Nógrád. 1975. május (31. évfolyam. 101-126. szám)

1975-05-25 / 121. szám

Kádár János és Losonczi Pál távirata Joszip Broz Titónak Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt, Köz­ponti Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Joszip Broz Titónak. a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ság elnökének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnö­kének 83. születésnapja alkalmából. (MTI) Katonai kormány alakult Libanonban Libanon keresztény lakos- falangista elkentétek elsimita- sága örömmel, a muzulmánok sa után — a muzulmán közvé- aggodalommal fogadták az új temény megnyugtatása, hogy katonai kormány megalakuló- a két vallási közösség eddigi sának hírét. Rifai az idősnyu- politikai egyensúlya nem bőm- galmazott tábornok, akit llk meg. Franglé államfő pénteken ne- + vezett ki miniszter elnökké, el- Jövő szerdára összehívták az sö nyilatkozatában „az egész ENSZ Biztonsági Tanácsának ország lakosságának együtt- ülését, amelynek feladata, működését” kérte. hogy döntsön a Golan-íe-nnsí­A muzulmán lakosság aggó- kon szolgálatot teljesítő dalmia azzal magyarázható, ENSZ-erők mandátumának hogy a hadsereg, amely most további sorsáról, a politikai hatalom tényleges Kurt Waldheim, a világszer- képviselőjévé léphet elő — a vezet főtitkára jelentésében nyolctagú kabinetnek csupán javasolta, hogy újabb hat hó­egyetlen polgári személy tag- napra hosszabbítsák meg a ja — keresztény tisztek veze- kéksisakosok megbízatását a tése alatt áll. Nyugati meg- szíriai—izraeli tűzszüneti vona" figyelők szerint az új kor- Ion. A két érintett ország Kor­mányfő második legfon to- mánya beleegyezett az ÉNSZ- sabb feladata — a palesztin- csapatok további jelenlétébe. Kormány­és nártmeghesxclésck Portugáliában A fegyveres erők mozgal­mának legfelsőbb forradalmi tanácsa szombaton a hainali órákig tanácskozott az or­szágban kialakult helyzetről. Minit jelentettük a forradalmi tanács előzőleg külön külön fogadta a kommunista és a szocialista párt küldöttségét. A tárgyalásokról egyelőre nem adtak ki közleményt. Jól értesült lisszaboni for­rások szerint a két párt a jövő hét eleién munkaok­mányt terjeszt a forradalmi tanács elé és ebben körvo­nalazza az ország helyzetéről nyilatkozatában kijelentet­te: még koránt sem biztos, hogy a szocialisták kilépnek a kormányból, még folynak a tárgyalások a kormányban, való további részvételük fel­tételeiről. Soares szerint a szocialis­ták azt követelik, hogy ,a politikai élet minden szint­ién, így a tájékoztatásban, az államgépezetben és a szak- szervezetekben is biztosítsák a pluralizmust és szüntessék be a diszkriminációt a szo­cialista párttal szemben. Soares közölte még: szom­és jövőjéről vallott nézeteit, baton délután Franciaország' A portugál fővárosban úgy tudják, hogy a jövő hét ele­jére összehívták az közgyűlését. Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt főtitkára a luxemburgi rádiónak adott ba érkezik, hogy részt ve­gyen azon a tanácskozáson, MFA amely Mitterrand kezdemé­nyezésére Latche-'ban. Mit­terrand vidéki nyaralóiában folyik a dél-európai szocialis­ta pártok képviselői között. Békés kibontakozás Saigonban — Saigon mindinkább a békés város vonásait ölti ma­gára. Az üzemek fokozatosan felveszik a normális munka- rLLmust. A kikötőben VDK. szovjet zászlók alatt, valamint- más szocialista országok fel­ségjelei alatt egymás után vet­nek horgonyt az élelmiszere­ket, gépeket és üzemanyagot szállító teherhajók. A DNFF egyik