Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)

1975-06-01 / 127. szám

Üzemszervezési pályázat A Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezér- igazgatója pályázatot hirdetett munka-, üzem- és ügyvitelszervezésre. Az első díj 5000, a második 4000, de kitűztek többek között tíz-tíz 500 forintos díjat is. A kinevezett bí- ráló' bizottság '*két csoportban értékeli a jeli­ge^ pályázatokat és szakvélemény alapján fizetik'ki a díjakat. Figyelemre méltó a kohászati üzemek kezdeméhyezése és módszere. Mit akarnak, milyen feladatok megoldását akarják ösztö­nözni? Ez kitűnik a felhívás szövegéből, amelyben ez olvasható: Milyen szervezési veszteséget lát és azo­kat hogyan szüntetné meg? Hogyan szervezné meg részlege, műhelye, az üzem, illetve a gyárrészleg tevékenységét? Az üzem-, mun­kaszervezéssel kapcsolatos kérdések gyakran szóba kerülnek a kohászati üzemekben és a többi vállalatnál is. Több helyen a pártalap- s/ervezet és a gazdasági vezetés önálló na­pirendként vitatta meg a veszteségidőt, a szervezetlenségből adódó többletköltségeket. Határozatot hoztak, intézkedési tervet dol­goztak ki az üzem- és munkaszervezésre, a gazdaságosság, a hatékonyság fokozására. Az intézkedéseknek már több-kevesebb ered­ménye is mutatkozik. Valóban, a korábbi évekhez képest több eredményről számolhatunk be. De a kedve­zőtlen körülmények, az importanyagok drá­gulása, az anyagbeszerzés és -szállítási ne­hézségek fokozódtak. Az utóbbi években nö­vekedtek a minőségi követelmények. A fo­kozott követelményekhez képest és adott le­hetőségeinkhez képest is kevés az üzem- és munkaszervezési eredmény. A kohászati üzemekben tovább akarnak lépni, mert ezt követeli a gyár és a népgaz­daság érdeke és ettől függ a dolgozók jöve­delmének, szociális ellátásának fejlesztése. A legilletékesebbekhez, a munkásokhoz, a gyári kollektívához fordult a vállalat vezetősége. A hibák feltárását és a megoldásokra javas­latokat kérnek. ^Nemcsak ötletet, hanem két oldalra leírt elemzést és konkrét javaslato­kat. A munkások és a vezetés együttgondolko­dásáról, közös útkereséséről van szó. Együtt keresik a hibákat és minél több embert akarnak bevonni a megoldás munkájába. Azt akarják, hogy a közös gondok valóban közös feladattá váljanak, minden jó kezdeménye­zést, minden felajánlott segítséget, minden szellemi és fizikai erőt a legsürgősebb fel­adat megoldására mozgósítsanak. Jó módszer. A helyi viszonyokra alkalmaz­va nem ártana másutt is alkalmazni. Ha jól csinálják, az üzem- és munkaszervezésre fordított pénz bőségesen megtérül. Gépi beruházások A ’szénbányászat műszaki, technikai színvonalának nö­velése, különösen most a megváltozott energiahelyzet­ben, igen fontos. A régi, el­használódott és sok üzemza­vart okozó gépek oótlása mellett újápb, a termelékeny­séget, hatékonyságot segítő berendezéséire van ' szükség. Pótolnivaló is bőven van és nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy bár megnö­vekedtek a szénigények, azért verseny van. Előnye annak van, aki termelékenyebben, hatékonyabban, gazdaságo­sabban termel. Ehhez a fel­tételeket a beruházásokkal kell megteremteni. Vajon mi a helyzet szűkebb hazánkban, Nógrádban a szénbányáknál, a gépi