Nógrád. 1975. május (31. évfolyam. 101-126. szám)

1975-05-28 / 123. szám

/ nácik Svoboda betegsége miatt Or. Gustav Husákot javasolják köztársasági elnöknek Készen a Szojuz—Apollo program Próbamérések lézerrel A CTK hírügynökség je­lenlése szerint Csehszlovákia Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottsága május 27-i plénumán megvitatta azt a helyzetet, amely Ludvik Svoboda köztársasági elnök hosszas betegsége következté­ben állt elő. A , plénumon megállapították: bár az orvo­sok sokoldalú gondoskodása folytán sikerült enyhíteni a betegség súlyosságán, a be­tegség továbbra is fennáll és általánosan egészségi állapota nem teszi lehetővé Ludvik Svobodának, hogy betöltse az elnöki funkciót. A plénumon rámutattak, hogy a csehszlovák köztársa­sági elnök már több mint egy éve nem képes ellátni az ál­lamfői teendőket. Ez az ál­lami tevékenységben bizo­nyos nehézségeket okoz. A központi bizottság, az adott helyzet alapos megvitatása után, arra az egyértelmű következtetésre jutott: a köztársasági elnök állapota annyira súlyos, hogy nem je- szi lehetővé számára az ál­lamfői teendők ellátását. A központi bizottság ia- vasolja a nemzetgyűlésnek, hogy alkotmányos lörvénv- tervezettet egészítse ki a csehszlovák szövetségről szó­ló törványcsoport 143 1988 számú törvénye 64. cikke­lyét. A központi bizottság a nemzeti front központi bi­zottságának közös jelöltként dr. Gustáv Husákot. a CSKP Központi Bizottságának fő­titkárát javasolja a köztársa­sági elnök tisztségre. CMTI) Ll/jáé/julnek az üzemek Imloliína a konszolidáció ólján A Felszabadulás hírügy­nökség jelentése szerint má­jus első húsz napjában a saigoni bukott bábrendszer hadseregeinek és adminiszt­rációjának csaknem 20 ezer katonája, tisztje, rendőre és tisztségviselője jelentkezett a Mekong deltavidékén fekvő Long An tartomány helyi forradalmi szerveinél. Köztük volt Tran Vinh Huyen ezre­des, Long An tartomány volt kormányzója is. A hírügy­nökség hangsúlyozza. hogy. valamennyi jelentkezőt em­berséges bánásmódban része, sítették, összhangban a Dél­vietnami Köztársaság Ideig­lenes Forradalmi Kormányá­nak politikájával. A Felszabadulás hírügy­nökség jelentései az élet minden területén végbemenő normalizálódásról számolnak be. Saigonban hétfőn ünnepé­lyesen' megemlékeztek Budd­ha születésének évfordulójá­ról. Az ünnepségen jelen volt a DNFF központi bizott­sága elnökségének képviselő­je is Egy buddhista főpap az ünnepélyen emlékeztetett arra, hogy az amerikaiak tá­mogatta Thieu-rezsim uralma alatt Pdejzn az Clyen jellegű vallási rendezvények számos nehézségbe ütköztek. A nemzeti felszabadítási front politikája többek között biz­tosítja a teljes vallásszabad­ságot is. A Saigonból érkezett jelen­tések arról számolnak be, hogy az új forradalmi ható­ságok eredményesen veszik föl a harcot, a korrupt Thieu- rendszer örökségeként meg­maradt bűnözéssel szemben. A VDK hírügynöksége a thaiföldi belbiztonsági pa­rancsnokság egy magas rangú tisztviselőkét idézi, aki Bang­kokban kijelentette, hogy az ország északkeleti részében Szadat pénteken Bécbbe érkezik Salzburgban találkozás Forddal Kedden Bécsben bejelen­tették, hogy Rudolf Kirchsch­läger osztrák szövetségi elnök