kerületi szervezetének titkára elmon­dotta a moszkvai lap tudósí­tójának, hogy az elsőrendű feladat: minél előbb meg­szüntetni az éhínséget, azt a szégyenteljes jelenséget, ame­lyet a megbukott rendszer hogyott hátra. Hozzáfűzte: az új hatalom, a nép hatalma gondoskodik a lakosság éle­lemmel való ellátásáról. Tran Van Tra vezérezredes, a saigoni katonai közigazga­tási bizottság elnöke, a leg­fontosabb feladatok megoldá­sáról beszélt. Elmondotta, hogy a városban, ahol még sok ezer regisztrálatlan katona és volt hivatalnok kószál, igyekeznek megteremteni a szigorú rendet és a teljes biz­tonságot, igyekeznek megaka­dályozni a bűnözök tevékeny­ségét és normális mederbe1 terelni azoknak az emberek­nek az életét, akik évekig egy katonai gépezethez kötődtek. Fontos feladat továbbá a munkanélküliek foglalkoz­tatásának megszervezése és a külföldi beavatkozás által megtépázott nemzeti egység helyreállítása. A vezérezredes a továbbiakban elmondotta, hogy Saigon felszabadításakor nemcsak katonai, hanem poli­tikai erőre is támaszkodtak: felhasználták a vietnami ha­zafiak támogatását és rokon- szenvét. / Kissinger hazaérkezett Kissinger, amerikai kül­ügyminiszter szcmbalcn reg­gel visszaérkezett Washing­toniba. Az amerikai diplomá­cia vezetője a közelmúltban — mint jelentettük — Becs­ben találkozott Gromiko szovjet külügyminiszterrel, majd látogatást tett Bonnban és Nyuigat-Berlinben és vé­gül Ankarában részt vett a CENTO értekezletén. Az európai tőkés országok kommunista pártjainak nyilatkozata Az L’Humanité szombaton sági termékek piaca egyre latot a munkások és dolgozó közli azt a nyilatkozatot, ame- szűküi, s a piacokon uralkodó parasztok között, s arra saó­lyet az európai cőkés országoK anarchia kommunista pártjai a mezö­megiakadályozza, lítják fel a kommunistákat, gazdaság és a parasztság hely- szükségletnek megfelelően fej zetéröl május 20. és 22. között lessizék. hogy a termelési a tényleges szocialistákat, szociáldemokra­tákat, keresztényeket és vala­Párizsban tartott konferen­ciájukon fogadtak el. A nyilatkozat rámutat, hogy Eurppa tőkés országait súj­tó válság még jobban kiélez­te a mezőgazdaság válságát. A A nyilatkozat ezután meg­állapítja: — A nagytőke egyre na­gyobb mértékben uralma alá hajtja a mezőgazdaságot. En­meninyi demokratát: alakítsa­nak ki olyan széles tömörü­lést, amely képes lesz győzel­met aratni a nagyburzsoázia felett. A konferencia résztvevői él­nék következtében a mező- határozták, hogy közös, illetve nagytőke nemcsak a munkás- gazdasági dolgozók milliói párhuzamos akciókat indita­kénytelenek elhagyni földjei- nak a munkásosztály és a pa­osztályt, hanem a dolgozó pa­rasztságot is egyre fokozottab­ket, másutt keresnek munkát, ban zsákmányolja ki: a mező- sokam külföldre vándorolnak, gazdaságii termeléshez szüksé- E tömeges vándorlás vailóság- ges iparcikkek árai sokkal gal einéptelepíti a falvakat, gyorsabban emelkednek mint ami veszélyezteti a mezőgazda- a mezőgazdasági termékek sági termelés jövőjét, termelői árai, ugyanakkor Ezért alapvető reformokra azonban a fogyasztók a trösz- van szükség, amelyeket csak tok árpolitikája következtében a munkásosztály és a paraszt - egyre magasabb árakat fizet- ság szövetségével lehet meg- nek a mezőgazdasági termé- valósítani, kért Mivel a munkásosztály Az európai tőkés országok és a széles néptömegek vásár- kommunista pártjai fokozzák lóereje a válság következtében tevékenységüket, hogy még egyike csökken, a mezőgazda- szorosabbá tegyék