Nógrád. 1975. május (31. évfolyam. 101-126. szám)
1975-05-17 / 114. szám
Csörsz István: JÖVÖK O'Jabeiiit. a buxusok között p ’ utat gereblyézte valaki. Lm^ették a kavicsok a ge- rtó'ye vaskörmeit. A fiú fél* r:\iajtott feiiel hallgatta. Na* tvu>n meleg volit. harmincöt foknál is több lehetett, de a kerítésen áthajtó platánfa k 'femes árnyékot vetett a kerítésre. Vakítóan csillogott a villamossín az út kö in. Neon érte el már az előző kocsit, pedig a saroktól fu* totó utána. Az ámvékba húzódott, táskáját a kerítés lábazatára támasztotta. Meg* nvomódott egy paradicsom a csoma?ibatn, nedves folt ie* lezte helyét a' táska vásznán. Megmozgatta lábúnál* a sarujában, amit saját maga készített egy régi aktatáskából. Elkopott már a saru tál" Da. Akkor is ezt viselte, amikor megismerte Mónikát. Mö" sötte állt a lány a fagylalté** nil. nézte a sarut és mosolygott. <3 pedig visszamo* solygott rá. Később bevallotta Mónikának, hogy nem az 6 ötlete volt a saru. a románok használnak ilyet- Az e’múlt nyáron látta Roma* máiban. Az eaész kirándu* kist elmesélte Mónikának. Idős házaspár közeledett az utcán. A néni fekete kendőt viselt és b eégett egy kicsit. A férfi még 'óbban bicegett: sovány karját felesége kariéba fűzte. Gyakran hátranézett, jön-e már a villamos? Még harminc méterre voltak a villamosmegállótól. De csak a forró levegő száll* remegve a macskakövek felett. A kert* ben, a buxus mögött kitartóan gereblyézte valaki az utat. Zizegtek a kavicsok. Amikor meglátták a fiút, a néni súgott valamit a férjének. Megálltak öt lépésre és csak nézték. A fiú mozdulatlanul támaszkodott a kerítéshez. Kellemetlen érzés volt, hogy ennyire nézik. Végül belenyúlt a táskáiéba, kivette a paradicsomot és az úttest közepére dobta. A paradicsom azonnal saétla- putt. mintha oda ragadt volna a kőhöz. — Disznóság! — mondta a néni. Szemére húzta a kendőjét és köhögött egv sorozatot. A bácsi aprókat bólogatott. Le nem vette szemét a fiú sarujáról. — Gyönyörül — motyogta. — ö legalábbis azt hiszi, hogy gyönyörű! A fiú fütyőrészett. A buxus mögött abbahagyta valaki a gereblvézést. A fiú várta, hogy újra kezdi, de nem kezdte újra. — Pizsamában járnak az utcán — mondta a néni. — Hálóíngben — motyogta a bácsi. — Végre jött a villamos: éppen a paradicsom felett állt meg. A két öreg a hátsó peronra szállt, a fiú az elsőre nézegetett, de nem nyitotta ki a vezető az ajtót. Megvárta hát. amíg elindul a kocsi és csak akkor ugrott fel a hátsó peronra. Tömve volt a kocsi. A két öreg már bement a kupéba. Valaki átadta a helyét a néninek: gyorsan leült és integetett a bácsinak. örült neki. hogy helyet kapott. A bácsinak is átadta valaki a helvét — a bácsi is örült, de még egyérezíe a mozdulatát, amint a * kapaszkodó felé kapott. Csak egy pillanatot késett, amint kinyújtotta felé a kezét. A bácsi végigvágódott a padlón. Valaki sikoltott. Utasok ugrottak a bácsi mellé. A néni még mánclig mosolygott: valamennyi utas közül 6 értette meg legkésőbb, mi történt — Imre.. í — motyogta. A vezető fékezett. A fiú sápadtan bámulta az öregasszony arcát. Valaki mentőért kiáltott. Egy mellékutcánál álltak meg: dupla telefonfülke f.