Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)

1975-06-14 / 138. szám

Lóránt János" Hegyek között .. m t ¥ ' ‘ g* ...» Gabrovo macskája Gaferov© bolgár váró« a Balkan-hegység lábánál, nem messze az orosz—török hábo­rúban híressé lett Sipka-szo­rostól. Amikor először ké­szültem odalátogatni, szófiai nagykövetségünk bolgár mun­katársánál, Nikolínkánál kér­dezősködtem felőle. — Maiga még nem tudja? — csodálkozott és elmosolyodott —, Gabrovo híres város, a gahrovóiak híres emberek. — Aztán miről híresek? — Papucsban táncolják el a borút, hogy hallhassák a szomszéd város zenekarát Bevallottam, hogy «nt nem egészen értem. — Nos, ebben a városban éjszakára megállítják az órá­kat, hogy addig se kopjék a szerkezetük, a ló szemére meg zöld szemüveget tesznek, hogy szénának lássa a szal­mát. .. — Szóval fösvények? A zsugoriság „atyja”-ként a múlt században élt Minyu pa­pot tartja számon a helyi tör­ténelem. Azt beszélik róla. hogy gazdag kereskedő lété­re birkalábat meg bárány­fejet evett egész életében. Ám ugyanez az ember 36 ezer aránylovát áldozott ar­ra, hogy olvasókört építtes­sen a városának. Hanem ami­kor a bankban szerződésbe foglalták az adományozást, s Minyutól három garast kér­tek okmánybélyegre, az öreg felhördült: — Tönkreteszik az embert az átkozott adóikkal­A bankot emlegetve másik történet jut eszembe, amely­ről szintén állítják, hogy igaz. Egy gahrovói éppen a város pénzintézete előtt árult sült gesztenyét Barátja megne- szelte, hogy jól megy az üz­let s kölcsönért ment hozzá. — Sajnos, nem adhatok — szomorodott el emberünk. S a háta mögé bökve: — Megál­lapodtunk a bankkal, hogy én nem nyújthatok hitelt, 6 meg nem árulhat gesztenyét... Egyszóval Gabrovo fejlett iparváros. Híressé tette gyára, amely a KGST-országokat fu­tómacskákkal látja el, s egy­úttal a tréfák városa is. Ilyen hagyományok mellett termé­szetes, hogy éppen Gabrovo vállalkozott a humorfeszti­válok rendszeres megtartásá­ra. Aminek csupán a fele tré­fa: a régi gabrovói anekdo­ták szereplőinek beöltözött fiatalok vidám karneválja- A másik fele művészet: a nem­zetközi karikatúrakiállítás, amelyen nemcsak grafikák, de szobrok is láthatók: humoris­tatalálkozó és a hasonló ren­dezvények egész sora. A város — az sem egészen vicc — kapcsolatot teremtett Skóciával. Ahogy én a gab- rovóiakat megismertem, ener­giát és költséget nem kímél­ve próbálják majd bebizonyí­tani, hogy skótabbak a skó­toknál. Nagy Károly 4 — Majd meglátja. Megláttam. Kétnapos ott- tartózkodásom alatt egyik la­komáiból a másikba szédül­tünk. Az viszont igaz, köz­ben egyébről sem hallottam beszélni vendéglátóinkat, mint a gabrovóiak fösvénységéről. Csak úgy ontották a történe­teket, például az ilyeneket: Ketten. A-endégségtoe mennek gabrovói ismerősükhöz. Ahoav odaérnek, egyikük ryigdaini kezdi az ajtót. — Miért nem kopogsz? — kérdi megütközve a barát­ja. — Hogy azt higgyék, tele a kezünk ajándékkal, külön­ben félő, hogy nem nyitják ki... A városnak, ha címere nem is. de emblémája a levágott farkú macska: nemcsak ilyen­kor. májusban a mindenfelé kiragasztott plakátokon is találkozni vele, hanem finom kivitelű jelvényeken is. A