Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)

1975-06-26 / 148. szám

Folj'íaíla munkáját a KGST XXIX. ülésszaka A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak XXIX. ülésszaka szerdán folytatta mun­káját. Délelőtt további hozzászólások hang­zottak el a napirendi pontokhoz. Az ülésszak második munkanapján először Manea Minescu román miniszterelnök, a ro­mán küldöttség vezetője szólalt fel. Ezt köve­tően Lubomir Strougal, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság Minisztertanácsának el­nöke, a csehszlovák delegáció vezetője, majd Dobroszav Csulafics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökhelyettese, a jugo­szláv ..delegáció vezetője tartotta meg hozzá­szólását. A napirendi pontok tárgyalása során vé­gül Lázár György, a Minisztertanács elnöke, a magyar delegáció vezetője szólalt fel. Az ülésszakon felszólaló küldöttségveze­tők egyhangúlag megállapították, hogy a KGST budapesti ülésszaka a nemzetközi eny­hülés körülményei között folyik, ami egye­nes következménye a testvéri szocialista or­szágok, s mindenekelőtt a Szovjetunió aktív békepolitikájának. A tagországok képviselő megállapították, hogy azok a feladatok, ame­lyeket a komplex program az együttműködés további elmélyítése és a szocialista integrá­ció fejlesztése céljából kitűzött, sikeresen megvalósulnak. Az ülésszak munkája délután a szerkesztő bizottságban folytatódott, amely csütörtökön ismét összeül és plenáris ülés elé terjeszti az egyeztetett dokumentumokat. A KGST XXIX. ülésszaka csütörtökön délelőtt 10 órakor folytatja munkáját. Az ülésszak résztvevői és közreműködői szerdán este az Operaházban megtekintették az Állami Népi Együttes műsorát. Az aláb­biakban közöljük Alekszej Kosziginnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének az ülésszakon elhangzott felszólalását. Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXI. ÉVF., 148. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1975. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK aiek! s| Koszigin: Nagyot fejlődött a szocialista világrendszer gazdasági potenciálja Moszkvában ismertették Alekszej Kosziginnak, a Szov­jetunió Minisztertanácsa el­nökének a KGST XXIX. bu­dapesti ülésszakán elhang­zott felszólalását. A KGST jelenlegi üléssza­ka — mondotta Koszigin — a keddi ülésen — olyan idő­szakban végzi munkáját, ami­kor országainkban • összege­zik a pártkongresszusokon elfogadott határozatok telje­sítésének eredményeit. A so­ron lévő kongresszusok kü­szöbén — ezeknek előkészíté­se az országok többségében javában folyik — magabizto­san megállapíthatjuk, hogy újabb nagy lépést tettünk a szocialista világrendszer gaz­dasági potenciáljának növe­lése, a világgazdaságban el­foglalt helyzetének erősítése felé vezető úton. Akkor, ami­kor a kapitalista rendszer gazdasági megrázkódtatáso­kon megy keresztül, ezek a sikerek ismét megmutatták a világnak a tervgazdálkodás erejét és életképességét. Kedvező helyzet A szocialista közösséghez tartozó országoknak a gazda­sági fejlődésben elért sikereit nagyban elősegítette . a test­vérpártoknak, országaink kor­mányainak aktív és össze­hangolt külpolitikai tevé­kenysége. Az SZKP XXIV. kongresszusa által meghirde­tett és más testvérpártok ál­tal energikus támogatásban részesített békeprogram alap­ján kibontakozott a harc a nemzetközi enyhülésért, a bé­kés egymás mellett élés elvei­nek széles körű elismeréséért a harc reális eredményeket nyújt. Ez teremti meg a ked­vező nemzetközi helyzetet a szocialista országok: további gazdasági fejlődése számára. A KGST-hez tartozó orszá­gok egészében sikeresen telje­sítik az ötéves terveikben sze­replő feladatokat. Jelentősen növekedett az anyagi terme­lés, javult a népgazdaság struktúrája és ami különö­sen fontos, emelkedett a la­kosság életszínvonala. A szo­cialista közösség országai hozzákezdtek azoknak az át­fogó gazdasági és szociális programoknak a megvalósí­tásához. amelyek nagy jelen­tőségűek a szocialista társa­dalom további előrelépése és harmonikus fejlődése számá­ra. Pártunk