Nógrád. 1975. május (31. évfolyam. 101-126. szám)

1975-05-17 / 114. szám

Mindennapi vándorok fis elíndula egyszer a kőmű­ves. Ajkánmég ott érezte sze­relmese csókja ízét, arcán édesanyja kezének simogatá- sát és szívében benne lükte­tett a vágyakozás: Óh, ked­ves szülőfalum! Be kár is, hogy itt kell hagynom tége­det! Vállán, nyugtatott vándor­botjával, amelynek végén ott himbálózott kicsiny batyucs- kája; benne szerszámai, meg a háromszor négy napra ele­gendő elemózsia, elkezdte járni a hosszú út porát. Ment egy napig, kettőig, s amikor már harmadszor szállt alá vérvörösen a nap, egy magas hegy alá érkezett. — Mit építenek ott fent. öreganyám? — kérdezte a falu első háza előtt lócán ül­dögélő, kora-sem-volt-már nénét. — Várat fiam, nagy várat az úrnak — válasaolá az öregasszony. — Hm... Várat 1: Elkelne tán’ oda még egy mester — gondolkodá a kőmíves. És elszegőd e magas Déva vára építéséhez.- Egy bizonyos helyzeti előny­nyel: amit aznap építettek, leomlott hajnalra. Ügy hogy — a monda szerint sem meg­határozott ideig — békésen, s ki tudja, milyen összegért dolgozott, a másnapi munka biztos tudatában kőmi vé­sünk— v;f r^f ■ jjf (,**- \ir Pf. nagyközségből — klnek- kinek — hajnali háromne­gyed hatkor indul a megye- székhelyre a Volán, csupamo- dem, nagyablakos panoráma­busza. A korán kelők ülnek, a későbben és d. még utána ér­kezők már állnak, s majd hogy nem egymáshoz tapad­nak az indulás előtti percek­ben. Alig kidörzsölt, hajnali álmok íátyolozódnak még a szemekben, s friss mosdószap­pan illata árad a csevegő, hallgatag, fáradt, de minden­képpen új napot kezdő ar­cokról! _ , , , — Merre tart? — Dolgozni! A válasz kemény, kedvetle­nül mogorva. — Hová? — N-ba. — Nincs közelebb munka- alkalom? — Hát volt, illetve van is még, de... — De...? — Tudja, elég hosszú ideig itt dolgoztam a gyár építésén. Nem volt rossz, közel is volt nekem, a pénzből is kijöttem, de amikor már láttam, hogy hamarosan végzünk, tovább­áll tam. — Miért? — Jobbnak tartom, ha én választom ki a következő munkahelyemet és nem a vállalat szabja meg. — És most? — Most? Hát utazom min­dennap. Lehet, ha a cégnél maradok, jobb helyre kerü­lök, s talán közelebbre is. De most már mindegy... ' A szép, szőke, hosszú hajú lány mindennap tíz kilomé­tert vonatozik lakóhelyéről, s legalább egy kilométernyi utat gyalogol végig az állo­mástól az üzletig, ahol eladó. Nem únja még az utazást, hisz’ alig egy éve ismerkedik csak a szigorú apától s anyá­tól mentes élettel. — Ha otthon dolgoznék, apám meg is verne, ha halla­ná: akár csak rá is néztem egy fiúra. — Csak azért jár el a falu­jából? — Főként azért. Mert tud­ja, fiatal vagyok, kell egy kis kikapcsolódás. — És ezt a vonaton találja meg? — Ott is. És néha máshol... Elmegyünk a fiúkkal ide-oda: sétálni, láncolni, vagy egy presszóba lemezt hallgatni. És ha olyankor későn me­gyek haza, azt hazudom, vagy mondom: túlórázni kellett, mert áru érkezett, s nem volt aki átvegye. — Elhiszik? — El hát. Még meg is di­csérnek és azt mondják, ren­des vagyok. „Tudja, mester! Már ne ha­ragudjon, hogy így tisztelem, de rájár a szám erre a meg­szólításra. Szóval, ha ez nem zavarja, akkor elmesélem, miért is utazgatok minden­nap. Mehet a szöveg? No, ak­kor fogózkodjon! Tudja, mes­ter, nem olyan régen szaba­dultam a sittről. Káemká — ha nem érti: közveszélyes munkakerülés — és hatósági közeg elleni erőszak. Ne ijed­jen meg, az úgy