meghívására Anvar Szadat egyiptomi elnök május 30-án és 31-én hivatalos látogatást tesz Ausztriában. Az egyiptomi vendég belg­rádi látogatását befejezve érkezik pénteken délben Bécs- be és Kirchschlágeren kívül tárgyal Kreisky kancellárra’ is. Politikai körökben úgy tudják, hogy az egyiptomi— osztrák megbeszéléseken min­denekelőtt a közel-keleti bé­kerendezés kilátásait tekintik át, és véleményt cserélnek a kétoldalú kapcsolatok fejlesz­tésének lehetőségeiről. Mint ismeretes, Szadat el­nök június 1-én és 2-án az ausztriai Salzburgban találko- zik Ford amerikai elnökkel Ezért hivatalos bécsi látoga­tásának befejezése után Kre. isky kancellár kíséretéber. szombaton délután Bécsbő! a találkozó színhelyére, Salz­burgba repül. (MTI) lezajlott Vietnam-ellenes tűn tetőseket az Egyesült Álla­mok Központi Hírszerző Hivatala szította. A CIA mintegy tízezer dollárt fordí­tott erre az akcióra, lepén­zelve többek között az érin­tett tartomány egyes tiszt­ségviselőit is, akik semmibe vették a vietnami nemzeti­ségi lakosság részéről meg­védelmezésére elh ingzott fel­szólításokat. A kambodzsai nép sikere­sen folytatja a sokéves harci cselekmények során lerom­bolt iparvállalatok helyre- állítását. A Phnom Penh-i rádió közlése szerint ismét áramot termel Sihanoukville villamos erőműve és megin­dult a forgalom a várost Phnom Penhnel összekötő vasútvonalon. A Mekong fo­lyó medrét megtisztítják az elsüllyedt hajóktól. Megin­dult a munka számos textil­üzemben is és már folyik a tavaszi rizstermelés betakarí­tása. A Pat-et Lao rádió hétfőn este sugárzott felhívásában a laoszi népet az amerikai neo- xolonializmus és a szélsőjobb- oldal elleni küzdelemre szó­lította fel. A felhívás szerint a forradalmi harc nem áll­hat meg félúton, a laoszi nép nem békélhet meg az agresszorokkal. a szé'sőséges reakciósokkal és az árulók­kal. (MTI) Befejeződött a július 15-ére tervezett Szojuz—Apollo szovjet—amerikai űrkísérlet előkészítő munkálatainak utolsó szakasza. Az orbitális találkozásra való előkészü'etek során a két ország szakembereinek a repülés egész sor műszaki és szervezési problémáját kellett megoldaniok. A problémák egyikét a szovjet és az ame­rikai űrhajóban uralkodó légnyomás.különbözőség okoz­ta. A kérdés megoldására a szakemberek külön összekap­csoló zsilipmodult hoztak létre, melyben az űrhajósok szervezete átáll a másik lég­nyomásra. A szovjet űrhajó kabinjá­nak légterét — normális nyo­más mellett — szokásos föl­di arányú salétromsavas ke­verék tölti ki. az amerikai űrhajósok kabinját viszont 0,3 atmoszféra nyomású oxi­gén. Az Apollo-űrhajó részét alkotó modul tulajdonképpen egy önálló fülke, hőszabályo­zó, biztonsági és hírközlő rendszerekkel felszerelve, a modul egyik oldalával az Apollo-űrhajóhoz kapcsolódik és másik, szabadon levő ol­dalát fogják a Szojuz-űrhajó­hoz kapcsolni egy összekötő részegység segítségével. A modul rádió- és tv-kap- csolattal rendelkezik. A fülke belsejében két egymástól független adó-vevő készülék működik. A modul jelzőrend­szere hang- vagy képjeleket ad le a biztonsági szerkezet működésének a normálistól való eltéréséről. * , A modul biztonsági rend­szerét az űrhajósok három­szori átszállásra