magyarázat pedig: — A gab­rovói macskáknak azért kell nélkülözniük ezt a díszüket, hogy ki-beeresztésükkor té­len feleannyi ideig kelljen nyitva tartani a gyorsan hülő 6zoba ajtaját. Hogyan keveredett Gabro­vo a fösvénység hírébe? Ta­lán, mert lakóinak találé­konysága révén indult gaz­dagodásnak vagy háromszáz évvel ezelőtt ez a város, ahol sem termékeny alföld. sem természeti kincs nincs a kö­zelben. Kemény munkával érték el a virágzást, érthető, ha az emberek jól megnéz­ték minden garasuknak a helyet­Kis nógrádi irodalomtörténet „Ki fény vagyok, homályban éltem, Világ elől elrejteném, Nagy, ismeretlen messzeségben Magányosan lobogtam én.” 1858. február 2-án látta meg a napvilágot Szécsény- ben. Apja ekkor még tekin­télyes vagyonnal rendelke­zett. de az ő családjuk se lesz kivétel a dzsentrivilág törvényei alól. Az apa hama­rosan kénytelen hivatalt vállalni és Nógrád megve tanfelügyelője lesz. A fiú a középiskolai tanulmányok el­végzése után beiratkozik a pesti ee vetőmre. de a sza­badság és szerelem igénye olyan erős benne, hogy kü­lönböző kalandok és szerelmi lángolások elvonják a tanu­lástól. „Üjjonogok. hisz’ szód a világ. / Csupa gyönyör és csupa fény” — hirdeti. Erre az időre esik egv merész és nagyigényű vállal­kozása. „Röpke Ivek” címmel 1879-ben irodalmi folyóirat indít. A május 20-án megje­lent mutatványszám tanúsá­ga szerint a Komjáthy Jenő és Lubv Sándor szerkesztette irodalmi lap rendszeres va­sárnapi megjelenést ígér. munkatársai között pedig olyan neves költők és írók szerepelnek, mint Reviczkv Gyula, Gáspár Imre. Jakab Ödön. Maithénvi Flóra. Rud- nyánszky Gyula. Bár a folyóirat nem hosz- szú életű, mindössze kilenc száma jelenik meg. mégis érdemes irodalmi hagyomá­ny aink között számon tartani, hisz’ kevés megye dicseked­het ebben az időben hasonló irodalmi orgánummal, 1880-ban polgáriskolai ta­nári oklevelet szerez és a balassagyarmati polgári fiú— és leányiskolában kezd taní­tani. Tanul és tervez, de ke­veset alkot. Megnősül és néhány évig a boldog szerelem és az ott­hon biztonsága veszi körül. De mélységes szociális érzéke nem engedi, hogy ezt a bol­dogságot zavartalanul élvez­ze. „Mit ér, ha itten csönd honol. / S meleg az égi bé­ke. /Ha künn a poklok vésze forr, / Öröklött bűnök mér­ge!” —teszi fel a kérdést és a hideg éjben „testvértelen testvérei” sorsáért aggódik. Az önmagában megbúvó bol­dogságot gyűlöli és csak ak­kor lehet boldog, ha tett va­lamit a nagv embercsaládért. 1885-ben az iskolaszék fe­gyelmit rendel el ellene, két esztendőre fel is függesztik állásából. 1887-ben heteket tölt Alsósztregován a spiri­tiszta Madách Aladárral ég a Madách Imre életrajzát is megíró Palágyi Menyhérttel. Lelkivilágának alakulására nagy hatással vannak ezek a hetek. A fegyelmi vizsgálat ered­ményeként. két évi állásta- lanság után kinevezik a csaknem teljesen szlovák, alig 3000 lakosú Szenicére ta­Művészet és közönség MJÓTA művészetet produkál az ember, az volt a célja, hogy másokhoz szóljon álta- \a. A többiekhez: a közönséghez. A két foga­lom tehát elválaszthatatlan egység — ezt, úgy gondolom, felesleges bizonyítani. Lénye­gesebb annak vizsgálata, hogy ma és ná­lunk