émvlett a sarkon. A fiú leugrott a villamosról és megindult a fülke felé. Valaki elfutott; mellette: nem merte • megnézni, ki az. Visz- szamézni se mert. Bement a fülkébe, gondosan magára húzta az ajtaját. Egv csomó aprópénz volt a zsebében. Iszonyú hidegnek érezte az érméket. Felhívta a mentőket, —Halló! — mondta egy nő. Mónika hangjára hasonlított- a hangja. A férfi, aki elfutott mellette az előbb, a szemközti fülkéből beszélt. Minden szavát- hallotta. de semmit nem értett belőle. — Halló! — szólt ismét a szer visszanézett a fiúra. A vezető indított. A fiú látta. hang. hogy megtanító rod ik a bácsi. — Jövök — motyogta a fiú Olyan közei állt hozzá, hogy és letette a kagylót. Nádusdi Éra: Segítség SíHjon ériem a szem. Szóljon ériem a kéz. Kondulja.ok, verjetek, harangok, szóljatok, áradjatok, vizek: mosdassatok, simogassatok. - Vigyetek, vigyetek, vigyetek, idő köveire letegyetek, idő köveire letegyetek, Ott te* érdekeljetek, ott fohászkodjatok, ott sírjatok, ott sírjatok, mondjátok majd, mondjátok majd, hogy velem voltatok. A Kossuth Könyvkiadó újdonságai között találjuk A demokratikus centralizmus időszerű kérdései című tanulmánykötetet, amely e témakörben elhangzott előadásokat tartalmaz. Köpeczi Béla a magyar kultúra harminc éve című tanulmánykötete az 1945 és 1975. közötti időszakban vizsgálja hazánk kulturális életének alakulását. a 6Z0cia ista kultúra legfontosabb elvi-politikai kérdéseit. Lengyel István könyve — A breszt—litovszki béketárgyalások — a legújabb kori világtörténelem egyik rendkívül fontos eseményével foglalkozik. A kiadó tavaly elindított Tanul&ágtevők című sorozatában új kötet látott napvilágot, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetével közös gondozásban; a kötet visszaemlékezéseket tartalmaz a magyar munkásmozgalom sorsdöntő időszakából, az 1944. és 1948. közötti évekből. Javított és bővített kiadásban jelent meg ismét Tőkei Ferenc tanulmánykötete, Az ázsiai termelési mód kérdéséÚj könyvek hek. A magyar—csehszlovák közös könyvkiadás keretében, A győzelem könyvtára sorozatban jelentette meg a kiadó (a pozsonyi Madách Kiadóval közösen) Julius Fucik világhírű naplóját. A Riport az akasztófa tövéből rögtön a felszabadulás után Üzenet az élőknek címmel aratott nálunk is rendkívüli sikert. A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában szintén több új könyv került a könyvesboltokba. Három regényt említünk elsőnek. Kertész Imre: Sorstalanság. Csontos Gábor: Mese a tűztolvajról, Fekete Gyula: Mézeshetek. Megjélent Végh Antal novelláinak kötete, az Ökörsirató és a felszabadulási novellapályá- zalon feltűnt Anóka Eszter novelláinak gyűjteménye, a Hála., Szilvásí Lajos Ködlámpa című regénye, a szerző regényciklusának harmadik része (a korábbi kötetek: A1 bérlet a Síp utcában. Születésnap júniusban) újabb kiadásban látott napvilágot. Ismét kapható Gelléri Andor Endre régóta nélkülözött hí rés önéletrajzi regénye, az Egy önérzet története. Bálint Lajos tanulmányainak, portréinak kötete a Mind csak színház. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó jelentette meg. A tervszerű devizagazdálkodás jogszabályai című összeállítást. A Területfejlesztés szocialista országokban című tanulmánykötetet Kulcsár Viktor szerkesztette és rendezte sajtó alá. Szerkesztőkollektíva munkája a Munkaerő-szerkezet és mobilitás. Lakárdy Zsolt és Parányi György közös műve — a Munkaszervezési sorozatban — Az anyagmozgatási munka szervezése. Tisztelt Illetékes Elvtárs! Levelem első szavában mindjárt el kell mondanom, hogy nem szívesen foglalkozom önnel. Mert tudom, hálásabb dolog, (mármint nem az ön, hanem a közösség érdekeit tekintve hálásabb) volna a jó példa hírét verni nagydobra — legyen az ragadós. És nem akarok aránytévesztést sem okozni; azt a látszatot keltve, mintha az önhöz hasonlók lennének többségben. De, mert sokan vannak mégis, hát a nyilvánosság élőit tisztázom véleményemet. Ki is ön tulajdonképpen? Egy típus — ezért mellőzhető név, munkahely, foglalkozás, nem; kor