Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)
1975-03-08 / 57. szám
V 1 . Utak, emelkedők Salgótarján, Néphadsereg út 52. Modern, többszobás csalá- di ház. Az egyike azoknak, amelyek az utóbbi évtizedekben épültek a megyeszékhely északi részén, itt a Béke-telepen. Az előszoba-hali barátságos légkörében foglalunk helyet. A családfő. Vágvölgyi Tivadar, aki a Salgótarjáni Kohászati Üzemek huzal' mű gyárrészlegének vezetője; felesége, született Mrázik Margit, aki jelenleg a me.gvei kórházban, dolgozik; s az éppen szabadságát töltő katonafiú. ifjú Vágvölgyi Tivadar, aki civilben ugyancsak a ko' hászati üzemekben dolgozik, karbantartó lakatos. Ez a család az egyike azoknak, amelyek a kohászati üzemek ősének alapítói közé számítják magukat, mivel elődeik részt vettek a Salgótarjáni Vasfinomító Rt. üzemeinek felépítésében, illetve a Rimamurány—Salgótarjáni Rt. fejlesztésében. Régi. sárgásbarna fényképet tesznek elém vendéglátóim. — Ez Mrázik dédapa, aki va'amikor a kiegyezés idején Jött ide Besztercebányáról — fűzi magyarázatát a képhez Vágvölgyiné. — Tudomásom szerint tekintélyes számú jószágot hajtott magával, de ebből nem lett vagyon sohasem. Az öreg elmulatta. Értett a kovácsmesterséghez, így került a gyárhoz, ahol az t sö mesterek egviike volt. elmenni, de elzavarták a Tanácsköztársaság ■ bukása után. Vöröskatona volt. Végül , is Vízválasztón kapott munkát a telefonközpontban... A századforduló után érkezett Salgó-Tarjánba időé Valicsek Ignác, hogy a nyomorúságos kétbodonyi napszámos élet után egy jobb életet kezdjen. Azok közé tartozott, akik a gyáriparban kecsegtető nagyobb lehetőségek vonzására a nmcsteiensé- get hagyták maguk mögött. Érkezésekor már szembe találta magát az első munkás- generációval. amelyben érvényesült a függőleges rétegződés, amely tanult és tanulatlan munkásokra osztotta a m unkástá riadalmat. Tanult mestersége nem lévén, az egyik legnehezebb munkahelyre, a szegtisztítóba került, onnan 1928-ban ment nyugdíjba. — Érmek több oka is veit Egyrészt a gyár jelentős fejlődésen ment át, javultak a munkafeltételek, s az életkörülmények, jobb lett a bérezés. Másrészt vonzott a kialakult baráti kór. is, Bányikék, Baikaosáék. Authék. Könnyűék. De maga az apám is gyakran hajtogatta: „Menj vissza a gyárba fiam. ha csak egy mód van. rá.” — S talált rá módot? — Abban az időben nem volt egyszerű bekerülni az acélgyárba — feleli —. nekem sem sikerűit ez egyhamar. Egy őszi nap végképp elhatároztam, magam. s megint jelentkeztem. Amikor a főműhely öreg mestere. Vertich Józsi bácsi elé kerültem, azt kérdezte tőlem: „Ért a turbinaszereléshez?” Igen értek — válaszoltam, » az öreg bó- Kntásia mér a felvételemet jelentette... Ez az időszak volt a hazai. kapitalizmus iparosításának kezdeti szakasza, amikor enyhült az osztrák önkényuralom. s a magyarországi iparfejlődést akadályozó osztrák iparpolitika szorítása. A Salgótarjáni Vasfinomító Rt. jelentős szerepet játszott a hazai nagyüzemi kohóipar kifejlődésében;- amit az a tény is bizonyít, hogy a későbbi fúzió során létrejött Rimamurány—Salgótarjá- _ ni Rt. iparpolitikai törekvéseinek szellemi és irányító központja Salgótarjánban volt a századfordulóig. A Salgó-Tarján falutól északra a Salgó-patak völgyébe telepített vasfinomító gyár mind jobban vonzotta a munkaerőt. Elsősorban a felvidékről. de a monarchia más tartományaiból és távoli országokból is. A környék pa- lócságát azonban nehezen mozdította ki a megszokott életformájából. Mindenekelőtt szakemberekre, szakmunkásokra volt szükség, de ilyenekkel a hazai ipar elmaradottsága miatt nem rendelkezett az ország. Ezért kellett behívni képzett külföldi