beruházásoknál. Moskáth Lászlót, a Nógrádi Szénbányák beruházási ősz. tályvezetőjét kérdeztük meg, hogyan alakult az utóbbi időben a beruházások anyagi feltétele? A fejlődés gyorsí­tásának szükségességével összhangban vannak-e a le­hetőségek? — Ügy gondolom nem árt, ha néhány számot megemlí­tek. Az elmúlt négy évben az összes beruházási keret nem érte el a 178 millió fo­rintot. Ebből 130,6 milliót fordítottunk gépi beruházá­sokra. Az idén, vagyis az 1975-ös évben 105 milliós ke­ret áll rendelkezésre és ebből 83 milliót kívánunk gépek beszerzésére fordítani. Ezek a számok választ adnak a kérdésre — mondja Moskáth László majd hozzáfűzi: — Ebből az összegből 31 milliós értékben a szocialista relációból, szovjet, lengyel, csehszlovák gépeket vásáro­lunk. Elenyészően kevés a tőkés import, a többi pedig belföldi gépbeszerzés. — Milyen gépek szerepel­nek a beszerzési listán? — A belföldi gépekkel kezdeném, amit az Országos Bányagépgyártó Vállalattól várunk. A már nálunk is jól bevált F—6 HK elővájó gépek­ből három darabot. BSZF szállítószalagból 8 berende­zést. Ez a két tétel mintegy 32 milliót képvisel. Ugyan­ettől a vállalattól három da­rab egydobos vitlát, 4 darab B4.es kaparót és két fúró­berendezést, valamint 130 darab úgynevezett kétéltű csillét várunk. Az utóbbiból egy rész már beérkezett. Sze­repel még a beruházási terv­ben 3 EHOR oldalürítős fel­rakó, 5 csehszlovák gyártmá­nyú függősínpálya. Ebből 3 a napokban megérkezett. Slask páncélkaparóból 4 da­rab az igény. Ez lengyel gyártmányú. Ezenkívül 36 darab munkahelyi szivattyú. 10 szovjet fúróberendezés, 12 légcsőventillátor és a 4 KSZP 2 átfedő kaparó. Ezek a je­lentősebb tételek. — Elég gyorsnak tartja-e a gépi beruházások megvalósítá­sát? Ha nem, akkor milyen gondjaik vannak? — Sajnos erre a kérdésre egyáltalán nem lehet kedvező választ adni. Mi az idei meg­rendeléseket már korábban, vagyis múlt évben feladtuk. A visszaigazolás nagyon las­sú. A szocialista gépbeszerzé­seket a NIKEX Külkereske­delmi Vállalat bonyolítja. A 31 milliós értékből eddig, te­hát a második negyedév közepéig, csak 15 millióra érkezett válasz.' A beérkezett visszaigazolásokban a válla­latok a szállítások döntő többségére csak december 15. és jövő január 30. közötti határidőt jeleznek. Mi úgy szoktuk mondani, hogy telje­sen kiszolgáltatottjai vagyunk a gyártó és szállító vállala­toknak. Erre is tudnék né­hány példát említeni. — A tavalyi tervünkben szerepelt két el őtol oberende' zés és két fúróberendezés is, ami még máig sem érkezett meg. Van olyan tavalyi ren­delésünk, amit csak 1976' ban elégítenek ki. A ta­valyi és idei rendelésből mintegy 26 milliós érték, amire csak jövőre számítha­tunk — mondja Moskáth László. — Mit lehetne tenni a gyorsítás érdekében ? Talán korábban kellene feladni a megrendeléseket? Van ennek valamilyen akadálya? — Érdekes dolog ez. El­mondhatom, hogy az ideivel azonos nagyságrendű gépi beruházási tervünk már kész az 1976-os esztendőre. A megrendeléseket is feladtuk, elsősorban a hosszú átfutási időt igénylő gépekre. Ma az a gyakorlat, hogy a válla­lat a gépi igényt bejelenti a trösztnek. Bizonyos tipizálási törekvések miatt erre szükség van. Amikor a jóváhagyás megérkezik, akkor