méretez­ték. Mint a TASZSZ hírügynök­ség a szovjet űrközpontból jelentette, a Szaljut—4 Föld körül keringő szovjet tudo­mányos űrállomás második legénységének munkanapja kedden, magyar idő szerint 8 óra 40 perckor kezdődött. Pjotr Klimuk és VitaJij Szevasztyjanov űrhajósok folytatják az űrállomás elő­készítését tudományos kuta­tások lebonyolítására. A keddi munkaprogram kereti­ben ellenőrzik és átvizsgálják az energiaszolgáltató, a lé'- feltételeket biztosító és a hi. szabályozó rendszert, a tudi- mányos berendezéseket, a fényképezőgépek és filmf 1- vevők töltését, előkészítik a tudományos műszereket és bekapcsolják a biológiai ob­jektumokat tartalmazó blok­kokat. Az elmúlt éjszaka folyta­tódtak a Sza'jut—4 űrállomás helyzetének lézerrel történő meghatározásával kapcsolatos kísérletek, amelyek célja, hogy kipróbálják a lézer­rendszereket a távolságok mérésére és a kozmikus be. rendezések követésére. A Földről küldött lézerimpulzu­sokat az űrállomáson elhe­lyezett optikai tükör vissza­verte, majd egy földi felfogó­berendezés regisztrálta őket. A kísérletek során pontos tükörjelzéseket regisztráltak. Pjotr Klimuk és Vitalij Szevasztyjanov egészségi ál­lapota jó. A Szaljut—4 szov­jet tudományos űrállomás repülése folytatódik. (MTI) Kiűüs nyilailio/al Konsztantin Karamanlisz görög miniszterelnök kedden folytatta hivatalos tárgyalá­sait Bukarestben. Délben, ünnepélyes közös nyilatkoza­tot Írtak alá. Ez leszögezi a két állam kapcsolatainak alapelveit, a közös érdekek, az együttműködés szelleme és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján. (MTI) Változások Zambiában Kenneth Kaunda zambiai elnök kedden bejelentette, hogy Nainza Chona minisz­terelnök lemondott tisztségé­ről és utódjává Eliáh Műién- dát az Egyesült Nemzeti Füg­getlenségi Párt (UNIP) köz­ponti bizottsága külügyi albi­zottságának eddigi elnökét nevezték ki. Kaunda közölte azt is, hogy jelentős változá­sokat hajtanak végre a kor­mányzati szervekben cs az or­szág eg"e'.l?n törvényes párt­ján, az Egyesült I^emzeti Füg­getlenségi Párton belül. Felmentették Vernon Mwaanga külügyminisztert és helyére az ország' eddigi INSZ-kép viselőiét, Ruupiah Bandát neveztk ki (MTI) COOPIOURIST társasutazást szervezr 9 nap Málta-szigetén jú­lius 26-tól, augusztus 3-ig, repülővel. Részv. díj kb. :8850 Ft. Jelentkezés: május 31-ig 5 nap Leningrádban, október—november Hó­napban, repülővel. Részv. díj: 2800 Ft 5 nap Moszkvában, okt— nov. hónapban. Részv. díj: 2170 Ft Bécsi utazás hajóval október 12—16-ig (5 nap). Részv. díj: kb. 2800 Ft. 5 nap cseh—lengyel Tátrában június 20—24-ig, panoráma-autóbusszal. Részv. díj: 1100 Ft. Érdeklődés a kirendeltsé­gen, Klapka tér 2.. tele fon: 29-86. Választási nagygyűlés Szolnokon (Folytatás az I. oldalból) séget abban a törekvésében, hogy fokozza az ifjúsági szö­vetség kommunista, politikai jellegét. Ezen az úton kell tehát tovább mennünk. a rögződött, elavult formákat olyanokkal kell felcserélni, amelyek jobban megfelelnek társadalmunk, ifjúságunk és mozgalmunk mai követelmé­nyeinek. Szorgalmas, dolgozó, munkálkodó, tevékenykedő szervezetet akarunk. Ezt a célú szolgálja, hogy minden KISZ-tagunk önálló. szemé­lyes követelményeket