szakmunkásokat, utók mellett a magvar munkásgárda kitanulhatta a szakmát. Sokan csak ideiglenes jelleggel érkeztek, de nagy részük megkedvelte az Itteni m u nkakörü lmény ek e t, * állandó dolgozóivá váltak a gyárnak. A . bevándoroltak gyökeret eresztettek ezen a földön, meghonosodtak, s a kései unokák — akárcsak elődeik — erősségeivé váltak « salgótarjáni gyárnak és a magyar kohászatnak. — Dédapáról keveset tudok, nagyapámra, idősi Mrázik iére még kevésbé emlékein. Nagyapa dróthüzó volt gyárban. Azt mondta egy- ír róla, az apám. hogy szetté a szakmát, tudott doT ízni — folytatja az emlékest az asszony. — Furcsa- ód az édesapám nem lett isas, hanem az asztal os- ssterséget. tanulta ki, i,t.t a árban. Nem akart innen — Tudomásom szerint először Forgácson lakott a család, majd kis-Tarján ban, végül Vízválasztón telepedtünk meg véglegesen — emlékezik Vágvölgyi (Valicsek) Tivadar. — Nyolcán voltunk testvérek. Négy lány. négy fiú. Apám már Vágvölgyi József. mert a család magyarosította a nevét. A munkáséletet a hengerlőben kezdte, de húszban, vagy huszonegyben átment a bányához dolgozni. Ügy emlékszem, sosem beszéltünk lépésének okáról. Talán anyagi oka lehetett, mivel keveset keresett, a gyárban és sok volt a gyerek. .. . Vágvölgyi Tivadar a gyerekkor éveit Vízválasztón, a nyarak szabadságát pedig a nagynéninél, a Zagyvai-rako- dón tölti. Életében meghatározóak ezek az évek. Ekkor szövődnek azok a barátságok, amelyek jórészt a mai napig is tartanak; amelyek a családi ház indíttatásán túl beleszóltak! pályájának alakulásába. , — Miért akart mindenáron, oda kerülni,, ahonnan az édesapja elment? — kérdezek közbe. A Rimánál dolgozni fogalom volt abba-ni az időiben. Ennek megértéséhez nem kell különösebb belátás, ha figyelembe vesszük, hogy Salgótarján tagolt városképében a legfejlettebb volt a Rima- murányi városrész. Ez a tagolt városkép lényegében a magyarországi kapitalizmus három korszakát reprezentálta. A gyár és a hozzá tartozó telep annak a fejlett tebtb, XX. századi kapitalizmusnak a kifejezője, ameiy nemcsak a jelennel, törődik, hanem a jövővel is. A Rimának nemcsak gazdaságpolitikája volt, hanem ..társadalom poli tálkája” is. Mindez abban az önellátó, gazdálkodásban, fejeződött ki. amellyel saját nyersanyagot, saját villanytelepet, saját vasútat biztosított magának, de egy saját társadalmat is. A gyár az első világháborút kővető vissza esési szakasz átvészelése után tovább fejlődött. Ez a fejlődés jól lemérhető a dolgozó rétegek életviszonyainak alakulásán. E tekintetben a- Rima munkásai és alkalmazottai megkülönböztetett helyzetben voltak. A magasabb bérekben és a jobb életviszonyokban kifejeződő előny azonban együtt járt a munkásság »agyfokú megosztottságával. A gyárvezetés nagy gondot fordított az elitképzésre, s a munkásság megosztottságára. A gyári munkásság három, csoportra oszlott: a kolonizált dolgozókra a kolónián kívül lakó városiakra és a faluról bejárókra. A telepen — amelyet sorompó választott el a várostól — csak az üzem vezetőinek kiválogatása alapján kaptak helyet a „megbízható" emberek. A telepen kívüliek, s a környező községekből kikerülők nem részesültek az előnyökből. Ok kapták a legnehezebb munkahelyeket. ' — Hogyan fogadták a telepen kívüli Vágvölgyi Tivadart az új munkahelyen? Cigarettára gyújt, mielőtt válaszolna. Mélyen leszívja a füstöt. — A magamfajta barátsággal, de találkoztam gyanakvással is — válaszolja. — A Horváth Pista bácsi csoportjába kerültem, s együtt dolgoztam Tólth Perivel. Dombóvári Ferivel, Kassai Lacival, Sztrenka Tibivel. Bolla Lajossal. meg Moravszki Bandival. Fiatalok voltunk, szerettünk dolgozni. •. — Senki