adhatjuk fel a rendelést. Ilyenkor jó­formán a beruházások oldala sem tisztázott még. Ennél többet aligha tehetünk — kapom a választ. Kétségtelen a szénbányá­szat igényei az utóbbi idő­ben ugrásszerűen megnöve­kedtek és ez valószínű fel­készületlenül érte a gyártó vállalatokat. A túlzottan hosszú átfutási idők úgy gondolom mégsem tarthatók a jövőben. Változtatni kelle­ne a gyakorlaton oly módon, hogy az gyorsítsa a beruhá­zások ütemét, hiszen kellő hatékonyság csak úgy kép­zelhető el. Az új eszközök beszerzése persze csak egy része a beruházásoknak. Azok gyors üzembe helyezése, hasz­nosítása, a gépek kezelése, megóvása a szükséges pótal­katrészek időben való bizto­sítása külön megérdemelne egy cikket, mert ezen a te­rületen is van panasz és tennivaló éppen elég. A Nógrádi Szénbá-iváknál a saját rezsis beruházások is késnek, a legtöbb esetben azért, mert nem érkezett meg az anyag, alkatrész. A ren­delkezésre álló pénz mind­addig holt tőke, amíg a gé­pet nem hasznosíthatják a termelésben. Bodó János A kongresszusi dokumentumokat tanulmányozva Nyitott Befejeződött a XI. kong­resszus dokumentumainak vitája a párt- és tömegprooa- ganda-tanfolyamokon. Bacs- kó Piroska, a megyei oktatá­si igazgatóság filozófiai tan­székének munkatársa gyors összegezését adta a tapaszta­latoknak : — Az érdeklődés hallatla­nul nagy volt. Sok kérdést jegyeztünk, amelyre a beszél­getés során választ kerestek a hallgatók.. Hogy mi erről az én vélemé­nyem? A párt vezető szere­pének erősítését „olvasom ki” belőle. Hogyan? Telepített üzemek vagyunk, a vezetők Pestről, a központból jöttek. Most már magam sem hi­szem, hogy volt olyan idő­szakunk, amikor sehogyan sem értettük meg egymást... Más volt az ő elképzelésük és megint csak mást kívánt, az alapszervezettől a járás, a megye. Gyakran megtörtént, hogy kész tények elé állítot­tak bennünket. Vezetőt ne­veztek ki és mi, az alapszer­vezetben akkor szereztünk róla tudomást, amikor már javában tette a dolgát. — Ettől még lehet valaki jó vezető... — Ez is igaz, — hagyja helyben a titkárasszony. — De úgy gondolom, közösen csak jobban látjuk ki az. aki munkájával és emberileg is a legérdemesebb a bizalomra, a munkások bizalmára... Mert nekünk, párttagoknak mindennap bizonyítanunk kell, hogy komolyan gondol­vezeíben? Nehéz, ezt így megmondani. Ezért aztán Kleiban Rezső is inkább arról beszél, amit lenniök kell majd. — Az üzemi demokrácia. a pártdemokrácia.., Mert át­tanulmányoztuk mi a kong­resszusi dokumentumokat alaposan. Kicsit jobban ki­nyílt a szemem... Látom, bogy a munkások véleményé­re sokat ad a párt. Nekünk is a munkásokkal, a kommu­nista munkásokkal kell szót értenünk abban., hogy a párt­tagság nem csupán tagdíjfi­zetés kérdése, még csak az sem. hogy eljárunk a taggyű­lésekre. Elsősorban annyit je­lent, hogy dolgozunk és fele­lőséggel szólunk arról, ami ió és arról is, ami esetleg nem tesz népszerűvé bennünket... Hogyan indulnak el? Klei­ban Rezső azt mondja: — Most a kongresszusi elő. készületek során a gyárban különösen sok munkás m >nd- ta el véleményét. S mit gon­dol miért? Egyszerűen azért, mert nyíltan. érthetően a Szabó Istvánná: Gyakran megtörtént, hogy kész tények elé állítottak bennünket. Szabó