mit kell — mit lehet — tenni, hogy a művészet és a közönség kapcsolata erősödjék. Imponáló statisztikai adatok szólnak arról, hogy a legutóbbi esztendőkben mennyivel növekedett a könyvvásárlók és a könyvtári tagok, a koncertlátogatók, a kiállítások láto­gatóinak száma. Csak Nógrádban a családi otthonok hetven-nyolcvan százalékában tele­vízió, illetve rádió szól. Gyarapodott a rend­szeresen olvasó fiatalok, felnőttek száma. A megye felnőttlakosságának jó harmada könyvtári tag. De hát adatok nélkül is „lát­juk” az eredményt, ha figyelmesen körülpil­lantunk a környezetünkben, valamennyien tapasztalhatjuk. Mégsem mondhatjuk el, hogy a társadalom számára hasznos művé­szet és a közönség kapcsolata kielégítő, hogy a művek sima úton jutnak el azokhoz, akik­hez szólnak. Bizonyos mértékig ez az „aka- dályozottság” természetes is, hiszen aligha volt arra példa a művészetek történetében, hogy egy-egy mű, megszületése után azonnal belekerült a köztudatba, hatást váltott ki, alakította az emberek gondolkodását. Folyamat ez — s bármely oldalról közelít­jük meg, erre mindig gondolnunk kell. Hogy csak a legegyszerűbb példát említ­sük: a televíziós adaptációk sorsát. Gondol­hatunk A fekete város-ra, a Forsyte Sagá-ra, vagy akár a Felelet-re, amely napjainkban milliók élménye. Megszületésekor szűkebb körben hatott mindegyik, csak lassan-las- san jutott el odáig, hogy a legszélesebb fó­rum elé került. Nem mintha egy klasszikus mű számára a képernyő volna a karrier- csúcs; erről szó sincs. Éppen ezért került oda, mert könyvként, vagyis eredeti formá­jában kiállta az idők próbáját, nem tűnt el a múló idővel — megmaradt szellemi kincs­nek. A televízió révén milliók ismerkednek vele — de lényegében irodalmi alkotásként él majd ezután is. Maradjunk1 még a televíziónál, amely ha­talmas erejű fórum, tevékenységével ízlést emelhet, gondolkodást befolyásolhat. Vélet­len-e, hogy a televízió elterjedésével egybe­esik a művelődési, tanulási kedv növekedé­se? Nyilván nem véletlen: a világgal na­gyobb felületen találkozik a néző — s na­gyobb felületen az ismeretlennel, mi áTtal rádöbben ismereteinek korlátáira, ha jól gon­dolkodik —, s felébred benne a természetes ambíció: jobban megismerni, jobban megér­teni embert, környezetet, társadalmat, múl­tat és jelent. Mű és közönség kapcsolata ez is — mit- sem jelent, hogy a „mű” ebben az értelem­ben nem mindig művészeti alkotás, hanem egy-egy tudományos vívmány, technikai si­ker, újdonság, stb. A közművelődés irányí­tóinak e kapcsolat szilárdításán kell műn- kálkodniok. S nemcsak a televízió segítségé­vel. természetesen. Művészet és közönség kapcsolatának sok­sok új formáját láthatjuk manapság. Hogy — társadalmunkban — a „legősibb” formát említsük: író- és olvasótalálkozók. Mennyit kárhoztatták — kiváltképp a hatvanas évek derekán — ezt a kapcsolatformát, s mégis él. Sót, napjainkban mintha reneszánsza kezdődne a megyei gyárakba, vállalatokhoz, szövetkezetekbe is mind gyakrabban hívnak meg írókat, művészeket, hogy elbeszélgesse­nek az összegyültökkel, egy-egy könyvről, sikeres műsorról. Ezeket a találkozókat azok szervezik, akiket időszerű — vagy örökérvé­nyű, tehát