a kapcso­rasztság közötti szolidaritás és szövetség kifejlesztésére és megerősítésére. (MTI) A PRÍM a n A 3 A 1963 óta köszönti a haladó világ május 25-én Afrikát: 12 évvel ezelőtt alakult meg az Afrikai Egységszervezet Addisz Abebában 36 ország .részvételével. A fejlődést jól jel­lemzi: az egységszervezetnek ma már 42 tag­állama van, s az otthont adó országban, Etiópiában haladó program alapján gyökeres társadalmi átalakulás megy végbe. A fekete földrész új arcot ölt. Az egykori brit, francia, belga gyarmatbirodalom után széthullott a portugál is, noha problémáktól nem mentesen; a tavaly függetlenné vált Bissau-Guinea után még az idén megkezdi önálló nemzeti létét Mozambik és Angola. Afrika fő ellensége azonban továbbra is a magát álcázó új gyarmati rendszer: a faji elkülönítés. Kőt bástyája, a Dél-afrikai Köz­társaság és Rhodesia pozíciói azonban ugyan­csak megenyhültök. Oldalszárnyai: Angola és Mozambik már fekete vezetés alatt keresik a kiutat évszázadok nyomorúságából. Mint az AESZ legutóbbi miniszteri tanácsán meg­állapították: Afrika népei nem nyugosznak bele, hogy testvéreik Zimbabwe földjén a Smilh-rezsim, Dél-Afrikában a Vorster-kor- mány apartheidje alatt éljenek. Felszabadító harcukat épp úgy támogatják, mint Namíbia (a volt Délm.yugat-Afrika) népeinek füg­getlenségi törekvését. Julius Nyerere tanzániai elnök az egész szervezet állásfoglalásának adott hangot, amikor kijelentette: Afrika békés eszközök­kel kívánja folytatni szabadságharcát — ahol Lehet. Ahol azonban erre nincs lehetőség — marad a fegyveres küzdelem, a kontinens valamennyi független államának teljes tá­mogatásával. S míg Rhodesiában lehet alapja a tárgyalásos rendezésnek, ha Smith elfogad­ja feltételként a többségi uralmat, Dél-Afri­kában és az általa törvénytelenül megszállva tartott Namíbiában nem látszik egyéb kiút a fegyveres harcnál. Megértek az arab nemzetek és Fekete-AÍ- rika népei szolidaritásának gyümölcsei is: az egységszervezet újólag kinyilvánította szoli­daritását a közel-keleti helyzet igazságos rendezésére. Az arab országok viszont tevő­leges szoldaritást vállaltak az afrikai fel­szabadítást mozgalmakkal, s minden módon támogatják Afrika népeinek küzdelmét a teljes — tehát politikai, gazdasági — füg­getlenség megszilárdításában. M. S. E. így Iái ja a hetei koimnentátoiuuk, T?é»i Er\ in Felgyorsult diplomácia A KÜLÜGYMINISZTERI miatt szünetel a munka, s a san csődbe került, igazából találkozók szervesen be led He- kiszivárgott nyugati értesül«- még nem adta fel ezt az él­nék korunk felgyorsult diplo- sek szerint, az amerikai fél képzel ist. Erre utalnak a kö- máciájába, a bonyolult ésszer- bonyolult ellenőrzési felitételer zeljövő személyes érintkezései teágazó tárgyalási gépezetbe, két terjesztett elő. (A vlagyi- Ford és Szadait, illetve Rabin Különösen érthető, ha a két vasat oki elvi megegyezés során között. Az amerikai vezetés ellentétes világrendszer két ezek a kérdések nem vetődtek nyilván arra törekszik, hogy vezető hatalmának, a Szovjet- fel. hiszen a tudomány és a saját bel- és külpolitikai ér- uniónak és az Egyesült Álla- technika jelenlegi fokán, az el- de keiből a közel-keleti térség- mokniak külügyminiszterei idő- lenőrzés saját nemzeti eszkö- ben próbáljon „sikerélmények­ről időre áttekintik a megöl- zökkel, például mesterséges re” szert tenni. Így hát a ko­dásra váró kérdéseket, vitás holdakkal is megoldható.)' A zel-keleti válság igazi megol- probiémákat. Ezeket a me.glbe- csúcstalálkozó