stb. Ön az a típus, aki az újságíró érdeklődésére készségesen sorolja elő az üzem kulturális tevékenységének sokszínű sorát. Aki széles látókörűen tekint át. S csak a konkrétumok felé törekvő ke- resztkérdések derítik ki, hogy amiről beszámol, az nem több központi irányelveknél, állásfoglalásoknál, terveknél, ön ugyanis az a típus, aki az előbbiek jelentőségét megszületésük időszakában, a maga feladatát pedig csak tanulmányozásuk során és nem végrehajtásukban látja. És ön az a típus, aki a hiányosságok kiderültekor nem vállal felelősséget — kultúrfelelősi pozíciója és munkás mivolta ellenére sem átall „azok" (ti. a munkások) elmar adottságára, közömbösségére hivatkozni, Beleélve magát a vadak közé került misz- szionárius szerepébe, mintha nem éppen közülük és érettük való volna. Tudom, ön kiválóan ért ahhoz, hogy feddhetetlenné „adminisztrálja magát", s így nehezebben ítélhető el azoknál, akik munkálkodnak (s így tévedhetnek is), vágy akik megrekednek a semmittevés helyzetében. Hiszen mindkét utóbbi csoport hibái kideríthetlek és javíthatók. On viszont folytonosan • magasabb szempontok ismeretére hivatkozva „ködösít". El kell hát mondanom önnek, hogy foglalkozásommal járó útjaim során gyakorta találkozom azzal a kellemes élménnyel, bogy gyárigazgatók, üzemvezetők és egyéb beosztásúak, ha hivatkoznak is anyagi-szervezési nehézségekre, mulasztásokra, a termelés fontosságának hangsúlyozása mellett, konkrét tervek konkrét végrehajtásáról tudnak beszámolni. Éreztetve, hogy a munkáskollektíva szellemi felemelését is szívügyüknek vallják. S a maguk feladatát meglelve — tesznek is érte. És ez az általánosabb. És el kell mondanom önnek azt is, hogy tarthatatlan a munkások kulturális elmaradására, passzivitására apelláló tétlenség, vagy lakkozás. Mert! Ha van is némi alapja, pontosan ez kell legyen a lázas kulturális szervező 'munkára ösztönző erő. De sokkal inkább tarthatatlan azért, mert ön nyilvánvalóan elvesztette az élő kapcsolatot a munkásokkal. Különben azt tapasztalná, amit riportútjaim során magam tapasztalok; hogy az emberekben kimeríthetetlen a szellemi fel- emelkedés iránti igény. Esztergályosok, varrónők, téesz-parasztok, műszerészek stb, tucatjait nevezhetem meg Önnek, akik ötlettára és tenniakarása az ön lehetőségeivel (ismeretek, pozíció) párosulva, dicséretes eredményeket szülhetne. S ha állapotaink nemesednek oly' mértékben, ahogyan szeretnénk, akkor ez jórészt azért is van, mert az Önhöz hasonlók, akiket társadalmi rendünk segítő-irányító karul rendelt — a cinikus hely- benjárást választják. Pedig figyelmeztetnem kell; az egyhelyben topogókat elöbb-ulóbb elsodorják! , ^ i vkm lUuwiuwiHautuiii i lé lí ^ 54 szerinti OlOHctSd korábban érkezett. Moszkvai mérnök- vendégét várta. A hallban hátradőlt egy kék huzatú plússaéken, lábait átvetette egymásion. A homályos te-J rém sarkaiban elvesztek a barátságtalan bútorok, a ta- pétás falak megfakultak, mint egy század eleji színmű díszletei. Bodnár nem értette, hogy a moszkvaiak máért szeretik ezt a szállodát. , A nó egy oldalajtón lépett a ha lba. A rossz világításban kivehetetlén volt az életkora, a rövid saörmekabátban, és bokáig érő szarvasbőr szoknyájában testformájáva! együtt eltűnt a járása. Idősebb pincér érkezett a nyomában. A teát hozta. Bodnár örült a fordulatnak.' Egyedül érezte magát a ha- talmas, kietlen, teremben. A nő leült se.em.ben, a háromágú fali lámpa alá- Arcai a gyönge fényben maga volt a megtestesült múlandóság. Bodnár arcfigyelő ember volt. A nőre pillantott futólag: Kissé megpróbálta az