sem emlegette, hogy az édesapja miért ment a bányához? — kérdem. — Miért firtatták volna — mondja —, az öreg ott már nem zavarta a vizet. A mestereknek inkább arra volt gondjuk, hogy mi, a fiatalabbak „jól viselkedjünk”. — Az édesapja szervezett munkás volit, sztrájkolt is, ennek nem volt hátrányos következménye? — faggatom, miközben egy egykori fényképet nézegetek, amely a sztrájktanyán levő munkásokról — köztük az édesapjáról •— készült. — A, Rimánál szigorú szabályok uralkodtak, nagyon vigyáztak arra. hogy elejét vegyék mindenféle szervezkedésnek. Ennek ellenére a felfejlődő kulturális élet, de még inkább a sportegyesület lehetőséget nyújtott a mun- kásszérvezettség erősítésére, Vágvölgyiné, Mrázik Margit így emlékezik a felszabadulás előtti időszakra: — Nekünk sok fájdalrpat okozott a gyár, hiszen az édesapámat üldözték, mégis ragaszkodtunk valahogy a gyárhoz. Rezső nagybátyám Pestre ment, de Ödön nagybátyám a Rimánál maradt. Esztergályosként dolgozott. — Az édesapja is ragaszkodott a gyárhoz? — Apám mindig mondogatta. hogy csak a nagyipar révén boldogulhat a munkásember. ha összefognak, mert az érdekek közösek. Az apám mindig a jóra tanított, s nagyon bízott, hogy egyszer bekövetkezik a munkásuralom. Mozdulni azonban nem mozdulhatott, nem cselekedhetett, mert figyelték. Az okozott neki örömet amikor meghallgathatta a szovjet rádiót. S én egyszer majdnem a vesztünket okoztam, mert elmondtam az iskolában. Szerencsére a tanító emberséges volt.. Vágvölgyi Tivadar joggal mondja ezt, hiszen, az elsők között fogott fegyvert a néphatalom védelmében, belépett a munkásőrségbe, amelynek napjainkban is megbecsült harcosa. Közvetlenül a háború előtt vagyunk. Vágvölgyi Tivadart 1941-ben behívják tényleges katonai, szolgálatra. A háborúiból, illetnie a fogságból csak 1946-ban tért haza. Mi törten* eddig hőseinkkel? Mrázik Mátyás, a dédapa már halott. Kovácsként, mesterként, viszonylagos jólétben, élte le az életét. Idős Mrázik Ede dróthúzó lett, s nem ért el olyan pozíciót, mint az apa; megbecsült munkát, de nem szakmunkát végzett. Ifjú Mrázik Ede viszont már szakmát tanul és asztalosként dolgozik, amíg a hatalom önkénye meg nem vonja tőle ezt a jogot. A társadalmi peresztízs szempontjából az ifjú Mrázik túltett az apján. .. Az idős Valicsek Ignác mezőgazdasági napszámosként érkezett Salgó-Tarjánba, tehát az iparba, „feltörekvő” rétegekből. Szegtisztító lett, s ez rangosabb mint a megelőző foglalkozása. Vágvölgyi József a hengerműben dolgozott, s ez valamelyest felemelkedés az apa szeatisz- títói foglalkozásához mérve. A társadalmi presztízs legmagasabb fokára a fiú. Vágvölgyi Tivadar jut eL aki szakmát tanul, géplakatos lesz. — Amikor hazatértem s kipihentem a néhány éves távoliét fáradtságát bementem a gyárba, — emlékezik Vágvölgyi Tivadar életének újabb szakaszára. — Visszaálltam a régi csapatba. Megkerestem Vilezsál Árpi bácsit, a gyár akkori párttitkárát, és felvételemet kértem a pártba. Nem íelt bele sok idő. Novak János és Gordos András javaslatára szakszervezeti bizalmi lettem. Sokat dolgoztunk és jártuk a falvakat, agitáltunk. Akkor már működött a turbina. De micsoda állapotban voltak a gépek! Egy-két ú} dolgot is késztettünk, de főleg a régi berendezéseket javítgattuk. .. Ettől kezdve valósággal felgyorsult az idő Vágvölgyi Tivadar életében. 