volt, hogy amikor ezelőtt szabadultam, nem helyezkedtem el mind­járt. Ez volt a káemká. Utá­na meg — állítólag, bár es­küszöm, nem igaz — rámfog­ták, hogy megütöttem egy rendőr elvtársat. No, mind­egy, ezekért kaptam a máso­dik adagot, és amikor szaba­dultam, helyeztek el az ott­honi tsz-loen. Említettem már. Hogy mindennap akkor kel­lett kelni, amikor a csillagok még bőven fent ragyogtak az égén. Nem bírtam sokáig, ott hagytam a téeszt a teheneivel együtt. Most ide, a Volánhoz járok, rakodó vagyok, mert megnézhet: egy mázsa meg sem kottyan nekem. Jó "meló, azóta varrnak már haverok is, szívesen vonatozgatom le azt a napi fél órát ide. ugyanennyit vissza. És a fő­nökök is megbecsülnek. Mert csak szólni kell nekik, hogy: — No, J.! — a nevemet azért ne írja ki! —■ ugorjatok csak neki ennek a vagonnak, dobjátok ki gyorsan! És akkor megy a meló. Jól érzem itt magam, lehet, hogy nyugdíjba is innen megyek.” — Nem is tudom, akartam-e valaha varrónő lenni? Maga elé mered a fiatal- asszony — tanítófeleség egyébként — mintha most akarná véglegesen tisztázni az önönmaga által felvetett kér­dést. De, hogy aztán meg nem válaszolja, cigarettára gyújt és mondja. — A férjem tanító, én meg elég sokáig csak egyszerű ház­tartásbeli voltam. Se jószág, se kert, se semmi. És igaz, van egy kislányunk, de meg­nőtt már ő is. Be lehetett vol­na adni az óvodába, nálunk bőven van hely, de a férjem azt tartotta: ha már úgy sincs otthon semmi tenniva­lóm a gyereken kívül, nevel­jem! Nem mondom, amíg ki­csi volt, bizony eszembe sem jutott, hogy mást is csináljak még mellette. De telt-múlt az idő... Ügy érezte, feleslegesen vesztegeti idejét. Hiszen — mint mondja — olyan önálló lett a kislány, hogy gondja is alig volt vele. Maradjon csak a mosás, takarítás, és a kol­légák látogatásakor a házi­asszonyi teendők ellátása? — Keveselltem. Meg, hiába mutatta kifelé a férjem, hogy viszonylag jómódban élünk, azért nem volt sok az a taní­tói fizetés. Néhány évvel ez­előtt varrodát hoztak- létre itt a közelben, a faluból sok asz- szony jár oda dolgozni. Gon­doltam, elmegyek én is. Ve­szekedtünk egy kicsit, mert a férjem presztízskérdést csi­nált belőle: egy tanító felesé­ge ne varrónősködjön, de a végén meggyőztem. Azóta én is jói érzem magam, nem kell egész nap egyedül tengőd­nöm, a gyerek is nagyon jó helyen van az óvodában, meg azóta már egy kicsivel többet megengedhetünk magunknak. Szóval, mindenképpen jó, hogy én mindennap utazgatok. ★ — fin? Bent dolgozom a megyetanácson. Olyan mun­kaköröm és képzettségem van, hogy otthon nem tudnék el­helyezkedni. * — Nem mindegy ez magá­rak, miért vonatozom min­dennap? — De igen. —Hát akkor? —■ Kíváncsi vagyok, mi készteti erre? — Nem ismeri a közmon­dást? — Melyiket? — Aki kíváncsi, hamar megöregszik! Íme: kinyilatkoztatás — vélemény nélkül. Hétfő. Ismét útjukra kelnek a mindennapi vándorok: ki vo­naton, ki autóbuszon, moto­ron, személygépkocsival, so­kan gyalog is. Agyukban ott élnek még a félbeszakadt ál­mok, fülükben idegesítően berreg még az ébresztőóra csengője, s szójukban hor­dozzák még az állva bekapott reggeli ízét, de már mennek. Vándorló Magyarország ' — vándorló Nógrád. jr Érdemes lenne utánajárni: a megye két és félszázezer la­kója közül hányán dolgoznak lakóhelyükön... ? Karácsony György Érdek és érdekeltség A szocializmus társadalmi; politikai kérdései között fontos helyet foglal el az érdekviszonyok