mindig időszerű — művészeti prob­lémák érdekelnek, a részvételt nem írja erő senki. Sokszor kevesebben — jóval keve­sebben — vannak, mint amikor a találkozó még „rendezvény” volt, amelyre „illett” el­menni De akik ott vannak, azok nem azért ülnek a széksorokban, hogy őket lássák, ha­nem azért, mert kérdéseik vannak, kérdé­seikre választ várnak, érdeklődnek. ök: a közönség. S így van ez más művészeti ágaknál is. Elsősorban akkor, ha a környezetben olyan közművelődési aktivisták vannak, akik felfi­gyelnek az embereknek erre az igényére, és a lehetőség szerint igyekeznek kedvükre ten­ni. A közönség és a művészek kapcsolatára, erősítésére a müvek érdekeben van *™kseg. pontosabban: a müvek hatosának erdekebe . Minden, amit az emberek egy-egy mu kelet­kezésének körülményeiről, egykori es mai fogadtatásáról, utoeleterol, kritikai vis.-- hangjáról tudnak, közrejátszik abban, hogy nagyobb érdeklődéssel fogadják. S abban Is, hogy eljusson azokhoz, akid­nek „több közük van hozzá”. Mit jelent ez a kifejezés? __ N agyon egyszerű dolgot: nyilvánvaló, hogy a közönség érdeklődés tekintetében is rétege­zett; ízlésvilágában. Iskolázottságban sem azonos, tehát a művek, művészek ismerteté­sével mindenkihez fordulni nem lehet. So­kan emlékeznek még milyen vadhajtásai nőttek egykor az erőszakoskodó, muveltség- terjesztésnek: előadássorozatokon, előadóes­teken ültek olyanok, akiket más dolog job­ban érdekelt volna, csak azért, hogy illeté­kesek „kipipálhassák” a részvételi százaléko­kat. Erre semmi szükség nincs, mert lát­szat, öncsalás. Inkább rontja, mint javítja a kapcsolatot. Szóljon egy-egy mű kevesebb emberhez, de azok értsék meg jobban, éljek mélyebben át — ez az igazi hatás. Hajlé­kony, szervezőkész közművelődési munkások erre mindenkor tekintettel vannak. S nem toboroznak közönséget a létszám kedvéért. Terjedőben vannak az úgynevezett „kis­körök”. Egy-egy művelődési központban ösz- szehívják azokat, akikről biztosan tudják, hogy valamely, a közeljövőben sorra kerülő előadóest, megjelenő könyv, koncert, szín- házi előadás érdekli őket. Meghívják a pro­dukció valamely részvevőjét, adott esetben az írót, s elbeszélgetnek vele. A beszélgeté­sen elhangzottak tovább gyűrűznek. Van olyan klub, ahol a filmekről megjelent lenti, kákát tárgyalják meg rendszeresen. Egyetér- tőleg, vagy elmarasztalólag — de hát nem ez a dolog lényege, hanem az. hogy foglalkoz- nak vele, s elemzés során közelebb kerülnek az alkotáshoz. üthetnénk, amely mind segíti a művészet és a közönség kapcsolatának erősödését. Nem véletlen, hogy ez a napirendre került —mert nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy milyen szellemi közeg fogadja a mflalkotá- sokat. Amelyeknek nem jár „eleve tisztelet”, kritikátlan elismerés — szó sincs erről —, de az igen, hogy értékeiket, vagy hibáikat tá. jékozott közönség fogadja. Ezért fontos a kapcsolat erősítése. Komjáthy Jenő námak. Itt az értetlen kör­nyezetben, tánstalanul, a szellemi élettől elvágva egyetlen vigasza marad: a költészet, amelynek „álomból napja, fellege.” Anyagi helyzete szinte ki­látástalan. Egy pesti utazás költségeit egész esztendőben megsínyli. így