1948. telén szakszervezeti iskolára küldik s amikor 1949. február elején hazajön, megbízzák a nagyüzemi pártbizottság szervező titkári tisztével. Borka Attila igazgató pedig kinevezi művezetőnek. Később megválasztották az üzemi bizottság titkárának, míg 1952-ben a főműhelyhez került részlegvezetőnek. Ezt követte egy szomorú időszak, két teljes évig betegeskedett. Szívós szervezete és a gondos ápolás azonban legyőzte a kórt. s újra visszatért a gyárba. Sok lenne felsorolni, milyen gazdasági és mozgalmi tisztségeket töltött be 1950-ig. amikor a huzalmú gyárrészleg vezetésével bízták meg... — Egyetlen dátumot ne hagyjunk ki — szakítja meg a beszélgetés fonalát —. az ötvenhatos időt. Akkor egyesek azt gondolták, hogy visz* szahozhatják a rimái szellemet. visszaállíthatják az egykori urak hatalmát. Volt és van. aki vigyázzon a munkáshatalomra — mondja nyomaték kai. Ifjú Vágvölgyi Tivadar, a negyedik generáció szülötte. Iskoláit már a szocialista rendszerben végezte, s az apához az elődökhöz hűen vasas maradt — Tibit már tízéves kólában bevittem a gyárba, a szegcsomagol óba, hadd ismerkedjen a gyári élettel — jegyzi meg az apja — Nem árt a gyereknek az ilyen iskola. Tibi az általános iskola után a gépipariban folytatta a tanulmányait. S amikor 1972-berv érettségizett, természetes, hogy a gyárban helyezkedett el. Karbantartó lakatos a huzalmúi gyártóeszköz-gazdálkodási részlegen. A kicsit hallgatag; csendes fiatalembertől kíváncsian, kérdezem, hogy miért lett éppen vasas, hiszen oly sok más pálya között lehet válogatni. Szűkszavúan csak ennyit válaszol : — Engem már így neveltek. .. Az édíeísaipja árulja eL hogy a fiú technikai, érdeklődéi *i szeret barkácsolgartn:. — Csak valahogy az akarattal van egy kis baj — jegyzi, meg az édesapa, mire Tibi láthatólag zavarba jön. — Az az igazság — folytatja az apa —. hogy a mai fiatalok könnyebben kapnak meg mindent. mint mi valamikor. .. E .szavak igazságát bizonyítja az ízlésesen, kényelmesen berendezett különszoba, magnetofon, gitár. És nagyon sok könyv. Ezt jó látni. — Szeretsz olvasni? — kérdezem az ifjabb Vágvölgyit. — Igen. amikor van időm, gyakran olvasok. — S azon gondolkodtál-e már. hogy mi lesz ha leszerelsz? Tibi arca felhős lesz erre a kérdésre. Vajon miért? A bizonytalan válasz elárulja: — Az még messze van, do esetleg bent maradok... Az apja rávillantja kemény tekintetét, s az egész ember csupa kérdés. — . • ez n©m biztos, szeretnék tovább tanulni. — A beszélgetés nem folytatódik, mert Tibinek rövidesen indulnia kell vissza az egységéhez. Generációk nyomában jártunk. azt kutattuk, mik azok 3z okok, amelyek ilyen szorosan kötik az embereket a gyárhoz, a munkahely társadalmához. A szakmaszeretet, a családi tradíciók, tisztelete, a megszokás? — vagy mi más? Azt hiszem, hogy mind együttvéve, és még sok más. Vágvölgyi Tivadar azt mondja, hogy neki legszebb emléke a tizennyolc soros horgany zóberendezéa készítése. Amikor elmegy a berendezés mellett, minden ideg- szálában érzi annak a nehéz, verejtékes munkának a bizsergését, ami az alkotás örömét kölcsönzi az embernek. Az élete megváltozott, kényelmes lett. Komoly, felelősségteljes vezető állást tölt be, de amikor ezt a berendezésit meglátja, eszébe jut: csak a beosztása vezető, de a szíve mumikas. Látjuk, hogy mindkét családi ágon a generációk mind az iparba igyekeztek maradtak, vagy ha időlegesen ki is kerültek ebből a nagy, szervezetiből, igyekeztek visz- szakerülni. Ezeknek az embereknek az egyéni boldoguláshoz lényegében a kollektív boldogulás adta az erőt. A* osztályos társakkal való együtt dolgozás, a baráti kör. a korszerű technika hajtóereje, a a mindebből fakadó szervezettség, és az átlagosnál nagyobb műveltség. Generáció óink esetében egyenes vonalú a fejlődés. Az egyes generációk képviselői csaknem minden tekintetben meghaladták az elődöket — tehát ma- gasabbara emelkedtek a társadalmi ranglétrán. Pádár András r NÓGRÁD - 1975. március 8., szombat
