élettörténetünkben is. ahogyan mások lelkében elkezdődünk és befeiező- dünk. Azonos ez a történe1 velünk? Nem tudom, illetve nem, semmiképpen. hiszen külön-külön szinte minden tettünk kevesebb önmagunknál, de mégis valami lényeges belőlünk. Akitől elloptunk egy kanalat annak életünk fogytáig kaná.ltolvaj. vagvunk. Megcsalunk egy nőt. aki ragaszkodott hozzánk. annak csak állhatatlan, hűtlen, csél- csan. Én itt ezután már nem leszek más, mint egy együgyű osztályvezető, akit becsaptak és aki ráadásul az apia teheneivel kuneckedett. Maid keresnek alkalmasabbat, rátermettebb osztályvezetőt. Ha

(részletek)

nem holnap, akkor két hét múlva, hónap múlva, az

időnek már nincs jelentősége. tulajdonképpen már meg is történt, csak nem tették még közhírré, hivatalosan ez még nem következett be... És addig is. amíg nem helyeznek valami lepra helyre trá- gvafelelősnek. összeröhögnek a hátam mögött. Összeröhögnek a portán, folyosón, szobám csukott aitaia előtt, arra se vigyáznak túlságosan, hogv ne vegyem észre. Ha én vágom zsebre az egymilliót. és nem „káderem”. Ráfi, elitéinek, de nem tagadnának meg tőlem valami kis elismerést. ámulat is keveredne belé: látod, ez egy nagyszabású gazember! De így...? Üristen, hogyan veszíthettem el az arányérzékemet ennyire? ötvenhat nyarán, amint diplomát kaptam. idehelyeztek a megyei tanácsra. Meg se melegedett alattam a szék. elkezdődött a „földindulás”. Aki a piros könwet legszívesebben a homlokára esiri- zélte volna, népellenes diktatúráról pofázott. Akiinek feleségét autó gurította kozmetikushoz. a nép nyomorán siránkozott. Aki brosúrákat gyártott a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről, az elméletet gyakorlatra cserélte: szétverte a szövetkeze leket. Aki partizán múltjával kérkedett, anyósa ruhásszekrénvét választotta tartózkodási helyéül. Recsegett a megvei gépezet. végül összedőlt. Nviszlett kis kezdő voltam: ilven bizonytalan hát az. amit szocializmusnak mondanak? Bizonyosság semmi ? Akkor őrizzük meg a földet, az egyetlen hátországot: oda visszatérhetünk, ha űira ösz- szedől minden ... Tomóczki Pestre emigrál... én hova? Kicsi az ország, keresztül lehet köpni. De mégis nincs veszve minden, ebben mégiscsak zseniálisnak tudhatom magamat, van hová mennünk. Csomagolj. Katalin! Gondozzuk a nyolc szarvas- marhát. kétezer tojótyúkot, kukoricát, szőlőt, a kertet. Meglátod, az első szobából is

ki lehet szellőztetni a tvúk- trágya szagát. Anyám titokban sírdogálgat. apám nem mer majd ellódüini trafikért, saégyelli majd a fiát... mert ott is összeröhögnek a hátam mögött. Csak ott komiszab- bul, mert a parasztok nem szeretik az „árulót”..

— És majd nem történik semmi, de az is lassan — nevetett az asszony, de nem a férjét, hanem a tüllcsodába tirádázó operettdivát bámulta, vagy az eljövendő életforma színterét...?

— Ügy élünk majd — motyogta — mint egy vaksötét vidéki állomáson veszteglő harmadosztályú kupé utasai, közvetlenül a vécé mellett és... levegő, friss fény nem szivárog majd sehonnan. Apránként elfogy a remény is, hogy valaha elindul velük a vonat. Katalin, megyünk?

Az asszony, lassan rakodott az íróasztalról. Zsebkendőjével itatta a pálinkató- csákat, büdös volt a kis helyiség.

— Megyünk, hogyne. Szombaton. Pestre. Beszéltem Ga- rabbal. Írásbeli figyelmeztetést kapsz a két tehén miatt. Már ott van az íróasztalodon.

.„Fekete öltönyös, szikár, balját bénán lógató férfi.

—Bocsánatot kérek, Huszár József vagyok, őrnagy.

— Tessék. (A név ismerős volt.)

Az őrnagy beódalgott. Nem ült le. Nézte a papírhalmot. Zavart és fáradt volt.

— Én vezettem a nyomozást. Kinyomoztuk az egymillió forintot. Férje ártatlan volt. nem tapadt a kezéhez semmi. Tévedtem. Beismerem. Ö közvetve sem lopott.