Istvánná alapszerve, zeti titkár, a Budapesti Ha­risnyagyár nagybátonyi tele­péin. Tíz kommunista. így lá­tott munkához az alapszerve­zet 1969-ben. Szabónén.a]< az volt az első megbízatása, hogy párttitkárnak választot­ták. Azóta eltelt néhány esz­tendő. Az alapszervezet meg­erősödött és Szabóné is gya­rapodott tudásban, vezetési tapasztalatokban. Hogy mit „tanult” a kong­resszusi dokumentumokból ? — Sokat.. . Mindenekelőtt azt, hogy a kommunistáknak a legkényesebb ügyekről is nyíltan, őszintén kelj. szólni­uk egymás között — magya­rázza. Salgótarjánban, az öthóna­pos pártiskólát végzi. — Mit mondjak? Itt az is­kolán, de otthon is sokat be­széltünk a követelményekről. A párttagokkal szemben tá­masztott követelményekről! Varga Tibor: Jó volna, ha tö bb és lenne... korszerűbb gépünk juk mindazt, amit a munká­ról, a felelősségről mondunk.. S meséli az egyik munká­suk esetét, akit „kiemeltek” vezetőnek. Jól dolgozott, s éveken át bizonyította azt is. nemcsak a maga munkáját szervezi jól, hanem mások te­vékenységiének irányításara is képes. Mégis amikor veze­tő lett belőle, nem kevesen voltak, akik úgy vélték, csak azért került előbbre, mert párttag... X Kleiban Rezső, a Salgótar­jáni Kohászati Üzemek vd- lanyszerelőcsoport-vezetője, a Egy nap, egy ... — Hogy kérdezhet ilyet? Bizony, nagyon nehéz mun■ ka ez. No, próbálja csak meg! Ne kapkodjon, elő­ször megmutatom, hogy kell csinálni! Táncol a kapa a kezében, forog a föld, friss■ porha- nyós kerül a száraz rögök helyébe. — Látja, így! Fogja hát a kapát és csinálja! De, ha­joljon le jobban, ne úgy, mint akit a köszvény rág! Ó, egek, most meg mit csi­nál? Kikapálja a krumplit is, magából több károm lenne, mint hasznom! A többiek, a körülöttünk kapálok jót nevetnek özv. Lukács Sándorné, Erzsi né­ni rosszmájú zsörtölődésén. — Maga inkább csak be­széljen, én meg majd dol­gozom. Ha egy helyben to­pogunk> nem haladunk semmire. Két hete minden nap kijárunk a határba, reggeltől sötétedésig kapál­juk a krumplit. Nem én va­gyok itt a legöregebb a hatvanöt évemmel, látja, aki mögöttünk jön, az már 87. évét tapossa. De a többiek is mind nyugdíjasok. A dejtári tsz-töl kaptuk ezt a kis háztájit. Melegen süt a nap, szá­raz a föld. ágaskodnak a gyomok a krumpli körül. Erzsi néni a homlokát tö- rölgeti. — Tudja, úgy van az, hogy mire kiérek a földre már fáradt vagyok. Hajnal négykor kelek, elkészítem az ételt az állatoknak. Van disznóm, libám, negyven csibém és huszonhárom ka­csám. Utána bepakolok a batyuba és jövök kapálni. Már meg mire kíváncsi: hogy mi kerül a batyuba? Megmondom, no, nem ti­tok. Hát ennivaló: főtt to­jás, sült tojás• kolbász, sza­lonna. Egész nap enni is kell, édes lekem. Megtámaszkodik a kapa­nyélen és huncutul moso­lyog: — Indulás előtt még egy kis pálinkát is nyelünk. Valamivel pótítani kell az elhasznált erőt. Hol is hagy­tuk abba? Ja igen, szóval sötétedésig kapálunk, utána hazabattyogunk, de akkor a sok jószág már megint követeli az eledelt. Aztán meg a családnak is kell a vacsora. Ejfél is megvan mikor ágyba kerülök. Más­nap meg minden kezdődik elölről. — Gondolom, télen azért könnyebb... — Akkor is van mit csi­nálni. Kukoricát morzso­lunk, tollat fosztunk, zsáko­kat