még inkább fel­háborítják a társadalmi igaz­ságtalanságok, amelyekkel nap mint nap találkozik. A föld és munkanélküli töme­gekkel szemben, akiknek egyetlen lehetséges menekü­lés kínálkozik, a kivándorlás, ott látja a nagyúri kastélyok here urait, akik csak gúnnyal néznek a költőre. „Támadjon a porbul a por­ba bukott!” — „Föl, föl pro­letárok, előre hadak!” — hir­deti meggyőződéssel.' S ha tudjuk is, hogy Komjáthy ál­ma valami homályos, utópisz­tikus szocializmus mégis elis­meréssel kell szemlélnünk harcát: a törekvést, a nyo­mor és elnyomás okozta szen­vedések megszüntetésére,, a pénz. az állam és egyház ha­talmának megdöntésére. Programja: „Dicső lett volna ég merész / Trónra emelni szí­vet. észt”. Egy széniéi kartársa úgy is jellemzi őt, mint „radikális és szélsőségekbe menő politi­kust, forradalmi ideákért lá­zongó reformátort.” Az irodalmi ellenzék tagja­ként az egész 1867-es Ma­gyarország társadalmi rendje ellen lázadt, volt „egy méltá­nyos társadalmi rend álmo- dója.” Elsősorban ebből eredt magányossága és elidegenedé­se, végül a kiúttal annak ítélt valóságtól is. Mert a könyör­telennek ítélt valósággal szemben végül ő is az álom­ba menekül, innét ered köl­tészetének a magyar iroda­lomban szinte páratlan sajá­tossága: Verseinek egy része teljesen elvont minden földi- ségtől. Közismert dolog, hogy Komjáthyt az úgynevezett kozmopolita költők közé szok­ták sorolni. Azonban — mint ezt Komjáthy munkásságának legjobb kutatója, Komlós Ala­dár bebizonyította —, mai értelemben nem nevezhetjük kozmopolitának. Az úgyneve­zett irodalmi Deák-párt elleni harc során, a nép-nemzeti költészettel szemben jelent­keztek a kozmopoliták, ami a kor nyelvén a demokratikust, a haladó európait és az álta­lános emberit jelentette. „Kritikai szempontok” című tanulmányában Komjáthy meg is fogalmazza törekvésük lényegét: „Az újabb nemze­dék feladata a magyar iro­dalmat a nemzeti 6zűkebb köréből az általános emberi színvonalára emelni, oly’gon­dolatokat hinteni el, melyek magyar formában az egész emberiségnek javára válnak. Nem jelenti ez a nemzeti, in­dividualitás feladását, hanem nagyobbodását és nemesedé- sét.” Harminchét éves korában. halt meg Budapesten, ahova j egyre súlyosbodó idegbajét’ ment kezeltetni. A kerepes,:- temetőben hántolták el éjn sírversének szánt költeményé­ből egy csalódott ember üze­nete szól felénk: „Ki nyug­szik itt: kinek mi gondja!) Futó bolond, eszmék bolond­ja, / Már nem rohan, már ó is itt pihen,/ Benntört a nyíl nagy szíve mélyiben... 1 Szívének szomja volt a vé télén,/S fölötte elsuhant dús jelen.../Dobj rá kövei Itt nyugszik ő, /Nem jelzi ját büszke kő, /Ah, mert ,mj den nem tudva lenni / ölé dűlt, oh néma Semmi!” g Szimbólikus verseid nagy hatással volt Ady köl tészetére, már ezért is m érdemelné, hogy a ma ern! rére is hatna költészetének nye, amelyről hitte, - bog; .melege, fénye széjjelomlikí Hitte, hogy ki fényként ho­mályban volt kénytelen elírt! élete nem múlik el nyomtak^ nul: „Nevem a csillagokb" írom, / S emberszívekbe tem, / És túl időkön, túl síron/Terjed Hatalmas élte“ tem.” C’sukly László* NÓGRÁD - 1975. június 14,, szombat

Next

/
Thumbnails
Contents