Nógrád. 1975. április (31. évfolyam. 77-100. szám)
1975-04-26 / 97. szám
1 1-----------------------H ALD! JANOS: nógrAdy ANDOR ín memóriám Pablo Neruda Hiába írják, hogy meghalt, én tudom: él. All az ablakánál és békét kíván az utaknak és a tűzhányóknak. Leinti a szüntelenül ordító óceánt. Kinyitja szívét — a világnagy ajtót— és hívja a bányászokat és favágókat. Azt adja, ami a lényege: átöleli a földet szeretetével és naponta kétszer ha! meg másokért. Azt is látom: kilép a háza elé, és rajzolja a téli fára a levelet; a madárfészkeket a hófúvásba; a virágokat a süvi. lő szélbe. Rajzolja a hajnalt és Napot a csupa-jég hegyéire. Kerekes TAMÁS ISTVÁN: KOVÁCSOK kis kútnál... A személyiség szocialista arculata A mióta hazánkban is a munkásosztály került hatalomra és megkezdődött az osztályok közötti korlátok lebontása, azóta az osztályhovatartozás nem jelöli ki szinte természeti törvény- szerűséggel az egyénnek a társadalomban betöltendő helyét. Neki kell döntenie, s egyre nagyobb mértékben módjában áll választani, hogy milyen helyet kíván elfoglalni. A döntés kényszere a szocializmusban sem hiányzik, de míg más korban csaknem kizárólag külső kényszer volt, addig nálunk egyre inkább belső kényszerként jelentkezik, s egyre többen vannak, akik kedvező feltételek közt ezt tehetik és teszik. Mi több: egyre inkább igaz, hogy az egyén életének viszonylag korai szakaszában, s bármelyik későbbi szakaszában is egyre inkább beleszólhat a feltételek alakításába is, tanulással, a demokratikus fórumok kihasználásával. Mindez azonban önmagában még viszonylag kevés; lehetőség mindössze arra. hogy az egyén modern emberré, a kor színvonalán álló szocialista személyiséggé váljék. E lehetőséget valósággá az teszi, hogy állandóan és tartósan hatnak rá a szocializmus viszonyai a tanulás és a cselekvés közben. Bár ellentétes irányú hatások olykor lerombolhatják ezt az eredményt, az egyén tudatosan felerősítheti, tudatossá teheti a hatásokat. Másként szólva: a társadalmi gyakorlat, s a megismerés szerves egységben formálják a szocialista személyiség arculatát. Akinek ügye, hogy képességei kibontakozzanak, személyisége teljessé váljék, az mérlegelni kényszerül. Számba kell vennie a társadalmi feltételeket és saját adottságait, s ezek ismeretében dönteni. Röviden: öntudatos emberként kell cselekednie. Adottságokról, s nem vágyakról van szó. öntudatos ember az adottságok értékelése alapján engedi kibontakozni vágyait, s csak annyiban lépi túl a külső és belső adottságokat, amennyiben azok céltudatos cselekvéssel megváltoztathatók. Az öntudat nem annak tudata, hogy mit követelhetek másoktól, mit kívánhatok a társadalomtól. Nem is egyszerűen tudása és önkéntes elfogadása annak, amit mások, a társadalom várhat tőlem, ami- vei másoknak tartozom. Az igazi, a szocialista öntudat e két oldal szerves egysége, szintézise. Csak az lehet öntudatos szocialista személyiség, aki tisztában van azzal, milyen viszonyok alakítják sorsát, személyiségét, milyen igényeket támaszt vele szemben a társadalom, s ugyanakkor azt is, hogy milyen saját, esetleg különös értékei vannak neki magának, mivel járulhat hozzá önmaga, és a társadalom alakításához. Az ember lényege kora társadalmi viszonyainak összessége — mondja Marx. Minél inkább éli át és tudatosítja magában ezek összességét, annál több lehetőséggel rendelkezik ahhoz, hogy teljes személyiséggé formálódjék. Nálunk, ahol a magántulajdon embereket megosztó és szembeállító hatása csaknem teljesen kiküszöbölődik, ahol a tulajdon társadalmi jellege a meghatározó, természetes, hogy