foltozunk. Nincs meg­állás, tétlenkedés. Nekem az egész életem nehéz mun­kával telt el. Fiatal korom­tól a földből élek, föld­munkával foglalkozom. Az unokáknak már könnyebb sors jutott. Az egyik titkár­nő, a másik gimnáziumba jár. Van két menyecske lányom, az egyik vöm bri­gádvezető, Amikor a pihenésre• szó­rakozásra terelődik a be­széd Erzsi néni csak a fejét csóválja. — Abból nekem kevés jut. Van ugyan szép há­zunk, hatszobás, két csa­lád lakja, van benne tele­vízió is. Néha rá-rá pillan­tok, ennyi az egész. Szívós, naptól-levegőtől cserzett arcú asszony Er­zsi néni. Dicsérgetem a jó színét, a barnaságát.. — Mink, lelkem nem a tengerparton sütközünk, hanem a határban. Még az Ipolyra sem jutunk el, pe­dig itt folyik nem messze. Kiegyenesíti a hátát, kö­rülnéz: — Jól elmaradtam a többiektől.. Most aztán siethetek, hogy beérjem őket. , Táncol a kapa a kezében, hullanak a gyomok. Ipar kodni kell, mert már dél­re jár. — vkm — Kleiban Rezső: Ne gondolja, hogy a munka riaszt... gyár legfiatalabb alapszerve­zeti titkára alig múlt har- mincesztendős. Január köze­pén választották a pártszer­vezet élére és februárban el­kezdte az öthónapos pártisko­lát. — Nem könnyű a helyze­tem, az biztos. Ne gondolja, hogy a munka riaszt, mert akkor el sem kezdem. . A vezetőségnek eddig is tagja voltam. Csakhogy a párttitká­runk olyan ember volt, akit sokra becsültek a párttagok, de a pártonkívüliek is — mondja. Hogy mit tehetett volna ez­alatt az idő alatt az alapszer­munkások nyelvén beszéltünk a munkásokkal... Mindenki megértette mit akarunk, s ennek megfelelően tette a dolgát. . X Valrga Tibor, a pilinyi ter­melőszövetkezet agronómu- sa ugyancsak most, a válasz­tások idején került a párt- alapszervezet vezetőségebe. A szövetkezet jelentős lépés előtt áll. Most készítik eiő az egyesülést a szomszédos két gazdasággal, az endirefalvi és a szécsényfelfalui szövetke­zetekkel. A kommunisták próbálják megmagyarázni - e lépés ésszerűségét. A munka azonban korántsem egyszerű. — A tagok megszokták egy­mást, a szövetkezetei — mondja. — Aztán még vala­mit. A környékükön nem mi vagyunk az elsők, jó pár gazdaság egyesült már. Nos, a tapasztalatok nem egyfor­mán kedvezőek. Arra >s van. példa, hogy két jó szövetke­zet „házasságából” egy gyen­ge gazdaság született. A tények azonban, ame­lyek a három kis szövetkezet erejének egyesülése mellett szólnak, makacsok. — Jól mondja azt a kong­resszusi határozat, hogy a szövetkezetek továbbfejlődé­sének útja az egyesülésben, a társulásban rejlik — ma­gyarázza a pilinyi agronó- mus. — Mert itt van a mi esetünk. Jó volna ha több és korszerűbb gépünk lenne, mert a tagok többsége idős, munkájukra egyre kevésoé számíthatunk. .. Olyan trak­torosokra volna szükségünk, amely négy hektár helyett mondjuk tizenötöt szánt na­ponta. Van is ilyen gép. csak hát ez nem olcsó mulatság. Még ajkkor sem volna az, ha folyamatosan dolgoztatni tudnánk. Hármunk erejéűől bizonyára futja ilyen gépre is, mint ahogy közösen kell egyengetnünk a számunkra jövedelmező állattenyésztés útját is. •. A közös gondokból így vál­hatnak közös. a korábbinál nagyobb lehetőségek. Vinczc István: é NÓGRÁD — 1975. június 1., vasárnap 3

Next

/
Thumbnails
Contents