azonban rnin- széléseket a protokolláris kül- deciképpen elősegíthetné a sőségek elhagyása, de annál SALT továbbvitelét, behatóbb érdemi tárgyalásók . . jellemzik: így történt ez a A KÉP AZONBAN nem len- most záruló hét első két nap- n® tejes az amerikai belpoli- ján is .semleges pályán”, az tikai viszályok említése nél- át Portugália, s ez az ország osztrák fővárosban. kül. Máris előrevetíti árnyékát- sajátos helyzetéből következő­- . ... a ió vő évi, egyelőre teljesen cn európai és világpolitikai Különleges jelentőseget biz- nyíltnak látszó elnökválasztási probléma A szocialisták tosított két ÚJ tényező a Gro- harc. Számolnia kell az elnö- u“t haL.-Uva egy nern miko—Kissinger találkozónak. ki hatalom, valamint a de- túl lényeges incidenst, táma- A szovjet es az amerikai kül- mokrala többségű kongresszus dásba lendüllek, s ultimátum- ugyroimiszlerneK ez vol. az el- egymást sokszor zavaró és szerú követeléseikkel veszé- so „Vietnam utam találkozó- keresztező lépéseivel, az jyeztetik a kormánykoalíció ja, s az összejövetel akkor ugyancsak ellentétes hatások- egységét. Szemben a korábbi zajlott ie amikor a nemzelko- kai, amelyeket a délkelet-áz&i- megállapodásokkal, az alkot- zi porondon nagy várakozás- ai vereség váltott ki. mányozó gyűlési választásokra sál tekintene* az en> hu.e&i fo- végül, de nem utolsósorban hivatkozva, különleges pozíció­samat további sorsara, vaAa- jelentkezik a közel-kel-etá ren- kát szeretnének magúknak ymnt az ezzel kapcsolatosgya- szükségessége is. A biztosítani. A főtüzet a kom­korla^ menetrendite. Szovjetunió és a szocialista munistákra. a PKP és a fegy­valamikor a nyár derekán, országok' következetesen foly- veres erők mozgalmának de legkésőbb kora ősszel esedé- látják erőfeszítéseiket, s a együttműködésére irányítják, kés lenne az Európa-csúcs megoldás lehetőségét a genfi A reakció korábbi vereségei Helsinkiben. Földrészünk biz- konferencia munkájának fel- után, most a háttérben saeret- tonságát rögzítő szerződés alá- újításában Látják. Űj elem, ne maradni, s érthetően a írása egyrészt kedvezően hat- hogy a genfi konferencia sür- szocialistákat próbálja „faltö- na az egész nemzetközi hely- getése mellett nagy nyomaté- rő kosként” előre tolni. Livz- zetre, másrészt a finn fővá- kot kap a mumika gondos elő- szabonban tanácskozás^ ta­rosban összegyűlt államférfi- készítése, mindenekelőtt az nácskozást követ, ezek *a na­dása is kapcsolódik az előbbi­ekhez, s együttesen képezik az enyhülés továbbvitelét szol­gáló kérdéseket. SÚLYOS BELSŐ krízist él ak között széles körű, szemé- arab országok közötti ellenté­lyes eszmecsere bontakozhat- tek feloldása. Az Egyesült Ál­no Iri A iá Iáéikor Helsinki- lamok. ióllehe-t a ..ikris lét>é- netnek pok döntő jelentőségűek Különös le­na ki. A jó légkör Helsinki- lamok, jóllehet a „kis lépé- nemek az ország jöyője ^ és ben, s az alkalom a nem híva- sek” diplomáciája lálványo- további útja szempontjából, talos legfelsőbb szintű szov­jet—amerikai tárgyalásokra már a következő csúcstalálko­zó irányába mutatna: Leo­nyid Brezsnyev tervezett washingtoni látogatására. Né­hány hónappal ezelőtt a kom­mentátorok még azt vallották, hogy már .ezen az összejövete­lén aláírhatják a SALT—2 megállapodást. Nos, a straté­giai fegyverkorlátozásról ío­lyó genfi megbeszéléseken egyelőre „gondolkozás! szünet” Újabb erőszak hulláin Újabb erőszakhullám sö- kocsmát vetett szét. Belfast- pöt't át Észak-lrorszáSon ban egy fiatal szerelmespár­szomtoatra