megisme­rése, az érdekek rangsorolása, összehangolása. Ehhez a nagy jelentőségű problémához sokféléi lehet közelíteni. Napjainkban, amikor még munkamegosztásbeli és szociál'S különbségek léteznek az emberek között, nagyon fontos annak a kérdésnek a vizsgálata, milyen elvek szerint kell a javakat szétosztani. Jól ismert tétel, hogy a szocializmusban az anyagi ja­vak elosztásának mértékét még nem a szükségletek szab­ják meg, hanem a végzett munka. A munka szerinti el­osztás egyenlőséget és egyenlőtlenséget is tartalmaz. Egyen­lőséget a termelési eszközökhöz való viszonyban, a munkához való jogban, egyenlő felszabadulást a kizsákmányolás alól, de egyenlőtlenséget a fogyasztás színvonalában — éppen azért, mert egyenlő mércével, a végzett munkával mérik az embereket, akik pedig szakképzettségükben, képességeikben, ügyességükben és mindezek alapján produktumuk nagysága tekintetében különböznek egymástól. Ezért az alapvető ér­dekek közössége mellett fennmaradnak az egyéni és csoport- érdekek. Csak a részérdekek számításba vételével, a társa­dalmi érdekek iránti figyelem felkeltésével, a közös és egyé­ni érdekek közelítésével, vagyis megfelelő érdekeltség bizto­sításával lehet előre haladnunk. Már Lenin nyomatékosan hangsúlyozta a személyes anyagi érdekeltség és a szocialista termelés általános fej­lődése közti elstakíthatatlan kapcsolatot. Felhívta a fi­gyelmet, hogy a személyes anyagi érdekeltség a termelés szakadatlan növekedésének és tökéletesítésének egyik leg­fontosabb hajtóereje. Szükségesnek tartotta ezért a sze­mélyes anyagi érdekeltség összekapcsolását a kollektíva anyagi érdekeltségével. A munka szerinti elosztásról és az anyagi ösztönzés­ről szóló lenini tételek helyességét a szocializmus építésé­nek nemzetközi tapasztalatai igazolták. Az egyenlősdi, az anyagi érdekeltség megsértése vagy helytelen értelmezése mindig káros következményekkel járt. A gazdasági re­formok hazánkban is és a Szovjetunióban is nem utolsó­sorban arra irányulnak, hogy a személyes anyagi érdekelt­ség jobban kapcsolódjék össze a kollektíva anyagi érde­keltségével. . Természetes, hogy az emberek nem egyformán ismerik fel érdekeiket. Ezért is sokszínű a társadalmi közgondol- • kodás és magatartás. Vannak még, akik a közvetlen létér­dekeken túlmutató érdekeikről nem vesznek tudomást. Mégis teljesen hamis lenne az emberek felosztása olyanok­ra, akik anyagi ösztönzéssel, és olyanókra, akik erkölcsi ösztönzőkkel, ideálok felmutatásával késztethetek eredmé­nyes tevékenységre. Helyesebb abból kiindulni, hogy min. den ember szükségleteihez hozzátartoznak a megfelelő szín­vonalú anyagi életfeltételek, és ez abból a széles 'látókörű, öntudatos ember sem kivétel. Nem az a baj ugyanis, hogy az emberek latba vetik energiáikat anyagi szükségleteik kielégítéséért, hanem az, ha szükségleteiket közösségelle­nes eszközökkel elégítik ki. Az anyagi érdekeltség elvének következetes és ugyan­akkor rugalmas — az ember másfajta érdekeit is figye­lembe vevő — alkalmazásában kifejezésre kell jutnia egy­részt az elvégzett munka és a szükségletek kielégítése kür­ti összefüggésnek, másrészt az egyéni és a társadalmi érdek kapcsolatának. Az így felfogott anyagi érdekeltség nemes«« az egyén hasznát szolgálja, hanem egyúttal közvetlenül érzékelhetővé is teszi számára munkájának összefüggését a társadalom egész tevékenységével. Ezáltal megalapozza, nö­veli az egyes dolgozó