— Tudtam — suttogta Katalin.

— A törvény előtt kétséget kizáróan tisztán áll. Sajnos, az emberek véleményét — megteszem, ami rajtam áll — már nem befolyásolhatjuk. Holnap nyilatkozom az újságnak. Sajnos, a közhiedelem befolyásolhatatlan, sajnos, azt hiszik majd, hogy tisztára mosdatás van megint ez egyszer, halottról jót vagy semmit alapon. Csak ő védhetné meg a becsületét, ha élne.

Á kisfiú szőke volt, kékszemű s a világról még oly keveset tudott.

Az apja magas, erőskezű, s a világról már sok mindent tudott.

Dr- , i. mindig nem eleget... y

♦

Karácsony

György:

— Ügy van. Nos, ősszel, amikor már hullanak a levelek, lepotyognak a fákról, a makkok. Ezt az emberek összeszedik, nagy zsákokba

— Apu! Nézd, milyen magasak a fák 1

— Bizony, nagyra nőttek.

— Ha megnövök, én is olyan magas leszek, mint ök?

— Nem,kisfiam. Az emberek nem nőnek meg akkorakják és beviszik az erdészhez.

— Pista bácsihoz, akinek háromcsövű puskája van.

— Csak kettő... Igen, hozzá. És amikor már sokat gyűjtöttek, jön a teherautó és elszállítja a városhoz közel, a faiskolába. Ott elrára.

— És az óriások, akikkel a János vitéz harcolt?

— Az mese. A valóságban nem úgy van. Látod, én is eltörpülök mellettük, pedig rám azt mondják, magas vagyok.

— A Jóska bácsi is maültetik a makkokat és icipici fácska lesz belőle. Apró kis csemete.

— Apu! Először minden pici?

— Igen.

— Te is az voltál?

— Én is.

gas...

— Igen.

— De amikor megszületünk, mindenki pici. Ugye, apu?

— Igen. Csak amikör már idősebb lesz, felnő, akkor látszik: magas-e, vagy alacsony.

— Apu! A fák is születnek?

— Nem, kisfiam, csak az emberek születnek. Az állatoknál meg azt mondják, hogy a birka ellik, a kutya kölykedzik, a tehét borjad- zik" A fák meg... Hogy is magyarázzam el neked? Látod azt a nagy fát ott?

— Igen.

— Tölgyfa. Tudod. amelyiknek a makkja van.

— Tudom. Abból szoktam

katonákat csinálni.

— Az anyu is?

— ö is.

— És hogy lesz a piciből így fa?

— A csemetéket kiveszik a földből, újra teherautóra rakják és elviszik oda, ahol el akarják ültetni. Ott szépen, sorban újból a földbe ássák. É6 lassan-lassan nő, növöget. egyre nagyobb lesz. Először még csak olyan vékony, mint a kisujjam, aztán vastag lesz, mint a te karod és magasabb, mint én. De nagyon sok idő eltelik, amíg akkorára megnő, mint az ott.

— Mennyi?

— Hát, némelyiknek kell ötvenhatvan év is.

— Az sok?

8 NOGRAD - 1975, június 14,, szombat

TERMÉSZETRAJZ

csak

— Sok, fiam. nagyon sok.

— Sokkal több mint én varok?

— Csacsi! Te még egyéves vagy.

— Mondd, apu! A fák «

ieghalnak? •

_ Meg fiam. Élnek es

e

ghalnak azok is.

_ Hogyan halnak meg?

— Van. amelyik magától: szárad. Többé nem zöldül íjta a levele.

— É6 a többi?

— Kivágják az emberek, jn egy csapat bácsi fuss zel meg baltával, és ki- jnti őket.

— Akiket a télen láttunk? __ Idán Ok voltak r, favág

ók.

— Tüzet is raktak...

— Tudod, ha már nagyon fáznak, annál melegszenek. És azon sütik meg a szalonnájukat is, ha már éhesek.

— Miért nem mennek haza ebédelni ?

— Mert messze laknak. Ha hazamennének, már nem tudnának újból visszajönni. Közben beesteledne. Meg fárasztó is lenne olyan sokat gyalogolni.

— Mi ;s sokat gyalogoltunk, de én még nem vagyok fáradt.

— Ez nem sok, kisfiam. Azok a bácsik sokkal, de sokkal többet mennek.

— És miért nem a közelben vágják a fát? Ahol laknak.

— Mert ott nincs erdő. Vagy ott nem kell.

— Hát nem mindet vágják ki?