idő. állapította meg magában. A nő arcia gondolkodóba ejtette, mégis a mozdulatot ismerte föl: ahogy megfogta a ieá'r észét. megemelte, és a sző’ával föléje hajolt. A lány a szemben levő házban lakott albérletben, egy katonatiszt hozta magával egy erdélyi nyilvánosházból, de sorsára hagyta. Magányosan élt, türelemmel várta a háború végét. Az estéket náluk töltötte. Körülülték a« asztalt, és a szacharinos teát szüre-ö’getve a havasokról. Turnédról. Temesvárról és a masáról, beszélgettek. ahol Bodnár anyja fiatal korában; 7 hicry Árpád: Egy hölgy Venezuelából többször megfordult. Bodnár tizenhat éves villanyszerelő inas módjára ült esténként a lánnyal szemben, arcán egy kis erőltetett seemtelenség- gel, és anélkül, hogy az anyjának fogalma lett volna erről: magába fogadta a lány1 elválasztott, sima haját, kissé el'álló kagylófüleit, vastagszé- lű, csüggedt száját, csontos ikon formájú arcát. A pincér szolgálatkészen meghajolt. — Uram ? Bodnár felpillantott. — Ki az a hölgy odaát? —* kérdezte. — Egy özvegy Veneuaedábók — Aha... bólintott Bodnár helyeslőén, mint aki ezt a választ várta. A pincér úgy állt, mint egy leeresztett szárnyú, öreg madár, mégis valamiféle reménnyel. Sót repülésre készen. — Tetszik neki üzenni valamit? — kérdezte. Bodnár a nőre nézett, és megpillantotta azt, aminek a megértéséhez sok évvel ezelőtt még gyönge volt: a távolban tanyák füstöltek, a keményre fagyott szántóföldről hatalmas, fekete van’jak rebbentek föl. a lány arca megnyúlt az utazástól, és beRormozódott a vonat tetején, a lábai idegenül, már- már szánalmasan mozogtak a magas szárú cipőben. Mindkettőjükben feltámadt a kétség, hogy lesz-e majd, aki befogadja őket, vagy pedig 8 NOGRAD - 1975. májúi 17., szombat az idők végezetéig bolyongnak a fagyos tájon álmosan, és tiszta ágy után vágyakozva, amikor a tanyaudvaron észrevették őket a komondorok, és csaholni kezdtek. A lány megszorította Bodnár kezét: — Azt fogjuk mondani, hogy az öcsém vagy... A pincér meghajolt a túlsó oldalon. — Az a kopaszodó úr érdeklődött ön utón. — mondta. A nő Bodnár felé fordult,' a hosszú idő után visszatérő ember pillantásával, amikor mindenkit ismerősnek érez. de ezzel az érzelgősséggel együtt megszületik benne a gyanakvás is. — Ki az a férfi? — kérdezte. A pincér is Bodnárra pillantott. Felhúzta a vállát. — Fogalmam sincs, kérem — mondta, és magához vettei az üreg teásedényeket. A nő leakasztotta a nyakában függő miniatűr töltőtollat, a rétikul mélyéből kis nőieseit húzott elő, kitépett belőle egy lapot, ráfirkantott valamit, majd gyors, elégedetlen mozdulattal, mint aki egy pillanat műve alatt megbánta: összegyűrte a papírt. Átnézett Bodnárra. Arca figyelmes volt, mintha egy megfejtésről váró dalt hallgatott volna. A férfi álláig növesztett ősz oldalszakálla, a feje tetején fehérlő kopasz folt, az évek folyamán ki- hegyeeedett orr idegen volt. de a tekintet furcsa szigorúsága, mely megmaradt a múltból: kétséget támasztott benne. Töredékek bukkantak fei. Egy légies szoba elmosó-í dó tárgyai, a tehervonat kori nvos, fojtogató füstje, egy kis fiatalember, aki mindenáron, villamosmérnök szeretett volna lenni, hatalmas, fehér kutyák csaholása. kehely alakú teáscsészék, és valamiféle kényszer 6 félelem egy ostoba kis levél miatt. Gyötrően töredékes volt, Hiába próbálta egymáshoz illeszteni: szétestek1, és tehetetlenül v isszah ul lőttük. Oldalt fordult. A fény úgy* esett az arcára, hogy az or-, ra mellől kilátszott a kis) 6zemölcs. A nő bizonytalanul elmosolyodott, de tudta:öreg már az. ilyen mosolyhoz. Bodnár most már minden-i re