Központi Bizottsá­ga és a szovjet kormány — folytatta Koszigin — sokra értékeli a gazdasági együtt­működés és a szocialista gaz­dasági integráció fejlesztése területén végzett együttes te­vékenység eredményeit. A legközelebbi öt évre vonatko­zó népgazdasági tervek össze­hangolásának előzetes ered­ményeit értékelve, , látjuk, hogy mennyire kiszélesednek az együttműködés méretei, hogy a termelés hatékonysá­gának növelésében milyen hatalmas tényezővé válnak a szocialista országok gazdasá­gi kapcsolatai. Kifejezésre jut ez a termelési kooperáció je­lentős fejlődésében és a köl­csönös áruforgalom növelésé­ben. A szocialista országok kö­zös erőfeszítéssel oldják meg a gazdasági fejlődés számos lényegbevágó problémáját. Amikor a kapitalista világ­nak még a legerősebb álla­mai sem képesek leküzdeni a komoly gazdasági nehézsége­ket, köztük az energiaválság okozta nehézségeket, a KGST- országok a küszöbönálló öt­éves terv időszakában alapve­tően megoldották a népgazda­ság nagy fontosságú energia- és nyersanyagfajtákkal való ellátásának problémáját. Növeljük a nyersanyagtermelést A Szovjetunió nemcsak hogy hosszú lejáratú alapokon biz­tosítja fontos nyersanyagfaj­tákból a pótlólagos szállításo­kat, hanem bizonyos változá­sokat is végrehajt saját nép­gazdaságának struktúrájá­ban, növelve abban a nyers­anyagtermelő ágazatok rész­arányát, számításba véve más szocialista országok szükség­leteit. A népgazdasági tervek koor­dinálása terén már elvég­zett munka eredményeit érté­kelve azt látjuk, hogy a gaz­dasági együttműködés mére­teinek lényeges kiszélesedé­se és az integrációs folya­matok elmélyülése mutatko­zik a gépgyártás területén. Az ötéves tervek összehan­golásának jellemző vonása volt az ipari objektumok együttes építését, a termelés sokoldalú szakosításának és kooperálásának fejlesztését szolgáló sokoldalú integrá­ciós intézkedések összehan­golt tervének összeállítása. Alekszej Koszigin arról tájé­koztatta az ülésszak résztve­vőit, hogy a Szovjetunió öt­éves és éves népgazdaság-fej­lesztési terveiben külön feje­zeteket szentel az integrációs intézkedések realizálásának. Ezek a tervfeladatok tükrö­ződnek az ágazati tervekben és a vállalatok megfelelő ter­veiben, és ilyen módon az integrációs intézkedések a népgazdaság megtervezésé­nek minden szintjén a közös terv alkotórészévé válnak. A továbbiakban foglalko­zott a KGST.országok gazda­ságfejlesztésének számos nagy problémájával,' amelyek meg­oldásában fontos szerep vár kölcsönös együttműködésük­re és a szocialista integrá­cióra. Nő az együttműködés A jelenlegi ülésszakon meg­vitatjuk a KGST-tagállamok fűtőanyag-energiabázisa to­vábbi fejlesztésének koncep­ciójáról szóló beszámolót. A KGST-hez tartozó európai or­szágok egységes villamos- energia-rendszere megterem­tésének a beszámolóban fel­vetett eszméje lényegében a szocialista országok közös nemzetközi tervezete egy olyan nagy fontosságú szfé­rában, mint az energetika. A gazdasági együttműkö­dés szerepe — mondotta Alek­szej Koszigin — még inkább megnövekszik a kapitalista vi­lággazdaságban kialakuló helyzetben. Ezt a helyzetet a nyersanyag-, energetikai és valutaválságok folytatódó mélyülése, a konjunktúra mind nagyobb ingatagsága, az inflációs folyamatok erősö­dése jellemzi. L. I. Brezsnyev ez év márciusában a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusán elhangzott fel­szólalásában megjegyezte, hogy „a világpiaci helyzet bi­zonyos mértékben a mi gaz­dasági ügyeinkre is elkerülhe- tetlenül kihat, hiszen a szocia­lista országok eléggé széles gazdasági kapcsolatokat tar­tanak fenn a nem szocialista világgal". Országaink óriási eszkö­zökkel rendelkeznek ahhoz, hogy mentesítsék gazdaságu­kat a kapitalista világgazda­ságban lévő infláció és vál­ság káros hatásától. Ezek az eszközök: a tervgazdaság, ez a képesség, hogy összehangol­ják tevékenységüket a kapi­talista piacon, a szoros gaz dasági együttműködés, az in­tegrációs folyamatok további elmélyítése. Ide tartozik a KGST.országok minden test vérpártjának és kormányának arra