felelősségérzetét. Saját céljával kerül azonban ellentétbe az anyagi érdekeltség akkor, ha meg­szűnik a kapcsolat a végzett munka és az egyéni jólét alakulása között, ha az életszínvonal nem megalapozottan, a jobb munka eredményeként emelkedik, vagy ha a jobb munka nem nyeri el jutalmát, ha a „jó munkás” és a „jól kereső munkás” fogalma nem esik egybe, vagy ha az anyagi érdekeltség konkrét formája az. egyéni érdeket el­szakítja a közösségi érdektől és szembe állítja vele. Ide tartozik az is, hogyan tükröződnek a közgondolko­dásban, a közvéleményben a jólét növekedéséből szárma­zó jelenségek. Megfigyelhető, hogy a szocializmus építé­sével együtt emelkedő jólét, egyes rétegekben az egyéni igények túlzott felfokozásával jár: egyoldalúan bizonyos fogyasztási cikkek megszerzésére irányul a figyelmük, és másokat is valódi. értékeik helyett, aszerint minősítenek, hogy birtokolják-e ezeket a javakat vagy sem. Ez a megközelítés azonban helytelen. A szocializmus építésének ugyanis egyik legfőbb és közvetlen célja a népjólét emelése, s ennek egyik szükségszerű következmé­nye a lakosság ellátása alapvető fogyasztási cikekkel, maid egyre inkább tartós fogyasztási cikkekkel is. Teljesen alap­talan ettől félteni a szocializmus jövőjét. Aki ugyanis úgy törekszik nálunk egyéni jólétének emelésére, hogy képes­ségeinek megfelelően dolgozik és munkája szerint részese­dik a megtermelt javakból, az a szocialista társadalmat erősíti. A közvetlenül tudatformálásra irányuló erőfeszíté­seknek — agitációnak, propagandának, népművelésnek stb. — csak ebből az összefüggésből szabad kiindulnia, csak ezt tudatosítva viheti ej a tömegeket az egyéni anya­gi érdekeltség helyes értelmezése révén a társadalmi ér­dek szolgálatához, a szocialista tudathoz. Az anyagi érdekeltség alkalmazásának a szocialista közgondolkodás fejlődésére tett hatása attól is függ, hogy gyakorlatilag átfogja-e a dolgozók összességét, s hozzászok­tat-e minden munkaképes embert ahhoz, hogy jólétének növelését kizárólag jó munkával, tehát a társadalom jó­létének arányos növelése útján keresse — vagy pedig olyan rések mutatkoznak, amelyekbe beszivároghat az er­kölcstelen és törvénytelen magatartás, a kispolgári ön­zés és élősdiség. Ha az anyagi ösztönzés elvének érvényesí­tésével nem jár együtt a társadalom erkölcsi-politikai neT velése, valamint a szocialista elveket valló közvélemény eleven, valóságos befolyásának növekedése, akkor átmene­tileg nagyobb mozgásszabadsághoz juthatnak a társadalom­ellenes magatartásformák. Így egyesek felhasználhatják az egyem es a társadalmi érdek közti eltéréseket magáncéljaik érvényesítésére. Lehetőség nyílik arra, hogy ideig-óráig fe­gyelmezetlen munkával is elérjenek olyan bért, amelyért masok becsületesen megdolgoznak; összeköttetéseik révén hozzájuthatnak olyan dolgokhoz, vagy elérhetnek olyan funkciókat, ^ amelyekhez mások társadalmilag hasznos munkájuk és tényleges rátermettségük alapján sem jutnak hozza. Elhatározott célunk úgy fejleszteni társadalmi-poli­tikai viszonyainkat, hogy ezek a jelenségek egyre kisebb mértékben fordulhassanak elő. ' A míg a szükségletekkielégítéséhez csak korlátozottak . lehetőségeink, addig teljesen jogos — és szükséges — annak az elvnek a fenntartása, hogy azok része­süljenek nagyobb mértékben u megtermelt javakból, akik képességeik szerint legtöbbet lettek ezek létrehozásért, Pozsgay Imre

Next

/
Thumbnails
Contents