az emberek egyre inkább szocialista módon gondolkodnak és élnek. Az ár. és bérviszonyok össztársadalmi feltételeinek alakítása személyes gonddá és megoldandó feladattá válik, társadalmi politikai aktivitásra serkent, a félreálló- kat egyre gyakrabban, s egyre egyértelműbben elítéli a közvélemény. Mindez látszólag nagymértékű korlátozás, az egyéni arculat, a tulajdonképpeni személyiség kialakulása ellen hat, hiszen úgy tűnik, hogy uniformizál. Csakhogy ezek a viszonyok és hatásaik nem leg- újabbkori találmányok, ilyenek mindig is voltak. Ma azonban nálunk olyan keretet jelentenek, éppen mert szocialista jellegűek, amelyekben tág tér nyílik az egyének számára a választásra, döntésre és kezdeményezésre, az eredményes cselekvésre. Ezeket ismerve, tudva, adottság gyanánt elfogadva lehetünk szabadok, mert a szabadság — mint Engels megfogalmazta, — abban áll, hogy hozzáértéssel dönthetünk. A hozzáértéssel hozott döntés teszi lehetővé az eredményes cselekvést, azt, hogy be- folyásolóivá és felhasználóivá válunk a természeti. és társadalmi folyamatoknak, s nem a „sors szeszélye” vonszol bennünket. Illúzió, hogy lehetséges személyes szabadság a kor- láttalanság értelmében. Ugyanaz a kispolgári mentalitású ember, aki szabad idejében gátlástalanul sóhajtozik az „igazi”, azaz korláttalan szabadság után, a gyakorlati életben boldogan veszi tudomásul bizonyos láthatóan javára szolgáló korlátok létezését, mint amilyenek a közlekedési szabályok, különböző törvényes előírások, amelyek betartása őt védi, s másokat korlátoz a', őellene való cselekvésben. A személyiség, a korszerű személyiség, a kor viszonyai által alakított embertípus nálunk a szocialista ember típusa, a szocializmus élő, ható viszonyainak összessége, a kor emberének lényege. Ezernyi lehetőség van arra, kezdve a pályaválasztástól a következetesség fokáig a szocialista életmód gyakorlásában, hogy önálló, egészen egyéni arculatot alakítson ki. Egyre inkább módjában áll — s a szocialista társadalom fejlődésével a lehetőségek mindjobban növekszenek — magaválasztotta irányokban kibontakoztatni képességeit, s közreműködni mások képességeinek kibontakoztatásában, tudatosan beleszólni a meglevő létviszonyok formálásába. Amennyit és amilyen jelentősét tett mindezért, letörülhe- tetlen anyajegyként viseli magán saját tetteinek nyomát, s lesz „mint minden ember, fenség. ..” M. I. kezükben pöröly tönkön az üllő patkoló bak korom füst pörkölt pataszag poklot szépítő szikrázó tűz-titok pattanó pengő ráf Pakkszin vasalót s a kurtavas szavak és az út az utak Oh meddig hordom őrzöm meddig még törött patkóitokat SIMON EMIL: SZÖVŐNŐ Fáradt kezéből kifutott a szál. Színes vonal lett, irkasor a megvilágított teremben. Futott, mint vízbe a zsinór, menekülve az orsó rabságából, vagy mint mesék gombolyag-főnála csalogatta magával, s vezette: „Ugorj föl a zörgő szerkezetre, egyszer úgy magadból is kiválva, tedd párnára géprzsz-kezedet." Aztán csomózott. — Kél perc telhetett. 1/ NÓGRAD - 1975. április 26,, szombat fzabó Gyula;* Műszaki vizsga A kopott asztal mellett ül- :ek: Vincze János, a szerelők volt vezetője, akit délután búcsúztattak nyugdíjba vonulása alkalmából, vele szemben az utód. Gergely László, huszonhárom éves gépészmérnök, akinek diplomáján szinte még meg sem száradt a’ tinta. Az egyetemen a termelőszövetkezet ösztöndíjasaként tanult. Már nagyon várták. — Remélem eligazodsz majd Ezek mindent nyitnak — nyújtotta oda a kulcscsomót fiatal kollégájának. Vincze. — Ettől a perctől kezdve te vagy az úr a háznál — tette hozzá