irányuló készsége is, hogy minden módon erősítsék a kontaktusokat és a kapcso'la tokát, törekedjenek a gazda­ságpolitika mind pontosabb összehangolására. Véleményünk szerint ma már létrejöttek a szükséges előfeltételek ahhoz, hogy a legközelebbi öt évben még ha­tékonyabban kiaknázzuk a KGST-tagországok gazdasági integrációjának lehetőségeit, minden egyes ország és az egész szocialista közösség ér­dekében — mondotta végeze tül Alekszej Koszi gin. Felszólalt Lázár György, Népköztársaságunk minisz. terelnöke is. (Folytatás a 2. oldalon) Kádár János fogadta a KGST XXIX. ülésszakán részt vevő kormányküldöttségek vezetőit Kádár János, az MSZMP KB első titkára Alekszej Koszigint üdvözli. Kádár János, az MSZMP KB első titkára szerdán dél­után a Központi Bizottság székházában fogadta a KGST XXIX. ülésszakán részt vevő kormányküldöttségek veze­tőit. A szívélyes, elvtársi lég­körű találkozón részt vett A. N. Koszigin, az SZKP Politi­kai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke. Sz. Todorov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, a Bolgár Népköztársa­ság Minisztertanácsának elnö­ke. L. Strougal, a CSKP Po­litikai Bizottságának tagja, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság miniszterelnöke, C. R. Rodriguez, a Kubai KP KB titkárságának tágja, mi­niszterelnök-helyettes, P. Ja- roszewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Len­gyel Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnöke, Zs. Bat. mönh, a MNFP Politikai Bi­zottságának tagja, a Mongol Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke, H. Sinder­mann, a NSZEP Politikai Bi­zottságának tagja, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke, M. Manescu, a Román KP Politikai Végrehajtó Bizott­ságának tagja, a Román Szo­cialista Köztársaság minisz­terelnöke, D. Csulafics, a Ju­goszláv Szocialista Szövetsé­gi Köztársaság Szövetségi Vég­rehajtó Tanácsának elnökhe­lyettese, a küldöttségek veze­tői. Részt vettek továbbá a testvérpártok központi bizott­ságainak azon titkárai, akik a delegációk tagjaiként tar­tózkodnak Budapesten, vala­mint N. Faggyejev, a KGST titkára. A találkozón jelen volt Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke, Németh Ká­roly, a Központi Bizottság tit­kára, a Politikai Bizottság tagjai és . Gyenes András, a Központi Bizottság titkára. Kádár János üdvözölte a vendégeket és méltatta a KGST XXIX. ülésszakának jelentőségét. Kiemelte, hogy a tagállamok közötti gazda, sági integráció sokoldalú fej. lesztése hatalmas erőforrása a részt vevő szocialista országok további gazdasági, politikai és társadalmi fejlődésének. Nagy elismeréssel szólt a komplex program megvalósítása terén elért eredményekről. Hangoz, tatta, hogy a Magyar Népköz, társaság, mint eddig, ezután is alapvető fontosságúnak tartja együttműködésének szüntelen fejlesztését és erősí­tését a KGST-tagállamokkal. Hangsúlyozta azt a meggyőző­dését, hogy a KGST tevékeny­sége, a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatása jól szolgálja a tagországok internacionalista összefogó, sót és együttműködését. Kádár János üdvözlő sza­vaira válaszolva A. N. Koszi, gin, a küldöttségek nevében köszönetét fejezte ki a ma­gyar pártnak és kormánynak a szívélyes fogadtatásért, a KGST XXIX. ülésszakának megrendezéséért. (MTI) VITAKÖRÖK „VITÁJA" A ZIU BEN Szó szerint is vitát rende­zett a KISZ salgótariáni vá­rosi bizottsága, valamint a politikai képzési bizottság szerdán délután Salgótarján­ban. a ZIM-kultúrotthonban. Dolgozófiatalok KlSZ-szer- vezeteinek politikai vitakörei vetélkedtek egymással, össze­sen tizennégy csaoat. A há­romtagú csapatok aktuális politikai, ifjúsági kérdések­ben bizonyították be. mit tudnak. Az izgalmas verse­nyen valamennyi fiatal jó felkészültségéről adott szá­mot. A vetélkedő egvben azt is bemutatta, hogyan lehet érdekessé, színessé tenni a politikai KISZ-oktatásókat. A nyertes csapatok tagiai érté­kes könyvutalványokat kaD- tak jutalmul- Képünk a lá­zas versenyzés közben ké­szült.

Next

/
Thumbnails
Contents