— Nem. Cs-,:ik a görbéket, a Szárazakat, azokat, amelyek túl közel nőttek egymáshoz, és a nagyon öregeket.

— Szegények. Ügy sajnálom őket. Ég nem fáj nekik?

— Nem, fiam, ök nem

éreznek semmit.

— Akkor miért könnyeznek?

— Ami tavasszal lecsorog az oldalukon, ha megvágják őket. azok nem könnyek. Az a fa nedve. Abból él. Csak hasonlítanak azokhoz a csep- pekhez, amik a te szemedből jönnek, ha sírsz.

— Akkor, nem sírnak a fák?

— Nem,

— Csak én?

— Nemcsak te. Minden ember szokott sírni.

— Te nem. Téged'még nem láttalak.

— Tudod, a felnőttek nem sírnak olyan gyakran, mint a gyere': ek.

— M: ért nem ?

— Mert már nagyon erősek. Uralkodnak magukon.

— Erősebbek, mint a fák?

— Kisfiam, az ember mindenkinél erősebb. Ha akarja, még az olyan hatalmas tölgyek is meghajolnak előtte, mint ez.

— De a katonák az embereknél is erősebbek. Ök a legerősebbek.

— A katonák is emberek. Csak ők egyforma ruhát hordanak és fegyverük van. Csiak a fegyverükkel erősebbek a többinél.

— Akkor a nagyapa gyenge volt?

— Miért?

— Mert neki is volt puskája. mégis meghalt.

— Ezt honnan tudod?

— A nagymama mesélte.

— Nem. kisfiam. A nagyapád erős volt, Magas, izmos, olyan vastag volt a karja, mint ez az ág itt.

— Akkor? Nem volt egyenruhája?

— De az is volt. Csak ők kevesen voltak.

— Kevesebben mint ahány fa az erdőben van?

— Igen?

— Kevesebben, mint ahány éves te vagy?

— Igen. fiam. Még annál is kevesebben.

— És a másikak sokan voltak?

— Honnan tudod, hogy másikak is voltak?

— Hát, két csapat szokott harco’ni. A nagymama is mindig úgy meséli,, hogy a jók és a rosszak harcolnak.

— Így igaz, fiam.

— És a nagyapa rossz volt?

— Miért?

— Me t a nagymama mindig azt mondja, hogy a jóik győznek, ök nem halnak meg sohasem.

— A nagyapád is jó ember volt. Becsületes és tiszta.

— Akkor miért nem ő győzött?

— Mondtam már fiam: kevesen voltak.

— De a mesében úgy van. hogy egy jó ember nagyon sok rosszat le tud győzni...

— Az csak a mesében van. Ügy. mint. ahogy az óriások is csak ott vannak.

— De a János vitéz az igaz volt!?

— Nem. kisfiam, öt is kitalálták. Tudod, volt egy bácsi, aki nagyon sok szép verset irt. Ügy hívták. Petőfi Sándor, ö gondolta ki a János vitézt.

— Akkor a Hófehérke sem igaz? És a törpék sem?

— Az is mese.

— És a jók is csak a mesékben győznek?

— Nem, fiam, az életben is így van. De nem mindig.

— Miért nem ?

— Mert... Mert a jók is tudnak rosszak lenni és a rosszak is jók.

— Ez, hogy van, apu?

— Most még hiába magyaráznám neked. Majd ha nagyobb leszel...

— De ugye. akkor elmondod?

— Igen.

— Nem felejted el?

— Nem. yh'Sri

— És a másikak o' an ■ — ddö kan voltak, mint az erdőije:’

a fák?

— Igen. Még többen is.

— És nem-félt a nagyapa?

— Biztos félt.

— Te i* féltél volna?

— Igen. Azt hiszem, igen.

— Akkor a fák jobbak mint az em'-erek.

— Miért?

— Mert ők nem bántják egymást— Hát ők tényleg nem.

— Szeretem a fákat.

— Szerest) is. fiam. Látod, milyen szép virág van ezen?

— Igen. Ez milyen fa?

— Akác. Gyere, szedünk egy nagy csokrot, és haza- visszük, anvunatk. Jó?

— Jó.

— Ugve, milyen szép?

— Igen Csak szúr. Olyan' mint az emberek: mindig bántják a jót.

— Kisfiam, az emberek nem mindig bántják e&ymást. Szeretnek is.

— Én is szeretlek téged.

Meg az anyut is és a nagymamát is.

— Én is szeretlek, fiam.

— Mondd, apu! Miért nem szeretik mindig egymást az emberek?

*

Tényleg; miért íg nem??