pontosan emlékezett. Az art}’ja este megtalálta Klári céduláját: „Holnap Szolnokon az állomásnál várom. ..” ^ I — Mi ez? — kérdezte döbbenten. Bodnár nem mert válaszolni. Anyja kicsomagolta a hátizsákot, lefeküdtek aludni. Éjszaka Bodnár felkelt, mindent óvatosan visz- szarakott a hátizsákba és megszökött. Kora reggel a szolnoki állomáson az orosz katonai járőr igazoltatta. A lebombázott állomás mögé kísérték. Százan lőhettek. Szurony os őr vigyázott rájuk, a bajusza minden kérdésre elmosolyodott: — Kicsi robot. .. Egész nap lőszeres ládákat hordtak a cukorgyárban. Kegyetlenül nehéz, kemény ládák voltak. Rendes ebédet kaptak, alkonyait után. amikor befejezték a napi munkát, vacsorát is. Este visszakapta a hátizsákját. Aliig felfegyverzett kation a kisérte vissza az állomásra. Nehéz, fénylő d is akard lógott az oldalán, géppisztoly a vál-i Ián, pisztolyok és kézigránátok az övében, a hátizsákban kenyér és konzerv helyett lőszert cipelt Kamasz volt ő is. de erős karjai, mellkasa, valósággal feszültek a vá- szonzubbonyban. Nyugtalan, vizslaszeme, szőke dróthaja volt Keveset beszélt, ha mégis : krákogva, legtöbbször azonban hallgatott, s bujkáló mosollyal figyelt. Az arcában volt valami, ahogy Bodnárra nézett, s az övében is lehe-i tett valami kölcsönös. , < Fény alig volt a® állomá-i son. Az egyetlen épségben maradt vágányon tehervonat vesztegelt. Bodnár a vagonok mellett mászkált s izgatottan kérdezősködött. S akkor az egyik vagon tetejéről Klárii kiáltott. Felkapaszkodott melléje. A hátizsákot és a lány kofferjét felhúzott lábuk alá szorították. A lány kad bátja 'összegyűrődött, a nyúl-i 6zör prémnek vonatfiist szaga volt. Egymás mellett ku* porogtak a zsúfolásig telt vagon tetején. Bodnár úgy érezte; nem több az egész élete, mint a saját óriást szívdobogása. Maga előtt látta a lányt, ahogy látni szokta otthon: pongyolában, kissé borzasán, filmszínésznö módjára, lassan nyújtott lépésekkel, mintha egy palota lépcsőién halad* volna lefelé, olaj fényű szemében a szörnyű mélységgel, amibe minden alkalommal belezuhant, és elveszett, A vonat tetején kuporogva biztos volt: nő soha többé az életben Ilyen közel nem lesz hozzá. A lijny magához húzta.’ — A legközelebbi állomáson leszállunk, és keresünk valahol egy ágyat, mert áld mos vagyok — mondta. Kinyílt a liftajtó és Bodnár moszkvai mérnök vendége lépett ki. Szélesen, tárti mozdulatokkal közeledett, i — Jánosom!... Jánosom!? — kiáltott messziről örömmel • Bodnár mielőtt felállt, futó pillantást vetett a venezueH lai nőre, s okosan úgy gond dolta: olyan volt ez, mint egy bonyolult pályaudvar, ahol minden a sínek ég váltóid acélszorításén múlik. A moszkvai mérnök ka-) maszosan sugárzó arcára pillantot, majd tekintete lecsúszott a vodkásüvegre, amely úgy dudorodott ki a zsebéből, mintha a legutóbbi találkozásból maradt volna meg. Bodnár arca fel derült. Megfeledkezett a gyom érbántalmairól; sültek szagát és italok nemes ízét érezte. A mérnök fehér ingéből, nyakkendőjéből s az arcáról kesernyés manduláidat áradt. Megölelték egymást. A mozdulat °avy*,1t% amilyenre ritkán sikerülnek -&z üdvözlésiek. Benne volt a rájuk váró teljes nyerte nap: a feszültségekkel felt hétfő, a kedd, a szerda, a csütörtök, benne volt, hogy ezen a négy napon annyi idejük 6em lesz, hogy eszükbe jussanak a fiatal évek, amikor még minden vaskosan és elérhetetlenül állt a távolban, de benne voltak a negyvenöt éves férfiakhoz nem illő komolytalanságok is, a fáradt, rossz órák, és az esti társaságok, amikor szó sem esik majd a villamosiparröl, csak élnek, élnek, élnek...