virradóra. Egy Ar­magh járásbeli faluban is­meretlen személyek felrob­bantottak egy lakóházat. A romok hét gyermekre om­lottak, és megsebesítették őket. Egy másik bomba ugyanebben a faluban egy ra lőttek rá puskával, s mindkettőjüket súlyosan meg­sebesítették. Belfastban egy másik lö­völdözés is sebesüléseket oko­zott: egy autóból rálőttek egy ivóra a protestáns ne­gyedben. NOGRAD - 1975. május 25., vasárnap Választottak az építők (Folytatás az I. oldalról) A politikai, társadalmi szer­vek, a gazdasági és a szak­színvonalú demokráciát kö- szervezeti munka eredménye­veiéi meg. Arra van szükség, sebb megszervezéséről, haté- hogy növekedjék a munkások konyább együttműködéséről cselekvő aktivitása, szociális- szólt Nagy József, (az építők ta tudata és felelőssége. Tér- megyei bizottságának titká- melési, szervezési kérdések- ra) g Kovács István és Ba­ben, bizonyos személyi dönté- gyinszky Ferenc. seknél, a bérezés, a jutalmak ‘A vitában elhangzottakat és elosztásának kérdéseiben kér- a soro,n következő feladatokat jék ki a dolgozók véleményét jvagy József szb.-titkár fog­ás a vezetés vegye is azt fi- Jalta össze. A küldöttértekez- gyelembe. let a beszámolókat, a vitában Az utóbbi években kedve- és az összefoglalóban elhang­zóén változott az építőipar zottakat egyhangúan elfogad- dolgozóinak életkörülménye és szociális helyzete. Négy év alatt átlagosan 20,4 százalék­kal emelkedtek a bérek, job­bak, kényelmesebbek a szállá­sok, öltözők, fürdők. Többen üdülhetnek, pihenhetnek a szakszervezeti üdülőben. ta, majd megválasztották a 47 tagú szakszervezeti taná­csot, a 13 fős szakszervezeti bizottságot, a számvizsgáló és a TT.„bizottságot. valamint 28 küldöttet az építők megye- bizottságának megválasztásá­ra. Egynapos sztrájkot tarlót- szerelvény alá löktek egy pa­tak szombaton a londoni met- lyaőrt, aki örökre megrokkant, ró vezetői és kalauzai azo- Leállt több autóbuszjárat is kon a vonalakon, amelyeken az angol—skót labdarúgó-mér- a Wembley stadiont lehet kőzés „rettegett” napján. Az megközelíteni. A metrósztráj- angol és a skót közönségnek kot a szakszervezetek „önvé- gyalogszerrel, taxival, teher- delemből” mondták ki. Attól autóval, vagy magánautóval féltek, hogy a Skóciából át- kellett felkeresnie az arénát, rándult szurkolók tízezrei Londont ellepték a zászló­örömükben vagy bánatukban val, énekszóval vonulgató megint szomorú emléket hagy- skót szurkolók. Nyolcvanné- nak maguk után. Legutóbb S.ven. azonban nem láhatták a„..á7da csoportok verekedése csaPatukal- mivel mar eíö™ c.aiazda csopoitok verekedese nap úgy becsíptek, hogy ki jó­két is provokáltak, egy Ion- zanítóba és aztán a fogdába doni metróállomáson pedig a kerültek. (MTI) Hói tőn és kedden gépkocsiayeremcny- betélkönyy sorsolás Az Országos Takarékpénz- 292 kocsi jut a szerencséi (úr május 26—27-én, hétfőn nyerteseknek. Kedden a vidé- és kedden Budapesten, Műn- ken váltott betétkönyvek kö- nich Ferenc utcai kultúrter- zott 398 személyautót sorsol- mében rendezi meg a gépko- nak ki. A kétnapos húzáson csinyeremény-betétkönyvek összesen 690 személygépkocsi idei második, sorrendben talál gazdára: az 5000 forin- 56-ik sorsolását. A húzáson a tos betétkönyvekre 487, a január 31-ig váltott és azá:>. rills 30-án még érvényben volt 5000 és 10 000 forintos betétkönyvek vesznek részt. Hétfőn a Budapesten vál­10 000 forintosokra 203 autó jut. A kétnapos húzás eredmé. nyét május 23-án teszik köz­lőit betétkönyveket sorsolják, zé.

Next

/
Thumbnails
Contents