támasz­tottunk szervezetünk tagsá­gával, s a belépni szándéko­zókkal szemben, hogy fő fel­adatnak tekintjük kollektí­váink fejlett, kommunista közösségekké formálását — mondotta dr. Maróthy László. A nagygyűlésen felszólalt Ginszki Mihályné, a Május 1. Ruhagyár szolnoki gyárá­nak munkásnője, Orbán Jó­zsef, cukorgyári munkás, Nagy Magdolna, az OTP Szolnok megyei fiókjának csoport* vezetője, és Sándor János, üzemmérnök, a szolnoki MÁV Járműjavító Üzem osz­tályvezetője. (MTI) Nyolc országba Nemzetközi Volán-járata k Az idegenforgalmi szezon­ban is közvetlen autóbuszjá­ratok kötik össze a magyar fővárost Ausztriával, Cseh­szlovákiával. Jugoszláviával, Lengyelországgal, az NDK- val, az NSZK-val, Olaszor­szággal és Romániával. Egész évben rendszeresen öt, meg­határozott napokon, nyolc útvonalon közlekednek a Volán nemzetközi járatai, s a főidényber további hét já­rattal növelik az utazási le­hetőségeket. A Volán és az IBUSZ új együttműködési formát ve­zetett be az idén. Az IBUSZ közvetítésével az Alacsony­Tátrába, szombattól—szom­batig faházakat lehet bérelni, a váltás napjain pedig a Vo­lán közvetlen járatot indít a tátrai bungaloteleore. A dubrovniki, a spiiti, a velen­cei és az erfurti Volán-.iára" tok kétnaposak, ezért ezek­nél az utaknál szállást is foglalnak az utasoknak. A Volán-busz utazási irodája Dubrovnikba, Opatijába. Ve­lencébe. Kolozsvárra, Moros- vásárhelyre, Drezdába, Er­furtba és a Csorba tóhoz nemcsak elszállítja utasait, hanem vállalja üdülésük megszervezését is. Katonai fenyegetés A NATO főhadiszállásá­nak bejelentése szerint Por­tugália partjai közelében ha­ditengerészeti gyakorlat kez­dődött, amelyen az Egyesült Államok. Nagy-Britannia. az NSZK, és más NATO-tagor­szágok hadihajói vesznek részt. A NATO vezető köreibe« nem titkolják, hogy a kato­nai demonstrációval erőteljes nyomást kívánnak gyakorol­ni Portugáliára. ' (MTI) Nyomdászsztrájk Párizsban Tiltakozás az elbocsátások ellen A Magyar Kommunista Ifjús igi Szövetség meghívására B udapestre érkezett a Szabad Német Ifjúsági Szövetség (F DJ) küldöttsége, élén Egon K renz-cel, az FDJ központi ta­nácsának első titkárával (jobbról az első). Kénünkön: dr. Maróthy László, a Fo’ilikai Bizottság tagja, a KISZ kb első titkára (balról az első) az ifjúsági szervezetek küi döttségeinek tárgyalásán. (MTLlotó: Benkő Imre felv.) Kedden nem jelentek meg a párizsi napilapok, mert a nyomdászok 24 órás sztrájk­kal fejezik ki szolidaritásu­kat a Párisién Libere című napilap nyomdáiban dolgo­zó társaik iránt. A Párisién Libere nyomdászai már több hete sztrájkolnak* mert a milliomos laptulajdonos Emi­lien Amaury ötszáz nyom­dászt el akar bocsátani és ön­kényes intézkedésekkel rá akarta kényszeríteni a szak- szervezeteket arra, hogy mondjanak le egyes, törvény­ben biztosított jogaikról. Amaury, hogy a sztrájkot le­törje, Belgiumban nyomtatta ki a Párisién Libere-t és onnan teherautókon szállít­tatta Párzisba. A párizsi nyomdászok most sztrájkkal tiltakoznak az ellen, hogy egy párizsi lapat, az érvé­nyes kollektív szerződés megsértésével, külföldön nyomtassanak, és teljes támo­gatásukról biztosítják a Pári­sién Libere-nél dolgozó tár­saikat.

Next

/
Thumbnails
Contents