tréfálkozva. Három óráig tartott, amíg a legszükségesebb iratokat, nyilvántartásokat, munkalapokat megmutatta neki. Tulajdonképp már két évvel ezelőtt szó volt nyugdíjaztatásáról. de a vezetőség ismételt kérésére maradt. — Jön majd a Gergely gyerek. Legalább addig bírd ki! — marasztalták. — Rendben van — bólintott, s végezte tovább a munkáját. Hat szerelő, s a gazdax == Szabó G'ufa lapunk munkatársa a Közoouti Sajtószolgálat és a TOT az elmúlt évben meghirdetett országos cikk pályázatán harmadik díjat nyert. ság összes gépeinek javítása tartozott hozzá. — Jól jön s pihenés — fordult ismét Gergely Lászlóhoz. — Meglátod, nem ör- döngős dolog ez. Egyre vigyázz* Az emberekkel csínján bánj! Ezt nem tanultad az iskolában, itt kell a tapasztalatokat megszerezned. Szerencséd, hogy valamennyien ismernek, közöttük nőttél fel. — Ezt már kifelé menet mondta, amikor utoljára még végigsiklott tekintete megszokott környezetén — Annak a két zetornak holnapután lesz a műszaki vizsgája. Figyelj oda, hogy kész legyen időre! Kérd meg az embereket: maradjanak benn. lehet rájuk számítani. — hangzottak tanácsai. — Néha tessék benézni hozzánk, Jani bácsi 1 — mondta a fiatal szakember búcsúzáskor. — Persze, hogy benézek. Azt hiszed nyugodtan tudnék ülni otthon? Kezet szorítottak. Másnap Gergely László sietve kapta be reggelijét, s szapora léptekkel igvekezett a majorba. Elsőnek érkezett, örült, hogy végre egyedül is körülnézhet a műhelyben. A látvány lehangolta. Olajtócsák, szikkadt sárdarabok, félredobott, használt alkatrészek, koszos kacatok fogadták. Némi undorral foglalta el helyét az irodában. — Először is rendet csinálok — fogadkozott kezelt dörzsölve, s azon törte a fejét, hogyan is kezdje. Nem sok idője maradt a gondolkodásra, mert sorban érkeztek a többiek is. Ügy tett, mintha a maszatos ablakon keresztül nem vette volna észre őket. Negyedóra múlva elfogyott a türelme. — Jó reggelt, Laci! — köszöntek a szerelők. Átöltözve vártak az eligazításra — Nem tudom mi volt itt eddig a szokás. Mindeneset re elsőnek takarítsanak ki, fegyenek rendet, mert ilyen körülmények között egészségtelen és balesetveszélyes dolgozni. Utána fejezzék be a két MTZ javítását, mert holnap reggel műszaki vizsgára küldjük — adta ki az utasításokat. A szerelők egymásra néztek. A legidősebb. Magos Pál szólalt meg: — Laci fiam! Nem szoktunk ml naponta takarítani. Kis idő múlva úgyis így néz ki a műhely ismét — mulatott körbe. — Majd megszokják! — mondta Gergely ellenkezést nem tűrő hangon és behúzódott kuckójába. A szerelők tanácstalanul álltak. Pásztor Lala valahonnan egy ócska cirokseprűt kerített. — Ügy nézel ki, mint egy szobalány — ugratták a többiek, s szétszéledtek, hogy végrehajtsák a feladatot, ami egyáltalán nem volt ínyükre. — Jól bevásároltunk, mi? — fordult Lala Simon Györgyhöz. — Apukám! Neked nem mindegy, hogy tizennégy forintos órabérért csapágyakat cserélsz, vagy követ súrolsz? Te vagy a legjobban fizetett takarítónő. — Mi lesz a két zetorral? — Nem lesz kész holnapra. Na és? — Hülyéskedsz. Tudod, hogy végeznünk kell a javítással. Éjszaka akarsz melózni? — Megszűnt az az élet. Ezután másként lesz — gúnyolódott Simon, Gergely László rovására. Párbeszédüknek a gépcsoportvezető megjelenése vetett véget. — Mindjárt kellemesebb benn lenni, ugye Gyuri? — Igen — válaszolt az, nem nagy lelkesedéssel. Másfél órás ímmel-ámmal végzett munka eredményeként tiszta lett a műhely. A szerelők végre hozzáláthattak a javításhoz. A két gép alkatrészeire szedve hevert, az előbb elrakott szerszámok újra előkerültek.
